Békés Megyei Népújság, 1985. október (40. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-10 / 238. szám

akad még tennivaló 1985, október 10„ csütörtök Hogyan intézik a lakosság bejelentéseit, panaszait Törvényben szabályozott alapvető állampolgári jog, hogy bárki tehet bejelentést, javaslatot, panaszt, s az il­letékes szervek kötelesek a szükséges intézkedéseket megtenni. Nem véletlen, hogy a tanácsok és a népi el­lenőrzési bizottságok rendszeresen figyelemmel kísérik ezt a tevékenységet. Megyénkben 1982-ben tartottak ilyen jellegű átfogó vizsgálatot. Ebben az évben a megyei ta­nács vb. szervezési és jogi osztálya a Megyei Népi Ellen­őrzési Bizottsággal karöltve tért vissza a témára. Arra kerestek választ, hogy az alapvizsgálatot követően a ta­nácsok, az intézmények, a vállalatok, a szövetkezetek milyen intézkedéseket tettek a korábbi hiányosságok megszüntetésére. Levél és a szakértő A múlt évben a tanácsok­hoz 2282 közérdekű bejelen­tés és több mint 3900 javas­lat érkezett. Többségük kom­munális ellátással és a ke­reskedelemmel foglalkozott. A panaszok száma 267 volt, az előző évi adatokhoz ké­pest csökkent. A bejelentések, a javasla­tok, a panaszok csaknem tel­jes egészében fórumokon hangzottak el. Névtelen be­jelentés ritkán fordult elő, de azért akadt. Nem egy kö­zülük alaposnak bizonyult. Ilyen névtelen bejelentés ér­kezett a megyei tanács vb. kereskedelmi osztályára Új­kígyósról. Az étteremben és a presszóban ennek nyomán próbavásárlást tartottak. A vásárlók megkárosítására tett bejelentés beigazolódott, és szabálysértési eljárást indí­tottak. A bejelentések intézésének szervezeti és személyi felté­telei biztosítottak, de telepü­lésenként eltérő módon fog­lalkoznak velük. A tanácsi fórumokon elhangzott beje­lentésekkel a városokban a titkárság foglalkozik, más szervektől érkezett bejelen­tésekkel pedig az illetékes szakigazgatási szervek A községekben ezt a feladatot vagy személyesen a vb-tit- kár látja el. vagy az általa megbízott ügyintéző. A be­adványok minősítése néha pontatlan. Gyakran panasz­ként kezelik az olyan beje­lentéseket, amelyek a ható­sági ellenőrzés keretébe tar­toznak. Egy orosházi lakos állattartással kapcsolatos ügyét panasznak minősítet­ték, holott ez az ügy az ál­lat-egészségügyi hatósághoz tartozott. A nyilvántartási gyakorlat viszont elismerés­re méltó Orosházán. Egy As- cota könyvelőgépet használ­nak. Így akár naponta átte­kinthető képet tudnak adni a bejelentésekről és az in­tézkedésekről. Az ügyek szakszerű intézését az ügyin­tézők megfelelő képzettsége biztosítja. Az intézkedések­ről a tanácsi testületeket rendszeresen kétévenként tá­jékoztatják. Itt rangsorolják azoknak a javaslatoknak a megvalósítását, amelyek tel­jesítésének jelentős anyagi kihatása van. Az ügyek ki­vizsgálásakor, a bejelentések megválaszolásakor igen gyak­ran keresnek meg külső szerveket, esetenként szakér­tőket vonnak be. Egy névte­len bejelentés arra vonatko­zott, hogy Szeghalmon a Gebei-kocsmában minden árut drágábban adnak. A bejelentést a NEB továbbít­ja az illetékes szervhez. A válaszlevél szerint nem tör­tént semmiféle szabálytalan­ság. A Népi Ellenőrzési Bi­zottság újabb levelet küld. Ezután szakértőt rendelnek ki, aki megállapítja a sza­bálytalan árképzést. Ezt kö­vetően terjesztik fel az ügyet a megyei tanács kereskedel­mi osztályához. Az árdrágí­tásból származó több mint 63 ezer forint árbevételt forgal­mi adóként elvonják a szer­ződéses üzletvezetőtől. Az intézkedések túlnyomó többsége összhangban van a vizsgált ügyek lényeges megállapításaival. Gondot je­lent. hogy kéthetes időtarta­mon belül esetenként több száz bejelentéssel kell fog­lalkozni, kivizsgálni, megad­ni a választ és intézkedni, így van ez az éves tanácsta­gi beszámolókon elhangzott bejelentések, javaslatok és panaszok esetében. A felelős­ségre vonás mértékét mun­kajogi, szabálysértési jog­szabályokkal összhangban ál­lapítják meg. a tanácstag közbenjárására Nagy számban érkeznek közérdekű javaslatok. Meg­valósításuk azonban pénz hiányában nehézségekbe üt­közik. Ezért fontosságuk sze­rint rangsorolják a megvaló­sítást. Az intézkedéseket ma­ga a lakosság is figyelemmel kíséri. S ha időben nem tör­ténnek meg, ismételten a tanácshoz fordulnak. A taná­csi szervek is rendszeresen számon kérik az intézkedé­sek végrehajtását. A bejelen­téseknek a többségét határ­időn belül intézik el, csupán mintegy 10 százaléka esik a 30 napon túl intézett ügyek közé. Általános gyakorlat, hogy a bejelentővel egyide­jűleg tájékoztatják a tanács­tagot is a tanácsi fórumokon elhangzott bejelentések ki­vizsgálásáról és az intézke­désekről. A bejelentőktől rit­kán érkezik észrevétel az in­tézkedésre. Ha mégis, akkor ismét foglalkoznak az ügy­gyei. Több helyen maga a tanácstag is figyelemmel kí­séri a felvetések megvalósí­tását. Szeghalmon az egyik jelölőgyűlésen többek között javasolták, hogy a kisajátí­tott ingatlanokon levő ásott kutakat fedjék be. A tanács­tag választ kapott néhány hét múlva, hogy az intéz­kedés megtörtént. Utánajárt a dolognak. Megállapította, hogy ,az ügyben semmit sem tettek. Közbenjárására ez­után fedték le a kutat és az aknákat. A tanácsi szerveknek két­évenként kötelező értékelni a közérdekű bejelentések, panaszok, javaslatok intézé­sét. Ennek a kötelezettség­nek annak rendje és módja szerint eleget is tesznek. Ezek az ülések igen aktívak. A testületi jegyzőkönyvek ta­núsága szerint a közérdekű javaslatok megvalósítására fektetnek nagyobb hang­súlyt. 0 vásárlók könyve A közérdekű bejelentések­kel és panaszokkal kapcso­latos törvény megjelenése óta eltelt 8 év alatt a gazdálko­dó egységeknél — állapítot­ták meg a népi ellenőrök — még mindig hiányzik a he­lyi viszonyokra lebontott szabályozás, s így a személy­re, a szervezeti egységre vo­natkozó feladatok meghatá­rozása is. Ahol a részletes eljárási szabályokat is rend­szerbe foglalták, a beadvá­nyok intézésének színvonala, s a törvény előírásainak ér­vényesítése magasabb szintű. A végrehajtás megszervezé­se iránti felelősség az első számú vezetők körében igen eltérő. A tapasztalat szerint a színvonalbeli különbség visszavezethető arra, hogy a vezetők milyen figyelmet fordítanak a törvény végre­hajtására. Előfordult, hogy nem minden beadványt bí­ráltak el a törvény szerint. A vállalatoknál és a szövet­kezeteknél sok a minősítési bizonytalanság. Az Endrődi Cipész Szövetkezet nyugdíjas tagja sérelmezte, hogy nem részesült a 40 éves, munká­ban töltött ideje után jubi­leumi jutalomban, holott az SZTK által kiadott nyugdí­jat megállapító határozat szerint 37 nyugdíjévé van. Véleménye szerint erre már ki kell fizetni a jubileumi jutalmat. Mivel a vonatkozó jogszabályok szerint nem volt jogosult a jutalomra, így a szövetkezet méltányossági alapon adta meg részére. A panaszok számának nö­vekedéséhez hozzájárult az is, hogy egyre többen tesz­nek bejegyzést a vásárlók könyvébe. Békéscsabán az 1. sz. Lencsési úti ABC-élelmi- szerboltban , többen kifogá­solták az udvariatlanságot, az egyik panasztevő pedig azt, hogy egy ízben nem kapott kenyeret, mert leltá­roztak. A beadványok tar­talma lényegesen nem válto­zott. A szolgáltatás körében változatlanul a munka mi­nősége, a nyilvántartás, az udvarias hangnem hiánya, a fogyasztói árak alkalmazásá­nak helytelensége képezte a beadványok többségének tar­talmát. A bejelentők, a pa­naszosok határozottan és kri­tikusan teszik szóvá a társa­dalmi és a gazdasági élet el­lentmondásait, a mulasztá­sokat, a szabálytalanságokat, javaslataikkal pedig igye­keznek segíteni ezek meg­szüntetését. A beadványok helytelen minősítése tovább­ra is akadálya az átfogó elemzésnek. Néhol pozitív irányú törekvés van a ki­váltó okok megszüntetésére. A szarvasi Szirén egyik dol­gozója 1983-ban újítási ja­vaslatot terjesztett elő. Az elbírálás után hozott hatá­rozatot az újító sérelmezte, ezért panasszal fordult a szövetkezet felügyelő bizott­ságához, kérve a határozat felülvizsgálatát. A felügyelő bizottság úgy döntött, hogy javaslatot tesz a szövetkezet elnökének az újítás újbóli el­bírálására. Ennek eredmé­nyeként a dolgozó bevonásá­val gyakorlatban, üzemi kö­rülmények között kipróbál­ták az újítást, s azt végül el­fogadták. A népi ellenőrök azt is ki­fogásolták, hogy a vizsgált egységek a bejelentések, pa­naszok és javaslatok intézé­séről alig adnak tájékozta­tást. A megyei tanács szervezé­si és jogi osztályának, vala­mint a Megyei Népi Ellen­őrzési Bizottságának közö­sen végrehajtott utóvizsgá­latát kedvezően fogadták. A vizsgált egységek a helyszí­ni munkát segítették. A ta­pasztalatokat összegezve megállapítható, hogy az alapvizsgálat óta az egysé­gek egy része több, eredmé­nyes intézkedést tett. Ám előfordult, hogy az utóvizs­gálat az alapvizsgálathoz ké­pest kedvezőtlenebb helyze­tet talált. A törvény és vég­rehajtási rendelet nem min­denhol érvényesül maradék­talanul. Az összegző jelen­tést a megyei tanács végre­hajtó bizottsága is tárgyal­ta, s elfogadta azokat a ja­vaslatokat, amelyeket a Me­gyei Népi Ellenőrzési Bi­zottság tett a hiányosságok megszüntetésére s a munka javítására. Serédi János Gazdára vár 192 telek Újváriban Gyulán az úgynevezett Új­vár, lakóterületen, a 44-es számú főúttól délre a Gyu­lai Városi Tanács részletes rendezési terve szerint a következő másfél évtizedben mintegy 2000 lakás épül fel. A korábbi években elkészült sorházak közvetlen szom­szédságában — a Paradi­csom majori bekötő út és a Szegfű utca folytatásában le­vő út között — a közelmúlt­ban fejezték be 192 lakás építésére alkalmas telek ki­alakítását. (Napjainkban a központ közvetlen környeze­tében telepszerű többszintes házak épülnek.) A Gyulai Városi Tanács és az Orszá­gos Takarékpénztár Békés Megye] Igazgatósága megál­lapodott abban, hogy az újonnan kialakított telkeken csoportos korszerű lakóháza­kat lehet felhúzni. Jelen esetben ez sor-, lánc-, illet­ve átriumházak formájában valósítható meg. A telkek beépítésének sűrűsége lehe­tővé tette a közművesítés magas fokának gazdaságos biztosítását. A telkek telje­sen közművesítettek, kivéve a terület déli részén találha­tó telkeket, ahol egyes he­lyeken nincs út vagy gáz. A telkekhez való hozzájutás lehetőségeiről, az építkezési feltételekről és az egyéb kapcsolódó tudnivalókról Gortka Istvánt, a városi ta­nács műszaki osztályának főelőadóját kérdeztük: — Az első és azt hiszem, legizgalmasabb — és persze, egyben a legprózaibb — kér­dés a telkek árára vonatko­zik. Mennyiért juthatnak te­lekhez az érdeklődők? — Az egy lakásra jutó te­lek tartós használatba vételi díja a telek közművesítési fokától és a főúttól való tá­volságától függően 100—350 ezer forint között mozog. A kifizetett összeg a telkek tar­tós használatba vételi jogát a lakóépület fennállásáig garantálja. — Első hallásra nekem soknak tűnik a több száz­ezer forint, hiszen ezek a telkek nem a város kék­pontjában vagy üdülőöveze­tében vannak. — A telkek közművesítési fokához és a városban ki­alakult ingatlanárakhoz vi­szonyítva ezek a telekárak elfogadhatónak számítanak Nem egy olyan adásvételi szerződésről tudunk, amikor Gyula nem központi részén, minimális közművesítésű telkekért hasonló, vagy en­nél magasabb telekárat fi­zetlek ki. Az igaz. hogy Új­vári elég távol van a belvá­rostól, de a közlekedési fel­tételek megfelelőek. A ma még megfigyelhető gondo­kon a buszjáratok sűrítésé­vel segíteni lehet. Elkezdtük a kerékpárút építését a főút mellett, ami — a kerékpár­út elkészültével — ugyan­csak közelebb hozza Újvárit a belvároshoz. Ezenkívül a távolság azzal is csökkent, hogy átadtuk rendeltetésé­nek a Tiborc utcai közúti hidat, ami Újvár, másik irá­nyú megközelítését teszi le­hetővé a Szőlőskert utcán át. — A részletes rendezési terv alapján készült tanul­mányterv szerint itt sor-, lánc- és átriumházak épül­hetnek. A kérdés az, hogyan és mekkorák lesznek a la­kások? — Egy-egy telekegységen 3-tól 7 lakás építhető fel építőközösségben. A legjel­lemzőbb a 4-5 lakásos sor- és láncházegység lesz. Ami­kor egy ilyen blokk vala­mennyi telke tulajdonosra lel, akkor az építő közössé­gek azonnal elkezdhetik az építkezést. A lakások hasz­nos alapterülete 50—100 négyzetméter, tehát ezek az otthonok az igények széles skáláját elégíthetik ki. — A már megépült négy házsor sokak véleménye sze­rint egy kicsit egyhangú ké­pet mutat, annak ellenére, hogy a házak önmagukban esztétikusak, korszerűek, és belső elrendezésük is jó. Ugyanilyen érzése támad­hat-e a kívülállónak a ter­vezett építkezések után is? — A tanulmányterv biz­tosítja az épületek egységes építészeti megjelenését és a kulturált lakókörnyezet ki­alakítását. Az utcás rendszer megmarad, de az utcakép lé­nyegesen tagoltabb, szebb lesz. A kisebb épületegysé­geknek és a gazdagabb for­máknak köszönhetően vál­tozatosabb utcaképeket lát­hatunk majd. — Hogyan szerezhet a la­kosság bővebb információ­kat a telkekről és a telek­hez jutási feltételekről? — A 192 telekre vonatko­zó jegyzéket a városi tanács épületében és az Országos Takarékpénztár gyulai fiók­jában, az előírásoknak meg­felelően, napokon belül ki­függesztjük. Ezeken a he­lyeken bárki áttekintheti, tanulmányozhatja a jegyzé­ket. Telekvásárlásra jelent­kezni az OTP gyulai fiókjá­nál lehet. — Elképzelhetőnek tartom, hogy lényegesen több igény­lő lesz, mint ahány telek most tartós használatra meg­vásárolható. Hogyan döntik el azt, hogy végül is kivel kötnek az illetékesek tartós használatba vételi szerző­dést? — Elsőbbséget élveznek azok, akik érvényes lakás­igényléssel rendelkeznek, jo­gosultak lennének tanácsi bérlakásra és vállalják a 3 éves beépítési kötelezettsé­get. Utánuk a 2-3 vagy több gyermekes családok igénye­it kell figyelembe venni. To­vábbá előnyt élveznek a fia­tal házasok, a városban ál­landó lakosként élők, és azok, akik Gyulán (dolgoz­nak. Az újvári közművesített telkek tehát gazdára vár­nak, felkészülten az építke­zésekre. Bár a 192 telek ön­magában nem oldhatja meg valamennyi gyulai építkezni szándékozó gondját, de je­lentősen hozzájárul a fe­szültségek csökkentéséhez. Az sem mellékes, hogy egy olyan új városrészben jut­hatnak a családok otthon­hoz, ami a következő évtized végére Gyula egyik legszebb része lesz. Lovász Sándor Fotó: Fazekas László a OKTÓBER 10-17-IG AZ UNIVERZÁL ÁRUHÁZBAN, ENGEDMÉNNYEL! 30%-kal olcsóbban vásárolhat; VELÚR SZŐNYEGEKET KÉSZFÜGGÖNYÖKET Ara: Kng, ára: szőnyeg (300x41)0 cm) 7840 — 5488 — szőnyeg (250x350 cm) 5890.— 4123.— szőnyeg (200x300 cm) 3390.— 2376 — szőnyeg (100x160 cm) 962 — 67.3.40 szőnyeg (65x1.30 cm) 440 — 313.60 padlőszönvég (300 cm) 889 — 622,30 függöny (kész) 65.3.— 457,10 függöny (kész) 538— 376,60 függöny (kész) 603.— 422.10 A Bétex-napok alkalmával nagy választokot kínálunk: — női. féríiszövetekböl. k ülőn bűző méterá ru k ból — ágyneműkből, takarókból, egyéb lakástextíliákból. Tekintse meg ajánlatunkat áruházunk kirakataiban, belső terében! Szívesen várjuk!

Next

/
Thumbnails
Contents