Békés Megyei Népújság, 1986. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-21 / 17. szám
1986. január 21., kedd Dalos asszonyok között Mezömegyeren A mezőmegyeri Fábián Jánosné több évig énekelt a helyi pávakörben. Aztán gondolt egyet: nem megy többet a próbákra. Sok időt rabol, a tsz-ben is nehéz a munka, és bizony a lába is fáj dogált már a. sok gyaloglástól. .. Hát úgy döntött, szakít a társasággal egyszer és mindenkorra. Igen ám, de ahogy teltek, múltak az évek, egyre többet gondolt a dalos kedvű asszonyokra, a hangulatos próbákra, az előadásokra ... Nem csinált titkot belőle, visszahúzta a szíve. Ha találkozott egyik-másik pávás- sal, mondogatta is: „Majd, ha nyugdíjba megyek, meglátjátok, visszajövök még közétek!” így is lett. Februárban beállított, azóta is jár rendszeresen, akár Nagy Imréné, aki a férje betegsége miatt maradt távol öt esztendeig. „Nagy nehezen, egy szóra visszajöttem” — emlegeti azóta is nevetve, mert mindannyian vallják: „A fellépés kell, de a hétfői próba fontos.” Egyszóval, szeretnek együtt lenni, s aki közéjük csöppen — adott esetben e sorok írója — nem felejti egykönnyen a vidám asszonytársaságot, s „harckészségüket”. *** Mert a pávakör létrehozása sem ment egykönnyen. Valamikor régen volt itt Megy er en egy énekkar, Mekis Márton vezetésével. Énekeltek abban gyerekek, középkorúak, öregek ... Talán ezért oszlott fel olyan hamar a társaság, mert nem értették meg egymást a különböző generációk. Csend volt évekig, mígnem a tsz asz- szonyai elhatározták, ők bizony pávakört alakítanak. Püski Lajosné, az egyik kezdeményező — máig is a pávakor tagja — ma már jókat derülve meséli a ..hőskort”. — Az tudtuk, hpgy az elnök felesége, Ballal Pálné, zenetanár. Kell ennél jobb vezető nekünk? Nosza, meg is hívtuk egy nőnapi ünnepségre, de akkor még csak úgy beszélgettünk ... Később. 1973. január 9-én nőbizottsági ülésünk volt, oda is elcsaltuk, s nekiszegeztük: pávakört akarunk! Két nap múlva tartottuk az első próbát, január 31-én pedig már színpadra léptünk ... Azóta is ő a vezetőnk. Az asszonyok elszántságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a kemény esti fagyok idején is szinte mindig hiánytalanul összejönnek a művelődési házban hétfő esténként. Apáti Istvánná kacifántos utat tesz meg, csakhogy este fél hétre itt legyen. A ka- muti busszal beutazik Békéscsabára. onnan a megyerivel tovább ... Igen ám, de haza már így sem mehet, úgyhogy ilyenkor Csabán, a fiánál hajtja álomra a fejét, s csak másnap tér haza. Embere is belenyugodott már, mit csináljon, ha az asszony annyira szeret énekelni? Püskiné sem bánja, hogy a hétfő estéjét a „páván” tölti, sőt... „Nagy a család, rakáson vagyunk vasárnap — mondja —, jólesik kipihenni az ünnepi ebéd fáradalmait". * * * Énekelnek. Közben van, aki kötöget — mindenki tudja, magának készít pulóvert — aztán pihenésképpen beszélgetnek. Épp az imént „estek át egy vakbélműtéten”, Monostorinét műtötték nemrég, arról szólt az élménybeszámoló. Házi feladatot is kapnak néha, nem csoda hát, ha a férjeknek, unokáknak is ismerősen csengenek a dallamok, hisz otthon is egyre próbálgatják a hangjukat. .. Szeretnek énekelni! Ha meghívást kapnak, a világ minden kincséért sem mondanak le róla. Mennek, szerencsére van mivel, hisz a Magyar—Szovjet Barátság Tsz járművel, sőt. nemegyszer pénzzel is támogatja őket. A hála sem marad el. hiszen bármilyen tsz-ünnepség van, a pávások ott vannak, fellépésük teszi azt színessé. Még a „Kék ibolya, ha le- szakajtanálak” című dalt is megtanulták a repertoár gazdagítására, pedig nem szeretik, szokatlan hangzása miatt... * * * Tervezgetnek, mi mindent kellene még csinálniuk. Kirándulásokra. fellépésekre készülődnek, ha lehet, még lelkesebben. mint eddig. Mert nem akármilyen asz- szonyok járnak a megyeri pávakörbe. Alig győzik sorolni, milyen kitüntetéseket kaptak már munkájukért. Nemrég éppen miniszteri dicséretet. Így együtt, még soha nem érte őket ilyen megtiszteltetés. Mikor telefonon hírül vették, mit kapott vezetőjük a megyei tanácsnál augusztus 20-án, futótűzként terjedt a hír, hamarosan mindenki tudott a nagy eseményről. A hagyományápolás számukra természetes feladat, akár úgy is, hogy a hajdanvolt cuhárék, murik, labdá- zók emlékét megőrizve, vidám batyusbálakat rendeznek. Addig is, ott is dalolnak. mert ők már csak ilyenek: vidámak, - lelkesek, és másokat is képesek jó kedvre deríteni ... Kép, szöveg: Nagy Agnes Melyiket énekeljük?— kérdi Ballai Pálné ((balról), s máris felcsendül az újabb ének Fütő a művelődés házában Vannak olyan emberek, akik mindig a háttérben maradnak, s munkájukat nem vesszük észre, illetve csak akkor, ha netán valami miatt nem végezték el azt megfelelően. Sok efféle foglalkozást lehetne felsorolni. Ilyen „háttérmunkás” Földest József is, aki fűtő Gyulán, a művelődési központban. S hogy munkájára nemigen lehetett panasz eddig, azt bizonyítja: az elmúlt évben miniszteri dicséretben részesült. * * * Szombaton késő délután keresem a művelődési központban. A ház meglehetősen kihalt még, csak az ügyeletesek vannak benn. „Hamarosan a magányosok klubjában lesz foglalkozás — mondja Földesi József — azérj kell most is itt lenni. De persze, télen sokszor itt vagyunk a hétvégeken váltótársammal, hiszen sok rendezvény van szombaton és vasárnap.” Amikor pedig hidegebb van, akkor még éjszakai szolgálatot is vállalniuk kell: „Tavaly az év elején, abban a nagy hidegben, többször bejöttünk éjjel is, hiszen lefagyhatott volna a rendszer, s akkor nagyon súlyos gondok keletkezhettek volna. Remélhetőleg az idén nem lesz ilyen idő. No, nem azért mondom, hogy nem jönnénk be szívesen, csak hát ennek a nagy háznak a fűtése rengeteg pénzbe kerül. Most lehetne valameny- nyit megtakarítani Sajátos helyzete van annak, aki a művelődés házában fűtő, s talán kevesen gondolják, hogy nemcsak a kazánokat kell felügyelniük, kezelniük. „Az biztos: nem egyedül a fűtéssel foglalkozunk, de ez így jó, nem unalmas a munkánk. Nem is hiszem, hogy fel tudom sorolni, mi mindent csinálunk még .. . Amik most hirtelen eszembe jutnak: legtöbbször székeket hurcolunk, termeket rendezünk át különböző rendezvényekhez. Sok kiállítás is van a művelődési központban, azoknál is segédkezünk. De volt már olyan is, hogy például a társastáncversenyen nem volt aki fotózzon, s akkor én csináltam a képeket. A felvételek sikerültek, sokan örültek neki — természetesen én is. S amikor színházi estek vannak, azok a legmozgalmasabb napok.” 1975-ben nyílt meg az új művelődési központ Gyulám Azóta dolgozik itt Földesi József. Hogyan került ide? — erről így mesél: „Annak idején az utcán összefutottam Varga Bandival, ő az igazgató, s kérdeztem: van-e hely az új intézményben? Mondta, hogy igen. Gondoltam egy nagyot, s eljöttem! A feleségemnek nem mertem rögtön elmondani, hogy munkahelyet változtattam. Már néhány napja itt dolgoztam, amikor „fű alatt” megtudta a dolgot. Mit mondjak? — zűr nem lett belőle. Az igaz, egy kicsit haragudott, de aztán belenyugodott ...” A tavalyi kitüntetésre így emlékezik vissza: „örültem neki, nyilván ez azt jelenti: elégedettek a munkámmal. Szeretek itt lenni én is, bár télen elég nagy a lekötöttség, sokszor nincs hétvégénk. Viszont az összegyűlt szabadnapokat nyáron megkapjuk, akkor tudunk mással is foglalkozni. Egyébként jó kollektíva van itt, nem vágyakozom el innen.” (pénzes) Fotó: Szőke Margit KÉPERNYŐ II tavalyi jobb volt? Kérdőjelet teszek az alcím végére (ami egyben egy szombat esti televíziós műsor címe is), mert azt ugyan tudom, . hogy milyen volt a tavalyi szilveszter, de az ideit, bizony, nem láttam. Az is igaz, hogy ez a „tavalyi” ami „jobb volt” 1970-ben és 1971-ben volt „idei”, nem pedig 1984-ben, de hogy (a körülményeket is összegezve) jobb volt-e. mint a tavalyi, nos, számomra eldöntetlen marad. Egy biztos: jó volt. Legalábbis az a néhány, kiragadott (nyilván a legjobbnak ítélt) jelenet, magánszám, akármi, amivel a tizenöt, meg a tizennégy év előtti műsort akarták reprezentálni. Közben valamiféle nosztalgiát is éreztünk, megmosolyogva azt a szívós törekvést, hogy „most aztán bátran, nyíltan" kimondjuk, amit kimondhatunk ... Látták Hofit és Koóst? Hát nem aranyosak voltak? És milyen lelkesek! És hogy aratták a tapsot! Miközben két kézzel szórták sziporkáikat olyannyira, hogy el is felejtettük: másfél évtized telt el időközben! És milyen másfél évtized! Emlékeznek Haumann Péter Vitray-paródiájára? Milyen szókimondó volt az akkor! Most pedig már szelíd történelem, pontosabban mosolyt ébresztő múlt idő. Pompás volt a Kern—Verebes duó is, amint „kard ki"-stílusban mondtak viszolyogtató igazságokat a pesti színházakról, igazgatókról, színészekről . .. Egyszóval: nagy ötletet valósít meg ezzel a most kezdődő sorozattal Szilágyi András szerkesztő és stábja. Olyan ez, mintha időgépbe ülnénk és visszarepülnénk tizenöt évet. Hogy lássuk, min derültünk akkor, mit szidtunk akkor, milyen volt akkor a világ. Arról nem is beszélve, hogy akiket látunk, tizenöt évvel fiatalabbak voltak, vagy már nincsenek is közöttünk .. . Csodadoboz ez a tévé. hányszor elmondtuk, amióta van! Csak a mai, a házi intrikust tudnánk feledni. Selmeczi Tibor vállalkozott az eleve hálátlan feladatra, megmagyarázni, hogy ami akkor volt, az most . . . Megmagyarázni a megmagyarázhatat- lant. Nem is kellett volna. Kudlik Júlia egy-egy bevezető mondata is elég lett volna ahhoz, hogy tudjuk: amit látunk, bolondos játék térrel, idővel, elmúlással. Mert (köztudott) a jó viccek is elmúlnak egyszer. Dr. Buba Tíz perc a műsorrengetegben a Kérem a következőt! Romhányi József remek leleménye reménye most is a kacagásnak, a csendes röhincsélésnek dr. Bubó rajzfilmes történetein. Ha a titkát keressük, hogy mitől olyan sikeres, amilyen, azt hiszem, azért, mert betartja az állatmesék örök törvényét: Bubó, Ursula, Csőrmester és a többiek emberarcú lények, emberként karakterek és ugyanúgy cselekednek. Ez a mostani, a Divathóbort ugyan nem sziporkázott annyira, mégsem lehetett unalommal nézni. Tükör volt, ami torzított egy kissé, de az igazságot amúgy szellemesen mégis meglobogtatta: a divathóbort nemcsak sokba kerül, hanem nevetségessé is teszi azt, aki megkapja. És akkor már dr. Bubó sem tud segíteni . . . Ursula a megmondhatója. Lusitania A hét nagy eseménye a filmsorozat, A Lusitania elsüly- lyesztése. A történelmi tény: „1915. május 7-én az ír pántok közelében egy német torpedó találata következtében 18 perc alatt elsüllyedt az akkori világ egyik legnagyobb utas- szállító hajója, a Lusitania. A támadás következtében 1200 utas vesztette életét, közöttük 100 amerikai. A hajó elsüllyesztése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az USA az antant oldalán hadba lépett a központi hatalmak ellen.” Hetven évvel az esemény után azonban még mindig nem világos: vétkes könnyelműség vagy tudatos kijátszás áldozata volt-e a Lusitania és 1200 utasa? Még mindig nem tudni pontosan: bizonyos angol körök prédának dobták-e oda a Lusitaniát a német torpedók elé, hogy ezzel kikény- szerítsék az USA hadbalépését? Hogy „törvényes” volt-e a német tengeralattjáró támadása az (állítólag)) rejtett fegyverzettel ellátott hajó ellen? Hogy a hajó rakodóterében lőszert és fegyvereket szállított-e angliai céllal?! A téma döbbenetes, a lehetőség pedig nem mindennapos. Fehér György Colin Simpson könyve alapján írta meg A Lusitania elsüllyesztése hat folytatását Grósz E. András szerkesztő és Czabarka György operatőr társaságában. Feltehető, rengeteg archív filmanyagot is átnéztek, mert bőségesen illusztrálták vele filmjüket, melyet (a korabeli felvételek nemegyszer trükkös felhasználása mellett) egészen puritán módon csupán Antal Imre narrátori szereplésére építettek, aki megint új arcát mutatta, lebilincselően csevegett, azonnal nézőközeibe került, és (különösen az ötödik részben, a tragédia bekövetkeztekor) drámai erővel elevenítette fel az alapmű döntő részletét. A hat folytatás után elgondolkozhatott az ember azon, hogy mikor mi nem drága, mikor miért nem ér az emberi élet fabatkát sem, hogyan is van az, hogy „a diplomácia boszorkánykonyhája”. Vagy pokla, inkább. Sass Ervin Vasúti lexikon Először 1879-ben, a gőz- vontatású vasúti közlekedés harmincötödik évében jelent meg hazánkban vasúti lexikon, melynek előszavában azt írta a szerkesztő, hogy „ ... vasúti szákirodalmunkkal nincs mit dicsekedni.” Az elsőt 1911-ben követte a második magyar Vasúti Lexikon, amit már évtizedekig lehetett használni, de napjainkra, éppen a közlekedési technika fejlődésének fel- gyorsulása miatt, meglehetősen elavult. A nemrég meg- . jelent Vasúti Lexikon első pillantásra is kellemes meglepetést okoz olvasójának. Mi, akik a vasúttal, mint utasok vagy szállíttatok kerülünk időnként kapcsolatba, megszoktuk már, hogy a MÁV sajátos szakmai nyelvet használ, s ez nem valami közérthető. Nos, a Vasúti Lexikonban szereplő címszavakat olvasva a szellemes, jó) körülírt megfogalmazások közelebb hozzák a vasúttal nem hivatásszerűen foglalkozókhoz is ezt a „műnyelvet”, megmagyarázva nekünk az eddig általunk nyakatekertnek, magyartalannak vélt kifejezéseket. Hiányt pótol ez a lexikon abból a szempontból is, hogy címszavaiban felsorolja a világ valamennyi jelentősebb vasútját, rövid történeti áttekintést nyújtva róluk. A magyar vasút történetére vonatkozó fejezetet — amely az építés, forgalomba helyezés adataival együtt tartalmazza minden hazai vasútvonal kilométerben kifejezett hosszát is — jól használhatják a helytörténészek, a települések krónikaírói is.
