Békés Megyei Népújság, 1985. május (40. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-18 / 115. szám

1985. május 18., szombat NÉPÚJSÁG Nők alkohollal és... szesz nélkül... — Emlékszel a feleségem­re? Mindenki mintaházas­ságnak tartotta a mienket. Tényleg az volt. Egyetlen felhő zavarta ezl a boldog­ságot, az, hogy nem volt gyerekünk. Évekig hiába jártunk orvostól orvosig. Az­tán megtört a jég. Teri ba­bát várt. Örültünk, és úgy vártuk a kis jövevényt, mint egy herceget. A háztartá­sunk teljesen automatizált. Van kocsink, telkünk a vá­ros végén — kezdett mon­dókájába rég nem látott osztálytársam. — Múltak a hetek, és egyre többször vettem észre, hogy a felesé­gem enyhén szólva szeszes révületben mered maga elé. Egyszer meg mertem kér­dezni, kinek van a születés­napja. Elküldött a francba, mert én nem tudom, hogy mennyi baj van egy kis ba­bával. Kérdeztem tőle, ha iszik, kevesebb-e a problé­ma. Kiderült, hogy a szom­szédasszony adja a tanácso­kat, őt kell (?!) megkínálni valamivel. Reméltem, hogy az ivászatból nem lesz rend­szer. Tévedtem. Az asszony piás, érted? Mindennap. Azért, mert unatkozik! Ha ezért veszekszem vele, a fe­jemhez vágja; csak a fér­fiaknak lehet inni, hol itt az egyenjogúság? Az a szomo­rú. hogy tehetetlen vagyok. Elvonókúrára küldjem? Szé­gyenszemre? Elgondolkodtatott, amit mondott ez az elkeseredett férj. Tanúi és sokszor szán­dékos vagy akaratlan részt­vevői vagyunk a „gyen­gébb” nem alkoholizálásá­nak. Bár a témát sokan ké­nyesnek tartják, mégis be­széljünk róla. A struccpoli­tika ugyanis nem megoldás. A tények bizony makacs dolgok, és a nők egyre több­ször néznek a pohár fene­kére, hogy miért? A névte­lenségbe burkolózva hajlan­dók elmondani. íme: (Elvált asszony a tizedikről) A véletlen hozott össze vele. Albérleti szobát hirde­tett. Csengetésemre egy pici kislány nyitott ajtót, épp, hogy elérhette a kilincset. Csöpp szája körül csokolá­défoltok, elmaszatolva. A konyhából 30 év körüli asz- szony siet elém. kezét a kö­tényébe törölgeti. — Elnézést, éppen főzök, kerüljön beljebb . . . — Csak a szobát nézném meg. nem tartom fel. . . — Dehogy tart, úgyis olyan egyedül vagyok . . . iszig egy konyakot? — Köszönöm, kocsival va­gyok! — Akkor kávét? A kávét elfogadom. Ő ko­nyakot tölt, a szemei már gyanúsan csillognak. — Ki kell adnom a kis szobát. Kevés a pénzem. Há­rom gyerekkel hagyott itt a férjem... — s már dőlnek is belőle a szavak, mintha azt remélné, én segíteni tu­dok rajta. Talán észre sem veszi — mozdulatai olyan automatikusak — és a félli­teres konyakosüveg tartal­ma vészesen fogy ... Mintha belelátna gondolataimba, ön­igazolásként megszólal. — Ha magát elhagyná a férje egy kis cafkáért, maga nem inna? (Nő az utcán) A szűk kis utca valóban szűk az előttem botladozó fiatal nőnek. Magas sarkú csizmájában meg-megbicsak- lik a bokája. Az utcában telefonkábelnek árkot ástak még reggel. Csak bele ne essen . .. Vállalva, hogy visz- szaulasítja segítségemet, ka­ron fogom, nehogy nyakát törje. — Jól sikerült a nőnap, ugye — kedélyeskedek, hogy átsegítsem esetleges zavarán. — Nem jött zavarba. — Vodkával kínáltak a fiúk, egy kicsit többet ittam a kelleténél, szent igaz... — mondja lassan forgatva a szavakat —, nemsokára ott­hon leszek ... — Az otthoniak mit szól­nak. hogy ilyen rózsás han­gulatban van? — A férjem is iszik. így kvittek vagyunk. Nem igaz? Kihúzza karját az enyém­ből, és a kapukulcsot pró­bálja a zárba helyezni. Har­madik nekifutásra már si­kerül is . . . (Nő, aki Nagyfára került) A fodrásznál sorunkra várunk, valaki meséli. — Azt mondják, valami­kor a város legjobb, legpre­cízebb titkárnője volt. Vala­mikor! Évek alatt széthullt körülötte minden. Inni kez­dett. Nem lehet tudni pon­tosan, hogy miért. Többszöri figyelmeztetésre sem hagyta abba az ivást, kirúgták az állásából. Aztán viharos gyorsasággal ment minden. A lakásából minden mozdít­ható dolgot eladott, a gye­rekeivel nem törődött. Az a szomorú, hogy a férje is ivott. Hogy melyik kezdett először a pohár fenekére nézni? Ki tudja! » Nagyfa volt az utolsó állomás, ahon­nan hírt kaptunk felőle... # — Az isten áldjon meg — adja vissza elolvasás után a kéziratomat barátnőm. Miért csak a rossz példákról írsz? Már megbocsáss, nem iszunk mindannyian, akik gyesen vagyunk, akiket elhagyott szeretője, férje . .. Adok cí­meket, ahol jó példát ta­lálsz! Éva — Abbahagytam az egye­temi tanulmányaimat, mert veszélyeztetett terhes voltam a fiammal. Az izgalom, ami a vizsgákkal járt. nem hi­ányzott. Végig feküdtem a kilenc hónapot. De nézz a fiamra! Nem megérte? Pisti, akár egy Murilló put­tó. néz, keze-lába mozog és mintha tudná, hogy róla van szó, fülig ér csöpp szája. — Miután megszületett, elővettem jegyzeteimet, könyveimet és folytattam az egyetemi éveket. Pont vég­zek. mire lejár a gyes ... Kati — Hát nincs időm plety- kázni, az már biztos. Reg­gel 6-kor kelek, elindítom a férjem. Utána kis Katit ete­tem. öltöztetem. 9 órakor már kész az ebéd. Fél 10-kor a varrógép előtt ülök. Bedol­gozást vállaltam a kötöttáru- gyárnak. Jól jön a kiegészí­tés. Nyáron nagyobb lakásba szeretnénk költözni. Van időm a lányomra is. Délután 2-től 4-ig közös programja­ink vannak. Séta, bevásár­lás ... Andrea Egyik kicsi, másik pici és Andrea alakjára nézve a harmadik baba is útban van. — Hogy bír két picivel és hogy fog három gyereket el­látni? Kérdéssel válaszol. — Hát nagyszüleink hogy bírták 5—6 gyerekkel? Szer­vezés kérdése. Ha nem be­tegek. ha van egy segítő férj. akkor nincs, nem lehet prob­léma. Egyébként én négy gyereket terveztem — mond­ja mosolyogva. És ahogy élet­viteléről, terveiről beszél, el­hiszem, hogy a négy lurkó nyugodt, békés, kiegyensú­lyozott családban nő fel majd. Magdi — Elfog a düh. ha arról papol mindenki, hogy az én fiaim hátrányos helyzetűek, mert elvált szülők gyermekei. Többet foglalkozom velük, mintha olyan teljes család­ban élnének, ahol a papa nap mint nap tökrészegen jönne haza és csak arra len­ne ereje, hogy levágja ma­gát az ágyra! Márpedig az én férjem sajnos, ilyen volt. Amióta elment az én laká­somban egy deci szeszt nem talál, még vendégeknek se! Gyűlölöm a szeszt, de azt is. aki nem veti meg. Sokat foglalkozom a srácokkal, mert szerencsére egy mű­szakban dolgozom, délután 2-ig. így még csak nem is kulcsos gyerekek. Rendsze­resen járunk az uszodába, karatézni tanulnak, könyv­tárlátogatók vagyunk. Egy­szóval azt hiszem tartalmas életet élünk ... # Sorsok, esetek. Negatív és pozitív példák. Régen szé­gyen volt, ha egy nő ivott. Most sem dicsőség. Sajnos nincs olyan vállalati, üzemi rendezvény, névnap, ahol ne lenne szeszes ital bő válasz­tékban. Nem szerettem volna a ha­mis általánosítás csapdájába esni. Tudom, közhely. Akkor is leírom: a szesz egyik nemnél sem old meg semmit. Sőt! Megkeseríti nemcsak a saját, hanem a család és a környezet életét is. Béla Vali Ünnepség az nrosházi Vöröskeresztnél Szakmai napnk paradicsomtermesztőknek A Vöröskereszt Világnap és felszabadulásunk 40. évfor­dulója alkalmából a Vörös- kereszt orosházi városi veze­tősége ünnepi megemlékezést rendezett a napokban a Ho­tel Alföldben. Az ünnepsé­gen részt vettek a város és a vonzáskörzetéhez tartozó községek alapszervezeteinek képviselői, közöttük sokan idős veterán vöröskereszte­sek. Dr. Tóth Géza városi fő­orvos, a Vöröskereszt elnöke köszöntötte a mintegy 250 vendéget. Éliás Lászióné, a Vöröskereszt városi vezetősé­gének titkára ünnepi beszé­dében megemlékezett a vö­röskeresztes mozgalom múlt­járól. Jelenlegi helyzetéről szólva méltatta az alapszer­vezetek gazdagodó munkáját, az aktivisták áldozatkészsé­gét az idősek patronálásában, a véradó munkában, a se­gélyakciókban és az ifjúsági munkában. Az MSZMP Orosházi Városi Bizottságá­nak titkára dr. Körmendi János megköszönte a vörös­keresztesek munkáját. Az ünnepség befejezésén kitüntették a többszörös vér­adókat és a jól dolgozó tár­sadalmi munkásokat. Az utóbbi 5—6 évben egy­re elterjedtebbek a holland vetőmagvak, termesztési el­járások, növényvédelmi mód­szerek. A paradicsomhajta- tók, a fóliás termesztők szí­vesen vetik a holland neme- sítésű paradicsomot. A hol­land Sluis és Groot vetőmag­cég Magyarországon az ócsai Vörös Október Tsz-szel áll partneri kapcsolatban, s a honi szövetkezettel a ter­mesztők. A paradicsomtermesztés titkaiba avatják be több helyszínen az érdeklődőket a holland és a magyar együtt­működő partnerek. Május 21- én a szegedi Felszabadulás Tsz háztáji területén, másnap a gyulai Beliczai portán, a 44-es út mellett fóliás ker­tészetben, május 23-án pedig Foton. A 10 és 16 óra közötti időben szakmai tanácsokat, információkat kaphatnak az érdeklődök termesztési kér­désekben, fajtaleírást és ter­mesztés-technológiai útmuta­tót is igényelhetnek. ló utat, Horikó! Sportos öltözékű, szürke kalapos japán kislány1 ala­posan felpakolt kerékpárral tűnt fel Békéscsabán tegnap reggel. Kecskemét felé vette az irányt, majd mellékútra tért és Szeged felé fordult. Itt is, ott is látták, aztán megint nyoma veszett. Te­lekgerendáson találkoztunk vele. Nevetve mondta, hogy útközben elveszítette a cso­magjához szíjazott kalapját. Alacsony, 22 éves lány, dús fekete hajjal, kitörő jó­kedvvel. Norikó Inoue a ne­vem —- mutatkozott be, ami­kor leültünk egy kis beszél­getésre az út menti vendég­lőben. A Kyusha-Zokai egye­tem hallgatója, művészettör­ténelmet tanul. Közben új­ra és újra megkérdi, kik vagyunk. Hogy újságírók? No, de ilyet! Nevetve rábo­rul az asztalra. Majd kite­ríti a térképet, s mutatja, merről érkezett. Nem Gyu­lán lépte át a határt, ahogy mi gondoltuk. Párizsból jött. Oda érkezett Japánból re­pülőgépen még március kö­zepén, majd kerékpárral Nancyba ment. — Milyen célból? — Hogy kerékpárral be­járjam Európát és Közép- Ázsiát. De Nancyban meg­betegedtem, s vonattal jöt­tem Bécsbe. Onnan pedig kerékpárral Magyarország­ra. Mutatja útjának főbb állo­másait. Győr, Tatabánya, Budapest, Éger, Szeged, Ba­ja, Pécs, Gyula. — Mennyi időt töltött Ma­gyarországon ? — Sokat. Több mint egy hónapot. Magyarország na­gyon megtetszett. Kedvesek, rokonszenvesek az emberek. Pesten barátaim vannak. — Kezével mutatja, hogy hár­man. — És az Alföld? — Szép, hogy olyan zöld minden. Csendes és lelket üdítően nyugalmas a táj. Fényképeket készítek. Sok­sok fényképet. A tájról, meg az emberekről. Néha bené­zek a múzeumokba is. De engem igazán a táj, meg az emberek érdekelnek. Kerék­páron sokkal jobban meg le­het ismerni a világot, mint autóból. Ha hazamegyek, egy albumot készítek és egy kiállításra is gondolok. — Mikor megy haza? — Szeptemberben. Mast Szegedre megyek, onnan Ju­goszláviába, Bulgáriába, Tö­rökországba, Görögországba, Szíriába, Izraelbe, majd vissza. El akarok még men­ni Csehszlovákiába és Len­gyelországba. Ügy tervezem, hogy Párizsból indulok ha­za. — Ezt a hosszú utat ke­rékpárral akarja megtenni? — Hogyne! — Nem fél egyedül? — Miért félnék? — Talán karatézik vagy dzsúdózik? — Ö, dehogy. Én hegymá­szó vagyok. Megmásztam Japánban a Kurodakát. Jókedve kifogyhatatlan. Olyan örömteli nevetéssel ve­szi át a szerkesztőség aján­dékát, egy albumot, hogy majdnem kicsordul a köny- nye. Felpattan a kerékpár­ra. — Jó utat, Norikó! — In­tegetünk. — Keszenem, keszenem — integet vissza. Ennyi a ma­gyar tudása. Angolul vi­szont kitűnően beszél. (Serédi) Fotó: Kovács Erzsébet--------Ellesett pillanatok f ägy emberöltő annyi, avnennyi idő alatt felnő az új nem­zedék. vagyis 25—30 év. Aki megélt már kétnemzedéknyi időt is, hosszú életpályáján bizonyára volt néhányszor célpontja rosszhiszemű emberek vádaskodásainak, akik ta­lán éppen azért terjesztettek róla rágalmakat, hogy saját pozíciójukat erősítsék. Az élet azonban változik, és ezenközben kiderül, hogy ha a torz jelenségek öröklődnek is, azt nem a gének okoz­zák, hanem az új erkölcsök kifejlődését akadályozó visz- szásságok, a régmúltból táplálkozó kétarcúságok, a jellem­beli fogyatékosságok, melyek fokozatos megszüntetése a tudatformálás kategóriájába tartozik. S hogy szűnnek ezek a visszáságok, annak hű tükrét mutatja az az őszinte, egészséges vita, ami néha felizzik egy-egy megbeszélésen a régi ,.hallottam róla valami rosszat" felfogásra, és „csak a tényekről beszéljünk!"-re alapozók között. Egy megbeszélésen az előbbi módszer szóvivője így fu- m.igálta a szóban forgó személyt, akit elő akartak léptetni: — öt előléptetni?! Hiszen évek óta baj van vele, beleke­veredett valami botrányba az előző helyén és itt is mindent bírál! Szóval „foltos", nem javaslom ... — Én is hallottam róla valamit.. . Egyetértek az előttem szólóval... És ekkor akad, akinek felszólalása után a döntés helyes irányba terelődik. — Egy pillanatra! — áll fel valaki. — „Baj volt vele", rosszat hallottam róla", „mindig csak bírál" — ezek ál­talánosságok. Én is jól ismerem ezt az embert, az úgyneve­zett „ügyeit" is. Azt hiszem, éppen ilyen általánosságok, rágalmak áldozata volt éveken át és nem akadt, aki pon­tosan utánanézett volna „ügyeinek". Készpénznek vették, amit terjesztettek róla, mert nem állhatták, szókimondá- sai miatt. Ne csináljuk ezt tovább! Az a tény, hogy jól dolgozik és ezért léptetnénk előbbre. Amit összehordanak rá, az smafu, hogy mást ne mondjak. Beszéljünk egyszer végre arról, amiről konkrétan szó van ... Eszembe jutott Karinthy Frigyes egyik írása arról az emberről, aki véletlenül a kávéházban felejtette a kabát­ját és később, amikor visszament érte, már nem találta. Ellopták. Feljelentést tett, de akármilyen nagy port vert lel az ügy, nem került meg a kabát. Azóta akárhányszor benyitott a kávéházba, összedugták mögötte a fejüket az emberek és gúnyosan mutogattak rá. „— Ez az az alak, aki belekeveredett egy lopási ügybe és még van képe ide­jönni! Hogy milyen emberek vannak!” Valóban, milyen emberek! De szerencsére egyre keve­sebben. Varga Dezső

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents