Békés Megyei Népújság, 1985. szeptember (40. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-09 / 211. szám

NÉPÚJSÁG 1985. szeptember 9., hétfő-ben láttuk, rákérdeztünk: Hogyan „harcol” a húskombinát? Elhunyt Simon Ferenc Simon Ferenc, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettese szombat hajnalban súlyos betegség következ­tében, életének 55. évében elhunyt. Temetéséről később in­tézkednek. Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala, Magyar Űjságírók Országos Szövetsége A tegnap esti adásban Hús­bavágó kérdések címmel lát­hattunk egy riportot. Hús­iparunk nem kevés nehéz­séggel kell hogy szembenéz­zen a külországi piacokon, ha a már eddig elért szép ered­ményeknek a folytatását ter­vezi. A GIRA svájci piacku­tató cég által készített tanul­mány arra mutatott rá, hogy Magyarországnak a világpia­con jó esélyei vannak, min­den nehézség ellenére. A ri­portban megszólalt Zám András, a Gyulai Húskombi­nát vezérigazgatója is. Az adás után először arról fag­gattam, hogy például a Gyu­lai Húskombinátnak a nyu­gat-európai piacon milyen diszkriminációval és növek­vő konkurrenciával kell szembenéznie? — A GIRA cég megfogal­mazása szerint a világ, s ezen belül Európa húskereske­delmében a legnagyobb kárt a Közös Piac úgynevezett le­fölözési politikája okozza. Ez védővámokkal áthúzza a szabadkereskedelem szabá­lyait. Ezzel nem engedi meg. hogy saját termékeinek ár­szintjénél alacsonyabb árak­kal be lehessen jutni az or­szágba. Mivel a Közös Piac húsellátásban önellátóvá vált. a konkurrencia rendkívül nagy ezekben az országok­ban. Ráadásul Nyugat-Eu- rópában utánozzák a sikeres magyar termékeket. Nem­csak fűszerezésben, de még megjelenésben is hasonlíta­nak az eredetire, arra azon­ban vigyáznak, hogy a véd­jegyoltalmat ne sértsék meg. Ezt a fajta utánzást a gyulai kolbász is megérezte. A kon­kurrencia feltehetően tovább erősödik Spanyolország és Portugália közös piaci tag­ságával. — Milyen eszközökkel „harcol” a piacokért a Gyu­lai Húskombinát? — Állandóan új termékek­kel jelentkezünk. Volt, ami­kor egy év alatt több mint 10 új készítményt dobtunk piac­ra. Ezekből persze, nem min­den lesz sikeres. Hiszen nem mindig lehet a fogyasz­tó „szívéhez megtalálni az egyenes utat”. De például az indiai fűszerrel ízesített zöld­borsos kolbász, és a szaftos marhasonka egyértelműen „bejött”. A húskombinát to­vább bírja fokozni expörtját, ha élő sertésből jobb minő­ségben (kevésbé zsírosán) tud termeltetni, valamint, ha a húst rögtön hűteni, bon­tani, csomagolni és szállítani tudja. Miután naponta erez­zük a piacnak azt a kegyet­len törvényét, hogy ami ta­valy eladható volt, az az idén nem biztos, hogy az, az egyetlen helyes magatartás a vállalkozói. Aki begubózik, annak nincs jövője. Készen állunk egy jelentős hitel fo­gadására és felhasználására, hogy piacképességünket fo­kozni tudjuk. Még nem tör­tént döntés, de jó esélyünk van rá. Ezt a hitelt azoknak a munkafolyamatoknak a korszerűsítésére fordítjuk majd, amelyekben most ver­senyképtelenek vagyunk. — Konkrétan milyen új termék van készülőben? —m Természetesen, készü­lőben van több is. De ezek­ről még korai beszélni. Ez még üzleti titok .. . U. T. Évforduló Szigetváron Szigetváron tegnap megem­lékeztek az 1566-os hősi vár­védelem évfordulójáról. A kö­zépkori vár sáncárkában min­den órában mozsárágyú dör­gése idézte fel az ostrom vészterhes hangulatát. Az utolsó ágyúlövést követően katonai tiszteletadással em­lékeztek Zrínyi Miklósra és vitézeire az úgynevezett bel­ső várban. Hazánkban ez av legrégibb alapítású, világi tartalmú emlékünnep. A Himnusz köl­tője, Kölcsey Ferenc kezde­ményezte a reformkorban, hogy minden év szeptembe­rében — a szigligeti vár el- estének és Zrínyi Miklós ha­lálának évfordulóján — tart­sanak hazafias megemléke­zést a dunántúli városban. 1833-iban azután Zrínyi ifjú zászlótartójának, Juranics Lőrincnek egy kései leszár­mazottja alapítványt tett Szigetvár védőinek emléké­re. Azóta a hősök tiszteleté­nek szentelik szeptember 7. napját, illetve a hozzá leg­közelebb eső vasárnapot — akkor történt ugyanis a vé­dősereg halált megvető ki­törése a rommá lőtt várból. Az idén többnapos ese­ménysorozatra került sor Szigetváron. A Zrínyi téren emléktüzet gyújtottak és megkoszorúzták a várvédők hősiességét szimbolizáló hí­res oroszlánszobrot. A vár­baráti kör műsoros emlék­ülést tartott. A Szulejmán szultán Dzsámiban hangver­senyt rendeztek, a szabadtéri színpadon magyar és jugosz­láv hagyományőrző együtte­sek léptek fel. Az úttörők hadijátékon vettek részt. Ki­tüntették azokat a társadal­mi munkásokat, akik a legn többet tették Szigetvárért. Az Oroszlán étterem törté­nelmi vacsoraesten fogadta a vendégeket; az úgynevezett Zrínyi lakomán a katonaköl­tő kéziratos szakácskönyve alapján készült ételeket szol- gáltak fel. Télen, nyáron Engem az Áfor már esküdt ellenségének hisz. Akkor is leírom. A múlt hét végén Békéscsabától Kecskemétig el­mentem öt, vagy hat Afor-kút mellett. A kompresszor mindenütt rossz volt. Elromlott, tönkretették, ellopták belőle stb ... írtam már erről fél évvel ezelőtt. A területileg illeté­kes Afor-központ válaszából megtudtuk, hogy a hideg a fedetlen helyen álló kompresszorokat amúgy is műkö­désképtelenné teszi. Most nem volt hideg. Sőt, a kánikula is elmúlt már. Ezeknek a kompresszoroknak — úgy tű­nik — nem lehet kedvében járni. Vagy talán még azóta sem javították meg őket. Nem kutatom a választ, nem az én dolgom. Még valamit. Kecskemétet elhagyva bekanyarodtam a BP (azaz a British Petroleum) benzinkútjához. Ahogy közeledtem a kompresszorhoz, egy — feltehetően nyugdí­jas — ember felugrott, s máris csőre töltött szerkentyű­vel várta kívánságomat. Cs teljesítette. Nekik úgy látszik, megéri az „ingyen üzemű” kompresszor. Üjra megírtam hát. Javulást továbbra sem várok. Vá­rok viszont egy, az újságírót részrehajlással (s az sem kizárt, hogy nyugatimádattal) vádoló, magyarázkodó le­Simon Ferenc 1930-ban született Túrkevén, szegény­paraszti családban. Már ko­ra ifjúságában bekapcsoló­dott a munkásmozgalomba, a pártnak 1946 óta volt a tag­ja. Jelentős szerepet vállalt Túrkeve város közigazgatá­sának megszervezésében, s 1945-től 1949-ig dolgozott a városban e területen. Ezután Szolnokon a megyei tanács­nál tevékenykedett, majd később a megyei pártbizott­ság osztályvezetője volt. 1959- ben Budapesten elnöke lett a KISZ KB Revíziós Bizott­ságának. Ezt követően az MSZMP KB apparátusában dolgozott alosztályvezetőként a gazdasági és pártügykeze­lési osztályon. 1970-ben ke­rült a Tájékoztatási Hiva­talhoz, ahol elnökhelyettes­ként tevékenykedett. Állan­dóan képezte magát, mun­ka mellett szerzett felsőfokú képzettséget. Simon Ferenc jól ismert egyénisége volt a sajtónak, egyike azoknak, akik a sajtó anyagi-techni­kai bázisának fejlődését elő­segítették. Munkásságának elismeréseként három alka­lommal tüntették ki a Mun­ka Érdemrend arany fokoza­tával, s több más magas ál­lami kitüntetést is kapott. „Druzsba-85” A terveknek megfelelően folytatódik a „Druzsba—85” („Barátság”) elnevezésű kö­zös hadműveleti-harcászati gyakorlat, amelyen a szovjet hadsereg, az NDK nemzeti néphadserege és a lengyel hadsereg kijelölt parancs­nokságai, törzsei és csapatai vesznek részt. A különböző harci cselekményeken kívül a csapatok korszerű anyagi­műszaki ellátását is gyako­rolják. A közös hadgyakorlatot szombaton megtekintette Florian Siwicki haseregtá- bornok, lengyel nemzetvédel­mi miniszter, Heinz Hoff­mann hadseregtábornok, az NDK nemzetvédelmi minisz­tere és Viktor Kulikov, a Szovjetunió marsallja, a Var­sói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka. Fodrász-, kozmetikuskongresszus A legújabb frizuradivatról és szépítőszerekről kezdődött kétnapos szakmai tanácsko­zás szombaton a Magyar Fodrász és Kozmetikus Egye­sület szervezésében a Duna Intercontinental Szállóban. A minden évben egy alka­lommal megrendezett, immár hagyományos kongresszuson elsősorban az állami, a szö­vetkezeti és magánkisipar­ban dolgozó fodrászoknak és kozmetikusoknak ajánlanak új frizurákat, kozmetikai el­járásokat. A legújabb frizu­radivatról és szépítőszerek­ről tartott bemutatók mellett sor került szakmai tanács­kozásra is, egyebek között magyar, svájci és NSZK-beli jeles mesterek, specialisták ismertetik a tudomány leg- frisebb eredményeit. A természetes anyagok iránt a világon mindenütt egyre nagyobb a kereslet, éppen ezért a méhészeti anyagok a kozmetikában is mind inkább előre törnek. Többek között erről hallhat­nak előadást a résztvevők. A kétnapos tanácskozás­sal, bemutatóval egyidőben megnyílt a szépségápolási készítmények és eszközök kiállítása is. A termékek zö­mét hazai vállalatok és szö­vetkezetek, valamint kisipa­rosok állították elő. Vacsora a közút közepén Az út közepén terített asztalnál Szigeti Zoltán köszönte meg a lakosságnak az áldozatos munkát Pénteken este Gyulán, a Cinka Panna utca friss kö­vezetén terítettek vacsorá­hoz a lányok, asszonyok. Igaz, a kövesút két végét le­zárták, s ezúttal ezen az es­tén csak gyalogosforgalom volt, de az annál nagyobb. Hogy miért éppen az út közepén vacsoráztak az ut­ca lakói? Nos, sajátos mó­don így avatták fel a saját pénzükön nemrégiben elké­szült utat. Az itt lakók már korábban jó hírnevet vívtak ki példamutatásukkal azért, hogy saját hozzájárulásuk­kal, nem kis anyagi 'terhet vállalva bevezettették a gázt az utcába. Aztán, mert sok problémájuk volt a gidres- gödrös, esős időben szinte járhatatlan út miatt, újra a pénztárcájukba nyúltak, hogy most meg az utat hoz­zák rendbe, kikövezzék. A jóindulatukat látva a tanács sem késlekedett a segítség­gel, és így, no meg azzal, hogy mintegy 4 ezer társa­dalmi munkaórát dolgoztak, végre elkészült a kövesút- juk. Az „ünnepi” útavató vacsorán a körzet tanács­tagja, Szigeti Zoltán, a vá­rosi tanács elnökhelyettese — aki maga is tevőlegesen részt vett a társadalmi mun­kaakcióban — elismeréssel adózott a Cinka Panna utca lakóinak, akik önerőből va­lósították meg elképzelései­ket. És ugyancsak dicsérőleg szólt a munkából, a szerve­zésből oroszlánrészt vállaló Parászka Tivadar példamu­tató munkájáról. Akit kü­lönben az utca lakói egy szép serleggel jutalmaztak meg. A lakóknak sokat se­gített és ugyancsak részt vállalt a kivitelezésből is Csatlós Tamás, a városi ta­nács képviseletében. Külön­ben az elkészült út értéke meghaladja a félmillió fo­rintot. Kép, szöveg: Béla Ottó Néhány fa és semmi más... Tudjuk: ahogyan a könyveknek (és még sok más kedves­kellő tárgynak, dolognak, társnak), úgy a fáknak is megvan­nak a maguk sorsai... És ez a sors gyakran fáj, legtöbb­ször riasztóan szomorú, szinte mindig végzetes. Főleg itt, a Viharsarokban, az Alföld csücskében. Ahol a legkevesebb maradt meg a föld tüdejéből, a fákból. Az országban jobb az átlag: tiz egynéhány évvel ezelőtt még 16 százalékról beszélt a tankönyv, ma pirulva mondjuk, hogy tizenkettő. Kell a hely másnak? Igen, az élelemnek, a városoknak, más, hasonló lé­tesítménynek — a fa rovására. Amely nélkül nem létezhet sem búzamező, sem a kukoricás, sem a város. Csakhát e ténynek valahol tankönyv íze van. Mert eddig még ön sem, ie sem, én sem győződhettünk meg arról, mi van, ha tényleg kipusztul a fa, ha a hiányát valóban érezzük. Igen, az akkor már visszafordíthatatlan: a Föld tüdeje ha elsorvad, vele pusztulunk mi, az emberek is ... Elkeseredett vagyok, mit tagadjam. Ahogyan az a sok-sok békéscsabai és gyulai telefonáló levélíró; barát, ismerős és idegen is, akik szóltak, szót emeltek. Akiknek szavát nem hallgatták meg. Pedig nem is nagy dologról van szó — lát­szólag. Csak néhány fa, és semmi más. Néhány fa, amelyet lecsonkoltak a Békéscsabát Gyulával összekötő főközlekedési út mellett a Veszély-kanyarban, a csárda előtt. Valamennyien kérdezzük: miért? A válasz: a sok tucat éves, s talán száznál is öregebb tölgyek bűne az volt, hogy akadályozták a közúti forgalmat, elsősorban a kamionokét... S most sorra eszembe jutnak a korábbi évek rettenetéi. Hogy „közlekedésbiztonsági okok” miatt irtották ki a csa- nádapácai utat övező fákat, hogy Csabán ezért csonkolták meg (bocsánat:) szadista módon az Irányi utcaiakat a mozi előtt (!), ezért pusztították ki a már lombot-árnyékot adó kort éppen elért díszfákat a Széchenyi utcán majdnem végig. De vannak enyhébb, de mégis kegyetlenebb példák. Hogy gyakran kerül szóba a Lencsési úti tölgyfasor, amely ugyan idős, de a kor — a fák esetében sem — nem jogosíthat fel senkit arra: pusztítsuk el. Ugyanis az elszáradó, néha comb­vastagságú ágak nagyobb szélben valóban letöredeznek, s a matematika szabályai szerint rázuhanhatnak a közlekedő járművekre. így (!) valóban baleset-, sőt, életveszélyesek. Ha azonban rendszeresen levágnák az elszáradt ágakat? ... De hagyjuk, ne tovább! Lassan megcsontosodik bennem is az élmény, a tapasztalat: hiába minden szó. Egy megoldás van: pusztítani. így, kegyetlenül, át nem gondoltán. Muszáj zz a hangsúly, hiszen az enyhébb hatástalanságáról gyakran meggyőződhettünk. Csakhát a fa él. Él, és bosszúra képes. Például azzal, hogy kipusztul. S akkor? .. . (—silá—) Fotó: Fazekas László Ezüstpártás lánykakoponyák Pécsett Ezüsitpártával díszített lánykacsontvázak, illetve ko­ponyák kerültek elő egy kö­zépkori temetőből Pécsett. Nagy számú gyermeksírt tár­tak fel a régészek, s a lány­kasírokban talált koponyá­kon épségben megmaradtak a rezgés ezüstspirálokból " ké-' szült menyasszonyi fejdíszek. Kárpáti Gábornak, a Janus Pannonius Múzeum munka­társának véleménye szerint a középkori hitéletnek megfe­lelően a gyermekfejjel el­hunyt lányt Krisztus meny­asszonyaként helyezték nyu­galomra, ezért ékesítették pártával a homlokát. Ter­mészetesen nem a szegények nyughelye lehetett ez, min­den bizonnyal a város patrí­ciusai temetkeztek a mai postapalota előtti téren. A belvárosban — közmű­építkezés során — napvilág­ra került temető feltehetően a Szent Benedek plébánia- templomhoz tartozó cinterem volt. Azaz nem köztemető, hanem a plébánia területén élő családok nyughelye. Rábukkantak egy rejtélyes csontvázra is. Nyíllal volt átlőve, ám sem a tetem, sem az eltemetésének körülmé­nyei nem arra vallanak, hogy harcban esett volna el. Le­hetséges, hogy egy középkori gyilkosság áldozata pihent ötszáz évig a föld alatt, cson­tozatában egy vas nyílhegy­gyei. Pécs régészetileg szigorúan • védett területe ez, a város egész 2000 éves története ott­hagyta nyomait a várfal köz­vetlen közelében levő tér­ségen. Ezen a területen fe­küdt a hajdani római nagy­város — Sopiane — köz­pontja a fórummal és a köz­épületekkel. A mai járószint alatt 120 centiméter mélyen épségben levő középkori tér­re bukkantak, még az útbur­kolat is fennmaradt. Az apró kövek közé 400—600 éves cserepeket tapostak be az akkoriban élt polgárok.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents