Békés Megyei Népújság, 1985. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-09 / 107. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! N E PÚJSÁG A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TBNÚCS LAPJA 1985. MÁJUS 9., CSÜTÖRTÖK Ára: 1,80 forint XL. ÉVFOLYAM, 107. SZÄM Színpadon az utánpótlás Fotó: Veress Erzsi A győzelem napja a Kremlben Mihail Gorbacsov ünnepi beszéde Moszkvában a Kreml kongresszusi palotájában szerdán ünnepi gyűlésen emlékeztek meg a szovjet népnek a Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelme negyvenedik évfordulójáról. Részt vettek az ünnepségen a négy évtizeddel ezelőtti harcok veteránjai. Jelen voltak a kongresszusi palotában a Moszkvában akkreditált külföldi diplomáciai, képviseletek vezetői és a világ mintegy hetven országából az évfordulós ünnepségekre a szovjet fővárosba érkezett delegációk. A Szovjetunió párt- és állami vezetői mellett az ünnepi gyűlés elnökségében foglaltak helyet a szocialista országok párt- és kormányküldöttségeinek vezetői, köztük Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, a magyar delegáció vezetője. A szovjet himnusz elhangzása után a szovjet hadsereg díszalakulata hozta be a terembe a győzelem zászlaját, amelyet 1945. április 30-án Meliton Kantarija, a Vörös Hadsereg őrmestere tűzött a Reichstag ormára. Ezután Mihail Gorbacsov, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára emelkedett szólásra. A Szovjetunió történelmébe Nagy Honvédő Háború néven vonult be a második világháború — mondotta Mihail Gorbacsov. — E küzdelemben a szocialista haza sorsa dőlt el. A halá-: los veszély ellen az egész ország szent, népi háborúra kelt. A győzelem gyökerei a szocializmus természetében, a szovjet rendszerben keresendők. A szovjet katonára a hazája iránti odaadás, bátorság és nagyfokú harckészség volt jellemző. A háborúban megmutatkozott a szocialista gazdaság fölénye. A szovjet hadsereg hatalmas felszabadító küldetést teljesített; azért lépett a leigázott Európa területére, hogy véget vessen a háborúnak és a fasizmusnak, s le-, hetővé tegye Európa népei számára az életet a szilárd béke körülményei között — mutatott rá az SZKP KB főtitkára. Méltó tisztelettel adózunk a szövetségesek, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország katonái emlékének. Soha nem feledjük a jugoszláv nép és népi felszabadító hadserege bátorságát, tiszteljük a szovjet katonákkal vállvetve küzdő lengyel és csehszlovák harcosok emlékét. Kivették részüket a hitlerizmus szétzúzásából Bulgária és Románia partizánjai, illegalitásban küzdő hazafiai, a háború utolsó szakaszában pedig hadseregei, valamint Magyarország katonai alakulatai is. Kitartóan küzdött a megszállók ellen az albán és a görög nép. Nem feledjük azt az egyenlőtlen küzdelmet sem, amelyet a bátor német kommunisták. és antifasiszták vívtak a hitleri rendszerrel. A szovjet emberek nagyra értékelik az ellenállási mozgalmak harcosainak elszántságát. E küzdelem élén Franciaország, Olaszország, Norvégia, Dánia, Belgium, Hollandia és más nyugat-európai országok kommunista pártjai álltak. A Szovjetunió hatalmas szerepet játszott a militarista Japán szétzúzásában is. Szoros katonai szövetségben küzdöttünk a nagy kínai néppel. Aktívan harcoltak a közös ellenség ellen Mongólia katonái, és kitartó küzdelmet vívtak Vietnam, Korea, valamint más ázsiai országok hazafiai. A négy évtizeddel ezelőtti eseményekre, a népek közös ellenséggel szemben vívott együttes harcára emlékezve büszkén állapítjuk meg, hogy a második világháború kimenetele a szovjet—német fronton dőlt el; az agresszor itt vesztette el összes veszteségeinek több mint 75 százalékát — állapította meg az SZKP KB főtitkára. A továbbiakban Mihail Gorbacsov szólt a Szovjetunió legutóbbi 40 éves fejlődéséről, a megtett út eredményeiről. Hangsúlyozta, hogy negyven évvel a háború után a Szovjetunió erős és virágzó hatalom, amely magabiztosan halad a kommunista jövő felé. A továbblépés, a szocialista építőmunka sikeresebbé tételének lehetőségeiről szólva Gorbacsov hangsúlyozta, hogy ki keli alakítani a gazdaság működésének olyan mechanizmusát, (Folytatás a 2. oldalon) Moszkvában a Szovjetunió párt- és állami vezetői a győzelem napja alkalmából koszorút helyeztek el az ismeretlen katona sírján (Telefotó) Ünnepség a magyar néphadsereg művelődési házában A fasizmus felett aratott győzelem 40. évfordulója alkalmából szerdán ünnepi megemlékezést rendezett a magyar néphadsereg műveT lődési házában a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és az Országos Béketanács. Az elnökségben foglalt helyet Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Sarlós István, az országgyűlés elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Berecz János, Horváth István, a Központi Bizottság titkárai, Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Kamara János belügyminiszter, Oláh István honvédelmi miniszter, Várkonyi Péter külügyminiszter, Vlagyimir Bazovszkij, a Szovjetunió magyarországi nagykövete, Nyikolaj Szilcsenko vezérezredes, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői főparancsno-» kának magyarországi képviselője és Konsztantyin Ko- csetov vezérezredes, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnoka. Az elnökség tagja volt Alekszej Makarov repülő vezérőrnagy, a Szovjetunió hőse, az ünnepségekre hazánkba éri kezett szovjet küldöttség vezetője. Részt vett az ünnepségen Jurij Pankov, a szovjet békevédelmi bizottság delegációjának vezetője, Konsztantyin Feoktyisztov űrhajós, a Szovjetunió hőse, Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke bevezetőjében elmondta: — Negyven esztendővel ezelőtt, 1945. május 9-én Európában elhallgattak a fegyverek. Üjra és újra szólni kell erről a korról, hiszen a Föld lakosságának több mint a fele már a háború után született és nőtt fel. E nemzedéknek személyes tapasztalatok híján kell viszonyát kialakítania századunk legnagyobb történelmi viharához s képviselői joggal teszik fel a kérdést: hogyan sodródhatott az emberiség a világégésnek ebbe a poklába, amelyben ott pusztult 50 millió ember? Ezt követően részletesen szólt a második világháborút valamint a budapesti diplomáciai képviseletek több vezetője is. A magyar Himnusz elhangzása után Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács elnöke mondott megnyitót. Ezután Sarlós István tartott ünnepi beszédet. kiváltó okokról és a Szovjetunió következetes antifasiszta, háborúellenes politikájáról, majd rámutatott: — Gyökeres fordulat a háború menetében akkor következett be, amikor a hitleristák megtámadták a Szovjetuniót, s ott megtanulták, hogy milyen kemény ellenállásra képes a hazájáért és szabadságáért minden áldozatra kész nép. A továbbiakban Sarlós István méltatta az antifasiszta frontba tömörültek, az ellenállási mozgalmakban részt vettek harcát a fasizmus legyőzésében. Szólt arról: — A szovjet nép győzelme a Nagy Honvédő Háborúban egyben a szocializmus erőinek győzelme volt. — A második világháború megváltoztatta a világtörténelem menetét. A német fasizmus és a japán militariz- mus szétzúzása nyomán a világ sok országában kedvező feltételek jöttek létre ahhoz, hogy felgyorsuljon a társadalmi haladás. A dolgozó emberek éltek ezekkel a lehetőségekkel, felszabadulva a rájuk nehezedő fasiszta elnyomás alól tovább folytatták a küzdelmet egy jobb, igazságosabb társadalomért. A szónok emlékeztetett arra is, hogy: — Magyarországot a szovjet hadsereg szabadította fel a hitlerista csapatok és magyar csatlósaik uralma alól. A felszabadító szovjet katonák hősiessége, áldozata soha nem fog elhalványulni népünk emlékezetében. A győzelem napján tisztelettel gondolunk azokra a román, bolgár és jugoszláv katonákra is, akik a szovjet hadsereg oldalán harcolva segítették hazánk felszabadulását. Hazánkban még a legvadabb fehérterror idején is voltak népünkhöz és a társadalmi haladás eszméihez hű magyarok: kommunisták és nem kommunisták, akik vállalták a fasizmus elleni harcot idehaza és a határokon túl is. Nekik is köszönhető,, hogy népünk emelt fővel köszöntötte fel- szabadulásunk évfordulóját, s hogy a fasizmus felett ara(Folytatás a 3. oldalon) Sarlós István beszéde A kétezredik előadás Kétezer előadás! Ez már tiszteletre méltó teljesítmény egy amatőr együttes életében. A „Balassások” május 7-én pontosan kétezredszer léptek színpadra, s ahogy eddigi fellépéseiket, ezt is nagy lelkesedéssel fogadta a közönség. A Szocialista Kultúráért jelvénnyel és az Örökös Kiváló Együttesi címmel kitüntetett Balassi táncegyüttes német táncokkal kezdte műsorát Békéscsabán a Jókai Színházban. Ezt követően a néptánciskola előkészítő osztálya „Bújj, bújj, zöld ág” címmel népi gyermek- játékokból mutatott be egy csokorra vaíót, végtelen bájjal s meglepő fegyelemmel. A műsor a kisdobosegyüttes Tápéi táncok című produkciójával folytatódott. A „Néptáncok kékfestőben” című összeállításból — mint már annyiszor — ezúttal is lázba hozta a közönséget az 1964-ben megtervezett pergő ritmusú Méhkeréki tapsos, s nagy tetszést aratott az először 1979-ben bemutatott Tardonai leánytánc is, de szívesen tapsoltunk a Feketelaki ritka legényes és a Három a tánc című táncok után is. A Bánáti táncokat a Rábai Miklós úttörő néptáncegyüttes mutatta be, s a műsor első részének zárószáma, a régi nagy siker: — az együttes művészeti vezetőjének, Born Miklósnak 1953-ban ko- reografált — Csabai fonója volt. „Máj behozzuk a ződ- ágat!”, ezzel a címmel ismét egy táncblokk került műsorra a szünet után. A Keménytelki táncok 1984-ből, a Szé- kelyverbunk 1983-ból, a megkapó szépségű lánytánc, a Villő 1983-ból, a Szatmári táncok 1980-ból, az Eleki táncok 1983-ból és a táncok Székről ugyancsak 1983-ból való. Mind hangulatosan, szépen előadva... S egy bemutató részesei is lehettünk a Balassi kétezredik előadásán. Az együttes fiataljai Botházy Béla koreográfiájával, egy cigánytánccal lepték meg a közönséget. Nagy Ágnes Megemlékezések május 9-ről Vlagyimir Bazovszkij, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének budapesti nagykövete, a hitleri fasizmus szétzúzásának 40. évfordulója alkalmából szerdán fogadást adott a nagykövetségen. A fogadáson jelen volt Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Németh Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárhelyettese, Aczél György, Grósz Károly, Havasi Ferenc, Hámori Csaba, Maróthy László, Sarlós István, a Politikai Bizottság tagjai, Gyenes András, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, Berecz János, Horváth István, Pál Lénárd, Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkárai. A fogadáson Vlagyimir Bazovszkij átnyújtotta az 1941—45-ös Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem 40. évfordulója alkalmából a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége alapította Jubileumi Érmet pártunk, államunk vezető személyiségei nek. * * * A szovjet népnek a Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelme 40. évfordulója alkalmából a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége a Szovjet Kultúra és Tudomány Házával közösen, szerdán emlékünnepséget rendezett. A Semmelweis utcai kulturális intézményben, az ünnepségen" Ivan Bagyul, a Szovjetunió budapesti nagy- követségének tanácsosa, a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének magyarországi képviselője köszöntötte a megjelenteket. Sárközi Sándor, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége al- elnöke mondott beszédet, méltatva a fasizmus felett aratott győzelem jelentőségét, a szovjet nép hősi helytállását. * * * Koszorúzási ünnepséget tartottak szerdán Budapesten, a Szabadság téri szovjet hősi emlékműnél. A győzelem napja és Csehszlovákia felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetsége nevében Ond- rej Durej nagykövet és a diplomáciai képviselet munkatársai koszorúztak. A Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagy- követségének koszorúját a német nép fasizmus alóli felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából Karl- Heinz Lugenheim nagykövet és a képviselet munkatársai helyezték el. Folytatódott az Akadémia 145. közgyűlése Szerdán újabb osztályülésekkel folytatódott a Magyar Tudományos Akadémia 145. közgyűlése. A föld- és bányászati tudományok osztályának nyilvános ülését az Akadémia székházában tartották meg. Az osztály elmúlt ötévi tevékenységét Martos Ferenc akadémikus, osztályelnök értékelte. A kémiai tudományok osztályának ülésén Beck Mihály akadémikus, osztályelnök szóbeli kiegészítést adott az osztály 1980—84. évi munkáját értékelő beszámolóhoz. Az orvosi tudományok osztályának — az MTA kongresszusi termében tartott — ülésén Petri Gábor akadémikus, osztályelnök számolt be az 1980. évi közgyűlés óta végzett tevékenységről. A matematikai és fizikai tudományok osztályának ülésén Tarján Imre akadémikus, osztályelnök az 1980. évi közgyűlés óta végzett munkáról szólva hangsúlyozta az osztályhoz tartozó bizottsági hálózat megújításának fontosságát. Az MTA közgyűlése csütörtökön zárt üléssel folytatódik.