Békés Megyei Népújság, 1985. december (40. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-28 / 303. szám

NÉPÚJSÁG o 1985. december 28., szombat Lesz miről számot adni a tagságnak Megkoszorúzták Sziklai Sándor sírját — Még nem ismerjük tel­jes részletességgel szakcso­portunk 1985. évi eredmé­nyeit. Azt viszont bizton ál­líthatjuk, hogy tagságunk minden korábbinál' nagyobb figyelmet fordított éves szer­ződéses kötelezettségének teljesítésére. Ebből követke­zik, hogy az áfész keretében működő Békéscsabai Barom­fitenyésztő és -Keltető Szak­csoport éves tojásfelvásárlási és egyben árbevételi tervét túlteljesíti — hallottuk Ba­kos Mihály elnöktől. Harangozó Illésné a le­adott, illetve felvásárolt to­jások minőségéről beszél: — Szakcsoportunk tagjai. 1985-ben is igen jó minőségű tojást hoztak be háztáji gaz­daságukból. Erről tanúskodik a 83—84 százalékos kelési át­lag. De ez mondható el ak­kor is, ha az utóbbi tíz év­ben leadott nagy mennyiségű tolásról akarunk véleményt mondani. Kép, szöveg: Balkus Imre Naponkénti látvány a székház udvarán: gépkocsikon szállítják a friss tojást a szakcsoport tagjai A nagy figyelmet igénylő lámpázas, mely Harangozó Illésné feladata Szabad a vásár? Ilyenkor, ünnepek táján talán illetlenség, ünneprontás amiről írok, mégis tollat fogtam, annyira megdöbbentett az eset. Közelgett a karácsony, így én is vettem egy kis fenyő­fát. Nem volt több 80 centisnél. A boltból, nagy lelkese­déssel, kislányom hozta hazáig, örvendezve, hogy gyö­keres fa, és nem hullajtja egyhamar a leveleit, sokáig a szobában maradhat. A ház közös kerékpártárolójába tet­tük ideiglenesen. Kislányom ugyan a spájzot javasolta, de méretei miatt én jobbnak láttam a zárható, közös he­lyiséget. Két nap múlva mentünk le a fáért. Hűlt helyét talál­tuk. Tehetetlen dühömben sírva fakadtam. Kislányom ijedten nézett, és csendes szemrehányással megjegyezte: „Mondtam anyu, hogy a spájzba tegyük!” így vált számomra emlékezetessé — csillogó, feldíszí­tett fenyő nélkül — az 1985-ös karácsony. És nem a fa értéke az, amivel szegényebb lettem a szeretet ünne­pén ... Julisné Laki Dóra * * * Békéscsabai olvasónk levelét készséggel és megértéssel adjuk közre. A történtekhez aligha szükséges kommen­tár. S ha már a fenyőnél és a bosszúságnál tartunk, azt azért még hadd tegyük hozzá, hogy amit az idei kará­csony előtt a fenyőfapiacon tapasztalhattunk, enyhén szólva tűrhetetlen, és nem volna szabad megismétlődnie. Az ünnep előtti szombati heti piacon a megyeszékhelyen például egy-egy szebb fáért 4—500 forintot is elkértek — s még örült, aki hozzájutott. A hallatlanul magas ár mi­att reklamálók pedig könnyen megkapták az árustól, hogy „ha nem tetszik, ne vegye, van vevő elég!”. Való­ban, vevő rengeteg volt, fa annál kevesebb. De vajon ez jelentheti-e azt, hogy akkor szabad a vásár? — ti — Több kisiparosra van szükség A Kiosz békéscsabai alap­szervezetének a városban és a hozzátartozó községekben (Újkígyóson, Szabadkígyóson, Telekgerendáson, Dobozon és Csorváson) 1124 kisiparos dolgozik. Közülük 516 főfog­lalkozásban, 425-en munka- viszony, 193-an pedig nyug­díj mellett gyakorolják az ipart. Létszámnövekedés nincs. Különösen kevés a ci­pész, a bádogos, az épület­burkoló, a vegytisztító és kelmefestő, a kozmetikus, valamint a gáz- és készülék­szerelő. A létszám pótlásának elő­segítésére a helyi tanácsok adóalapcsökkentő kedvez­ményt vagy teljes adómen­tességet. adhatnak azoknak, akik hiányszakmák gyakor­lására vállalkoznak. Érde­mes tudni azt is, hogy 1986- január 1-től azok a kisiparo­sok, akik szakmunkástanulót foglalkoztatnak, az eddigi 3 ezer helyett 6 ezer forint adókedvezményt kapnak. Ha a tanuló a szakmunkásbizo­nyítvány megszerzése után segédként dolgozik tovább, a kisiparos 3 évre mentesül az alkalmazotti adó alól. Az új adórendszer is ked­vezőbb feltételeket teremt az ipargyakorlásra. Születésének 90. évforduló­ja alkalmából pénteken a Mező Imre úti temető Mun­kásmozgalmi Panteonjában megkoszorúzták Sziklai Sán­dor vezérőrnagynak, a ma­gyar és a nemzetközi mun­kásmozgalom kiemelkedő személyiségének sírját. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága nevében Varga Péter osz­tályvezető és Kovács Jenő osztályvezető-helyettes, a Honvédelmi Minisztérium képviseletében Szórádi Zol­tán vezérőrnagy honvédelmi miniszterhelyettes, valamint Liptai Ervin vezérőrnagy, a Hadtörténeti Intézet és Mú­zeum parancsnoka koszorú­zott. A kegyelet és a megem­lékezés virágait helyezték el Sziklai Sándor sírján a Ma­gyar Ellenállók, Antifasisz­ták Szövetségének képvise­lői, egykori harcostársai, a nevét viselő iskolák és in­tézmények dolgozói, vala­mint családjának tagjai. * * * Sziklai Sándor 1895-ben született Tornyán, szegény­paraszt családban. Az I. vi­lágháborúban orosz fogságba esett, majd a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győ­zelme után vöröskatonaként küzdött a szovjet hatalom megszilárdításáért. 1919-ben tagja lett a bolsevik pártnak. 1920-tól a Szverdlov egyetem hallgatója, később tanára lett, majd a Nemzetközi Le­nin Iskolán tanított. 1936- tól 1939-ig Spanyolország­ban a nemzetközi brigádok soraiban harcolt. A spanyol szabadságharc leverése után Franciaország, majd Észak- Afrika internáló táboraiban raboskodott. Szabadulását követően, 1943-tól a Szov­jetunióban a magyar parti­zániskola tanára volt. 1945- ben, hazatérése után bekap­csolódott a Magyar Kommu­nista Párt tevékenységébe, s a párt hadifogoly irodájának vezetője, a Hadifogoly Hírek szerkesztője lett. 1948-tól 1953-ig a Honvédelmi Minisz­tériumban dolgozott, majd a Hadtörténelmi Intézet pa­rancsnokává nevezték ki. 1956-ban az ellenforradalmá­rok meggyilkolták. Rugalmas ajándékcsere A karácsonyi ünnepek el­múltával is sokan járják az üzleteket, ám többnyire nem vásárlási szándékkal, ha­nem, hogy a több példány­ban kapott, vagy más okból feleslegesnek bizonyult aján­dékokat megpróbálják más, hasznosabb dolgokra kicse­rélni. Az áru kicserélésének ál­talános szabályait belkeres­kedelmi minisztériumi ren­delet írja elő: blokk ellené­ben a vásárlástól számított 8 napon belül kicserélhető az áru a vásárlás helyén, ha a termék csomagolása sér­tetlen, s szemmel láthatóan nem használták. Karácsony után azonban a legtöbb ke­reskedelmi vállalat a cserére vonatkozóan különféle ked­vezményeket is nyújt. A Centrum Áruházakban pél­dául rugalmasan szervezték meg az ajándékok cseréjét: a vásárlást igazoló blokk sem feltétlenül szükséges, január 15-ig így is kicserélik az árut a vásárlás helyén. Ha pedig megvan a blokk, akkor a Centrum áruházakban vá­sárolt ajándék az ország bár­mely Centrum áruházában becserélhető, ahol az adott cikket forgalmazzák, függet­lenül a vásárlás helyétől. A legtöbb Centrumban csere­utalványt adnak, amely meg­határozott időpontig — álta­lában egy hónapig — bevált­ható. Gyakori — hiszen az egy- egy korosztálynak ajánlott játékok választéka még min­dig nem túl bőséges —, hogy egy családon belül a gyere­keknek többen veszik meg ugyanazt, s ezen is csak a csere segíthet. A játékok cse­réjénél szigorúak az egész­ségügyi előírások, ezért csak az eredeti gyári csomagolás­ban veszik vissza az üzletek, kizárólag ezeket adhatják ugyanis el ismét. Viszont nem ragaszkodnak a vásár­lástól számított 8 munkanap­hoz, a vétel időpontjának ak­kor is december 24-ét tekin­tik, ha a vásárlás előbb tör­tént, s ezután 8 napig kicse­rélik a felesleges játékokat, sportszereket. A Triál kéri, hogy lehetőleg abban a já­tékboltban cseréljék ki a por­tékát, ahol vásárolták, indo­kolt esetben azonban — pél­dául, ha idényárusátó-helyen vették — eltekintenek ettől. A Kéravill üzletekben is rugalmasan alkalmazkodnak az ajándékozási szokásokhoz. A hibás készülékeket példá­ul — ha még nem használták azokat — nemcsak 72 órán belül cserélik ki a garanciá­lis javítások nélkül, mint ahogy ez egyébként szokásos. Figyelembe veszik ugyanis, hogy sokan már esetleg októ­ber—novemberben megvásá­rolták az ajándéknak szánt híradástechnikai terméket, háztartási gépet. Ha nem hi­bás az áru — igaz, hogy csak a vásárlás helyén, blokk elle­nében — január közepéig is visszacserélik, illetve vissza­adják a pénzt, amennyiben a vevő nem talál kedvére való holmit. n köztisztaságért Jól ismert hétköznapi zaj­ra ébredtünk december 25- én hajnalban Békéscsabán: a szemétgyűjtő kukákat ürí­tették, az csörömpölt. Tulaj­donképpen milyen nap van akkor? — néztem körül, mígnem a fenyőfa láttán tisz­táztam, karácsony van, az ünnep első napja. Ünnepnap, s a köztisztasági vállalat dolgozói mégis dolgoztak, összegyűjtötték az ünnepi ké­szülődés során felhalmozó­A bolygónkat 76 évenként meglátogató Halley-üstökös 1986 első hónapjaiban tovább halad földünk felé.' Április 11-én érkezik legközelebb, akkor 63 millió kilométer választja el tőlünk. Ez azon­ban nem jelenti azt, hogy a vándorló égitest jobban meg­mutatja magát. Hazánk te­rületéről jövőre szabadszem­mel már nem érdemes az égbolton a távoli vendéget keresni. Január első napjai­ban kézi távcsővel talán még meg lehet pillantani. Attól kezdve a Halley — a csilla­gokhoz képest — délnyugat felé elmozdul ég január má­sodik felében eltűnik a nyu­gati látóhatáron. Márciusban és áprilisban a hajnali ég­bolton ismét feltűnik, de olyan közel a horizonthoz, hogy kevés remény lesz megtekintésére­Útban van az öt űrszonda, — két szovjet Vega, a kö­zös nyugat-európai Giotto, valamint a japán Szuiszei és Szakigake — melyek már­dott rengeteg szemetet, hul­ladékot. Vajon hogyan szer­vezték meg ezt a műszakot? Erről kérdeztük Botyánszki Jánost, a Békéscsabai Ker­tészeti és Köztisztasági Vál­lalat igazgatóját. — Mindig gond volt, hogy ünnepek alatt felhalmozó­dott a szemét, ami közegész­ségügyi szempontból is tart­hatatlan, ráadásul csúnya, és tulajdonképpen a dolgozóink munkáját nehezíti. A teli cius 6. és 13-a között talál­koznak a fénylő üstökössel. A két szovjet Vega elnevezé­sű Interkozmosz űrszonda felszerelésében hazánk is részt vett. Magyarország szállította a nagy teljesítmé­nyű televíziós kamerákat, mozgató elektronikus műsze­reket, valamint a Tünde el­nevezésű részecskeszámlálót és a Plazmag plazmaelemző készüléket. Ugyancsak hazai gyártmányú a fedélzeten el­helyezett adatgyűjtő beren­dezés. Az utóbbinak különö­sen nagy szerepe lesz, mert az űrszondák több mint 250 ezer kilométeres óránkénti sebességgel haladnak el a Halley mellett. A műszerek lefényképezik az üstökös magját, mérik elektromos és mágneses te­rét, valamint a por és gáz- részecskék sűrűségét, össze­tételét. Az adatokat a ma­gyar adatgyűjtő tárolja és folyamatosan továbbítja a földi megfigyelő állomások­ra. Az űrszondák feladatuk konténerek mellett is fel­halmozódott ugyanis egy-egy több napos ünnep idején a hulladék, és ha ráadásul sze­les is volt az idő, szanaszét hordta. Ezért szerveztünk meg egy műszakot karácsony első napjára. Harmincegy- néhányan dolgoztak, és meg­értéssel fogadták a helyzetet. Úgy tervezzük, hogy .a jövő­ben több napos ünnepen ez lesz most már a gyakorlat. Nem egyszer illettük már bíráló szóval a kertészeti és köztisztasági vállalatot. Nos, ezúttal elismerést érdemel­nek e kezdeményezésért. — th elvégzése után nem térnek vissza a Földre, hanem to­vább keringenek a bolygó­közi térben. Az égbolt ka­méleonjának is nevezett üs­tökös legközelebb 2062-ben randevúzik Földünkkel­Jövőre más ritka termé­szeti jelenségeket is megfi­gyelhetnek a csillagászat iránt érdeklődők. Két alka­lommal, április 24-én és ok­tóber 17-én lesz teljes hold- fogyatkozás. Magyarországról csak az október 17-én 19.41 órától 20.55-ig tartót követ­hetjük nyomon. Teljes hold- fogyatkozás akkor követke­zik be, amikor a Föld a Nap körüli pályán vándorolva úgy kerül a Nap és a Hold közé, hogy a Nap sugarait „elzárva” teljes árnyékot vet a Holdra. Távcsővel már 18.29 órától nyomon lehet követni ho­gyan halad kilométerenként előre a Hold krátereit el­borító sötétség. A Hold fel­színéről az utolsó ámyékcsí- kok 22.07 órakor tűnnek el­Két napfogyatkozás is lesz: április 9-én részleges, október 3-án pedig részben gyűrűs, részben teljes. Ma­gyarországról egyiket sem lehet megfigyelni. Az áprili­si az Antarktiszról, az októ­beri pedig az Atlanti-óceán északi részéről látható. Jövő évi csillagászati naptár Áprilisban földközelbe ér a Hallév-üstökös

Next

/
Thumbnails
Contents