Békés Megyei Népújság, 1985. szeptember (40. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-14 / 216. szám

1985. szeptember 14., szombat

Tejtermékek Békéscsabáról

Magyar—japán kapcsolatok

Békéscsabán és környékén, Szeghalmon, Debrecenben és Budapesten is ismerik a békéscsabai tejüzemben készülő félzsíros túrót. E termékből naponta 1.4 tonna készül Békéscsabán Föló: Fazekas László

ígéretes lehetőségek

Ha a hazánkba irányuló japán idegenforgalom jellegzetességeit vizsgálnánk, alighanem azonnal feltűnne Kecskemét vonzereje. Az első pillanatra talán érthetetlennek tűnő jelenség magyarázata egyszerű: a távolkeleti állam zeneművészeit, énektanárait évről évre idecsábítja a Kodály Intézet, a magyar zeneoktatás messze földön híres. s a felkelő nap országában különösen nagy becsben tartott tanítási módszere. De említhetjük Kocsis Zoltán vagy Ránki Dezső nevét. Liszt vagy Bartók műveit — mindegyik jól cseng a magas kulturális igényeiről ismert Japánban.

Vonzó nevek

A kultúránál maradva, ki ne emlékezne a karmesterverseny-győztes Ko- bajasi Kenicsiro magyarországi diadalútjára vagy a magyar mozikban is kirobbanó sikerrel játszott Kuro- sawa-filmekre? A nevek vonzerejét említettük — ki tagadhatná, hogy egy Canon, Nikon. JVC. Sanyo vagy Sony márkanév a magyar szakértők, mérnökök és vásárlók szemében is biztosítékot jelent a megbízhatóságra. a kiváló minőségre?

A magyar kormányfő küszöbönálló látogatása kapcsán örömmel állapíthatjuk meg: a két ország viszonya az elmúlt időszakban kedvezően alakult, politikailag rendezett, nem terheli jelentős vitás kérdés, s mindkét részről megvan az igény a kontaktusok további szél^ sítésére. Ennek nem mond ellent az államaink eltérő társadalmi berendezkedése.

különböző politikai elkötelezettsége sem.

Az utóbbi évtizedek legfontosabb kétoldalú eseményeinek felvillantása is érzékelteti ezt a folyamatot. A második világháború után került sor kapcsolataink újraértékelésére, a diplomáciai viszonyt 1959-ben állították helyre. Az 1970-es évtized elején alakult meg a kereskedelmi kamarák közreműködésével a magyar—japán, illetve a Japán—Magyar Gazdasági Klub. E két testület célja napjainkig változatlan: a kereskedelmi kötelékek erősítése, az áruforgalom kiszélesítése, sokoldalúbbá tétele, új módszereinek felkutatása. A két ország első kereskedelmi és hajózási egyezményét 1975- ben írták alá, addig is, majd a későbbiekben a klubok segítették elé a külkereskedelmi cégek, az ipar- vállalatok közelebb kerülését, mind kiterjedtebb együttműködését, nekik is köszönhető, hogy a kezdeti szinthez képest megtöbbszöröződött az árucsere-forgalom.

II jövő piaca

Persze nem azonos mértékben : jóval magasabbra

kúszott a Japánból behozott cikkek, anyagok mennyisége, mint amilyen értékben hazánk szállítani képes. S ezzel máris ott vagyunk a kétoldalú kapcsolatok egyik alapkérdésénél: milyen kilátásai vannak a gazdasági együttműködésnek, hol képzelhető el reális fejlődés? Nos, a szakértők egybehangzó véleménye alapján úgy tűnik, hogy lehetőségeink koránt sincsenek kihasználva, kölcsönös erőfeszítések és hatékonyabb tevékenység révén meg lehetne találni a rr|ódot egyrészt az áruforgalom további emelésére, másrészt a hátrányunkra jelentkező mérleghiány csökkentésére. Igaz, azt aligha remélhetjük, hogy a magyar —japán kereskedelem teljesen kiegyensúlyozottá válik — ez a japán exportsikerekre panaszkodó legfejlettebb tőkés országoknak sem sikerül —, de azt mindenképp kitartóbban kellene keresni, hol vannak a japán piacon azok az ígéretes, kínálkozó „rések", ahol a magyar vállalatok is betörhetnek. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a japán piac a jövő piaca, s az együttműködés számtalan lehetőséget kínál harmadik országokban történő egyeztetett fellépésre is. Nem keveset tanulhatunk a japánoktól a munkaszervezés, a kereskedelmi módszerek terén, ami pedig a japán közreműködéssel megszerezhető technológiát illeti, az kétségkívül a világszínvonalat képviseli.

Az eddig elért eredmények egyelőre szerények, inkább a távlatokat villantják fel. Néhány területen már sikerüli kooperációs szerződéseket létrehozni. A magyar üzletekben kapósak az Akai-Videoton együttműködéssel gyártott Hi-Fi-tor- nyok, sőt, nemrég megjelentek a boltokban az ugyanebben a konstrukcióban előállított videomagnók is. (A vetélytárs, az Orion, a Ma- cusita-céggel tárgyal.) Tavaly jött létre az első magyarországi székhelyű magyar—japán termelő vegyesvállalat: a Polifoam polietilén habot gyárt japán technológia alapján hazai és külföldi értékesítésre. A távolkeleti szigetország nagy kereskedőházainak érdeklődését jelzi, hogy Budapesten már féltucatnyian nyitottak képviseleti irodát, köztük olyan mammutcégek. mint a Marubeni vagy a C. Itoh.

Természetesen látni kell a korlátokat is: a földrajzi távolságot, a magas japán elvárásokat, a gyártási színvonal eltéréseit, a vámjellegű és egyéb sorompókat, mint például azt, hogy Japán elsősorban nyersanyagokat és energiahordozókat vásárol külföldön. Az igazi feladat — ezek figyelembevételével — a reális lehetőségek felmérése, s minél tökéletesebb kihasználása. Tokió, mint a nemzetközi pénzpiac egyre megbecsültebb láncszeme, fontos szerepet játszik a magyar hitelfelvételekben, kölcsönszervezések- ben, s néhány éve a Nemzeti Bank képviseleti irodát tart fenn a helyszínen.

Magas szintű látogatások

A gazdasági kapcsolatokat, a kulturális, tudományos és sportkötelékeket szervesen egészíti kj — s persze vissza is hat rájuk — a politikai kontaktusoknak az a sora, amely az elmúlt években mind magasabb szintre emelkedett. A hetvenes évtizedben miniszteri (köztük külügyminiszteri) látogatásokra éppúgy sor került, mint a két törvényhozás delegációinak cseréjére. Most pedig — a folyamat eddigi legkiemelkedőbb állomásaként — Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének vezetésével magyar kormányküldöttség látogat Tokióba.

A magyar kormányfő útja — a kétoldalú kapcsolatok, az ígéretes lehetőségek áttekintése mellett — alkalmat kínál a nemzetközi élet aktuális problémáinak megvizsgálására, a kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdések megvitatására is, s remélhetőleg érezhetően, hosszabb távon is elősegíti majd a magyar—japán együttműködés fokozatos bővítését.

Szegő Gábor

— Gyere, mutatunk még valami újat — unszolta a Tisza- kécskei Szabadság Tsz elnöke Varjas Gyulát.

A hatvanhoz közel járó férfi ekkor úgy nézett vendéglátójára, mintha azt kérdezné: nekem újat?! De mert nem szólt semmit, a gépkocsi fordult egyet és már megint kint jártak a határban.

— Nézd —- tett karjával egy mozdulatot a gépek felé Budai István —, ez a békésszentandrási Hrabovszki szórva veti a búzát ... — de a mondat végét már nem fejezhette be, mert Varjas indulatosan közbeszólt.

— Hagyjatok már ezzel a ... — és maradt a helyén, és csak hümmögött, hogy neki a Székesfehérvári Szabad Élet Tsz elnökének, aki többször vette át az ország legjobb búzaterméséért járó elismerést, egy ilyen módszert mutogatnak.

— Hát minek néznek ezek engem?

■— Gyula bátyám! Gyula bátyám! — kiáltotta ekkor egy hang.

— No nézd, ez meg kicsoda? — kászálódott ki nagy nehezen az autóból az elnök.

— Hrabovszki Mihály vagyok, már légen beszélni akartam veled, hogy halljam a véleményed — és csak mondta, mondta, mintha száz éve beléfojtották volna a szót, és már látszott, hogy Varjas Gyula elbizonytalanodik, és megy a gép után.

•

,,ötven körüli férfi igyekszik fölszaladni a lépcsőn, de nem megy. Sántít. ■

— Mert megint a tárcsákkal bíbelődtél! — kiált le verandájáról szarvasi házigazdám.

— Azokkal, hogy egye meg a... Hagyjuk, látom, vendég van.

— Ez a sánta ember, a búzakirály, a Békésszentandrási Zalka Máté Tsz elnöke — mutatja be a gazda.

— Búzakirály... — és legyint a fájós lábú —, a nevem Hrabovszki Mihály. — Egy újságíró! — mondja olyan hangsúllyal, mint amikor Bárdos János fogathajtó világbajnok csitítja hasonló nevű lovát. — Mert kicsit jobban sikerült az aratásunk az egyik esztendőn, mint másutt, hát búzakirály!. . . Ám abban igaza van az én Orbán Béla barátomnak

— bök nevetve a gazda felé —, hogy ezek a tárcsák egyszer az életemre törnek.

És elmeséli: műtrágyaszóró gépet alakított át vetőgéppé,

s a házilag készített szerkezet nehezen engedelmeskedett. A röpítő tárcsák nem akartak egy négyzetméterre annyi magot szórni, amennyi kell. Aztán a számtalan szétszedés és ösz- szerakás után sikerült.” (Az idézett sorok a Magyar Hírlap 1981. április 7-i számában jelentek meg.)

•

Amikor a napokban találkoztunk, éppen „háztűznézőbe" készülődött, hogy valahol az ország északi tájain tanulmányozza mások módszereit. Maradhatna idehaza is, hiszen a szórva vetés, úgy tűnik, végleg diadalt aratott' és egyébként is, alig két éve van a nyugdíjig. — Jöjjenek ide mások tanulni — mondhatná, de ő ilyen kijelentést még sohasem tett.

Most is mintha az újságíróra neheztelne. Miért akkora szenzáció az, hogy egy ember hitt valamiben és küszködött, törte magát?

Valóban, miért szenzáció? Talán, mert kevesen vállalkoznak arra, hogy végigjárják az újat akarók útját, amikor ez lenne a természetes? Talán. De Hrabovszki Mihály most sem vállalkozik íilozofálgatásra. ö a tettek embere. Ha nem így lenne, a szórva vetés sohasem terjedt volna el.

A Zalka Tsz elnöke persze nem úgy indult neki, hogy a szórva vetést majd egyszer másoknak ajánlja. Most az országban mégis 160 gazdaságban 150 ezer hektáron alkalmazzák módszerét.

•

Minden a lehető legtermészetesebben kezdődött. Ahogyan fejlődött a mezőgazdaság, egyre több és egyre korszerűbb vetőgépet vásároltak az üzemek. Csak' olyankor állt meg a tudomány, amikor, az időjárás és a késői betakarítású növények miatt, a talajt nem sikerült jól előkészíteni és a vetőgép nem a földbe, a rögös talajra szórta a magot.

— Itt a szövetkezetben 22, előtte az állami gazdaságban 8 évig azt tapasztaltam, hogy minden esztendőben akad jó néhány hektár, ahol az ősi módszerrel kell elszórni a magot, arr.it azután disztillerrel forgatunk a földbe. Csak lassanként érlelődött a gondolat, jó lenne ezen a módszeren finomítani és ha lehet, gyorsabbá tenni, hogy a termésátlagok a szórva vetés után se legyenek sokkal alacsonyabbak.

Aki szórva vei...

A szövetkezetben előbb műtrágyaszóróval próbálkoztak, meglepő eredménnyel. De az már a kísérlet első napjaiban megfogalmazódott, a berendezést tökéletesíteni kell. Az új vetőgépet a tsz szakembereinek ajánlása alapján a Kecskeméti Mezőgép Vállalatnál fejlesztették ki, készítették el.

De nézzük, mit mutatnak az 1976 óta feljegyzett számok? Mit is bizonyítanak? Azt, hogy a szórva vetés állja a versenyt, olcsó, gyors és már a termés sem alacsonyabb!

— A szövetkezetben 1980 óta a búzát mind a 800 hektáron szórva, vetőgéppel vetjük el, de ha a módszer hatásosságáról többet akarunk tudni, érdeklődjön Varjas Gyulától — tanácsolja a szentandrási közös gazdaság elnöke.

•

Varjas Gyula alapos ember és mert az ország legjobb bú-, zatermelőjének hírében áll, véleményére érdemes odafigyelni. A tiszakécskei találkozásra így emlékezik:

— Amit akkor mindjárt észrevettem, az az volt, hogy Hrabovszki Mihály megszállott ember. Megmondom őszintén, amit a szórva vetésről mondott, megmosolyogtam. No, mi a csuda, visszatérünk a múltba?

A látvány, a szétszórt magok egyenletes eloszlása azonban mást is sugalmazott a tapasztalt mezőgazdász számára.

— No, gyertek el hozzánk is. Én vagy leégetlek, vagy fel-, emellek — mondtam akkor. És néhány nap múlva már a Székesfehérvári Szabad Élet Tsz-ben dolgozott a szórva vető.

Varjas a módszerről összefoglaló értékelést először a Magyar Mezőgazdaság című hetilapban megjelent írásában adott: „Igen kíváncsian figyeltem a szórva és a sorosan vetett búzaparcellák növényeinek fejlődését. Kételkedtem ugyanis abban, hogy a szórva vetés ugyanannyi termést adhat, mint a soros vetés. Kételkedésemet a tavaszi tőszámlálás, majd a négyzetméterre jutó kalászszem már megingatta .. . Elérkezett a búza aratása. A többlettermés 237 kilogramm volt hektáronként a szórva vetés javára. Nagy jelentőségűnek tartottam, hogy az SZV 12 szórva vető gép napi 70—80 hektáros teljesítménye nagyban lerövidítheti a vetésidőt. Szinte optimális időben végezhetjük el a munkát."

A kísérleti eredmények birtokában a Szabad Élet Tsz-ben már 1983 őszétől a búza 60 százalékát az új módszerrel juttatják a földbe. így ért el a tsz tavaly 8,6 tonnás hektáronkénti terméssel az országba-• --!sö helyezést.

A szobába az ablakon ál omlik a hűvös, szeptember reggeli levegő. Hrabovszki Mihály minduntalan felpattan, kissé meggörnyedve járkál, bal kezét hátul a derekára teszi.

— Vigyázzon, mert még jobban megfázik.

— A fenét, nem megfázás ez, kétihárom nap és elmúlik. Kint szereztem a gép mellett — magyarázza, közben keres valamit, azután írásokat tesz elém, hogy nem a levegőbe beszél.

— Higgye el, minden a régi alapokon újul meg.

A titkárnő közben leveleket tesz az asztalra. Az elnök izgatottan tépi fel valamennyit. — Nézze, olvassa ezeket — nyom a kezembe néhányat.

Mintha csak az eddig elhangzottakat igazolná a dabasiak levele: „A szórva vetés technológiáját a mi körülményeink között az egyedüli megoldásnak tartjuk. Az idén valamennyi kalászost, a 3 ezer 200 hektárt az önök módszerével vetjük. A szántás nélküli talajműveléssel együtt 1,1 millió forintot takarítottunk meg."

És végül idézet egy másik, közelebbi gazdaságban keltezett írásból, annak bizonyságául, hogy a mondás; senki sem lehet próféta saját hazájában, azért nem mindenütt és minden időben igaz: „Optimálisnál rosszabb magágy esetén, mely időjárás és elővetemény függvénye, biztonságosabb, minőségileg jobb a szórva vetés. Folytatjuk .. ., sőt a kisgépek rovására azt növeLni kívánjuk " Aláírás: Kovács Péter, a

Szarvasi Dózsa Tsz elnöke

•

Ezzel tulajdonképpen be is fejezhetnénk az írást, ha mindent elmondtunk volna, ami teljessé tesz egy történetet. Természetesen nem arra gondolunk, hogy mennyi megaláztatásnak is beillő élcelődést kellett a szórva vetés „atyjának" eltűrnie. Ki emlékszik, ki beszél ma már erről?" Legkevésbé Hrabovszki Mihály, aki talán minderre fel sem figyel, ha mások jóindulatúan meg nem kérdezik: téged ez nem zavar? Inkább arra gondolunk, hogy a Békésszentandrási Zalka Máté Tsz az idén 6,7 tonnás búzatermésével az első lett a megyében.

Az pedig, amit erre magyarázatul kapunk, Hrabovszki Mihály portréját teszi teljesebbé.

— Könnyű lenne most azt mondani, hogy mindez a szórva vetés igazolása. Meglehet, a növények ritkább térállásának, ami a szórva vetésnek tulajdonítható, is köze van a viszonylag nagy terméshez, de ez még nem bizonyított. Mint ahogyan azt sem tudjuk pontosan, legfeljebb feltételezzük, miért pusztítottak az egyik helyen jobban, a másik helyen kevésbé a búza betegségei. Azt mondom tehát, a szórva vetés nem lehet az egyedüli üdvözítő, sokkal inkább kiegészítő technológia a nagy terméshez vezető út, amely segít az optimális vetésidő betartásában.

Ám alighogy befejezi megfontoltnak tűnő szavait, újra elragadja a hév:

— Sietnem kell. Kevés az időm a nyugdíjig, és addig még jó lenne a szórva vető teljesítményét megnövelni és a leg-, gyengébb láncszemen, a tárcsa munkáján is javítani — s ahogy búcsúzáskor feláll, megpróbál kiegyenesedni. Nem megy. Kezével legyint, mintha semmiség lenne az. egész. — No. majd holnap biztosan sikerül.

Kepenyes János