Békés Megyei Népújság, 1985. december (40. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-28 / 303. szám

1985. december 28., szombat NÉPÚJSÁG TELEX • MOSZKVA A Szovjetunió és az Egye­sült Államok megállapodott arról, hogy 1986. január 1-én Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára az amerikai néphez, Ronald Reagan, az Egyesült Államok elnöke pe­dig a szovjet néphez intéz üdvözletét. A hírt Moszkvá­ban pénteken este Lomejko, szovjet külügyminisztériumi szóvivő jelentette be. A szó­vivő kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a két fél kö­zött még folyik a technikai részletek végleges egyezteté­se. Az már szinte teljesen bi­zonyosnak tekinthető, hogy mind Gorbacsov, mind pedig Ronald Reagan viszonylag rö­vid, néhány perces üdvözlő beszédeket mond majd, ame­lyeket filmre vesznek. • WASHINGTON Folytatódnak a támadások George Shultz amerikai kül­ügyminiszter ellen: a konzer­vatív jobboldal a miniszter távozását szeretné elérni. A Fehér Ház szóvivője ugyan akkor kijelentette: Shultz továbbra is élvezi Reagan el nők bizalmát, és az elnök nem tervez változást a kül­ügyminisztérium élén. A leg­újabb támadási felület Shultz ellen a jobboldal számára a SALT—II szerződés. Jesse Helms, a szélsőségesen kon­zervatív dél-karolinai szená­tor januárra meghallgatáso­kat tervez a külügyi bizott­ságban a szerződésről, és el akarja érni, hogy az Egyesült Államok formálisan jelentse ki: a jövőben nem tartja ma­gát a SALT—II korlátozásai­hoz. • BELGRAD A jugoszláv hatóságok 94 olyan személyt vettek őrizet­be, akik a Szerbia tagköztár­sasághoz tartozó Koszovó au­tonóm tartományban nemrég felgöngyölített két illegális szervezethez tartoztak. Ezt közölte Szvetomir Lalovics, Szerbia belügyminisztere csü­törtökön egy parlamenti in­terpellációra válaszolva. A miniszter közölte, hogy ezek a szervezetek közvetlen kap­csolatot tartottak fenn kül­földi albán szélsőségesekkel. A letartóztatottak közül 74 ellen bűnvádi eljárást, a töb­bi ellen szabálysértési eljá­rást indítanak. • OUGADOUGOU A Mali és Burkina Köztár­saság között kirobbant hábo­rú a jelek szerint pénteken is folytatódott, sőt a felek az eddig nem vitatott terü­leteken is támadták egymás erőit — jelentette az Ouaga-. dougou-i rádió. A hírt Ma­liban egyelőre nem erősítet­ték meg. Burkinában azt adták tud- tul, hogy a líbiai közvetítés­sel létrejött tűzszünetet az ellenséges csapatok már életbe lépése után egy órával megsértették. A rádió köz­lése szerint a támadást visz- szaverték, és a burkínaiak folytatják az előrenyomulást mali területen. • SANTIAGO DE CHILE Nagyszabású tömegtünte­tést rendezett csütörtökön a chilei fővárosban az Asszo­nyok az életért nevű chilei nőmozgalom. Santiago de Chilében, a székesegyház előtti téren nagy tömeg gyűlt össze Pinochet tábor­nok távozását és a demok­ratikus jogok haladéktalan visszaállítását sürgetve. A rendőrség könnyfakasztó gránátokkal avatkozott köz­be, és több személyt őrizet­be vett. A letartóztatottak között van az Országos Pe­dagógusszövetség egyik veze­tője és két újságíró. Merényletek — azonos időben HÍREK HÍREK HÍREK Merénylet történt péntek délelőtt a Becs melletti schwechati repülőtéren ési a Róma közelében levő Fiu- micino légikikötőben. A két merényletnek számos halálos és sebesült áldozata van. Az APA osztrák hírügy­nökség jelentése szerint a schwechati repülőtéren pén­tek délelőtt 9 óra 15 perckor kézigránátok robbantak az El A1 izraeli légitársaság tranzitvárójában, majd lö­völdözés kezdődött. A kézi­gránátokat egy négytagú ter­roristakülönítmény hajítot­ta a tranzitváróba, majd lö­völdözni kezdte. A tüzet a schwechati repülőtér bizton­sági szolgálatának alkalma­zottai viszonozták. Az osztrák belügyi jelenté­sek szerint a bécsi repülőtéri támadásnak négy halottja és 15 sebesültje van. A sebesül­tek között három rendőr is van. A belügyminisztérium megerősítette, hogy két ter­roristát letartóztattak. A robbanás közelében több magyar állampolgár is tar­tózkodott. Köztük Kibédi Er­vin színművész, Ambrus Kiry énekesnő, Fábián János zon­gorista, Szegedi Molnár Gé­za parodista és Berényi Ottó színművész. Közülük Sze­gedi Molnár Géza súlyosan, Fábián János könnyebben megsérült. Szegedi Molnár Gézát kórházba szállították, a többiek hazatérnek. A bécsi rendőrség jelenté­se szerint a merénylet az El A1 izraeli légitársaság jegy­pénztárának közvetlen kö­zelében történt. Pontosan ugyanabban az időben, 9 óra 15 perckor sú­lyos merénylet színhelye volt a római fiumicinói pol­gári repülőtér is. Arab ter­roristák egy csoportja kézi­gránátokkal és géppisztoly­sorozatokkal rátámadt az El A1 izraeli légitársaság jegy­kezelő pultjánál várakozó utasokra. A lövöldözésre a rendfenntartó erők azonnal válaszoltak, s a tűzharcban összesen tizenhárom ember lelte halálát, hetvenen- meg­sebesültek. A véres akció színhelye Bécsben Halottak és csomagok, véres pult Rómában (Telefotó) A vérengzés reggel, né­hány perccel kilenc óra után történt a repülőtéri pultok és a bár közelében. A merény­lők két kézigránátot dobtak az amerikai légitársaság pult­jához, a robbanás nagy krá­tert ütött a padlón. Egy má­sik gránátot a bárban ülő emberek közé hajítottak. Ez­után vaktában lövöldözni kezdtek az izraeli légitársa­ság pultjánál várakozó uta­sokra, akik közül a legtöb­ben rögtön a földre vetették magukat. A támadásra az egyik izraeli biztonsági al­kalmazott lövésekkel vála­szolt, s közbeléptek az olasz rendőrök is. A tűzharcban nyolc utas, három terrorista és a közbelépő izraeli biz­tonsági alkalmazott vesztet­te életét. Egy négyéves kis­lány a kórházban, a merény­let után halt meg Jelenleg több kórházban ápolják a se­besülteket, tíznek rendkívül súlyos az állapota. A legfrissebb értesülések szerint hat arab 'személy kö­vette el a példátlan véreng­zést. Kettőt közülük sikerült elfogni. Mindegyik állig fel -volt fegyverezve, az egyik merénylő testén tizenegy ké­zigránátot találtak felfűzve. Moratáriumvita A Szovjetunió a helyszíni ellenőrzésre Mihail Gorbacsov. az SZKP KB főtitkára pénteken ismét az atomrobbantások beszüntetésére szólította fel az összes nukleáris hatalmat, s megerősítette, hogy a Szovjetunió kész ilyen értel­mű kötelezettségvállalás helyszíni ellenőrzését is elfo­gadni kölcsönös alapon. Gorbacsov Andrej Gromi- kóval, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségé­nek elnökével és Nyikolaj Rizskovval, a Miniszterta­nács elnökével pénteken a Kremlben a Moszkvában akkreditált diplomáciai kép­viseletek vezetőit fogadta. A nagykövetek előtt Mihail Gorbacsov mondott ünnepi köszöntőt. Hangsúlyozta: 1985-ben sok súlyos veszélyt felidéző vagy reménytkeltő esemény zajlott le a világon. A kor­mányoktól és a széles nem­zetközi közvéleménytől függ, hogy e két irányzat közül melyik kerekedik felül, és hogy 1986 a népek békéjét és 'biztonságát erősítő intéz- kjedések, a nemzetközi együttműködés éve lesz-e, vagy súlyosbítja az emberi­séget fenyegető atomveszélyt. „Minden nép és minden ország, legyen az nagy, kö­zepes vagy kicsi, nemzeti ta­pasztalataival képes hozzá­járulni a béke és a nemzet­közi együttműködés ügyéhez” — hangsúlyozta a továbbiak­ban Mihail Gorbacsov, majd hangoztatta: „Az utóbbi idő­ben a Kelet és a Nyugat kö­zött olyan üzenetek váltásá­ra került sor, amelyek bizo­nyos reményt keltenek, vagy fogalmazzunk óvatosabban, felvillantják a kölcsönösen elfogadható megoldások felé haladás halvány reményét. A genfi szovjet—amerikai ta­lálkozó óta bizonyos általá­nos felmelegedés tapasztal­ható a nemzetközi légkör­ben. Az atom- és űrfegyve­rekkel kapcsolatos tárgyalá­sok kérdéseiben megjelentek, sőt inkább lehetőségként felmerültek bizonyos találko­zási pontok. Miként zajla­nak tovább, elsősorban at­tól függ, milyen konkrét lé­pésekben testesül majd meg mindaz, amit a genfi csúcs- találkozón mondtunk. Más nemzetközi fórumok­ról szólva Gorbacsov a to­vábbiakban kijelentette: kez­denek kirajzolódni a lehetsé­ges megállapodás körvonalai a stockholmi értekezleten, de még kemény munka áll a részvevők előtt; a közép-eu­rópai haderők és fegyverze­tek kölcsönös csökkentéséről folyó bécsi tárgyalásokon pe­dig a felek mintha jobban figyelembe vennék egymás érdekeit, szovjet részről most tanulmányozzák a nyugat legutóbbi javaslatait. A genfi leszerelési értekez­leten a jelek szerint kezdik megérteni, milyen halasztha­tatlan szükség van a vegyi­fegyverek betiltására, min­den atomkísérlet beszünteté­sére. az erőszak kizárására, a világűrből. — A széles közvélemény fi­gyelmének középpontjában áll ma az atomrobbantások kérdése — mutatott rá a to­vábbiakban a főtitkár. — A Szovjetuniónak meggyőződé­se, hogy véget lehet vetni ezeknek a robbantásoknak. Szovjet részről ezért felszólí­tották, s ezúton ismét felszó­lítják az Egyesült Államokat, hogy kövesse a Szovjetunió példáját, és szüntessen be minden kísérleti atomrob­bantást. Gorbacsov emlékez­tetett rá, hogy a robbantások beszüntetését elutasítók ür­ügyként gyakran hivatkoz­nak az ellenőrzés állítólagos nehézségeire. A főtitkár ezért leszögezte: „A Szovjet­unió esetében az ellenőrzés kérdése nem képezhet ko­moly akadályt. A Szovjet­unió az ellenőrzésben kész a leghatározottabb lépésekre, köztük a helyszíni ellenőr­zésre is.” „Országunk saját keserű tapasztalata árán győződött meg arról, mit jelent a hit­szegő támadás, és ezért lega­lább olyan mértékben érde­kelt a megbízható és szigorú ellenőrzésben, mint bárki más. A jelenlegi nemzetközi körülmények között, amikor hiányzik a kölcsönös biza­lom, az ellenőrző intézkedé­sek egyszerűen elengedhetet­lenek. Végre lehet ezeket hajtani nemzetközi technikai eszközökkel, vagy nemzetkö­zi ellenőrzés keretében is. A lényeg csupán az, hogy konkrét megállapodások be­tartásának ellenőrzéséről le­gyen szó” — hangsúlyozta a főtitkár. További nagy nemzetközi problémákról szólva Mihail Gorbacsov kijelentette: a Szovjetunió határozottan kí­vánja, hogy a jövő évben előre léphessünk a politikai rendezésben a Közel-Keleten, Közép-Amerikában, az Afga­nisztán körül kialakult hely­zetben, Afrika déli részén és a Perzsa-öböl térségében. A Szovjetunió kész más or­szágokkal együtt keresni az igazságos megoldásokat és kész — ahol erre szükség mutatkozik — megfelelő ga­ranciákat is vállalni. MA: KAMILLA NAPJA A Nap kél 7.32 — nyugszik 16.00 órakor A Hold kél 16.44 — nyugszik 8.52 órakor ÉVFORDULÓ Hatvanöt évvel ezelőtt, 1920. december 28-án hirde­tett ítéletet a Budapesti Ki­rályi Törvényszék a Tanács- köztársaság 1919 őszén letar­tóztatott tíz népbiztosa ellen az 1920. július 5. és novem­ber 24. között lefolytatott po­litikai perben- Az ítélet ellen nemzetközi méretű tiltakozás bontako­zott ki s így a halálos íté­leteket nem hajtották végre. Az 1921. július 28-án Rigá­ban a szovjet és a magyar kormány között létrejött megegyezés alapján fogoly­csere révén 1922-ben vala­mennyien visszanyerték sza­badságukat. KITÜNTETÉS. Az Elnöki Tanács Kozári Józsefnek, az Országos Takarékpénztár ve­zérigazgatója első helyettesé­nek és Nyárády Ferencnek, a Pénzügyminisztérium főosz­tályvezetőjének több évtize­des eredményes munkássá­guk elismeréseként, nyugál­lományba vonulásuk alkal­mából a Szocialista Magyar- országért Érdemrendet ado­mányozta. A kitüntetéseket Hetényi István pénzügymi­niszter adta át­NYÍLT NAP. A gyulai Mogyoróssy Könyvtárban nyílt napot rendeznek ma, szombaton 10 órától 16 órá­ig a gyermekrészlegben. A rendezvényre az óvodásokat, általános iskolásokat várják. Lesz filmvetítés, könyvaján- .lás, lemezhallgatás, rajzver­seny és sok minden más is. A különböző vetélkedőkben legjobban szereplőknek ju­talmakat is adnak. — LEGO-DÍJ. A világhírű Lego-cég alapítványának 20 ezer dolláros díját az idén — tevékenységének elismeré­seként — a magyar Start Sportegyesületnek ítélték oda. Az egyesületet a nevelő otthonokban, illetve intéze­tekben élő állami gondozot­tak testedzésének, sportjá­nak fejlesztésére hozta lét­re a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága, a Magyar Úttö­rők Szövetsége és az Állami Ifjúsági Bizottság. MAGYAR HANGLEME­ZEK SIKERE. Az idei év terméséből a tíz legjobb fel­vétel közé négy magyar HUNGAROTON-lemezt so­rolt a Gramaphone című an­gol hanglemezfolyóirat, a szakma egyik legrégibb és legjelesebb kiadványa, amely minden esztendőben megsza­vaztatja kritikusait: melyek az év általuk legjobbnak ítélt felvételei- Kocsis Zoltánnak a Philips-cégnél készí­tett Debussy-felvételét, Res­pighi „A láng” című operá­jának albumát, a Liszt Fe­renc Kamarazenekar Bartók- lemezét, valamint Erkel Hu­nyadi Lászlójának felvételét sorolták a legjobbak közé az angol bírálók. — NEM VOLT KARÁ- CSONYFATÜZ. Karácsony­fatűz miatt egyszer sem ri­asztották a tűzoltókat az ün­nepek idején. Az országos és fővárosi tűzoltóparancsnok­ság ügyeletesi elmondták, az utóbbi években egyre keve­sebb az ilyen tűzeset. Ennek ellenére a továbbiakban is elővigyázatosságra intenek: a csillagszórók, a gyertyák közelébe ne tegyenek gyúlé­kony fenyődíszeket. Felhív­ták a figyelmet arra is, hogy a száradó fenyőfák gyúléko­nyabbak, mint a frissen vá- gottak. Hlrttgyeletünk 19 óráig hív­ható, a tele- , ftl QCII f önszántunk: &/aODU Hírügyeletes: Pénzes Ferenc Ilyen volt... Pénteken megyénk időjárása napos, de hűvös volt. Kora reg­gel a megyeszékhelyen plusz 3,2 fok, Szarvason 1,9 fok volt. A hajnali esőzés után S—12 milliméter csapadékot mértek. A reggeli délnyugati élénk szél délután mérséklődött és délire fordult. 16 óráig plusz 6,5, illet­ve 8 fokig emelkedett a hőmérő higanyszála. A tengerszintre át­számított légnyomás 1010 miUi- bár, mérsékelten emelkedő irányzatú volt. A tájékoztatást Unyatinszkl Zoltán, a Békés­csabai Meteorológiai Állomás ügyeletese adta. ...ilyen lesz az idő Eleinte csökken a felhőzet, és már csak egy-két helyen lehet futó zápor. Éjszaka többfelé ke­letkezik köd, ami szombaton napközben lassan föloszlik. A délutáni órákban nyugat felől erős felhősödés kezdődik és a Dunántúlon már eső is valószí­nű. A délnyugati szél szomba­ton megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet —l és plusz t fok, a legmagasabb nappali szombaton 4 és 9 fok között lesz. yáltozékony idő várható. Az időszak elején országszerte lesznek esők, majd elszórtan hó­záporok. A hőmérséklet csök­ken. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte —1 és plusz 4 fok, majd —5 és —1 fok kö­zött várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte i és 5 fok között, majd 0 fok körül lesz. Jelentős mennyiségű (lega­lább 5 mm napi) csapadék az ország területének 60 százalékán várható az időszak első felé­ben. — ELŐJEGYEZHETŐ A DÁCIA COMBI. A Merkur Személygépkocsi-értékesítő Vállalat 1986. január 2-től felvesz új megrendeléseket és típusmódosításokat Dácia combi személygépkocsira. 4.Z új megrendeléseket és az előjegyzésmódosításokat — miként más autótípusok esetében is — az OTP és a takarékszövetkezetek fiókjai­ban adhatják be a vásárlók. — KÖZCTTI BALESETEK. De­cember 24—26-án 84 sérülése« közúti közlekedési baleset tör­tént az ország területén. Közü­lük 10 halálos, 34 súlyos és 40 könnyű sérüléseR volt. A Sportfogadási és Lottóigaz- tóság tájékoztatása szerint a Budapesten pénteken megtartott 52. heti lottósorlás alkalmával a következő nyerőszámokat húz­ták ki: 13, 19, 20, 58, 63 A december havi lottószelvé­nyek tárgynyeremény-sorsolásán a 49. heti szelvények vesznek részt. Gépkocsi-átvételi sorszámok 1985. DECEMBER 27-ÉN: Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 1 005 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 209 Trabant Limousin (Bp.) 772 Trabant Lim. (Debrecen) 1141 Trabant Lim. (Győr) 808 Trabant Combi (Bp.) 12 848 Trabant Combi (Győr) 6 154 Wartburg Standard (Bp.) 16 089 Wartburg Standard (Győr) 8 646 Wartburg Speciál (Bp.) 94 948 Wartburg Speciál (Győr) 12 550 Wartburg Spec. tt. (Bp.) 5 760 Wartburg Tourist (Bp.) 11 551 Wartburg Tourist (Győr) 3 610 Skoda 105 S (Bp.) 10 172 Skoda 105 S (Debecen) 7 774 Skoda 105 S (Győr) 7 954 Skoda 120 L (Bp.) 19 627 Skoda 120 L (Debrecen) 11 207 Skoda 120 L (Győr) 14 064 „koda 120 GLS (Bp.) 1335 a 1200 (BpJ 40 114 ada 1200 (Debrecen) 24 760 Lada 1200 (Győr) j3 753 Lada 1300 S (Bp.) 15 437 Lada 1300 S (Debrecen) 11607 Lada 1300 S (Győr) 5 053 Lada 1500 (Bp.) 14 073 Lada 1500 (Debrecen) 10 082 Lada 1500 (Győr) 4 698 Lada Combi (Bp.) 7 192 Lada Combi (Debrecen) 3 953 Moszkvics (Bp.) 13 764 Polski Fiat 126 P (Bp.) 24 974 Polski Fiat 126 P (Győr) 8 035 FSO (Polski Fiat) 1500 — 5 108 Dácia (Bp.) 32 715 Dácia (Debrecen) 19 988 Zasztava (Bp.) u 470

Next

/
Thumbnails
Contents