Békés Megyei Népújság, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-18 / 270. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! N E PUJSAG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS B MEGYEI TANÁCS LAPJA 1985. NOVEMBER 18., HÉTFŐ Ára: 1,80 forint XL. ÉVFOLYAM, 270. SZÁM Megyei népfrontértekezlet Békéscsabán Erősödött a mozgalomnak a társadalmi éledten betöltött szerepe Marjai József Moszkvába utazott Marjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, hazánk állandó KGST-képvise- lője vasárnap Moszkvába utazott, ahol részt vesz a KGST Végrehajtó Bizottságának 117. ülésén. A Ferihegyi repülőtéren „flranybárd” a vándordíj Szikszai Ferenc megyei népfronttitkár szóbeli kiegészítést fűz az írásos előterjesztéshez November 16-án egész napos megyei népfrontértekezletet tartottak az ifjúsági és úttörőházban Békéscsabán. A Himnusz és a szavalat elhangzását követően a zene- művészeti szakközépiskola Bartók Béla leánykara szerepelt. Majd dr. Horváth Éva, a HNF megyei elnöke megnyitotta a tanácskozást és köszöntötte a résztvevőket, valamint külön az elnökség tagjait, akik között ott volt: Fodorné Birgés Katalin, az SZMT vezető titkára, az MSZMP KB tagja. Szabó Miklós, a Békés Megyei Párt- bizottság első titkára, dr. Molnár Béla, a HNF Országos Tanácsának titkára, Gyulavári Pál, a megyei tanács elnöke, Jakab Róbertné, a szlovák, valamint Márk György, a román szövetség titkára is. A napirendi pontok ismertetése és elfogadása után dr. Molnár Béla elismeréseket adott át eredményesen dolgozó tisztségviselőknek, aktivistáknak. A megyei népfrontértekezletre készült írásos beszámoló részletesen foglalkozott a választott testületek tevékenységével, a szocialista demokratizmus szélesítésében és erősítésében való részvétellel, a mozgalom gazdaság-, társadalom-, művelődéspolitikai céljaival, tennivalóival; a béke-, barátsági és szolidaritási munkával: továbbá pénzügyi kérdésekkel, valamint a HNF megyei bizottságának 1985— 1990. évi feladattervével. Ez utóbbival kapcsolatban a következő javaslatokat emeljük ki a programból: a szocialista közmegegyezésen alapuló társadalmi összefogás érdekében a központi, megyei és helyi feladatok sikeres megvalósítását szolgálva, a lakossággal való párbeszédben hatékonyan kell kihasználni a mozgalmi" lehetőségeket. A testületek — saját módszereik gazdagításával — segítsék a közösségek fejlődését, a lakóhely haladását előmozdító új kezdeményezéseket és fokozzák az öntevékenységet. A több mint 30 oldalas előterjesztéshez Szikszai Ferenc, a HNF megyei titkára szóbeli kiegészítést fűzött. Egyebek között emlékeztetett a mozgalom létrejöttének körülményeire, majd az 1985. év jelentősebb társadalom- politikai eseményeire. Ezek sorába tartoztak a párt- kongresszus mellett az országgyűlési képviselői jelölőgyűlések, amelyeken a résztvevők száma meghaladta a 13 ezret, és a tanácstagi jelölőgyűlések, amelyekre mintegy 56 ezer választópolgár ment el, s összesen 4800 közérdekű javaslat, illetve bejelentés és 51 egyéni panasz hangzott el. örvendetes, hogy a korábbinál demokratikusabb választásban megyénk lakossága az országos átlagnál magasabb arányban vett részt. Ugyancsak nagy érdeklődést váltottak ki a HNF VIII. kongresszusát előkészítő népfrontértekezletek és falugyűlések. Ezek legfontosabb mondanivalója a következőképpen fogalmazható meg: a rendezvényeken arra keresték a választ, milyen módon lehet részese a népfrontmozgalom a gondjaink megoldását előmozdító nemzeti programunk megvalósításának, a szocialista egység további erősítésének. A HNF fórumain esetenként tapasztalni lehetett aggodalmat és türelmetlenséget is a célok elérésével kapcsolatban. Sok embert érdekel, milyen lesz a gazdasági növekedés üteme, hogyan alakul az élet- színvonal és így tovább. Ezután a településfejlesztő társadalmi tevékenység eredményeiről, a népfrontmozgalom új munkastílusáról, a különböző társadalmi rétegek bevonásáról volt szó, valamint arról, hogy a népfrontválasztások révén Békés megyében is növekedett (Folytatás a 4. oldalon) Marjai Józsefet Borisz Sztu- kalin, a Szovjetunió magyar- országi nagykövete búcsúztatta. Népművelők küldöttközgyűlése A Magyar Népművelők Egyesülete tiszteletre méltóan helytállt a magyar művelődés szolgálatában vállalt feladatok végrehajtásában — állapították meg a szervezetnek második közgyűlésén, amelyet szombaton tartottak Budapesten, a SZOT Központi Iskolájában. Az egyesület elnökségének háromévi tevékenységét összegező beszámolóból és Gyarmati Kálmán elnök, szóbeli kiegészítőjéből kitűnt, hogy közreműködtek a közművelődési intézkedések előkészítésében, ösztönözték a közművelődés megújítását segítő kezdeményezéseket. Az is céljuk volt, hogy a társadalmi és kulturális élet, az irányító szervek és a közvélemény ismerje meg, értékelje a népművelők tevékenységét, ebbeli erőfeszítéseik azonban nem voltak eléggé eredményesek. A naptári esztendő még javában tart, ám a sportágévadzáró is csalhatatlanul jelzi, hogy itt a mérlegkészítés ideje. A békéscsabai atléták után szombaton este, a Békéscsaba NB I-es labdarúgói mögött a legnagyobb közönség előtt „fellépő” salakmotorosok ültek le a fehér asztal mellé, hogy közösen adjanak számot az 1985. évi munkáról. Részt vett a Békéscsabai Volán közös összejövetelén Nádasdi János, a Magyar Autó- és Motorsport Szövetség főtitkára és Koroknai Jenő, a salakmotoros szakág vezetője is. Túl az érdeklődésen és a szakosztály személyes eredményeinek elismerésén, azért- is készséggel fogadták el a meghívást a szövetség vezetői, mert ezúttal vesz búcsút a közösségtől és a hazai vaspapucsossporttól Marian Spichala lengyel edző, aki három esztendőt töltött Gyulán. A Park étterem közepét ezúttal nem svédasztal díszítette, hanem egy fényesre kivikszolt 500 köbcentis Ja- wa versenygép uralta méltóságteljesen, blokkja alatt apró, olajfelfogó tányérkával. Órák múltán is csak néhány csepp gyűlt össze benne, amit viszont afféle jelképként lehetne felfogni: az idény végére mégiscsak megszűntek az év közben annyit — néha talán feleslegesen — emlegetett géphibák is. A számszerű eredA tanuló fiataloknak már harmadik, a dolgozó ifjúságnak második évtizede hirdetnek szakmai versenyeket. Az oktatásban évenként visszatérőek ezek a tudáspróbák. A Mester Szakmunkás cí lért meghirdetett versengést az iparági igények diktálják. A húsipari szakmában az ötvenes években magas volt a beiskolázás, a hatvanas években azonban visszaesett a képzésben részt mények mindenképpen ezt bizonyítják. Többször is beszámoltunk már ezekről, de érdemes volt ismételni őket, hiszen a kék-fehérek mindenkori legkiemelkedőbb teljesítményét sorolhatjuk: a Békéscsabai Volán csapata 2. lett az országos bajnokságban, a páros 4. helyet szerzett, egyéniben pedig Gyepes Barnabás bronzérmesként zárta az évet, miközben a nemzetközi porondon is helytállt, miután bejutott a junior nyílt Európa- bajnokság döntőjébe. Természetesen a részletekre is kiterjed Dorogi János szakosztályvezető beszámolója, amely után Koroknai Jenő méltatta a hazai mérleget, köztük a debreceniek mögött idén másodikként jegyzett itteni volánosokét. vevők száma, s ez a helyzet nem változott egészen a hetvenes évek végéig, ám azóta újra szívesen mennek a fiatalok a húsiparba dolgozni. Ennek ellenére továbbra is kevés a jól képzett szakember, bár évente 600—700-an végeznek, csakhogy nagy a kereskedelmi, a vendéglátói, a konyhai munkahelyek elszívó hatása. (Folytatás az 5. oldalon) Ezután ünnepélyes pillanatok következtek a bensőséges hangulatú összejövetelen. Nádasdi János átnyújtotta Marian Spichalának (képünkön balról) a szövetség „Eredményes munkájáért köszönettel — MAMSZ” feliratú díszes serleget, Vándor Pál, a Körös Volán igazgatója pedig a spórtszervek megbízásából „Békés Megye Sportjáért" kitüntetést adta át a szakembernek, aki meg- hatottan mondott köszönetét azért a herendi vázáért is, amelyet a szűkebb kollektíva nevében Ilovszki László klubelnök adott át. Amikor Magyarországon szerzett benyomásairól és az „útravalókról" kérdeztük az immár Opolebe készülődő (Folytatás a 8. oldalon) A megyei HNF-értekezlet résztvevőinek egy csoportja Ma délelőtt 11 órakor: Jubileumi Köröstáj-nap Békéscsabán Lapunk kulturális melléklete, a Köröstáj. 1960-ban, huszonöt évvel ezelőtt jelent meg először. Ebből az alkalomból ma délelőtt 11 órakor a városi tanács dísztermében ünnepség lesz, melyen dr Lovász Matild, a megyei pártbizottság titkára méltatja a kulturális melléklet első negyedszázadát. Délután a Szabó Pál Téri Általános Iskola aulájában nyílik ünnepi képzőművészeti kiállítás, megnyitót dr. Dömötör János, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum igazgatója mond. Este 7 órakor három városban — Békéscsabán, Gyulán és Békésen — rendeznek Köröstáj irodalmi estet, a Jókai Színház művészei és a helyi zeneiskolák művésztanárainak közreműködésével. Mindhárom irodalmi estre várják az irodalom és a művészetek barátait, az érdeklődőket. Salakmotoros évadzáré Gyulán — búcsúval