Békés Megyei Népújság, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-02 / 258. szám

1985. november 2., szombat

NÉPÚJSÁG

Lehúzott redőnyök

n Metropo l-f iaskó

„A jövő a jó kereskedőé. Azoké, akik nem keserednek el, akik ha valami nem megy, képesek fizikailag, lelkileg és anyagilag is valami más, új vállalkozásba belekezdeni.”

(Egy magánkereskedő önvallomásából)

Csetneki! Ismerős e név, ugye? Legalábbis Békéscsabán és környékén. Csetneki György magánkereskedő. Ha úgy tetszik: családi vállalkozó. A felesége, a fia jóban- rosszban ott áll mellette és dolgozik. Biztos pont a Kossuth téri hal- és díszmadárkereskedés. Nem mondha— Csetneki úr, hány éves?

(Megigazítja a nyakkendőjét.)

— ötvenkettő. És ha tudni akarja, szegény, ötgyerekes textilgyári munkásember fia vagyok. Az apám foltozóvarga volt, az édesanyám a csabai pamutszövőben dolgozott, én is ott kezdtem 14 évesen. A művezetőségig vittem, majd tiszti iskolára kerültem, kitanultam a rádióműszerész szakmát, nem is akárhol, hanem Székesfehérváron, a Videoton elődjénél.

— Ezt miért mondja? Ma már nem kutatják az emberek múltját. A munka, a kreativitás, a végeredmény az érdekes.

— Azért beszélek róla, mert az életemhez tartozik. Nincsenek kispolgári allűrjeim. Mindig a becsületes ten- niakarás vezérelt. Csaknem 15 évig voltam kisiparos. Ne vegye szerénytelenségnek, de nem akármilyen mester. Végül 1978-ban megbetegedtem, gerincbántalmakkal kórházba kerültem, csoda, hogy életben maradtam. Képtelen vagyok egy televíziót felemelni. Sajnos, £bba kellett hagynom a szakmát, beadtam az ipart.

— De ott volt a jól menő díszállat-kereskedés . . .

(Villan a szeme, izeg-mozog a fotelban.)

— Valóban, a feleségem 1965 óta viszi az üzletet és megkeresi a sóra és a paprikára valót.

— Nézze, én nem kételkedek a szavában, de az a hír járja, hogy ön milliomos.

— Mondok én magának valamit. Ebből a beszélgetésből azt ír meg, amit akar. Nem tiltakozók, nem szaladok a bíróságra, még az sem érdekel, ha közli az olvasókkal; az asztalomon egy kazal pénzt látott. Ugyanakkor azt se hallgassa el, hogy IKV-s lakásban lakom, a Ladám 7 éves, nincs pénzem kicserélni.

— Pénze viszont maradt jócskán, hiszen belevágott a játékterembe.

(Feláll. A bárszekrényhez lép. A magnódeck digitális kijelzőjén vibrálnak a számok.)

— Pénz! Volt, de nem az üzlet hasznából, hanem a rétó el ugyanez a Luther utcai üzletről. A bazár- és a virágbolt közé ékelődő 32 négyzetméteren volt már barkács- bolt, játékterem, büfé, Mini- grill. Most megint lehúzták a redőnyt, amelyen cetli díszeleg: „Az üzemelés ideiglenesen szünetel.” Mi jöhet ezután?

Az idén még nyaralni sem voltunk. Legutóbb Veszprémben voltam áruért, sokba kerül az üzemanyag. Nagyrészt filléres dolgokat árulok, lassan térülnek meg a kiadásaim.

— Mindig próbálkozik valamivel, de ezek a vállalkozások kérészéletűek. Miért?

— Mert tudom, hogy mikor kell megállni. Nem szeretek veszíteni.

— Azt is beszélik: a bar- kácsboltot azért nyitotta meg, hogy el tudja adni a saját régiségeit.

— Erről én is hallottam. Jó. bevallom: őrültségek sorozatát követtem el 1981-től. Régiséggyűjtő vagyok, immár 30 éve. Sok minden összejött, régi pénzek, népművészeti tárgyak, porcelánok, alkatrészek. így született meg a hobbiböngészde ötlete. A városnak akartam valami újat nyújtani.

— A bolt mindössze fél évig működött. Mennyi pénz folyt be a kasszába?

— Elégedjen meg annyival, hogy sok.

— Akkor nem a sikertelenség miatt húzta le a rolót?

— Nem. Megharagudtam a városi tanácsra. Tudnia kell, hogy ezt az üzletet komolyan vettem. Még a díszállat-kereskedést is eladtam. A nyitás után egy hónappal kapom a felszólítást, hogy nem árusíthatok könyvet, hanglemezt, magnószalagot, mechanikai játékokat és így tovább. Ha ragaszkodom a bolthoz, akkor váltsak hasz- náltcikk-kereskedői engedélyt. Mit tehettem, becsuktam az üzletet, majd egy hónap múlva újra kinyitottam. Később tudtam meg, hogy nem kellett volna csiki-csu- kit játszani, mert egyszerű profilbővítésről volt szó. Megtépázták az egzisztenciámat.

giségekből. Visszavettem a díszhal üzletet. Kapóra jött a KISZ KB pályázata, amely a videózás fejlesztését tűzte zászlajára. Jó szakmai hangulatban elkezdtünk dolgozni a fiammal. Megcsináltuk a prototípust, magyar alkatrészekből. Jól sikerült. Bemutattuk az illetékeseknek, szabványosítottuk. Több mint egy évünk ment rá. Még a feleségem is forrasztott esténként. Örületes, sziszifuszi munkát követelt és rengetegbe került. A Metropol Sport Video egy csapásra közkedvelt lett a városban. Nem volt háború, öldöklés, horror. Kizárólag ügyességfejlesztő, számítógép-vezérlésű páros játékra, vetélkedésre alkalmasak. Mintegy hetvenféle programmal dolgoztak, szinte az összes sportágat megismerhették a fiatalok. Most is állítom: csak nevelési célt szolgáltak.

— És hozták a pénzt.. .

— Számoljon, uram! öt forintért 6 percig játszhattak. Ez óránként 50 forint bevételt jelentett. De ebből fizetni kellett többek között a forgalmi adót is.

— Aztán jött a játékautomaták alkonya.

— Ahogy én önt ismerem, nem adta fel.

(Felemeli a hangját.)-— Rettenetesen bosszantott a dolog. Ekkor még hét játékautomata porosodott a raktáramban. Megegyeztem a Budapesti Kulturális Szolgáltató Szövetkezettel, mivel neki jogában áll a jövőben is ilyen gépeket üzemeltetni, hogy újra legyen Békéscsabán sportvideo-terem. A fiam lett volna az alkalmazott. Kijött a városi tanács műszaki osztályának képviselője, mindent rendben talált és megígérte ;-két-három nap múlva kiadják az engedélyt. Arra gondoltunk, hogy a játékterem mellett elfér egy büfé is. Átalakítottuk a helyiséget, megnagyobbítottuk az ablakot. így utcán át szolgáltuk volna ki a vendégeket és a játékterem is zavartalanul működhetett volna. Két hét múlva jött a tanács elutasító határozata. Derült égből a villámcsapás!

— Bizonyára voltak nyomós indokaik.

— Persze. Olyasmi, hogy a megyeszékhely fiataljainak nincs szüksége sportvideóra, különben is, szemben van a tüdőgondozó és ruhatár sincs a játékteremben. A büfé pedig azért nem kell, mert teli lesz az utca szeméttel. Elmentem panaszra a tanácselnökhöz és 24 óra alatt megváltoztatták a határozatot. De már késő volt. Ugyanis a pesti szövetkezet visszalépett.

— Fogta a nagykalapácsot ...

— Ördöge van. Szétvertem a gépeket. No, ne szó szerint vegye. Ötöt szétszedtem, a bútorlapokból bárpultot, székeket, asztalokat csináltam. És megszületett a Minigrill. Békéscsabán az első. Tejet, kávét, fagylaltot, hamburgert, gofrit, üdítőt árultunk

— Pontosan. Bejelentették, hogy a játékautomaták az ifjúság vámszedői, az erkölcsi félrevezetés eszközei. Ez azt jelentette: 1985. december 31-ig üzemeltethettük volna a játékautomatákat.

— Nem értem, hogy miért ilyen későn ébredtek fel, hiszen hallani lehetett: a gépeket elöbb-utóbb betiltják.

■—• Nem figyeltünk oda eléggé. Egy percig sem gondoltuk, hogy figyelmen kívül hagyják: ezek az automaták nem nyugatról származnak és aligha profithaj hászó gépek. Mindent megpróbáltunk, hiába. írtunk a Kisosznak, a Minisztertanácsnak, az Alkotmányjogi Bíróságnak. Ingyen felajánlottuk a KISZ KB-nak. A Kiosz-központtól azt a választ kaptuk, hogy adjuk oda valamelyik csökkent szellemi képességű fiatalokat istápoló intézetnek. Ettől teljesen kiborultam. Folytattuk a kilincselést. A művelődési házak némelyike még válaszra sem méltatott. Volt, ahol megsúgták: a tulajdonosok eladhatják ugyan a gépeket, de nekik nem szabad megvenniük.

naponta 8-tól 21 óráig, negyedosztályú árakon. A nyitásra meghívtuk a Kisosz és más hivatalos szervezetek képviselőit is. Senki nem jött el. Viszont jelentkezett a tanács termelés- és ellátásfelügyeleti osztálya, hogy verjem le a homlokzatról a Metropol feliratot.

— Szóval, újra megsértődött és lehúzta a rolót?

— Annyira megviseltek ezek a tortúrák, hogy alig bírom idegekkel. Nem adtam vissza az ipart, csak szüneteltetem. Az alkalmazottak bérét is fizetem. Meggyőződésem, hogy ebben a városban nem tudok labdába rúgni. Elmegyek oda, ahol szükség van a tapasztalataimra, a szolgáltatásaimra és a pénzemre.

— Csetneki úr, semmi önzés nincs magában?

(Elgondolkodik.)

■— Van. E nélkül képtelenség kereskedni, vállalkozni. Viszont tudom, hogy hol a határ. Ugyanakkor higgye el: húsz év után már nem csupán a pénz hajt. Ennek a városnak akartam adni valamit. Falakba ütköztem.

— Most merre tart?

— Tárgyalok. Komoly ígéret van a tarsolyomban. Hol? Azt nem mondom el.

— Mi lesz a Metropollal?

— Megpróbálok túladni rajta.

— Ismeri azt az aforizmát, amelyet természetesen nem kell komolyan venni: miközben a lángost szeretjük, a lángossütőtől borsódzik a hátunk?

— Nem. De itt-ott még időszerű. Ezért én is kérdezek valamit: akkor kell, vagy

nem kell a lángos?

Seres Sándor

„...mert nem szeretek veszíteni"

„...ekkor teljesen kiborultam”

......és szétvertem a gépeket”

H

alottak, halandók

Halottaink velünk élnek. Arcvonásainkban, mozdulatainkban, hanghordozásunkban, szokásainkban akarva- akaratlan meghosszabbítjuk elődeink létét. Életünknek az is mércéje, ahogy a tőlünk elszakadókat megőrizzük emlékezetünkben. Ahogy megbecsüljük, követjük az elődök elveit, tetteit.

Sajnos, születésünk következménye a halál. Éppúgy, mint a szerelmek, csalódások, a munka, a házasság, a fészekrakás küzdelmei, örömei. De szeretteink elvesztése ébreszt rá minket talán mindennél kegyetlenebből felelősségünkre egymás iránt.

Aki veszített már el szívéhez közel állót örökre, gyakorta vádolja magát. Ügy érzi, ha valamit másképp cselekedett volna, akkor talán nem történik meg a szörnyűség. Persze ez az önvád legtöbbször alaptalan. Van azonban egy másik önvád, ami szinte sosem az. Amikor eszünkbe jut az, amit elmulasztottunk. Ügy érezzük, keveset adtunk az eltávozottnak, s ezt már soha be nem pótolhatjuk. Ráébredünk, hogy megannyi dolgot már sosem mondhatunk el, s nincs alkalmunk már oly sok fontos meleg ölelésre, őszinte kézfogásra. Felidézzük, hogy hányszor okoztunk fájdalmat, mennyi apró és köny- nyen elkerülhető összetűzésünk volt múló semmiségek miatt. Óhajtjuk, bárcsak kapnánk még egy lehetőséget, akkor nem cselekednénk semmi megbánandót.

Aztán kapunk, s legtöbbször mégsem élünk vele. Igaz, nem a már eltávozottak, hanem a velünk élők jelenthetnék ezt a még egyszeri lehetőséget. Akik születésükkor ugyancsak életre-halálra ítéltettek. S akiktől egyszer majd ugyanúgy örökre el kell válnunk. És mégis kérlelhetetlenül gyűjtjük a rossz perceket, a szeretet színét zsigereink ki tudja milyen mélyéből feltörő, s éppen csak féken tartott, palástolt közönyök betegítik.

Tudom, hogy nincs szeretet általában. Mint ahogy gyűlölet és közöny sincs. Mindig valamiért gyűlölünk, s valami miatt vagyunk közönyösek. Utólag csaknem mindig belátjuk, feleslegesen. Utólag. Amikor már késő. Amikor már minden, ami történt, megmásíthatatlan.

Gyermekkorom egyik legfelejthetetlenebb látványa volt a sok ezer gyertyalángtól ékes halottak napi temető. Ma már tudom, bennünk is égnek a gyertyák. Valóban égnek, fájdalmasan. Megmásíthatatlanul. Ungár Tamás

Fetó: Szőke Margit

Pszichológiai laboratórium bányászoknak

Nyolc Békés megyei nyertes, Sarkadra került a fődíj

Biztonság a háztartásban

A háztartási balesetek növekedésére már évekkel ezelőtt, elsőként a biztosító szakemberei hívták fel a közvélemény figyelmét. Az elektromos készülékek (ezekből ma már

8—10 jut egy-egy háztartásra), az olajkályhák, a kézi- szerszámok, barkácsgépek, a csúszós fürdőkád, a lakkozott padlóra helyezett szőnyeg, az ablaktisztításnál létra helyett egymásra rakott konyhaszékek, mind

megannyi baleseti forrást jelentenek.

Míg a munkahelyen a baleseti oktatás, a védőeszközök használatának kötelezővé tétele csökkenti a baleset lehetőségét, addig például a háztartásban barkácsolók sokszor a minimális ismeretek, óvórendszabályok betartása nélkül dolgoznak ezekkel a szerszámokkal. A rosz- szul szigetelt, földeletlen, törött konnektorok, elosztók — ide sorolhatjuk még az elektromos háztartási gépek helytelen használatát is — balesetveszélyessége sem

eléggé tudatosult a lakosság körében.

Ezt felismerve a Hazafias Népfront Országos Tanácsa megalakította a Balesetvédelmi Társadalmi Munkabizottságot, mely az Állami Biztosítóval már évek óta közös balesetmegelőzési fel- világosító kampányt folytat: felhívja a figyelmet a veszélyforrásokra, és azok megelőzési lehetőségeire.

E program keretében a Családi Lap szeptemberi számában „BIZTONSÁG A HÁZTARTÁSBAN... ez az ön számára is fontos!" címmel 33 kérdésből összeállított tesztlapot jelentetett meg. Az olvasókat csupán arra kérték, hogy válaszaikat október 1-ig juttassák el a szerkesztőség címére. Érdemes volt elgondolkodni a kérdéseken, mert a beküldők között 100 000 forint értékben színes televíziót, mosógépeket, magnós rádiókat, fűnyíró gépet és 60 vásárlási utalványt sorsoltak ki.

A szerkesztőségbe 8416 kitöltött tesztláp érkezett, s nemrégiben tartották meg a sorsolást. A Békés megyei pályázók a legszerencsésebbek közé tartoznak, hiszen a fődíjat, egy Orion színes televíziót, Kölüs Sán- dorné (Sarkad) nyerte. Szuperautomata mosógépet nyert Fehér Jánosné (Szeghalom), elektromos fűnyírót Nagy Péterné (Orosháza), ötszáz forintos vásárlási utalványt pedig Kovács Jánosné (Békéscsaba), Papp Jánosné (Kunágota), özv. Karácsonyi Béiáné (Gyula), Nagy Erzsébet (Dévaványa), Kovács Ferencné (Újkígyós).

A nyerteseket az AB postán értesíti. A 6 fődíj és az 500 forintos vásárlási utalványok átadására 1985. december 16-án 14 órakor az Állami Biztosító központjában (Budapest IX., Üllői út 1.) kerül sor.

(f. i.)

Hallásvizsgáló laboratóriumot és munkapszichológiai bázist hoz létre a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat. A célja a zaj által okozott halláskárosodások megakadályozása, illetve az ezt szolgáló széles körű szűrővizsgálatok bevezetése. Így a legkisebb eltérésre is felfigyelhetnek. A hallás károsodása ugyanis nemcsak kellemetlen a dolgozónak, hanem egyben munkájának biztonságát is csökkenti. Ugyancsak a biztonságos munkavégzést szolgálja a munkapszichológiai bázis, amely eszközeinek alkalmazásával választják majd ki a különböző munkahelyekre a legmegfelelőbb embert. Elsősorban a nagy teljesítményű gépek vezetőinek kijelöléséhez „kérdezik meg” a különböző teszteket és műszereket, hiszen náluk a jó reflexek és a koncentrálókészség elengedhetetlen. Szerepe lesz a pszichológiai laboratóriumnak a bányamentők kiválasztásában, ellenőrző vizsgálatában, sőt vezető-utánpótlás kijelölésében is. Ez utóbbi érdekében az elmúlt hónapokban mintegy 200 művezetőt, főaknászt és aknászt vizsgáztattak a munkapszichológia eszközeivel és módszereivel. Segítséget adtak ehhez a széles körű munkához a tatabányai szénbányák pszichológiai laboratóriumának szakemberei, akik már e területen gazdag tapasztalatokkal rendelkeznek.