Békés Megyei Népújság, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-18 / 270. szám
1985. november 18., hétfő ■W^JEfiTd II szovjet—amerikai csúcstalálkozók története Új miniszterelnök-helyettes a Szovjetunióban 1985. július 3-án Moszkvában és Washingtonban bejelentették, hogy Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és Ronald Reagan amerikai elnök a két állam közötti megállapodás alapján november 19—20-án Genfben találkozik. 1933, a diplomáciai kapcsolatok felvétele után a második világháború alatt, az antifasiszta koalíció — a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Anglia — kormányfőinek értekezletein találkozott először a két nagyhatalom vezetője: Sztálin és Roosevelt, illetve Truman. Teheránban (1943. november 28. — december 1.), Jaltában (1945. február 4—11.). Összehangolták a német fasizmus teljes szétzúzására vonatkozó katonai terveket, kidolgozták a kapituláció feltételeit. Potsdamban (1945. július 17. —augusztus 2.) megállapodtak a német militariz- mus, a nácizmus felszámolásához, Németország demokratizálásához szükséges intézkedésekben. A második világháborúban kialakult szovjet—amerikai együttműködést a hidegháború éveiben feszült, kiélezett viszony váltotta fel. Ennek ellenére az ötvenes és hatvanas években a Szovjetunió békeerőfeszítéseinek nyomán létrejött néhány csúcstalálkozó, amelyek főleg a felek nézeteinek megismerésére irányultak. 1955. július 18—23., Genf. — A második világháború után először ültek össze a négy nagyhatalom állam- és kormányfői. Bulganyin szovjet miniszterelnök, Hruscsov, az SZKP KB első titkára, Eisenhower amerikai elnök, Eden brit és Faure francia miniszterelnök a német kérdésről, az európai biztonságról, a leszerelésről, a kelet—nyugati kapcsolatokról tárgyalt. A tanácskozás a “nemzetközi feszültség enyhítése mellett foglalt állást. 1959. szeptember 15—27., Washington. — Nyikita Hruscsov személyében, aki a miniszterelnöki tisztséget is betöltötte, először látogatott szovjet legfelsőbb szintű vezető az Egyesült Államokba. Szeptember 25—27-én Camp Davidben találkozott Eisenhower amerikai elnökkel. Megbeszéléseiken egyetértettek abban, hogy a legfontosabb nemzetközi kérdéseket tárgyalások útján, békés eszközökkel kell rendezni. Az 1960. május 16-ra Párizsba tervezett újabb nagyhatalmi tárgyalás és Eisenhower viszontlátogatása elmaradt egy amerikai U—2-es kémrepülőgép provokációja nyomán. 1961. június 3—4., Bécs. — Hruscsov és John Kennedy amerikai elnök az államközi kapcsolatokról, a német és berlini kérdésről, a leszerelésről, a nukleáris kísérletek megszüntetéséről cserélték ki véleményüket. Elhatározták, hogy a két országot és a világot érintő kérdésekben konzultációkat fognak tartani. 1967. június 23. és 25., Glassboro. — Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök, aki részt vett az ENSZ-közgyűlés Közel-Kelettel foglalkozó rendkivüli ülésszakán, két ízben találkozott Lyndon Johnson amerikai elnökkel. A közel-keleti helyzetről, a vietnami háborúról és a nukleáris fegyverek elterjesztésének megakadályozásáról készülő egyezményről tárgyaltak. Haladást csak az utóbbi témában értek el, aminek tanújele a következő évben megkötött atomsorompó-szerző- dés volt. A szovjet—amerikai kapcsolatokban a hetvenes években következett be minőségi változás. A washingtoni kormányzat ekkorra jutott el ahhoz a felismeréshez, hogy a Szovjetunióhoz és a szocialista országokhoz fűződő kapcsolataiban a konfrontáció időszakát a tárgyalások korszakával kell felváltani. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára és Richard Nixon amerikai elnök találkozóin olyan megállapodásokat kötöttek, amelyek fordulatot hoztak a két ország viszonyában, jelentős mértékben elősegítették a nemzetközi politikai helyzet javulását, az enyhülés szellemének térhódítását. 1972. május 22—30., Moszkva. — Richard Nixon az amerikai elnökök közül elsőként látogatott el a Szovjetunióba. Brezsnyev és Nixon aláírta a rakétaelhárító védelmi rendszerek korlátozásáról kötött egyezményt, a hadászati támadó rakétafegyverek korlátozásáról szóló ideiglenes megállapodást (a SALT—I megállapodásokat). A szovjet—amerikai kapcsolatok alapelveiről szóló nyilatkozat a békés egymás mellett élés elvét tette a két nagyhatalom viszonyának alapjává. A találkozón számos más kétoldalú (egészségügyi, tudományos-műszaki, űrkutatási együttműködési) megállapodás született. 1973. június 18—25., Washington. — Leonyid Brezsnyev vi- szontlátogatásán az SZKP KB főtitkára és Nixon három nagy horderejű megállapodást írt alá: a nukleáris háború elhárításáról, a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról szóló SALT—II egyezmény előkészítésének meggyorsításáról és az atomenergia békés felhasználásáról. Ezenkívül a kétoldalú kapcsolatokat szabályozó további hat egyezményt fogadtak el. 1974. június 27. — július 3., Moszkva. — Brezsnyev és Nixon harmadik csúcstalálkozóján megállapodtak a rakétaelhárító rendszerek lényeges korlátozásában, a hadászati támadó fegyverek korlátozását célzó új egyezmény megkötésében, a föld alatti nukleáris fegyverkísérletek korlátozásában. Tíz évre szóló gazdasági, ipari és műszaki együttműködési megállapodást is aláírtak. 1974. november 23—24., Vlagyivosztok. — Brezsnyev és Gerald Ford elnök munkatalálkozóján a felek megállapodtak abban, hogy a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról a következő évben megkötik az új, 1985-ig érvényes szerződést. 1975. július 30.—augusztus 2., Helsinki. — Brezsnyev és Ford az európai biztonsági és együttműködési konferencia záródokumentumának aláírása alkalmával nem hivatalos eszmecserét folytatott a kétoldalú kapcsolatokról és a nukleáris fegyverkezés korlátozásáról. 1979. június 15—18., Bécs. — Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, szovjet államfő és Jimmy Carter amerikai elnök közel hétévi tárgyalás után aláírta a hadászati támadó fegyverrendszerek korlátozásáról szóló szerződést, a SALT II megállapodást és kijelölte a fegyverzetek további korlátozásáról folytatandó tárgyalások alapelveit és fő irányait. Az amerikai vezetésben a hetvenes évek végétől az enyhülés ellenfelei kerekedtek felül, megakadályozták a SALT— II megállapodás ratifikálását, megkérdőjeleztek számos más egyezményt is. Reagan elnök megválasztása (1980) után az amerikai erőpolitika következtében mélypontra süllyedt a két nagyhatalom viszonya és megromlott a nemzetközi politikai légkör. A világ haladó közvéleménye az 1985. novemberi csúcs- találkozóról létrejött megegyezést már önmagában előrelépésnek tekinti, amely ösztönzést adhat a kapcsolatok, a legégetőbb világpolitikai problémák rendezéséhez. A Szovjetunió arra törekszik, hogy a felek olyan kölcsönösen elfogadható megállapodásokat keressenek, amelyek elvezetnek a fegyverkezési hajsza mgefékezéséhez, a világűr militarizálásának megakadályozásához, a hadászati egyensúly megszilárdítá- sátioz. • Molnár Éva A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége szombaton miniszterelnök-helyettessé nevezte ki Jurij Maszl- jukovot, a Szovjetunió Állami Tervbizottsága eddigi elnökhelyettesét. A Szovjetunió miniszter- tanácsa elnökének új helyettese 1937-ben született a tadzsikisztáni Leninabadban. A leningrádi műszaki szakegyetemet végezte el. 1966 óta tagja a pártnak. Műszaki-tudományos kutatóintézetben kezdett el mérnökként dolgozni 1962- ben, későbbb vezető mérnök lett, majd az intézményben Az Európai Biztonság és Együttműködés Nemzetközi Bizottsága a hét végén ülést tartott Brüsszelben. Európa 23 országának nemzeti bizottságai, valamint tizenkét nemzetközi — .szakszervezeti, egyházi, ifjúsági, újságírói és más társadalmi — szervezet küldte el képviselőit. Meghívottként több politikai és egyházi sízemélyiség, tudós, művész, egyetemi tanár, orvos és tábornok is részt vett a tanácskozáson. Az ülésnek különös jelentőséget adott, hogy közvetlenül a szovjet—amerikai csúcstalálkozó előtt állította az európai közvélemény figyelmébe a földrész biztonságának legfontosabb kérdéseit. A felszólalók a legkülönbözőbb megközelítésben, egymással sok részletben vitatkozva is, de egyöntetűen adosztályvezető-helyettesi, később főmérnöki beosztást kapott. 1970 és 1974 között egy gépgyár főmérnökeként dolgozott, majd a gépgyártási minisztériumba került: főosztályvezető, a minisztérium kollégiumának tagja, később miniszterhelyettes lett. 1982-től volt az állami tervbizottság elnökének első helyettese. A Legfelsőbb Tanács Elnöksége felmentette Leonyid Szmirnovot a minisztertanács elnökhelyettesének funkciójából. Leonyid Szmir- nov nyugállományba vonult. tak hangot az európai közvélemény mélységes aggodalmának a politikai feszültség és a fegyverkezési hajsza miatt. Ezt fejezték ki abban az üzenetben is, amelyet a Gorbacsov—Reagan találkozóhoz intéztek, nyomatékot adva reményüknek, hogy a két államférfi tanácskozása a világ népeinek megelégedésére mind politikai, mind katonai enyhülést eredményez. Elhatározták a tanácskozáson, hogy a Budapesti Kulturális Fórum záró hetére küldöttséget menesztenek a magyar fővárosba. A részvevők kérésének eleget téve Papp Anna, a magyar nemzeti bizottság titkára — a biztonság és az együttműködés általános kérdéseiről vallott magyar álláspont kifejtésén kívül — a budapesti Európai Kulturális Fórum eddigi munkájáról is tájékoztatást adott. Thatcher-nyilatkozat A pénteken aláírt brit—ír megállapodást „minden körülmények között végrehajtják” — helyezte kilátásba Margaret Thatcher brit miniszterelnök az angol televíziónak adott nyilatkozatában. Thatcher a megegyezéssel szemben Észak-lror- szágban megnyilvánuló heves, ám korántsem váratlan tiltakozást letörni igyekezvén, biztosította Észak-íror- szágot, hogy mindaddig brit fennhatóság alatt marad, amíg maga nem szavaz másként. A brit kormányfő ugyanakkor leszögezte: „Mindenkit mozgósítunk az erőszak hívei ellen, mert erőszak és demokrácia nem fér meg egymás mellett”. A szerződést aláíró másik fél, Garrett Fitzgerald ír miniszterelnök ugyancsak tévényilatkozatban hangsúlyozta, hogy Észak-írország hovatartozását illetően „az ulsteriek többségének óhaja a mérvadó”. Spanyolország és Spanyolországban e napokban arra emélkeznek, hogy tíz éve halt meg Franco, ért véget a négy évtizedes diktatúra, és tértek visz- sza a demokráciához. Felipe Gonzalez a madridi El Pais- nak adott nyilatkozatában annak a véleménynek is hangot adott, hogy a demokratikus átalakulás túl gyorsan ment végbe, és a mai fiatalok „már nem is ismerik, milyen harcot kellett vívni érte”. A szocialista párti kormányzás hároméves mérlegét Gonzalez pozitívan értékelte, mind gazdasági, mind Omán évfordulóra Népes csúcstalálkozóra gyülekeznek Maszkatban, Omán fővárosában, ahol Ká- búsz Bin Szaid szultán, az ország államfője a jövő héten káprázatos külsőségekkel ünnepli trónra kerülésének 15. évfordulóját. Külföldről többek között Husszein jordániai király, Ziaul Hakk pakisztáni. Hoszni Mubarak egyiptomi elnök, Radzsiv Gandhi indiai kormányfő, Jao Ji-lin kínai miniszterelnök-helyettes, Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminisza NATO társadalmi szempontból; a külpolitikát illetően pedig kiállt az atlanti szövetséghez tartozás mellett, azt hangoztatva, hogy ha kilépne, Spanyolország nemigen juthatna hozzá a fejlett technológiákhoz. Az ország NATO-tagságát eldönteni hivatott népszavazásról a miniszterelnök azt mondta, hogy azt tavasszal megtartják. A spanyolok többsége „tudja és megérti” — vélte —, hogy az ország nemzeti érdekei azt kívánják: Spanyolország a NATO- ban maradjon. készül tér érkezett Maszkatba. A rendezvény magas szintű diplomáciai érintkezésekre ad alkalmat. Ami a külpolitikát illeti: az Egyesült Államok 1980- ban jogot kapott arra, hogy válsághelyzetben használja az ország három légitámaszpontját, de — mint a TASZSZ írja — az arab ország igyekszik kiegyensúlyozott külpolitikát folytatni. Ez év szeptemberében diplomáciai kapcsolatokat létesített a Szovjetunióval. HÍREK hírek hírek MA: JENŐ NAPJA A Nap kél 6.53 — nyugszik 16.05 órakor A Hold kél 12.53 — nyugszik 21.58 órakor ÉVFORDULÓ Százhatvan évvel ezelőtt, 1825. november 18-án született a Borsod megyei Sajó- szentpéteren, és 93 éves korában, 1918-ban hunyt el Miskolcon Lévay József költő, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 1906-tól pedig az Akadémia tiszteletbeli tagja. Költészetére az elégikus, csendes hang, az úgynevezett kis témák könnyed, olykor áradó megünneplése a jellemző. Mestere volt a dalformának, s néhány műfordítása is figyelemre méltó. * — FOGADÓNAP. Sebesi Lászlóné országgyűlési képviselő november 21-én, csütörtökön 8—11 óráig tart fogadónapot Gyulán a Galamb utcai óvodában. — NAGY BEATRIX, Scholtz Endre és Major Gyula festészeti és fotókiállítását Takács Győző kerámikusi és grafikusművész nyitja meg november 20-án este fél 6-kor Békéscsabán, a 10-es Számú Általános Iskolában. A „Galéria-sorozat” keretében rendezendő tárlatot november 29-ig lehet megtekinteni. — „KATE” — Kati — a neve annak a legújabban támadt közép-amerikai hurrikánnak, amely pénteken indult el Puerto Ricótól északkeletre, s azóta lassan nyugat felé tart. Legerősebb széllökései elérik az óránkénti 130 kilométeres sebességet. A Katalin-nap közeledtével közeledő „Kati” miatt árvízkészültséget rendeltek el a Vir- gin-szigetektől a Dominikai Köztársaságig terjedő térségben. — A MEDOSZ kulturális napok Békés megyei programja keretében Orosházán november 21-én és 22-én a vállalati művelődési bizottságok titkárai és társelnökei vesznek részt továbbképzésen. — A GYULAI Erkel Ferenc Zeneiskola megalakulásának 35. évfordulója alkalmából emlékünnepséget rendeznek a zeneiskola koncerttermében november 22-én 16 órától. Ünnepi megemlékezést dr. Takács Lőrinc, a városi tanács elnöke tart, ezt követően jubileumi hangversenyre kerül sor, melyen az iskola volt növendékei működnek közre. — A MIKOLA SÁNDORRÓL elnevezett országos fizikaverseny szombaton kezdődött Sopronban a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. A 35 versenyző elméleti feladatokat oldott meg. rriajd méréseket végeztek. Az eredményhirdetésre vasárnap került sor. — A MAGYAR Földrajzi Társaság körösvidéki osztályának plenáris ülése november 19-én, kedden délelőtt fél 10-kor kezdődik Békéscsabán a városi tanács dísztermében. Az ülésen dr. Bodnár László, dr. Juhász Árpád és dr. Vári Péter tart előadást. — KEVERMESEN a Lenin Termelőszövetkezet vasipari melléküzemágának 15 tagú Béke Szocialista Brigádja egynapi munkájának bevételét ajánlotta fel a községben épülő idősek napközi otthonának számára. Az összeget betétkönyvben helyezték el, értékét újabb felajánlásokkal gyarapítják, és ha elkészül az otthon, a pénzt textilanyagok vásárlására fordítják. HirQgyeletünk 19 óráig hfv- ható, a tele- 27-360 £ onszáraunk: Hírügyeletes: Pénzes Ferenc Ilyen volt... Megyénkben a hétvége időjárása az évszakhoz képest hűvös volt. Az éjszakai órákban a felhőzet miatt nem volt ugyan erős a lehűlés, 0, —2 fokig süly- lyedt a hőmérséklet, viszont nappal az elvékonyodó felhőzet és a napsütés ellenére is csak szombaton +5, vasárnap +2 fokig melegedett fel a levegő. Ez 4-5 fokkal hidegebb a sokévi átlagnál. A kellemetlenül élénk északi szél csak fokozta a hidegérzetet. A tengerszintre átszámított légnyomás tegnap Békéscsabán 14 órakor 1033 milli- bár volt, mely alig változó, de a szokásoshoz képest rendkívül magas érték. A tájékoztatást Szudár Béla, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletese adta. ...ilyen lesz az idő Délen és nyugaton erősen felhős vagy borult idő várható, többfelé havazással. Máshol változóan felhős lesz az ég, legfeljebb gyenge hószállingózás fordulhat elő. A keleti, délkeleti szél megélénkül, időnként megerősödik. Hajnalra ismét többfelé lesz párás a levegő, foltokban köd képződik, A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet —2 és —7, a legmagasabb nappali hőmérsékelt —1 és —4 fok között valószínű. * — ÓVODÁS a gyermekem és a Gyermek félelem nélkül című filmeket vetítik ma, hétfőn esite 6 órai kedettel Szarvason az ezüstszőlői klubházban a Vajda Péter pedagógiai hét keretében. — TELEFONDOKTOR. November 19-én és 21-én a 24-011-es telefonszámon 14 és 15 óra között hívható a telefondoktor. Az e heti téma: az időjárás hatása a közlekedésre. — KÖZOKTATÁSUNK KORSZERŰSÉGE címmel tart előadást dr. Hajnal Lajos, a Békés Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója Köröstarcsén, az általános iskolában ma, hétfőn délután fél 3 órai kezdettel. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 46. játékhéten 5 találatos szelvény volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 5 találatot 1 fogadó ért el. Nyereménye 2 143 064 forint. 4 találatos szelvénye 162 fogadónak volt, nyereményük egyenként 52 915 forint. 3 találata 12 849 fogadónak volt, nyereményük egyenként 417 forint. A 2 találatos szelvények száma 305 798 darab, ezekre egyenként 22 forintot fizetnek. — SÉTÁL A LENGYEL ŰJ SZÍVES. Három nappal műtétje után felkelt ágyából a lengyel új szíves. A 25 éves Zygmunt Chruszcz szerdára virradóan kapta meg egy hasonló korú, balesetben elhunyt férfi szívét, és szombaton orvosai felügyelete alatt már megtette első szobai sétáját. — HIBAIGAZÍTÁS. November 16-i, szombati számunkban a 10. oldalon az ételrecept-ajánlatunkban elírás történt. Az első bekezdés utolsó mondata helyesen így hangzik: „Valamennyi szerzője Mladonyiczki László, a békéscsabai Lencsési étterem helyettes üzletvezetője. — A GÁDOROSI Dózsa György úttörőcsapat kisdobosai és úttörői az őszi hulladékgyűjtés után 4 ezer forintot utaltak át a berhidai földrengéskárosultak részére a közelmúltban. Ülésezett az EBE nemzetközi bizottsága