Békés Megyei Népújság, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-16 / 269. szám

1985. november 16., szombat NÉPÚJSÁG Egy kis település nagy bravúrja fl Wenckheim kúria újjászületése Dobozon, ami történetesen iskola Az, ujja varázsolt dobozi iskola foto: Kovács Erzsébet Hátrányos helyzetű? Ilona negyvenéves, csi­nos, jól kereső, sokat dol­gozó fodrásznő. Fia gimna­zista. Egyik nap felhá­borodottan ment haza, és mesélte édesanyjának: „Előzetes felmérés volt az osztályban a továbbtanu­lásról, és azt mondta az osztályfőnökünk, nekem bi­zonyos előnyöm lesz, mert engem „hátrányos helyze­tűnek” számítanak, mivel­hogy te elváltál az apám­tól, és egyedül nevelsz. Nagy vita kerekedett, és én tiltakoztam. Megmondtam, hogy én addig voltam hát­rányos helyzetben, amíg apa itthon volt, mert az ital meg a nők meg egyéb dolgai miatt te csaknem ki­készültél, és nálunk mindig izzott a levegő.” Az asszony lelke mélyén igazat adott a fiának, és csak annyit próbált neki megmagyarázni, hogy azért igazán jó helyzetben azok vannak, ahol szeretetben és nyugalomban mind a két szülő együtt neveli a gyere­ket. Abban azonban igaza van, hogy a pokolian rossz házasságnál jobb ez az ál­lapot. Azt hiszem, Ilonának és a fiának igaza volt. Való­ban nem könnyű egy gye­reket egyedül nevelni, az elvált szülők gyereke nincs mindig a legjobb helyzet­ben. A család apával-anyá- val együtt az igazi. Ám az­zal is egyetértek, hogy fe­lesleges — és sértő! — az egyik szülőjével élő, de ott békében, szeretetben, anya­gilag kiegyensúlyozott kö­rülmények között nevelkedő gyereket „hátrányos hely­zetűnek" bélyegezni. Mert bélyeg az, bármennyire is a jószándék, a segíteni aka­rás szülte a fogalmat. Sőt az sem biztos, hogy a kulturált módon elvált szülők gyermekének eset­leg nem jut-e több mindkét oldalról a szülői szeretet- ből. Valahogy így, az egyéni eseteket nézve és nem a mechanikus „mutatókat" ráhúzva kellene megállapí­tani azt, hogy ki szorul se­gítségre azért, mert vala­milyen okból hátrányos a helyzete. Az általános és középis­kolák legfelsőbb osztályai­ban szükség van erre az egyenkénti odafigyelésre, a nem mechanikus, hanem valóságos minősítésre még akkor is, ha a rubrikák határait át kell törni ve­lük. Bízom benne, hogy a fe­lelős pedagógusok így is tesznek — ez elsősorban a gyerek érdeke. (sárdi) Ma kora reggeltől az or­szág húsz területi és nyolc szakmai szervezetének kép­viseletében dolgos napjuk lesz a küldött népművelők­nek. Az 1979-es megalaku­lás óta mára második alka­lommal hívták össze a Ma­gyar Népművelők Egyesüle­te országos küldöttgyűlését Budapestre. Hazánk egyik legnagyobb lélekszámú terü­leti szervezeteként — más­félszáz taggal — a képvise­leti jog alapján Békés me­gye tizenhat küldötte kép­viseli a többieket ezen a ta­nácskozáson. Ma hazánkban több száz (!) ún. bejegyzett egyesület, ér­dekvédelmi és szakmai, a sajátos érdeklődési körűeket összefogó szövetség létezik. Ezek közül — ilyen érte­lemben — csak az egyik az MNE. Társadalmi-politikai súlya azonban lényegesen nagyobb annál, tnint hogy né­hány mondattal letudjuk te­vékenységét, létezését, mfl­A százéves kúriaépület te­tőszerkezete és villamos há­lózata már életveszélyes volt. A helyi tanács nemhiába sürgette a megyei tanács végrehajtó bizottságánál az épület felújítását. Mert Wenckheim Lajos gróf bár­mennyire is gondosan épít­tette meg szállását, az idő nem kímélte ezt a szép épü­letegyüttest sem. A cselek­véshez a döntő érvet a ta­valyi hóvihar szolgáltatta. A tanácsnak döntenie kellett: igaz, a teljes felújításhoz nincs meg a szükséges anya­gi fedezet, de életveszélynek a gyerekeket és a pedagógu­sokat mégsem lehet kitenni. S itt kezdődik a rövidke tör­ténet. A Dobozi Nagyközségi Tanács elnöke, Szatmári Já­nos ugyan diszkréten igye­kezett felsorolni a nehezen csordogáló pénzforrások eredetét, de akárhogy szá­moltunk közös erővel, az egyenleg hiányt mutatott. Rekordidő — Szóval — kezdte — 1,7 milliót kaptunk központi tá­mogatásból, ami az indulás­hoz elég is volt. Ebből az emeleti rész tetőcseréjét tud­tuk megoldani. Saját fej­lesztési alapunkból 2 millió forintot teremtettünk elő, aztán az összes nagyközségi felújítási, karbantartási pénzt 1984- és 1985-ről erre fordítottuk. Ez majdnem 1 millió forintot tett ki. Az­tán kaptunk az iskolafelújí­tásra OTP-hitelt is, 1,6 mil­lió forint értékben. A me­gyei tanács művelődési osz­tályától meg a berendezés­ködését. Valamennyiünknek érdeke valahol, hogy ennek a rétegnek, vagyis a népmű­velőknek sorsán tartsuk azt a bizonyos pulzust tapintó ujjúnkat, ön is, Te is, én is egyek vagyunk abból a tömegből, amelyet közönség­nek neveznek, ök, a népmű­velők lehetőségeik szerint megkísérlik, hogy egyénen­ként foglalkozzanak velünk. Mérjék fel igényeinket, szolgálják ki kulturális, szó­rakozásbeli kéréseinket. A Békés megyei területi szervezet különösen rászol­gált valamennyiünk bizal­mára. Ezeken a hasábokon is nem egy alkalommal megjelent, hogy hazánk egyik -— ilyen tekintetben! — legelmaradottabb megyé­je a miénk; az intézmény­ellátottság tekintetében pe­dig bármikor megpályázhat­juk azt a bizonyos . negatív csúcsot. Ma délelőtt, amikor is minden területi és szak­mai szervezet egy-egy kép­re, a villamos hálózat fel­újítására 1,6 millió forintot. Ha azt hiszi, ez elég volt — nézett rám lemondóan —, nagyon téved. Még mindig szükségünk van legalább egymillió forintra, s ebben már csak a megyei tanács segíthet. — Ez nem is tűnik sok­nak ahhoz képest, amennyi munkát el kellett végezni az öreg épületen. — Hát mindenki ezt mondja — emelte meg a hangját büszkén az elnök. — Csakhogy a Békés Megyei Tanácsi Tervező Vállalat, meg a megyei beruházási vállalat féláron végezte a tervezést, meg a lebonyolí­tást. Hát ez is nagy segítség volt. Aztán meg a helyi Pe­tőfi Téesz, a Béköt dobozi telepe, meg a harisnyagyár szocialista brigádjai is dol­goztak derekasan. Mondha­tom, szívügyének tekintette a falu. Segítettek a bontásban, a törmelékelszállításban, a festésben, takarításban. Mit gondol? Ha nem hajráznak a tanács költségvetési üze­mének a dolgozói és ezek a szocialista brigádok, a peda­gógusok, ma lenne tanítás? Persze, mi sem hittünk a gyors győzelemben és felké­szültünk arra, ha kell, a mű­velődési házban, meg a he­lyi pártházban kezdjük meg átmenetileg a tanítást. Mert ez év májusában fogtak hoz­zá csak a munkához az épí­tők és szeptemberben már tanítani lehetett. Rekordidő! Ugyanis nem akármilyen munkálatokról volt szó a dobozi általános iskola épületén. A vakolatot teljesen le kellett verni. A viselőjének lehetősége van a felszólalásra, a megyénk népművelőinek képviseleté­ben felszólaló igazán még­sem a kormányzat részéről is köztudott gondokkal, a tartalmi munkát is alapjai­ban gátló tényezőkkel, ezzel a bizonyos hátrányos hely­zettel akar foglalkozni. Hi­szen van épp elég olyan tény, adat is, amellyel mél­tán büszkélkedhetnek. Az előző fényében ezek csillo­gása is még szebb, még fénylőbb . . . De hát itt, ezen a — ter­vek szerint — késő éjszaka záruló tanácskozáson önma­gukról, közös dolgaikról lesz, lehet szó. Ezek termé­szetesen mind olyanok — ahogyan korábban is utal­tunk erre —, amelyek va­lamennyiünk, a közönség közérzetét, vagyis azt a bi­zonyos sokat emlegetett társadalmi közhangulatot tudják jó — vagy szélsősé­ges esetben negatív — irány­villamos hálózatot elejétől a végéig kicserélni, csakúgy, mint a tetőszerkezetet. S hogy ennyi inzultust nem bírtak ki a közfalak, azt ket­tő összedőlése igazolja. Az­tán elkészült az új vizes­blokk több helyisége is, az új tanári szoba és még so­rolhatnánk. A generálfel­újítás határideje november 30. Egy kis háziasszonyi huncutság Ügy látszik, az épület fel­újításába a helyi áfész is beszállt, mert a kúria főút felőli részében székelő presz- szója és ABC-je ugyanolyan elegáns külsőt öltött magára, mint az iskola. Hát, morfon­díroztam magamban, vala­hogy így kell ezt csinálni . . . Az iskola jól ismert kerí­tésén belépve - a még folyó munkálatok félreismerhetet­len jegyei: a bajárati ajtót éppen festették, egy daru fé­leség vagy talán állvány (?) az udvar közepén, de kint árválkodnak még a hőn várt esőben az új kazánok is, be­helyezésre várva. Nicsak! Egy kis házi büfé épült az udvaron ottjártam óta. S az iskolában mindenütt jó me­leg. Kissé meglepetten néz­tem körül, tekintve, hogy a kazánokra éppen az előbb csodálkoztam rá az udvaron. Az iskola igazgatónője, Vá- radi Mihályné büszkén ve­regette meg az iroda előtt álló terebélyes, szép cserép­kályhát: — Amíg én itt le­szek, ezeket senki nem hur­colhatja ki innen — mondja ban befolyásolni. A Szak- szervezetek Országos Taná­csának budai képzési köz­pontjában sorra kerülő ta­nácskozás határozatai, meg­állapításai tehát nemcsak a kétezer MNE-tag népműve­lő véleményét fejezik ki, ha­nem akaratlanul is bizonyos társadalmi diagnózist állíta­nak fel. Nos, visszatérve a koráb­bi gondolathoz, a megyénk- beli területi szervezet . által tömörített népművelők (va­lóban zárójelesen, de meg kell jegyezni, hogy a fél­száz tag között szép szám­mal vannak a közművelődé­si és a társintézményekben, ezek területén dolgozók is a művelődési házakban tevé­kenykedő népművelőkön kí­vül) példamutatóan gazdag és változatos programú évet zártak. A szakmai és az ún. szórakoztató programo­kat figyelembe véve, több mint negyvenet tartottak szervezett formában. Feltű­nően sokat tudtak tenni az háziasszonyi huncutsággal. — Mert nemcsak szépek, de mikor a fűtésszezon elején járunk, ezeket fogjuk befű­teni, , lehet vele szenet spó­rolni. Most meg aztán kész áldás, hogy megvannak, te­kintve, hogy a központi fű­tés még nem üzemel. Pedig a kazánokért megmozgattunk mindent. Most itt a kazán, de a beemeléséhez valami különleges szerkezet kell. Meg egy kicsit el is számí­tották a radiátorokat, festés után pótoltak minden te­remben egyet-egyet. Most aztán oda a szép fal. — De nehogy azt higgye, hogy panaszkodom — kapott észbe —, mert tényleg egy rossz szót sem szólhatunk. .Olyan nagy munka volt és tessék, itt kezdhettük a tan­évet. Ha lehetne, üröm nélkül... Az építők és segítőik nyá­ron valóban csodát művel­tek. De most mintha elfá­radtak volna. Az épületet végigjárva láttam csak, hogy benti cipőben kell még az udvarra szaladgálnia tanár­nak, diáknak egyaránt az át- kos udvari WC-re. Pedig el­készült a boltíves, „grófi” vizesblokk, csak éppen víz nincs benne, meg hát ülőal­kalmatosságok ... A torna­terem is megmunkálás alatt áll. A tantermek szépek, a tanári szoba sosemvolt tá­gas, a tantermekben elége­detten uzsonnáznak a nebu­lók. Már csak egy utolsó nagy lendület kellene. Vagy ha nincs pénz,"megcsappan a lelkesedés is? Gondolataimat az igazga­tónővel is megosztva battyo- gunk a padlástér felé. —Mi­csoda pompás lehetőség! — szalad ki a számon őszinte ámulatomban. — Nagy terveink vannak vele — súgja az igazgatónő —, de nem lehetünk telhe­tetlenek. Ahogyan haladunk osztály­ról osztályra, szinte fel üdü­lök. Kedvesen, tisztelettel fogadnak a gyerekek, mind­egyik nyakában ott a vörös nyakkendő. A városban ki­csit elszoktattak az efféle meglepetésektől . .. Nem tu­dom pontosan, mi okozhat­ta. De a szép, friss szagú fa­lak, a vidám színű műanyag padlók, a gyerekek tisztelet­tudása, az otthonias légkör úgy melengetett, mint az öb­lös derekú cserépkályhák. A nagyközség erőfeszítése jó ügv érdekében született meg Dobozon. S ez a szép összefogás megérdemelne egy méltó befejezést is. De ez már az építőkön múlik. Mint eddig is oly sok minden. Mi­lyen jó lenne egy csöpp üröm nélkül emlékezni erre a méltó erőfeszítésre. érdekvédelem területén is. Ez utóbbi területnek fon­tossága meghaladja a társ­foglalkozásoknál tapasztalta­kat, hiszen a népművelők­nek külön szakmai-érdek­védelmi szervezetük — az MNE-én kívül — nincsen. Több településen megkísé­relték az ott dolgozók béré­nek rendezését, közel hú­szán pedig különböző szintű kitüntetést, elismerést kap­tak az MNE megyei területi szervezetének javaslatára, előterjesztésére. Ez utóbbi fontosságát az is kiemeli, hogy a népművelők anyagi­erkölcsi megbecsülése ha­zánkban a legalacsonyabb; a szakma társadamil hasz­nossága tekintetében is lé­nyegesen alacsonyabb, mint lehetne. Az országos küldöttgyűlés résztvevői megtárgyalják az elmúlt három esztendő tevé­kenységét, kitűnik a követ­kező időszak irányvonalát, megvitatják a tevékenysé­gük alapjául szolgáló szer­vezeti és működési szabály­zat tervezetét, valamint a következő három évre új ve­zetőséget választanak. Az országos értekezletről lapunk , hasábjain is beszámolunk. (nemesi) Titokban Hongkongban Kedves ismerősöm megcsó­kolja a körmöt jobb keze öregujján, cuppant is egyet, úgy jelzi, „finom kis filmet láthatok”. Valóban, táblás ház előtt megy a darab, s amíg a kezdésre várakozom, bentről, a nézőtérről meg­megújuló hahotázás hallat­szik ki. Amikor pedig előadás végeztével elhagyja a publi­kum a mozit, csupa elégedett mosoly ül az arcokon. Ma­gam is szeretnék egy jót ne­vetni, ezért fokozott várako­zással ülök be a vetítésre. S ahogy telik az idő, egyre ri- adtabban figyelem magam, ugyan miért nem ragad ma­gával az össznépi kacagás? Bizonyosan bennem van a hiba, hiszen körülöttem dől a közönség a nevetéstől. Az­tán megfejtem a titok nyit­ját: nem vagyok csiklandós. Márpedig a Titokban Hong­kongban című film rendező­je, Claude Zidi valószínűleg elhatározta, hogy minden eszközzel megnevetteti a né­pet. S az eszköztára zömmel az intenzív lelki csiklando- zásra épül. Ha valaki megpróbálja el­mesélni e film cselekményét, legcélszerűbb, ha a Boci, boci tarka című közismert dalocs­ka második sorát idézi: „se füle, se farka." Egy biztosí­tási ügynök agyrémnek beil­lő kalandsorozatban utazza be a világot, s keveredik képtelen helyzetekbe. Ennyi. Sebaj, ha nincs épkézláb tör­ténet — vígjátékban, sőt bur- leszk-filmnél se árt az ilyes­mi — a megvalósítás még sokat javíthat. Komikus fi­gurák, jó színészi játék, ér­dekes helyszínek, cs&ttanós poénok, szóval valami, ami megemeli a sekélyes sztorit. Ám a Titokban Hongkong­ban kivitelezése is olyan, mintha műkedvelő ripacsko- dók bolondházi történetet játszanának. Volt idő, amikor „limonádé­darabnak” nevezték a hab­könnyű történeteket. Hová lettek a vasárnap délutáni li­monádék? Vagy a libafröccs és a vízicibere? Nevük sem ismerős már, kiszorították a piacról a szintetikus ízesíté­sű szörpök. Ám inni mégis csak kell valamit, s aki nem szomjazik tiszta, hűvös víz­re — ez is egyre ritkább — s aki nemes borokkal sem él, ebéd után habzó seritalt nem fogyaszt, lehajt bíz szaporán a gyorsan változó divat sze­rint mindenféle löttyöket. Valahogy igy van ez a szó­rakoztató ipar kereslet-kíná­latával is. Legkevésbé a filmcsinálók hibáztathatok a színvonalért. Meg akarnak élni az ipar termékéből, s ha az ilyesmit falja a vevő, bolondok len­nének, ha nem szolgálnák ki az igényeket. Szomorú vi­szont, hogy a közönség eny- nyivel beéri. Bárgyú kis tör­ténet, erőltetett helyzetek, alpári kacagás. Mintha a hu­mor mesterei sose éltek vol­na ezen a világon, nem mu­tatták volna meg az élet fo­nák oldalait. Azokat sincs szándékom­ban leszólni, akik jól mulat­nak a bugyuta filmeken, hi­szen nincs túl sok választá­sunk, ilyen a kínálat. Csak­hogy ezzel a kör be is zárult. Pedig méltán remélhetnénk a mostaninál színvonalasabb találkozásokat a mozikban is. A filmkészítők megérdemel­nének igényesebb közönséget, s a nézők is kaphatnának tisztességes kiszolgálást. (Andódy) B. Sajti Emese Dz MNE II. országos küldöttgyűlése n Békés megyei népművelők képviseletében

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents