Békés Megyei Népújság, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-07 / 262. szám
1985. november 7.. csütörtök NÉPÚJSÁG KOROSTAJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Szentmihályi Szabó Péter: A forradalmak forradalma A Nagy Október már kisgyermek koromban, az ötvenes években is a legendák mélyén szunnyadt, s azt hiszem. a mai gyermekek számára egy fokkal még érthetetlenebb az egész, mint a mi számunkra. Nemcsak azért, mert megnőtt a történelmi távolság, hanem azért is. mert mi akkor nagyon szegények voltunk, és nagyon fegyelmezettek. Ha valaki otthon felejtette bármelyik nap a piros nyakkendőjét, intőt kapott. A mackóruha (úgy hívták akkor a tréningruhát) fölé kötött nyakkendő volt az egyenviselet. s a faliújság minden osztályban a házioltár szerepét töltötte be: mindegyiken ott díszelgett a megfelelő időben az Auróra cirkáló és persze Lenin képe. Ha végiglapozom a korabeli gyermekévkönyv, a Kerekegyesztendő évfolyamait. megtalálom a Nagy Október naiv, sematikus leírását és értékelését. S attól tartok,, a mai kisgyermekek is nagyjából ezt örökölték, hiszen a forradalom aligha magyarázható durva egyszerűsítések nélkül a gyermeki értelem számára. A magyarázatból ritkán derülnek ki a dimenziók: hogy ez a forradalom valóban a forradalmak forradalma volt. elképzelhetetlen nyomorúságban élő. hatalmas tömegeket mozgatott meg, s a világtörténelem legkegyetlenebb polgár- háborújába torkollott. Az sem volt akkor egészen világos. gyermeki fejjel, hogy ez a forradalom egyúttal a világ első háború-, sőt világháború-ellenes forradalma volt, akárcsak másodiknak a mi őszirózsás forradalmunk, s a mi Tanácsköztársaságunk. Mi nem élünk mostanában forradalmi időket. Szerencsére vagy szerencsétlenségünkre? Nem tudom. A forradalmak földrengése, vulkánkitörése, szökőárja valóban az elemi katasztrófákhoz hasonlít. Az embertömegek kétségbeesett elszánása is létrehoz ilyen hosszan szunnyadó, elemi erővel kitörő mozgásokat. S miként az elemi katasztrófák, a forradalmak is végigsöpörnek bűnösökön és ártatlanokon: rombolnak, de évszázadokra építenek is. Hiszen évszázadok távolából is tiszteljük az angol, a francia polgári forradalmak harcosait. a magyar forradalom és szabadságharc kiemelkedő egyéniségeit; Rákóczi és Kossuth nélkül nem lenne mai Magyarország. Lenin a Szovjetunió számára. a világ számára ilyen meghatározó jelkép. S annál inkább az. mert nem csupán egy jeles stratéga, egy nemzeti hős. egy néptri- bun eszményét testesíti meg, hanem valami nagyon is fontos huszadik századi követelménynek tesz eleget: a tudományosságnak. Lenin olyan értelmiségi szakember, aki a könyvtárakban, az íróasztal mellett gondolta végig az emberiség lehetséges alternatíváit., a cselekvés lehetséges módozatait. A marxizmus lényege, a cselekvő filozófia érvényesül a lenini gyakorlatban, a nagy októberi forradalomban, mely a demokrácia régi eszményét az új. ipari rabszolgaság ellenében tűzi zászlajára. Hiszen a szocializmus nem más, mint a proletariátus demokráciája. Még akkor is így van ez. ha az idő úgy hozta, hogy az első évtizedek mindenütt olyan hierarchikus rendet alakítottak ki, mely — a sztálini korszak a legjobb példa erre — súlyosan sértette a demokrácia elvét és gyakorlatát. Nem élünk forradalmi kort. Az embertestvériség ünnepi pillanatait ellopja tőlünk a történelem. Az atombomba kipróbálásának tragikus perceitől fogva az emberiség gondolkodó tagjai számára nyilvánvaló, hogy csak a meggyőzés, a példaadás útján érhetünk el eredményt. A Föld közben túlságosan kicsiny és sebezhető lett. Nem rohamozhatunk meg egyetlen Téli Palotát sem az egész emberiség veszélyeztetése nélkül. A nukleáris háború lehetőségének korában minden forradalmár óvatosságra kényszerül. A Föld létezése, az emberiség élete a tét. Vagyis a mi küzdelmünk, csaknem hat évtizeddel a Nagy Október után, jóval bonyolultabb. De egyben reménységet is ad a kis nemzeteknek : hiszen a példaadás mértéke nem függ a négyzet- kilométerek számától. A mennyiségi forradalom után most á minőségi forradalmai kell végrehajtanunk. Olyan szocializmust kell alkotnunk, mely példát ad, ha tetszik: irigységet kelt. A hétköznapok vértelen forradalmát kell végigharcolnunk. Lenin szellemében. a mindennapos reformok szellemében. Mert a Nagy Októben nem egyetlen forradalom volt. Az máig is tart, s mindennap megtorpanhat vagy előbbre léphet. S ebben a folyamatban egyetlen ember sem kicsi, elhanyagolható csavar. Miként az országok példája, az egyes ember példája is messze hat. De nem is kellenek ide nagy szavak. Még nagy tettek sem. Rn azt hiszem, ha minden ember belső meggyőződése és hivatása szerint végzi munkáját, az maga a permanens forradalom. S csak a mi nemzedékünk büszkesége lesz, ha ez a forradalom nem kíván áldozatokat is. Megvallom, a mindenkori ifjúságra gondolok leginkább, amikor a forradalmak forradalmáról gondolkodom. Vajon megértik-e. hogy nemcsak barikádokon, rohamban, fegyverrel a kézben működik a forradalom? Ha nem értik meg. akkor ezek csak üres szavak maradtak. És a Nagy Október tanulságai üresen virítanak plakáton, faliújságon, vezércikkben és történelemkönyvben. Pedig mindenki tudja, a történelem leckéje nemcsak felmondásra való. Történelem tanár úr csak gyakorlati jegyet ad. Sass Ervin: Ódon egy múzeum ódon falai közt ódon órák ketyegnek ódon képekről ó- don asszony mosolyog és ódon ö- regúr emeli büszke fejét kire vársz itt a telefon néma csak a múlt vizeiben úszhatsz és tenyeredbe simul egy ódon váza elmúlt szobáknak dísze merre jársz itt az őszben kérdezik az ódon ablakon behajló fák átrepülve hallgatag házakon a villanó sárga melegben időtlenül mint az élet itt egy ódon múzeum falai közt E. Kovács Kálmán: Ha Í00 évvel korábban élek Zörög a szél, szekéren jő, Nagy időt hoz ránk a felhő. Én meg csak úgy szamárháton Baktatok a Hortobágyon. Zörög a szél, vihart ígér. Hamarjában ide is ér. Már a kilenclyukú hídnál Cikázik a fényes villám. Fakó szamár nem szereti. Ha a zápor veregeti. S halld a konok juhászbojtárt, Cifrázgat egy pásztornótát. Veraszta Antal: Különben semmi... A lenyugvó őszi nap búcsúzóul egyik sugarát bedugja az ablakon. Mintha csak kérdésre akarnék felelni, abbahagyom az írást. Vajon ki tudná megmondani, miért? Ha most belenéznék egy tükörbe, bizonyára fáradtnak látnám az arcomat. Vannak esetek, amikor csomóban kell lenni az észnek. Még akkor is, ha csak látni szeretnénk, nézés helyett. Húvösödik az idő, a fák ráérősen el-elhullajtanak egy levelet, mintha egy utolsó mezei ünnepségre szóló meghívót akarnának a lábunk elé helyezni. Hol vannak már azok a zivatart érlelő nyarak, mikor a mezőn időzök azért rohantak fedél irányába, mert nem akartak villám lyuggatta gúnyában csatlakozni egy túlvilágra igyekvő karavánhoz. Néhány hét, és az alacsonyan keringő varjak rút károgása havat jelez. Egyelőre még őszi aszálytól porlik a föld háta. Évtizedek óta álom karcolta arccal megyek a hajnal elé. Szokott útvonalam mellé egyik virradatra cirkusz költözött. Önkéntelenül a hajdani vásári mutatványos kö- zönségtoborzó szövege jut eszembe: Csak tessék, tessék! Itt minden meg lesz mutatva, minden meg lesz magyarázva! A gyerekek kerekre tágult szeme ma is ugyanaz, talán ezért van még cirkusz?! Persze az embereket sok minden izgatja, engem például nagyon régen foglalkoztat az az egyszerű, de számomra megmagyarázhatatlannak tűnő kérdés, hogy az asztalos miért éppen asztalos?! Hiszen számos más bútordarabról is kaphatta volna nevét e tisztes szakma. Lehetséges, hogy az asztal örömei befolyással lettek volna az elnevezésre? A családnévvé alakulás már természetes következményként fogható fel. A jóval előttem járó kutatók eredményeiből tudom, hogy 1513-ban rrtár Valentinus Azthalus (Asztalos Bálint) néven jegyeztek be adófizetőt. A kissé szokatlan hangzás onnan van, hogy az idő tájt az asztalt még aztallnak ejtették. Embernyomokat keresünk, hogy mi rejtőzik e tömörség mögött?! A világ mindennapjai porszemként sodorják az embert. Félő, hogy egyre kevésbé a természet az, ami körülvesz bennünket. A korszerűség és automatizá- ció korunk elodázhatatlan kérdései közé tartoznak. Ebbéli törekvéseinket társadalmi reformok is segítik. A világkatasztrófa elkerülhetőségének reménye környezetünk védelmére is egyre inkább ráirányítja a figyelmet. A közelmúltban alkalmam volt okos dolgokat hallani egy ilyen tanácskozáson. Leginkább mégis az összegzés közérthető hasonlata ragadott meg: riadókészültségben kell lennünk — mondta az előadó —, mint idős férfinak a fiatal feleség mellett. Nekem úgy tűnt. mintha a zárszót követő derültség a teremben vastagodó dohányfüstöt is oszlásra bírta volna. Talán még annyit: az utolsó ház mindaddig nyugodtan kinn állhat a faluszélcn, míg józan elmék összehangoltan munkálkodhatnak a továbbélés lehetőségein. Addig van remény! Különben, semmi. . Várkonyi János: Diana
