Békés Megyei Népújság, 1985. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-12 / 188. szám
1985. augusztus 12,, hétfő NÉPÚJSÁG Szovjet külpolitika Egy szerződés margójára Tizenöt év nem nagy idő. Történelmi mértékkel csupán egy pillanat. Az igazán hosszú távú társadalmi, politikai folyamatok kibontakozásához ennél többre van szükség. A Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság között 1970. augusztus 12-én aláírt szerződés eredményei azonban már most értékelhetőek. A második világháború utáni korszak egyik legfontosabb nemzetközi dokumentumát látták el kézjegyükkel Moszkvában a két ország vezetői: a későbbiekben erről az alapról kiindulva születtek meg az NSZK híres „keleti szerződései”, s végső soron ez is nagy hozzájárulás volt a helsinki értekezlet megvalósításához, az európai biztonsági és együttműködési folyamat kibontakozásához. A szerződés leglényegesebb eleme az 1945 utáni határok elismerése. Nyugat- Berlin státuszáról négyhatalmi egyezmény született, ez sem jöhetett volna létre a szovjet—nyugatnémet szerződés nélkül.'A hevenyészett felsorolásból is látszik, korszakalkotó jelentősége volt az akkori eseményeknek. A szovjet vélemények szerint a szerződés minőségileg új szakaszt nyitott a két ország kapcsolataiban, megteremtette a szükséges kereteket a jó viszony, a kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködés kialakításához, majd elmélyítéséhez. A békés egymás mellett élés elve alapján létrejött megállapodás ma már az európai valóság szerves része, s ezen az sem változtat, hogy 1982 óta az NSZK politikájában lényeges változások történtek, amelyek éppenséggel nem a tizenöt évvel ezelőtt megjelölt irányba mutatnak. Szovjet részről főleg azt vetik a bonni kormány szemére, hogy az amerikai közép-hatótávolságú atomrakéták telepítése után most az űrfegyverkezésre is igent mondott. A CDU—CSU—FDP koalíció részéről elhangzott nyilatkozatok azt bizonyítják, hogy összességében a Kohl-kormány is pozitívan értékeli a szerződést és annak hatását az NSZK világpolitikai helyzetére. Ugyanakkor a mostani bonni hivatalos körök nem rejtik véka alá, hogy továbbra sem mondtak le bizonyos kérdések „felmelegítéséről”, a kedvező alkalom esetén nein haboznának elővenni a határok ügyét. Ez a magatartás az utóbbi időben érthető megdöbbenést váltott ki az érintett szocialista országokban, így Csehszlovákiában, Lengyelországban és a Szovjetunióban. Az eredmények tehát nyilvánvalóak. A veszélyek úgyszintén. Kölcsönös jóakaratot feltételezve ezek a fenyegetések elháríthatok. Horváth Gábor afgán választások Vasárnap megkezdődtek a helyhatósági választások Afganisztánban. A választásokat szakaszosan bonyolítják le; a szavazók elsőként Kabulban járulnak az urnák elé. Babrak Karmai államfő beszédében felhívta az állampolgárokat, hogy támogassák a jelölteket; tanúsítsanak politikai öntudatot, legyenek hűek a párthoz és az államhoz, elkötelezetten vegének részt az ország fegyveres" védelmében, és a gazdaság fejlesztésében. Az ország igen nehéz időszakot él át; meg kell küzdeni kívülről támogatott ellenforradalmi bandákkal — mondotta. Ennek ellenére a gazdaságban már eddig is sokat sikerült elérni. A forradalom évei alatt az állami szektor részaránya 20 százalékra nőtt. A szocialista országok segítségével -95 fontos beruházás épült az országban, s egyedül az elmúlt évben 14 százalékkal nőtt a nemzeti jövedelem. A forradalmi tanács rendelete 11 millió afgán parasztot szabadított meg a feudális kötöttségektől, s családok százezreit juttatta földhöz. Az állam jelentős lépést tett előre a szociális ellátás biztosítására; lakások, óvodák, kórházak épültek, szerte az országban. Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan novemberi genfi találkozója olyan kedvező lehetőség, amely azonban csak bizonyos körülmények között eredményezhet sikert, válthatja be a hozzá fűzött reményeket — állapítja meg az Izvesztyija szombati számában Alekszandr Bovin, a neves külpolitikái szemleíró. Már a megismerkedés, a személyes kapcsolatok teremtésének, a véleménycserének a ténye is pozitív jelenségnek tekinthető; ezek megteremthetik a lehetőségét annak, hogy megváltozzon a két ország kapcsolatainak légköre, s később tényleges politikai módosulások is bekövetkezzenek. Megtörténhet azonban az is, hogy ezekre egyáltalán nem kerül sor, annak ellenére, hogy Moszkvában és Washingtonban is a legalaposabban készülődnek a csúcstalálkozóra. Amerikai részről egyelőre olyan magatartás tapasztalható, amely a találkozó eredményességét illetően nem sok reményre ad okot. Ennek igazolására Bovin az atomkísérletekre egyoldalúan meghirdetett szovjet moratórium, az Egyesült Államokhoz ennek kapcsán intézett felhívási elutasító amerikai visszhangját idézi. Az egyetértés ma lehetséges minimumának kategorikus elutasítása nem a legjobb módja a genfi találkozóra való felkészülésnek. A Szovjetunió ési az Egyesült Államok közötti megértés ellen hat a Reagan elnök által meghirdetett doktrína, a törvényes kormányok megdöntésére szőtt reakciós puccsok nyílt támogatásának, ösztönzésének vállalása is. Ha az Egyesült Államok ilyen jogot tulajdonít magának, ha a nemzetközi csendőr ruháját ölti magára, akkor ez határozott ellenállásra talál szovjet részről. Washingtonnak erre is gondolnia kellene a genfi találkozó előtt, ha csak nem akar onnan üres kézzel távozni. A Szovjetunió megállapodásra törekszik. Meg akarja érteni az Egyesült Államok érdekeit és gondjait. Joggal számít azonban • ezen a téren viszonosságra, hiszen a Szovjetuniónak is megvannak a maga érdekei és gondjai, s egyelőre úgy tűnik, hogy Washingtonban hajlamosak erről elfeledkezni. A Szovjetunió tisztában van azzal, milyen jelentőségük van az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatainak a két ország, és az egész nemzetközi élet szempontjából. A Szovjetunió külpolitikai érdekei azonban sokkal nagyobb területet ölelnek fel, sokkal több iránybahat- nak, mint a szovjet—amerikai viszony. E fő irányok közül Alekszandr Bovin elsőként az európai problémákat, az európai biztonság kérdéseit említi. Ezen a téren a szovjet politika lényege a helsinki folyamat továbbvitele. Ennek megvoltak és ma is megvannak a nehézségei. Kétségtelen azonban, hogy Európában a béke, az együttműködés erősítése irányába ható tényezők számottevőbbek, mint a háború, a konfrontáció elemei. A bécsi tárgyalásokon ési a stockholmi értekezleten is van lehetőség a kijutásra a zsákutcából, el lehet jutni a kölcsönösen elfogadható megoldásokhoz. Elérésüket elsősorban az Európán kívüli erők fékező hatása akadályozza. Ennek megállapításával a Szovjetunió nem az Egyesült Államok és európai szövetségesei közötti .ellentétek szítására törekszik. Azt kívánja csupán, hogy európai Szomszédai tengerentúli kapcsolataikat, befolyásukat tengerentúli szövetségesük politikai kultúrájának növelésére használják fel. A szovjet külpolitika másik - nagy irányaként említi a cikkíró az ázsiai, a csendesóceáni politikai stabilitás erősítésében való érdekeltségét. E stabilitás biztosítását szolgálják a hagyományosan baráti szovjet—indiai kapcsolatok. A Szovjetunió szempontjából lényegi jelentőséggel bír a Kínához fűződő kapcsolatok normalizálás^ is. A Szovjetunió arra is számít, hogy túljutnak a hullámvölgyön Japánhoz fűződő kapcsolatai. Ha sikerül pozitív változásokat elérni a szovjet külpolitika más területein, elmélyíteni az európai együttműködést, erősíteni az ázsiai politikai szilárdságot, fejleszteni a Szovjetunió más országokhoz fűződő, kölcsönösen előnyös kapcsolatait, akkor ez előbb vagy utóbb elősegíti azt is, hogy a szovjet—amerikai viszony visz- szatérjen a normális mederbe. Kínai modernizálás A kínai szocialista építés következő évtizedekre vonatkozó célkitűzéseit vázolta Hu Jao-pang kínai pártfőtitkár vasárnap egy pekingi kádertalálkozón. Hu a kínai modernizálási program három lépcsőfokát jelölte meg: az első lépés az 1980. évi ipari és mezőgazdasági termelés volumenének megnégyszerezése 2000ig; ezután a második lépésben közepesen fejlett országgá alakítják Kínát. Ennek határideje 2021, a Kínai Kommunista Párt megalapításának centenáriuma. Következő lépésként azt tűzték ki célul, hogy 2049-ig, a Kínai Népköztársaság megalakulásának századik évfordulójáig a világ legvirágzóbb és leghatalmasabb államai közé emelik, olyan országgá fejlesztik, amely magas/szin- tű anyagi civilizációval, szocialista kultúrával és erkölccsel rendelkezik. A Kínai Kommunista Párt főtitkára hitet tett a kínai szocializmus Teng Hsziao- ping által 1979-ben megfogalmazott elvei (szocialista út, proletárdiktatúra, a párt vezető szerepe, a marxizmus—leninizmus, a Mao Ce- tung-i gondolat) és a kommunizmus eszméi mellett. Uganda Az Ugandát irányító katonai tanács vasárnap két újabb minisztert nevezett ki az általa létrehozott ,,nemzeti egységkormány’* tagjává. Az új miniszterek egyike Oli- co Okúi, aki a júliusban megbuktatott Milton Obote párthíveként parlamenti képviselő volt. Most az energia-, posta- és távközlésügyi minisztérium irányítását bízták rá. Robert Kitariko, az ellenzéki Demokrata Párt főtitkára a közszolgálattal és kabinetügyekkel foglalkozó miniszter lett. Ismét kormányellenes tüntetés volt a chilei fővárosban. A képen meggyilkolt baloldali személyiségek hozzátartozóit veszik közre a rendőrök (Teiefotó) Zavargások a Dél-afrikai Köztársaságban. A képen egyházi személyiségeket vesznek őrizetbe a rendőrök Fokvárosban (Teiefotó) hírek hírek hírek MA: KLÁRA NAPJA A Nap kéi 5-36 — nyugszik 20.02 órakor A Hold kél-----— nyugszik 17.51 órakor ÉVFORDULÓ Száztíz évvel ezelőtt, 1875. augusztus 12-én született Nezsiderben, és 86 éves korában, 1961-ben halt meg Tapolcán Csörgey Titusz ornitológus. . * — TETŐZIK A DUNA. A Lupa- és a Pap-szigetet 40 —50 cm-es víz borítja, Szentendre és a Római-part térségében pedig néhány partközeli épületet elért az ár. A fővárosban az alsó rakpartot lezárták, ezért az észak- és Dél-Buda között közlekedők kerüljék a Várhegy és a Duna közötti részt. A rendőrség a Duna- parton felejtett járműveket a környező utcákban helyezte el — tulajdonosaikat nem büntetik meg. A kocsik hollétéről az érintettek , a 134- 035-ös telefonszámon érdeklődhetnek. — JUGOSZLÁV FILMEK. Emir Kuszturica rendező „Papa szolgálati útra ment” című filmjének az idei can- nes-i fesztiválon aratott nagy sikere (elnyerte az Aranypálmát) jelentősen megnövelte a külföld érdeklődését a jugoszláv játékfilmek iránt. A most folyó lo- carnói fesztiválon 9 jugoszláv filmet vetítenek le. Még ebben a hónapban a vevey-i (Svájc) nemzetközi versenyen, a montreali fesztiválon, a velencei s a frankfurti nemzetközi gyermekfilmszemlén mutatnak be jugoszláv filmeket. — DIÁKTURISTÁK találkozója. A KISZ Központi Bizottságának megbízásából a KISZ Heves Megyei Bizottsága augusztus 21. és 25. között rendezi meg az egyetemisták, főiskolások X. országos turisztikai találkozóját. A turisztikát és természetet kedvelő egyetemistákat, főiskolásokat idén a lipicai ménesről híres Szilvásvárad látja vendégül. — ÉRTÉKES DIJAKAT nyertek a Kőbányai Sörgyár termékei a Lisszabonban megrendezett Monde Selek- cion nemzetközi sorversenyen, amelyen 50 ország 150 sörkészítménye közül választotta ki a bíráló bizottság a legkiválóbbakat. A vetélkedőn a kőbányai gyár Budapest márkájú söre másodszor kapott aranyérmet, emellett elnyerte még a magasabb fokú elismerést jelentő Pálma-díjat. — MÁR A TÉLRE készülnek a hajdúszoboszlói kőolaj- és földgázbányászok. Megtörtént a kőolaj és a földgáz termelését, kezelését ellátó technikai berendezések vizsgálata, kijavították, kicserélték a hibás szerelvényeket, csővezeték-szakaszokat. A kapacitás bővítése érdekében új termelö- kutak bekötését kezdték meg. — MEGTALÁLTAK Szov- jet-Észtországban egy XV. századi velencei ősnyomtatványt, amely De animalibus címmel gyűjteményes összeállításban tartalmazza Arisztotelész, a nagy ókori görög filozófus és tudós állattani megfigyeléseinek és kísérleteinek leírását. A szenzációs lelet a tartui egyetem egyik volt tanárának könyvtárából bukkant elő. A becses Arisz- totelész-gyűjteményt a többi híres tartui nyomdai relikvia között fogják őrizni; ezek legrégibb darabja 1470- ből való. Hírügyeletünk .. ... telefonszáma: Z#"OÖ U Napos idő Várható időjárás az ország területére ma estig: túlnyomóan napos idő várható. Elszórtan azonban futó zápor, esetleg zivatar is kialakulhat, mérsékelt, változó irányú széllel. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 12, 17 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30 fok körül alakul. * — TÁJFUN pusztít Dél-Ko- reában. A trópusi vihar következtében tízen meghaltak, sok személynek nyoma veszett. — MENEKÜLŐ TAXI — II HALOTT. Egy rendőrség elől menekülő taxisofőr elvesztette uralmát az autó fölött, és belerohant egy temetésre igyekvő tömegbe a kenyai Kisumu városban. Kilenc gyermek a helyszínen, további kettő a kórházban vesztette életét. A taxis, akinek az őt üldöző rendőröket sikerült leráznia, a tragédia után néhány órával jelentkezett a rendőrségen. Azt állította, hogy a hatóság elől menekülő két fegyveres férfi kényszerítette az ámokfutásra. — BEZÁRULT a pécsi bőrszakvásár. Több mint ötmillió pár lábbelit rendelt a gyártóktól a hazai nagykereskedelem a pénteken bezárult pécsi bőr- és cipőipari szakvásáron. A jövő év tavaszi és nyári modelljeinek, valamint a hozzájuk szükséges alapanyaguknak és kellékeknek a kínálatát és keresletét egyeztetni hivatott szakmai fórumot most ötöd- ízben rendezte meg a me- csekaljai városban a Bőr- és Cipőipari Egyesülési. LOTTÓ A Sport fogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 32. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények — a nyereményilleték levonása után — a következők: 4 találatos szelvénye 98 fogadónak volt, nyereményük egyenként 103 374 forint; 3 találata 9081 fogadónak volt, nyereményük egyenként 558 forint; a 2 találatos szelvények száma 259 484 darab, ezekre egyenként 24 forintot fizetnek. — KÖZÜTI INFORMÁCIÓK. A 46. sz. főút 41 + 254 km szelvényben levő Hármas-Körös-híd felújítási munkái miatt továbbra is 10 tonna összsúlykorlátozás, s félpályás útlezárás van érvényben. Éjjel-nappal működő jelzőlámpák jelzik a forgalom- irányítást az erre haladó gép- járművezetőknek. A 44. sz. főút csabacsüd—kon- dorosi szakaszán tovább folytatódik az úgynevezett „infrado- minás” technológiával a burkolatfelújítás. A félpályás lezárás és a terelőőrös forgalomirányítás mellett készülő burkolatfelújítás várhatóan 1985. augusztus 25-ig elkészül. Tovább folytatódik Orosházán a 47. számú főút Huba utcai csomópontjának korszerűsítése. Az időnkénti félpályás lezárások, forgalomkorlátozások sebességkorlátozással járnak. A munka várhatóan augusztus 35- ig befejeződik. — FELHÍVÁS! Békéscsaba Városi Állami Közegészségügyi, Járványügyi Szolgálata felhívja a város lakosságának figyelmét, hogy 1985. augusztus 15, 16, 17-én kullancs- és szúnyogirtást végez. Kullancsirtás a Békéscsaba város napközis táborban és a pósteleki parkerdőben a reggeli órákban Actelic 50 EC vegyszerrel lesz. Szúnyogirtás az éjszakai órákban Békéscsaba város és a pósteleki parkerdő területén Unitox 100 SC vegyszerrel. A fenti vegyszerek a méhekre és emberre káros hatással lehetnek. Kérjük a lakosságot, hogy a jelzett időpontban az ablakokat tartsák csukva, a méhészek a méheket a jelzett területre ne engedjék ki.