Békés Megyei Népújság, 1985. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-31 / 306. szám
NÉPÚJSÁG 1985. december 31., kedd o Zsinórban vagyunk köszöntése Hagyomány már Békés megyében, hogy az év utolsó munkanapján a közlekedésben részt vevők nevében köszöntik a rendőröket, a határőrökéi és a vámőröket. Erre i\Z aktusra tegnap délelőtt 10 órakor Békéscsabán, a Kossuth téren került sor, ahol néhány percre leállt a forgalom, s a rendőrség közlekedési osztályainak tagjai nevében Baukó András rendőr főtörzsőrmester, a békéscsabai városi rendőr- kapitányság közlekedési alosztályának beosztottja, valamint Hegyesi Mihály rendőr főtörzsőrmester, a szeghalmi rendőrkapitányság közlekedési alosztályának beosztottja vette át a jókívánságokat Vándor Páltól, a Körös Volán igazgatójától és Horváth Ferenctől, a Magyar Autóklub Békés Megyei Szervezetének elnökségi tagjától. A gyulai határátkelő-állomáson 11.30 órakor került sor hasonló kedves epizódra, ahol Laurenczi Rudolf, a vámőrség főtörzsőrmestere és Kotroczó Gergely határőr tizedes fogadta a köszöntő szavakat. Ez alkalommal arról kaptunk tájékoztatást, hogy a Körös Volánnak közel egy évtizedes szocialista együttműködési megállapodása van a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési osztályával, amely arra irányul, hogy a vállalat által, naponta mintegy 200 ezer utast szállító autóbuszokon a közlekedési rendet megtartsák. Ugyancsak jó a kapcsolat a határőrséggel és vámőrséggel, s ennek tulajdonítható, hogy ez évben a Körös Volán Vállalat 3500 nemzetközi járatot tudott fennakadás nélkül közlekedtetni hazánk különböző határállomásain keresztül. B. J. Fotó: Fazekas László Így, szilveszterkor kicsit tótágast áll a világ, egyszerre búsulunk cs vigadunk. Fordítsuk hát visszájára a „Vonalban vagyunk” állandó címet viselő telefonos kérdezz- f eleiünk rovatunkat: kérdezzenek most a kérdezettek. Tehát: vonalban van az Állampolgár, s kérdeznek: a tanácselnökök. Verbal László, Békés: — Azt kérdezem a békési lakosoktól, hogyan tudunk az elkövetkező években eljutni oda, hogy osztozva a közös gondokon és felelősségen, mindannyiunk megelégedésére éljen és fejlődjön városunk ? Mihály András, Orosháza: — Mindjárt három kérdésem is van. Az első: a lakosság egyharmada lakótelepen lakik. Mit tenne ön, kedves Állampolgár a lakótelepén, a közösségek megerősödéséért, lakókörnyezete ápolásáért? A következő: kérdés: a közeljövőben ítéljük meg a városközpont további sorsát, ön mit tenne ezzel a városrésszel, hogyan képzeli el e városrész jövőjét? S végül a harmadik: ön szerint a hetedik ötéyes tervben mi lenne a három legfontosabb fejlesztési cél Orosházán? Dr. Takács Lőrinc, Gyula: — Mit csinálna, ha ön lenne a tanácselnök? Azután : hogy érzi magát, és mit várna a tanácstól, hogy jobb legyen a közérzete? Továbbá: mit gondol, mitől szemetes a város, attól-e. hogy sokat szemetelünk, vagy attól, hogy keveset söpröge- tünk? Kozák Sándor, Szeghalom: — Mit tenne a kedves Állampolgár azért, hogy kevesebb legyen a táppénzes beteg, és így a munkából kiesett nap is? Azt is hadd kérdézzem meg. milyen büntetést szabna ki azokra, akik rongálják a közterületet, parkokat, nem becsülik a közpénzen létrehozott értékeket? A harmadik kérdésem: mit kellene tenni a 482 közérdekű bejelentésből annak a 162- nek a megvalósításáért, amelyre jelenleg pénzügyi fedezet nincs? S végül, mi volna a teendője azon utcák lakóinak, ahol kövesutat építettünk, de nem parkosítják, nem szépítik, gondozzák az utcát a lakók, holott előzőleg vállalták? Dr. Pataki István, Szarvas: — Első és legfontosabb: hajlandó-e végre a város lakossága tenni valamit azért, hogy az aggasztóan alacsony születési arányszám kedvezően megváltozzon? Mert ehhez mi, tanácsiak kevesek vagyunk. Volna még egy kérdésem. Mit szólnának a szarvasiak, ha fejlesztési gondjaink enyhítésére rendeznénk egy jótékony célú utcabált? Sasala János, Békéscsaba: — Sajnos, szemetes a város. Ezért azt kérdezem a városlakóktól, tudnak-e arról, hogy vajon ki szemeteli tele a települést? Néhány hónappal ezelőtt megyénk egyik napilapjából arról értesültem, hogy a megyeszékhelyen metró épül. Felkerestük a metrón dolgozó mélyépítési szakembereket, s tőlük megtudtuk, hogy az Ybl Miklós tervezte tanácsház életveszélyessé vált. Megkérdezem a város „közönségét", hogy az új tgnácsháza épületére megszavazzák-e a te- hót? Ezután váratlanul jól ismert dallamok ütötték meg fülünket: Sok kérdést már megoldottunk. Dicséretet mégsem kaptunk, Állandóan volt mit tegyünk, Szoritóban védekeztünk. Nyolcvanhatban mit is tegyünk. Hogy BÉKÉS legyen KÖZÉRZETÜNK? Mezőkovácsháza ugyan nem szerepelt lapunkban, amikor december elején a hat városi tanácselnök volt vonalban — január 1-től azonban Mezőkovácsháza is város lesz, így tehát ők is „zsinórba” kerültek. Dr. Fekete Lajos, Mezőkovácsháza : — Először is, hadd kérdezzem meg, hogy mit vár a lakosság a várossá nyilvánítástól? Második kérdésem: miben látja a lakosság a gazdasági szervek szerepét a településfejlesztésben a várossá szervezés után? A harmadik kérdést is hadd tegyem fel, bár ez tulajdonképpen nem az enyém, hanem egyik környékbeli településen dolgozó kollégámé, ö jegyezte meg tréfásan a napokban, hogy jó volna megkérdezni a kovácsháziaktól, ők hogyan látják a falukörnyéki várost? Mint ismeretes, hétről hétre ellátogatunk egy-egy étterembe, s az ott tapasztaltakat közreadjuk, hogy átfogó, és részletes képet fessünk arról, mit kínál a megyei vendéglátás. Cyganeria vendéglő, Krakkó Lengyel átlapozó Krakkó, Cyganeria vendéglő. Nem messze a város híres főterétől, a Rynektől, no meg Krakkó még híresebb két látványosságától a posztócsarnoktól és a Mária-templom- tól. A Szpitalna utcában akadunk rá délidőben. Neve magyarul cigányéletet jelent. Ahogy belépünk az előtérbe, a személyzet egyenruhás tagja udvariasan meghajol előttünk, kezével türelmet kér, majd miután meggyőződött arról, hogy van szabad asztal, int, hogy mehetünk. A kabátokat a ruhatárban hagyjuk. Udvariasan lesegítik rólunk (később, ebéd után ugyanilyen előzékenyen feladják ránk.) A Cyganeria egytermű, de térelválasztóval több részre tagolt mintegy százasztalos vendéglő. Süppedő szőnyeg, ízléses berendezés, az asztalok szellős elhelyezése, és a szembeötlő tisztaság teszik otthonossá. Hazai osztályba sorolást tekintve harmadosztályúnak tudjuk, de az első benyomás már többet sejtet. Helyet foglalunk az egyik, ebédhez terített asztalnál. A hófehér abroszon lapos és mély tányér, evőeszközök, boros- és vizespohár, középen virág. Mint másutt, itt is rongyszalvéta, különleges formára hajtogatva — csavarva. Alighogy leülünk, a bordó kabátos, fekete egyenruhás pincérek egyike, ezúttal férfi, mellettünk terem. (Több étteremben hódoltunk a gasztronómiai élvezeteknek Lengyelországban, és általános a tapasztalatunk: a pincérszakma elnőiesedett.) A nyomtatott és írógéppel kiegészített étlapot (bármerre jártunk, kézzel írt étlappal vagy -kiegészítésekkel sehol nem találkoztunk) tolmácsunk segítségével hamar átfutjuk, és ajánlata alapján választunk: előételnek hering japán módra, illetve tejföllel, főételnek báránysült. (A levest mellőzzük, a salátát hasonlóan, mert a főétellel együtt mintegy tartozékként tálalják a hozzá illőt.) Aperitifnek vodkát kérünk, ebéd közbeni-utáni italnak pedig sört. Vodkát az itthoni közhiedelemmel ellentétben mindenütt felszolgálnak, de az alkoholellenes intézkedések miatt csak 13 óra után. A töményital-árak az éttermekben közel azonos szinten vannak, mivel a bolti árra 25 százaléknál nagyobb nyereséget nem rakhatnak rá. Ezzel az intézkedéssel a vendéglátóipart arra akarják rákényszeríteni, hogy az étkeztetésre fordítsa a fő figyelmet, s ne az italból akarjon meggazdagodni. Amíg várjuk az előételt, átböngésszük az étlapot, öt nyelven íródott: oroszul, angolul, németül, franciául és természetesen lengyelül. Hideg előételből 16-félét kínálnak, levesből ötfélét. A főételek közül hat halból, egy csirkéből, nyolc pedig bárányhúsból készült. (Az árak mellett feltüntetik az adagok súlyát is!) A sertés- és marhahúsételek nyomtatott neve mögött az árak hely*é üres. Ezekből csak az Orbis Szállodában van kínálat, ott viszont — tapasztalataink szerint — a legváltozatosabb módon elkészítve. E helyeken még borjúhúst is lehet kapni, amit házigazdáink azzal magyaráztak. hogy a takarmányhiány miatt nem tudják, illetve nem éri meg a borjút nevelni. Alig pár perce forgatjuk az étlapot, illetve épp hogy elfogyasztjuk a lengyel—magyar barátságra a „második aperitifet”, hozzák a heringet. Pompás étel, hazai szemmel amolyan csemege. De miért ritkaság otthon — töprengünk. Aztán a hering végére érve megállapodunk abban, hogy — szegény ember vízzel főz — legrosszabb esetben a mi ruszlinkból is ki lehetne hozni valami hasonló ízt. A főtt tojásra rakott és majonézzel leöntött hering (mert ettől lett japán a hering) és a sült bárány között még marad annyi időnk, hogy az itallapot is végigfussuk. Ilyen nevekkel találkoztunk: Budafok, Pinot noir, Helvécia, Cabernet. A bárányt sült krumplival, zöldségfélékkel és olajos salátával tálalják. Minden előzetes idegenkedésünk (mert hát ugye a bárány, vagy birka, pörköltként utolérhetetlen, de sültként . ..) ellenére igazán pompás. Ahogy mondani szokás, a legöregebb tengerész se tudná megmondani — főleg két rum után —, hogy mondjuk, nem marhát tálaltak fel. Ahogy letesszük a kést, villát, jön a pincér és elviszi a csikkel telt hamutartót. Pontosabban hamutartókat, mert előbb ráborít egy üreset és úgy emeli fel, nehogy sze- münk-szánk tele legyen a szállingózó hamuval. (Ügy tűnik, egy ország tanulta meg ezt a módszert, mert bármerre jártunk, mindenütt így ürítették a „hamvedreket”.) Hogy teljes legyen a Cyganeriáról alkotott kép, a mellékhelyiséget sem kerültük el. Hazai szemmel nézve amolyan másodosztályú. Nincs szétszerelve, a csapból folyik a víz, és működik — mint mindenütt, itt is a törülközőt helyettesítő — kézszárító. Fizetünk. A pincér számol. A végösszeg 2182 zloty, vagyis — mivel hárman voltunk — fejenként 150 forint. (Ebből a báránysült 80 forint.) Az árak egyébként osztályba sorolástól függetlenül, közel azonosak Lengyelországban. Igazán elsőosztályú vagy akár osztályon felülinek számítható szállodai étteremben ezért az ebédért 200—220 forintot fizettünk volna. A Cyganeria tapasztalataink szerint akár tükörképe is lehetne a lengyel vendéglátásnak. Nehéz — elsősorban sertés- és marhahúsban szegény — gazdasági viszonyok között őrzik a klasszikus vendéglátás jó hagyományait, nem kevés követendő példával. Árpási Zoltán Növekvő életbiztosítási szolgáltatások Az Állami Biztosító 1986. január elsejétől az eddigi 2 százalékkal szemben évente 4 százalékkal emeli az egyéni élet- biztosítási térítések összegét. Az eddiginél több pénzt kapnak tehát a jövőbeh mindazok, akiknek bármiféle életbiztosítási térítés jár, akik biztosításuk alapján járadékra jogosultak, akiknek meghatározott időtartamra szóló szerződésük lejárt, és díjat már nem fizetnek, s azok is, akik megszüntetik biztosításukat, de igényt tarthatnak a díj egy részének visszatérítésére. Ugyancsak évi négy százalékkal növekszik azoknak a járadékoknak az összege, amelyeket felelősségbiztosítások alapján folyósít a biztosító. Például akik 1986. január l-je után százezer forintos életbiztosítást kötnek 18 éves időtartamra, a lejáratkor 202 580 forintot kapnak (az eddigi évi 2 százalék emelkedéssel csak 142 820 forintot kapnának). Kedvezően módosulnak a CSÉB-szerződések életbiztosítási feltételei is: míg korábban a nyugdíjas CSÉB-tagok halálakor jóval kevesebbet fizetett a biztosító a hozzátartozóknak, mintha aktív dolgozók lettek volna, ezentúl 65 éves korig minden esetben — tehát nyugdíjasoknál is — a magasabb haláleseti térítés jár. A kedvező változások — hiszen a díjak nem növekednek — az Állami Biztosító statisztikája szerint az országban mintegy négymillió biztosítottat érintenek. Az ügyfelek a biztosító bármely fiókjánál, kirendeltségénél, valamint központi ügyfélszolgálatánál részletes tájékoztatást kaphatnak az őket érintő kérdésekről. Naptárjáték „Kedves Olvasónk! Ezeket a falinaptárakat mi, a Népújság és a Lapkiadó Vállalat dolgozói rakjuk be a lapba, társadalmi munkában, csaknem 80 ezer példányban, december 19-én éjszaka. Most éjjel 3 óra körül jár az idő, s az jutott eszembe, hogy vajon kinek a kezébe kerül ez a példány? ...” — valahogy így kezdődött az a pár sor, amelyet a hetvenegynéhányezerből három idei népújságos falinaptáron „üzentünk” az ismeretlen olvasónak — elnézést és megértést kérve ezért a játékért ezúton is. Nos, kérésünknek eleget téve, elsőként jelentkezett karácsony előtt szerkesztőségünkben a naptárra írt üzenettel egy békési olvasónk, Balázs Lajosné, akit elkísért egyik fia, Balázs Lajos is. A családfő gépkocsivezető, Balázsné a kosárgyárban telefonkezelő, a fiú pedig — ő a nagyobbik — szakmáját tekintve pék, a békéscsabai kenyérgyárban dolgozik. — Mit várnak ettől az évtől, milyen jelesebb eseményeket ígér egy-egy hónap? — hajtjuk szét a szóban forgó 1986-os falinaptárat. — Itt, januárban először is a kisebbik fiam első értesítőjét várom kíváncsian — sorolja Balázsné —, aztán meg, ugye mindig várja az ember, hogy a gyerekeivel találkozzon, minél többet lehessünk együtt. A két fiú mellett ugyanis van egy lányunk, aki Győrben Iákik. Az ősszel Lajos fiunk megy katonának, az is nagy esemény a családban. Nálunk egyébként a negyedik negyedév a legmozgalmasabb, szinte minden családi ünnep, születésnap, névnap, évforduló ezekre a hónapokra esik. Hogy mit várok az új évtől? Legyen egy kicsit több pénz és persze béke, nyugalom, hogy dolgozni tudjunk. T. I.
