Békés Megyei Népújság, 1985. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-04 / 233. szám
/ 1985. október 4., péntek HívA szó mindenkinek Várszínházi mérleg Szilárd elvek, kemény forintok Valóságdarabkák, ténylánc- szemek. Az évente megrendezett falugyűléseken egymillió állampolgár vesz részt. A közigazgatási munka társadalmi ellenőrzésének fokozódása, elmélyülése, szakszerűsége javulása is közrejátszott abban, hogy az érintett állampolgárok ma már a tanácsok határozatainak mindössze két százalékát fellebbezik meg. Ezerötszáznál több tanács háromezer feletti településének a gazdája az országban. Népfront-kezdeményezés volt a felhalmozódott feszültségek enyhítésére az elöljáróság intézményének megteremtése. E kezdeményezés döntően az úgynevezett társközösségi népfrontbizottságoktól érkező, egyre erőteljesebb jelzésekre támaszkodott. Érzékeny műszer Találó képletesség a lakosság hangulatát érzékeny műszerhez hasonlítani, mivel sokféle hatást fog fel, rögzít, sokféle tapasztalatra reagál. Vagyis ennek a hangulatnak a közvetítése, a helyeslések, elutasítások összegyűjtése, továbbítása rendkívüli fontosságú politikai teendő, örvendetes, hogy ebben a bonyolult politikai feladatban egyre nagyobb mértékben vannak jelen a népfronttestületek. A VII. kongresszus óta eltelt időben ennek a jelenlétnek egyik, tagadhatatlanul látványos terepe volt a településhálózat- és településfejlesztés. Népfrontfórumok, munkabizottsági tanácskozások sokasága igazolta: az ellátottság területi különbségei nagymértékben okozzák a társadalmi egyenlőtlenségek kialakulását, fennmaradását, újak keletkezését. Egyaránt igaz ez az oktatás, az egészségügy, a kultúra területein, továbbá a különböző szolgáltatásokra, az építőanyag ellátásra, a közlekedésre is. Az ötszáz léleknél kisebb lakosságú falvak száma nyolcszáz felett van. Ezek sok tekintetben indokolatlan, igazságtalan nehéz helyzetét elsőkéit a népfrontmozgalom ítélte kiemelkedő fontosságú, tovább nem halasztható teendőnek. Szorosabb, célszerűbb, a realitásokhoz jobban kötődő lett ebben az időszakban a népfrontbizottságok és a tanácsok kapcsolata, együttműködése, éppen az előbbiekben vázolt feszültségek, ellentmondások enyhítésének útjait keresve. Ennek az együttműködésnek nem egyetlen, de meghatározó része mindaz, ami a település- fejlesztés címszavában sűrűsödik. Négy év alatt — a félreértéseket kerülendő, természetesen nem kizárólag népfrontsikernek tartjuk ezt — a társadalmi munka értéke 35 milliárd forintot tett ki. Ezeknek az önzetlenül, áldozatvállalásból veretett, nemes, erkölcsi anyagú, forintoknak meghatározó rész jutott abban, hogy a települések döntő részén a népgazdaság ismeretes egyensúlyi gondjai ellenére sem kellett feladni a fejlesztési tervek nagyobb részét, hanem sikerült azokat valóra váltani. Homály helyett Az előbbiekben említett 35 milliárdos összeg létrejöttében meghatározó a népfronttestületek és^ja tanácsi testületek együttműködése. Ezen az együttműködésen belül pedig az, hogy a korábban kétségtelenül sok helyen meglévő homály helyett egyre több településen lett divat a nyílt várospolitika, a nyers valóság takarás nélküli megmutatása, a társadalmi önzetlenség nélkülöz- hetelenségének kimondása. Bizonyos, hogy ennek a munkamódszerbeli változásnak is része van abban, hogy az 1981. évi, egy lakosra jutó 630 forint értékű társadalmi munka 1984-ben 1194 forintot ért el. Vagyis a szilárd elvek kemény forintokkal kamatoznak. Volt, ahol azt sem röstellték, hogy előzetes tervet társítottak a társadalmi munkáról a településfejlesztés programjához; ki mit vállalna, vállalhatna, s ha megteszi, akkor hová sikerül eljutni az egész közösség gyarapodásában. Látszatra másfelé tekintve. A lakossági beruházások négy esztendő alatt 135 milliárd forintot értek el, ennek a meghatározó része lakás- építési kiadás. Ebben a megállapításban azután rögtön népfrontteendők sokaságára utaltunk. Hiszen az építési- telek-ellátástól az építőanyag-kereskedelemig terjedő témákban — a lakossági, a fogyasztói fórumokat is beleértve — a népfront tette jól hallhatóvá az érintett lakosság elégedetlenségét. S. hogy nem eredménytelenül, azt intézkedések sokasága bizonyította. Napjainkban hatszáz felett van azoknak a községeknek a száma, ahol megoldatlan az egészségügyi szempontból megfelelő vízellátás. Döntő részük kis település. A lakosság áldozat- vállalásának és a társadalmi közpénzek egyesítésének szükségességét, egyedül célravezető voltát, ilyen és hasonló feladatokban népfrontviták sokasága segítette be a településhálózat- és településfejlesztés korszerűsített koncepciójába. n kötetlenség haszna örvendetesnek kell tartanunk azt a rugalmaságot, amelyet egyre több népfronttestület tanúsít e fontos kérdések rangsorának megállapításában. A helyi testületek erőfeszítései összegződtek például abban a hathatós segítségben. amelyet a népfrontmozgalom adott a parlagon lévő földek hasznosításához, a kertbarátok táborának gyarapításával. így azután a nyolcvanas évek kezdetekor meglévő 23 ezer hektáros átlag napjainkra többezer hektárral csökkent . . . Egyre keservesebb gond a felszín alatti vízkészletek elszennyeződése, főként a talajvizeké. Ma is cél az önkormányzatok szerepének növelése, méghozzá nemcsak általában, hanem konkrétan a természet- és környezetvédelem dolgaiban is. Hiszen a gond mindig konkrét, nem lehet csak szavakkal megoldani. Sokféle része, eleme került ide életünknek? Igen. Igazolódott a népfrontmozgalom jellege: a kötetlenség. A lehetőség a minden jó ügy felvállalására, s az is, hogy mindaz tisztes kamatokkal, haszonnal jár. A legfőbb kamat persze az, hogy a társadalom táguló köreiben tíz- és százezrekkel gyarapodó tábor tanulja meg: saját közügyeiben saját közössége a legilletékesebb. Mészáros Ottó Következik: Megtanulva értékeink tiszteletét. .. „Igényes, magas színvonalú évad volt...” ... — summázta ez év júliusi ülésén a Gyulai Várszínház 22. nyári programjait a társadalmi vezetőség. Ezt az első, gyorsmérleget a gyulai városi pártbizottság vb-ülésén a napokban egy újabb, már a jövő terveivel is összefüggő tájékoztatás követte. Havasi István, a várszínház igazgatója végre örömmel állapította meg, hogy viszonylag nyugodtan, szervezetten történt a 22. évad indítása. Például minden eddiginél hamarabb jelent meg programjával a közönség előtt, ami az előkészületeket megkönnyítette, és az 1976 óta tartó rossz anyagi körülmények is oldódtak valamelyest a Békés Megyei Tanács jóvoltából. Az anyagi gondoknál érdemes egy pillanatra elidőzni. Az állami támogatás mindössze az alapkoncepció megvalósítására, azaz két történelmi dráma és egy kiegészítő program megvalósítására elegendő. A Művelődési Minisztériumnak megszületett az a döntése, miszerint nem támogatja a nyári színházakat. Most ugyan kivételt tett, mert egy előbemutató és a gyermekszínházi program megvalósításához ezen a nyáron még anyagi segítséget nyújtott a Gyulai Várszínháznak. E gazdasági gondok természetes következménye, hogy valamelyest szűkült és szűkülni is fog a Gyulai Várszínház programja. Ami szerencsére ebben az évadban nem ment a színvonal rovására. Hiszen a két ősbemutató (Szabó György: Kun László szerelmei és Goszto- nyi János: Festett király) gondolati, művészeti értékét nemcsak a szakma köreiben ismerték el, de a közönségében is. (Ezt bizonyítja a két darab 80 százalékot meghaladó látogatottsága.) Az immár hagyományosnak számító lírafesztivál is emlékezetes siker volt, de az elmúlt évad legkiemelkedőbb, legnagyobb sikert hozó produkciója — a három előadáson telt házakat vonzó — Erkel Ferenc-emlékműsor, a Hazám, hazám, te mindenem volt. A tanácskozáson persze felmerült a népszínmű, a Vén bakancsos, és fia, a huszár bemutatásának sikertelensége is. S hogy vajon miért fordult ehhez az elfeledett műfajhoz a Gyulai Várszínház? Havasi István szerint — az első próbálkozás sikertelensége — nem szegte kedvét a várszínház vezetésének, alkotóinak. Mert igenis értéket képviselő, bár egyben elfeledett műfajról és színházi stílusról van szó, amit érdemes és kell is feleleveníteni. Felnőtt már két generáció, amely számára ismeretlen a népszínmű, s a színháznak fel kell vállalni — a nehézségekkel együtt — e műfaj megismertetését. Ha a Gyulai Várszínházról beszélünk, nem lehet elkerülni a vár állapotának, a tárgyi feltételek állandó romlásának kérdését. Igv történt ez az említett tanácskozáson is. Megoldatlan az öltözők, a télre szétszedhető nézőtér, a vendéglátás helyzete, hogy a vár állagáról, amelyről lapunkban is oly sokszor írtunk már, ne is szóljunk. S éppen e helyzet ecsetelésekor merült fel: Gyula továbbra is magáénak tekinti a várszínházát. A valóság azonban mégis az, hogy némi eltávolodás tapasztalható. Mind a közönségszervezésben, mind a gazdasági egységekkel való kapcsolatban. Nem véletlenül kérdeztek rá a végrehajtó bizottság tagjai arra sem, milyen a gyulai társadalmi háttér, s hogy az egyébként jól működő társadalmi vezetőségnek kik a tagjai. Talán, s ez már e sorok írójának a véleménye, a nagyobb helyi gazdasági egységek vezetőit is érdemes lenne ebbe a testületbe meghívni, mert így az erkölcsi, anyagi támogatás — a gondok pontosabb ismeretében — rendszeresebbé válhatna. Ez nemcsak a gondok ismeretében lenne fontos, hanem azért is, mert a Gyulai Várszínház 1988-ban ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. E jubileumi ünnepre már körvonalazódott is a várszínház vezetésének művészeti programja. Mint a maevar történelmi dráma műhelye a nagy klasszikus magyar történelmi drámák felelevenítésével kívánnak ünnepelni. Katona József: Bánk bán, Madách Imre: Az ember tragédiája, Csokonai Mihály: Csongor és Tünde című darabjaival — s mily jó lenne, ha sikerülne —, Székely János vagy Sütő András drámájával. Jövőre pedig két Bartók-bemutató lenne, a Kékszakállú herceg vára és a Csodálatos mandarin, valamint Háy Gyula: Attila éjszakái című történelmi drámájának előadását, és Gyárfás Miklós: Császári futam című szatírájának ősbemutatóját tervezik. A tájékoztatót követő beszélgetésben még egy gondolat elhangzott, remélhetően a cselekvés szándékával: „Legyen egy kicsit a gyulaiaké is újra a várszínház." Az Óhaj teljesülése természetesen a várszínház vezetésén, de a színházat szerető, teremtő gyulaiakon is múlik. Gondoljuk, e törekvés szellemében, a támogatás, a kívánt társadalmi háttér megerősítése érdekében foglalkozott a párt városi végrehajtó bizottsága a várszínház ügyével. B. Sajti Emese Hatvan éve hunyt el Zsilinszky Mihály 1925. október 4-én, 87 éves korában távozott az élők sorából Zsilinszky Mihály, tanár, történész, akadémikus. Békécsaba szülötte. Neve szorosan összeforrt Békéscsaba és Békés megye kulturális életének történetével, hiszen neki, mint tudósnak s államférfinak nagy szerepe volt abban, hogy a századforduló éveiben a polgárosodó megye és Békéscsaba pezsgő kulturális életet teremthetett magának, és a kései utókornak. 1838. május 1-én született Békéscsabán. Középiskolai tanulmányait a szarvasi evangélikus gimnáziumban végezte, majd a hallei és a berlini egyetemen szerzett teológiai képesítést. 1861-től 1874- ig régi iskolájába, tért visz- sza tanárként. Szarvasi tanári évei után a Békés vármegyei Régészeti és Művelődéstörténelmi Társulat főtitkára, a társulat rendszeresen megjelenő, ma már pótolhatatlan értékű évkönyveinek szerkesztője, a helyi tudományos kutatómunka lelkes szervezője, 1885-ig. 1875-től több ciklusban szabadelvű párti országgyűlési képviselő. Békéscsaba választóinak bizalmából. 1895-ig politikai pályán működött, majd 1895— 1905 közt a Vallás- és Közoktatási Minisztérium államtitkára. Tudományos munkássága elismeréseként 1878-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1899-től rendes tagja lett. A Magyar Történelmi Társulat másodelnökeként a történész szakma megbecsült személyisége volt. Közéleti és ellentmondásoktól nem mentes politikusi pályája mellett is megmaradt történésznek, tudományszervezőnek. Országos feladatai mellett sohasem feledkezett meg szűkebb pátriájáról, Békéscsabáról sem. Védnöke volt az államtitkársága alatt szerveződött békéscsabai múzeum egyesületnek, szerepe volt a mai Rózsa Ferenc Gimnázium impozáns épületének létrejöttében, adományaival segítette az iskola tanszerekkel való ellátását. Tudós történészként a protestáns egyháztörténet terén nyújtott maradandót, hosszú ideig példát szolgáltatva az egyháztörténet korszerű módszerekkel való feldolgozásához. A magyar országgyűlések vallásügyi tárgyalásairól írt négykötetes munkája ma is alapvető forrás a kutatás számára. Az országos történetírás melett azonban sokkal inkább számontartja munkásságát a mai helytörténeti kutatás. A Békés vármegyei Régészeti és Művelődéstörténelmi Társulat Évkönyveiben maga is publikált dolgozatokat az 1735. évi békésszent- andrási parasztfelkelésről, a Békés megyei jakobinusokról, a reformkor Békés megyei vezetőiről. 1872-ben jelent meg Szarvas város történelme és jelen viszonyai című könyve, egy évvel később Tessedik Sámuel önéletírásának fordítását adta közre. A megye történetének tudós kutatójával Haán Lajossal közösen állította ösz- sze a Békés megyei ok levéltár című 1877-ben megjelent, ma is kiemelkedő forrásértékű kiadványt. Csong- rád megyei főispánsága idején fordult érdeklődése a szomszéd megye története felé, amelyet már Budapesten írt meg három kötetben, és 1897—1900 között publikálta. Az említett helytörténeti munkák ma is kiindulópontjai minden Békés,* illetve Csongrád megyére vonatkozó kutatómunkának. Megállapításai egy részét már túlhaladta a történettudomány, mintaszerű alapossággal és gondossággal gyűjtött adatai azonban ma is helyt kapnak a történeti feldolgozásokban. Jároli József 0 természet csendes csodái Vajon mennyire gazdaságos egy arborétum fenntartása? Furcsa kérdés, nem? Hisz megszoktuk, hogy a szépség forintban nem mérhető. De miért? íme egy nem egészen hétköznapi számítás: ha a látogatók (ez év szeptember 30-ig több mint 80 ezer ember) felüdülnek, fi- zikailag-szellemileg, s ilyeténképpen csak évi egy-két táppénzes napot tudunk megspórolni, a fenntartási költségek máris megtérültek. Nem beszélve a környezetre, a levegő tisztaságára gyakorolt, vagy a közvetlen pedagógiai, illetve közvetett emberformáló hatásról. Nem másról van szó, mint megyénk gyöngyszeméről, az országban egyedülálló Szarvasi Arborétumról, amely tehát gazdaságilag sem haszontalan. S mindamellett végtelenül szép! Különösen ilyenkor, csendes őszi napokon, amikor a napsugár még nem bágyadt, de már nem is bántó fénye simítja végig a lisztásokat, átömölve a fák szelíd koronáján. Ilyenkor, amikor már hull a makk, a gesztenye, s másodszor hozza üde virágait az aprócska ibolya. A zöld füvet — melynek tövében néha ijedt gyíkok cikáznak — szerényen díszíti a margaréta. Egyszóval csodálatos ez a növénykavalkád, annál is inkább, mert egymástól egészen eltérő természetű fák, bokrok élnek itt különleges harmóFoto: Szőke Margit niában. Ott mammutfenyő szára teke- redik, távolabb magnóliabokor, amely az idei nyáron — ritkaságszámba menően — kétszer hozta méltóságteljes virágait. Hegyvidék hangulatát kelti a bükkös, a magasra nyúló, sudár fenyő. Pirosas színnel gazdagítja az őszi barnászöldet a cserszömörce bokra, szomorú juhar terít maga köré lombsátrat. Komor erdők, szelíd ligetek, napsütötte tisztások váltogatják egymást immár másfél évszázada a Pepikert mintegy 40 hektáros területén. Tízéves csemeték és 150 esztendős fák élnek itt békés egy- másmellettiségben, a helybeliek és az ide látogatók gyönyörűségére. Nemcsak a szemnek szép, a Hármas-Körös holtágával övezett arborétum, mely tavaly óla immár önálló kutatóintézmény is. A szervezetre kedvező biológiai hatásai mellett emberi mivoltunk nagyszerűségének újabb bizonyítékát adja a tény: képesek vagyunk befolyásolni a nagyhatalmú természetet. Hisz csodával határos, hogy az Alföld erősen kötött, szikes talaján megmaradtak ezek a növények, sőt, kialakították sajátos kultúrájukat. A régen fákkal elszórt birkalegelőn így jött létre ez a mesebeli liget. És miért ne jöhetne létre — ha kicsiben is — ehhez hasonló bárhol? Nem tudomány kell ehhez, hanem esztétikai érzék. s némi botanikai ismeret. És persze, természetszeretet, ami azzal kezdődik: tiszteld az élővilágot, tiszteld meg azzal környezetedet, hogy nem rongálod, nem dobálod teli szeméttel. A Szarvasi Arborétumban csak elvétve lenét látni egy-egy papírdarabot. A tisztaság titka egyszerű: naponta „őrjárat” indul a szemét eltakarítására, s a hatás nem marad el. Mert tudnivaló, hogy nem csupán az ember formálja környezetét, de a környezet is neveli az embert. Hát, többek között ezért sétálunk szívesem minden évszakban a Pepikertben, mely nem kínál többet, „csupán” a természet csendes csodáit. „ ,,
