Békés Megyei Népújság, 1985. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-07 / 184. szám

1985. augusztus 7., szerda NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT SPORT Sajtótájékoztató a bajnoki rajt előtt Újra a gólkülönbség dönt Jelenet a tavaszi Békéscsaba—Tatabánya (1—0) mérkőzésről Fotó: Fazekas László MNK: Varsánygyiirón kezdenek a lila-fehérek Az MLSZ kedden délelőtt az OTSH tanácstermében tartotta meg szokásos, baj­noki rajt előtti sajtóértekez­letét — jelenti az MTI. ISMÉT A GÓLKÜLÖNBSÉG DÖNT Dr. Páncsics Miklós főtit­kár beszámolt arról, hogy miután az előző bajnokság hajrájában néhány mérkőzés kétkedést váltott ki a közön­ségben, az MLSZ az érintett klubokra bízta a szükséges vizsgálat lefolytatását és a büntetések kiszabását. Az Ü. Dózsa megállapította, hogy a csapat mélyen a várakozás alatt szerepelt. Ezért nem fizeti ki a csapat prémiumát és a szakemberek jutalmát sem, 200 ezer forintot. Az őszi idény tapasztalatai alap­ján döntenek arról, hogy az összeget visszadják-e vagy másra használják fel. A Fe­rencváros elsősorban a két utolsó tavaszi mérkőzésen mutatott játék alapján meg­vonta a csapat tagjaitól az évi (250 ezer forint) prémiu­mot. A Tatabánya a Haladás elleni mérkőzés kapcsán Kiss Imre volt szerződtetett labdarúgót (már nem a Ta­tabánya játékosa) írásbeli dorgálásban részesítette. Fi­scher Lászlót hat bajnoki, il­letve kupamérkőzéstől eltil­totta és megvonta 30 ezer forintos évi jutalmát. További egyesületek a klubon belül lefolyt vizsgá­latról eddig nem tájékoztat­ták az MLSZ-t. Páncsics Miklós elmondta, hogy az 1985 86. évi bajnok­ságtól ismét a régi rend ér­vényes, pontegyenlőség ese­tén a holtversenyt a gól- különbség dönti el, nem pe­dig az egymás elleni ered­mény. Az NB II-ből az ed­digi három csapat helyett négy esik ki, helyükre a hat területi bajnokból négy ke­rül az előző hárommal szem­ben. Az őszi idény (a tavaszról előrehozott négy fordulóval) november 23-ig tart. Elkép­zelhető, hogy a gyorsított menetben a Ferencváros műsora tovább sűrűsödik. Amennyiben ugyanis há­rom vagy több ferencvárosi labdarúgó utazik a Szovjet­unióba a juniorválogatottal, akkor UEFA Kupa-napra halasztják el a Pécs, a Bé­késcsaba és_ a Zalaegerszeg ellen kisorsolt találkozókat. OKTÓBERBEN WALES ELLEN Mezey György szövetségi kapitány a válogatott őszi műsoráról beszélt. — Nem veszem sokszor igénybe a kipróbált „A” vá­logatott játékosokat. Klubja­ik is sok mérkőzést játsza­nak, nem akarjuk zavarni menetüket. Az ősz folyamán azokat a fiatalabbakat sze­retném többször is vizsgáz­tatni, akik eddig nem kap-> tak lehetőséget a bizonyítás­ra. Először szeptember 23—25. között 30—35 tagú keret jön össze, lesz két mérkőzés is, egyelőre ismeretlen az el­lenfél. Közlik a játékosok­kal a mexikói felkészülés követelményeit, ugyanakkor felmérik állapotukat is. Másodszor az „A” váloga­tott — fiatalabbakkal kiegé­szítve — október 10—16. kö­zött lesz együtt, ideesik a Wales elleni idegenbeli mér­kőzés is. A harmadik felkészülési találkozó: október 28—30. Harminc „B” válogatott ke­rettagból alakult csapat ját­szik majd mérkőzést, gyako-, rolják az „A” válogatott stí­lusát. Ide azokat hívja meg a kapitány, akik bekerülhet­nek a 22 tagú világbajnoki keretbe. Az ősz folyamán negyed­szer november 25-én talál­koznak, s a gárda ' mexikói túrára indul. December 14- én lesz Tolucában a Mexikó elleni hivatalos mérkőzés, ezenkívül még több találko­zóra sor kerülhet, esetleg a VB-t rendező országon kí­vül is. A tavaszi VB-,felkészülés- ről: Januárban együtt lesz a válogatott. Márciusra orszá­gok közötti mérkőzést ter­veznek. Május 1-től közvet­len VB-felkészülés, de még nem dőlt el, itthon vagy kül­földön. — Egyre több vélemény hangzik el az 1986. évi vi­lágbajnokság esélyeiről — mondta a szövetségi kapi­tány. — A legjobb 24 közül AZ MLSZ FELHÍVÁSA A bajnokság rajtja előtt az MLSZ felhívást tett köz­zé: „Az utóbbi évek néhány sajnálatos tünete arra kész­teti az MLSZ elnökségét, hogy ismételten a szurkolók­hoz forduljon, s mindenki­hez, aki szívén viseli a ma­gyar labdarúgás ügyét. Köz­ismert, hogy a közelmúlt­ban több rendbontás, sport­szerűtlenség, s ugyanakkor a versenyszabályokat és a sporterkölcsöt sértő torzu­lás, rendellenesség hátráltat­ta és károsan befolyásolta a labdarúgás fejlődését. Az MLSZ kötelességének érzi, hogy újólag felhívja mind a klubok, mind a közönség figyelmét a versenyszabá­lyok és a pályák rendjének betartására. Nem tűrhető el, hogy akár egyes, magukról megfeledkezett vezetők vagy játékosok, akár a közön­ség egyes csoportjai ♦vétse­nek mindezek ellen. Éppen ezért az MLSZ az 1985/86. évi bajnokságra az új ver­senykiírásban az eddiginél szigorúbb előírásokat alkal­maz, és ezeknek minden rendelkezésre álló eszközzel érvényt szerez. Szükség esetén a várható szankciók (többek között): — zárt kapuk mellett meg­rendezett mérkőzések — a pályaválasztói jog fel­függesztése — pénzbüntetések — bajnoki pontok elvétele — végső esetben a bajnok­ságból és a kupaküzdelmek­ből való kizárás. a 16-ba kerülés valós lehe­tőség, mert körmérkőzést vívnak a csapatok, és reális, hogy a magyar válogatottal szemben ilyen igény legyen. A legjobb 16-tól azonban ér­telmetlen jóslásokba bocsát­kozni, hiszen onnan egyenes kieséses rendszerben folyik tovább a küzdelem, s ki tud­ja még, kivel kerül szembe. ÜJ KAPUSSZABÁLY — Egyetlen szabályváltoz­tatás történt, ez a kapusok játékával függ össze — mondta Szlávik András, a játékvezető bizottság veze­tője. — A kapusnak a védés után úgy kell játékba hozni a labdát — csapattársához —, hogy a labdának el kell hagynia a 16-ost. A változ­tatás célja, hogy gyorsítsa a játékot, csökkentse a kapus időhúzási lehetőségét. — A játékvezetők minden eddiginél határozottabban őrködnek majd a játéktér és a stadion rendjén — mon­dotta Szlávik András. — Azonnal mérkőzésbeszünte­tést von maga után, ha a bírót vagy a partjelzőt bár­mivel megdobják. Arra a kérdésre, hogy lesz-e magyar játékvezető a világbajnokságon, Szlávik András így felelt: — Minden ország hét já­tékvezető nevét adhatta meg a FIFA-nak, mi is ezt tet­tük. Divinyi, Hartmann, Ko­vács I. L., Nagy M., Németh, Pádár és Szabó tagja a FL- FA-keretnek. Nagyon remél­jük, hogy magyar játékveze­tő is eljut Mexikóba, de ezt a bírót nem mi jelölhetjük, hanem a FIFA választja ki. SZÁZTIZENHÁROM IGAZOLÁS Góliás Róbert, az MLSZ átigazolási bizottságának ve­zetője: — Izgalom, különösebb gond nélkül zajlott le az át­igazolási időszak. Voltak és vannak még vitás kérdések, de ezek nem különösebben ismert játékosokkal kapcso­latosak. Az NB I-es és az NB Il-es klubokhoz 113 já­tékos igazolt át, ez a szám azonos a két évvel ezelőtti, az 1983-as adattal. Megemlítette az átigazolá­si bizottság vezetője, hogy az NB I-ben az átigazolások a játékosok eszmei értékével 21 millió forintot mozgattak. Minden pontért küzdeni kell... Szekeres Tamás, az MTI kiküldött munkatársa jelenti: A szófiai Európa-bajnok- ság vízilabdatornája immár két fordulón jutott túl, így lassan kezdenek kirajzolód­ni az erőviszonyok. A vá­rakozásnak megfelelően a tabella végén a görög és a holland csapat áll, az esé­lyesebbek vezetik a mezőnyt. A magyar csapatnak jelen­leg 50 százalékos a teljesít­ménye, egy győzelem és egy vereség az eddigi mérlege. Az olimpiai bajnok jugoszlá- vok ellen 7:4, az NSZK-val szemben 6:8. Hogyan érté­keli a magyarok játékát Ru- során Péter szövetségi kapi­tány? — A Szovjetuniót nem számítva, a két legnagyobb ellenféllel találkoztunk eddig — mondta. — A jugoszlávok ellen kitűnő játékkal sike­rült megszereznünk a két pontot. A második forduló­ban az NSZK ellen már nem sikerült a jó folytatás. Két negyeden keresztül még tar­tottuk magunkat, de aztán sorozatban jöttek a hibák. Két olyan akciógólt is kap­tunk, amit el kellett vol­na kerülni. Hozzátartozik azonban az értékeléshez, hogy az utolsó percekre ide­gileg is elfáradt a csapat, az első három negyed állandó bírói nyomása miatt. Sokszor hangzik el érv­ként, hogy a játékvezetők támogatták az ellenfelet. Nem lehet, hogy a magyarok többet szabálytalankodnak? — Nem valószínű, hogy. durvábbak lennénk mások­nál. Inkább különös érdek­összefonódásokat lehet felfe­dezni. Ügy tűnik, ebben a „sakkjátszmában” ritkán tu­dunk jót húzni. Alapvetően persze nem a bírók voltak az okai vereségünknek. A magyar kezdőcsapat me­zőnyjátékosainak átlagéletko­ra 31 év felet van. Bírni fog­ják a sorozatterhelést? — Évek óta gondja a vá­logatottnak, hogy öregek a játékosok. Az itteni gárda egészét is figyelembe véve — tehát nemcsak a kezdő­csapatét — igen magas a korátlag. Játéktudásuk meg­felelő, de az nekem is nagy kérdés, hogy fizikailag, ide­gileg végig bírják-e az EB-t. Mi a tapasztalata a vízi­labdatorna egészéről eddig? — Ebben a sportágban is rendkívül kiegyenlítődtek az erőviszonyok, nincsenek elő- re lefutott mérkőzések — fe­jezte be gyorsértékelését a kapitány. Tegnap délután válogatot­tunk 8—6-ra győzött Görög­ország ellen, ma pedig Spa­nyolország lesz az ellenfél. Tíz nappal a labdarúgó NB I rajtja után augusztus 20-án, kedden mindenütt 16.30 órai kezdettel megkez­dődnek az 1985 86. évi lab­darúgó Magyar Népköztár­sasági Kupa küzdelmei is, az NB-s klubok részvételé­vel. Döntetlen esetén kétszer 15 perces hosszabbítás követke­zik, s ha ez sem határoz, akkor tizenegyesrúgások ad­ják a győztest. Augusztus 20-án a legjobb 64 közé jutásért játszanak, augusztus 28-án pedig már a 32 közé kerülés dől el. A Békés megyei csapatok közül az NB I-es lila-fehé­rek a teljesen ismeretlen, Hajdú-Bihar megyei Var- sánygyürén lépnek pályára. A négy másik résztvevőnek viszont feltehetően jóval ne­hezebb dolga lesz, hiszen magasabb osztályban sze­replő ellenfeleket fogadnak, kivételt a szarvasiak jelen­tenek, ők idegenben lépnek pályára. A Békés megyeiek sorso­lása: Békéscsabai Előre Spartacus—Varsánygyüre, Med gyesegyháza—Szeged; Dózsa, Mezőhegyesi SE— Szeol Délép SC, Dorozsmai TSZSK—Szarvasi Vasas, Bé­kési SE—Hódmezővásárhelyi Metripond. Ami az NB I-es csapatokat illeti, a kupavé­dő Honvéd Dömsödön, a Va­sas Tiszalökön, az MTK-VM Bugyin, az FTC Csengődön, az Ű. Dózsa Mádon, a Cse­A vasárnap; Buda­pest Nagydíj már tizenegyedik állo­mása volt a tizen­öt részversényből és a szep­tember 7-i római döntőből álló IAAF MOBIL Grand Prix sorozatnak. A fináléig hátralevő négy viadalon — Zürich, Nyugat-Berlin, Köln és Brüsszel — már nagyabb meglepetések nem lehetnek a pontversenyben, az élen állók már biztosan ott lesz­nek az olasz fővárosban. Minden bizonnyal rajthoz áll a vasárnap 825 cm-rel győztes távolugró, Pálóczi Gyula, aki újabb sikerével már 18 pontos és vezeti a mezőnyt. Mögötte két másik budapesti szereplő, Szalma László és a szovjet Lajevsz- kij áll. Bakos György számában, a 110 méteres gátfutásban Bu­dapesten nem jött össze megfelelő mezőny a pont­szerzéshez, így itt a helyzet változatlan, azaz a kanadai McKoy vezet, Bakos a má­sodik. pel Pilisvörösváron, a Rába ETO Pecölön, a Siófok Pe- remartonban, a Videoton Ta­másiban lép pályára a nyitó fordulóban. * * * A Szolnok Megyei Nép­lapban olvastuk: Tóth Fe­renc labdarúgó-emléktornát rendeztek Kunszentmárton- ban négy csapat részvételé­vel. Az elsőségei 5, ponttal (utolsó mérkőzésükön 7—1- re nyertek a házigazdák el­len) a Szarvasi Vasas nyer­te, a további sorrend: 2. Kunszentmárton, 3. Szente­si Vízmű, 4. Szolnoki Vegyi Művek. A szarvasi Vigh nyerte a legjobb góllövőnek járó díjat 's- 4 góllal. Totötippjeink 1. Düsseldorf—Mannheim 1 2. Nürnberg—Bochum 1 3. 1. FC Köln—Frankfurt l x 4. Hamburg—Kaiserslautern 1 5. Saarbrücken—Dortmund x 1 6. Hannover—Leverkusen x 1 7. VfB Stuttgart—Mönchengl. x 2 8. Osnabrück—Bielefeld x 1 9. Hertha BSC—Oberhausen l 10. Freiburg—Braunschweig l x 11. Darmstadt—Kassel 1 12. Karlsruhe—Bla-Weiss 1 13. Duisburg—Fortuna Köln x 1 PÖTMÉRKÖZÉSEK 14. Solingen—St. Kickers 1 15. Aschaffenburg—Homburg x 16. Wattenscheid—TB Berlin 1 A MOBIL GP LISTAVEZETŐI Férfiak 200 m: Jefferson (amerikai). 400 m: Rowe (amerikai). 1500 m: Scott (amerikai). 5000 m: Padilla (amerikai). 110 m gát: McKoy (kanadai) 42, 2. Bakos (magyar) 34. Rúd: Krupszkij (szovjet). Távol: Pálóczi (magyar) 18, 2. Szalma (magyar) i5, 3. Lajevsz- kij (szovjet) 14. Diszkosz: Bugar (csehszlovák). Gerely: Viljhalmsson (izlandi). Az összetett pontverseny állá­sa: 1. Viljhalmsson 43 pont, 2. McKoy 42, 3. Scott 38, 4. Krupszkij 36, 5. Rowe 35, 6. Pa­dilla és Bakos 34—34, 8. Petra- noff, Maree és Quinon 32—32. Nők 100 m: Kasprzyk és Tomczak (mindkettő lengyel). 800 m: Kovács (román). 3000 m: Kristiansen (norvég). 400 m gát: Brown-King (ame­rikai). Magas: Kosztadinova (bolgár). Távol: Rogyionova (szovjet). Súly: í. Liszovszkaja (szovjet) és Fibingerova (csehszlovák). Az összesített pontverseny ál­lása: 1. Kosztadinova 45, 2. Brown-King 40, 3. Ritter 39, 4. Blaszak 36, 5. Kovács 33, 6. Kristiansen Bürki (28). 32, 7. Brill 30,5, 8. SZELEK SZÁRNYÁN. Fotó: Béla Ottó Pálóczi vezet a távolugrásnál BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Tele­fon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesltő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents