Békés Megyei Népújság, 1985. május (40. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-25 / 121. szám

1985. május 25., szombat HZmiUKfiltJ Valaki szórakozik... U gye, különös? A legkönnyedebbel, a sokszor legszük­ségesebbel, a legkedveltebbel lett a legtöbb gond. Igen, a szórakozásról, a szórakoztatásról van szó. A művészetek gyermekéről, amely az évszázadok alatt mindinkább mostohává lett; a közművelődés egyik ágá­ról, amelyet lassan, de már-már megállíthatatlanul el- korcsosítanak; a közönség kedvenc műfajáról, amely nél­kül nincs pihenés, aligha elképzelhető leföldelés és ak- kumulálódás. és aminek a megfizethetetlenségig emelke­dik az ára ... A szórakozás sokak szemében a feleslegessel egyenlő. Pedig szórakozás nélkül nem lenne mindaz, amit világ­nak, emberi társadalomnak nevezünk. Talán ezért lett fontos ezzel foglalkozni. De hát ki mit nevez szórakozás­nak? Van, aki sörözést, kártyázást a barátokkal, más Wagner operáinak hallgatását, míg más az utazást, sokan kiskertjükkel és kiskertjükben tudják csak kiélni ilyetén módon magukat, míg megint más számára mondjuk Sán­dor György és’vagy Nagy Bandó András monológjai je­lentik ugyanazt. Minek hát ezen vitázni, tudományos értekezéseket rendezni? Talán azért, amit a közművelő­dés nevez annak. Zömében az előadói művészetek köny- nyebb fajait. Operettestet és divatbemutatót, színházi elő­adást és kabaréestet, könnyűzenei koncertet és revümű- sort. Az utóbbi tíz év alatt egyes előadói díjak (gázsik) tíz­szeresére is növekedtek. A rendező művelődési házak költségvetése alig vagy lényegében nem nőtt. Sőt: a köz­művelődésben bevezettek egyfajta érdekeltségi rendszert, aminek lényege: nyereségesnek, de legalábbis nem vesz­teségesnek kell lenniük, ami különösen az úgynevezett szórakoztató rendezvényekre érvényes. így tehát a nép­művelőknek egy megoldása maradt: emelni a belépője­gyek árát. Némi malíciával szólva: irány a csillagos ég! (Tíz évvel ezelőtt például egy neves beategyüttes kon­certjére 15—25 forint volt a belépő, ma 150—200 forintot is elkérnek ...) A legrosszabb helyzet a kisebb települé­seken alakult és alakul ki, hiszen minél kisebb befoga­dóképességű a rendezvénynek helyt adó terem, annál ke­vesebbel lehet elosztani a költséget. S a kistelepüléseken abból a pár tízezer forintból, ami a művelődésre jut, nemigen lehet megengedni egy 50—100 ezer forintos szín­házi előadást, koncertet, hasonló programot... A megoldás? Lennie kell, hiszen a szórakoztatás ol­lójának ilyen mérvű nyitódását egyszer abba kell hagyni. Valamennyiünket irritálnak a rossz és gyenge műsorok, az emelkedő gázsik miatt érdemtelenül magasba szökő jövedelmek ezen a területen is. S irritál az üres műsortábla, a népművelői sirám, a sokszori te­hetetlenség. Ideje lenne már, ha nemcsak emlegetnénk a cselekvés, a közös fellépés szükségességét, hanem ten­nénk is valami okosat, célravezetőt. Mert szórakozni mi, a közönség szeretnénk. Munka után, dolgunk után, ab­ban a bizonyos szabad időnkben. S egyelőre csak velünk szórakoznak. Vagy közömbös az egész és csak az a fon­tos: valaki szórakozik?.'.. Nemesi László Csuta Györgynek (középen), a békési alkotókör vezetőjének nyílt kiállítása a napokban Budapesten, a Csepeli Munkás­otthon galériájában. A közel félszáz akvarell az alkotó el­múlt öt évének terméséből került ki. A kiállítás május 30-ig látható Fotó: Csortos Gábor Május 28—31. Jugoszláv filmnapok Összkomfortos kirándulások Romantika, hová tűntél? Talán a vártnál is nagyobb közönsége lesz a jugoszláv filmnapoknak, amelyet a me­gyei moziüzemi vállalat má­jus 28. és 31. között a bé­késcsabai Szabadság mozi­ban rendez meg. Hiszen a filmek iránt érdeklődök most értesülhettek arról, hogy az idei cannes-i feszti­válon — amely a világ ta­lán legrangosabb ilyen jel­legű rendezvénye — az Arany Pálmát, vagyis a fő­díjat jugoszláviai film, illet­ve rendező érdemelte ki. Déli szomszédunk filmter­mésének legfrissebb és leg­jobb alkotásai közül válasz­tották ki azt a négyet, ame­lyet — a zrenjanini kultu­rális napok eseménysoroza­tához is kapcsolódóan — ezekben a napokban láthat a közönség. Vérbő, néhol pi­káns ízű Mica Milosevic Nem férünk a bűrünkbe cí­mű színes vígjátéka, amely egy kétbalkezes könyvelő kalandjait meséli el. A baj­ba jutott „szakember” — Nikola Simic kitűnő alakítá­sában — a szerencsejátékok­tól reméli a kilábalást — re­ménytelenül, de mind nai gyobb elszántsággal... A magyar nemzetiségű Vi- csek Károly rendezte honfi­társa, Gion Nándor regényé­ből a Végelszámolás című színes filmet. Az elkötele­zettség és a korrupció, a tisztaság és a sanda számí­tás, a becsületesség és az aljasság összecsapásáról, drá­májáról szól ez a bizarr és érdekes, figyelemre méltó film. Az 1981-es velencei filmn fesztivál nagydíjasa volt Emir Kusturica Emlékszel Dolly Belire? című filmje, amely a férfivá serdülő sza­rajevói Dinó eszméléséről, magára találásáról szól lírai hangvétellel. A felszabadulást követő években játszódik Rajkó Grlic Csak egyszer szeretünk című színes filmdrámája. A történet hőse Tomislav ko­miszár, beleszeret egy más­képpen gondolkozó baleriná­ba; szerelmük betel jesület- 1 lensége csak tragikus végű lehet... N. L. A szülő értekezletek egyik fő témája mostanában a ta­nulmányi kirándulás. Nem is olyan egyszerű megfelelő szálláshelyet találni, s külö­nösen nem elfogadható áron. Az utóbbi években egyre több szülő kénytelen — anyagi okokra hivatkozva — a gyerek távolmaradása mel­lett dönteni. Gyomaendrődön, a 3-as számú általános iskolában igen szép hagyományai van­nak nemcsak a diákkirándu­lásoknak, de a tantestület közös nyaralásának is. Jól bejáratott útvonalakon, he­lyeken oldják meg hosszú évek óta a tanulmányi ki­rándulásokat. S hogy még itt is észlelik a gondokat, arról Giricz Vendel, az is­kola igazgatója így vall: HUNCUT JÁTÉK lett a táboroztatás. Egyre rosszabb a helyzet, gondo­lom. országszerte. Persze, el is kényelmesedtünk. Vonat­tal már el sem tudunk kép­zelni egy osztálykirándulást. Pedig évtizedekkel ezelőtt, mint a katonák, vittük ma­gunkkal a tábori konyhát, a babot, a lisztet és a zsírt, s a szülők a gyerekekkel kö­zösen főztek. A régi táboro­zásoknak ez a romantikus jellege sajnos, elveszett. Na­gyon kár érte, ezt én mon­dom. az öreg táborozó. Az okokat az igazgató a következőkben látja: nin­csenek meg a sátorok, ame­lyeket valamikor az úttörő- elnökségek kölcsönöztek. Hozzászoktak a gyerekek és a felhőttek is a teljes össz­komforthoz. (Ez pedig nem olcsó játék.) Lassan a szer­vezést is áthárítják az isko­lák az ezzel foglalkozó iro­dákra. Az új kezdeménye­zések. a vándortáborok pe­dig túlzottan megterhelők, mert a gyerekek szinte min­dennap más helyen táboroz­nak. Aztán: egy 5—6 napos program meghaladja az ezer forintot. S ott, ahol több is­kolás gyerek van, túlzottan megterheli a családi kasszát. Régebben a községek gaz­dálkodó egységei jobban tud­ták támogatni ezeket a prog­ramokat. Most az ő kezüket is megkötötték. HOGY MIT CSINÁLUNK most, azt is elmondom dió­héjban — veselkedik neki az igazgató, míg a csapatotthon felé baktatunk. — Az egy-két napos ki­rándulásokhoz az ENCI és a tsz-eink besegítenek. így jutottunk el Szegedre, Mis­kolcra. a fővárosba és Agg­telekre. Ezt ki tudtuk 150 fo­rintból hozni. Az olcsó le­Szépszámú közönség előtt rendezték meg szerdán este a Fészek Klubban Udvaros Béla rendező és lánya, Ud­varos Dorottya színművésznő estjét, a „Szülő és gyermek” sorozat keretében. A kötetlen beszélgetés hé- zigadája, Verebes István színművész, mindkettőjük életútjával kapcsolatban so­kat és érdekeseket kérdezett. Hogy többnyire Dorottya művészi sikerei körül forgott a szó, annak a rendező édes­apa is „oka”, hiszen magáról keveset vallott, mondatai fonalát ügyesen szövögetve, szerényen vallott rendezői sikereiről. Arra a kérdésre, hogy lánya hogyan került a pályára, így válaszolt: — Tulajdonképpen sem édesanyja — Dévai Camilla, aki maga is jeles színésznő —, sem jómagam nem sze- szerettük volna, ha lányunk színészi pályát választ. Örömmel vettük biológiai érdeklődését, még a latin nyelv tanulására is rávettük, bízva abban, hogy orvos lesz. örültünk első munkahelyé­nek is az OTP-ben, ám a Endrödi kisdiákok Szegeden hetőségeket már mind fel­kutattuk. Aprólékos mun­ka, de megéri. Ugyanis meg­győződésem, nem szabad a szülőkkel szemben luxusigé­nyekkel fellépni. Kialakítot­tunk egy cseretáboroztatást a hajdúböszörményiekkel. Ez a jó megoldás. A tantestület is szeret együtt nyaralni. Jár­tunk már Erdélyben, több­ször a Szovjetunióban, a Tátrában, Bécsben, s most Törökországba megyünk, hu- szonhatan. Akár a gyerekek­nél. a felnőtteknél is jó kö­zösségerősítő hatása van. A tanulmányi kirándulá­sokra — éppen akkor hozta a postás a csekket — a nagy­községi tanács 1500 forintot ad évente. A papír- és vasgyűjtésből, a farsangi mulatság bevéte­léből pedig a csapat nyújt némi támogatást. De mindez együtt is édeskevés. Kicsöngetnek. Berobban néhány gyerek, mind tapasz­talt kiránduló. Gyuricza Ir­ma Zánkán többször is járt. hiszen a diákotthon otthon­tanácsának titkára. Azt mondja, oda szívesen megy, mert olcsó. Viszont tavaly Kazincbarcikán jártak, ami 1200 forintba került. Katona Gabriella is drá- gállja a kirándulásokat. Pe­dig le nem maradna egyről sem. Most 4 napra Pécsre készülnek. 900 forintért. Ar­ra a kérdésre, hogy milyen­nek képzelnének egy igazi, jó kirándulást, a következő­ket válaszolják: Mindenből egy kicsi kellene. Múzeum­ból, moziból, strandból, tú­rából. De ne mindig csak a múzeum. És este legyen disz­kó is — toldja meg csillogó szemmel mondanivalóját Noémi. — Sok szabad'idő kellene, erdei túra, este tábortűz, és persze múzeum is — mondja Szurovecz Marianna. — Mit szólnátok, ha tor­nateremben, szalmazsákon aludnátok, patakvízben fü- rödnétek, S ti főznétek? — Hű, de jó volna! —ki­ált fel Gábor Kati. — Leg­alább kipróbálnánk. mire sikeres főiskolai felvételi után menthetetlenül eldőlt — színész lesz ő is. Most, hogy a nagyközönség előtt is bizonyított, sőt, talán nem szerénytelenség, nemzetközi elismerés is övezi már mun­káját, természetesen nagyon örülünk. Hogy miben tudtuk segíteni? Inkább csak apróbb fogások megtanítására szo­rítkozott ez a segítség, eb­ben is édesanyja járt elöl. Valószínű, megkönnyíthettük volna főiskolai éveit és a pályakezdést, ám ma már valószínű, Dóri is örül, hogy nem tettük. így még inkább magáénak érezheti sikereit A jövő is szóba került. vagyunk képesek. Az igazán izgalmas, romantikus lenne. Olvastam, hogy voltak olya­nok, akik az ősember bar­langjában ütötték fel a tá­bort. Ott biztos őrséget is tartottak. De jó lehetett ne­kik ... Becsengetnek, elköszön­nek a lányok. Az igazgató folytatja a megkezdett gon­dolatsort. SZALMAZSÁKON, TORNATEREMBEN is aludtam én 1949-ben, az első táborozásunkkor. No meg. birkózószőnyegen is. Él­vezték a gyerekek, és semmi bajuk sem volt. Ha lenne rá lehetőség, én a romantikát erősíteném ezekben a nyári táborozásokban. Fel kellene támasztani ezeket a hagyo­mányokat. Vadregényes kör­nyezetben egy hét — próba­tétel és rengeteg élmény for­rása lenne a gyerekeknél. A megpróbáltatások egy sátor­ban mindennél többet érné­nek. önállóságra lehet általa nevelni, kipróbálni az egész­ségügyi, vagy térképismere­tet. a főzőtudományt, és még sok mindent. Valahogy az éves munka koronája lenne nevelési szempontból. Persze, van egy kis bökkenő. El­nőiesedett a pálya, s a kis­gyerekes pedagógus szülők — teljesen érthetően — már nehezebben vállalkoznak ilyenre. — Nem szívesen kirándul­talak? — Én úgy érzem, hogy ez senki más dolga nem lehet, csak a miénk, a nevelőké. Egy kirándulás alkalmával jobban meg lehet ismerni a gyerekeket, s úgy is mond­hatnám, ez az igazi tanév­zárás. De hát egy kicsit el- kényelmesedtünk — mereng el Giricz Vendel. — Azért — kapja fel a fejét — meg kellene próbálni. Azt az iga­zit. Sátorral, fára mászással, vízhordással, favágással, meg mindennel. Olcsóbb is lenne, meg egész életre szóló él­ményt nyújtana. Udvaros Béla arról beszélt, hogy lassan pihenni készül. Természetesen szóba került Békéscsaba is, a Jókai Szín­ház. „Számomra az egyik legkedvesebb város, beleért­ve a színházat is és ezt azok után mondhatom jó szívvel, hogy sokfelé dolgoztam. Per­sze, nem mentes hibáktól, de hát istenem, nem vagyunk tökéletesek.” Az est után felvetődött: hasonló beszélgetésen a bé­késcsabai közönség is talál­kozhatna kettőjükkel. Amint elmondták, szívesen vállal­koznának rá. Kép, szöveg: Szőke István 4 MOZI Flashdance (Táncvillám) Mi a titka a közönségfilm­nek? Aki jegyet vált, és megnézi Adrian Lyne ren­dező Flashdance című színes amerikai filmjét, részese le­het a megoldásnak. A baná­lison egyszerű megoldásnak. Először is a szüzsé. Vagy nagyon magvas, vagy hab­könnyű legyen a forgató- könyv mondandója. Ez utób­bival gyorsan-könnyen lehet bánni. Aztán profi munka­társak. Mint amilyen Don Peterman, az operatőr. És egy főhős, aki nő, de nem babaszépségű, mert akkor csak a számba jöhető közön­ség fele jön be, mivel köz­tudottan férfiakból és nőkből tevődik össze ... Szóval, aki azért formás, bájos, imázsa van. vagyis hát szexis a ja­vából. Meg egy férfi partner, Michael Nouri, aki a nők bálványa lehet, mert hatal­masak az izmai, csattogós az állkapcsa... És a lényeg — de hát ezt már a film hősko­rában is tudták; a régi jót felmelegíteni, persze nem bűn! —: nagyon-nagyon jó zene. Amilyen Giorgio Mo- roderé. Modern és popos. de nem kemény (idősebbekre is számítva!), inkább rágógu- misan fülbemászó, olaszosan édes. S bejáratottan világ­hírű szerzőtől való! Utána, ha vége a forgatásnak, a pro­ducertől kezdve a forgalma­zókig, mindenki áldását adta a vágott, kész változatra. már csak az önreklám kell. S indulhat a diadalút! Mint most. De hagyjuk a malíciózus megjegyzéseket. Bármennyi­re is bárgyú a szövegkönyv. mégis valahol igazán nagy­szerű ez a film. Az ember­nek óhatatlanul is a róka ezópuszi története jut az eszébe. Tudják, amikor a ra­vaszdi a szőlőskertbe tévedt. Főleg nekünk, magyar mo­zinézőknek. Mert érezzük, hogy valahol „át vagyunk vágva”, de mégsem harag­szunk érte. Pénzünkért nem kaptunk magvas gondolato­kat, erkölcsi tanulságot, ma­gas röptű műélvezetet, csu­pán látványt, könnyed és kedves szórakoztató perce­ket. S ez manapság önma­gában is nagy dolog — le­het. Ezért tetszetős, érdemes a Flashdance. De hagyjuk a maliciózus egy bizonyos réteghez szól igazán. A. Lyne másfél órá­ja ebben (is) egyetemes. A kamasz élvezi Moroder vi­lágslágereit, a pattanásos és az idősebb „srácok”, a kar­csú és kívánatos táncosnők mozgását, a hölgy nézők be­lefeledkezhetnek a szenti­mentális szerelmi történet könnyzacskót próbáló mesé­jébe, a moralisták a tipiku­san nyugati karriertörténet felett meditálhatnak, a kis­srác, akit esetleg elviszünk, a film után felkiálthat: Apu, ugye mi is veszünk egy ilyen aranyos kutyát! Szeretni nem szabad, és valahogy nem is lehet ezt a filmet. De megnézni azért ér­demes. Ha másért nem, hát a főszereplő Jennifer Beats- ért (a képen), akiről csak felsőfokon lehet beszélni. De hát egy nőről lehet-e más­képpen? ... Főleg, ha így mozog, ha így táncol — ha igy hisz ... És érdemes ezért az operatőri munkáért, eze­kért a képekért. Ezért a ze­néért, ezért az „átverésért”. Ami egy holdas nyárestén mindenkinek kellemes. Bol­dog és boldogtalan szerel­mesnek. Valamennyiünknek. (N. L.) B. Sajti Emese fl „szülő és gyermek” sorozat vendége volt a Fészekben: Udvaros Dorottya és Udvaros Béla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents