Békés Megyei Népújság, 1985. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-14 / 293. szám
1985. december 14., szombat o Bába Mihály: Egyszerű tag Amikor a tmk-ban új brigádot verbuváltak. Kozma Janit is megkérdezték: — Jani, te nem akarsz belépni ? Kozma Jani, ez a már deresedé hajú ember a tmk legcsendesebb melósa volt. Nem ugrált, nem lármázott, nem ment fel a pumpája, nem lépett be meg ki soha sehova, mint egyesek, ha valami nem tetszett nekik. Amíg a többiek a meccseket, a kihagyott gólokat tárgyalták, meg hogy melyik futballistának hol, melyik utcában van pincéje, és kinek a nevén fut, ő üldögélt a fal mellé húzódva, cigarettázott, újságot olvasgatott. Néha még sportújságot is. Most picit félrehajtotta fejét, ránézett a kérdezőre, hallgatott egy sort. aztán csendesen azt mondta: — Beléphetek, de csak egyszerű tagnak. A tmk-sok nevettek. —■ Jól van, lépj be egyszerű tagnak. Ezt,'ha akarod, odaírjuk a neved mellé. Kezdetben sokat értekeztek, egyezkedtek, veszekedtek, hogy hogyan lehetne jobban, gyorsabban dolgozni, hogy a boríték mindig vastagabb legyen. Mert az is fontos ám, hiszen egyre messzebb esik a konyhától a piac; szóval minden drágul. Kozma Jani csak üldögélt, szótlanul cigarettázgatott ezeken a megbeszéléseken. Ha néha megkérdezték, hogy csak ugrassák egy kicsit, hogy na, Jani, neked mi a véleményed? Annyit válaszolt : én csak egyszerű tag vagyok. Ez mindig harsány nevetést váltott ki a tagokból. Egyszerű tag azonban nem törődött ezzel. Rendíthetetlen nyugalmából nem lehetett kibillenteni. Hamarosan senki sem szólította Kozmának vagy Janinak, hanem Egyszerű tagnak. Egyszerű tag, te mit szólsz ehhez vagy ahhoz? Egyszerű tag, jössz a kirándulásra? Egyszerű tag, megyünk az Operettszínházba, kérsz jegyet? Kezdetben volt ebben egy csipetnyi gúny. csipkelődés, de később mindenki természetesnek tartotta az ilyen megszólítást. Kozma Jani nem sértődött meg érte. Csak mosolygott. igent vagy nemet mondott. Szerettek vele dolgozni. Gyorsan és pontosan végezte munkáját. Nem állt le sohasem vitatkozni, okoskodni, mint a Hajdúságból szalajtott Prepuk Ferke, meg Csordás Bandi. Szó nélkül vállalta a nehéz, embergyötrő munkát is, amitől mások, a hangadók, a lármások menekültek. Ha könnyebb vagy kevesebb munkája volt — néha ez is előfordult —, akkor odament az egyik vagy a másik taghoz, nézte, hogyan dolgozik, aztán csak úgy, mintha önmagának mondaná, halkan megjegyezte, hogy ő nem így kezdte volna, hanem amúgy, mert akkor nincs annyi üresjárata az embernek. Mert kár minden felesleges mozdulatért. És már ment is vissza a saját munkájához. A tag meg abbahagyta a munkát, vakarózott, forgatta a fejét, hajába turkált, káromkodott csendesen, rágyújtott, töprengett: hogy a fenébe is mondta Egyszerű tag? Később, amikor arra pislogott Kozma, már észrevette, hogy vége a tag morfondírozásának, úgy kezd a munkához, ahogy ő mondta. A hajtós brigádot megszerették az üzemben. Rájuk lehetett számítani, sohasem nyújtották a melót, mint a rétestésztát. Az igaz, hogy a szerszámért, anyagért. ha nem kapták meg az ígért órában, akkor úgy veszekedtek, kiabáltak, hogy még a legzajosabb üzemrész is zengett tőlük. Hamarosan ki is tüntették a brigádot. A közeli vendéglő kistermében ünnepelték meg a nagy eseményt. Pörköltet ettek, vörös bort ittak. Jó hangulatuk lett. Még Kozma Janinak, az Egyszerű tagnak is. A vörös bor megoldotta nyelvét, egykét viccet is elmondott. És amikor Ábris bácsi mellett üres lett a hely, áttelepedett. — Látod, Jani —- veregette meg Kozma vállát Ábris bácsi. a brigádvezető —, érdemes volt belépned a brigádba, érdemes volt jól dolgozni. mert ennek mindenki hasznát látja. Kozma Jani bólogatott, hallgatott, ivott egy kortyot. Szürkés szeme vidáman megcsillant. még pajkosan rá is kacsintott a brigádvezetőre. — Igaz' — mondta. — Irigyelnek is a többiek, hogy minket tüntettek ki. — Nem baj az, hogy irigyelnek! — csippentett visz- sza a brigadéros. — Nem — dobta mutatóujját a magasba Egyszerű tag. — Nem bizony. Cigarettát szedett elő, rágyújtott. Aztán váratlanul azt mondta. — Hát még ha te szervezni is tudnál! Tekintetét a brigádvezetö arcán legeltette. A brigadéros meghökkent. Meglepetésében majd kirúgta maga álól a széket. Jól hallotta? Nem jól hallotta? — Mit mondasz, Egyszerű tag?! — kérdezte meg a biztonság kedvéért. — Megismételhetem: hát még ha te szervezni is tudnál! Érted már? — Hogyhogy? — vörösö- dött a brigadéros arca, füle. Kozma forgatta maga előtt a poharat, hallgatott. Mintha bánná, hogy szóra nyitotta száját. Késő volt. A brigádvezető lecsapott rá. — És mért nem mondtad már el ezt a megbeszéléseinken ? Kozma felemelte a fejét. — Nem akartam — mondja határozottan. — Nem akartam, mert én csak egy egyszerű tag vagyok, az is akarok maradni, de ha mindig jártattam volna a számat. még azt mondanátok, hogy funkciót akarok. De most, hogy a jó vörös borocska mellett csak úgy beszélgetünk. hát elmondom. A brigádvezető Kozmához fordult egész testével, közelebb is hajolt egy kicsit, hogy csendesedő szavait is megértse. — Hát csak mondjad, mintha az időjárásról vagy a jó seggű tyúkokról beszélgetnénk iddogá.lás közben, hogy vidámabban teljen az idő. A brigádvezetőnek, a gúnyolódás ellenére, már a nyaka is vörösödött. Kozma töltött, ivott, és szippantott a cigarettájából. — Nézd — mondta poharát forgatva —. sok a kapkodás nálunk. A szervezetlenség miatt, na. Csak egyet mondok: a párok nincsenek jól összeválogatva. Mintha valaki, onnan fentről, favillával hányta volna őket ösz- sze. Ábris bácsi az asztalra csapott. — Mondjad már, hogy mire gondolsz, ne a favilláról papolj itt nekem. — Mondom. Prepukhoz, akinek arany keze van. nem Fazekast kellett volna tenned, mert az is majdnem annyit tud, ezért szüntelenül leállnak okoskodni, elfecsér- lik az idejüket. Mint két kakas, mindegyik hajtja a maga igazát, miközben a tyúkok árválkodnak. — Az istenbe, mán meg tyúkokkal jössz — pukkado- zott a brigadéros. — Én — bökött Kozma Jani a mellére —, érted, én Prepukhoz Kiss Gyurit tenném, Fazekashoz meg a balkezes Horváthot. Kiss Gyurinak, Horváthnak is sokat kell még tanulniuk, hogy jó tmk-sok legyenek. Ha együtt küldöd őket valamelyik géphez, akkor csak kínlódnak szegények. Láttam. Néha segítettem is nekik, de sokat nem mertem, nehogy megsértődjenek. hogy nem te igazítod el őket, hanem én. az egyszerű tag. Vagy itt vannak a gépbeállítások . . . Egyszerű tag hangja mintha megerősödött volna. Ket- ten-hárman is odafigyeltek már. Az asztal végén Prepuk és Fazekas vitatkozott változatlanul. A brigádvezető homlokán gyöngyözni kezdett a veríték. Nem vette le tekintetét Kozma Janiról. Nyugtalansága. idegessége elmúlt. Poharát nem hagyták üresen, de nem figyelt oda. hogy ki töltögeti mindig tele. Csak arra gondolt: egyre tisztábban érzi, hogy Egyszerű tagnak igaza van. A legöregebb melós a tmk- ban, de alig-alig ismeri az embereket. Sohasem jutott eszébe az, amiről Egyszerű tag beszélt, hogy itt nem mindegy az, hogy ki kivel dolgozik együtt, hogy a gépbeállításokat mindig csak egy ember végezze, még akkor is, ha tovább tart, mert utána nincs kire áthárítani a felelősséget, mint ami olyan sokszor megtörtént, ha hiba csúszik a munkába. Hány ötlet, javaslat hangzott el a brigádmegbeszéléseken, és csak az nem hótt hamvába, amelyiktől vastagabb lett rögtön a boríték. A többiről aztán már alig esett szó. Csordás Bandi, a kis zömök, szókimondó ember, aki eddig csak a poharával foglalkozott, áthajolt az asztal fölött. Megbökte Kozma Jani mellét. — Te. Egyszerű tag, ide- hallgass, neked kéne brigád- vezetőnek lenned. Mert amit én itt hallottam, érted, az azt súgja nekem, hogy nekünk még jobb lenne, ha te lennél a brigádvezető. Igazam van, brigadéros? — fordult hirtelen Ábris bácsihoz. A brigádvezető megtörölte homlokát, körbepislogott. — Hát ... — mondta bólogatva. — Szóval igen — csapta össze a tenyerét Csordás. — Akkor válasszuk meg. Na emberek, mit szóltok hozzá? Egyszerű tagot megválasztjuk brigádvezetőnek. Ábris bácsi helyettes. Kozma felállt. Már nagyon komoly volt az arca. Hátrább tolta a széket. — Engem nem lehet megválasztani — mondta. — Én csak egy egyszerű tag vagyok. — Eddig az voltál — nevettek az emberek. — De ha megválasztunk . . . — Nem lehet. Én nem értek a brigádvezetői munkához. Ahhoz tekintély is kell. olyan tekintély, mint Ábris bácsinak van. Ha mégis megválasztatok, akkor kilépek a brigádból. Mert én úgy léptem be, hogy egyszerű tag leszek. Felvette az üres poharat és visszament a régi helyére. — Hé, Jani — kiáltott utána Csordás is, meg Prepuk is, aki ekkor már abbahagyta a vitatkozást Fazekassal. — Ne bomolj, ha nem akarsz brigádvezető lenni, akkor legyél tanácsadó tag. Ábris bácsi mellett. Mert ha az üzem vezetőinek lehetnek tanácsadóik, akkor mért ne lehetne ennek a tmk-brigád vezetőjének is tanácsadója. Senki nem emlékszik arra. kinek csattant össze először a tenyere, csak azt vették észre, hogy Kozma Jani, az egyszerű tag kivételével mindenki tapsolt. Megválasztották tanácsadó tagnak a brigadéros mellé. Bódi Tóth Elemér: Verasztó Antal: A klastrom lakója Ülök egy ácsolt, vén pádon, agyagedényben italom. Szevan tava, mint kék tükör szikrás hegyek közt tündököl. Kárókatona. csonttörö sas száll, gyémánt hal bújt elő. Leüti, vérét fölissza, fényes világ a kulissza. Így vérezhetett Hajk népe s Jákobé, szállván az égbe. A máskor éber figyelem meddő jeleit figyelem. Lankad, nem tudni, van-e még, aztán zajt üt, mint rossz kerék. Játszik vele a hatalom, akár az árnyék a falon. Szevan klastroma feketén áll a rozsdás föld közepén. Űtjában zúgó szeleknek, zugában hivő eretnek. Pillanatkép egy romos kastélyról Minden úgy van mint régen: az erdei úton lépésenként jön elém a táj (hogy a romlás marka se maradjon üresen) a domboldalon álló kastély az idő kegyelemdöfésére vár Semmit sem tudok róla semmit csak állok és nézem hámló sebei közt az ürességet hiányzó ablaktáblák körös-körül valami megfoghatatlan nesz oson márványlépcsőről-márványlépcsőre az is olyan magányosan mint a kezemben csonkká árvult ág melyet a hullámzó szélből törtem le Az emeleten homály pillog fél-élethossznyi távolságból sürgölődik az enyészet elmulasztott alkalmak koccannak az idő tengelyéhez Déli harangszó hívogat míg a falu felé ballagok fák alá húzódik a földes út Gyönk, 1985. Arcok közelről Bartóki József Rajztanár Mezőbe fényben. Számos kiállításon szerepelt és számos önálló kiállítása volt. Ott volt a Köröstáj festőinek zrenjanini tárlatán tizenhárom évvel ezelőtt, ott volt most, november 18-án a kulturális melléklet negyedszázadát ünneplő nagy, kollektív bemutatkozáson. Egyáltalán: Bartóki József mindenütt ott van, ahol csak teheti, ahová tanári elfoglaltsága elengedi. Ennyi bevezető után jogos a kérdés, hogy: mit csinálsz, mivel foglalkozol a tanórák és más iskolai elfoglaltságod után? — Most a lokálpatrióta kér tőlem több időt: részt veszek a Hazafias Népfront helytörténeti gyűjtőmozgalmában, végigjártuk többen a község régi épületeit, fényképeket készítettünk, őrködünk. afelett, hogy ezek a jellegzetes, szép házak megmaradjanak. Nyomdában van a könyvem, melyben a me- zőberényi német evangélikus templomot mutatom be, kétezer példányban jelenik meg a nagyközségi tanács gondozásában, a megyei tanács segítségével. Tizenkét fejezetre osztottam, felvázolom a herényi németség útját, a templom történetét, külső és belső megjelenését, a híres Orlai-Petrics-kép elemzése a könyv fontos részlete. 1980- ban fogtam hozzá a könyv megírásához, két évig tartott és még három év a megjelenés kötelező „penzuma”. Ha belegondolok, fájdalmasan hosszú idő. öt év egy könyv! Vajon miért van ez így? Nem árt a festőnek ilyen hosszú kitérő? — Azt hiszem, nem. Mert a könyvírás nem jelentette azt, hogy nem festettem, nem rajzoltam. Sőt. Mostanában igen sokat festek, új kifejezési formákat keresek, egyszóval igyekszem megújítani magam. Nemrég, itt Mezőberényben, a Patex- kultúrházban volt kiállításom. Szerették és én is szerettem. Az itthoni kiállítások amúgy is közel állnak hozzám, itthon jól értik, mi az, ami a világból megragad. Hogy miért festek nagy kedvvel falusi illatú utcákat, magányos tanyákat, fákat, udvarokat. Azt hiszem, az is új, hogy élénkebb színvilágra váltottál. Mi hozta ezt magával? — Nem tudom. Mostanában derűs a hangulatom, tehát derűsek a színeim is. Ügy vélem, kell a derű. Elég komorság veszi körül az embert a világban, nem akarok én most itten arról beszélni, hogy agresszió, terrorizmus, embertelenség. Arról sem, úgy egyszerűen, hogy béke. De arról igen, hogy derű. napfény, öröm, bókoló fák, fűillat, csendes délutánok. Akik jól ismernek, tudják, hogy érméket is készítettél. Ez is egy kis „utazás" volt? Másfelé? — Az. és kellemes, érdekes, fantáziadús. Csináltam egy csomó érmét, azt mondják, a legsikerültebb ezek közül a „Berényi tornyok”. Meg kapukat, világra nyíló ablakokat. Pár éve már ennek, mint említettem, most újra festek. És talán írok egy új könyvet a berényi szlovák evangélikus templomról. Már gyűjtöm az anyagot hozzá ... „ „ Sass Ervin
