Békés Megyei Népújság, 1985. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-14 / 190. szám
1985. augusztus 14,, szerda ■KNiliMfa Mozgalom, kultúra, demokrácia A regi építészeti stílusok hangulatát idéző, de korszerű technológiával épült, 18 lakásos épületet adtak át nemrégiben Bonyliádon. A városi tanács által finanszírozott, és a Bonyhádi Építőipari Szövetkezet által felépített lakóház ablakain zsalugáterek vannak, amelyek feledtetik a panelházak sivárságát (MTi-fotó: Gottvald Károly — KS) Ellesett pillanatok Köszönés Bár érezte, annyi esélye sincs, mint az eszkimóknak, hogy megnyerjék a második világháborút, elhatározta, mégis köszönni fog. Szembe és hangosan, hogy elkerülhetetlen legyen a visszaköszönés. De jól sejtette: a Nagy Ember ezúttal is levegőnek nézte. Pedig biztos, hogy észrevette, ahogyan közelitett feléje a járdán. Ám hirtelen úgy tett, mint akinek halaszthatatlan elintéznivaló jutott az eszébe. Visszafordult, hogy ellenőrizze a könyvesbolt kirakatát: egymás mellett állnak-e a kiadványok, vagy saját, legújabban megjelent kötete ott van-e a könyvek között? Úgy látszik, nem találta, mert hosszan elidőzött a nézelődéssel... A mikrovilág legparányibb alkotóelemének érezte magát, leprásnak, visszataszítónak, valahányszor, amikor nem fogadták a köszönését. Nem csupán az elemi udvariatlanság vágta mellbe ilyenkor, összeomlóni érezte önérzetét is. Azt gondolta, az elutasítással jelezni akarja a másik fél az ő jelentéktelenségét, s azzal, hogy átnéz a feje felett, egyúttal a maga kivagyiságát emeli ki, lefombolva ezzel minden kapcsolatot, ami kialakulhat két ember között. Volt úgy, hogy akinek köszönt, azért nem fogadta, mert azt éreztette, a feje tele van országos gondokkal, és emiatt nem vesz tudomást a körülötte zajló életről. Hogy is van ez? ... Ha országos gondok gyötrik, akkor a körülötte zajló világ is ... Nem, nem, valami itt nem stimmel. Csak a káposzta feje nem észlelheti, ami körülötte zajlik. Tehát? Inkább a „bunkóság” fordítja el az ilyenek fejét a köröttük történtekről. Magas polcra kerültek, és úgy gondolják, az alacsonyabb régiókhoz már semmi közük, nem kell mindenkit észrevenniük. Ha beszélnek is hozzájuk ilyen körökből, kelletlenül tűrik azok gondolatközlését, közben tüntetőén kinéznek az ablakon, vagy gyors ujjakkal matatnak az íróasztalon heverő iratok között, minden lehetséges módon jelezve, hogy terhűkre van a másik... S ha a kényszer úgy hozza, hogy már elkerülhetetlen a kölcsönös üdvözlés, mert mások is jelen vannak, negédesre torzul a mosolyuk, maguk tesznek néhány lépést a köszönő felé, és megelőzik, de félreérthetetlenül úgy, mintha máris búcsúznának: „Jó egészséget továbbra is, elvtárs”. .. . Ö is megállt a kirakattól néhány méternyire, és türelmesen várta, hogy újra elinduljon a Nagy Ember. Pár perc múlva el is indult feléje. Aztán, mint aki álomból riad, tágra meresztett szemmel nézett, és csodák csodája!. . . ilyen még nem volt: előre köszönt. Az ismert ridegség megenyhült a vonásain, mintha valami baja lenne. Nem természetes mosoly ült az arcán. Lehet, hogy valaki neki sem köszönt vissza? Valaki, aki még magasabb polcon van nálánál? Vagy móresre tanították? De hát... hiába tanítsz madárfüttyre egy jegesmedvét az Északi sarkon, attól még zordak maradnak a jéghegyek ... Varga Dezső V. Sztyenykin: II Huan-misszió IX. A szocialista demokrácia fejlesztésénél egyszerre kell figyelembe venni a társadalmi, politikai és mozgalmi követelményeket. Minden mozgalom akkor és addig élő, amíg igényli a tömegek mindennapi cselekvő támogatását; míg az. állampolgá- -rok érzik, hogy szükség van változásokat előidéző aktivitásukra. A szocializmus, mint mozgalom — elsősorban a valóság kritikája — nemcsak, a kapitalizmusé. hanem a megszületett, a tömegek aktivitásával létrehozott szocializmus kritikája is. Ez a ..kritika" nem az ellenzékiség pozíciója, hanem céljainknak megfelelő tenni kész akarat, mely a fejlett szocializmus építésének egyik legfontosabb bázisa lehet, ha jól hasznosítjuk a szocialista demokráciában rejlő lehetőségeket. A szocialista társadalmi viszonyokban jelenlevő állandó stabil elemek — a szocialista termelési viszonyok, a szocialista politikai rendszer intézményei, szervezetei is az állandó mozgás, változás, fejlődés stádiumában vannak. Ezért a szocializmus folytonossága nem kereshető a változatlanságban, a fejlett szocializmus az állandóság és a változás dinamikus egyensúlya. A konszolidált viszonyok között törvényszerűen bizonyosodik be, hogy az éles osztályharc körülményei között elért, megszerzett politikai tapasztalatok és ismeretek nem bizonyulnak elégségesnek egy más fejlődési szakaszban. Á politikai ismeretek és tapasztalatok bonyolultabb, magasabb szintjére van szükség a megszilárdítás és továbbfejlesztés időszakában. Miközben nyilvánvalóvá válik az olyan társadalmi tények tudatosulása, mint a szocializmus, proletárdiktatúra, dolgozó osztályok szövetsége — közben korszerűsítjük, „megmásítjuk" a szocializmust, a proletárdiktatúrát, a dolgozó osztályokat és szövetségüket. A „mássá“ tétel nem mehet végbe ugyanazon és ugyanolyan mélységű ismeretek, tudati képességek birtokában. Ily módon a politikai műveltség és tudatosság fontossága nemhogy csökkenne, hanem növekszik a fejlett szocializmus építése során. A politikai képzettség, a politikai műveltség eközben egy sajátos metamorfózison is keresztülmegy — s egyre inkább a szakmai ismeretek specifikumával rendelkezik. Ebben a fejlődésben az a pozitívum, hogy a politikai munka szakszerűbbé, tehát hatékonyabbá válik; ugyanakkor potenciális a veszély, hogy a politikai tevékenység mozgalmi jellege csökken. Hogyan csökkenthető ennek kedvezőtlen hatása? A politikai nevelés specifikuma az, hogy nem oldható meg elkülönült pedagógiai intézményekben, csak a közélet iskoláiban. A politikai nevelésben nem különülhet el a tanulás és a tanultak gyakorlati alkalmazása. A politika a politikai cselekvés tudománya, tehát politikai gyakorlóterepet kell biztosítani az elégséges politikai ismeretekkel nem rendelkezőknek is — valóságos akadályokkal, valóságos feladatokkal, tényleges döntési szituációkkal. A szervezés demokratikus elve azt jelenti, hogy a tömegek minden egyes képviselője, minden állampolgár számára olyan körülményeket kell teremteni, hogy részt vehessenek az állam törvényeinek meghozatalában, mind képviselőik megválasztásában, mind az állami törvények végrehajtásában. Ilyen értelemben a szocialista demokrácia továbbfejlesztésének nincsenek különleges személyi feltételei. Várhatunk-e addig, míg az állampolgárok széles körű műveltséggel, tájékozottsággal, fejlett kritikai érzékkel, szónoki képességgel, a bátorság és önzetlenség ideális tulajdonságaival rendelkeznek? Elképzelhető-e a csoportérdekektől és befolyásoktól mentes, mindenben példaadó és példamutató közéleti ember tömegméretekben? A régi utópista szocialisták úgy képzelték, hogy előbb derék, minden tekintetben kifogástalan, nagyon jól képzett embereket nevelnek és ezekkel fogják felépíteni a szocializmust. Nem felejtkezhetünk el azonban arról, hogy a szocializmus-kommunizmus nem a képességek, tulajdonságok egyenlőtlensége felszámolásának programja. A szocialista demokrácia fejlesztése mindig úgy vetődik fel, hogy „itt és most” — nehogy a feladatokhoz való felemelkedés várakozásában kiapadjanak a szocializmus építőinek mai képességei. A közéletben való részvétel jogainak kinyilvánítását egyre gyorsabban kell követniük a gyakorlás jól megformált lehetőségeinek. S ehhez minden adottságunk megvan. A termelőerők kollektivizálása korábban elzárt területeket nyitottak meg a tömegek előtt — a gazdaságot, politikát, kultúrát, s kiszélesedett a politikai ismeretek azon köre, amelyhez a hatalomgyakorlás közvetlenül, vagy közvetve kapcsolódik. Nem hagyható figyelmen kívül azonban az az ellentmondás, hogy az egyes emberre, a társadalmi csoportokra sokkal inkább hat a „valóságos” szocializmus, mint a „kellő”. Az állampolgár, a politikai szervezet tagja, az üzem, intézmény dolgozója ítéletét a szocialista demokrácia fejlettségéről sem aszerint fogalmazza meg, hogy milyennek kellene a demokráciának lenni, hanem, hogy milyen? S ez a kialakult tudati kép nem passzív másolata a valóságnak, hanem a társadalom- építő tevékenységhez való gyakorlati viszony is. Ezen ítélet minősége dönti el a tenniakarás mélységét, felelősségét, vagy váltja ki a közös feladatok iránti közömbösséget. A különböző szociális rétegek, az egyének csak akkor aktívak, ha aktivitásuknak individuálisan és szőkébb közösségük szempontjából egyaránt értelmét látják. A szocialista tudat, a szocialista tudatosság nem teremthető meg a tudat viszonylagos önállóságából építkezve. A közoktatásközművelődés, az agitáció- propaganda, az ideológiai nevelő munka önmagában nem teremt új viszonyokat. Így az ideológiai-kulturális szféra tevékenységének értékét, hatékonyságát, s különösen tartósságát valóságfedezete határozza meg. Nem lenne helyes tagadni a kulturális nevelőmunka szerepét —- de igazságtalan volna okolni a társadalmi tudat regresszív vonásaiért. Csak a demokrácia gyakorlati fejlesztése oldhatja meg. oldhatja fel a társadalmi ellentmondások, feszültségek ezen körének nagy részét. Lehet, hogy a „szakértő” el tudja képzelni tevékenységét a laikusok közreműködése nélkül, de a .laikus” — akin nemcsak a dolgozó nép választott képviselőjét, hanem a dolgozók, munkások, parasztok, értelmiségiek széles tömegeit kell értenünk — pszichikailag és racionálisan sem tudja elviselni, hogy úgymond az „alul levők”, a döntéshozatalon kívüliek szempontjai, érdekei, érzései ne kerüljenek bele a döntésbe. Már az is óriási veszély ha a tömegek csupán félreállnak, s a döntés, az érdekérvényesítés idegen tárgy lesz számukra. A demokratikus tudat erősítése érdekében mindenekelőtt az aktivitást gátló tényezőket kell megszüntetni. Javítani kell a feltételeket a jogok formális és érdemi gyakorlására, korszerűsíteni kell a társadalomirányítás mechanizmusát, kötelességsze- rűen gyakoroltatni kell a demokratikus eljárásokat. Érzékeltetni kell a tömegekkel, hogy érdekeltek a demokratikus ügyintézésben. A mindennapi társadalmi gyakorlatban kell bizonyítani, hogy a vezetők és a vezetettek viszonya a kölcsönös függés viszonya. Olyan politikai preferenciarendszer kialakítása szükséges, amelyben a bátor, kritikus, kezdeményező, alkotó közéleti tevékenység a sikeres, melyben a megalkuvásra, közömbösségre való hajlam társadalmilag elszigetelődik. A hívatlan vendég durva, faragatlan beszéde fájdalmat okozva hatolt Knyazev szívéig. És ebben a percben a következő ötlete támadt: „Kinyírom és elutazom Irkutszkból, míg vége lesz mindennek." Meglehet, hogy részegsége is fokozta bátorságát, ami egyúttal állatias ösztönt is felébresztett benne. Knyazev betámolygott a hálószobába és előkereste a méreggel teli flakont. Visz- szatért és várta az alkalmas pillanatot. Silnyikov- nak hamarosan ki kellett mennie. Ezalatt Knyazev a másik poharába előbb a színtelen kristályos folyadékból majd az alkoholból töltött. Csak égy valamitől rémült meg hirtelen: nehogy öszszecserélje a poharakat ivás közben .. . Silnyikov visszatért, egy hajtásra kiitta, majd mohón falatozni kezdte a káposztát. Mikor előjöttek a görcsök, Knyazev megijedt attól, amit tett; és odaugrott, mert segíteni akart Silnyikovnak. Tejjel megtöltött egy kancsót, hogy meg- hánytassa. De senki sem tudta volna megmenteni, ugyanis az adag halálos volt! — Gazember! — szitkozódott Silnyikov, mert rájött, hogy Knyazev megmérgezte. Feltápászkodott, mondani vagy tenni akart még valamit, ám a gyomrába hasító éles fájdalom elsötétítette tudatát, s borzalmas kín torzította el arcát, Silnyikov megtántorodott, beverte a fejét a széktámlába és lerogyott a földre. Szemei kimeredtek, s ajkait hab lepte el. Knyazev rövid idő alatt kijózanodott és megértette, hogy még virradat előtt el kell temetnie. Kiment az udvarra és körülnézett. A szomszédok már aludtak, s az utcán nem járt egy teremtett lélek sem. Kinyitotta a fáskamra ajtaját, hogy az ásót magához vegye. Mindjárt el is döntötte: a holttestet ott helyben földeli el, mert -Bt senki sem látja, meg könnyű lesz eltüntetni a nyomokat. A fal mellett két sor farakás emelkedett, fe; egész a tetőig; és Knyazev a szabadon hagyott részen a kamra közepén kezdett gödröt ásni. Nagyon sötét volt, ezért elment a „denevér” lámpájáért. Szerafim Mihajlovics nem félt attól, hogy a szomszédok észreveszik a világosságot; hiszen a falakon és a deszkatetőn keresztül nem szűrődhetett át a fény. Két ásónyomig a föld könnyen engedett, enné] mélyebbre hatolva viszont már feszítővassal kellett kivésnie az örökké fagyott talajt. Átizzadt inge a hátához tapadt, sajgott a keze, s a vízhólyagok kifakadtak. Knyazev megállás nélkül dolgozott. Aztán bement a házba. Remegő kézzel kikutatta a meggyilkolt férfi zsebeit, minden igazolványt és papírt olvasatlanu] a kályhába dobott. Egy kis köteg bankjegyet szintén be akart vetni a tűzbe, de akkor eszébe jutott: „a pénznek nincs szaga". Csupán egyetlen hibát követett el Knyazev : a nadrág farzsebét nem nézte meg. Pedig ott lapult a kém hamis útlevele. Knyazev a halottat egy gyékényből varrt zsákba akarta tenni. Ebbő) még az ősszel vagy fél tucatot hozott el a munkahelyéről, otthoni használatra. De a zsák kicsinek bizonyult, s ezért kettőt kellett ráhúznia — egyet fejtől, egyet lábtól. Undorral emelte fel a megmerevedett holttestet, kicipelte a fáskamrába és eltemette. A megmaradt földet egyenletesen szétterítette, letaposta, majd tűrószport, gyökereket meg mindenféle szemetet szórt rá. Reggel Knyazev újra elutazott, de ez alkalommal Ulan Üdébe. Körülbelül két hét telt el a szörnyű éjDr. Szőnyi Ernő Bányászatáról és szőlőtermesztéséről volt egykor híres a Börzsöny-hegység nyugati völgyében fekvő település, Nagybörzsöny. A régmúlt időkben kelták, avarok, szlávok, majd bányaművelő szászok mellett magyar jobbágyok éltek „Bérsén”, vagy „Wersen”-ben. Ma elsősorban a kirándulást, túrázást kedvelők keresik fel a látnivalókban, műemlékekben gazdag kisközséget. Képünkön; a gabonaőrlést bemutató kiállítás részlete, hajómalom-makett (MTI-fotó: Cser István — KS)
