Békés Megyei Népújság, 1985. július (40. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-02 / 153. szám
n népesedésről 1985. július 2., kedd Együtt, egymásért klub Orosházán Valahová tartozni kell! 1980-ban alakult Orosházán a városi alkoholizmus elleni klub. A napokban emlékeztek ötéves múltjukra. A gyógyult alkoholisták öngyógyító közösségében ma már megtaláljuk a segítő családtagokat és a sohasem ivó patronálókat. A jubileum alkalmából Életmentő oklevelet adományozott a megyei tanács a klubközösségnek. Kassai Sándor klubtitkár 2 éve birtokosa az Életmentő oklevélnek, dr. Dani Győző klub- elnök pedig ez alkalommal kapta meg a Kiváló Vöröskeresz- tes Munkáért kitüntetést. Dr. Dani Győző elnökkel, Kassai Sándor titkárral, Curpás Imre alapító taggal és Hajdú László klubtaggal beszélgettünk az elmúlt időszakról. Kíváncsiak voltunk életükre, s arra, hogyan, miért alakították az Együtt-egymásért klubot. A több mint 40 ezer lakosú városban végül is mit tehet az alkoholistákért a 30—35 fős közösség? Dr. Tóth Géza városi főorvos köszöntője az ünnepségen Fotó: Gyevi Nagy József — Szerintem el kell fogadtatnunk a klubot — sorolja Kassai Sándor — a saját példánk nevelő hatású, figyelünk az elvonókúráról érkezettek további sorsára is. Többen megfogalmazták már közülünk a döntő igazságot: manapság nagyon sok helyen isznak, a gyógyult alkoholistának is tartoznia kell valahová. Oda, ahol az alkoholmentesség a természetes viselkedési forma. — Az én sorsom példáján lehet okulni — mondja a vékony fekete ember. Hajdú László. — Régóta és sokat ittam, a családom élete megkeseredett, elváltunk. 1982-ben Nagyfára kerültem. s akartam a gyógyulást. Nagyfa, a büntető intézet az alkoholisták fenyegető réme. Valójában pedig nem az, mégis jó lenne, ha önkéntesen is be lehetne vonulni oda. Így ha „beutalnak”, sokakban kialakul a dac; azért sem szokom le, nem veszem be a gyógyszert! Felfüggesztéssel 2 év helyett 1 év után hazajöttem. Nyolcszor voltam szabadságon, soha nem mentem vissza italosán. Ott is tagja voltam az alkoholizmus elleni klubnak, itthon is csatlakoztam ehhez a közösséghez. Alig három év alatt, amióta hazajöttem, újra megtaláltuk egymást a családdal, házat építettünk, szépen élünk . .. Curpás Imre csendes szavú ember. Régóta leszokott már az italról. Három gyermeke, felesége örül ennek: — önként jelentkeztem el- vonóra, és az első nekirugaszkodásra sikerült. Egyébként már úgy reszketett a kezem, hogy kilötyögött a poharamból az jtal. — Gyakran találkoznak hitetlenséggel a gyógyult alkoholisták — szól Dani doktor. — Kutyából nem lesz szalonna — legyintenek sokan. A legnagyobb baj, hogy az alkoholisták maguk sem hiszik el, hogy ők betegek, s a betegség egyik tünete az iváskényszer. Sajnos, nagyon kevés embert lehet rábeszélni az elvonóra. — Hosszú az út, amíg valaki rátalál a klubra — veszi át a szót Kassai Sándor —. s ez sem jelent még mindenkinek teljes gyógyulást. Most is van két klubtagunk, aki több fejtörést okoz, mint az összes többi. Harcolunk értük, nem akarjuk elveszíteni őket. Kevés leleményesebb ember van az alkoholistánál, aki mindig talál okot az ivás- ra, s mindenkit okol a bajáért, csak önmagát nem. Persze a tartózkodáshoz kell az erő, hiszen nem egyszer még most is a fejemhez vágják: kevesebb baj volt veled, amikor még ittál ! Szóba kerül a család, a munkahely felelőssége. Az otthoniak, s maga az alkoholista titkolni igyekszik szenvedélyét, amíg csak lehet. Az alkoholgondozókban, az idegosztályokon dolgozók a megmondhatói, hogy alig van példa a munkahelyek kezdeményezésére. Pedig ők is javasolhatják az iszákos dolgozók elvonókúráját. Ma még csupán a dolog kellemetlenségeit, nem életmentő fontosságát érzékelik. Egyszerűbb a munkahelyi vezetőnek, a különféle társadalmi szervezeteknek tudomásul venni, X vagy Y iszik, egyre kirívóbb a magatartása, munkája, intézkedései rosszak, meg kell tőle válni. Kínlódjanak vele mások, boldoguljon ahogyan tud! — A múltkor nagyon sok csodálónk akadt az Új Élet Tsz-ben — nevet a klubtitkár. — Meghívtak bennünket, és remekül szórakoztunk szeszes ital nélkül is. A jubileumi vacsorán az Alföld Hotel vezetője szintén szívesen látta a klubtagokat. Foglalkozása ellenére patronálja, elismeri a klubunkat. A programjaink, rendezvényeink tartalmasak, számos külföldi utat. kirándulást szervezünk, orvosi előadásokat hallgatunk. Szerda esténként találkozunk a művelődési központban. Az üzemeket, gyárakat felkeresem, segítsenek nekünk. A kőolajkutató vállalat az idén néhány tagunk gyerekét üdülteti, más cégektől anyagi támogatást, autóbuszt kapunk. Több hasonló klubbal baráti a kapcsolatunk. A tartalmi munkánk része például az is. hogy az elvonóból, a Nagyfáról érkezőknek a tanácscsal közösen próbálunk munkahelyet szállást keresni. Törökné Rózsika, a tanács előadója sokat segít nekünk. Számára, aki állandóan a nehéz esetekkel foglalkozik a munkahelyén, sikerélmény a gyógyult alkoholisták közössége. A Vöröskereszt és a népfront szervezetei nélkül is nehezen boldogulnánk. ‘— Neked könnyű, mértté nem iszol — idézi Laci régi cimboráit. — Visszamentem a munkahelyemre az elvonókúra után. Tudom, hogy eleinte suttogtak a hátam mögött, nem bíztak bennem. Jó közösség lett a miénk, ha összejön a brigád a Gyopár presszóban, nem ugratnak, senki nem kínál féldecivel. A többi szocialista brigádnak is javaslom, hogy rendezzenek alkohol nélküli mulatságokat. Hátha meghonosodna a jó példa. Sokféle söre, eset kerül szóba közöttünk. Az ABC- áruházak polcainak hosszú során át az alkoholos italok gazdag választékából vihet, aki fizet, akárhány esztendős. A vendéglátóiparban tapasztalható „korhatár nélküli” italozás, a munkahelyi bulik szomorú példái köteteket töltenének meg. Ki jegít például azon a fiatalasszonyon és családján, akinek férje szinte sírva kérte az ügyintézőt, beszélje rá áz elvonókúrára a feleségét, intézkedjen, hogy az asszony munkahelyén ne kísértsék újra és újra itallal. És az öngyilkosok százai, ezrei, csak maguk hibásak? Olyan drámai helyzetek, okok és következmények már ezek, amelyeken az alkoholizmus elleni klubok egyedül nem segíthetnek. Bede Zsóka A KSH Népességtudományi Kutató Intézete közzétette a Tömegkommunikációs Kutatóközponttal együtt 1983- ban folytatott országos, reprezentatív közvéleménykutatás eredményeit. A tájékoztató szerint ezer, 18 évesnél idősebb korú lakostól érdeklődtek, miként ítéli meg az ország népesedési helyzetét és népesedéspolitikáját. Megkérdezték többek között, hogy hány gyermeket tartanak általában ideálisnak egy családban. A válaszok alapján megállapították: tíz évvel ezelőtti közvéleménykutatás adatai szerint 100 családra 288 gyermeket véltek ideálisnak, ma 246-ot. Az új vizsgálat során a megkérdezettek többsége két gyermeket kívánt, eggyel kevesebbet, mint a 10 évvel ezelőtt nyilatkozók. Változott a sokgyermekes családokról alkotott vélemény is. A megkérdezettek 14 százaléka már a háromgyermekes családokat'is úgynevezett nagycsaládnak tartja. Tíz évvel ezelőtt az ötgyermekes családot nevezték sokgyermekesnek. A többség megítélése szerint nem valószínű, hogy a népesség, illetve a születések száma 2000-ig csökken. Különbözően vélekedtek az emberek a népesedéspolitikai elvekről, és azok alkalmazásáról is. A megkérdezettek közül némelyek azt válaszolták, hogy anyagi nehézségek miatt nem vállalkoznak töb gyermek nevelésére. Mások úgy vélték, a gyerekes szülők nem kapnak annyi megbecsülést, támogatást, mint amennyit megérdemelnének. A családok széthullásának fő oka az, hogy a törvényeink szerint túl könnyű elválni. A közvéleménykutatás eredményei — állapították; meg a kutatók — a népesedéspolitika számára megmutatták, hogy az emberek meglehetősen kritikusak az egyének, a családok, valamint az állam felelősségét illetően. Gondolkodásmódjuk és alternatíváik azonban eléggé kötődnek meghatározott társadalmi rétegekhez és csoportokhoz, s ez befolyásolhatja véleményüket egy- egy népesedéspolitikai intézkedés elfogadása iránt. Ezeknek a véleményeknek az alapján tervezik meg a népesedési kérdésekkel kapcsolatos további közvéleménykutatásokat. A klubtagság „IS bűz nem ismer határokat...” Részlet a szerkesztőséghez küldött levélből: „Elkeseredésünkben önökhöz fordulunk ... házunk előtt van egy 4 köbméteres szeméttároló konténer, amelyből árad a bűz ... állati ürüléket helyeznek el benne ... fertőtlenítés nyomait nem lehet észrevenni... a legyek csak úgy nyüzsögnek ...” Békéscsabán, a város szívének egyik „ér-elágazása” a Hajnal utca. A Berényi út legelejének mellékága. Nem az eső esik, ahogy megszoktuk szeszélyes évszakunk jóvoltából, hanem kivételesen napsütés kísér utamon. A Hajnal utca most kihalt. Keresem a panaszlevél írójának házát. Nincs nehéz dolgom. Csak az orrom után kell mennem. Bűz szegődik kísérőmül már az utca elején. * * * A négy köbméteres konténer ott terpeszkedik a köves- út végén. Mellette zsákban szemét várja, hogy helyére kerüljön. Facsarja a bűz az orromat, amikor az inkriminált tárgyról fotót készítek. Aztán sietve menekülök. Aradszki Andrásné (a panaszos) vastag dossziét nyom a kezembe. Átlapozni sem egyszerű, nemhogy áttanulmányozni a regénnyi terjedelmű levelezgetést. — Két éve, hogy kibírhatatlan a helyzetünk. Hiába fordultunk az illetékesnek tartott szervekhez. Nem történik semmi. Az állati trágya, emberi ürülék szaga keseríti az életünket. Miután itt, a kertes házakban állattartás folyik, a trágya hova is kerülhetne, mint a házunk előtt levő konténerbe. Azt írták a tanácstól, hogy lessük meg, ki hordja ide a trágyát, akkor megbüntetik ... Hát persze, jut időnk éjjeliőrt játszani! Még a Bánom utcából is idekerül birkabéltől a nyúlürülékig és az élő kiskutyáig minden. (Részlet a békéscsabai Városi Tanács 2/81. (V. 28.) rendeletéből: Nem minősül háztartási szemétnek emberi ürülék, állati hulla és trágya ...) — Van, amikor két hétig sem ürítik a konténert — kesereg Aradszkiné: (Részlet a fenti rendeletből : A rothadó, vagy bűzös szemét, hulladék stb. elszállításáról haladéktalanul gondoskodni kell!...) Aradszkiék szomszédjába Csengétek be. Ami a konténer és a ház viszonyát illeti, nem vagyok benne biztos, hogy megvan a nyolc méter védőtávolság. (Ennyi az előírás.) Bielik Andrásné korát (70 éven felül tapossa az éveket) meghazudtoló hevességgel kap a témán. Hiszen szenvedő fél ő is. — Nézze meg az ablakaimat, talán már ki sem lehetne nyitni. Megfulladnék a bűztől. Nem hiszem, hogy 50 méteres körzetben valaki is szellőztetni mer, legalábbis nyáridőben. Bizony előfordult már nem egyszer, hogy csak két hét múltán ürítik a konténert... (Részlet a már említett rendeletből: A vállalat köteles legalább 3 naponként (ünnepnap is) a háztartási szemetet összegyűjteni és a szeméttelepre szállítani!) . . . Hiába mentem fűhöz-fá hoz. Még az Egészségügyi Minisztériumnak is írtam. Ki is jöttek innen, az egészség- ügyi osztálytól, de túl sokat nem végeztek. Megállapították, hogy minden szábályos. Kész. Ennyi. Nem tudom, ha két napra ideköltöznének, azok, akik a szabályosságot megállapították, akkor hogyan döntenének? * * * Van vagy 50 méter távolság a konténer és az utcában levő óvoda között. Vajon a vezető óvónőnek, Vándor Andrásnénak mi a véleménye az utcában dúló bűzügyről? — A bűz nem ismer határokat, sőt a trágyában váj- káló legyek is idetalálnak. Telefonáltam két alkalommal is a Köjálnak. Tudja, mit válaszoltak? Figyeljük az elkövetőt, mármint azokat, akik trágyát, állati hulladékot hordanak a konténerbe, és jelentsük a járványügyi osztálynak. Jó tipp, ugye? Hívtak a konténer közelében lakók, nézzem meg, valóban tele van nyúl-ürülékkel, trágyával, állati hulladékkal.. . Fehér Lászióné, a városi tanács műszaki osztályának főelőadója. — Miután én foglalkoztam legtöbbet a panaszokkal, kívülről ismerem a Hajnal utcai ügyet. — Igaz, hogy ön azzal küldte el a panaszosokat, mehetnek ahova akarnak, minden marad a régiben? — Nem hiszem, hogy így fpgalmaztam volna, de közöltem az érintettekkel, hogy a konténerek kihelyezését tanácsi rendelet szabályozza... (Részlet a bcs. V. T. műszaki osztályának leveléből: „Értesítjük, hogy konténerügyében osztályunk már több alkalommal levelet küldött T. C. részére, ezért legutóbbi hozzánk küldött levelét megválaszolás nélkül helyeztük irattárba!”) — A feladatunk az — folytatja Fehérné —, hogy betartsuk a tanácsrendeletet. Márpedig ez az ügy a helyére van téve... A kertes házakhoz a város egész területén konténereket helyezünk ki folyamatosan. Sehol máshol nincs ilyen panasz, menjen el például a Tessedik utcába ... Elmentem. A látvány még szomorúbb, mint a Hajnal utcában. A védőtávolság nemhogy a 8 métert, de talán az ötöt sem közelíti meg a ház és a konténer között. A környéke koszos, a szemét mellé dobálva, fedele kinyitva, elárasztva a környéket rothadó hulladék szagával ... Tessedik u. 24. Csengetésemre Varga Jánosné nyit ajtót. — Jó, hogy kérdezi a konténert. A gyerekeim már voltak a tanácsnál panaszt tenni. Azt mondták nekik, írásban (?!) tegyék meg a bejelentést . .. Borzasztó egészségtelen, mert nem csak háztartási szemét kerül bele. Beszélgetésünket egy kerékpárt toló bácsi szakítja meg . . . — Hallom, miről beszélgetnek, elmondhatom én is a véleményemet? Szabó Sándor parkőr vagyok, és itt lakom szembe Vargáékkal. Lehet, hogy nagyon korszerű, meg jó lehetne ez a konténer. Lehetne! Ha arra használnák az emberek, amire ide állították. Háztartási hulladék gyűjtésére. De sajnos a trágyát hordják ide az állattartók. Így aztán, ha süt a nap, átmelegíti a vaskonténert, meg lehet fulladni a bűztől, ha az eső esik, kimossa a trágyát, és a piszkos lé folyik az utcára ... * * * Tehát nem egyedi a Hajnal utcai panasz. Kell, hogy valami megoldás legyen! Biztató volt az, amit Fehérné búcsúzóul elmondott. Közterületi felügyelet létrehozásán fáradoznak. Mint azóta kiderült, mától tevékenykedik ez a hatósági jogkörrel felruházott szolgálat. így akár éjjel is ellenőrizhetik a renitens- kedőket, hogy a konténerbe csak az kerüljön, ami belevaló: háztartási hulladék! Kép, szöveg: Béla Vali
