Békés Megyei Népújság, 1985. december (40. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-30 / 305. szám

1985. december 30., hétfő TflSZSZ-nyilatkozat alaptalan amerikai vádakra A Szovjetunió politikájában és gyakorlati lépéseiben egy­aránt tisztességesen és kövekezetesen kezelte megkötött szer­ződéseit. A rakétaelhárító rendszerekről szóló szerződés és ideiglenes megállapodás 1972-ben történt aláírása, továbbá az 1979-ben aláírt SALT—II szerződés megkötése óta a Szovjet­unió nem tett olyasmit, ami ellent mondana ezeknek a szer­ződéseknek, soha nem próbálta megkerülni azok előírásait. Ugyanez áll a Szovjetunió mási szerződésekben vállalt kötele­zettségeire, legyen szó akár a helsinki záróokmányról, akár a földalatti nukleáris fegyverkísérletekre vonatkozó 1974-ben, és békés célú nukleáris robbantásokra vonatkozó, 1976-ban megkötött szerződésekről, vagy más kétoldalú és sokoldalú dokumentumokról — szögezte' le vasárnap este kiadott nyi­latkozatában a TASZSZ. A szovjet hírügynökség azért tette közzé nyilatkozatát, mert az amerikai kormányzat a kongresszushoz intézett je­lentésében az említett szerződések megsértésével vádolta a Szovjetuniót. A nyilatkozat rámutat, hogy hasonló vádakkal már több éve próbálnak fellépni mindazok, akik minden áron meg akarnak akadályozni bármiféleüíonstruktív megállapodást a fegyverkezési hajsza megfékezéséről, a nemzetközi helyzet egészségesebbé tételéről, és a szovjet—amerikai kapcsolatok javításáról. Nem az Egyesült Államoknak, hanem éppen a Szovjetuniónak volna meg minden alapja a kérdés felveté­sére: meg lehet-e bízni mindabban, amiről az amerikai fél szerződést köt, teljesíti-e Washington kötelezettségeit? — ír­ja a TASZSZ. A nyilatkozat megállapítja, hogy az Egyesült Államok több tekintetben megsérti a SALT—II szerződést is. A szerződés­hez csatolt jegyzőkönyvben vállalt kötelezettség ellenére megkezdte a földi és tengeri telepítésű, nagy hatótávolságú robotrepülőgépek gyártását, és hozzálátott tömeges telepíté­sükhöz. Üj ballisztikus rakétákat és robotrepülőgépeket tele- V itettek Nyugat-Európába, vagyis magával a SALT—II szer­ződés alapjával, a benne meghatározott szovjet—amerikai ha­dászati egyensúllyal kapcsolatos megállapításokkal kerültek ellentmondásba. Ez egyértelműen -a szerződés 12. cikkelyé­nek megsértése, hiszen az megtiltja, hogy bármilyen módon megkerüljék a szerződésben foglalt tilalmakat. A nyilatkozat emlékeztet rá, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok között tárgyalások vannak a nukleáris és az űrfegyverekről. Ezek célja olyan hatékony megállapodások kidolgozása, amelyeknek a célja a világűrbeli fegyverkezési hajsza megakadályozása és a földi beszüntetése. Ezt novem­berben a genfi szovjet—amerikai csúcstalálkozón is megerő­sítették. A Szovjetunió a genfi tárgyalásokon javaslatot tett a csa­pásmérő űrfegyverek betiltására, és a nukleáris fegyverzetek 50 százalékos csökkentésére. A szovjet javaslat a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti hadászati egyensúlyt meg­határozó nukleáris fegyverekre vonatkozik. Az amerikai fél álláspontja mindeddig lényegében a tárgyalások tárgyára és céljára vonatkozó megállapodás végrehajtásának megtaga­dását jelentette. Rendkívül fontos kérdés a nukleáris robbantások beszünte­tése. Ha ez megtörténnék, az a nukleáris fegyverek kihalása folyamatának kezdetét jelentené. A Szovjetunió egyoldalúan bejelentette az atomrobbantások beszüntetését. Javasolta az Egyesült Államoknak, hogy csatlakozzék, és így a moratóri­um váljon kölcsönössé. A Szovjetunió egyidejűleg megbízható ellenőrzési rendszert is javasolt — emlékeztetett a nyilatko- 7/dX. A TASZSZ-t illetékes helyen felhatalmazták a következők közlésére: A Szovjetunió határozottan síkraszáll valamennyi szovjet— amerikai megállapodás hatályban tartásáért, azok szigorú betartásáért és végrehajtásáért, tekintettel arra, hogy e szer­ződéseket az egyenlőség és egyenlő biztonság elvei alapján dolgozták ki. Nem szabad megengedni a rakétaelhárító rendszerekről kö­tött megállapodás szétbomlasztását. E szerződésnek alapvető jelentősége van az űrfegyverkezési verseny megakadályozá­sában, a nukleáris fegyverzetek korlátozásának és csökken­tésének következetes fejlesztésében. Tartózkodni kell minden olyan lépéstől, amely ellentétes a szerződéssel, vagy árt an­nak. A szovjet fél megerősíti a SALT—II szerződéssel kapcso­latos álláspontját. Abból indul ki, hogy a két fél legpusztí­tóbb fegyverei mennyiségi növelésének és minőségi tökélete­sítésének gátjává vált szerződés előírásainak betartása a jö­vőben is nagy jelentőségű lenne abból a szempontból, hogy fennmaradjon a hadászati egyensúly és kedvező körülménye­ket lehessen kialakítani a lehetséges új fegyverzetkorlátozási és -csökkentési szerződések kidolgozásához. Gyakorlati intézkedéseket kell tenni a nukleáris és űrfegy­verzetek témaköréről folyó genfi tárgyalások meggyorsításá­ra azzal a céllal, hogy végül is megkezdődjék olyan döntések kidolgozása, amelyek valóban biztosítják a világűrbeli fegy­verkezési hajsza megakadályozását és a földi megfékezését. * * * A vasárnap közzétett TASZSZ-nyilatkozattal kapcsolatban tartott sajtóértekezletet Moszkvában Vlagyimir Lomejko, a külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője, Viktor Sztaro- dubov altábornagy, a Szovjetunió fegyveres erői vezérkará­nak főosztályvezető-helyettese és Vagyim Csilickij, a külügy­minisztérium főtanácsosa. Sztarodubov altábornagy rámutatott, hogy az Egyesült Ál­lamokban karácsony után végrehajtott kísérleti robbantás egyszerre több reményre is csapást mért. A Szovjetunió mindeddig bízott abban, hogy az Egyesült Államok csatlako­zik a nukleáris robbantásokra meghirdetett moratóriumá­hoz, a haladó emberiséggel együtt remélte, hogy Washington abbahagyja a csillagháborús programmal kapcsolatos mun­kálatokat. E robbantás a „hadászati védelmi kezdeményezés” keretében történt, és egyidejűleg megsérti a rakétaelhárító rendszerekről kötött szerződést. A szerződés ugyanis csak két kísérleti terepen, a Kwaialein Atollon és a White Sands kí­sérleti terepen engedélyez előre bejelentett robbantásokat. Ezt viszont a nevadai telepen hajtották végre és nem je­lentették be előre. Az úgynevezett SS—25-ös rakétákkal kapcsolatban felho­zott amerikai vádakra válaszolva a szovjet katonai szakértő rámutatott: a Szovjetunió a SALT—II szerződés előírásaival szigorú összhangban korszerűsíti RSZ—12-es régi rakétáit. A korszerűsítés elsősorban a rakéták túlélési képességének javítására irányul. Ezeket a korszerűsített, mozgatható indí­tóállású rakétákat minősíti a nyugati propaganda „új SS—25- ös” rakétáknak. Vlagyimir Lomejko szóvivő kijelentette, nem arról van szó, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok kölcsönösen vá­dakkal illeti egymást, hanem arról, hogy a Szovjetunió csu­pán visszautasítja a címére intézett alaptalan amerikai vá­dakat. A Szovjetunió továbbra is bízik a megállapodásokban, s abban, hogy a józan ész végül is felülkerekedik az Egye­sült Államokban. Szocialista országok 1985-ben 1985 további jelentős elő­relépést hozott a szocialista országok kapcsolataiban — állapítja meg vasárnapi nemzetközi szemléjében a Pravda. A szocialista közös­ség államai közötti politikai és gazdasági kapcsolatok még aktívabbá és elmélyül­tebbé váltak. Tökéletesedett az operatív kapcsolattartás mechanizmusa, még szoro­sabb lett a külpolitikai te­vékenység egyeztetése. A Varsói Szerződés tagállamai hozzáláttak ahhoz, hogy még hatékonyabbá tegyék együtt­működésük különböző for­máit, biztosítva eközben nemzeti és internacionalista érdekeik harmóniáját. E fo­lyamat fontos állomásai vol­tak a testvérországok veze­tőinek moszkvai, varsói, szófiai és prágai találkozói. A Pravda az áttekintés­ben részletesebben is kitér. a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság kapcsolatai­nak alakulására. Mint írja, a Szovjetunió üdvözli, hogy Kína elutasítja a világűr militarizálását, és a nukleá­ris fegyver elsőként történő alkalmazását. 1985 jelentős szakasza volt a kétoldalú kapcsolatoknak. Hosszú szü­net után az idén először ke­rült sor parlamenti küldött­ségek kölcsönös látogatására. miniszterelnök-helyettesi szintű látogatásokra. Szá­mottevően nőtt a szovjet- kínai áruforgalom, aktívab­bá váltak a kulturális és tu­dományos kapcsolatok. A Pravda szerint a két szocia­lista ország együttműködé­sének további erősödése összhangban állna a szovjet és a kínai nép alapvető ér­dekeivel, elősegítené az ázsiai és az egyetemes béke és biztonság ügyét. Centenáriumi határozat Az India sorsát meghatá­rozó fő politikai erő, a Nem­zeti Kongresszus (I) Párt a jövőben is azokon az esz­mei alapokon kívánja vezet­ni az ország népét, amelyek az elmúlt száz évben vezé­relték politikai, társadalmi és gazdasági irányvonalát. A párt kétnapos bombay-i ülésszaka vasárnap fogadta el a centenáriumi határozat elnevezést viselő okmányt, amelyben elkötelezte magát a „demokratikus, szocialista, világi és el nem kötelezett” eszmények továbbvitele mellett. A párt egyúttal megerősí­tette elkötelezettségét a tár­sadalmi igazáágossággal együttjáró növekedés mel­lett. A haladás eszközeit az állami szektor vezetésével végbemenő gyors iparosodás­ban, a mezőgazdasági ter­melés technológiai ellátott­ságában, a tudományos-mű­szaki vívmányok széles kö­rű alkalmazásában, az élet- körülmények javításában látja. A nemzetközi színtéren India az. el nem kötelezett­ség politikáját folytatja. A párt méltányolta a szovjet— amerikai csúcstalálkozót. Az ülésszak Radzsiv Gandhi pártelnök zárszavával ért véget. Az értekezleten el­határozták, hogy jövő év első felében — másfél év­tized után — választásokat tartanak a pártban. fl hét eseményei képekben Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára a közeledő újév al­kalmából fogadta a moszkvai diplomáciai képviseletek veze­tőit, s beszédében a világpolitikai helyzetet elemezve, ismét felszólította az Egyesült Államokat: a szovjet példát követve szüntesse be a nukleáris kísérleteket. A képen: Mihail Gorba­csov és a szovjet vezetés tagjai a fogadáson (Fotó: TASZSZ — MTI — KS) A hét közepén háborúskodásba kezdett két északnyugat-afri­kai állam, Mali és Burkina Fasso (a volt Felső-Volta). A né­zeteltérés oka: határvita. A képen: a két, haladó rendszerű­nek nevezhető ország vezetője: Thomas Sankara kapitány, burkinai elnök (balról) és Moussa Traore mali államfő (Fotó: AP — MTI — KS) HÍREK HÍREK HÍREK MA: DÁVID NAPJA A Nap kél 7.32 — nyugszik 16.02 órakor A Hold kél 19.06 — nyugszik 10.02 órakor ÉVFORDULÓ Százhúsz évvel ezelőtt, 1865. december 30-án szüle­tett, és 71 évesen, 1936.-ban halt meg Joseph Rudyard Kipling Nobel-díjas angol regényíró, novellista és köl­tő. Legmaradandóbb műve, a gyermekirodalom klasszikus darabja, „A dzsungel köny­ve”, melyben a szerző kivé­teles írói képességgel szemé­lyesíti meg a természetet, s szinte emberi egyéniséggel ruházza fel a dzsungel vad­állatait. Regényei közül még a Kim című érdemel emlí­tést. * Elhunyt Kardos György Hírügyeletünk ható, a tele­fonszámunk : Hirtigyeletes: 19 óráig h(T­27-360 Ungár Tamás Ilyen volt... Vasárnap szokatlanul meleg volt megyénk időjárása. _ Haj- nalban megerősödött a szél. Az éjszakai minimumhőmérséklet Békéscsabán 7, Szarvason 6 fok volt. Délelőtt felszakadozott a felhőzet, és néhány órára kisü­tött a nap, viszont a széllökések néhol elérték a viharos fokoza­tot is. Délután 14 óráig megye- szerte i3 fokig emelkedett a hő­mérő higanyszála. A tenger- szintre átszámított légnyomás 1002 millibár, erősen süllyed — kaptuk a tájékoztatást Unya- tyinszki Zoltántól. ...ilyen lesz az idő Gyakran lesz erősen felhős az ég. Többfelé várható csapadék, eleinte eső, zápor, majd az esti óráktól előbb nyugaton, később másutt is havas eső, hó valószí­nű. A sokfelé erős, helyenként viharos déli szél hétfőn észak- nyugatira fordul. Hideg idő lesz. A várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet általában mínusz 2 és mínusz 7 fok kö­zött, délkeleten azonban 0 fok körül alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 2 és plusz 3 fok között lesz. Mély megrendüléssel tu­datjuk, hogy december 29-én, vasárnap, 67 éves korában, szívroham következtében, vá­ratlanul elhunyt Kardos György, a Magvető Könyvki­adó igazgatója, a munkás- mozgalom régi harcosa, a Szocialista Hazáért Érdem­rend és több más magas ki­tüntetés birtokosa. Halálával súlyos veszteség érte a ma­gyar könyvkiadást és egész kulturális életünket. Temetéséről később törté­nik intézkedés. Az MSZMP V. kerületi bizottsága, Művelődési Minisztérium, Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége. Magyar Írók Szövetsége — ERDEI FERENC-EMLÉK- ÉREM. Erdei Ferenc születé­sének 75. évfordulója alkal­mából emlékérmet jelente­tett meg a makói tanács és az éremgyűjtők Csongrád megyei szervezete. A negy­venkét és fél milliméter át­mérőjű érem előlapján Er­dei Ferenc domborművű portréja, hátoldalán Város és vidéke című könyvének ké­pe látható. A Szabó Géza szegedi ötvösmester műhe­lyében készült bronzérem Fritz Mihály szobrászművész alkotása. — MAGYAR EXPEDÍCIÓ MEXIKÓBAN. , Az Eötvös Loránd Tudományegyetem latin-amerikai munkacso­portjának' héttagú expedíció­ja már két hónapot töltött Mexikóban és január 20-ig tartózkodnak még az azté­kok földjén. Kézdi Nagy Gé­za irányításával Veracruz ál­lamban totonák indiánok kö­zött folytatnak komplex ku­tatómunkát. Eljutottak egy olyan romvárosba is, amely­ben ők az első európaiak. A harmincas években ameri­kaiak jártak ott, de azóta nem tárták fel, s itt sikerült hosszabb távú kutatást foly­tatniuk. — ÜJ SHAKESPEARE- DRÁMA ? Egy cambridge-i kutató közölte, Jiogy rábuk­kant Shakespeare egyik is­meretlen, s egyben valószí­nűleg első drárr^éjára, amely a „Vasbordájú Edmund” (Edmund Ironside) címet vi­seli. Mi több, eredeti, kézira­tos formájában akadt a mű­re. Az egyébként zenetudós­ként számon tartott Erich Sams kijelentette, a 2060 so­ros darabban nemcsak leg­alább 200 olyan szó, kifejezés és fordulat található, ame­lyet a nagy oxfordi szótár szerint Shakespeare talált ki, de a kézírás vonalvezetése is „kétségtelen azonosságot mu­tat más ismert és hitelesnek vélt Shakespeare-kéziratok- kal”. — A BÉKÉSSZENTANDRÁ- SI Dolgozók Horgász Egyesü­lete és a művelődési ház kö­zösen horgásziskolát szerve­zett a téli hetekre. A tanfo­lyam célja, hogy fiatal hor­gászokat, és a horgászat iránt érdeklődő felnőtteket megis­mertessenek a halfogás for­télyaival. A pártszékházban tartott előadások mellett filmvetítéssel és eszközbemu­tatóval teszik színesebbé a foglalkozásokat. A legköze­lebbi téma, január 3-án, a keszeghorgászat és a ver­senyhorgászat lesz. — BIKAKALAND NYÍREGYHÁ­ZÁN. Keresték helikopterrel, ül­dözték kocsival, gyalog, végül puskavégre kapták azt a meg­vadult bikát, amelyik öt napon át sok izgalmat okozott Nyír­egyházán és környékén. A bika az Allatforgalmi és Húsipari Vállalat nyíregyházi vágöhfdján sétált le a mérlegről, s kimene­kült a kapun, kihasználva, hogy kötőfékje eloldódott. A nyom­ban utána siető dolgozók bete­relték egy telepre, de onnan a csaknem két méter magas kerí­tést átugorva sikerült eltűnnie az üldözők szeme elől. Bár heli­kopterrel is utánaeredtek, s több bejelentés Is érkezett, egy darabig eredménytelen volt a nyomozás, majd a ráakadók elől ismét egy kerítés átugrásá- val szökött el az ötmázsás jó­szág. Végül Nyírszőlősön újra megtalálták, s a vállalat kéré­sére az ottani mezőőr lelőtte az ekkor már fékezhetetlen állatot. Segédmotorosoknak Elsejétől bukósisakkal Január elsején életbe lép a KRESZ 48. § (7) bekezdése, amely szerint „Lakott területen kívül... segédmotoros kerék­párral csak abban az esetben szabad közlekedni, ha a vezető becsatolt bukósisakot visel!” A rendelkezés az esetleges elcsúszás, esés, ütközés közben keletkező fejsérülésektől kívánja megóvni a egédmotorkerék- pár-vezetőket. A motorkerékpárosok és utasaik tapasztalatai is egyértelműen azt mutatják, hogy a rendelkezés helyes, jól szolgálja a célt. Természetesen lakott területen belül sem tiltott viselni a becsatolt bukósisakot — sőt, ajánlatos!

Next

/
Thumbnails
Contents