Békés Megyei Népújság, 1985. május (40. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-21 / 117. szám

1985. május 21., kedd Ifjúságpolitika Elgondolkoztató esetet hallottam. Egy nyugdíjas saját életével példálózott unokája előtt, aki másodíz­ben rugaszkodott neki "az egyetemi felvételinek, s hét­végeken. ahelyett, hogy se­gített volna a háztájiban, a könyveket bújta. A nagyapa azzal érvelt, hogy igen fia­talon munkába kellett áll­nia, s hajnaltól vakulásig dolgozott. Csak így tudott boldogulni. — Andersen meghalt, több mese nincs — ennyi volt az ingerült válasz. Első pillanatban draszti­kusnak tűnik. Lám. a mai fiatalok! Az eset mögött azonban sokkal mélyebb el­lentmondások húzódnak meg. A felületes megítélés tévútra vezet. Napjainkban a keresővé válás korhatára kitolódott. Egészen más kö­vetelményeket állít az élet a mai és a tegnapi ifjúság elé. Társadalmunk fejlődése nagyrészt á műszaki és a kulturális haladáson múlik. Csak néhány évtized választ el a kompjuterizált század- fordulótól, Az ifjúság felké­szítése — érthetően — hosz- szabb időt vesz igénybe. A tanulmányok befejezése után a fiatal szinte egyik napról a másikra beletop­pan a családalapítás idősza­kába. anélkül, hogy ennek anyagi alapját megteremtet­te volna. Rá van utalva a szülői _ ház. illetve a társa­dalom támogatására. Nem mindegy azonban, hogy mi­lyen a neveltetése, uz önálló életre való felkészítése. Olyan lesz a jövő. amilyen az ifjúság. A megyei pártbizottság 1970-ben elfogadott intézke­dési terve az eltelt másfél évtizedben jól szolgálta a helyi ifjúságpolitikai törek­véseket. Számos figyelemre méltó eredmény született megyénkben. Javult az óvo­dai és az iskolai ellátás. Jól fejlődött az általános isko­lai diákotthoni hálózat. A jelenlegi 1109 férőhely hosz- szabb távon is kielégíti az igényeket. A középiskolai diákotthoni hálózat 4938 fé­rőhelye az országosnál ma­gasabb elhelyezési arányt tud biztosítani. Sok viszont az elavult, korszerűtlen in­tézmény. Sőt, az utóbbi öt évben lelassult a fejlődés dinamikája. A középiskolai oktatási intézményekben 15 ezer 321 diák tanul, közülük 7 ezer 233 szakmunkásképző intézményekben. Több he­lyen gondot jelent a peda­gógushiány, a szerszám- és munkagépek elavultsága. Némileg megnyugtató, hogy a továbbtanulásra jelentke­zett érettségizettek 80 szá­zaléka felvételt nyert. Jelzi, hogy a megye oktatási in­tézményeiben színvonalas oktatás folyik. Azok az érettségizettek viszont, akik nem tanulnak tovább, olykor nehéz dilem­ma elé kerülnek. Nem vé­letlenül fogalmazott úgy az egyik felszólaló a megyei pártbizottság pártépítési és ifjúsági munkabizottságának értekezletén, hogy a képzést jobban össze kell hangolni a foglalkoztatási struktúrával. A 15—29 éves dolgozó fiata­lok száma megyénkben 85 ezer körül mozog. Gazda­ságpolitikai feladataik meg­valósításáért becsületesen dolgoznak. Életük anyagi megalapozása miatt egyre többen vállalnak munkát a második gazdaságban. Közel 29 ezren ingáznak, illetve távoli községekből járnak be a városokba. Mindez foko­zott leterhelést jelent. Huszonhétezer fiatal dol­gozik az iparban. Az orszá­gosnál jóval kedvezőtlenebb kereseti viszonyok, valamint az ipartelepítésből, az ipar­struktúrából és a technikai színvonalból adódó hátrá­nyok nem könnyű feladatok elé állítják őket. A mező- gazdaságban tevékenykedő fiatalok jövedelme az utóbbi években emelkedett. Egyes helyeken megindult a visz- szaáramlás a mezőgazdaság­ba. Egyre többen kapnak komoly feladatot és felelős beosztást. . A fiatal értelmiség is egy­re felkészültebben és növek­vő aktivitással végzi mun­káját. Az országos átlaghoz viszonyítva, megyénkben alacsony a diplomások ará­nya. Ezen belül is 38 száza­lék a pedagógusoké, 19 szá­zalék a mezőgazdasági dip­lomásoké. Jelentős előrelépés a me­zőgazdaságban dolgozó fia­tal értelmiség körében ta­pasztalható. ami az izmoso­dó mezőgazdasági üzemek tevékenységével függ össze. Az átlagosnál magasabb az értelmiségi fiatalok KISZ- szervezettsége is. A KISZ megyei bizottsága és a mel­lette működő Értelmiségi Fiatalok Tanácsa egyre job­ban foglalkozik sajátos igé­nyeikkel és problémáikkal. A szociális és kűlturális körülményeknek nagy sze­repük van. A megyénkben élő családok többsége meg­felelő feltételeket teremt a gyermekek számára. Szapo­rodnak viszont a kedvezőt­len jelenségek. A válások száma abban az életkorban a legmagasabb, amikor a gyermekek nevelésében a szülőknek döntő szerepük van. Az utóbbi években emelkedett a veszélyeztetett gyermekek aránya is. Igen sok feszültség je­lentkezik az önálló pálya- és életkezdés, valamint a családalapítás körül. Az erő­feszítések ellenére súlyos gond a lakás. A megyei ta­nács vb 3 éves lakáshoz jut­tatási programja a fiatal há­zasok számára kedvező le­hetőségeket hordoz. A prog­ramba felveti 1631 fiatal házas lakásigényéből eddig 410 család jutott lakáshoz. A jó szándékú programból a hitelként és vissza neny té­rítendő támogatásként nyúj­tott pénzek jelentenek a legtöbb segítséget. A fiata­lok nagy része önerőből építkezik. Ehhez viszont jó­val több telek és építkezést segítő szervezet létrehozása szükséges. Az ifjúság helyzetének feltárásában jelentős szere­pet vállalt a KISZ. Munká­ja sokat fejlődött. Növeke­dett taglétszáma. Olyan ren­dezvények sorát honosítot­ták meg, melyek erősítették tömegbefolyásukat. különö­sen a munkás-paraszt fia­talok, de az értelrrységiek körében is. Jój mozgósítot­tak a párt célkitűzéseinek megvalósításáért. erősödött a párttaggá nevelő, ajánló munkájuk. Az ifjúsági par­lamentek kedvező légkört és igen komoly politikai vita­fórumot teremtettek a párt ifjúsági állásfoglalásának megismeréséhez és elfoga­dásához. Többségükben eredményesen tevékenyked­tek az ifjúsági törvény vég­rehajtásáért. Az utóbbi években a szakszervezet munkája is erősödött az if­júság körében, javult az együttműködés a KlSZ-szer- vezettel. A Hazafias Nép­front egyre határozottabban törekszik, hogy a család, az iskola és a lakóterület ösz- szehangoltan dolgozzon és segítse a fiatalokat. A XIII. pártkongresszus úgy fogalmazott, hogy az if­júság szocialista szellemű nevelése, az önálló életre való felkészítése az egész társadalom ügye. A társa­dalomnak és intézményei­nek segíteniük kell a fiata­lok tehetségének, szakértel­mének érvényesülését, de a fiataloknak is érezniük kell felelősségüket önmagukért és a társadalomért. Mindez cse­lekvést kíván. A felnőtt tár­sadalomtól épp úgy, mint a fiataloktól. Nem lehetnek passzív szemlélői a jövő alakításának, melynek ők lesznek az elsőrangú sze­replői. Ilyen vonatkozásban sok feladat hárul a KISZ- re, a munkahelyi pártalap- szervezetekre, az intézmé­nyekre, a különböző állami, társadalmi és gazdasági szervezetekre. A teendőket azonban konkrétan kell megjelölni. Okkal volt több felszólalónak ilyen vélemé­nye a megyei pártbizottság pártépítési és ifjúsági mun­kabizottságának ülésén. Serédi János Dobjuk el a topánkát? Dobd el a topánkát! — ez volt a jelszó hazánkban is a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején. A láb­belik javítása kiment divat­ból Európa-szerte. Ezt a költ­séges módit mi is követtük. Ennek lett a következménye, hogy a cipőjavítás teljesít­ménye lényegesen csökkent, a vállalási idő viszont ala­posan megnyúlt. Akkor esz­méltünk igazán, amikor az alapanyagok és a késztermé­kek ára megdrágult. Az el- dobós korszaknak lényegé­ben befellegzett. Ma már meggondoljuk, hogy a gye­rek, vagy a női cipőt a sze­métbe dobjuk. Csakhogy a szolgáltatás a mélyponton van és nem tudni, hogy mi lesz a sorsa. Kevés a felvevőhely Arról van szó ugyanis: a kátyúból való kijutáshoz fej­leszteni kellene, amely nem kevés pénzt feltételez. A ci­pőjavítás nem nagy üzlet, er­re csak rá lehet fizetni. Az igények kielégítésére egy-egy ipari szövetkezet és a kis­iparosok vállalkoznak. Meg kell mondani: nem nagy meggyőződéssel. A felvevő­helyek és a mesterek száma egyre csökken. Megyénk­ben mindössze 5—6 helyen szedik össze a javításra váró cipőket. Az sem hozott nagy változást, hogy a cipőjavítást a kiemelt szolgáltatások so­rába emelték. A jókora le­maradást nehéz pótolni, a hálózat és a technológia kor­szerűsítésének pedig számos akadálya van. Az ipari szövetkezetek ezt a veszteséges ágazatot áru­termeléssel, más gazdaságo­sabb szolgáltatásokkal igye­keznek ellensúlyozni. Békés megyében a Körösvidéki Ci­pész Szövetkezet foglalkozik cipőjavítással. Az öt telep­hely termelését • két téesz- melléküzemág segíti. Évente több mint egymillió pár láb­belit gyártanak, a termelési érték eléri a 158 millió fo­rintot. A tőkés és a szocia­lista piacokon 20 millió fo­rint értékű papucsot és egyéb lábbelit adnak el, a többit belföldön értékesítik. Gyógycipőket csak két vá­rosban: Békéscsabán és Gyu­lán készítenek, alig egymillió forint értékben. Cipő javító- műhely a megye 29 telepü­lésén van, a 34 részlegben 62-en dolgoznak. Az ebből származó árbevétel 6 millió forint. Az adatok egyértel­műen mutatják: a megye te­lepüléseinek és a lakosság számához képest meglehető­sen csekély lehetőség van a nyékét általában ki is elégí­tik. így. különösen csúcsidő­szákban a vállalási határ­idők meghosszabbodnak. Igaz. a szövetkezet mindent meg­tesz az ügyfelekért. Gazda­sági munkaközösséget hozott létre és bővítette a gebines- hálózatot. D gépesítés buktatói De nézzük a technológiát! A termékszerkezet átalakítá­sával párhuzamosan a gyár­tást is Korszerűsítették a szö­vetkezetben. Most vezetik be az úgynevezett tűzött, kali­forniai eljárást. Ennek min­denekelőtt az az előnye, hogy a lábbeli puha, hajlékony, kényelmes és megfelel a di­vat követelményeinek. Az olcsó, minden korosztály igé­nyét kielégítő gyermek-, női és férfipapucsok előállítá­sában egyedüliek a hazai piacon. A gyermek váltó- és házicipőik, divatpapucsaik szintén keresettek. Az 1984- ben megkezdett termékvál­tás folytatásaként már 30 ezer pár női szandált szállí­tottak a Szovjetunióba, az idén 100 ezer párat rendel­tek. Az NDK-ba főleg bale­rinacipőt, Hollandiába Ausztriába, az NSZK-ba klumpát és funértalpas pa­pucsot küldenek. A cipőjavítás technológiai fejlesztése már nem ennyi­re egyértelmű. Kidolgozták ugyan 1979-ben a cipőjaví­tás technológiáját, de a re- perálás aprólékos munkát igényel, alig van lehetőség a gépesítésre. Pedig nélkülöz­hetetlen lenne a temeléke- nyebb javítás. A hagyomá­nyos javítóműhelyekben leg­feljebb csiszoló, vagy stop­pológépek vannak, de a sza­lonok és a gyorsjavítók sem dicsekedhetnek modern ma­sinákkal. Ráadásul ezek a gépek drágák és a kihaszná­lásuk is kétséges. Nem be­szélve arról, hogy nincs ele­gendő szakképzett cipőjavító. A kisiparosok mintegy 80 százaléka nyugdíjas, sok kö­zöttük a 70—80 éves ember. A kis műhelyekben aligha irigylésre méltóak a munka- körülmények, a mérsékelt kereseti lehetőség sem csá­bító. Felemelt árak Persze, mondhatná valaki: 1983. augusztus 1—tői a láb­belijavítás ára 50 százalék­kal emelkedett. Ez igaz. En­nek ellenére az állami tá­mogatás még mindig 18 szá­zalékos. Az elmúlt évben ugyancsak 50 százalékkal felemelték a méretre készí­tett cipők árát, amely a szö­vetkezet gazdálkodását nem befolyásolta. Az SZTK re­ceptre rendelt ortopédcipők árai is drágultak, a költsé­gek jelentős részét azonban az állam vállalta magára. A javítás tehát-a tetemes költ­ségvetési támogatás ellenére veszteséges, a szerényebb bérfejlesztés a jövedelmek­ben is érződik. A szakem­ber-utánpótlás pedig késik. Jellemző: a Körösvidéki Ci­pész Szövetkezet 3—4 éve tanműhelyt létesített, ahol saját üzemmérnökéfk tanít­ják a fiatalokat. Jelenleg 30 első-, másod- és harmadéves tanulójuk van, közülük mindössze öten-hatan sze­retnének cipőt javítani, a többiek inkább a szalagot választják. Elgondolkoztató: a szövetkezet cipészeinek a fele nyugdíjas. A bajt tetézi, hogy az anyag- és kellékellátás nem megfelelő. Ha a szövetkezet, vagy a kisiparos 500 négy­zetméter bőrnél (?) keveseb­bet rendel, akkor tetemes felárat kell fizetnie. Fémsar­kot például jó ideje égen- földön nem lehet kapni és folytathatnánk. A cipőjaví­tás tehát mindenképpen ja­vításra szorul. A jövő a jól gépesíthető, a korszerű és tiszta műhelyeket feltételező szalonoké, gyorsjavítóké le­het. A feltételek gazdasági hátterének megteremtésére az eddiginél nagyobb figyel­met szükséges fordítani. Mert mégsem dobhatunk a kuká­ba minden hónapban 800— 1000 forintos lábbeliket. Seres Sándor cipőjavításra, mégha az igé­Ortopcdcipő-kcszítés Békéscsabán Fotó: Gál Edit Választások Magy arországon Harc a szólásjogért o Magyar—osztrák együttműködésben Átadás előtt a kópházi határátkelő Befejező szakaszába érke­zett az ország legújabb ha­tárátkelőjének építése a Sop­ron közelében lévő Kópháza határában. Rövidesen meg­nyílik az új átkelő. A több­százmilliós beruházás ma­gyar—osztrák közreműködés­sel, s anyagi forrásokból va­lósul meg. Az átkelő épületét osztrá­kok építették, a betonozási és az útépítési munkákat ma­gyar építők végezték. Az uta­sok kényelmét melegkony­hás büfé, több pénzváltóhely, s automata fényképező be­rendezés szolgálja. Az utób­bi a helyszíni vízumkiváltást könnyíti meg a Magyaror­szágra érkező utasoknak. Az új átkelőtől az év nagy részében túlzsúfolt soproni átkelőhely tehermentesítését várják. Emellett Burgenland középső részéből gyorsab­ban és könnyebben jöhetnek Magyarországra az osztrák határmenti települések lakó’, mivel nem kell megkerülni­ük a soproni hegységet. Az első magyar népképvi­seleti nemzetgyűlés az 1848. évi IV. és V. törvénycikk alapján 1848 nyarán Pesten ült össze. A régi Vigadó épü­lete, majd később az egyete­mi templom volt az üléste­rem. Amikor a képviselők­nek menekülniük kellett, Debrecenben tartották meg 1849-ben azt a híres nem­zetgyűlést, amelyen kimond­ták a Habsburg-ház trón­fosztását. Amikor aztán az „októberi diploma” úgy in­tézkedett, hogy a képviselők 1861. április 2-án Budán „gyűjtetnek össze”, Pest sza­bad királyi város közgyűlé­sén 1861. január 16-án fel- terjesztéssel fordultak a helytartótanácshoz, hogy az 1848. IV. te. alapján az or­szággyűléseket ne Budán, ha­nem Pesten tartsák meg, ahogy azt a törvény kötele­zően előírta. S mivel a hely­tartótanács válaszában arra hivatkozott, hogy az ország- gyűlés Pesten megfelelő épület hiányában nem tart­ható meg. a város vezetői hatalmas energiával láttak hozzá, hogy rendkívül rövid idő alatt otthont adjanak az országgyűlésnek. Addig is a felsőház üléseinek színhelyé­ül a Nemzeti Múzeum nagy­termét, a képviselőház szá­mára a Nemzeti Lovarda át­alakított épületét javasolták. A császár azonban ragaszko­dott Budához. Az országos tiltakozások eredményeként végül is Ferenc József komp­romisszumos megoldást fo­gadott el: az országgyűlést a budai királyi palotában nyi­tották meg 1861. április 6-án. és még aznap délután a kép­viselők testületé a Nemzeti Múzeum nagytermében meg is tartotta első ülését. A má­sodik ülésen már egy ideig­lenes képviselőház építésé­ről tárgyaltak. Az Országház építésének vitáját azután Deák Ferenc indítványára félbeszakítot­ták, amíg nem érkezik vá­lasz arra a feliratra, amely­ben az országgyűlés kérte az uralkodót az 1848-as törvé­nyek visszaállítására. Ferenc József erre 1861 augusztusá­ban feloszlatta az országgyű­lést. amely összesen öt hóna­pig működött. Legközelebb Ferenc József 1865-ben — amikor Ausztria ismét bajba került — kényszerült a ma­gyar országgyűlés összehívá­sára. Ekkor Ybl Miklós ter­vei alapján az akkori Fő­herceg Sándor utcában (ma: Bródy Sándor utca) száz nap alatt felépítették az ideigle­nes képviselöházat. Decem­ber 10-re, a megnyitás nap­jára az épület ugyan készen állt. de az ülést mégis a Nemzeti Múzeum nagyter­mében tartották meg, mert az új házat nyirkossága és a berendezés hiánya miatt nem tudták használatba ven­ni. Ezt a Főherceg Sándor utcai épületet aztán többször is átépítették (1867-ben a képviselőház emiatt csaknem két hónapig az Akadémia nagytermében tartotta ülé­sét), de soha nem tudott va­lóban otthonává lenni a kép­viselőknek, akik mégis több mint 35 esztendeig használ­ták azt kényszerűségből. Az 1848-ban hozott válasz­tói törvényt 1874-ben a kapi­talista fejlődéssel megválto­zott körülményekhez igazí­tották ugyan, de lényegében annak alapján döntöttek a képviselői mandátumok sor­sáról egészen 1910-ig, a Ta­nácsköztársaság előtti utolsó választásig. Ami a maga ide­jében haladó volt, az az idők folyamán Európa egyik leg- reakciósabb választójogává, a mindenkori kormányzat par­lamenti többsége megszerzé­sének eszközévé vált. 1869-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents