Békés Megyei Népújság, 1985. szeptember (40. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-05 / 208. szám
1985. szeptember 5,, csütörtök A Szarvasi Vas-, Fémipari Szövetkezetben külön műhelyt rendeztek be a saját készítésű csillárok, lámpák, kávéfőzők, villanyvasalók, rezsók és más villamosipari cikkek műanyag alkatrészeinek gyártására. Ezekből a cikkekből naponta már hárommillió forint értékű árut termelnek, adnak át a kereskedelemnek. Képünkön Rumon Jakabné műanyagfröccs-öntő automata gépet kezel Fotó: Dupsl Károly II kör bezárni... Szeretném visszakapni a gyermekeimet Ügyintézői közömbösség, a levélíró szülő felelőtlensége, családi dráma rejlik a sorok mögött — töprengtem a minap egy levél fölött, amely megyénk egyik nagyobb településéről érkezett. Hogy honnan és kik az ügy szereplői, ez esetben nem fontosak, bár a részleteket megvizsgálva, a gyámügyi főelőadó lelkiismeretessége megérdemelné, hogy kiemelkedjék a névtelenségből. A további szereplők sorsa miatt azonban nem fedjük fel kilétét. Az édesanya levelezett minden létező helyi és fö- löttes szervvel, fórummal, sajtóval, sőt még a Minisztertanács Titkárságával is. „Végletekig elkeseredtem” — írja. A férje börtönben van, s amíg őt az ítélet miatti állapotában kórházban kezelték, négy gyermekét megkérdezése nélkül állami gondozásba vették. Azóta megerősödött, lakásviszonyaik megfelelőek, szeretné visz- szakapni a gyerekeket, de a gyámhatóság nem engedélyezi. — Nem célunk egyetlen kisgyermeket sem komoly indok nélkül állami gondozásban tartani — nyilatkozzék az illetékes tanács igazgatási osztályán. — Ez az ügy néhány hónap alatt tekintélyes dossziévá dagadt, tessék belepillantani. * * * Az asszony 32 éves, de még életében nem volt munkaviszonya. A férjét tavaly év végén többrendbeli csalás bűntette miatt szabadságvesztésre ítélték. A nőt korábban is gyógykezelték már idegosztályon, újra ösz- szeroppant, visszaesett korábbi állapotába. A gyámhatóság tanyasi kollégiumba helyezte el a gyermekeket, arra várva, időközben lesz valami elfogadható megoldás további nevelésükre. Átmenetileg a kisnyugdíjas nagymama — még kiskorú gyermeket is eltart — befogadta a gyerekeket, de ez így nem volt megnyugtató és végleges. Az anyát márciustól június végéig kórházban gyógykezelték. Hazatérte után a tanács már júliusban rendszeres szociális segélyt utalt ki számára. Kétezer forintból azonban négy gyermeket ruházni, etetni nem lehet. Családi pótlékot csak munkaviszony alapján folyósíthattak volna számára. Az apa munkahelye a letartóztatás és a börtönbüntetés idejére nem fizethet családi pótlékot. — Amíg itthon volt az apa, inkább ő nevelte a gyermekeket — mondják, akik ismerik a családot. — Ha hazajön, feltételezhetően újra rá lehet bízni őket. — Mondtuk az édesanyának, menjen dolgozni — magyaráz a főelőadó —, még munkahelyet is kerestem neki, de ott nem jelentkezett. Egy korábbi nyilatkozata alapján házakhoz jár takarítani, mosni, ruhákat is kap a gyerekeknek, így el tudja tartani őket. Az állami gondozásba vétel elsődleges szempontja az anyagi veszélyeztetettség volt. Amikor beszélgettünk, mindent megígért és megértett, de a következő nap újra itt volt. vagy leveleket írt. * * * A gyámhatóság döntését a megyei tanács igazgatási osztálya jónak ítélte. A helybeliek tovább keresték a megoldást. írtak a büntetésvégrehajtó intézetnek; az apa tudná-e onnan anyagilag támogatni a családját? Válasz még nem érkezett, de előre sejthető, hogy nem, hiszen az elítéltnek több tízezer forintot kell a károsultaknak folyamatosan visz- szatérítenie. Ez tehát nem járható út. A Gyermekvédő Intézet augusztusban kelt levele arról tanúskodik, a négy gyermek jólnevelt, értelmes^ jó tanulmányi eredményt produkáló tanuló. Célszerű a környezeti és anyagi okokat újra kivizsgálni, és megfelelő esetben az állami gondozást megszüntetni. A gyermekek érdeke mindenképpen az elsődleges. Biztosí- tott-e otthonukban az értelmi, érzelmi, testi fejlődésük vagy sem? A gyámügyi főelőadó is ezen gyötrődik, az előbbiek igazát senki nem vitathatja, mégis sajnálja az egyedül maradt asz- szonyt. * * * Az édesanya sötét bőrű, fekete szemű asszony. Üjon- nan épített házban laknak, három szoba, konyha készen és többnyire bebútorozva. Bár váratlanul állítottunk be, tisztaság, rend mindenhol. A három fiú otthon van a nyári szünet utolsó napjaiban is, a kislány most ugyan nincs itt, de minden hétvégén haza jár. Biztosított számukra az összes lehetséges kedvezmény az oda-vissza látogatáshoz, csak éppen mégis állami gondozottak. — Addig volt rendes a férjem, amíg el nem ment itthonról dolgozni — meséli viszonylag nyugodtan az asszony. — Akkor megbo- * londult. Nem tudom, hogy keveredhetett ilyen ügybe! Mondták az ismerősök: „Ügy költekezik a férjed, mintegy milliomos!” Miből? Abból a sok csalásból csak két szatyor élelem jutott ha^. A házunkat már régebben együtt építettük fel. Hogy mi lesz ezután, nem tudom. Jövő novemberben szabadul. Együtt maradunk, vagy se, csak a. gyerekek miatt gondolkodom rajta. Ügy képzelem, ezután én nevelem őket, másként nem lehet. Mgjd’ megszakad a szívem, amikor az intézetben elbúcsúzok tőlük és utánam integetnek. Kórházban voltam, igaz, de már erős vagyok és elbírok velük. Arra ugyan részletesen nem emlékszem, mi történt abban a szörnyű időben. Hogy miért nem dolgozom? Régebben a férjem nem engedett és beteg is voltam. Most jelentkeztem takarítónak, elsejétől felvet- teK- Azt mondták, hogy akkor viszont nem kapom majd a szociális segélyt. Csak azt nem értem, hogy vannak más cigánycsaládok, ahol a szülők isznak, nem törődnek a gyerekekkel, mégis többet segít rajtuk a tanács, mint rajtam. Addig nem nyugszom, amíg végleg haza nem kerülnek a gyerekeim! * * * A szép arcú, jó kötésű fiúk fejüket lehajtva hallgatnak, csak a legkisebb ugrabugrál mellettünk. Okosan, tisztelettudóan válaszolna^ ha kérdezzük őket. Az intézetben jól érzik magukat, szívesen visszamennek, ha kell, de szeretnek itthon is lenni. A nagyobb nyolcadikos, szakácsnak készül, testvére az állatorvosi pályát választja. Van rá esélyük, jó a bizonyítványuk. A kis család sorsa mégsem megnyugtató. Az édesanya nyugalma, egészségi állapota előreláthatóan átmenetileg javult. Hiába keresi az utat a gyámügyes is az anyagi veszélyeztetettség megszüntetésére. A napokban megérkezett a hivatalos orvosi vélemény, amely szerint az anya betegsége miatt gyermekeit egyedül gondozni, ellátni, nevelni tartósan nem képes. Bede Zsóka flz én falum az enyém Az én falum nem a világ közepe, de nekem a világ legfontosabb darabja. Utcák, dűlőutak, búzatáblák, aratógépek — és ez nem minden. Ha van valami igazán fontos és meghatározó, az az emberek. A szülők: apám a nagy bajuszával, s nagy indulatával, anyám a kendő alá rejtett szerénységével, és kevésszavúságánál is szebb szeretetével. A testvérek, a nagyszülők, a rokonok, a közeli és távoli családtagok, akikhez bármikor be lehet nyitni, különösen akkor, ha az ember nem kér semmit. A falu nem csak az emberek, s nem csak a családok, s nem csak az egyéb közösségek. Egy település elképzelhetetlen történelme, fogyó népszokásai, s felelevenítésére váró hagyományai nélkül. Egy faluban is sok minden történik és számlál- hatatlanul sok a titok. Vannak emberek, akik szemünkben hősökké válnak, s akik rendíthetetlenül megalkusznak. Lesznek vezetők, jók és rosszak, lesznek megalázot- tak, akik vagy belehalnak ebbe, vagy megszépülnek tőle. Együtt van a múlt és jelen, véletlen és sors, győzelem és kudarc. Mindenki meg akart és meg akar maradni, egyén is, család is, falu is. Egy falu csak világdarab, ám így is óriási, áttekinthetetlen világ. Nem mindenki talál otthonra benne, van, akit elüldöznek, s van olyan, aki nem szeret benne élni. Ki kenyérért, ki asszonyért, ki nagyzolásból, ki nemes törekvésből vágyódik el. Ki elmegy, ki visszajön. A közösség létszáma, lakossága folyton változik, igaz gyakran észrevétlenül. A falu ennek ellenére még áttekinthető település, úgy, ahogy egy pohár jó bor, és sok mindenkit ismerhetünk még név szerint, ahogy a harmadik szomszéd tehenének a nevét sem felejtjük el. Azért a település már régen nem az a bensőséges, meghitt közösség, mint amilyen a múlt században volt. Megmaradtunk, de nem ugyanúgy, mint korábban. A tragédia igazán soha sem az, ha házak, középületek vagy templomok pusztultak el, mert azokat a nép mindig és mindenkor gyorsan újjáépítette. A nagy törés akkor vált fájdalmassá, amikor a természetes közösségek — a falvak és a nagy- családok — széthullottak. Az ötvenes években nem pusztán az volt a borzasztó, hogy gondosan leseperték a padlást, hanem például az, hogy az emberek tudatá- ba-hitébe beleégették: a falu nem az övék, nem ők rendelkeznek vele. Legjobban talán ez az enyémhit ment tönkre, s ez nem építhető olyan könnyen vissza, mint egy villámcsapástól leégett istálló. S a hatvanas években sem az volt a legnagyobb gond, hogy a tsz-ek lassan álltak lábra, és a parasztok nehezen törődtek bele, hogy nem a maguk urai, hanem például az, hogy a település nem a polgároké, nem érzik a sajátjuknak, mert a fejük felett mindenben a tanács dönt, tehát a falu tulajdonosa az állam. A hetvenes évek végére a miénktudat még nem erősödött meg. Azóta elég sok helyen jól érezhető, hogy a település tulajdonképpen senkié. Az államé azért kevésbé, mert nincs pénze és ereje, hogy törődjön vele, a helyi gazdaságé azért csak részben, mert nem tartja erkölcsi teendőjének az állami szerep pótlását. Az embereké továbbra sem, mert jól elszoktak attól, hogy falujukat sajátjuknak tekintsék, és osztozzanak a felelősségben a hatalmigazdasági szervezetekkel. A jövő nemcsak az, hogy a falu gazdája az egyre szakszerűbb, s egyre inkább ön- kormányzati jellegű tanács legyen, önmagában az is kevés, hogy a település gazdasági egységeit az izgassa: a faluból menynyi és milyen felkészültségű munkaerőt kapnak. Azt is felvállalhatnák, hogy a gazdasági-társadalmi fejlesztésben tőkével, szellemi energiával, vállalkozókedvvel részt vegyenek. Egyedül az sem kínál megváltást, ha az állampolgárok különböző társadalmi-kulturális egyesületeket hoznak létre, hogy önmaguk végiggondolják saját történelmüket, helyzetüket és az önszervezés gyakorlópályái legyenek. Elengedhetetlen a helyi népfront és a művelődési ház szerepének újragondolása is. Az igazi változás az lesz, ha egyre több falusi polgár — közösségpolgár! — visszanyerve relatív gazdasági-társadalmi autonómiáját, megerősítve a településhez, családjához és önmagához fűződő azonosságát: önként és felelősen segít a falu sokféle hátrányainak csökkentésében, a helyi társadalom rekonstrukciójában, és például a közösségi szellemi élet fellendítésében. Ha eljutnak oda sokan, de magasabb szinten, mint régen, s nem nosztalgiából, hanem érdekeik tudatosításával: az én falum az enyém. Enyém is. Ha ez a szerény világdarab valóban emberi, humánus, kulturált, lakható világ lesz. Világegész. S a sok fénylő világegészből jöhet létre a messzire világító, folyton megújulni képes új világ. Varga Csaba Három nemzet hőse Bem tábornok szobra Tarnówban „Mi ne győznénk? hisz Bem a vezérünk, A szabadság régi bajnoka! . . . " — írta Az erdélyi hadsereg című versében Petőfi Sándor Bem Józsefről, a lengyel, a magyar és török hadseregek tábornokáról. (Ismeretes, hogy a költő segédtisztje és barátja volt a szabadságharcos vezérnek.) Bem .1794-ben született Tarnówban. A tüzérség kiváló elméleti és gyakorlati szakértője volt. Kiemelkedő szerepet töltött be a magyar szabadságharcban, számos győzelmet aratott a császári csapatok fölött. Kossuth Lajos kinevezte az erdélyi magyar csapatok főparancsnokává. A katonák rajongtak érte, Bem apónak nevezték. A szabadságharc bukása után Törökországba emigrált, a török hadsereg szolgálatába állt, ahol szintén sok hőstettet vitt véghez. Nemrégiben Bem szülővárosában, Tarnówban emlékművet állítottak a három nemzet hősének. Tarnów lakosai már 1881-ben gondoltak a Bem-emlékmű emelésére, amely azonban sokáig csak elképzelés maradt. 1929- ben a városi parkban Bem- mauzóleumot emeltek, de az emlékmű felépítésére csak az idén került sor, jórészt a tarnówi magyar baráti társaság ' többéves kitartó munkájának köszönhetően. Bem tábornok csaknem 4 méter magas emlékműve bronzból készült és 50 elemből áll. Az emlékművet a város központjában, a régi házak és védfalak szomszédságában állították fel. Bem apó bronz alakján magyar egyenruha feszül, mellén a Kossuth adományozta csillaggal. A szobor erőt, tekintélyt és határozottságot sugároz. Az emlékmű tervezői tarnówi szobrászok: Bogna LigezaDrwalowa és Stefan Niedo- rezo, akiknek tervét több pályamunka közül választották ki. Az emlékmű leleplezésére Bem József nővérének dédunokáját, Gabriela Ko- chanskát kérték fel. Ez alkalomból Tarnówban magyar kultúrnapokat rendeztek, amelyen részt vettek Bács-Kiskun testvérmegye és Kiskőrös képviselői is. A magyar kultúrnapokon koszorúzásokat és megemlékezéseket tartottak a Bem- emlékhelyeken. A toruni Bem József tüzérségi főiskola hallgatói álltak díszőrséget a Bem-emlékműnél, és ünnepi hangversenyt is rendeztek. Tarnów lakosai már a következő emlékműre gondolnak : szeretnék felállítani városukban Petőfi Sándor mellszobrát.
