Békés Megyei Népújság, 1985. szeptember (40. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-14 / 216. szám

1985. szeptember 14., szombat rifNslIJlTlTd Őszi óra Szeghalom könyvtárában I tally György irodalmi estjén is zsúfolt volt a szeghalmi könyvtár Kérdőjel Megírták a lapok, foglako­zott vele a televízió és a rádió is, hogy az Ikarus székesfehér­vári gyárában kitalálták: ten­niük kell valamit a műemlé­kekért. Csak így egyszerűen: tenni valamit, mert a helyzet aggasztó. El is határozták, hogy Székesfehérvár múltjá­nak egyik értékes és jellegze­tes népi építészettörténeti em­lékét, a hajdani rácváros egyik 150 éves portáját hely­reállítják, és falai között be­rendezik a gyár népi kézi­munka-szakkörének kiállítá­sát és munkatermét. Kisvártat­va még öt nagyüzem közössé­ge határozott úgy, hogy gaz­dája lesz a rácváros egy-egy öreg házának, műemlékének. Ezekben aztán keramikus-, fa­faragó-, kalaposműhelyt nyit­nak, lesz ház, amelyben egy- háztörténeti múzeum kap he­lyet és olyan is, ahol hangu­latos kisvendéglő. Kérdezem a csabai és a gyu­lai múzeumtól, van-e nálunk hasonló? Mert értékes, a vá­rosképekbe, faluképekbe szer­vesen és kitörölhetetlenül il­leszkedő öreg házunk jócskán kefül, de olyan műemlékünk, vagy műemlékjellegű épüle­tünk is, mely szintén elvisel­né a szerető, menteni kész gondoskodást. Mondják, hogy ilyenről nem hallottak: a gyu­lai regionális vízmű Erkel brigádja (lányok, asszonyok) azonban vállalta, hogy az újra megnyíló Erkel Emlékmúzeum­ban mindenféle takarítást tár­sadalmi munkában elvégez. Valami hasonlót vállalt a SZOT gyógyüdülő Erkel brigádja is (csupa férfiak) ; ők a közép­kori téglavár udvarán kövez­nek, ha szükség érkezik erre. Olyan azonban, hogy „egy üzem — egy műemlék”, még sehol. Mi talán nem szeretjük múltunk emlékeit?! (se) A szeghalmi könyvtár az őszre készül. Meg a télre is, és aztán a tavaszra. Arra, hogy jó hírét növelve még inkább az olvasók szolgála­tára szegődjön, hogy tevé­kenységéről szakmán belül és szakmán kívül is elisme­réssel beszéljenek. Nincse­nek valami fényes körülmé­nyeik, az alacsony kis (majd­nem) „házikó” a szeghalmi főutcán mégis a legforgal­masabb helyek egyike. És most, ősz kezdetén különösen az, megjöttek az iskolások, akik (a felnőtt törzsgárdán kívül) a leghűségesebb ven­dégek. Horváth László, a könyv­tár igazgatója, amikor az őszi készülődésről beszél, ja­vít is a kérdésen, hogy nem készülődés ez már, hiszen ja­vában benne vagyunk a szep­temberben. egy-két héty és már itt az október is. — A tavaszi, nyári esemé­nyek, könyvtári kezdeménye" zések továbbfolytatása a feladat — mondja. — Az év elején nagy siker volt Bání- í'y György színművész estje, melynek különös, de nagyon is érthető címet adott: „A jövő század reménye, azaz könyörgés esőért . . ." Költő­ket idézett meg BánlTy György ezen a könyvtári es­tén. gyarapítva a sort, mely jó néhány hasonlót jegyez fel a szeghalmi könyvtár történetében. Sokan, különö­sen a fiatalok járlak el meg tavaly is a Jeunesses Musi- cales budapesti titkárságá­nak szervezésében ide is el­hozott zenei estekre, me­lyekben a Hungaroton is szerepet vállalt. Anyagit, természetesen. Mivel azon­ban erre már nincs pénzük, a könyvtári hangverseny- estek is megszűntek. Azt hi­szem, ez nagy hiba. Itt ná­lunk 35—40 tagja volt a klubnak, mely a hangverse­nyekre járt. Most. hogy megtartsuk őket, ki kell ta­lálnunk valami mást, vala­mi újat. Nem biztos, hogy sikerül. A felsorolás, visszatekin­tés nem lenne teljes, ha nem szerepelne abban az ifjúsági könyvnap. melyet a márciu­sok idusán a városi KISZ- szervezettel együtt rendez­nek. szerveznek. Ezen a na-, pon minden van: irodalmi program, koszorúzás a Kos­suth-szobornál. képzőművé­szeti kiállítás, könyv- és hanglemezvásár. — Szintén a fiatalokhoz kapcsolódik a nyári olvasó­tábor, melynek szervezésé­ből és lebonyolításából hete­dik éve mi, könyvtárosok is részt kérünk — folytatja az igazgató. — A Várhelytábor- ban az idén is összegyüleke- zett két olvasócsoport és két fafaragó, képzőművész. Pe­dagógusok vezették mind a kettőt, a tábor vezetőhelyet­lese Maróthy Györgyné könyvtáros volt. Csináltak mini-VIT-vágtát, mesélik, hogy roppant jól sikerült. Innen már az ősz esemé­nyei következnek. — Csoór István író Szeg­halmon született, magunké­nak érezzük. Az idei könyv­héten Zsadányban, Biharug-. rán és Körösnagyharsányban volt író-olvasó találkozója, most ősszel. 75. születésnap­ját ünnepelve Bucsára, Fii- zesgvarmatra, Vésztőre és ide. Szeghalomba hívjuk megkülönböztetett szeretet­tel. Október 21—22-én lesz­nek ezek a találkozók, Pista bátyánk két napig városunk vendége lesz. Vendéglátója a könyvtár mellett a múzeum­barátok köre. Az ősz esemé­nye még. hogy nyilvános rá-, diófelvétellel egybekötött irodalmi estet hirdetünk. Dorogi Zsigmond szerkeszté­sében. Az est valószínű cí­me: „Üdvözlet az olvasó­nak". A gyerekek, általá­nos és középiskolások szá­mára is tartogatunk pár új­donságot, a nők nemzetközi éve alkalmából pedig azt ta­láltuk ki, hogy irodalmi fel­adatlapokat állítunk össze, ezeket sokszorosítjuk, és „Nők nőkről nőknek" cím­mel juttatjuk el a munka­helyi kollektívákhoz, szocia­lista brigádokhoz. Az első fordulóban 90 feladatlap ér­kezett vissza, a kiküldött la­pok 90 százaléka. Tehát si­ker, érdemes tovább foly­tatni. Természetesen a pá­lyázat végén nagyszabású ta­lálkozót. könyvtári eseményt tervezünk. Erre, hogy kit várunk, az meglepetés lesz... És persze, a legjobb pályá­zók jutalmat, kapnak. Végül amit a köszönet el­ismerésével jegyzünk meg: a szeghalmi könyvtár munka­társai készítették el öt évvel ezelőtt lapunk kulturális mellékletének, a Köröstájnak 1960-tól 1980-ig terjedő re­pertóriumát (írásainak jegy­zékét): most, a melléklet megjelenésének 25. évfordu­lójára ugyancsak a szeghal­miak állítják össze és adják ki 200 példányban az 1980— 1985 június végéig terjedő időszak repertóriumát. — Nyolcán dolgozunk a könyvtárban — mondja be­szélgetésünk végén Horváth László igazgató —. minden fontos könyvtári poszton szakképzett könyvtáros áll. Persze, vannak gondjaink, ez a ..házikó” réges-régen elavult már ahhoz, hogy igazi könyvtár lehessen, de én azt tartom: amíg nem építhetünk teljesen újat, ad­dig itt és ebben kell ellátni feladatunkat. Nem minden az épületen és a körülmé­nyeken múlik. Más >s kell ahhoz, hogy egy könyvtár jó könyvtár legyen. Ez a „más" ismert Szeg­halmon. Talán az a nyitja, hogy könyvtárosnak lenni csak úgy lehet, ha mást el sem tudunk képzelni he­lyette. S. E. Az olvasó töprengései Megtalálták Petőfi sírját...? (Élve a felhívás lehetőségé­vel, a Békés Megyei Nép­újság 1985. szeptember 7-i számában megjelent, nem mindennapi jelentőségű cikk kapcsán felmerült gondola­taimat papírra vetettem.) A nemzet költője! Elemi iskolás korom óta Barabás Miklós Petőfi-portréja jele­nik meg előttem, ha a költő­ről esik szó. A legnagyobb költő pályafutása is a szüle­téstől haláláig tartó élet­mozzanatokból áll össze. Igen. de Petőfi (Alexander Petrovics) első életmozzana­ta, születése és a szülőhely meghatározása már vitára adott alkalmat. Halálának körülményei és helye, úgy­szintén. Mi ez? fátum, vagy a sors játéka?! További mondandómat akár egyetlen kérdéssé sűrít­hetném. 136 év távlatából le­het-e új hipotéziseket felál­lítani Petőfi nyugvóhelyével kapcsolatban?! Képtelenség ez?! Létezik-e hajszálpontos tévedés?! Petőfi sírjának új­bóli „felfedezésével" a téve­dés lehetőségével éppúgy számolnunk kell, mint a cá­folhatatlan igazság felbuk­kanásával. V.V. Pagirja kutatásainak végeredményétől még mesz- sze vagyunk. Hosszú az út, akár a költő útja. Ó. ha ezek az utak beszélni tud­nának?! Valóban a Szibé­riában álló, Alekszandr Pet­rovics feliratú kereszt őriz­né legnagyobb költőnk por­ladó csontjait?! Ha igen, ha nem a válasz, felmerül a kérdés, van-e aktualitása, le­hetősége a közös kutatásnak? Vagy csak passzív szemlé-- lői. várományosai lehetünk V. V. Pagirja, valamint helytörténész és irodalomtör­ténész honfitársai lelkes, ön­zetlen munkájának?! A kö­zös kutatás szép példája le­hetne a nemzetek összefo­gásának a közös, egyetemes kultúra szolgálatában. Tisztában vagyok vele. hogy polémiám egyszemé­lyes disputának tekinthető. Meggyőződésem, ezt a kér­dést az élet, a tiszta lelki­ismeretű nemzeti önbecsü­lés, a szabadságharc és nem utolsósorban a forradalmár­költő iránt érzett tisztelet és megbecsülés felvetteti ve­lünk. Vajon mennyi időt muta­tott a. segesvári óratorony órája, mikor Petőfi utoljára rátekintett?! Az ő jelenléte a végzetes öldöklés forgata­gában olyan, mintha a tör­ténelmi idősíkok keresztező­désében jelöltetett volna ki számára a földi világ befe­jezése. Futott-e egyáltalán Fejéregyháza és Héjjasfalva között a puszta életért?! Bi­zonyára. Menekülni látták, elesni nem! Akik láthatták, maguk is elestek. A közis­mert tények felemlegetése közben e pontnál érdemes néhány számadat kedvéért elidőznünk. Az összehasonlí­tás kedvéért, vagy még in­kább az ellentmondások ki­domborítása végett. Lüdersz orosz hadvezér szerint ezeröt magyar halot­tat temettek el a segesvári és fejéregyházi lakosok. Más források ezer, a szovjet hely- történész adatai szerint 1230 bajtársával együtt került kö­zös sírba Petőfi, sebesülten, tehát élve. Illyés Gyula Petőfi-köteté- ben ezt olvashatjuk: „Más­nap a segesvári szász pol­gárok kivonultak a csatatér­re, a sebesülteket gondosan agyonverték és ami érték volt. azt összeszedték.” Egy ilyen akciót túlélhetett-e a sebesült költő?! Egy módon, ha az éj folyamán kimászott a közös sírból. Ebben az idő­pontban viszont csekély a foglyul esés lehetősége. Vol­tak-e foglyok egyáltalán?! Ha valóban tény, hogy a. kozákok (mint ahogy V. V. Pagirja közli), 1800 hadifog­lyot!?) hurcoltak Szibériába, akkor a számadatok önma­gukért beszélnek. Mert ha a magyar olvasók által ismert adatok alapjan az elesettek és hadifoglyok számát ösz- szeadjuk. a legalacsonyabb számadatok felhasználása esetén is meghaladja az ed­dig elfogadottnak tekintett 2700 fős „kisded sereg” lét­számát. Márpedig — mint tudjuk — voltak túlélők is. Illyés adatai szerint: „A kozákok Szkárjatyin és hét­száz bajtársuk eleste miatt nem ismertek hadifoglyot.” Újabb ellentmondás, mely nem teszi lehetővé számada­tok összehasonlítását. Kik té­vedtek ebben a jelentős mozzanatban?! úgyancsak a fenti műben olvasható, hogy Hevdte osztrák ezredes, je­lentésében az utólag Petőfi­nek vélt (azonosított) felke­lő tiszt tetemének leírásá­ban nagy fekete körszakáll- ról tesz említést. Érdekes módon e ténymegállapítás­sal kapcsolatban semmiféle komoly gyanú nem merült fel?! A kortársak, baj társai természetesnek tartották, hogy (1849. július 22-étŐl jú­lius 31-ig) alig tíz nap alatt Petőfinek hegyes francia szakálla nagy fekete körsza- kállá változott volna?! Nem kizárt dolog, akár a téve­dés lehetősége. A szenzációs hír hallatán hogyan kapna a lant húr­jaiba egy mai költő?! Talán eképp: lenne köröm, mely sírodból kiásna! De hol az a sír?! Lehet, hogy Szibériá­ban?! Végül is a nyilvános­ságra hozott, nagyon is el­gondolkoztató adatok alap­ján egyértelműen nem zár­ható ki ez a lehetőség sem. Bár a korábban, 1936-ban egy bécsi lap által közzétett cikkre, mely szerint a múlt század második felében Szi­bériában élt egy Petrovics Sándor nevű száműzött, ép­pen Illyés Gyula talált cá­folatot. Mint ahogy arra is fény derült, hogy a Szibé­riában terjesztett verseit is orosz forradalmárok írták az ő neve alatt. S íme, újabb szibériai bi­zonyítékok kerültek napvi­lágra! Vajon hol lappang­hattak ilyen hosszú ideig honfitársunk, Svigel Ferenc által készített fényképek, melyek Petőfi sírját jelölő fejfáról készültek?! S ha már előkerültek. megdönt­hetetlen bizonyítékul szol­gálhatnak számunkra?! Erre a kérdésre még nincs válasz. Mint egyszerű olva­só úgy érzem, ragaszkod­nunk kell minden lehetőség­hez, mely megoldhatja szá­munkra a „Petőfi-rejtélyt". A megoldás leghalványabb lehetőségét is szívdobogtató eseménynek tartom. Az idő­vel állunk szemben, legyőz­hetjük-e az időt?! Nekünk, olvasóknak nem áll módunkban jelentősen előmozdítani egy ilyen nagy horderejű esemény állását. Legfeljebb a körülöttünk zajló folyamatokat tudjuk szemmel tartani. Lám, ez az olvasólevél a csapongó gon­dolatok összefogására sem tudott vállalkozni. A nemzet tudomásul vet­te Petőfi halálának hírét. Sokan és sokáig úgy tettek, mintha meggyőzték volna őket. de kételkedtek. Kétel­kedtek, mert nehezen volt leküzdhető az az egyszerű, de fontos érzés, hogy a te­metésén senki sem volt je­len. Nekünk, kései utódok­nak sem mindegy, hogy va­lami megszakad, vagy lezá­rul bennünk. A magam részéről ezért várom türelmetlenül a Kár- pátontúli Ifjúság tudósítását a kutatás további eredmé­nyeiről. I'ejéregyháza, a Sárpatak hídja. Innen figyelte Petőfi a csata utolsó eseményeit MOZI Ádáz hajsza Japán bűnügyi film. Ja­pán is, krimi is, tűnődik el az ember még a film előtt és sok minden eszébe jut. ■Japán, a szinte már miszti­kus ipari nagyhatalom, amint az ádáz gazdasági hajszá­ban nem egyszer lekörözi a nyugati világot az új és még újabb, az olcsóbb és még ol­csóbb elektronikus gyártmá­nyaival. Aztán az ugyancsak világszínvonalú japán mű­vészfilmek ... És még sok más, közte a krimi népsze­rűsége, szórakoztató jellege, s a műfaj örök szabályai. Meg az is, hogy tisztelet a kevés kivételnek, de a jó krimik mintha egy pár or­szágra szakosodtak volna, továbbá, hogy milyen ritkán lesz az igazán jó regényből, igazán jó film. Kimagasló­ról — természetesen a mű­fajon belül — nem is beszél­ve. hiszen az talán csak ket­tő volt: A Sakál napja és a Keresztapa. A film után a legfőbb gondot az okozza, mi is tör­tént a két teljes óra alatt, melynek hétnyolcad részé­ben ugyan csendesen folydo- gáltak az események, olykor egyenesen a lassított felvé­tel tempójában. Bár ez nem is olyan nagy baj. inkább üdítő színfolt, amikor cso­daszép tájakat barangol be a kamera és a főhős. Csak hát jobb lenne sietnie, hogy mielőbb megtalálja esküdt ellenségeit, méghozzá szökés közben. Hogy a rendőrség sem azok után töri magát, az sem használ az ügyének. Az egész pedig úgy kezdő­dik. hogy a fiatal és jóké­pű államügyészt ketten is rablással és erőszakkal vá­dolják meg, s a rendőrség a bűnjeleket a lakásán meg is találja. Ezek után még az ismerős — fiatal és jóképű — felügyelő sem hisz neki, csak a közönség tudja rög­tön: ez csapda, valakik, va­lamiért minden áron el akarják tenni láb alól. Elő­fordul ilyesmi, de mivel a közönség nem rendőrség, a mérsékelten ádáz hajsza nem az igazi tettesek, hanem az ártatlan áldozat kézre kerí­téséért folyik, egészen az utolsó tizenöt percig. Akkor hirtelen más irányt vesznek az események és minden ki­derül. Ennyit egy krimiről is el lehet árulni, és azt is, hogy a szerelem sem hiányzik, sőt döntő szerepe van a roman­tikus körülmények közt — szökés és magánnyomozás közepette — megmentett na- gyon-nagyon szép lánynak. Aki — jó tett helyébe jót várj —, viszonozza az élet­mentést. Ha ironikusan is, ezek mind jellemzőek a filmre. De más dolgok is. például a szereplők szokat­lan merevsége, ami az ügyészt játszó Takakura Ken esetében tragikus felhang­gal párosul, s ez biztos nem véletlen, hanem a rendező, Dzsunja Szato utasítása. És csak nekünk furcsa, akik el­várnánk, hogy fenegyereket játsszon. mert a mi ízlé­sünkhöz ez passzol. Másmi­lyennek szeretnénk látni a fiatal felügyelőt is, meg még másokat, s ebből már kitű­nik a megszokottak, a be- ídegzettek ereje. Hogy mi­lyen fura minden, ami nem ehhez igazodik, különösen a krimiben, amelynek műfa­jilag kialakult sémái és sze­repsablonjai vannak. Érde­kes viszont, hogy az apa és a házmester figurája meny­nyire rokonszenves. Végül is: érdemes megnézni az Ádáz hajszát. Verasztc Antal Vass Márta

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents