Békés Megyei Népújság, 1985. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-24 / 250. szám
NÉPÚJSÁG 1985. október 24., csütörtök A technikusképzés új formáirél és a pályakezdőkről tárgyaltak Havasi Ferenc a megyei könyvtárban és az üveggyárban A Békés Megyei Pedagógiai Intézet és a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság Békés Megyei Szervezete konzultációs lehetőséggel egybekötött tanácskozást szervezett október 22-én, Békéscsabán, a Kiszöv-szék- házban a gazdálkodó egységek munkaügyiseinek, s az iskolák pályaválasztási felelőseinek. A pedagógiai intézet nevében Lengyel István köszöntötte a résztvevőket, majd dr. Engloner Gyula, a Művelődési Minisztérium csoportvezetője tartott tájékoztatást a felszabadulást követően kialakult technikusképzés formáiról, s az új képzési rend lényegéről. A változások okait is feltáró ismertetésben az előadó kiemelte: az új tecnikusképzé- si forma megszületésében komoly szerepe volt az egyre növekvő társadalmi nyomásnak. Egy néhány éve készült tanulmány szerint hazánkban évente 13—14 ezer technikusra van szükség, s ezt az igényt csak az oktatási rendszeren belüli képzéssel lehet kielégíteni. Az új képzés két formában kezdődött meg az 1985-ös tanévben. Az úgynevezett 2+3-as és a 4+1-es képzési rendben. Az előbbi képzési forma jellemzője, hogy az első két évben alapozás folyik, s még mód van egy szakcsoporton belül a diáknak átlépni egy másik szakra. A második év végén a tanulók vizsgát tesznek, s csak ezután kapcsolódnak be a technikusképző, illetve a szakmunkásképző ágazatba. Ez a lehetőség két esztendővel elodázza a pályaválasztást is. Negyedik osztályban a tanulók érettségi vizsgát tesznek, s aki tovább akar tanulni felső fokon. megteheti, aki pedig Október hónapban a pénzintézetek a hagyományokhoz híven országszerte változatos programmal készítik elő az október 31 -i takarékossági világnapot, amelyen immár több mint 60 éve népszerűsítik a takarékosság gondolatát, az ésszerű, beosztó gazdálkodást. Az ország csaknem minden városában rendeznek ankétokat. üzemi összejöveteleket, népfronttalálkozókat, szakszervezeti és ifjúsági fórumokat, amelyeken lehetőség nyílik a legjobb tapasztalatok isMegalakull a Magyar Állami Énekkar, amely az Országos Filharmónia égisze alatt október 28-án, hétfőn este a Magyar Állami Operaházban gálaesten mutatkozik be. Évek óta hiányzott a koncertpódiumokról egy főhivatású művészekből álló vegyes kar, amely elsősorban az oratorikus jellegű előadásokon lép fel. Ezt a szerepet eddig a Budapesti Kórus vállalta, s az amatőr egvütúgy dönt, ötödik éven részt vehet a többnyire szakmai képzést tartalmazó technikusképzésben. A szakmunkásképző ágazaton végzők is érettségiznek, s egyúttal kapnak szakmunkás-bizonyítványt is. A másik képzési mód a szakmunkásképzési célú szakközépiskolai oktatáshoz közelít jellegében, és érettségi után egy évet még tanulni kell a technikusminősítés megszerzéséért. Az országban 89 iskola vállalkozott a technikusképzésre 284 osztályban. E képzési formában még sok kérdés nyitva áll. ami a tájékoztatót követő beszélgetésből is kiderült, A tanácskozás második részében Tóth Edit, a megyei tanács főelőadója érdekes összefüggésekre világított rá a pályakezdő fiatalok tavalyi és idei munkába állásának tapasztalatait elemezve. Szólt az adatközlésre kötelezett munkaadók hiányos visszajelzéseiről, ami az előbb említett téma feldolgozását megnehezíti; holott szükség van a pályakezdő fiatalok, az először munkába állók elhelyezkedésének alapos vizsgálatára, mert csak így lehet segítséget nyújtani számuk- ra. S hogy nem kevés fiatalról van szó, ázt az is bizonyítja, hogy az elmúlt esztendőben 3813-an, idén pedig 3300-an álltak először munkába. (Idén a ^munkába lépők 9.1 százaléka talált magának munkát más megyében. A legtöbben Budapestre, Csongrád és Szolnok met- gyébe mentek.) A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy leginkább a szakmailag magasan képzettek nem térnek vissza megyénkbe. Ez annál inkább is figyelmeztető adat, mert a pályakezdők között mertetésére, a takarékossággal kapcsolatos teendők megvitatására. Az Országos Takarékpénztár, a Magyar Posta és a takarékszövetkezetek számot adnak a betét- állomány alakulásáról — amely immár 230 milliárd forintra tehető —, s ismertetik szolgáltatásaikat. Ünnepi ügyfélszolgálattal, az érdeklődők útbaigazításával, pénzügyi-szakmai tanácsadással állnak a pénzintézetek az érdeklődők rendelkezésére. tes nagy érdemeket szerzett e feladatot színvonalasan látva el. A kórussal természetesen továbbra is találkozhat a közönség, de alapvető funkcióját a Magyar Állami Énekkar veszi át. Pászti Miklós Liszt-díjas érdemes művész irányításával. A Magyar Állami Énekkar már készül első önálló hangversenyére: 1986. március 15-én a Mátyás templomban Liszt-műveket ad elő. nőtt a közép- és felsőfokú végzettségűek száma, arányuk meghaladta a 70 százalékot. (Ez az arány a lányok esetében lényegesen rosszabb, tekintve, hogy az érettségi nem ad szakképesítést.) Érdekes jelenség az is, hogy az első ízben elhelyezkedők 81 százaléka fizikai munkakörben vállalt munkát, akár középfokú végzettséggel is. Az tény — bár többféle oka is van —, hogy telítettek a középfokú végzettséget igénylő pályák. A szakképzetlenek elhe>- lyezkedése kevesebb gonddal jár — főleg a 8 általánost végzetteknél —. mert segéd- és betanított munkakörre a jelentkezők kétszerese a tényleges igény. Ugyanakkor a kisebb településeken a lányok elhelyezkedésével nagy problémák vannak, így a fiatalok kénytelenek ingázni. Az előadó foglalkozott az átlagos alapbérekkel is az először munkába állóknál. Sokféle szakma jellemzőjét sorolta fel, de a kezdő bérek a legkedvezőtlenebbek az egészségügyi pályára lépő, szakiskolát és szakközépiskolát végzetteknél. A legjobbak a tapasztalatok a mezőgazdasági szakmunkásoknál. A felsőfokú végzettségűeknél jó a helyzet a pedagógusoknál, viszont a műszaki végzettségűek mélyen az átlag alatt állnak bérükkel. Végezetül Tóth Edit arra is felhívta a figyelmet, hogy 1990 körül megyénkben komoly elhelyezkedési gondok lesznek, ugyanis a munkába állók száma megközelítően ezerrel gyarapodik. E fiatalok munkalehetőségeiről már gondolkodni kell. (B. S. E.) Megyei vetélkedő Örkény István műveiből A Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátbipari Dolgozók Szak- szervezetének Békés Megyei Bizottsága — az ágazat XXV. kulturális hónapja alkalmából — tegnap délelőtt az SZMT békéscsabai székházában tartotta meg hagyományos irodalmi vetélkedősorozatának megyei döntőjét. Ez alkalommal az irodalmi groteszk műfajának legnagyobb, világhírű mesterének, Örkény Istvánnak négy művéből — a Babik, a Lágerek népe, a Rózsakiállítás című regényekből, valamint a Tóték című színműből — állították ösz- sze a vetélkedősorozat rendezői a kérdéseket. A munkahelyi selejtezők után tizenhárom három-három tagú csapat jött el a megyei döntőre, hogy több fordulóban mérje össze tudását. A Domokosné Paróczai Jusztina vezette zsűri előtt először az említett művek alapján totót töltöttek ki a résztvevők, majd három-három kérdésre szóban válaszoltak. Az igen jó hangulatú, színvonalas játékot végül is a megyei Uni- verzál Kiskereskedelmi Vállalat második csapata (Rácz József- né, Kerezsi Gáborné és Pap Éva) nyerte meg. A második helyen a Zöldért Vállalat, a harmadik helyen pedig az Uni- verzál 1. számú csapata végzett. (ni) Takarékossági világnap országszerte Megalakult a Magyar Állami Énekkar Gyopár-hírek A megyeszékhelyen lévő közművelődési intézmények palettáját színesíti a Kiszöv békéscsabai Gyopár Klubja. Az elsősorban ifjúsági klubjáról nevezetes intézményben más korosztályok és érdeklődési körűek is megtalálják a maguk szórakozását. Az évad elején két sorozat is indult. Legközelebb október 25-én, pénteken este 7 órától vetítenek egyet a Balázs Béla Filmstúdió alkotásai közül, Fodor Tamás rendező Woyzeck című kisfilm- jét. Ezt követően november 6-án Müller Péter rendező korábban nagy vihart kavart, a társadalom peremére került fiatalok sorsával foglalkozó alkotását, az Ex-kódex címűt láthatják az érdeklődők. A másik sorozat a videofilmek kedvelőinek szerveződött. Most szombaton este ugyancsak 7 órától az Emerson, Lake and Palmer nevű rockegyüttes műsorát, valamint a Tom és Jerry című közismert amerikai rajzfilmsorozat több epizódját mutatják be. A következő összejövetelen — amely szintén november 6-án lesz — egy Jimmy Hendrixről, az „ördög gitárosáról” készített vir deo forog. Megyénk talán legismertebb amatőrszínpada, a JA- SZI hétfőn és szerdán itt tartja próbáit. A decemberi bemutatójukra készülnek, amelyen Schwajda György Csoda című egyfelvonásos komédiáját szeretnék bemutatni. A Békéscsabai Bútoripari Szövetkezet felajánlotta a Be- rényi úti központjában lévő, egyik erre alkamas helyiségét, ahol a Gyopár Klub képzőművész stúdiójának tagjai műtermet rendezhettek be. Az ugyancsak nagy népszerűségnek örvendő szövetkezeti nyugdíjasklub minden héten kedden délután 3 órától várja gazdag és változatos programmá] az érdeklődőket. (ni) A zenei könyvtárban. A könyvtár munkájáról Ambrus Zoltán igazgató adott tájékoztatót Az Orosházi Üveggyár és az iparág munkájáról Szűcs Endre, az ÉVM miniszterhelyettese, Czina Sándor, az Üvegipari Művek vezérigazgatója és Hudák István, a gyár igazgatója számolt be Gyárlátogatáson a hengereltsíküveg-gyártósornál Fotó: Fazekas László Vendégünk a felnőttkönyvtár kölcsönzőrészlegében