Békés Megyei Népújság, 1985. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-09 / 288. szám
NÉPÚJSÁG 1985. december 9., hétfő-ben láttuk, megkérdeztük: Mennyit iszunk? Tegyük a szívünkre a kezünket, van némi kajánság bennünk, ahogy a Szovjetunióban folyó alkoholellenes kampányról érkező híreket figyeljük. Pedig nekünk sem lehet semmi okunk az elégedettségre, a szeszfogyasztás egyike azoknak a területeknek, ahol sikerült felküzde- ni magunkat a világ élvonalába. Ügy tartják, a magyar ember 3 esetben iszik, ha öröme van, ha bánat éri, vagy ha kívánja. E három eset közül valamelyik mindig előfordul és ami nagyon szomorú, munkaidőben sem ritkán. Ha pedig — a talán még veszélyesebb — ittas állapotban való járművezetést is ide vesszük, a számok már valóban elkeserítőek. A műsor után felhívtuk a mentőállomás ügyeletesét, aki elmondta: péntek-szombatonként 8—10 „kuncsaftjuk” van, akiket a csak hét végén működő detoxikálóba kell szállítani. Vasárnap Békéscsabán a kórház belgyógyászata foglalkozik a kórházi kezelést igénylő részegekkel — nem lehet mondani, hogy túl nagy örömmel. Itt azt tudtuk meg, hogy nincs külön helyük a részegek elkülönítésére, így előfordulhat, hogy a szívpanaszokkal megfigyelés alatt levő beteg mellé kell egy randalírozó részeget lefektetni. Persze ők csak azokkal találkoznak, akik nem sérülnek meg, a sebesültek már a baleseti ügyeletre kerülnek. A tények regisztrálásán túlmenően jó lenne valami ötletről is beszámolni, miként lehetne csökkenteni a túlzás nélkül is túlzottnak mondható szeszfogyasztást hazánkban. Erre vonatkozóan sajnos, nem tudunk recepttel szolgálni. Szerkesztőségünk is kapott már olyan javaslatot, hogy rendeljenek el teljes szesztilalmat, de úgy véljük, ezzel csak a zügfőz- dék forgalma emelkedne. Voltak, akik azt mondták, hogy drasztikusan emelni kellene a szeszes italok árát. Ennek lehet, hogy lenne némi hatása, bár az eddigi áremelések nem igazolták a várakozást, nem csökkent az elfogyasztott féldecik száma. Hallottunk olyan ötletet is, hogy csukják börtönbe, vagy szégyenítsék meg nyilvánosan a rendszeresen részeges- kedőket. A baj csak az, hogy aki rendszeresen italozik, annak személyisége többnyire annyira eltorzul, hogy egy ilyen büntetés nem hatna rá kellően. Ráadásul az ital oldja a gátlásokat, így ivás közben nem sok embert tartana vissza a büntetéstől való félelem. Egyetlen megoldás lehet csak célravezető, mégpedig széles körű összefogás az italozás társadalmi megítélésének megváltoztatására. Napjainkban ugyanis sikknek számít inni, és ez egyben — az emancipáció nagyobb dicsőségére — magával hozta az alkoholista nők számának rohamos emelkedését is. Ma szinte minden munkahelyen bevett szokás, hogy a névnapokat itallal ünnepük, és megszólják, aki ez alól ki akarja vonni magát. Próbáljuk meg elérni, hogy a józanságnak legyen becsülete, és akkor talán hátrébb kerülhetünk e kétes értékű élme- zőnyből. Ijónyai Lász]ó Tanmese A lakótelep építésének záróakkordjaként dömperek hordták el a sittet. Utána a területet elsimították. Néhány nap múltán újabb dömperek érkeztek (vagy ugyanazok), megrakva egy másik lakótelep sittjével. Dombot emeltek újra. így ment ez tavaszig néhányszor. A törmelék időközben megfogyatkozott, gyanakszom, attól, hogy az úttestre szóródott. Végső soron a lakótelepbe maradt egy koronázási dombra való. Valakit meg kellene koronázni rajta. Es most jöjjön a tanmese. Balgafán kutat ásatott a községi elöljáróság a legelőn. A kút annak rendje és módja szerint határidőre el is készült. Am az aranyat érő májusi eső feláztatta a kútbói kiásott töméntelen földet. Emiatt egy tehén is lábát törte. El kellett tehát takarítani a jószág lábát rongáló balgafai sittet. Döntés született: ásnak egy nagy gödröt, és abba rakják a földet. Miután az utolsó taligával betelt a gödör, szembetalálták magukat az újonnan kiásott földdel. Ügy okoskodtak, ennek csak egy oka lehet: kisebb gödröt ástak, mint kellett volna. Az újabb próbálkozás megtekintésére már a szomszéd faluból is átjöttek tapasztalatcserére. A sikertelenség láttán jegyezte meg a pöszmétéi bíró: Ahogy saccolom, megint egy kútra való maradt ki a gödörből. Mivel balga ember az, aki kétszer ugyanabba a hibába esik, visszaszórták a földet kútba. A négylábú rétjárók talán még ma is kidülledt szemmel néznek a legelő szélén álló Szent Vendel-szoborra, ha azóta ki nem múltak szomjukban. Mi azóta is keményen tartjuk magunkat a lakótelepen. Hallottam, hogy egy elvetemült lakó nem átallotta ráírni a város- fejlesztési hozzájáruláshoz „igen”-t kérő nyomtatványra: El kell dönteni, ki legyen a lakótelepek védőszentje. Ha mást nem is, a hozzájárulásból, de legalább szobrot állítsanak neki. Benkő Károly Nemrégiben Szegeden a Dél-magyarországi „MÉH” Nyersanyaghasznosító Vállalat központjában ünnepséget rendeztek, amelyen Mayer Tibor igazgató jutalmakat és kitüntetéseket azoknak adott át, a vállalatoknak, illetve egyéneknek, akik kimagasló eredményeket értek el a hulladékgyűjtésben. A Vízgépészeti Vállalat gyulai gyáregysége az elmúlt évben csaknem ezer tonna vashulladékot adott át a MÉH-nek. A gyűjtés szervezője, irányítója és ügyintézője, Oláh Károly, az előkészítő osztály vezetője volt, aki ezért vehette át a „Kiváló Hasznosanyag-gyűjtő” kitüntetést (Nyisztor) Gyulavári Pál felszólalása Felhívás ifjúsági díjasok jelölésére Az Állami Ifjúsági Bizottság minden esztendőben — a Forradalmi Ifjúsági Napok alkalmával — Ifjúsági-díjat adományoz azoknak, akik tevékenységükkel jelentősen hozzájárulnak az ifjúságpolitikai feladatok megvalósításához, így 1986-ban is 20 díjat adnak ki. Ifjúsági-díjra javasolhatók azok a személyek és kollektívák, akik, illetve amelyek a gyermekek és a fiatalok szocialista szellemű nevelésében hosszabb időn át kiemelkedő tevékenységet folytattak. Javaslatokat vár a bizottság mindazokra, akik a pályakezdők nevelésével, az ifjúsági termelési mozgalmak segítésével, szervező, irányító, alkotói, tervezői, közművelődési, pedagógiai és sport- szervezői, valamint művészeti tevékenységükkel, alkotásukkal, vagy más módon eredményesen járultak hozzá az ifjúságpolitikai célok megvalósításához. A díjak odaítélésénél 1986- ban előnyt élveznek azok a személyek és kollektívák, akik, illetve amelyek az ifjúság lakáshelyzetének megoldását, a gyermek- és ifjúságvédelmet, valamint az ifjúság kulturális nevelését és szabadidőtöltését segítő tevékenységük során hosszú idő óta követésre méltó eredményeket értek el. A javaslatokat 1986. január 15-ig lehet eljuttatni az Állami Ifjúsági Bizottság titkárságára. (1357 Budapest, Pf.: 2.) A KISZ-szervezetek javaslatait a KISZ Központi Bizottsága szervezési osztályán keresztül küldhetik el az ÁIB titkárságára. Tisztelt Kongresszus! Kedves Elvtársak! Ismeretes Önök előtt, hogy magas szintű jogszabályok garantálják a tanácstestületek önállóságát saját szakigazgatási szervezetük kialakításában. Ügy gondolom, az előttünk álló időszakban jobban kell építenünk minden tanácsi szinten erre az önállóságra, és bátrabban kell kezdeményeznünk a helyi viszonyoknak megfelelő, feladat- arányos struktúra megteremtését. Komolyan kell vennünk, hogy az a testület, amelyik képes megbirkózni egy település ezernyi gondjával, bajával, el tudja dönteni azt is, hogy egy feladatkör ellátásához hány emberre van szüksége. Meg kell adni minden testületnek azt a lehetőséget, hogy szükség esetén létszámot csoportosítson át, vagy uram bocsá’ csökkentsen, és a felszabaduló bért a követelményeknek legjobban megfelelő dolgozók között oszthassa fel. A kötött bérgazdálkodási rendszer jövő évtől várható felszámolása ezt nagyban elő fogja segíteni. Mindannyian érzékeljük —■ a beszámoló is szól róla —, hogv a társadalom igénye egyre növekszik a közigazgatással szemben. Tudomásul kell vennünk, hogy a magasabb igényeknek rosszul fizetett, alacsonyan kvalifikált ügyintézői garnitúrával nem lehet megfelelni. Engem nem nyugtatnak meg a szép számok az egyetemet, főiskolát végzett ügyintézők arányáról. Felmérések igazolják, hogy a közigazgatás — tisztelet a kivételnek — nem a legtehetségesebb végzősöket kapja, s közülük is sokan ugródeszkának tekintik a tanácsi munkát, magyarán: addig maradnak, amíg jobb lehetőség nem kínálkozik. Meggyőződésem szerint meg kell teremteni a feltételeit annak, hogy a köz- igazgatás a legjobbak közül válogathasson, hogy a szakemberek ragaszkodjanak a tanácsi munkahelyhez, hogy a tanácsnál dolgozni rangot jelentsen. Az utóbbi időben nyilvánosságra hozott fontos dokumentumok szerint a tanácsi testületi tevékenység fejlesztése a szocialista demokrácia szélesítésének egyik alapkövetelménye. Ezt a feladatot azonban semmiképpen sem az apparátus rovására kell végrehajtanunk. A magam részéről nem tudok egyetérteni azokkal a nézetekkel, amelyek a testületi munka esetleges gyengeségeit kizárólag az apparátus számlájára írják. Ez az egyik tényező, de vannak más — mindannyiunk által ismert — mélyen gyökerező okok is. Véleményem szerint a helyes arányokra és a megfelelő szereposztásra kell kölcsönösen figyelni. A testület és az apparátus között csakis olyan viszony képzelhető el, ami egyaránt garantálja a szakértelmet és a testületi döntések biztonságát, felelősségét a testület meghatározó szerepe mellett. Elsősorban az apparátuson múlik, hogy ebben a viszonyban a testület partnert lásson a tanácsok szakember- gárdájában, és ne gyanakvással kezelt ellenfelet. Ehhez az szükséges, hogy az apparátus ismerje és átérez- ze a maga helyét és szerepét a tanácsi szervezetben és magasfokú emberi, és szakmai felelősséggel viseltessen a választott testületek, végső soron a lakosság iránt. Ügy gondolom, ez a felfogás az, ami hivatalnokból a közösséget okosan szolgálni tudó, azt előrevivő közalkalmazottá tesz bennünket. Szeretném ráirányítani a figyelmet még egy — csak látszólag ellentmondásos — jelenségre. A demokratizmus kiteljesedésével párhuzamosan mind gyakrabban találkozunk azzal a helyzettel, hogy a közösségi döntés nincs szinkronban a tárgyilagosan számított közérdekkel. Gondolom, mindannyian tudnánk példákat sorolni arra, amikor egy közösség objektiven nem igazolható érvekkel, bár érzelmi okokból elfogadhatóan helyezkedik szembe egy döntéssel. Tárgyilagosan meg kell állapítanunk, hogy nem vagyunk felkészülve teljesen az ilyen helyzetek megoldására. Végezetül engedjék meg, hogy még egy problémakörre kitérjek, ami megítélésem szerint a szakszervezeti munkánk egyik kulcskérdése, ez pedig a vezetők és a beosztottak viszonya. Régóta meggyőződésem, hogy a vezetőket és a beosztottakat kölcsönös, de nem önmagáért való érdekközösség és függőség köti össze. Elsősorban a vezetőn múlik, hogy ebben az érdekközösségben mindenki megtalálja a maga helyét és jól is érezze magát benne. Ehhez nem elég a rátermettség, az is kell, hogy a vezető bánni tudjon az emberekkel, ismerje és elismerje a munkahelyi de- mokráciá jelentőségét. E kívánalom megfogalmazásáig rendszerint el szoktunk jutni, én a magam részéről mélyen egyetértek azzal, hogy a szakszervezet „vigyázó szemmel” őrködjön ezen. (Elhangzott a Közalkalmazottak Szakszervezetének kongresszusán.) Állami gondozottak tanácskozása Hogy simább legyen az első lépés . Békés megyében 10 intézetben és családoknál több mint ezer állami gondozott fiatal él. A születés után 18 évvel, a nagykorúvá válással elszakad az állami gondozottak „köldökzsinórja”, amivel eddig a nevelőszülőkhöz avagy az intézethez kötődtek. A nem hátrányos helyzetű fiataloknak is óriási gondot jelent az első lépés, a felnőtté válás útján. A 18 éves korhatár csak jogilag teszi felnőtté a fiatalt, viselkedése, életfelfogása, gondolkodásmódja nem valószínű, hogy egyik napról a másikra igazodik a generációváltáshoz. Különben is a legújabb kori kutatások szerint a teljes biológiai felnőtté válás évét 25 éves korra feltételezik. Nemrégiben a megyében 40 olyan állami gondozott kapott meghívót — akiket a gyermekvédő intézet és a Békés Megyei KlSZ-bizott- ság küldött el —, akik most vagy a közeljövőben töltik be 18. életévüket. A meghívó Békéscsabára a KlSZ-isko- lába hívta a címzetteket, egy kerekasztal-beszélgetés- re, ahol különböző szervek képviselői hasznos tájékoztatást adtak a fiataloknak, hogy mielőbb minden különösebb zavar nélkül tudjanak beilleszkedni a társadalomba. Megnyitót Jász József, a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet igazgatója mondott, majd Gábor Ferenc, a rendőr-főkapitányság, Tóth Edit, a megyei tanács, dr. Krizsán Mária nőgyógyász és Kállai tKlára pszichológus beszélgetett el a jelenlevőkkel, majd az első napon a fiatalok látogatást tettek a megyei könyvtárban, ahol A részt vevő fiatalok nagy érdeklődéssel fogadták a szakemberek tanácsait diszkóval ért véget az első nap, a szombati. Vasárnap délelőtt dr. Szigeti Gáborné, a megyei tanács igazgatásügyi osztályának képviseletében adott sok hasznos tanácsot a fiataloknak, akiket leginkább az érdekelt, hogyan juthatnak leghamarabb lakáshoz, mert ezt nagyon fontosnak tartották a társadalmi életbe való zavartalan beilleszkedéshez. Sok érdekes dolgot hallhattak dr. Róka Miklós belgyógyásztól, aki a drogokról, az alkoholizmus, a dohányzás ártalmairól világosította fel a fiatalokat. Jász József igazgató köszöntötte a mintegy dozottat 40 állami gonA valamennyi résztvevő által nagyon hasznosnak ítélt két nap zárásaként Szujó Erika, a megyei KISZbizottság képviseletében beszélt a KISZ feladatairól, tennivalóiról, a hátrányos helyzetű fiatalok segítéséről. A tanácskozás Jász József igazgató zárszavával ért véget. Kép, szöveg: Béla Ottó
