Békés Megyei Népújság, 1985. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-16 / 113. szám
NÉPÚJSÁG 1985. május 16., csütörtök 11 lakás- és üdülőszövetkezet tájékoztatója a tanács vb előtt Tanszerellátásról — év végén Őszre lesz elegendő iskolatáska Fotó: Fazekas László Gyula város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága május 14-én, kedden ülést tartott. Mielőtt a testület tagi jai megvitatták volna a napirendi pontokat, rövid városnézésen vettek részt. Először az észak-törökzugi lakótelep folyamatban levő építkezéseit tekintették meg. Hűd György társadalmi megbízatású tanácselnök-helyettes, a műszaki osztály osztályvezető főmérnöke többek között elmondta, hogy a VI. ötéves tervben 600 lakás építését tervezték az északtörökzugi lakótelepen. Ebben az időszakban ez a város legjelentősebb építkezése. A kivitelezés ütemterv szerint halad, bár elképzelhető, hogy 60—90 lakás átadása átcsúszik 1986 elejére. A lakások — másféltől 3 szobásig — 10 százaléka tanácsi bérlakás lesz. Ezután az új ifjúsági egészségügyi központot keresték fel. A vendégeket dr. Szerényi Lenke kalauzolta. Elmondta, hogy az új épület műszaki átadása a közelmúltban megvolt. Jelenleg a kertészeti vállalat dolgozói a tereprendezési munkákat végzik. Gyulán nagy gondot jelentett a csecsemő és gyermek körzeti orvosi ellátás. Az új központ minden való^ színűség szerint megoldja ezt a kérdést is. A rövid városnézés harmadik és egyben befejező állomása a lakás- és üdülőszövetkezet 92 egységes üdülőjének megtekintése volt. Baka Barnabás, a szövetkezet műszaki vezeAz Élet és Irodalom című hetilap hasábjain január elején vitát nyitottak a szórakoztatásról. Az előzőekre felelgető — s nem egy esetben feleselgető — írások felszínre hoztak olyan alapvető, a közművelődést, sőt a társadalmi-gazdasági kapcsolatokat, azok rendszerét is érintő kérdéseket, amelyek megvitatása már túlmutat a lap lehetőségein is. Ez volt az egyik oka annak, hogy a Megyei Művelődési Központ tegnap délelőtt a megye főhivatású népművelőinek, közművelődési szakembereinek találkozót hirdetett. Erre meghívták az ÉS cikkeinek szerzőit, valamint a szó-r rakoztatásért felelős országos és Békés megyei intézmények és vállalatok vezetőit. A meghívást a közel félszáz népművelőn kívül Széky János, az ÉS rovatvezetője és Sebők János, a Világ If júsága munkatársa, valamint Németh Gyula, az Ifjúsági Rendező Iroda (IRI) munkatársa fogadták el. Megyénk érintett intézményeiből senki sem jött el... tője végigkísérte a végrehajtó bizottság tagjait az építkezésen. Elmondta, hogy az üdülőszövetkezet tagszervezése 1983. decemberében fejeződött be, az épületkomplexum beruházási költsége a közművekkel együtt 61 millió forint. A testület a városi tanács vendégházában folytatta munkáját. Dr. Takács Lőrinc tanácselnök hivatalosan is megnyitotta a végrehajtó bizottság ülését és felkérte Hild Györgyöt, hogy számol-, jón be a vb határozatainak végrehajtásáról. A beszámoló után Becsyné ,dr. Szabó Márta, a termelés-ellátásfelügye- leti osztály megbízott vezetője az olcsó áruk választékát értékelte. A vb úgy döntött, hogy az osztálynak ösztönöznie kell a kereskedelmet, hogy a város élelmiszerüzleteiben az olcsó áruk választéka folyamatosan elégítse ki a lakossági igényeket. A második napirendi pontban Serb József, a lakás- és üdülőszövetkezet elnöke tá-> jékoztatta a vb-t a szövetkezet beruházási tevékenységéről. Kiemelten foglalkozott a városnézés egyik állomásával, az üdülőépítéssel. A harmadik napirendi pontban a vb módosította az 1985. évi városi fejlesztési tervet, döntött a kisiparosok adóalapcsökkentő kedvezmé-, nyének megadásáról, illetve meg nem adásáról. Végül bejelentések hangzottak el. Még vázlatosan is nehéz lenne összefoglalni a délutánig tartó beszélgetés tartalmát. A találkozás főbb gondolatai között a közművelődési szakemberek felelősségének és a rendező szervek-, nek való kiszolgáltatottságának kérdései éppúgy szerepeltek, mint a vidékre le- , leruccanó haknibrigádok ellenőrizhetetlensége, az ide vonatkoztatható jogi szabályozás hiányosságai, a szórakoztató rendezvények gázsijának mind jobban gyorsuló iramú emelkedése és a már- már megfizethetetlen belépőjegyek visszatartó ereje, a közönség növekvő érdek tétlensége. A megoldás lehetőségeiről is szó esett. Több hozzászóló szerint a hathatós megoldást csak a szórakoztatóipar intézményrendszerének gyökeres megváltoztatásával, a közművelődési intézmények együttes fellépésével, vagyis olyan intézkedésekkel lehetne elérni, amely a programok színvonalának javulását ered ményezhetik. Alkoholizmus elleni bizottság alakult Békéscsabán Tegnap Békéscsabán megtartotta alakuló ülését a Békés Megyei Tanács V. B. alkoholizmus elleni szakbizottsága, melynek tagjai állami, politikai szerveket, társadalmi és tömegszervezeteket, intézményeket képviselnek. A bizottság fő feladatának tekinti a megelőző, felkutató, gondozó és gyógyító munka támogatását, az utógondozás tartalmi és módszerbeli fejlesztését célzó törekvések kidolgozását, azok bevezetésének segítését, ellenőrzését. Támogatják az állami és társadalmi szervek olyan programjait, melyek a kulturált italfogyasztási szokások elsajátítását szorgalmazzák. Segítik a munkahelyeken dolgozó alkoholizmus elleni bizottságok munkáját. A bizottság különös figyelmet fordít az oktatási intézményekben folyó nevelő munkára, s különböző módszerek kidolgozásával, alkalmazásával igyekszik az ifjúság szemléletét helyes irányba befolyásolni. Az alakuló ülésen megvitatták az alkoholizmus elleni küzdelem megyei helyzetét, az állami és társadalmi szervek együttműködését. A hozzászólók hangsúlyozták, hogy az alkoholizmus elleni küzdelembe fokozottabban kell bevonni a munkahelyeket, szigorúbb és hathatósabb intézkedések szükségesek a mértéktelenül italozók ellen. Kiemelték azt is: az egészséges, józan életvitel elfogadtatására, az italozás csökkentésére növelni kell a propaganda- és felvilágosító tevékenységet. Az ülésen végül a bizottság ez évi feladatait határozták meg. p. f. Új múzeumi kiadványok Megjelent a Békés megyei múzeumok közleményei 8. száma, amely olyan agrártörténeti munkát tartalmaz, mely témában ritkán jelenik meg kiadvány. Címe: Az öntözések múltja a Dél-Ti- szántúlon. Szerzője, Palov József a XVIII. századtól kezdve a felszabadulásig kísérte figyelemmel az öntözések történetét. A Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága kiadványának 9. számát is a napokban vehetik kézhez az olvasók, melynek témája ugyancsak „hiánycikknek” mondható. Elek László „Művelődés és irodalom Békés megyében I.” című munkája a XVI. századtól a XIX. század derekáig dolgozta fel megyénk kulturális életének e két területét. Színházi szerződések Immár megszokott esemény a színtársulatok életében, hogy a színházi évad végéhez közeledvén, új tagokat szerződtetnek, illetve a színészek, rendezők — művészi munkájuk mind teljesebb kibontakoztatása érdekében — .más színházakhoz szerződnek. A fővárosi színtársulatok többségében már eldőlt, ki távozik, illetve kiket fogadnak. A Budapesti Gyermekszínház eddigi igazgatónője. Nyilassy Judit nyugdíjba vonul, utódjának kinevezéséről még nem született döntés. A színháztól megválik Kárpáti Tibor színművész is. A Madách Színház a Színház- és Filmművészeti Főiskoláról szerződtet három végzős hallgatót: Ráckevei Annát, Lippai Lászlót és Pusztaszeri Kornélt. A Nemzeti Színházból a József Attila Színházhoz szerződik Mrsán János rendező. Berek Katalin pedig a következő évadtól Győrött játszik. További három művész tervezi, hogy vidékre szerződik innen: Szakács Eszter, Farády István és Heté- nyi Pál — az 5 átszerződésük még nem végleges. A Nemzeti Színház is fogad új tagot: ősztől a társulat tagja lesz Götz Anna végzős főiskolás. A Vidám színpad két új taggal gazdagodik: Pálos Zsuzsa szerződik ide, aki eddig szabadúszóként dolgozott, valamint a Tháüa Színháztól Buss Gyula. A Thália Színház új tagja lesz ősztől Nagy Gábor, aki eddig Szolnokon játszott. Az idei tanévnek vége felé járunk. A bizonyítványzárás, vagy az érettségi vizsga izgalmai elhalványították az év eleji füzet-, írószerbeszerzési gondokat. Mert hisz a tanévnek is két vége van, s egyik sem könnyű. Kezdődik a könyvek füzetcsomagok, táskák, tollak, ceruzák, vonalzók, köpenyek, és egyéb szükséges kellékek felkutatásával, s végződik a minél jobb bizonyítvány megszerzésének nehézségeivel. Bár most az előbbi aktuális, gondoljunk arra, hogy a nyári szünidő véget ér egyszer ... Annál is inkább, mert az egyik illetékes — a tanév elején és közben gyakran emlegetett PIÉRT — már gondol az őszre. Békéscsabán, az Univerzál Kiskereskedelmi Vállalat kultúrtermében tegnap tartott tájékoztató nem volt szegény ígéretekben. Bár Nádor Viktor, a szegedi ki- rendeltség igazgatója megemlítette a tavalyi gondokat — a füzetellátási zavarokat, a színes borító hiányát, a késői szállításokat — megnyugtatta a vásárlókat, és az érintett kereskedőket egyaránt. Mint mondotta, olyan árualappal rendelkeznek, amely biztonságosan kielégíti az igényeket. Az 1985'86-os tanévben némileg emelkedik a tanulólétszám, ennek ellenére lesz elegendő füzet, polietilén tasak, iskola- és óvodatáska, írószer. Nem marad el az idén sem a kedvezményes vásár, bár előreláthatólag 20—30%-kal vásárolhatnak olcsóbban július 15-től augusztus 3-ig a szülők, a tanulók. A PIÉRT Nagykereskedelmi Vállalat ugyanis a tavalyi 20% helyett az idén csak 15"i,-os engedményt tud adni, s ehhez járulhatnak hozzá, lehetőségeikhez mérten a helyi áfész-ek. Nemsokára megkezdik a békéscsabai lerakat két évig tartó felújítását, de remélhetőleg ez nem okoz majd gondot a tanszervásár lebonyolításában. * * * Hogy a kereskedelem beváltja-e ígéretét, azt majd csak szeptember körül tudjuk meg. Ám arra már most választ kaphatunk, milyen tanszerellátási gondjaik voltak az iskoláknak ebben a tanévben. A Békéscsabai 611-es számú Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatóhelyettese. Szegedi Pál arról számolt be, hogy az év elején nem kaptak a diákok négyzetrácsos spirálfüzeteket, nem volt elegendő a szakrajzhoz szükséges rajzlapokból, s hiányolták a jobb minőségű krétát, a körzőt és a kétféle vonalzót. — Nagyobb baj, hogy a tankönyvellátási központtól bizony, nem minden tantárgyhoz kaptuk meg a szükséges könyveket — folytatta. — Egész évben hiányzott a villamos gépszerelő szakmai tankönyv, s sok elavult könyvből tanultak a diákolc. A szemléltetőeszközök többsége igen drága, ezért ezek egy részét magunk gyártjuk. A Szabó Pál téri általános iskolában több mint 1200 gyerek tanul. Többségük a József Attila-lakótelepen él, melynek papírral, írószerrel való ellátását egyetlen kis üzlet biztosítja. — Jó lenne, ha a tanév elején a tanszereket helyben meg lehetne vásárolni, s nem kellene a városból hazacipelni a nem éppen köny- nyű iskolai csomagokat — javasolta Gábor Áron igazgatóhelyettes. — Tavaly egyébként akadt gondunk a füzetcsomagokkal: előfordult, hogy az elsősök olyan füzetet is kaptak, amire csak egy év múlva lesz szükségük. A legújabb Művelődésügyi Közlönyben benne van, hogy mi kerül az egységcsomagokba a jövő tanévben. Jó lenne, ha a kereskedelem illetékesei már tanulmányoznák a listát... Elmondotta, hogy évek óta nem tudnak néhány fontos szemléltetőeszközt beszerezni. Az iskola csak négyesztendős, s ez bizonyos szempontból hátrányt jelent: hiányoznak az alapvető tanári segédkönyvek, térképek, sőt, néhány tankönyv is. Az angol és német nyelvoktatáshoz nagyon kellene néhány szótár, kazetta. Ám ezek jó ideje nem kaphatók. Két éve lett városkörnyéki iskola az újkígyósi. Az intézmény hét épületében csaknem hétszáz kisdiák tanul, s legtöbbjüknek nem kell év elején a városba utazni, hisz helyben meg- ^ vásárolhatják a tanuláshoz szükséges felszereléseket. — A tankönyvellátásra sem panaszkodhatunk — jelenti ki Budai György igazgatóhelyettes. — Tavaly is szinte hiánytalanul megjöttek a rendelt könyvek, igaz, egy-kettő késéssel. Gond van azonban a könyvek minőségével, hullanak szét, sőt, kilyukadnak. Az osztálynaplók például már év elején szétestek, még használat előtt. Sajátos problémánk a szemléltetőeszközök hiánya. No, ez nem a kereskedelem rovására írható, hanem pénzkérdés. Alapfelszereltségünk csupán 57" »-os, s a meglevő eszközök egy részét is ki kellene cserélni, hisz tíz év alatt elhasználódtak. * * * Ahány iskola, annyi gond; s ezeknek csak egy részét tudja megoldani a kereskedelem. Mindenesetre bízzunk abban, hogy a kis- és nagydiákok iskolatáskájában szeptemberben minden benne lesz, ami a jó tanuláshoz szükséges. (N. L.) VpCTPÍVPC áckflk A Békés Megyei MunkavédelVGatGIfGO Ginun mi FeiügyeIöség tájékoztatása szerint nemrég Békéscsabán, a Hunyadi téren egy 9 éves kislány egy épülő gőzvezeték kb. egy méter mély árkába esett, és a karját törte. Ugyancsak Békéscsabán, a Jókai út és a Luther utca sarkán a Hódmezővásárhelyi Közúti Építő Vállalat dolgozói által kiásott árokba egy kisfiú beleesett, és megsérült. Még súlyosabb baleset történt a Kulich Gyula-lakótelepen, a játszótér mögötti sétányon. Az egyik este egy fiatal lány egy méternél mélyebb árokba zuhant. A fejét kőbe, vagy téglába ütötte, s rövid időre elvesztette az eszméletét. Aztán félig öntudatlanul elindult haza. Véres és sáros volt az arca meg a ruhája. A szülei hívták a mentőt. A békéscsabai kórházban megállapították, hogy koponyacsonttörés történt. A szegedi klinikára szállították, ahol azonnali műtéttel a szemöldökcsontjának egy darabját ki kellett operálni. Várhatóan 6 hónapig marad táppénzes állományban, majd újabb műtétre kerül sor. A -felelősség a Békés Megyei Víz- és Csatornamű Vállalatot terheli, mert az ároknál nem volt jelzőkorlát, és nem volt világítás sem. Az Építőipari munkák általános biztonságtechnikai követelményei c. magyar szabvány a következőket írja erről: „Építési területen az egy méternél nem mélyebb árkokat és gödröket ideiglenes jelzőkorláttal kell ellátni, és kellően meg kell világítani”. Egy méternél mélyebb árkoknál és gödröknél szilárd védőkorlátot kell alkalmazni. Van jó példa is erre. Békéscsabán, az épülő sportcsarnok közelében a munkaárkok és munkagödrök jelzőkorláttal, éjszaka pedig veszélyt jelző, vörös fényű lámpával vannak ellátva. j> p Gubucz Katalin „Ha végre itt a nyár, és meleg az idő...” — akkor bizony, legjobb a strandon. Felvételünk tegnap készült a pancsolókról és a napozókról, de amilyen szeszélyes mostanában az időjárás, lehet, hogy ma már kabátba bújunk Fotó: Fazekas László L. S. Népművelők fóruma Beszélgetés a szórakoztatásról \