Békés Megyei Népújság, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-04 / 79. szám
1985. április 4., csütörtök NÉPÚJSÁG Ünnepi megemlékezés a Jókai Színházban (Folytatás az 1. oldalról) megyei pártbizottság első titkára. Gyulavári Pál, megyei tanácselnök, dr. Lovász Matild, Csatári Béla és Nagy Jenő, a megyei pártbizottság titkárai, Frank Ferenc, a megyei pártbizottság nyugalmazott első titkára, Szabó Béla, a KISZ megyei bizottságának első titkára, Szikszai Ferenc, a Hazafias Népfront Békés megyei bizottságának titkára, valamint több kitüntetett, köztük Bondár László, a Gyulai Húskombinát állami díjas szocialista brigádjának vezetője. A magyar és a szovjet himnusz elhangzása után dr. Ábrahám Béla, a városi pártbizottság első titkára köszöntötte a megjelenteket, köztük a Penza megyei, valamint az Arad megyei küldöttség tagjait. Ezt követően Szabó Miklós, a megyei pártbizottság első titkára mondott beszédet. Szabi Mikiás beszéde Kedves Elvtársnők, Elvtársak! Kedves szovjet és román Barátaink! Tisztelt ünneplő közönség! — A felszabadulásunkra visszaemlékező ünnepségek 1984 őszén kezdődtek meg — mondotta —, s mi Békés megyeiek örömmel voltunk szeptember '22-én Battonyán, az ország elsőnek felszabadult községében, az országos rendezvény házigazdái. Negyven éve a Viharsarok népe boldogan fogadta, hogy az elsők között kezdhetett az újjáépítéshez, a társadalom demokratikus átalakításához, s erre ma is büszkén emlékezünk. A Szovjetunió felszabadító harcával elévülhetetlen szerepet játszott Magyarország történelmében. Lehetővé tették, hogy a haladás legkövetkezetesebb magyar- országi erői széles nemzetközi összefogásra támaszkodva, meghirdessék és megvalósítsák a társadalmi fel- emelkedés programját. Hálatelt szívvel gondolunk a Szovjetunió Vörös Hadseregének katonáira, s kegyelettel őrizzük a hazánk felszabadításában elesett szovjet és román hősök emlékét, akiknek harca egybefonódik a magyar nép sok évszázados küzdelmeivel. Hazánk felszabadulásának és függetlenségének reménye éltette a gyulai végvár védőit a törökök elleni harcban; Bocskai, Rákóczi katonáit a Habsburg-elle- nes szabadságharcokban; a békésszentandrási parasztfelkelőket; az 1848/49-es polgári forradalom és szabadságharc honvédéit; a csabai, battonyai, endrődi, orosházi parasztokat és kubikosokat; s ez a remény vált valóra a Tanácsköztársaság dicsőséges napjaiban. A forradalmár ősök küzdelmét folytatták az illegalitásban működő kommunisták, akik közül sokan megérték szép eszméink megvalósulását, a felszabadulástól kezdve fokozatosan kiteljesedő, győztes szocialista forradalmunkat. E forradalmár nemzedék képviselői közül ünnepi ülésünk elnökségében foglal helyet Kemény Józsefné, a megyei pártbizottság tagja és dr. Blahut János. Mindannyiunk nevében őszinte tisztelettel és megbecsüléssel köszöntőm őket. Tisztelt Elvtársnők, Elvtársak! Békés megye a Vörös Hadsereg hősies harcainak eredményeként 1944. október 6- án szabadult fel, s megkezdődött az újjáépítés. A Magyar Kommunista Párt irányításával a népi, nemzeti bizottságok keretei között megindult a demokratikus, emberi élet. A felszabadulással, mint egy új honfoglalással, hazát és szabadságot kaptunk, s nagy történelmi lehetőséget. Felemelt fejjel, büszkén mondhatjuk, mert népünk napi gyakorlata igazolja: a magyar nép, a munkásosztály — szövetségeseivel együtt —, forradalmi pártja vezetésével, élni tudott a kedvező lehetőséggel. Az ország progresszív erői, a Magyar Kommunista Párt vezetésével lépésről lépésre, kemény harcokban leküzdötték a politikai reakciót. Sikerrel vívtuk meg az agrárforradalom, a földosztás harcait, sajátítottuk ki a tőkés magántulajdont. Kiszorítottuk a hatalomból a burzsoázia képviselőit, és győzelemre vittük a munkásosztály ügyét. Szabad életünk négy évtizedének eredményeit nem könnyű számba venni. Olyan mély és nagy arányú politikai, gazdasági és társadalmi változások történtek megyénkben, amelyhez más feltételek között évszázadok sem lettek volna elegendőek. Az iparosítás során nehézipari és ipari üzemek sora létesült megyénkben, s ma már a munkásság aránya 53 százalék. Országos jelentőségű a földgáz- és kőolajtermelés, az üvegipar, a malomipar, a baromfifeldolgozó ipar, a húsipar termelése. A parasztság meggyőzésével megszerveztük a szocialista mezőgazdaságot, ahol az 1984. évi átlageredmények a nehéz természeti körülmények ellenére is olyanok, amelyekről a felszabadulás előtt még álmodni sem lehetett: búzából 57,6 mázsa hektáronként, kukoricából pedig 57 mázsa hektáronként volt a megyei átlag. Minden magyar állampolgárnak évente több mint 20 kilogramm húst biztosítunk. A fejlesztési programok hatására jelentősen előbbre, léptünk a lakosság oktatási és kulturális ellátásában, az egészségügy fejlesztésében. Általánossá vált a felnövekvő nemzedékek középfokú iskolázottsága, ingyenes egészségügyi ellátást biztosítunk mindenki számára. A kultúra kincsestára mindenki számára nyitottan kínálja értékeit. Megváltoztak a lakosság életkörülményei. A lakások több mint 70 százaléka korszerű, a felszabadulás óta épült, lecsökkent az egy lakásban élők száma. Tisztelt ünneplő közönség! 1985 fontos mérföldkő a szocializmus építésében Magyarországon. A Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusa felelős számvetést végzett, gondos elemzéseken alapuló országos véleménycserék után, megjelölte főbb feladatainkat. A kongresszusi határozatokat megyénk lakossága is egyetértéssel fogadta, reálisnak, végrehajthatónak tartja, megvalósításukban növekvő aktivitással részt kíván venni. Ez azt is bizonyítja, hogy erősödik a szocialista nemzeti egység, amelyet pártunk töretlen, elvhű politikával, szövetségeseink megbecsülésével, a dolgozó nép alkotó erejének mozgósításával nyílt, őszinte politikai gyakorlatával ért el. Pártunk XIII. kongresszusa megerősítette az MSZMP főbb politikai irányvonalát, annak folytatása mellett tett hitet. E politikai irányvonal hosszú távon vezérfonala az előttünk álló feladatok megoldásának. Ebben nem vagyunk egyedül. Továbbra is megkülönböztetett figyelemmel ápoljuk hazánk és a Szovjetunió sokoldalú testvéri barátságon nyugvó kapcsolatait, benne a Békés és Penza megyei kapcsolatokat, a szocialista világ közössége országaival, a szomszédos román néppel, benne Békés és Arad megye együttműködésének erősítését. Az eltelt négy évtized fejlődése történelmi jelentőségű. Népünk, a magyar nép élni tudott, él, és élni fog a felszabadulás, által megnyílt lehetőségekkel! Éljen a szocializmust építő magyar nép! Éljen szocialista hazánk vezérlő élcsapata, a Magyar Szocialista Munkáspárt! Éljen a szocialista országok baráti szövetsége, s vezető ereje, a Szovjetunió! Éljen a béke! Az ünnepi beszéd után Viktor Karpovics Dorosen- ko, a Penza megyei Tanács elnöke, a küldöttség vezetője emelkedett szólásra. Átadta testvérmegyénk kommunistáinak, Penza megye dolgozóinak jókívánságait. Hangsúlyozta, a szovjet népet, a penzai embereket öröm tölti el a 40 év alatt elért eredményeink láttán. Az MSZMP XIII. kongresz- szusa újabb lendületet ad a szocializmus építéséhez, amelyhez további sikereket kívánt. Végül átadta Szabó Miklósnak a penzaiak ajándékát, a két megye barátságát kifejező festményt. Ezt követően Oprea Angela az Arad megyei pártbizottság titkára, a küldöttség vezetője köszöntötte az ünnepség résztvevőit. Méltatta a fasizmus feletti győzelem jelentőségét, a felszabadulásunk óta megtett utat. A továbbiakban sok sikert kívánt az előttünk álló feladatok megoldásához. Az ünnepség első része az Internacionáléval ért véget. A szünet utáni műsorban fellépett a penzai művész- együttes, a Jókai Színház több művésze és a Balassi táncegyüttes. A megyénkben tartózkodó Arad megyei politikai küldöttség tegnap Orosházán megkoszorúzta a román hősök emlékművét. Ezt megelőzően az Arad megyei vendégeket az orosházi városi pártbizottságon fogadta Sándor Antal, a városi pártbizottság titkára. Délután a román küldöttség üzemlátogatáson vett részt az Orosházi Üveggyárban Fotó: Veress Erzsi „n magyar újjászületés első napjai” pályázat eredményhirdetése A Hazafias Népfront Békés megyei bizottsága, a KISZ Békés megyei bizottsága, a Szakszervezetek Békés megyei Tanácsa, a Központi Sajtószolgálat és a Békés megyei Népújság a múlt év augusztusában hirdette meg „A magyar újjászületés első napjai” című pályázatot. Ennek célja az volt, hogy akik átélő részen sei voltak községük, városuk felszabadulásának, őrzik a történelmi napok emlékeit, vessék azokat papírra, ezzel is gazdagítva, ismertebbé téve a 40 évvel ezelőtt történteket. A pályázatra 36-an 44 munkával jelentkeztek. A meghirdető szervekből álló zsűri valamennyi pályaművet értékelt, minősített. Ügy döntött, hogy két első, két második, két harmadik díjat, valamint egy különdíjat ad ki. További öt pályázót jutalomban részesített. Az ünnepélyes eredményhirdetésre a napokban került sor a Békés megyei Népújság szerkesztőségében. A díjakat dr. Árpási Zoltán, lapunk fő- szerkesztője adta át. Megosztott első díjat kapott É. Nagy Sándor budapesti, Bor- bíró Lajos füzesgyarmati, megosztott második díjat Szula Imre budapesti, Virók Dezső békéscsabai, megosztott harmadik díjat Biró Gyuláné vésztői, Liszkai Erzsébet békéscsabai pályázó. A különdíj nyertese Kiszely Pál, Mezőberény. A jutal- mazottak: Tímár Imre sar- kadi, Kürti Józsefné déva- ványai, Blaskó Sándor orosházi, Makra Sándorné békéscsabai és Skrabák Mihály budapesti pályázók. Lapunkban már korábban is több munkát közöltünk, mai számunk 7. oldalán 3 díjat nyert pályázó írását olvashatják. Hz Uraltál Medgyesegyházáig Kegyelettel őrzik a hős katona emlékét Balról jobbra: a szovjet gépkocsivezető, Noszkova Lukerja, az elesett katona nővére, Lipcsei András, az asszony vendéglátója és Ny. I. Kuzmin, a kísérőtiszt Ha nem veszem jobban szemügyre azt a levelet, amelyet Noszkova Lukerja Dmitrevna az egyik man gyarországi vendéglátójának küldött, bizony nehéz lett volna kinyomozni, ho; is fekszik pontosan Verescsagino. A Világatlaszban könnyen rábukkantam egy ilyen nevű településre, ám ez a Jenyiszej folyó közelében van. így egy másikat kellett keresnem, mert — amint előzőleg hallottam — az asz- szony valahonnan az Ural vidékéről jött már el összesen négy alkalommal azért, hogy Medgyesegyházán felkeresse a hősi halált halt öccse síremlékét. A Szovjetunió részletes falitérképét böngészve azután meg is leltem a másik Verescsaginót, amely a postabélyegzőn is feltüntetett Perm megyében található. * * * Először a medgyesegyházi pártbizottságra mentem, ahol Varga János titkár — jövetelem céljáról tudomást szerezve — azonnal intézkedett, és kísérőmnek felkérte Za- horán Jánost, a tanács ipari-kereskedelmi előadóját. Szerencsémre ott volt Csapó Gábor vb-tag is, aki a fel- szabadulást követő időben községi párttitkár volt. Amint mondotta, a környéken elesett szovjet katonákat és magyar ellenállókat először a piactéren temették el. Majd rá egy évre a hősi halottak földi maradványait az evangélikus köztemetőben, külön erre a célra kijelölt parcellán helyezték örök nyugalomra. A síremlékeket 1960-ban már szakszerű feliratokkal látták el és a fel- szabadulás 25. évfordulójára az egész kegyhelyet felújították. A munkálatokban az adatközlőn kívül részt vett Laczkó György és Mekis Pál is. Egyébként a vasipari szövetkezet KISZ-es fiataljai, valamint a szocialista brigádok tagjai szintén védnökséget vállaltak afölött, hogy a sírokat karbantartják, környéküket rendszeresen gondozzák. * * * A beszélgetést követően, kísérőmmel Lipcsei Andrást, a tanács nyugdíjas csoport- vezetőjét kerestem fel, aki igen barátságosan fogadott lakásán bennünket. — Hogyan ismerkedett meg Noszkova Lukerjával? — Még mielőtt ezt a kérdést megválaszolnám, hadd mondjam el, hogy az asz- szony a Nemzetközi Vörös- kereszt segítségét igénybe véve szerzett elhunyt testvéréi ről tudomást. Azután 1973 elején a kecskeméti szovjet katonai parancsnokságtól ide Medgyesegyházára két tiszt érkezett. Magukkal hoztak egy térképet is, amelyen pontosan megmutatták azt a helyet, ahol Noszkov Pole- karp Dmitrijevics, az egyik páncélos egység szakaszvezetője harc közben elesett. Ez a Kétegyháza felé vezető vasútvonal mellett történt. Majd velük együtt kimentem a temetőbe és ott hamar meg is találtuk a szovjet katona sírját. A tisztek csupán azt kérték tőlünk, hogy az általuk helyesen leírt név szerepeljen a sírkő feliratán. Kérésüket teljesítettük. Ugyanebben az évben, április 4-én megérkezett Noszkov Pole- karp nővére, Lukerja Dmitrevna, akivel akkor találkoztam először. Végtelenül egyszerű, kedves asszonyt ismertünk meg benne. Akkor Száva Istvánék látták vendégül őt egy héten keresztül. Azért esett rájuk a választás, mert lányuk tudott vele beszélni oroszul. Ez idő alatt naponta kimerítünk a temetőbe, és láttuk, amint nylonzacskóból előszedte az otthonról hozott földet és rászórta testvére sírjára ... A napok gyorsan teltek és magam kísértem vissza a szovjet parancsnokságra, Kecskemétre. * * * — Mikor volt a következő látogatása a községben? — Erre 1975-ben került sor, de akkor már mi adtunk neki szállást. Ugyanis beszélek szlovákul és elég jól megértettük egymást. Például annyira házias, tiszta és pedáns asszony volt, hogy mindig felseperte az udvart és a járdát, még mielőtt felkeltünk a feleségemmel. De más házi munkákban is segíteni akart és minden igyekezetével azon volt, hogy — amint mondta — ne legyen „terhűnkre”. Elutazása után nem szakadt meg kapcsolatunk vele. Rendszeresen küldte a leveleket. Öccséről megtudtuk, hogy a háború idején Keleten szolgált. Majd két hónapra hazament sza-i badságra Verescsaginóba, és azután frontszolgálat következett. A Magyarországot felszabadító alakulathoz vezényelték át, s két hét múlva bekövetkezett a tragédia: Medgyesegyháza mellett érte utol a halál. Hallottuk azt is, hogy az asszonynak van egy lánya, aki kőműves szakmunkás; fia pedig a rendőrségnél szolgál. Noszkova Lukerja 1978-ban és 1981-ben is felkereste öccse sírját. Azóta szintén érkezett több levél tőle, meg üd-, vözlőlap . . . Természetesen mi is válaszoltunk neki. Ennek az volt a módja, hogy levelünket először Moszkvába küldtük, aho; oroszra fordították, majd Verescsaginóba 'továbbították ... * * * Az elmondottakhoz nem szükséges kommentárt fűzni. Köznapian szólva talán csak annyit: Noszkovék családjában az egymáshoz kötődés nem ismert akadályt, bármilyen nagy a távolság. A térkép alapján nagyjából ki-) számítható, egy-egy látogatás alkalmával az elhunyt szovjet katona nővérének több mint 6 ezer kilométert kellett utaznia vonaton ahhoz, hogy szeretett testvére sírjánál mindannyiszor lerója kegyeletét és őszinte megbecsülését. Bukovinszky István
