Békés Megyei Népújság, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-06 / 261. szám
1985. november 6., szerda Névadástól a koporsóig, s azon túl is Szívfacsaró látvány valahányszor gyászos arcú, lehajtott fejű menet halad az emlékezések kertje felé. A kezekben fehér krizantém. Az apai szorongva fogja szorosabbra fia kis kezét, s arra gondol: „Vajon ki lesz. kit szeretettjei közül először kell a jövőben utolsó útjára kísérnie?” A kisfiú a néma seregre csodálkozva hangosan kérdezi: — Hová, mennek, apu? — Halottat temetni, kisfiam. Oda, ahol nagyapád is nyugszik . . . — A néniknek kijük halt meg? Nézd, itt a Vaszkó néni is .. . Az idős asszony hallja a gyerek kérdezősködéseit, ismeri is őket a régi utcából, ahonnan tavaly elköltöztek új lakásba. Halkan mondja: — De megnőttél Zsoltika. Mióta elköltöztetek, elment tőlünk a Józsi bácsi is. Itt hagyott örökre. Hozzá jöttem, meghívtak a megemlékezésre ... A te tatádat is itt temették, nem jöttök be? — Tetszik tudni — feleli zavartan a férfi — mi nem kaptunk meghívót, meg aztán tegnap már hoztunk a feleségemmel virágokat.. . — Menjünk be, apu! — unszolja a gyerek. — Már szól a zene ... lMWWwwww öt esztendeje honosodott meg Békéscsabán, hogy a halottak napján közös megemlékezésre meghívót küld azoknak a családoknak a békéscsabai Társadalmi Ünnepségeket és Szertartásokat Szervező Iroda, akik elvesztett hozzátartozóik temetését reá bízták. Vajon mi indította erre? — A gyászszertartások társadalmi úton történő megrendezése csupán néhány évtizedes múltra tekint vissza — mondja Betkó Katalin, az iroda vezetője (aki egyben a megyei irodamunkaközösség koordinálója is a városokban és nagyobb községekben működő hasonló intézményeknek. Nemrégiben e koordinációs szerv szerkesztésében módszertani füzetet adtak ki a halottak napi megemlékezések segítésére.) Évszázadok óta egyházi ünnep a halottak napi megemlékezés (mint ahogyan a temetéseket is korábban csak az egyház bonyolította). Az egyházzal kötött elvi megegyezés alapján (még a dátumokat is rögzítették) vált országszerte változatossá és társadalmi jellegűvé e családi események megrendezése. Mivel azonban jelenleg is kevés a köztemető (újak nyitása régi igény!) és jelentős hányadot ma is az egyházi temetők képviselnek, fontos, hogy azokon a településeken, amelyekben követni akarják a halottak napi megemlékezések városi példáit, ezt az egyház vezetőivel való előzetes megegyezés alapján tegyék . . . (Tudunk arról, hogy más országokban már régebben szerveznek társadalmi gyász- szertartásokat.) — Intézményünk vezetői sokat járnak külföldi tapasztalatcserékre, elsősorban a testvéri országokba. A halottak napi megemlékezés társadalmi rendezését Csehszlovákiában régen csinálják, ez tulajdonképpen szlovák hagyomány — folytatja az irodavezető. — Nálunk ez pluszt jelent a korábbival szemben. Ahogyan egyre több családi intézmény foglalkozik nálunk is az úgynevezett utógondozással, ide lehet sorolni a Tüszszi tevékenységét is, amikor irodánk átvállalja az amúgy is ezer gondtól, fájdalomtól terhes hozzátartozóktól, elvesztett családtagjaik temetésének szervezését; az SZTK-segély, özvegyi nyugdíj, vagy kiegészítés, az árvasági ellátás ügyeinek intézését és, ezen túl is, minden évben, a kapcsolatokat fenntartva, meghívja e hozzátartozókat a halottak napi megemlékezésre. Ezzel szolgáltatásainkat bővítjük ki. A Bulgáriában szerzett tapasztalatok e szolgáltatásokban még ezeken is túlmutatnak. Ott egységes irányítás alá -vonták a hasonló szertartásokat. Könnyű belátni, hogy ahol kettősség van az effajta kapcsolatrendszerekben, ott néha disszonáns helyzetek is adódhatnak... („Utógondozás." Ez nemcsak a gyászeseményekkel kapcsolatos. Olvastam egy meghívót, amely november 17-re ünnepségre invitálja a személyi igazolványát átvevő fiatalt.) — Törekszünk bővíteni szolgáltatásaink körét — mondja befejezésül Betkó Katalin. — Most azoknak a 14. életévüket betöltött fiataloknak küldünk először meghívót a személyi igazolványok ünnepélyes átvételére, akik nyilvántartásunkban úgy szerepelnek, hogy szüleik a Tüszszi szervezésében tartották névadásukat. Sok olyan családi esemény van a névadástól a Télapó-ünnepségeken át a felnőtté válásig, az esküvők rendezésétől a 25—50 esztendős jubileumi évfordulóinak során keresztül a gyászszertartásokig, sőt, e szomorú eseményen túl is, amelyekben szeretnénk szolgáltatásainkat bővíteni, színvonalasabbá tenni. Erősítve azokat a szálakat, amelyekkel egyre nagyobb számban már a.névadásokon is az új társadalmi szokásokhoz kötődnek a megye településein élő emberek... wvwv^vwwwwww A kisfiú, akit 3 évvel ezelőtt nagyszülei kívánságára megkereszteltek, szorosan áll édesapja mellett és tágra nyílt szemmel figyeli az eseményeket. Nem a temetéseken szokásos komor gyászzene akkordjai hangzanak. A dekoráció sem a halálra várakozás, inkább az örök emlékezés, a belenyugvás, az élet szüntelen forgásának, változásainak hangulatát sugározza, mint Haydn, Händel, Vivaldi halhatatlan dallamai is. A versek, az emlékbeszéd sem a sebeket tépi fel. Az áhitatos csendben figyelő arcokon inkább elgondolkodtató vonásokat teremt... — Na. Gyere, menjünk, Zsolt! — szól az apa. És azt gondolja, jövőre akkor jönnek majd ki feleségével édesapja sírjához, amikor ezt a megemlékezést rendeHulladékból alumíniumkohászati segédanyag Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Vegyiművek és a Tiszamenti Vegyiművek a szuperfoszfát műtrágya gyártásakor keletkező vegyi hulladék gazdaságos hasznosítására. A Budapesti Vegyiműveknél a szuperfoszfát melléktermékeként fluórtartalmú oldat keletkezik, amiből a fluort csak részben tudják kivonni, mielőtt az a csatornába kerülne. Ez az eljárás már nem felel meg a szigorúbbá vált környezetvédelmi előírásoknak, viszont a vállalat nem rendelkezik olyan technológiával, amelynek segítségével teljes egészében semlegesíthetnék az oldatban lévő fluort. A megfelelő eljárás bevezetése pedig akkora költségekkel járna, hogy a beruházás nem lenne gazdaságos. Ezért a Budapesti Vegyiművek partnert keresett, amely már rendelkezik a megfelelő technológiával a fluor kinyeréséhez és hasznosításához. A Tisza- menti Vegyiműveknél régóta ismerik és alkalmazzák ezt az eljárást, s ez a vállalat végzi el a budapesti gyár hulladékának feldolgozását si. A Tiszamenti Vegyiművekben nemcsak semlegesíteni tudják ezt a környezet- szennyező anyagot, hanem abból igen keresett terméket, az alumíniumkohászatban használatos, úgynevezett kriolitot állítanak elő. A kriolit adagolásával csökkenteni lehet az olvadáspontot, s ezáltal az alumíniumkohászat energiaigényességét. A kereslet igen nagy e segédanyag iránt, s az igények jobb kielégítését teszi majd lehetővé, hogy a gyár több fluorhoz jut. A Budapesti Vegyiművek hulladékanyagának fogadásához bővítik a tároló és a feldolgozó kapacitást a Ti- - szamenti Vegyiműveknél. E munkálatokhoz már hozzáláttak, s várhatóan a jövő év második felétől a csatorna szennyezése helyett itt készül majd keresett termék a budapesti gyár hulladékából. Megkezdték a régi ferihegyi kifutópálya rekonstrukcióját A Betonútépítő Vállalat dolgozói a Ferihegyi repülőtér új forgalmi épületéhez kapcsolódó munkák befejezése után átvonultak az új építési területre: megkezdték a régi ferihegyi kifutópálya rekonstrukcióját. Teljesen felújítják a régi, 3060 méter hosszú pályát, átépítik a vízelvezető rendszert, korszerűsítik a fénytechnikai berendezéseket, a villamos- energia-ellátó rendszert, a gépek leszállítására szolgáló műszereket, a meteorológiai berendezéseket. A teljes beruházás egymilliárd 40 millió forintot igényel, ebbői a vállalat mintegy hat—hét- százmillió forint értékű munkát végez, a feladatok másik részére alvállalkozók kapnak megbízást. A rekonstrukció 1987. végére fejeződik be. A vállalat már megkezdte a betonpálya alapozásának előkészítését: összetörték a régi burkolatot — ez szolgál majd alaprétegként. Erre több réteget terítenek majd, a pályaszerkezet körülbelül 60—65 centiméter vasitag lesz. A legfelső réteg speciális bazaltbeton burkolat lesz, amely jól ellenáll az időjárás viszontagságainak. Az alapréteg még ebben az évben elkészül, jövőre, illetve az azt követő esiztendőben kerül sor a betonburkolat felterítésére, valamint az egyéb munkák elvégzésére, így például a mintegy 25 kilométer hosszú kábel lefektetésére. A Békéscsabai Egészség- ügyi Szakközépiskola és Gimnázium tanulóközössége csatlakozott a városi KISZ- bizottság „A városért” társadalmi munkaakciójához. Vállalásuk teljesítése során iskolájuk környezetének fejlesztését, igényes és folyamatos rendben tartását végzik el. A társadalmi munkaakciókat a diákok 91 százalékát tömörítő iskolai KlSZ-szer- vezet és az iskola környezetvédelmi szakköre szervezi. Képünkön a több napon át tartó fásítási akció kezdő pillanatait örökítettük meg. Fotó Gulácsi Tibor Vajas kenyér és a vízicibere Mivel napjainkban kontinensnyi embert az éhhalál fenyeget, a minap felvillant bennem egy személyes megnyilatkozás, amit régebben egyik folyóiratunkban olvastam, s amelyben a szerző kinyilvánította, hogy őt sose érdekelte a gasztronómia: A szakácsművészet ugyan engem sem vonz, de azt mégsem feledem, hogy az ételkészítés az ember létfenntartásának az eszköze, fennmaradásának pedig az anyagi javak termelése. Bár eközben szüntelen küzd a természet erőivel. S ezenkívül azokkal az erőkkel is, melyek a történelem során bukkannak elő. S olykor talán nem is fogjuk fel ezeknek a természetrajzát. Csak egy parányi epizódot említek meg az előző időkből. A háború alatt, egy huszonnégy órás légoltalmi szolgálat közben egyik régi ismerősömnek, W. Béla műbútorasztalosnak reggelire tejes kávét és vajas kenyeret hozott a felesége. Ekkor már ismertek voltak a fasizmus mivoltát kifejező szavai Gőringnek: „Vaj helyett, ágyút!” S csak az juthatott nálunk vajhoz, aki a termelőnek olyasmit tudott adni, amit a boltokban elvétve sem találhatott. És W. Béla kárpitozott diófa kanapét, négy széket és fényezett asztalt készített egy tehenes gazdának, aki a férjhez menő lányának csináltatta, és ennek fejében ellátta őt tejjel, vajjal, meg finomliszttel. W. Béla ismerősömön kívül még négyen üldögéltünk ekkor egy szarvasi iskola padjaiban. Ketten sakkoztunk, ketten pedig a lépéseket figyelték; morzsolgattuk a perceket, órákat, hiszen estig kellett elütni az időt. Miután W. Bélának kiürült a bögréje és elfogyott a vajas kenyere, a felesége ráseperte a morzsát az iskolapadról a kenyérruhára, s a késsel, bögrével együtt a kézikosarába tette, majd elköszönt. S amiijt elment, W. Béla kezét a zsebkendőjébe törülgetve odaszólt nekünk, hogy sokan nem tudják, mi az elég, és degeszre eszik magukat. Pedig a túltápláltság nem marad büntetlenül! Mert akinek a gyomra a mindene, olyanná válik, mint a tömött kacsa, liheg, mivel alig kap. levegőt. És hát ezt megsínyli az egész szervezete. Erre mind a négyen felkaptuk a fejünket a sakktábla mellett, mivel azt hittük, hogy W. Béla hirtelen meghibbant. Mert hát a jegyre mért, kukorica- és köleslisztből sült kenyérből egyedül csak én. rágtam a pillét, mivel frissen úgy ragadt, akár a csiriz, szikkadtan pedig olyan volt, mint a gipsz. S ha mozsártörővei próbáltam egy darabot letörni belőle, morzsákra esett szét. Miután felfedeztük, hogy W. Bélának semmi baja sincs, meglepődtünk, mivel éjszaka felmondta nekünk Madách művét, Az ember tragédiáját. S egymásra néztünk, mert könyv nélkül fújta, hogy kevés a fóka és sok az eszkimó. S olyan átéléssel, hogy képzeletünkben megjelentek a hóval-jéggel borított tájakon a fókavadászok. Most pedig olyan volt a hangja, mintha Madách költeménye valamiféle más világ emberét elevenítené meg. Sakkpartnerem oda is szólt neki, hogy úgy látszik, akárki is legyen az, ha megtelik a bendője, nem érzékeli a ragacsos kenyeret. Pedig a háborús világban kifogy egyszer asztalosműhelyéből a diófa, s a bútorszövet, s azután neki sem visz a tehenes gazda finomlisztet. Erre W. Béla belegereblyézett szürkülő hajába, s azt mondta, hogy a költő nem ragad le a köznapi dolgoknál! Elméje bejárja az eget, a földet. — Be ám! — szólt közbe sakkpartnerem. — De Madách, a zord, északi tájakon is az Embert látta meg, akinek kevés fóka jut. Mint nekem ezen a tájon a vajból. Émiatt tegnap délben víziciberét ettem. W. Béla erre kitépte magát az iskolapadból és sietve indult ki a tornácra. De mielőtt kiment, még visszaszólt nekünk, hogy huszonévesen ő sem értett meg sok mindent. Majd behúzta maga után az ajtót, sakkpartnerem pedig csalódottan szólt, hogy most meg mintha nem hallaná a sok íaÚ- Cserei Pál Ellesett pillanat Újító A gyártól már Makóig ért volna, annyit járkál a terem egyik végétől a másikig hátra tett kezekkel, leszegett fejjel, s mint a szomszédos terem motollái forognak agyában a gondolátok. Mindig így tesz, amikor töpreng valamin. Az előkészítő dolgozói némán, tisztelettel lesik, nem zavarják, csak maguk között suttogják: „A mester már megint kigondol valamit. Morzsolja magát, mint Mari néne a kukoricát. Felfoghatná úgy is az életet, mint annyian mások. Megvan mindene, ami kell. Csupán az okoz számára gondot mindig, ami a munkájával összefügg. Ha nincs ilyen gond — szokta mondani —, nem is érezné jól magát. Mindig van. A csévéző pótlandó alkatrészeit csak devizával lehet beszerezni. Tudom, hányadán áll ebben az ország, bár nem vagyok politikus, csak munkás, újító. De az a vezető, színész vagy rendező és mindenki újító, aki a réginél jobbat akar, akkor is, ha nem logarléccel, szerszámgéppel csinálja azt — okítgatja sokszor munkatársait. — Tudjuk, mit jelent még egy családnak is a megtakarítás. Aki ezt a gyárban tudja előmozdítani, az is politikus .. . Azért néha megfordul a fejében az is, hogy az értékrendeket jobban lehetne igazítani a nagyobb értékeket hozó tettekhez. Jön a házhoz például a műszerész. Az asszony kávét főz neki, a férj röviditallal, sörrel kínálja és mikor kicseréli az egyik hibás alkatrészt, és újra jó lesz a masina, még tetemes borravalót is kap. Hálás a család, hiszen 40 ezer forintos értéket tett ismét használhatóvá. No és aki 20 milliós értékű meghibásodott gépet hoz rendbe vagy újít azon, hogy 15 nő újra dolgozhasson?! Sokszor még köszönetét sem kap érte, vagy az újításáért esetleg annyit, amit hallott egyszer Vitray Nehéz emberek című műsorában. Szóval bagót vagy betartást. Persze, ma ez is változik valamelyest, de hol vagyunk még az igazi disztingvá- ciótól? Öt sohasem az anyagiak hajtják. Hazudna, ha azt mondaná, hogy neki nincs haszna abból, hogy annak a 15 asszonynak (aki szünet nélkül kínlódik, mert decentriku- san forog a vas alapanyagú csévéző, amely miatt vékonyabb lesz a borítékjuk) megkönnyíti a munkáját. De hogyan könnyítse meg? Valami belső kényszer hajtja a megoldás kitalálására. Mégha betér egy fél unicumra kedvenc helyére vagy ha lakodalomban vigad, akkor is ez motoszkál a fejében. Gazdagon fizetne annak, aki rásegítené a megoldásra. Aztán van úgy, hogy hirtelen, sokszor éjjel be is ugrik. Hát persze! Alumínium csévefejet kell konstruálni, ami a vasnál jóval könnyebb és általa centrikussá válik a forgás! És ami a fő: ha így oldódik meg a gond, nemcsak a termelékenység lesz magasabb a csévézőben, hanem házilag, a deviza kikapcsolásával válik lehetővé a gépek karbantartása is. Felkattintja a villanyt, gyorsan skiccel, papírra veti az elképzeléseit. És amikor megvalósul az újítás . . . Hát igen. Van úgy, hogy sokszor még a jó barátok is ferde szemmel, irigyen néznek rá. Tizenhárom újítása van. Hallotta egy országos tapasztalatcserén, néhol milyen eszközökkel igyekeznek víz alá nyomni a jobbítókat. Gond más is akad. Az idegen testet nem mindig fogadja be a szervezet. Az új megoldásokat sem, azok, akiknek mozgás-összrendezettsége, beidegződése a régit szokta meg. Az újító feladata az is, hogy a jobbat meg is szerettesse. De már nem tudná visszacsinálni senki a textímafelvetőknél bevezetett újítást sem, pedig annak idején mennyi huzavona volt vele! Aztán országos méretűvé vált az ugyancsak házilagosan megoldott alkatrészpótlás révén elért tetemes devizamegtakarítás miatt. Arca felderül és munkatársai észreveszik: ismét rájött valamire, ő széles mosollyal közli gondolatait. Ilyenkor elégedettnek látszik. Csak napokig. Mert mindig akad a munkaterületen nyitott, megoldásra váró feladat... És mindig őrlődik az energia a „betartások” kivédésére is. Persze nem a saját munkahelyén. Varga Dezső
