Békés Megyei Népújság, 1985. július (40. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-27 / 175. szám
NÉPÚJSÁG 1985. július 27., szombat Termálfürdő Cserkeszőlőn A 44-es* úton Békés megye határát elhagyva húsz perc alatt elérhető Cserkeszőlő. A Szolnok megyei község lakóinak száma 2500. 1943-ban a németek többek között itt is olajat kutattak. Az összeomlás szélére jutott fasiszta gépezet számára létkérdés volt az olaj.. Cserkeszőlőhöz is komoly reményeket fűztek, hiszen az akkori technikával — egyáltalán nem megvetendő — 2 kilométeres mélységen is túljutott már a fúró. 2 ezer 311 méter mélyre értek, amikor kénytelenek voltak abbahagyni a fúrást: 96 fokos termálvizet találtak ugyanis, s erre az akkori időkben nem sok szükség volt. A kutat lezárták. Egészen az ötvenes évek közepéig nem is került előtérbe a cserkeszőlői termálvíz hasznosítása. A fürdő megépítéséhez. 1957-ben fogtak hozzá. A termál hanaa- rosan négy medencével fogadta a gyógyulni vágyókat. 1962-ben egy 50 méteres úszómedencével gazdagodott a cserkeszőlői fürdő. A hetvenes évek közepére pedig elkészült a hárommedencés téli fürdő. A Szolnok Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat által üzemeltetett létesítményben tavaly több mint kétszázezren fordultak meg. Nyáron naponta 5-6 ezer embert tudnak fogadni, a fedettben egy időben 240-en fürödhetnek. A gyógymedencéket naponta töltik fel a 36—40 fokos vízzel. Az uszoda vizét hetente cserélik. Gondot okoz, hogy nincs elég hideg víz. Jelenleg ez után kutatnak, hogy az ötven méteres medence alkalmas legyen sportolásra. A medencéket 50 ezer négyzetméteres zöld terület övezi. Szépen gondozott pázsit, árnyas fák, padok, asztalok, székek, nyugágyak, gyékények teszik az itt-tar- tózkodást kellemessé. A hideg-meleg élelmiszerellátás a fürdőben, s annak közvetlen környezetében teljesen megoldott. Nyolcvanháromban adták át a fürdő mellett a 74 ágyas Touring Szállót. A másodosztályú szállodát folyosó köti össze a fedett fürdővel. Az épület tervezői gondoltak a gyógyvizeket gyakran felkereső mozgássérültekre, ‘számukra két speciális szobát. alakítottak ki. A Cser- keszQlőn pihenni vágyók esténként a Termál étteremben és a közeli halászcsárdában szórakozhatnak. U. T. A fürdő ma: egy medence a sok közül Kép a régmúltból. Amikor m ég — elsősorban a helyiek— földmedencékben fürödtek Ókori lelet a Harangosér partján Régészekért kiáltó ókori kemenceszáj Zalai Edina és Kovács Éva „régészinasok” munka közben Csanádapáca, Pusztaföldvár, Orosháza és Kardoskút térségében néhány éve nagyarányú belvízmentesítési munkálatok folynak. Az Orosházi Vízgazdálkodási Társulat óriás markológépei csatornákat mélyítenek a belvízveszélyes területek le- csapolására. Pusztaföldvár nyugati határrészén, a Harangosér mentén, ez a csatorna enyhe dombvonulaton halad keresztül. Röviddel a kotrógépek elvonulása után, véletlenül erre járt a közeli tanyában lakó Csizmadia László, aki a csatorna északi oldalában jellegzetes alakú beom- lást észlelt. Szomszédaival — Valaczkái Sándorral és Kiss Horváth Ferenccel — rövidesen közös terepszemlét tartottak, és közben arra lettek figyelmesek, hogy a megbolygatott földrétegben különféle színű és alakú edénytöredékek sokasága található. Ezt bejelentették a HNF honismereti munkabizottságánál, akiknek kérésére a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója haladéktalanul szakembert küldött a lelet alaposabb szemrevételezésére. Dr. Szénászky Júlia régész leplezetlen örömmel állapította meg, hogy nem mindennapi ókori, kultúrtörténeti lelettel gazdagodtunk. A pusztaföldvári általános iskola úttörő honismereti baráti körének . közreműködésével néhány napos, előzetes feltáró munka indult, melynek során főbb vonásokban tisztázódott a lelet jellege és régészeti jelentősége. Eszerint: a csatorna oldalán „régészekért kiabáló” két jókora üreg van, egy ókori fazekaskemence viszonylag épen maradt része. Építési ideje az i. sz. IV. századra tehető, használói pedig valószínűleg a szarmaták lehettek. Az időszámításunk körüli ívekben a Kárpát-medencében már őslakosnak tekinthető kelták helyét a Dunántúlon a rómaiak, az Alföldön pedig a sztyeppékról érkező szarmatatörzsek foglalták el. Életükről, tevékenységükről — a kevés írott forrás miatt — legtöbbet csak ásatások révén tudhatunk meg. ‘Történelmüket a római Pannónia provinciával folytatott háborúkból ismerjük valamelyest. Különösen súlyos háborúk folytak az időszámítás szerinti 170-ben, illetve a IV. század elején. Közben békésebb időszakok is voltak, amikor kereskedtek, és bizonyos civilizációs vívmányokat is átvettek a jóval fejlettebb pannóniaiaktól. Ilyen civilizációst, technikatörténeti emléknek tekinthetjük a pusztaföldvári fazekaskemencét, amely épség tekintetében megközelíti a Dunántúlon (Budapest-Ta- bánban), illetve az ókori Mursellaban (Győr-Sopron megye) feltárt fazekastelepek égetőkemencéit. Nagy kár, hogy a föld felszíne alatt mintegy méternyire található ikerkemencéknek több mint a felét elroncsolták az árokásó gépek. Ennek ellenére jól rekonstruálhatván elénk tárul az alsó tűztér, az égetendő edények rácsrendszere, az épen maradt tűznyílásokkal, továbbá a felső kemenceboltozat alapfalának töredéke. A kemencében kormeghatározáshoz számításba vehető leletanyagot sajnos, nem találtak. Annál több viszont a kerámiatöredék a környező — a kemencével feltehetően, de nem bizonyíthatóan egykorú — gödrökben. Ezek a kétségkívül késő római korú edénytöredékek, illetve a Körös kultúra régészeti ismérveit magukon viselő különféle cserepek egymagukban is indokolnák a terület teljes régészeti feltárását. Ismerve múzeumaink általános pénzügyi helyzetét, és azt, hogy az ilyen nagyságrendű munkák csak előzetes terv ési meghatározott rangsorolás szerint kaphatnak zöld utat, azt hiszem, nem szabad illuzórikus terveket szövögetnünk. Titokban azért hinni szeretnénk abban, hogy akadhat egy intézmény, egy régészeti vándortábor, netán egy mecénás szerv, amely programba veszi a Harangosér lankáinak mélyén szunnyadó ókori titok feltárásának segítését. Érdekes, hogy a pusztaföldvári Harangoskút legenda szerinti kincsei fölé éppen azok a földmaró gépek terítettek méteres vastagságú réteget, amelyek szinte ezzel egy időben hoztak napvilágra egy olyan ókori leletet, amely talán újabb századokra lehet beszédtémája a Harangos vidékén lakó embereknek. Pleskonics András Új fényben A Magyar Nemzeti Galériát 1957-ben azért hívták életre, hogy egész múltunk képzőművészetének tükre legyen. Csaknem három évtized áldozatos, megfeszített munkája és sok-sok pénz kellett ahhoz, hogy e célkitűzés valóra válhasson. A Galéria földszinti teremsorában elhelyezett, a napokban megnyílt kiállítással teljes értékűvé vált az a nagyszabású bemutató, mely a XI. századtól napjainkig ismerteti meg a látogatókkal hazánk képzőművészeti alkotásait. A múlt emlékeinek megvédésére éveken át mindent megtett a kiállítás fáradhatatlan rendezője, dr. Török Gyöngyi, hogy legalább azokat a műértékeket a figyelem előterébe tudja állítani, melyek egyszer már össze voltak gyűjtve. Így tudta megszólaltatni a múltat egykor méltán nagy hírű épületeink, templomok, várkastélyok, síremlékek megmaradt töredékeinek bemutatásával. A sokat hányódó kőanyag törzsállományát a Szépművészeti Múzeumba még a második világháború előtt került ládákban őrzött, faragott töredékek képezték. Jelentősen bővült az 1978-as, Árpád-kori faragványokat bemutató székesfehérvári kia magyar Lombard-milánói mester: Mátyás király (1485—1490) állítás, majd a Budapesti Történeti Múzeum, továbbá az esztergomi ásatások és más egyházi és világi intézmények kölcsöneinek jóvoltából. A közönség két nagy sikerű kiállításon már ízelítőt kapott a felépítendő kőtárból, 1982-ben az ausztriai Schallaburg várában, majd a rákövetkező évben Mátyás király és a magyarországi reneszánsz címmel Budapesten. A kiállítás súlypontja a román és a reneszánsz kori középkor anyag, mely ily bőségben és ilyen áttekinthetően még soha sem volt látható. A XI— XV. század elejéig terjedő időszak többnyire elpusztult építészetének és szobrászaténak fontos mérföldkövei ezek a faragványok. Olyan nagy hírű emlékekből származnak, mint a gyulafehérvári székesegyház (XI. század), a székesfehérvári bazilika, a somogyvári apátság (XII. század), a kalocsai székesegyház (XIII. század), melyekből legfeljebb az alapfalak, vagy még azok sem maradtak ránk. A koragótikát a XIJI. század elejéről az esztergomi, a pilisszentkereszti, a kalocsai töredékek, a későromán korszakot pedig a századfordulón restaurált jáki templom néhány remekbe faragott darabja képviseli. A későgótika hírmondói a pöstj^ni és a kassai dómból származó töredékek. A régi magyar művészet képe a már korábban megnyitott faszobrászati anyaggal, a szárnyasoltárok bemutatójával teljes. A gótika valóságkeresésének mesteri alkotásai a síremlékplasztikák, melyek közül a legszebbek másolatai a kiállításon láthatók Lázói János római sírlapjával együtt a San Szent Mihály-dombormü Gyulafehérvárról, XIII. sz. eleje (másolat) Stefano Rotondó templomából. A XIV—XV. század fordulóján működő, híres prágai építőpáholy művészi körébe tartoznak a visegrádi palota felső díszudvarának nyolcszögletes kútházából származó töredékek, a finoman mintázott oszlopfők, vízköpők. A gótikát követő reneszánsz . a magyar művészet kiemelkedő korszaka volt. Nyitánya, Mátyás király még későgótikus 1473-as visegrádi oroszlános kútja európai értékű remekmű. Mátyás me- cénási bőkezűsége utat nyitott hazánkban az olasz, firenzei szobrászatnak, mely csakhamar hatalmas arányokban bontakozott ki Budán és Visegrádon részben monumentális alkotásokban (budai és visegrádi szökőkutak), részben pedig dekoratív, finom művű márvány- faragványokban (gyümölcs- füzéres ajtókeret-töredék a budai királyi palotából, konzol- és bábos korláttöredékek a nyéki vadászkastélyból, fáklyákkal, trófeákkal és gyümölcskötegekkel, három oszlop a visegrádi palota negyedik teraszáról, kandal- lógyámkő a budai királyi palotából). Az udvar példájára a budai műhely hatására az olasz reneszánsz kőfaragás témái, formái, kompozíciói Mátyás halála után II. Ulászló korában szélesebb körben elterjedtek, mint azt több emlék, köztük a pesti belvárosi templom pasztofóriuma, Pest város címere a szatírkával, II. Ulászló címere az esztergomi Bakócz-kápolnából tanúsítja. A kiállítás külön élménye az utolsó terem a Magyarországon dolgozó olasz mesterek munkáival: Giovanni Dalmata fehér márvány oltártöredéke, Diósgyőrből a törökdúlás alatt megcsonkított Madonnával vagy Mátyás és felesége márvány domborműve. Egész külöpleges irányt képviselnek a gyulafehérvári Lázói kápolna (1512) domborművei részben biblikus, részben mitológus jeleneteikkel. A szép ívű fejlődésnek a törökdúlás másfél évszázada vetett véget. Brestyánszky Ilona Máriássy István síremléke a márkusfalvi rk. templomból, 1516 (másolat) (Fotó: Hauer Lajos)
