Békés Megyei Népújság, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-02 / 258. szám

NÉPÚJSÁG

1985, november 2„ szombat

II termelés nem tűri a bizonytalanságot

Kerekasztal-beszélgetés a sertéshizlalásról

Két héttel a sertéstenyésztés ösztönzését szolgáló intézkedések megjelenése után még nem lehet pontosan tudni, hogy az 198(i. január 1-től életbe lépő felvásárlási áremelések és az egyéb változtatások milyen hatással járnak. A szerződés- kötések alapján úgy tűnik, a termelők nagy része még nem döntött. Beidegződéseikre jellemző, hogy most takarmányár- emeléstől tartanak. A kivárásnak persze más oka is van...

Az utóbbi hónapokban a sertéstermelés szinten tartásáról, esetleges mérsékléséről félig-meddig a nyilvánosság előtt folytatott viták sok bizonytalanságot okoztak, s ez mondható el a kistermelői sertések kötelező, utóbb visszavont minősítéséről, s egyes megyékben a takarmányéi látás zavarairól, az átvételi, eladási nehézségekről. A sertéstermelés visszaesésének valódi oka azonban az, hogy a növekvő költségeket nem ellensúlyozták árintézkedések.

Milyen tanulságokat szolgáltatott az elmúlt időszak, milyen reményekre jogosíthatnak fel a legújabb intézkedések, s végül, mit tehetnek a felvásárlásban és a takarmányforgalmazásban leginkább érdekelt vállalatok? Erről kérdeztük az illetékeseket. Kerekasztal-beszélgetésünkön ' részt vett Antal József, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának megbízott osztályvezetője és Hankó László osztályvezetőhelyettes, a húskombinát vezérigazgatója, Zám András, a kombinát főosztályvezetője, Krész Ferenc, valamint a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat igazgatója, Bordás Mihály. (A sertéstartás ösztönzéséről hozott intézkedésekről, az árakról részletes tájékoztató olvasható lapunk hirdetési oldalán.)

— Hogyan változott a megye sertésállománya 1984-hez képest? Milyen következtetések vonhatók le az események alapján?

H. L.: — Az utóbbi hónapokban nem mindennapi visszaesést tapasztaltunk. Különösen gyors volt a kisüzemi sertés- állomány csökkenése. Itt érdemes megjegyezni, hogy a megyében a húsipar által felvásárolt sertések 60 százalékát a kisegítő és háztáji gazdaságok adják. Az idén szeptember végén Békésben 164 ezer sertéssel — a nagyüzemekben 53 ezerrel, a háztájiban 111 ezerrel — tartottak kevesebbet, mint egy évvel korábban, hasonló időszakban. Ennél is ag- gasztóbbnak tűnt a jövő szempontjából a kocaállomány alakulása. Számuk a kisüzemekben ez idő alatt tizenkétezerötszázzal, a nagyüzemekben háromezer-ötszázzal csökkent. A 16 ezer koca szaporulata egy év alatt mintegy 300 ezer malac. Ez a szám valójában akkor mond többet, ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy a húskombinát egy évvel korábban 1 millió 100 ezer sertést vásárolt fel a megyében.

A. J.: — Ha a tanulságokat kellene elemeznünk, az első helyre a termelés biztonsága kívánkozna. Most újra bebizonyosodott, hogy a termelés semmiféle bizonytalanságot nem tűr. Sokak szerint a mostani intézkedések késtek, s ez hosszabb távon is éreztetheti hatását. Ezen valóban lehet vitatkozni. A lényeg azonban mégiscsak az, hogy a kormányzat ösztönző lépésekre szánta el magát. Ez persze sok egyéb mellett összefügg azzal is, hogy a sertéshús értékesítése, úgy tűnik, kedvezőbb helyzetbe kér üt

Z. A.: — A sertéshizlalás jövőjéről folytatott viták elválaszthatatlanok voltak a világpiacon kialakult helyzettel. Az árak viszonylag rövid idő alatt a tonnánkénti 1000—1200 dollárról 650—800 dollárra zuhantak. A népgazdaság óriási veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. Mindez megnehezítette a termelés ösztönzését, amely végső' soron a tartási kedv visz- szaesésével, s mint láttuk, nem kevés bizonytalansággal párosult. Ebben a helyzetben erősödtek fel a viták, s terjedtek széles körben a különböző állásfoglalások, nemegyszer hivatalos, illetve félhivatalos formában. Megjegyzem, hogy a húsipar eközben sem volt tétlen. Egy svájci cég piackutatása alapján, erre megbízást a magyar húsipartól kapott, új stratégiát alakított ki. Ennek középpontjában a sertéshús- termelés szinten tartását, pontosabban mérsékelt növekedését tűztük célul. S ha ez jobb minőséggel párosul, javulnak az értékesítés lehetőségei. Az említett svájci intézet azt is kimutatta, hogy a sertéshúspiacon a közeljövőben enyhülnek az eladási gondok. Egyébként ezt már most is érzékeljük. A sertésre tehát az exportkötelezettségek teljesítése és a belső ellátás kiegyensúlyozottsága miatt nagy szükség van, nem engedhetjük meg magunknak, hogy ezen a területen bizonytalanság uralkodjék.

— Többször is szó esett a bizalomról, a termelés biztonságáról. A termelés helyzetét ebben az évben az átvétel-átadás folyamatosságának hiánya is nehezítette. Mit tesz, tehet azért a húsipar, hogy az ebből eredő bizonytalanságot a jövőben elkerülje?

Z. A.: — Az év második negyedében valóban akadt ilyen gondunk. De ehhez hadd tegyem hozzá azt is, hogy az első és a harmadik negyedévben a feldolgozóvonalakra jóval kevesebb sertés jutott, mint amennyi azok teljes kihasználásához kellene. A termelés ilyen hullámzása, amely egyébként sok kárt okoz a vállalatnak, a csúcsidőszakban, amikor lelassul az átvétel, olyan érzetet kelt a termelőkben, mintha túl sok lenne a sertés. Ezért is üdvözöltük az időszakos, kilogrammonkénti 1 forintos felár bevezetését. Mi azt szeretnénk, ha ez a felár a jövőben is fennmaradna, hogy fedezze a téli hizlalás többletköltségeit.

A. J.: — Úgyszólván minden azon múlik, hogy mennyire, milyen áron értékesíthetők a magyar sertések határainkon túl, ez pedig a minőség függvénye. A magasabb ár, az eladhatóság, azután a termelők számára is kamatozhat. A magasabb árból ugyanis többet lehetne a hizlalás ösztönzésére fordítani és az eladhatóság is a termelés biztonságát növeli.

— A minőség javítása nem olyan régen még gyorsan megoldható kérdésnek tűnt. Különböző csatornákon jutott el a hír a kistermelőkhöz; a sertések vágás utáni minősítését 1986-tól kötelezővé teszik. Ez az időpont azután módosult, mígnem egészen más, rugalmasabb megoldás született.

H. L.: — Ahhoz, hogy minden piacon értékesíthető sertéseket adjanak a kisgazdaságok, fajtaváltásra, a hagyományostól eltérő takarmányozási módszerekre, korszerűbb tartási körülményekre lenne szükség. Meg kell mondanom — erre szerencsére még időben rájöttünk —, hogy ez nem oldható meg adminisztratív intézkedésekkel. Ezért is hajlott a kormányzat arra, hogy a minőség javulását közgazdasági eszközökkel érje el.

K. F.: — Ez lényegében annyit jelent, hogy mindenki akarata szerint járhat el, szerződéskötéskor kérheti a vágás utáni minősítést, illetve elállhat attól. Fontos tudni, hogy a termelő az állatok leadásakor megkapja a sertés átvételi árát, s a felárat utólag veheti át. Amennyiben a sertés a vágás során első, másod- vagy harmadosztályú minőséget ér el, a minőségi felár kilogrammonként 60 fillértől 2 forint 10 fillérig terjed.

Z. A.: — Ha a váltás túlságosan elhúzódik, az végül is nagy veszéllyel jár. A magyar húsiparnak ma egyre több olyan partnerrel kell versenyeznie, mint amilyen a sertés- tartásban világhírű Dánia. Az 5 milliós országban évente 16 millió sertést hizlalnak és adnak el minden különösebb gond nélkül a legigényesebb japán, illetve amerikai piacon. Igaz, náluk a szalonnavastagság nem éri el a 2 centimétert, hogy más, ugyancsak fontos dolgokról ne is tegyünk említést. Mi még messze vagyunk ettől, de hogy ezen az úton kell járnunk, ha a dán minőséget nem is tudjuk teljesen elérni, ahhoz nem férhet kétség. Ezért a célért a húskombinát nem kis áldozatokat vállal...

K. F.: — A minőségi fajtaváltást szolgálja a vemhes kocasüldők kihelyezése. Vállalatunk ez év november 1-től 1986. március 31-ig 4 ezer kocasüldő kihelyezését tervezi. Ebben az időszakban a kocasüldőket a korábbi 6 ezer 500 forintos ár helyett 6 ezer forintért adjuk. A kombinát pénzügyileg is támogatta azokat a gazdaságokat, amelyek törzstenyészeteikből tenyészállatokat adnak el a kisgazdaságoknak. Így a termelők jóval olcsóbban, 7 ezer 500 forintért vásárolhatnak apaállatot. Emellett átvállaljuk a mesterséges megtermékenyítés költségeit is. A sertésprogram vállalatunknak így összesen mintegy 15 millió forintjába kerül.

Z. A.: — Mindez önmagában még mindig kevés. A feldolgozó iparnak is meg kell felelnie a világpiac kihívásának. Az előbb már említett piacokon csak akkor adhatjuk el termékeinket, ha a feldolgozás technológiáját is korszerűsítjük. Ha emelkedik a csomagolás színvonala és nő a feldolgozottsági fok. Az ezzel összefüggő első lépéseket a húskombinát már megtette.

— Ha nem gyarapodnak kellően a sertések, a legkézenfekvőbb magyarázat; rossz a takarmány. De az is ugyanilyen nyilvánvaló a termelő számára, legalábbis sokan így vélekednek, és ez a korábbi gyakorlat miatt többé-kevésbé érthető is, hogy a felvásárlásiár-emelést takarmányár-emelés követi. Mit mondhatunk ezzel kapcsolatban?

B. M.: — Azt mindenképpen, hogy most takarmányár- emelés nem lesz. Sőt, a fehérje árának mérséklődése miatt egyes intenzív, illetve félintenzív takarmányok ára bizonyos mértékben csökken. A jövőben fokozottabban törekszünk arra is, hogy a tápok energia- és fehérjetartalma megfeleljen a szabvány előírásainak. Az egyenletes minőség fenntartása érdekében újabb gyorsvizsgáló készülékek vásárlásával mi magunk is rendszeresebbé tesszük az alapanyagok és a kész takarmányok vizsgálatát. A mi méréseinket az eddiginél gyakoribb hatósági vizsgálatok egészítik ki. A vállalat a jövőben is az igényeknek megfelelő mennyiségben ad a hizlaláshoz szemes terményt, s a kistermelők is vásárolhatnak a magasabb fehérjetartalmú tápokból.

A. J.; — Abban reménykedünk, hogy a közelmúltban bejelentett intézkedések, a teljes értelmezést követően, kedvező fordulatot hoznak. Biztató jelnek tartjuk, hogy néhány helyen az utóbbi napokban megnőtt a kistermelők érdeklődése. Hasonló lépéseket várunk a mezőgazdasági nagyüzemektől is. Az ő esetükben azonban könnyebb a helyzet, hiszen itt a termelés közel sem esett vissza olyan mértékben, mint a háztáji és kisegítő gazdaságokban. Kepenyes János