Békés Megyei Népújság, 1985. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-05 / 234. szám
Hívó szó mindenkinek 1985. október 5„ szombat NÉPÚJSÁG o Megtanulva értékeink tiszteletét... Ott maradt abba cikksorozatunk előző része, hogy a közösségeknek meg kell tanulniuk: saját közügyeikben maguk a legilletékesebbek. Ezt válóban tanulni kell, nemcsak szervezeti — jogi, igazgatási, népképviseleti stb. — értelemben, hanem úgy is, hogy a népfront vitafórumai lehetőséget teremtenek az egymás iránti megbecsülés, figyelem gyakorlására, vagyis ma még sok esetben hiányzó vitakultúra fejlesztésére. Itt ugyanis — és ezt jól bizonyították a júniusi választásokat megelőző jelölőgyűlések — nincsen hatalmi rangsor. A résztvevők híján vannak a társadalmi függés mérlegelésének, azaz valóban „csak” az egymás iránti tisztelet, megbecsülés, azaz a kultúra teremthet, tarthat rendet. Szoros kapcsok Ennek a helyzetnek, s a hozzá kötődő teendőknek az ismeretében már nem kell csodálkozni azon, hogy a népfronttestületeket hol a természet- és környezetvédelem valamennyi lehetséges ügyének, formájának, módszerének szervezői, felkarolói között találjuk, hol a szülői munkaközösségek újjáválasz- tása, folyamatos tevékenysége javításának segítői sorában. Az idén. az év elején az aktív keresők 26,5 százalékát tették ki a szellemi foglalkozásúak. Nyomós érv szól tehát amellett, hogy rétegpoli- tikai munkájában a népfront az eddigieknél nagyobb gondot fordítson a társadalomnak erre a széles szeletére. Továbbá arra, hogy az országban ötszáz intézményben van nemzetiségi nyelvoktatás — óvodától a középiskoláig —, de egyre nehezebb kellő számú pedagógust találni. A nemzetiségi lakosságot is meg kell győzni arról, hogy tanulja a gyerek a nyelvet. Félezer a nemzetiségi művészeti öntevékeny csoportok száma, gyökeret eresztett a hagyományőrző, nyelvművelő nemzetiségi klubok mozgalma. De itt is elkél a folyamatos segítség. támogatás mind a munka hivatalas szervekhez kapcsolódó részét, mind az érintett személyek hívogatását illetően. Folytathatjuk a cigánylakossággal. Számuk 380 ezerre tehető. A nők foglalkoztatása — és ebben a népfrontnak is rengeteg aprómunkája van — ötvenszázalékos . a férfiaké majdnem teljes. Minden második gyermek ma már óvodába jár, a tankötelezett ko- rúaknak a fele már 14 éves korban el is végzi az általános iskolát. Mindez lényeges haladás a korábbiakhoz mérten. De: még mindig 30 ezer ember él telepeken . .. Ezeken a telepeken az egyetlen „közember” gyakran a helyi népfrontbizottság tagja. Neki kell meglelnie a szó nem könnyű útját, módját. Szerzőség nélkül Valaki úgy fogalmazott: az a szép ebben a mozgalomban, hogy szinte ismeretlen az „én”. Helyette a „mi” létezik. S valóban, lehetetlen eldönteni, kihez fűződik helyben — és országosan még inkább — egy-egy javaslat, terv, tett. Ám szerzőség nélkül is örömmel vállalhatja magáénak a mozgalom az olyan tényeket, mint hogy ma már négy nemzetiségi nyelven rendszeresen műsort sugáron a rádió, a televízió; jelenleg már 472 ezer hektárt tesz ki a megkülönböztetetten védett természeti értékek területe; a nemzeti jövedelem másfél-két százalékát fordították a nyolcvanas évek első felében környezetvédelemre; 4500 új általános iskolai tanterem épült meg négy esztendő alatt; a házi szociális gondozásban részesülők száma ötvenezer felett van . .. Csak ez utóbbinál maradva: felkutatni a rászorulókat, gondozót találni népfront- és vörösikeresz- tes aktivisták nemes, közös dolga, sok-sok aprómunka eredménye. Kifogyhatatlan a teendőkből, a vállalható közügyekből a mozgalom. Mert igaz, ma már valamennyi alsófokú oktatási intézmény irányítása a helyi tanácsok jog- és hatásköre, a középfokúaknak pedig 96 százaléka tartozik hozzájuk. De ki állíthatná: nincsenek gondok, feszültségek ennek az irányításnak a módja miatt ezen a területen? A polgári pereken belül évente majdnem százezret tesznek már ki a családjogi perek, a gyermekek 4,5—5 százaléka tartozik a veszélyeztetettek csoportjába, a széthullóban lévő vagy már szétzüllött családoknál legtöbbször a népfront gyermek- és ifjúságvédelmi albizottságának aktivistái az egyetlen — és sok durva elutasítást tűrő — látogatók .. . Többet ér az aranynál Gyakori az aggodalom, túlságosan sok mindenben vállal, visz szerepet a népfrontmozgalom. Ami igaz, hiszen ott volt, van a lakóterületi s,portegyesületek kialakításánál . . . Számuk ma már kétszáz felett van. A nyugdíjasok hatvan százaléka rendszeres egészség- ügyi ellátásra szorul, illetve tavaly a lakossági szolgáltatásoknak az 59 százalékát a kisipar teljesítette. De a kistelepüléseken elemi igények kielégítésére sincsen mód, szembetűnően sokan adják vissza'az iparűzésre szóló engedélyt ... E gondok csökkentésére is sokat tesz a mozgalom. Mindezek mellett a népfronttestületek, tisztségviselők olyasmit is a saját feladatuknak éreznek, mint például, hogy minden erőfeszítés ellenére is a tanköteles korban lévőknek — 16 évesig — még mindig csak a 96 százaléka végzi el az általános iskolát, hogy a tízezer közművelődési könyvtár — fele a tanácsok fenntartásában — meghökkentően nagy színvonal-különbséggel támogatja az Olvasó népért mozgalmat. Véletlen-e, hogy a kikölcsönzött művek száma folyamatosan csökken ... ? Sokat tapasztalt népfrontbizottsági elnök fogalmazott úgy, hogy az okos szó többet ér az aranynál, hasonlóan a folyamatos figyelem, a következetes cselekvési készség is. Bizony, igaz. Sokszor igazolódott; az anyagi forrásokat megsokszorozza a közös bölcsesség, a célok, a feladatok közös kiválasztása, az együttes cselekvés. Ennek a logikai — politikai! — rendszernek az alkalmazásában van a népfrontmozgalom ereje. Másra, igaz, nem is nagyon támaszkodhatna, de hát ez éppen elég. A legjobb, a legerősebb, amire támaszkodni lehet. Mészáros Ottó (Vége) L.Ulsí YUl /íMUMl Ma adják át a felújított fogászati rendelőt KÉSZÍTETTE a Békéscsabai Városi Tanács Költség vetési EWtőiparí Üzeme Békéscsaba 1985 Amikor még javában zajlott az építkezés, már akkor sejteni lehetett: nem mindennapi munkába fogtak a vállalkozók. Most, a megyeszékhely legújabb fogászati rendelőjének megnyitásakor sokan állítják: értékes középülettel gazdagodott Békéscsaba. Az igényt a városi egyesített egészségügyi intézmény jelentette be: korszerű, tágas, jól felszerelt fogászati rendelőre van szükség. Ezt a feladatot a régi rendelő, a Munkácsy utcai épület kibővítésével, átalakításával kell megoldani. — Új rendelő építésére nem gondolhattunk — magyarázza Pelyák Istvánná, a városi tanács városfejlesztési és lebonyolítóirodájának vezetője. — Szűkek a beruházási lehetőségeink, csupán felújításra, bővítésre van módunk. Vozár Imre városi főépítész kidolgozta az irányelveket: a majd 100 éves, későbarokk klasszicista stílusú épületet eredeti formájában kell helyreállítani úgy, hogy harmonikusan illeszkedjék környezetébe, impozáns, hangulatos legyen. A részletes tervek kidolgozásával az Ingatlankezelő Vállalat Horizont gazdasági munkaközösségét bíztuk meg. Az építészeti terv Novak Ernő, a Horizont vezetőjének a munkája, aki azóta nemzetközi együttműködés keretében külföldön dolgozik. Időközben többször is módosítani kellett a tervet — alaprajzi változtatások nélkül —, és nehezítette a munkát, hogy a falak nem párhuzamosan helyezkednek, nem derékszögben érintkeznek. — „Igazi csapatmunka volt!” — mondja. Regös István, a gépészeti tervek készítője, a Horizont közös képviselője. A kivitelező, a városi tanács költségvetési üzeme évek óta igyekszik megteremteni a hagyományos technológia alkalmazásának személyi és technikai feltételeit. Békefalvi András igazgató már a jövőre is gondol: „A műszaki berendezéseinket kellene újabbakkal, korszerűbbekkel kiegészíteni, hogy miFotó: Gál Edit nél jobban megfeleljünk a magas követelményeknek.” A rendelő felújítása és bővítése 14 hónap alatt készült el, a kivitelezés 12 millió forintba került. „A belső bútorok, használati eszközök is az üzem termékei — egészíti ki az elhangzottakat Endrényi Imre építésvezető. — Rendkívül nagy odafigyelést, gondosságot követelt a mikrokörnyezet kialakítása: a fényforrások, az orvosi szekrények, a vízcsapok egy centimétert sem csúszhattak.” Dr. Rück András megyei szakfőorvos, a rendelőintézet vezetője elégedetten kalauzol: — A szakmai nagy megbecsülése számomra. hogy napjaink szűk beruházási lehetőségei ellenére ilyen korszerű (országosan is az elsők között található) fogorvosi rendelőt kaptunk. Talán luxusnak tűnik a belső építészeti megoldás — ami Szabadosné Szászfalvi Ilona szaktervező munkája —, de ha csak azt mondom, hogy évente 50—60 ezer ember fordul meg itt: nem luxus, hanem szükséges. Ezt szolgálja a kopásálló, jól tisztítható burkolat. A betegek komfortérzetét növeli, hogy a fehér falak, csempék helyett pasztellszínű, harmonikusan váltakozó színek dominálnak. Űjdonság, hogy a rendelőszobában az orvos és az asszisztens mozgásterülete térben is elkülönül, a műszerek a szekrényekben, a beteg számára nem látható helyen lesznek. A rendelőben 8 körzeti és 4 speciális orvos dolgozik majd a legkorszerűbb műszerekkel: a földszinten a gyógyítást végzik, az emelet ad helyet a különböző speciális, megelőző (szájsebészeti, gyermekfogászati, szájhigiénés) tevékenységnek. A tetőtér beépítésével lehetőség nyílik a szakemberek képzésére, továbbképzésére, a szakvizsgákra készülők felkészítésére, megyei konzultációk lebonyolítására. Ügy érzem, ilyen feltételek között megvalósítható a hosszú távú stratégiánk, a megelőző-gyógyító munka. L. E. Drága cédulák „Értesítem, hogy holnap kötelező sertésoltás lesz. Az oltó közegek megérkezéséig kérem szíveskedjenek otthon tartózkodni.” Ennyi állt azon a cetlin, melyet ismerősöm talált a postaládájában. Mutatja, és közben füstölög: miért nem tudják odaírni, hogy mikor jönnek? Emiatt vegyek ki egy nap szabadságot, vagy ha nincs, egyszerűen csak ne menjek be dolgozni? De ezt is hogy intézzem eh amikor csak este tudom meg, hogy másnap otthon kell maradnom. És ha erre az időre nem kapok fizetést, ki téríti meg a káromat? De jó lenne, ha csak egy ember kiesett munkanapja lenne a tét! Sajnos az az igazság, hogy hiába beszélünk egyre többet a munkaidő jobb kihasználásáról, mintha szaporodnának az ilyen és hasonló cédulák. Jogosultak és jogosulatlanok szinte kényük-kedvük szerint rendelnek be minket különböző ügyek elintézésére, utasítanak az otthon maradásra. Ügy tűnik, valami nincsen rendben a rész és az egész viszonyával, szembekerült egymással a csoport- és az össztársadalmi érdek. Mert ha a dolgokat a Hivatal szemszögéből nézzük, minden rendben van. Ott végzik a munkájukat — természetesen 8-tól 5-ig —, és természetes, hogy akinek ott dolga van, az ehhez igazodik. Kollégám három napja várja hiába az üvegeseket, de ezért sem felelős senki. Az üvegesnek sok a dolga, és ha nem végez a munkaidő lejártáig, akkor nem jut el a kiértesített címekre. Ez bizony előfordulhat többször is. Ö nem lóg, dolgozik egész nap, igazán nem tehet arról, hogy valaki már harmadik napját tölti otthon. A példákat sorolhatnánk vég nélkül, de ehelyett inkább a lényeghez kellene közelebb kerülni: miért van ez így? Miért esnek kj órák százezrei a termelésből, miért veszítünk milliárdokat az így elfecsérelt idő miatt? Lehet, hogy túlságosan leegyszerűsítem a dolgot, de talán nem járok messze az igazságtól, ha úgy vélem: az érdekeltségben vagy pontosabban szólva az érdekeltség hiányában kell keresni a baj gyökerét. Mert az az „oltó közeg”, aki ki tudja, hány embert marasztal otthon egy napra, a legkevésbé sem érdekelt abban, hogy ezt a munkát este, vagy uram bocsá’, szombat, vasárnap végezze. A hivatal sem saját jószántából ügyintéz munkaidőn kívül, és amit kényszerből kell elvégezni, azt úgy is csinálják. De ha mélyen magunkba nézünk, mi sem vagyunk túlságosan rászorítva, hogy keressük a módját: a lehető legkevesebbet hiányozzunk. Szinte mindenkinek jószívű a főnöke, és elengedi, ha a tanácsra, OTP-be kell menni, otthon kell maradni, hogy várjuk a mestert. Ha mégis leírják ezt a bérből, az se nagy ügy! Mit számít manapság az a néhány forint! És ilyenkor az elengedő és az elengedett aligha gondol arra, hogy nemcsak az a pénz számít, ami hó végén esetleg hiányzik a borítékból. Egy modern szerszámgépen dolgozó szakmunkás, ha elmegy fél napra, legfeljebb 200—300 forintot veszít. A gyár — és ezzel együtt az egész társadalom — már több tízezret. Ejinyi a kieső és gyakran már be sem pótolható termelési érték. Ezt kellene nemcsak látnunk és tudnunk, hanem éreznünk is. Érezni annak a következményét, mit jelent, ha kiveszünk valakit a munkából. Nem kellene más. csak néhányszor behajtani a munkaidőben feleslegesen ügyintézőkön a kieső termelés értékének kis részét, és azt hiszem: nagyon rövid idő alatt megszűnnének az említett és a hozzá hasonló, otthon maradásra késztető cédulák. Lónyai László
