Békés Megyei Népújság, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-20 / 92. szám
NÉPÚJSÁG 1985. április 20., szombat Oly korban élt a földön... Emlékezés Selmeczy Istvánra A Békés Megyei Népújság 1979. március 25-i számában „Mezőkovácsháza szülötte — Két nép szabadságáért harcolt” címmel közölt egy írást. A lap első oldalán a szerkesztőség az alábbi szöveggel hívta fel a figyelmet a hetedik oldalon található írásra: „Tizenöt esztendővel ezelőtt helyezték örök nyugalomra azt a jogászt, akit a szlovák—magyar nép szabadságának harcosaként tart számon az emlékező utókor. Kovácsházán született 1882-ben. Harcos élete nagyszerű példája az internacionalista forradalmárénak. A forradalmak és világégések korának aktív részesének életútját mutatja -be írásunk.” Az írás dr. Selmeczy István életét, munkásmozgalmi tevékenységét mutatta be. Dr. Selmeczy István Mező- kovácsházán született, 1882. október 8-án. A már említett íráson kívül A forradalmi munkásmozgalom Békés megyei harcosai, az MSZMP Békés Megyei Bizottsága kiadásában 1979-ben megjelent életrajzi kötet 479—482. lapjain olvashatunk részletes leírást dr. Selmeczy István életéről, munkásmozgalmi tevékenységéről, a források és vonatkozó irodalom feltüntetésével. Az ott közölt életrajzból is kitűnik, hogy emberfeletti erő kellett dr. Selmeczy Istvánnak ahhoz, hogy elviselje a Tanácsköztársaság harcainak viszontagságait, a román és magyar fogságot, a kínzásokat, mikor Pallavi- cini gróf égő szivarral sütögette a bőrét. Ki kellett bírnia a szegedi Csillag börtönben töltött éveket, majd később a bujkálást, 100 ezer forint kitűzött vérdíjjal a fején. Ki kellett bírnia a partizánharcok viszontagságait — a családja elvesztését. Ha valaki, úgy dr. Selmeczy elmondhatta magáról a költő szavait, hogy oly korban élt e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy kéjjel ölt... Neki, az apának és a férjnek emberfeletti erő kellett ahhoz, hogy elviselje felesége és gyermekei pusztulását. Korábban közölt életrajzában leírtuk: „Mivel Selmeczy Istvánt elfogni nem tudták, a komáromi. nyilas főispán 1944. október 27-én feleségét, 15 és 17 éves fiát a komáromi Csillag erődbe hurcoltatta, ahonnét két hét múlva Dachauba vitték őket. Onnét a feleségét Belsen Bergenbe hurcolták, ahol 1945. április közepén meghalt. A két fiát pedig a Weimar közelében levő Orduf táborban pusztították el”. Helytörténeti kutatásaink során előkerült egy fénykép a Selmeczy fiúkról, a kép hátoldalán az apa, dr. SelA Selmeczy-íiúk: Pali és Rudi ■fíf f if 11-•£.**- .*i**Z**Ct*> &Ciu. eltilt * " . Jut tv* ■A**'*' téAíU&ftU í-% CL Jr***t*J'*xr *•» A kép hátoldalán az édesapa szövege meczy István aláírásával, a szöveg: „Pali, a nagyobbik fiam 6 nyelven, Rudi, a kisebbik 5 nyelven tökéletesen tudott. — Biológusnak készültek. 1944. november 11-én hurcolták el őket. Kéthónapi gyötrelmes szenvedés után oltották ki életüket a német fenevadak. — Olyan keservesen fájó emléket hagytak hátra magukról, hogy emberfeletti erő kell a fájdalom és szomorúság elviselésére. A nyelvtudáson kívül egyéb tehetséggel is meg voltak áldva. Nemcsak fiaim, hanem egyúttal barátaim is voltak. Együtt is sportoltunk, télen, nyáron. 1964. IV. 20. Dr. Selmeczy” Kegyelettel emlékezünk az ártatlan fiatalokra. Emlékezünk az apára, dr. Selmeczy Istvánra, aki halála előtt azt írta magáról egyik barátjának, hogy „Nekem olyan életem volt, hogy már érettségi után forradalmár lettem, és maradtam is mindvégig.” Akiről Vidor Miklós költő nagyon találóan és jellemzően írta: „...nagy idők sokat szenvedett, töretlen lelkű harcosa”. Balogh György Művészet és mesterség Hosszú évek tatarozási munkái után a 112 éves Iparművészeti Múzeumban megnyílt az állandó kiállítás. Ismét a látogatók elé tárták a múzeum kincseit, üvegeket, kerámiákat, porcelánokat, bőrmívességet, textíliákat, famunkákat, fémműves remekeket. Természetes lehetetlen kívánság, hogy a múzeum hovatovább százezernyi műtárgya mind láthatóvá legyen. Nagy részüket továbbra is raktárak mélye őrzi a tudós keresők számára. A Lechner Ödön és Pártos Gyula párizsi mintára épített, szecessziósnak példás, de múzeumnak példátlanul alkalmatlan épülete a befogadásra alkalmas ugyan, de kiállításra kevésbé. Nincs miért pironkodnunk. A tárgykultúrájukról valóban nevezetes finnek iparművészeti múzeumának épülete sem jelesebb, hanem szerényebb rokona a miénknek, s a hasonló rendeltetésű gazdag stockholmi Történeti Múzeum romantikus környezetében, bizony, csalódás ér, pedig ott 'kiállításra is jut hely bőven. Példát tekintve az építészetben sok megszívlelendőt felmutató Taskent új üzbég iparművészeti múzeumára gondolhatunk. Mire képes a jószándék, a valóban elsők között álló magyar múzeurpi kultúra, azt múzeumunk földszintjén álló óra-kiállítás jelzi, s hogy milyen kincsek birtokában vagyunk, azt a most megnyílt Művészet és Mesterség címet viselő állandó kiállítás. Sajnos, félő, ez az első emelet balszárnyán otthont kapott csodálatos anyag sem fog megfelelő visszhangot találni fogékony értelem és tárgy- kultúra iránti érzékenység híján. Tárgykultúrát írunk, hiszen nem csupán a mi örökségünk, de a kerek világé együtt van tárlóinkban. Már a múzeum sorsa azzal kezdődött, hogy 1873-ban megvásároltuk a Bécsi Világkiállítás egy részét, s az 1900-as Párizsi Világkiállítás csaknem minden jelentős alkotójától jutott tárgy a mi múzeumunknak is. S kiegészült ez a már alapnak eléggé emlékezetes és nagyhírű anyag a pécsi Zsolnay-gyár majolika és fajansz, majd Wartha Vince kerámia gyűjteményével, az Esterházy kincsekkel, kaukázusi és kelet-ázsiai szőnyegekkel, a Medici-kárpitokkal, nagyértékű vásárlásokkal és áldozatos ajándékozók értékeivel. A finn Nemzeti Múzeum finn-ugor termeiben gyakran láttam diákokat, amint észt vagy lapp, vagy éppen magyar figurák népviseleteinek rajzával közelítik meg az ábrázolás fortélyait és ismerik meg rokonaik népművészetét. A Művészet és Mesterség termei jeles alkotások mellett, igen jó 'kezdeményezéssel, bemutatják a kézműves szerszámokat, lehetőség szerint az alkotó folyamatokat. Bútorok, épületbelsők, pusz- pángból faragott szobrocskák között ott találjuk a gyalu- padot, vésőket, gyalukat is, a bőrnyereg mellett a hazánkban oly nagy múltú könyvkötő tevékenység részleteinek dokumentumait. S ez nem csupán tanító szempontból fontos, de ugyanakkor megsejteti, hogy a jó és hasznos munkaeszköz egyben műtárgynak is magasrendű és felhívja figyelmünket arra, ami még a felvilágosodás kora nagy francia enciklopédiájában egyet jelentett: a művészet és mesterség egységére, a kézműves munka és munkaeszköz művészi elemeire. Addig megy el a kiállítás, amíg a művészet még mesterség volt, s a mesterség művészet. A helyszűke elkerülhetetlenné tette a bemutatás zsúfoltságát, de kárpótlásul adta felbecsülhetetlen értékeinek garmadáját. Koczogh Ákos Asztali óra talpazattal. Meissen 1900 körül Rózsafa Irószekrény berakásokkal XV. Lajos stílusában. Franciaország XIX. század „Orosháza közelében van a Gyopárnak nevezett tócsa” Orosháza újjáalapítól — sok településsel ellentétben — nem folyóvíz mellett építették fel házaikat 1744-ben, az őslakókat a jó legelők és szántók vonzották ide. A szomszédságban azonban volt egy természetes vízállás, amit feltehetően a parton nőtt gyopárfűről Gyopáros- nak neveztek el. Kitaibel Pál már az 1800-as évek elején említi a tavat egyik könyvében, de csak a környéken lakók ismerhették, elsősorban a gyerekek han- cúrozhattak sekély vizében, inkább lóúsztatásra, meg kenderáztatásra használták. Minden bizonnyal óriási hőségnek kellett lenni, esetleg javulást remélő betegnek, hogy a bokától nyakig felöltözött idősebbek, kendővel-? kalappal a fejükön bemerészkedjenek az iszapos vízbe. Mert a víz gyógyító hatásáról legendák keringtek a nép sorai között, többen a tóba tett székeiken üldögéltek napestig, várva a különböző betegségek elrúgását. Dr. László Elek, Orosháza községi orvosa 1869-,ben vegyelemeztette is a gyopá- rosi vizet és az eredmény a tapasztalatot megerősítette: a Gyopáros gyógyhatású. Azt is írott forrásokból tudjuk, hogy a tó egy része a múlt demes elöljáróság nem bíbelődik” — így a korabeli lap. Nehezen indult meg a fejlődés, még 1886-ban is azt olvashatjuk Hunfalvy János könyvében, hogy „Orosháza közelében van a Gyopárnak nevezett tócsa, inkább csak nádas mocsár, ebben fürödni szoktak." A nyolcvanas évek második felére azonban már kezdett Gyopárosra figyelni a községi vezetés, 1890-ben pedig a fürdő mélyítését és környékének rendezését vé- , geztette el Eördögh Lajos főszolgabíró. Mai szemmel nézve a für- dőzők létszáma megmososzázad hetvenes éveinek elején kiszáradt, az emberek zsákszámra hordták onnan a sziksót. Mindössze egyetlen kis öltözőfülke volt a parton, Mikolay István ügyvédé, majd a község öt-hat bódét épített, de egy újságcikk szerint elsősorban Székács Pál aljárásbíró kukoricájában vetkőztek a fürdőzni óhajtók. 1879 nyarán meg arról szól az egyik orosházi újság, bírálva a figyelmetlen helyi vezetést, hogy „a dolog egyébiránt még mindig úgy áll, hogy a Gyopároson az megy neki a vízben lovával a fürdő közönségnek és az fúl bele, akinek tetszik, mert ilyen csekélységgelf?) az érlyogni való, hisz 1900-.ban, július végéig — tehát kb. két és fél hónap alatt — „már több mint 1500-an fürödtek itt”, olvassuk a lelkes sorokat. Lehetséges, hogy a für- dőzők számának ilyen mérvű emelkedése sarkallta tettekre a falu vezetését, mert 1901 tavaszán a Gyopáros- fürdő nagy átalakuláson ment keresztül. Azt a helyet, ahol fürödni szoktak, kimélyítették, a női öltözőkhöz még ugyanolyan hosszú épületet toldottak. A férfi „öltöző szobák” helyett teljesen új, mintegy huszonöt kabint számláló épületet emeltek, valamint a fürdőt egy „csinos és kényelmes jegyárusító helyiséggel és ruharaktárral” bővítették. 1902-ben Széli István fiatal orosházi községi mérnök is csatlakozott a fürdő fejlesztésének eszméjéhez: a Gyopáros ismételt kimélyítését hozta javaslatba. A 60 cm-es medret 1000 négyszögöl területen tisztították, hatszáz négyszögölön úgy, hogy másfél méter mély lett. Hatszáz méteres területet gáttal vettek körül olyanformán, „hogy a sár bele ne follyon”. 1906-ban ismét kikotorták a medret, az új fürdőrész szélessége 30 méter, hosszúsága 90, mélysége 2 méter. A fürdőkabinoktól mintegy kétszáz lépésre volt az akkor igen szép, modern községi szálloda. Ismerünk egy év végi adatot is: melegkád- fürdő-jegyet eladtak 3656, szabadfürdő-jegyet 7491 , darabot, a bevétel is szépen nőtt, megközelítette az ötezer koronát. Az 1908-as nyári idény kezdetekor 75 kabin, 22 m%- leg kádfürdő, valamint egy- egy tus állt a férfiak és nők rendelkezésére. Arról is tudunk, hogy már nemcsak az orosháziak és környékiek jártak fürödni Gyopárosra, hanem megnőtt az idegen- forgalom is. 1909 augusztus eleji hír, hogy négyszáz idegen időzik Gyopároson szállókban, szőlőkben, tanyákon. 1912-ben pedig az összes szállodai szobát elfoglalták a Bécsből, Budapestről, Pécsről, Ungvárról és az ország minden részéből érkező fürdővendégek. Időközben, 1910-ben Gémes Ferenc bent Orosházán felépíttette az akkori Magyarország legkorszerűbb vidéki uszodáját, a Diana fürdőt. A háborús éveket kivéve azonban Gyopáros továbbra is népszerű fürdőhely maradt, sőt hihetőnek tűnt a húszas—harmincas években gyakran feltűnő reklám: „Gyopárosfürdő az Alföld gyöngye.” Koszorús Oszkár
