Békés Megyei Népújság, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-27 / 98. szám
1985. április 27., szombat NÉPÚJSÁG Békés megye 12-es számú választókerületében az országgyűlési képviselői jelölő listára Kovács Gábor, Varga Zsigmondi és dr. Iváoyi Lajos került fel. A választókerülethez tartozik Gyomaendröd, Dévavá- nya, Ecsegfalva, Hunya. Kovács Gábor Kovács Gábor 1934. március 25-én Battonyán született. Itt járt először elemi iskolába, majd polgáriba. Különbözeti vizsgával került az akkor alakult gimnázium 5. osztályába, ahol sikeres érettségi vizsgát tett 1952- ben. Ezután a szegedi pedagógiai főiskolára nyert felvételt. (Az iskola a mai Juhász Gyula Tanárképző Főis-, kola jogelődje.) Matematika —fizika szakos tanári diplomát 1954-ben kapott. A Gyomai 1. számú Általános Iskolában kezdett el tanítani, ma is itt dolgozik. 1969-től az általános iskola igazgató-i ja. 1.960 óta tagja a pártnak, megszakítás nélkül pártpropagandista. 1965—1980 között a gyomai községi párt- bizottság és a végrehajtó bizottság tagja volt. 1980 óta tanácstag és ugyancsak tagja a tanács végrehajtó bizottságának. Választott tisztsége 1962-től a Gyomaendröd és Vidéke Áfész igazgatóságának tagja. Elvégezte a marxista—leninista esti egyetemet, majd 1976-ban az egye- tém közművelődési szakosítóját. 1956-ban nősült, felesége ugyancsak pedagógus, egy egyetemi hallgató gyermekük van. Amikor a déva- ványai jelölő gyűlésen eldőlt, hogy a neve felkerül a jelölő listára, a következőket mondta: „Nagy megtisztelte-, tésnek tartom, hogy a nevem felkerült a jelölő listára. Szeretek a közösségért dolgozni, mert ezzel is pártunk politikáját, az ország előrehaladását szolgálom. A közéleti munkám során mindig arra törekedtem, hogy szerényen, de határozottan lépjek fel a közösség érdekében, politikai elveim gyakorlati megvalósításáért. A többes jelölés körülményei között törvényszerű, hogy lesz olyan, akit végül nem választanak meg képviselőnek vagy tanácstagnak. De azt hiszem, hogy az emberek politikai érettsége eljutott már odáig, hogy ezt ne kudarcnak fogjuk fel. Hiszen már az is a megbecsülés jele, hogy elindulhatunk a választáson.” L. S. Varga Zsigmond Varga Zsigmond 1923. október 2-tán született Vésztőn. 1945-ben szerezte első diplomáját az akkori közigazgatási főiskolán, öt évig a vésztői' tanácsnál dolgozott, majd 1958-ig a gyomai járási földnyilvántartási ki- rendeltség vezetője volt. Ugyanebben az évben kapta meg Szegeden a tanítói oklevelét és ezután a Gyomai 2-es sz. Általános Iskolában kezdett el tanítani. Itt lett iskolaigazgató-helyettes, majd nyugdíjazásáig, 1982- ig igazgató. Felesége nyugdíjas pedagógus, két gyermekük és két unokájuk van. Eddig is rendkívül aktív közéleti munkát végzett. Volt községi HNF-ititkár, a járási tanács vb-nek tagja. Tizennyolc éve, 1967 óta ország- gyűlési képviselő, 1971-ben választották meg a Békés megyei képviselő csoport vezetőjének. Most áll ötödször a választói elé. Ügy ismerik, hogy szerény, de határozott ember. Azt mondja: „Ha va-. lamit elértünk, közösen tettük, az eredmények mindannyiunk lelkesedését, akarását, céltudatos munkáját fémjelzik.” Küldetését szolgálatnak tekinti. Fáradhatatlanul dolgozott a hozzá tartozó települések fejlesztéséért. Azon munkálkodott, hogy a kisközségek népességmegtartó képessége növekedjen. Tiszteletben tartotta a választópolgárok egyéni gondjainak a megoldását, ami a jó állampolgári közérzet alapja. Legtöbb segítséget a mező- gazdasági és élelmiszeripari üzemeknek nyújtotta, ugyanakkor síkraszállt a környék ipari üzemeinek korszerűsítéséért is. A jövőről így beszél: „Gyomaendröd térségében az első helyre kívánkozik a gázprogram és az elegendő, jó minőségű ivóvízbázis megteremtése. Be kell fejezni a művelődési ház felújítását, szükség van egy új rendelőintézetre, a gyermek- orvosi ellátás kiépítésére. Dévaványán határidőre be kell fejezni az iskola építését, Hunyán bővíteni a gázvezeték-hálózatot, Ecsegfal- ván pedig az egészségügyi ellátás okoz gondot.” (Lovász) Dr. Iványi Lajos Dr. Iványi Lajos 1948. május 1-én Endrődön született. Általános iskolai tanulmányait szülőfalujában fejezte be, majd Orosházán a mezőgazdasági technikumban tett sikeres érettségi vizsgát. Ezután Szarvason a felsőfokú mezőgazdasági technikumban folytatta tanulmányait, ahol 1968-ban felsőfokú szaktechnikusi oklevelet szerzett. Endrődön, az akkori Szabad Föld Termelőszövetkezetben kezdett el dolgozni, mint agronómus. Hat évvel később a téesz egyesült a későbbi jogutóddal, a Lenin Termelőszövetkezettel. Ez idő tájt lett üzemegység- ■ vezető. Ebben a beosztásában 1978 őszéig dolgozott. Időközben levelező tagozaton el-> végezte a Debreceni Agrár- tudományi Egyetemet. 1980 nyaráig a szarvasi főiskolán tanított, mint főiskolai adjunktus. A tanári katedrát otthagyva a Füzesgyarmati Lucernatermelési Rendszer igazgatóhelyettese, majd később igazgatója lett. " 1984 elejéig töltötte be ezt a tisztséget, de ekkor megválasztották a Lenin Tsz elnökének. 1982-iben a Debreceni Agrártudományi Égyetemen üzemszervezéstanból doktorált. 1974—78 között tanácstag volt és a tanács vb irányításával működő műszaki kommunális bizottság elnöke. Tizenöt éve nősült, felesége Szarvason főiskolai adi junktus. A gyomaendrődi jelölő gyűlésen a választópolgárok javasolták, hogy dr. Iványi Lajos is kerüljön fel a jelölő listára. így vall erről: „Nem tagadom, nagyon meglepett a dolog. Nem gondolhattam, hogy lakossági kezdeményezésre ilyen nagy megtiszteltetés ér. Amikor a levezető elnök megkért, hogy menjek ki a mikrofonhoz és mondjam el a választóknak, hogy vállalom-e a jelöltséget, akkor fogalmazódott meg bennem. Ez olyan nagy megbecsülés, amit visszautasítanom nem szabad. Tudom, hogyha esetleg engem választanak meg országgyűlési képviselőnek, az plusz munkát jelent, de a közösség érdekében vállalnám a feladatot. L. S. Fotó: Gál Edit / D tanácstagi jelölő gyűlésekről jelentjük Tótkomlós Tótkomlóson a 9-es tanácstagi választókerületben a szlovák nyelvű általános iskolában szép számmal gyűltek össze a választópolgárok szerdán este. Lestán Mihály, a, Haladás Termelőszövetkezet párttitkára üdvözölte a megjelenteket, majd István Mátyás, a Viharsarok Termelőszövetkezet üzemi párt- bizottságának titkára tartott előadást. Szólt arról, hogy az elmúlt öt esztendőben Tótkomlós sokat fejlődött. A nagyközségben a felújításra több mint 11 millió forintot költöttek. Korszerűsítettek két általános iskolát és az orvosi rendelőt. Felújították az úthálózatot. Ugyanakkor megkezdődött a földgázvezeték- és az ivóvízhálózat építése. Felépült a hidroglóbusz. Új kutat kapott a fürdő. Az elmúlt öt évben több mint 100 OTP-lakás létesült. A társadalmi munka értéke meghaladta a 16 millió forintot. Ezt követően István Mátyás a Hazafias Népfront községi elnöksége nevében javaslatot tett a tanácstagjelöltekre, mégpedig Bánfi Jánosra és Mitnyan Lajosra. Bemutatta a két jelöltet. Bánfi János a vegyesipari szövetkezetben dolgozik. A textiles üzem vezetője, szocialista brigádtag. Mitnyan Lajos a sertéshústermelő közös vállalat villanyszerelője. Jó munkája eredményeként megkapta a Kiváló Dolgozó címet. Mind a ketten aktívan kiveszik részüket a közéleti munkából. A gyűlésen mind a két Jelölt felszólalt. Hangsúlyozták, hogy bármelyikük kapja meg a szavazatok többségét, együtt fog tevékenykedni a kerület lakosságával. Hriv- nák Rozália, aki több mint 20 éven keresztül tanácstagként képviselte a kerület választóit, az elmúlt évtizedek munkájáról szólt. Ez alatt az idő alatt kapott a 9-es választókerület járdát, villanyt, s jelenleg folyik a gáz- és a vízvezeték építése. Szólt azokról a feladatokról is, melyek a tanácstagokra várnak. Egyetértett a.két jelölttel. Hasonló hangnemben szólt a jelölő gyűlésen Lóczi János is. Gyivicsán András is megerősítette a népfront két jelöltjét. Gyivicsán Andrásáé szóvá tette, hogy sok helyen megfeledkeznek az utcák takarításáról. Télen, különösen az állami lakások elől, nem. söprik el a havat. A tanács határozottabban lépjen fel a mulasztókkal szemben. Erről beszélt Zó- luszky Pál és Lehoczki András is. A jelölő gyűlés egyhangúlag elfogadta a népfront két jelöltjét. S. J. Fiizesgyarmai Füzesgyarmaton a Mátyás utcai óvodában április 25-én a 29. és a 30. sz. tanácstagi körzet lakosai tartottak jelölő gyűlést. Az előbbit Gáli István állomásfőnök vezette le a HNF-bizottság felkérésére. Egyebek között ismertette az összejövetel célját, majd az elmúlt öt év eredményeiről és a további feladatokról tájékoztatta a választópolgárokat. Megemlítette, hogy a Széchenyi úti 100 személyes óvoda átadásával, s a meglevők felújításával a gyermekek elhelyezésének kérdése megoldódott. Az általános iskola viszont csak két szükségtanteremmel bővült. A gyermek- és egészségügyi létesítmények korszerűsítésére, karbantartására nem csekély kollektív erőt mozgósítottak a helyi szervek az előző időszakban. A' korábbi ciklusban 20 millió, a mostaniban már 35 millió forint volt a társadalmi munka értéke. Az 1980- tól épült lakások száma meghaladta a négyszázat. Például hétmillió forintba került a Mátyás és a Béke út felújítása. Gondot jelent viszont a művelődési ház jelenlegi állapota vagy például a benzinkút hiánya. A jövő feladatainak jelentős részét várhatóan csak társadalmi segítséggel lehet megoldani; mint például az öregek napközi otthonának létesítését, az utak, járdák korszerűsítését és így tovább. Eszerint az új benzinkutat — amennyiben meglesznek a szükséges anyagi és egyéb feltételek — a fürdő mellett tervezik felépíteni. A beszámolóval kapcsolatban több kérdés, illetve vélemény elhangzott. Felszólalt egy fiatalember is, Varga Károly, aki, mint mondotta, nyolc éven át volt tanácstag. Sajnálattal nyilatkozott arról, hogy kerületében — különböző okok miatt — jó néhány elképzelés nem valósult meg. Elmaradt ■az egy kilométer hosszú csatorna kitisztítása és az egyik utca 'feltöltése is. Talán még ennél is fájóbb témára terelődött a szó a hétvégi-ünnepi orvosi ügyelet kérdésében. Egyre többen nehezményezték az újonnan bevezetett rendszert, amely sokak véleménye szerint sem az orvosoknak, sem a betegeknek nem felel meg. Különben az elhangzott észrevételeket lejegyezték és továbbítani fogják az illetékes szerveknek. Végül nyílt szavazáson a HNF két jelöltje, Csató István, a Vörös Csillag Tsz kerületvezetője és Kövér István, az ABC vezetőhelyettese megkapták a szükséges szavazattöbbséget ahhoz, hogy nevük felkerüljön a tanácstagi jelöltek .listájára a 29. sz. körzetben. —y—n Gyomaendröd Gyomaendröd városi jogú Nagyközségi Tanács 5-ös számú választókörzetében, az endrődi rész volt polgári iskolájában csütörtökön, április 25-én este találkoztak a választópolgárok tanácstagi jelölő gyűlésen. Pintér Sándor, a HNF képviselőjeként beszélt elsőként a bel- és külpolitikai helyzetről, szű- kebb hazájuk, Gyomaendröd fejlődéséről és gondjairól. „Jelentős állomás a várossá fejlődés útján a két község közigazgatási egységének megteremtése, amelyet hosszú előkészítő munka után mondtak ki, de a gyakorlat még ma sem megy gondok nélkül. Mindenkinek az. együttműködés, a közös fejlődés megvalósításán kell munkálkodnia, a .település- részek és a vonzáskörzet lakosságának érdekében.” Gubucz Károly, a gyomaendrődi tanács nevében irányította a beszélgetést. A hozzászólók között Vaszkó Irén a vízellátás gondjairól, a parkosítás hiányáról szólt. Tóth Géza a buszközlekedés ellentmondásaira hívta fel a figyelmet. Az endrődi és a gyomai településrész között nem elég gyakoriak a járatok, és nem alkalmazkodnak az üzemben dolgozók munkaidejéhez. Többen hasonlították ösz- sze az italboltok jól szervezett hálózatát más kereskedelmi egységek hiányosságaival. Dr. Koleszár József arra biztatta a jövendő tanácstagot, hogy ne csak a körzet, de az egész lakóterület érdekeit képviselje a tanácsban. A környék fiataljainak nem ad megfelelő szórakozóhelyet a Déryné Művelődési Ház, a mozi és rendezetlen környéke, bár a művelődési ház felújítása már folyik. Nagy felelősség hárul a megválasztandó tanácsi testületre, hogy a következő tervciklusban kellőképpen összehangolják a településrészek fejlődési igényeit és lehetőségeit, többek között a gázbevezetés, a szennyvízelvezetés, a vízhálózat kiépítésének tervezetét. A jelenlevők legtöbb kérdésükre helyben kaptak választ, s van, amire levélben reagál majd a tanács. Tanácstagjelöltnek szavazat- többséggel választották meg Bocsa Zoltánt, a Győzelem Mgtsz főkönyvelőjét, és dr. Galambos Imrét, a Béke Mgtsz főkönyvelőjét. B. Zs. Április 25-én délután fél 6 órakor Békéscsabán, az erzsébethelyi 5—6-os sz. Általános Iskolában semmi jel nem mutat arra, hogy itt 30 perc múlva tanácstagi jelölő gyűlést tartanak. Háromnegyed 6 körül egy férfi és két ünneplőbe öltözött idősebb asszony érkezik, aztán jönnek a többiek sorban. A megadott időpontban már több mint harmincán ülnek a padokban. Paulik György levezető elnök üdvözli a 48-as számú tanácsi választókerület képviselőit, figyelmeztet' a kettős jelöléssel járó fokozott felelősségre, majd átadja a szót Kazár Jánosnak, aki főleg gazdasági kérdésekről beszél. Elmondja, hogy a megyeszékhelyen az elmúlt négy esztendőben társadalmi összefogással 77 utcában 27 kilométer járdát építettek, a vízvezetékhálózatot pedig 9 kilométerrel bővítették. Elsősorban az élelmiszeripar fejlődött. Megvalósult többek között a 23 ezer tonnás gabonatároló, tej- és sütemény üzem épült. A városi úthálózat korszerűsítésére 100 millió forintot költöttek, javult a hírközlés, a postai szolgáltatás, valamint egyes körzetekben a kereskedelmi ellátás. Hangsúlyozza: az . általános iskolai szükségtantermek száma 35-ről 17 százalékra csökkent, és megkezdték a kórház rekonstrukcióját, Er- zsébethely új öregek napközi otthonát kap. A VII. ötéves terv elképzeléseit ecsetelve, arról tájékoztatta a jelenlevőket, hogy 3 ezer lakást szeretnének épiteni és befejezni a kórház felújítását, a biológiai szennyvíz- tisztító építését. Javítják a III., az V. és a VI. kerület kereskedelmét, bővítik a piacot, és nem mondtak le a szövetkezti áruház létesítéséről. Ezután Kazár János a Hazafias Népfront városi bizottsága nevében javaslatot tesz a két tanácstag jelölt személyére. Ismerteti Vantara Jánosnak, a városi tanács jelenlegi általános elnökhelyettesének és Szász Pálnak az életútját, aki kereskedő, és 1953rtól boltvezető a munkáskerületben. Megkezdődik a szavazás. Üj jelölt nincs, tehát ők ketten „mérkőznek” június 8-án. flét órára vége a gyűlésnek. S. S. Felhívás országos vetélkedőre Fiatalok! A XII. VIT Magyar Nemzeti Előkészítő Bizottsága, a Magyar Televízió és a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete országos vetélkedőre hív meg minden if- jat, aki tettekkel, tudásának gyarapításával, környezetgazdagításával is támogatja a XII. Világifjúsági és Diák- találkozó eszméit, mélyebben meg akarja ismerni hazánk négy évtizedes szocialista fejlődésének eredményeit, hozzá akar járulni a magyar —szovjet barátság további erősítéséhez. Vetélkedőnk négy fordulóban zajlik. A játékra e célra szerveződő, legfeljebb tíz fős csapatok nevezhetnek be a Petőfi rádióban 1985. május 5-én 8 órától 9 óráig elhangzó feladatok teljesítésével. A vetélkedő megyei döntőire május 12-én kerül sor, az első fordulóban legjobb teljesítményt nyújtó csapatok részvételével. Az ebben a fordulóban legeredményesebben szereplő csapatokból alakulnak majd meg azok a „válogatottak”, melyek megyéjüket a május 19-i területi döntőkön és — továbbjutásuk esetén — az 1985. június 2-i országos döntőn képviselhetik. Az országos döntőre a-televízió nyilvánossága előtt kerül sor. Az itt legjobb eredményt elérő fiatalok részt vesznek a XII. Világifjúsági és Diáktalálkozón. Fiatalok! Hívunk, várunk benneteket! Nemes versengést, jó szórakozást kívánunk! a XII. VIT Magyar Nemzeti Előkészítő Bizottsága Magyar Televízió MTA Történettudományi Intézete \ Képviselőjelöltjeink