Békés Megyei Népújság, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-09 / 82. szám

1985. április 9., kedd Amitől híres lett egy kis falu Hogyan végződött csaknem négyszáz ember halálával a húsvéti bál? A „vitézlő fejedelem fi 250 éve hunyt el rodostói magányában II. Rákóczi Ferenc „vitézlő fejedelem”, a nagy államférfi, aki a török, illetve Habsburg uralom után az önálló magyar állam újbóli megteremtéséért fogott fegy­vert. 1676. március 27-én, a Zemplén megyei Borsiben született e nagy múltú család nagy reményű örököse. Saint Simon írta róla visszaemlékezésében: „ .. .Már szüle­tésekor többet hozott magával, mint amennyi szükséges volt ahhoz, hogy gya­nús legyen a bécsi udvar előtt.” A függet­lenség, a szabadság eszméje mintegy csa­ládi hagyományként apáról fiúra szállt, hiszen őseinek hosszú sora mint Erdély fejedelme harcolt megvalósulásáért. Rákóczi egyszerre volt hadvezér, poli­tikus és diplomata. Egy spontán létrejött parasztfelkelésből kellett egy tudatos, az önálló magyar államiság megteremtéséért küzdő mozgalmat alakítania. Ütőképes, fe­gyelmezett, jól felszerelt hadsereget kívánt létrehozni, hogy sikerrel vehesse fei a harcot a kor egyik legkorszerűbb, legjob­ban felszerelt hadseregével, az osztrák csá­szári hadsereggel. Egy felprédáit országot, amely másfél száz évig állandó csatározás, fosztogatás, pusztítás színtere volt, kellett alkalmassá tennie az osztrákokkal való szembeszállásra. Vallási megosztottság, jobbágy—földesúr kibékíthetetlen ellenté­te, tanulatlan, képzetlen nemesség: ezek voltak többek között a nehézségek, amik­kel szembe kellett néznie. Ezért rendezni kívánta a hadba vonult jobbágyok és családjuk viszonyát földes­uraikkal; vetési pátensében (1703. Vili. 28.) védelmébe veszi a hadba szállt jobbá­gyot és családját. Megbékélésre szólította fel az egymás ellen acsarkodó vallásfele­kezeteket (miskolci, szegedi pátensek, 1704). Számos további intézkedést hozott még a hadsereg, a kuruc mozgalom érde­kében. A kuruc hadsereg fegyelmének megszilárdításáért kiadta a Hadi Regulát (1705. V. 1.). Kolozsvárott megalapította a Nemes Ifjak Társaságát (tisztképző iskola — 1707. IV. 23.). Megerősítette a szécsé- nyi országgyűlés törvényeit; mely kimon­dotta a három bevett vallás: a katolikus, evangélikus, református szabad vallásgya­korlatát (1705. X. 2.). A vázolt körülmények folytán a kuruc mozgalom számára élet-halál kérdése volt a külhoni elismerés és a segítség. Rákó­czi aktív diplomáciai tevékenységet foly­tatott, 1704-ben kiadott „Recrudescunt” című latin nyelvű röpiratában a külföld számára indokolja a harc jogosságát és szükségét. 1705. V. 30-án napvilágot lát a Mercurius Hungaricus című latin nyelvű újság, mely több kiadást is megélve Euró­pát tájékoztatta a kuruc szabadságharc­ról. Sajnos, a nemzetközi erőviszonyok válto­zása, a spanyol örökösödési háború mene­te, a szemben álló felek erőviszonya szá­mára nem a legkedvezőbben alakult. Az őt támogató Franciaország már 1704-ben súlyos vereséget szenvedett az osztrákok­tól Höchstádtnál. A török elleni felszaba­dító háborúból győztesen kikerülő Habs­burg Birodalom nagyhatalmi pozíciót ví­vott ki magának Európában, ezért ne­héz volt vele szemben Rákóczinak szövet­ségest találnia. Űj meg új kombinációkon, további szövetségesek megnyerésén kellett fáradoznia. Élénk figyelemmel kísérte az „északi háborút”, amely Svédország és Oroszország között folyt a Baltikum bir­toklásáért. Rákóczi megpróbálta mindkét hatalmat szövetségesül megnyerni, hogy „két programja” közül valamelyiket meg­valósíthassa, melyek Köpeczi Béla sze­rint a következők voltak: „A maximális program a Habsburgok trónfosztását; Ma­gyarország függetlenségét, új király vá­lasztását és Rákóczi erdélyi fejedelemsé­gét jelentette volna. A minimális program az ország sérelmeinek orvoslását foglalta magában és ennek biztosítékaként Rákó­czi erdélyi fejedelemségét.” Az esemé­nyek alakulásától függően hol az egyik, hol a másik megoldás került előtérbe. Bár a névévéj fémjelzett szabadság- harcnak el kellett buknia az ellenfél túl­ereje, a külső segítség hiánya, a nemesség vezetésre való alkalmatlansága, önzése, árulása, a tömegbázist adó jobbágyság el­fordulása miatt, neve mégsem tűnt a fele­dés homályába. A számtalan nehézség, megoldásra váró probléma, a rendelkezés­re álló kevés idő nem tették lehetővé, hogy sokoldalú elképzeléseit megvalósíthassa. A hadügy, az ipar, a művelődésügy, a külpo­litika, a belpolitika, társadalmi bajok or­voslása terén tett intézkedései így is figye­lemreméltóak. Elévülhetetlen érdeme és személyes tragédiája is egyben, hogy egész személyiségében, tudatában messze meg­előzte korát. 1711-től 1735-ig élt száműzetésben, mint a „bujdosók fejedelme”. Gombos János levéltáros tárgyalóteremből ■ Születésnap a Vihar utcában Hány kis falunak jut osz­tályrészül a hírnév? Még ha nagyobbacska is a település, az ismertséghez az kell, hogy legyen egy-két neves szülötte, vagy történjék ben­ne valami jeles — netán hír- hedett — esemény. Koron­ként persze részint módosul is a megítélés: mi számít tu­lajdonképpen ritka esemény­nek? Bécsi, berlini táviratok Nosi, még javában a „bol­dog békeidőkben”, az első vi­lágháború előtt néhány esz­tendővel, játszódott le egy ilyen az akkori Szatmár me­gyében. Rá egy-két napra már Bécsből, Berlinből, s még sokkal messzebbről is érkez­tek a történtek részleteit tu­dakoló táviratok. Mi volt ez a párját ritkító szenzáció? Hetvenöt esztendeje, 1910. , március 27-én nagy bált ren­deztek a Szatmár megyei csengeri járáshoz tartozó Ököritón. Ezt a majd’ há­romszáz házat, és csaknem kétezer lelket számláló falut módosabb volta a környék központjává tette. Háromne­gyed százada ez — többek között — azt jelentette, hogy táncmulatságai mágnesként vonzották a szomszédos ki- sebb-nagyobb települések, ta­nyák szórakozásban szűköl­ködő lakóit, főleg paraszt­fiataljait. Ököritón — arra alkalmas helyiség híján — e mulatságokat már szinte ha­gyományosan, egy nagy, üres csűrben rendezték meg. A faépületet ilyenkor — igyekezvén a dolognak meg­adni a módját — feldíszítet­ték papírgirlandokkal, mű­virágkoszorúkkal, papír­lampionokkal. A hangulat fokozása érdekében még . az előző évről maradt száraz ágakat isi meghagyták; a hangulatvilágítást öt nagy petróleumlámpa szolgáltatta. Sokan készülődtek e már­cius végi bálra, s többségü­ket csalódás érte, mert noha nyolcszáz vendéget enged­tek be a körülbelül ne­A bélmegyeri öregek nap­közi otthonának az egyik kellemesen fűtött szobájában tizennégy idős asszony ül. Majdnem mindnyájan özve­gyek. Magányosok. Délelőtt 11 óra az idő, beszélgetnek, olvasnak, kézimunkáznak és várják az ebédet, amihez a szomszéd szobában már szé­pen megterítették az asztalo­kat. Mint mondják, négy férfi is rendszeresen eljár ide, de csak déltájban. A legidősebb Hégely Imre bácsi, aki 92 éves. Hozzá képest a 85 éves Takács Gyuri bácsi még fiatal legénynek tekinthető. — Bátortalanok a férfiak — jegyzi meg huncut mo­sollyal Molnár Istvánná — aztán hozzáfűzi még: — Pe­dig valamikor nagylegények voltak. — Elneljártak a kocsmába is. Szerették a szabadságot — folytatja Báli Istvánná. Szavaik derűt fakasztanak. Háromsicz Istvánná kije­lenti, hogy igen jól érzi ma­gát ebben a környezetben. Nagyon magányos lenne, ha nem jöhetne ide mindennap. Amikor erről beszél, a töb­biek bólogatnak. Jakucs Gá- borné azért dicséri a napkö­zit, mert ebédet is kapnak, nem kell otthon főzniük. A legtöbbjük nem is nagyon bírná. A főzéshez szükséges alapanyagot néha elég sok utánjárással lehet csak be­szerezni, vagy meg kell ter­melni. Igaz, mint másoknak, neki is van egy kis kertje, de azt . már egyre nehezebben tudja megművelni. Valamennyien dicsérik a gondozónőt, Kulcsár Sándor- nét. A szakácsnőket is, Kul­csár Mihálynét és Csizma­dia Jánosnét. Jó ízű a főzt- jük. Az idősek közül huszon­gyedakkora befogadóképes­ségű pajtába, s kívülrekedtek még számosabban voltak. A rendezők azonban fontosko­dó szigorral léptek fel; gon­dosan válogattak a még be­jutni kívánók között, a né­hány krajcáros belépti díjat sokaktól el sem fogadták. A kint rekedtek távoltartására belülről beszegezték, majd gerendákkal beékelték a paj­ta két nagy kapuját. A kis bejáraton, amelynek ajtaja befele nyílt, csupán egy em­bernek való rést hagytak ... A huszárkard és a petróleumlámpa Sok-sok fiatal, hajadon és menyecske, katona és kör­nyékbeli legény részvételével szokott medrében folyt a vigasság este fél kilencig. Ekkor történt a végzetes baj: egy, a garatra túlságosan fel­öntött huszár a kardjával ha­donászva leverte a feje fö­lötti petróleumlámpát. A zsú­folásig megtelt teremben a lángolva szertefröccsenő fo­lyadékkal az első pillanatok­ban kevesen törődtek. A tűz viszont hamar észrevétette magát, s egy perc múltán már az egész mennyezeten lángolt a töméntelen sok száraz papír- és fadísz. Az emberek az ajtók felé nyomakodtak, hogy hamaro­san tapasztalhassák: azok bi­zony be vannak zárva! Egy­kettőre hsználhatatlanná vált a kis vészkijárat is, mert a tömeg kifelé nyomta a csak befelé nyíló ajtót. Volt férfi, aki védőleg felesége, gyere­kei elé állt, hogy le ne ta­possák őket. de megmenté­sükre ez már kevés volt: lángolva kezdtek a halálféle­lemben hullámzó embertö­megbe zuhanni a mennyezet gerendái. A krónikás: Móricz Zsigmund A kívülrekedtek benyomá­sait így eleveníti meg Mó­ricz Zsigmond Lángoló szö­ketten étkeznek itt, az ebéd ára 13 forint. Tízen egy fil­lért sem fizetnek, mert igen alacsony a nyugdíjuk. Azért nem panaszkodnak. Egy gon­dot azonban nem hallgatnak el. Ha ruhát vagy cipőt akar- ^ nak vásárolni, Békésre kell utazniuk. Drága a buszkölt­ség és nem is igen bírják az utazást. Beszélgetésünk során sok­szor szóba kerül a múlt. Többnyire megszépítve. Né­ha azért tárgyilagosan, mint ahogy most Rábai Ferencné is mondja: — Már tízéves koromban libapásztor voltam. Egy pár cipő és egy kis ruha volt a nyári keresetem. Ezért min­dennap reggel öttől estig a mezőn kellett lennem és csak sötétedéskor hajtottam haza a libákat. Amikor 13 éves lettem, már cséplőgépnél dolgoztam. Töreket hordtam. És egyre nehezebb munka hárult rám. A felszabadulás sem hozott mindjárt nagy változást, de legalább elkez­dődött valami. Többé nem lehetett velünk úgy bánni, mint egy cseléddel. És 1948-r ban már egy kis házat tud­tunk építeni. Szoba, konyhá- sat. Később bővítettük a la­kást ... Mások is hasonlóan véle­kednek: — A felszabadulás előtt 15 —20—25 évesek voltunk. Belekóstoltunk az akkori életbe — mondják. A napközi kertjének és utcafrontjának a szépítése, virágosítása az ő dolguk. Várják, hogy megérkezzen végre az igazi tavasz, aztán munkához látnak. Persze, csak lassacskán, ahogy az erejük engedi. Vigyázniuk kell a megmaradt egészsé­gükre. Pásztor Béla vétnek című írásában (amely­ből 1917-re megszületett a Fáklya című regénye): „Nyis­sátok ki a kaput! — s bent- ről az az üvöltés, mintha egy hang, egy tüdő, egy ezer fejű szörnyegeteg másvilági or­dítása volna, s itt fut a kurá­tor, nem ismer embert, is­tent, fut neki a tűzesőnek, s felkapaszkodik a lángoló csűrkapura, mit akar, iste­nem, akkor csak a kapu, mint egy fal ledűl, kidűl, rá­szakad, alatta az ember... nagy embertömeg... mint egy ordító, égő máglya ...” A kétségbeesett erőfeszítés­sel menekülni igyekvő tö­meg végül kiszakította a csűr egyik oldalát, ám ek­kor az egész lángoló tető a fejükre omlott... Mire a környékbeli tűzoltók a hely­színre értek, oltani már nem volt mit. Az újságok jelen­tései szerint hétfő délig 384 holttestet húztak ki a romok alól. Akadt olyan közeli köz­ség is, ahonnan húsz-har­minc ember indult a bálba, s csak két-három hírmondó tért vissza. A legsúlyosabb veszteség Ököritót érte: az egész falu gyászolt. Közös sírba temették a nem azono­sítható halottakat, s a ka­tasztrófa színhelyén emlék­oszlopot állítottak. ♦ Ököritó-Fülpös, a Szamosi­tól két kilométerre levő falu ma — ha nem is nagyon gazdag —, észrevehetően gya­rapszik. A kemény, fekete földön gazdálkodó termelő- szövetkezetben szorgoskodók természetszerűleg elsősorban almatermesztéssel foglalkoz­nak. A helybéliek közül szá­mos fiatalnak már legfeljebb akkor jut eszébe a régi, hí­res-hírhedt tűzvész, ha a központban levő emlékoszlop mellett elhalad. No meg ta­lán egy valamiről: húsvétkor sem bál, sem diszkó nincsen soha a falujában. Vátz László Kis horgászok Fotó: Gál Edit Bánfi hajszesz - export Az idén a Pharmatrade Kül­kereskedelmi Vállalat megkezdi a Bánfi hajszesz exportját a Szovjetunióba. A vállalat szov­jet partnerével, a Szajuzchimex- porttal másfél millió rubel ér- I tékű exportszerződést írt alá. A szerződést több éves előké­szítő munka után kötötték meg. : Több kutatóintézetben és a moszkvai Kozmetológiai Intézet­ben számos kísérletet végeztek, vizsgálva . a .magyar termék mi-' nőségét és hatását. Ennek alap- ! ján döntött úgy a szovjet part- . ner, hogy 1985-ben jelentős mennyiségű Bánfi hajszeszt vá­sárol. A Pharmatrade Külke­reskedelmi Vállalatnál arra szá­mítanak, hogy újabb szerződé­sek révén az idei szállítás ér­téke összességében eléri a há­rommillió rubelt. A Pharmat­rade a Bánfi hajszesz mellett más, ugyancsak természetes alapanyagú készítmények eladá­sára is ajánlatot tett. Súlyos a vád. Emberölés. Egy 59 éves férfi ül a vád­lottak padján, Gyulán a me­gyei bíróságon. Aranyos András békéscsabai lakos. Azzal vádolja az ügyész, hogy sámlival halálra verte lányának élettársát, Gerőcs Gyulát. Lehajtja a fejét. Arcán látszik az alkohol romboló hatása. Váltókezelő volt a MÁV-nál. Mértéktelen italo­zása miatt fegyelmileg levál­tották. Nős, három felnőtt gyermeke van. A tárgyalá­son arcának jobbik felét pró­bálja mutatni. Nehezen megy. A vádirat tanúsága szerint súlyos testi sértés miatt volt már büntetve. Ag­resszív, kötekedő természetű. Különösen ittasan. Ilyen ál­lapotban családját is 'kiza­varta a házból. De még a szomszédokat is megfenye­gette, akik feleségét és gyer­mekeit befogadták. Az egyik tanú a tárgyaláson a követ­kezőképpen jellemezte: olyan ember, akivel még nappal sem szívesen találkozom. A vádlott és a sértett kö­zött többször került sor tett- legességre. Gerőcs sem volt makulátlan. Néhány évvel ezelőtt megszúrta az élettár­sát. Amikor a vádlott rheg- tudta, mi történt a lányá­val, az udvaron sajátos mó­don vonta felelősségre. Föld­re teperte és a fejét a be­tonhoz ütögette. A szomszéd- asszony közbelépéséré ugyan elengedte, de kijelentette, hogy úgyis végez vele; Ezt követően azonban kibékül­ték. A jó viszony nem sokáig tartott. Ismét egymásnak ug­rottak. A múlt év nyarán a hirtelen indulaté Aranyos késsel megszúrta a sértettet. Az viszont egy székkel fej­bevágta. Így hát végered­ményben „kvittek lettek”, ki-ki megkapta a magáét. Feljelentés nem történt és büntető eljárás sem indult. Megint szent volt a béke. Mindez Békéscsabán, a Vi­har u. 12. szám alatt tör­tént. Minden bizonnyal pusz­ta véletlen, hogy az utcának ilyen neve van. önkényte­lenül ötlik fel, a latin mon­dás: Nomen est omen. Ám ezek szerint Aranyosnak aranyosan kellett volna vi­selkednie. De a bölcsességek sem mindig találnak célba. A múlt év november 11-én Aranyos kivetkőzött emberi mivoltából. És ebben döntő szerepe volt az italnak. Szü­letésnapját ünnepelte. Reggel a lakására vitt egy fél liter vegyes pálinkát, két üveg sört és egy üveg bort. Dél­előtt felköszöntötte a csa­ládja, többek között maga a sértett is, Gerőcs Gyula. Mi­után az ital elfogyott, Ara­nyos elment a Mofcri bisztró­ba. Itt folytatta az italozást. Magatartása miatt, mivel sö­rösüveggel verte az asztalt, az italboltból eltávolították. Délután 5 óra tájban érke­zett haza. Közben megjött a fia, az apósával, hogy fel- köszöntsék. Odahaza nem volt ital, ezért a vádlott megkérte Gerőcs Gyulát, menjen el és vásároljon sört, bort, meg pálinkát. Adott neki" ezer forintot. Telt-múlt az idő, Gerőcs azonban nem jött az itallal. A vádlott; el­vesztette a türelmét és utá­na indult. Attól tartott, hogy elkölti a pénzt és italt nem hoz. Ütközben találkoztak. Elkezdtek vitatkozni. Hama­rosan tettlegességre került sor. Dulakodtak, s beleestek az árokba, s ott folytatták a csihi-puhit. Majd Aranyos felállt és hazafelé indult. Nem ment be a lakásba. Ke­rékpárját betolta a színbe. Eközben érkezett meg Ge­rőcs. A vádlott felkapott az udvaron egy sámlit, s azzal támadt a sértettnek. Az üté­sektől Gerőcs elvesztette az eszméletét, s összeesett. Ara­nyos ezután véres kézzel be­ment lánya lakásába és kö­zölte a családjával, hogy el­intézte a bitangot. Lanya és fia segíteni próbált a sértet­ten, majd hívták a mentőt. Gerőcs másnap meghalt. A tárgyaláson a vádlott azzal védekezett, hogy jogos védelmi helyzetben volt. El­ismerte ugyan, hogy egy al­kalommal a sértett arcába ütött a ’kisszékkel, aminek következtében az hanyatt esett, de nem érezte magát bűnösnek. A megyei bíró­ság védekezését nem fogadta el. Azt az állítását sem, hogy csak egyszer ütött volna. Az orvosszakértői vélemény sze­rint a sértett fejét legalább 7—8 erőbehatás érte. Mikor pedig a családjával közölte, hogy elintézte a „bitangot”, arra lehet következtetni, ál­lapította meg a megyei bí­róság, hogy a vádlott tudata átfogta annak lehetőségét, hogy a ’kisszékkel történő ütés emberi élet kioltására alkalmas, s a következmé­nyekbe bele is nyugodott. A Békés megyei Bíróság dr. Kemecsei Lajosné bün­tető tanácsa Aranyos And­rást emberölés bűntette miatt 10 év szabadságvesz­tésre ítélte, s nyolc évre el­tiltotta a közügyek gyakor­lásától. A szabadságvesztést börtönben kell letöltenie. A büntetés kiszabása során a megyei bíróság enyhítő 'kö­rülményt nem észlelt. Sú­lyosbító körülményként érté­kelte az élet elleni bűncse­lekmények elszaporodását, a vádlott büntetett előéletét, továbbá azt, hogy ittas álla­potban követte el a bűncse­lekményt, mégpedig közeli hozzátartozójának sérelmére, akinek ez év januárjában született meg a gyermeke. Alkoholista életmódjára való tekintettel a megyei bíróság .elrendelte a vádlott kény­szergyógyítását. - Az ítélet nem jogerős. Az ügyész sú­lyosbításért, a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. (Serédi) Napköziben — öregekkel

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents