Békés Megyei Népújság, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-20 / 92. szám

1985. április 20., szombat

KULTURÁLIS MELLÉKLET

Szabó Pál lelkészbarátja Ugrán

Nem sokat leveleztünk, inkább meglátogatott és sokat beszélgettünk

Beszterczey László nyugalmazott lelkész gyomai otthonában, a dolgozószobában Szabó Pál és a biharugrai évek emlékét idézzük fel. Körülöttünk teológiai könyvek, sok angol és német nyelvű, az asztalon regények: Minden kör bezárul, Harangoznak, Tiszán innen, Dunán túl, Szülőföldem, Bi- harország, Czine Mihály tanulmánykötete. Dedikált könyvek, meleg hangú levelek, szeretettel őrzött emlékek. A barátság jegyei.

— A vésztői református parókián találkoztam először Szabó Pállal 1935-ben, amikor a kisgazdapárt a választás utóharcait vívta. A vésztői parókia volt akkor a kisgazdapárt által megóvott választásnál a küzdelem egyik fő bázisa. Kerékpárral érkezett, és úgy porosán robbant be szálfa alakjával a parókiára, valami fontos megbeszélésre. De sokat rótta kerékpárjával abban az időben az alföldi utakat! Jött, ment, szervezett, fáradhatatlan volt. Akkor láttam meg, hogy személyében az író és a politikus elválaszthatatlan.

Nem sokkal később, még 1937 őszén, amikor már geszti lelkész voltam, a geszti parókián is felkeresett, és barátságába fogadott. Geszten lakott egyik legrégibb harcostársa, Biró János. Ez a Biró kerékgyártó ember volt, cikkeket írt, amolyan ki nem bontott író, aki politizált. És valahányszor csak átjött Gesztre Szabó Pál egyedül, vagy barátaival, az estét mindig a parókián töltöttük el. Hosszú, éjszakákba nyúló beszélgetések során szenvedélyes hangon kereste, kutatta, vitatta, bizonygatta a szegényparasztság felemelkedésének útját, létjogosultságát. Neki köszönhetem, hogy jeles népi íróink közül többeket kedves vendégemként köszönthettem Geszten. Szabó Pállal sok szép közös utunk volt, szellemi és fizikai értelemben egyaránt.

— Merre jártak, és miről beszélgettek ezeken az utakon?

— Főleg a bihari területeket róttuk. Pali, felesége, Etuska, a gépkocsivezető meg én. A Talpalatnyi föld világa foglalkoztatott bennünket. Én Vésztőre Szat- márból kerültem, édesapámat nagyon korán elveszítettem, megtanultam, mi a szegénység, megismerkedtem a cselédek nyomorúságával. Ez a tapasztalatom vitt az ellenzékiséghez, amit akkor a kisgazdapárt jelentett. Szabó Pál közelről ismerte a magyar parasztság nyomorúságos életét, és semmi sem volt számára olyan fontos, mint hogy segítsen rajtuk. Hát, ilyen dolgokról beszélgettünk közös útjainkon. A véleményét sosem rejtette véka alá ...

(Arra a szenvedélyes igazságkeresésre, a sokat szenvedett szegényekért érzett sze- retetre, felelősségre gondolok, ami az író minden művét, kijelentését, közéleti fellépését jellemezte. És arra,' hogy szókimondó, gyakran nyers modora bizony olykor nemtetszést válthatott ki. Érthető. Talán ezért is mellőzték később, élete végén ...)

— Politikája igazolást nyert a háború befejeztével és a fasizmus bukásával. Tudta előre, hogy valami véget ér, és a szegényparasztság világa jön el, egy

szebb, boldogabb világ. Igazi élmény, kedves emlék marad számomra, amikor létrehozhattam a találkozást Tisza Kálmán gróf és Szabó Pál között. A geszti kastély ura tisztelte az írót, és láthatóan örült, hogy megismerkedhet azzal a bihari magyarral, aki maga vívott ki magának hírnevet, rangot.

— Emlékszem, milyen méltósággal tudta képviselni Szabó Pál a született arisztokráciával szemben azt a szegényparasztságot, amelyikért annyit fáradozott. Látta, élte is a magyar parasztnak azt a (vele született) méltóságát, büszkeségét, amit csak a magyar parasztot igazán ismerő ember tud meglátni. De munkása is volt Szabó Pál annak, hogy különösen az ugrai paraszt erre az egyenlő jusson kapott emberi méltóságra ráébredjen.

(Méltóság, büszkeség, nemes tartás, kiállás. Valamennyi képén ilyen Szabó Pál, valóban. És ez tűnik fel

először, ha lányával, Erzsikével, azaz Bertalan Ágnes írónővel találkozunk. Amikor először jártam az ugrai házban, ilyennek láttam meg Erzsikét. Méltóságteljes tartás, járás, olyan tekintélyt parancsoló, ahogyan odafordul valakihez, ahogyan mesél, apjára, a múltra emlékezik. Igen, méltóság, büszkeség, nemes tartás, kiállás. És mindenkor az ugrai nép a látószögben...)

— Szabó Pál senkinek sem szeretett adósa maradni. „Nagyon rendes ember ez a gróf”, mondta nekem, ahogy a kastélyból kijöttünk. ,,De kár, hogy nincs nálam könyv, amit dedikálhatnék neki.” Szerencsére, nálam éppen megvolt a frissen vásárolt Trilógia. Odaadtam, írt mindegyikbe, s már küldtük is a könyveket a harangozóval a kastélyba. A „Lakodalom” úgy került vissza hozzám, hogy a könyvtárnak a következő nyáron a debreceni egyetemi könyvtár részére történt mentése során akadt a kezembe.

(Az első lapon a dedikálás: „Gróf Tisza Kálmánnak tisztelettel küldöm a magyar faluból azért, hogy szeresse a falut úgy, ahogy az megérdemli. Geszt, 1944. július 3. Szabó Pál.”)

— Szabó Pál igazán sze-. rette a faluját, úgy, ahogy az megérdemli. Ha lehet, még jobban is, hiszen nem mindig értette meg ez a nép nagy íróját, politikusát. így az évek távlatából, összehasonlítva a szatmáriakkal, milyennek látja az ugrai embereket?

— Érdekes nép az ugrai. Az is érdekes, hogyan for» málja a táj a népet. A Felvidéken szegényebb, de vidámabb emberek éltek. Lej-» jebb, Szabolcsban is szegények, de még mindig kedélyesek az emberek. Az alföldieket a jó termőföld, a vagyon vonzása zárkózottá tette. Magas kőkerítéssel vették körül magukat. Valamikor színesebb volt még az ugrai táj: erdők, vizek ... Gesztet és Biharugrát csak 10 kilométer választja el egymástól, ám az ott lakókban óriási volt a távolság, a különbség. A gesztiek kemények, jellemesek voltak, a templomot kerülték. Az ug- raiak vallásosabbak. Szabó Pál valóban elfogult volt velük szemben, nem értették meg igazán, ezért aztán nem egyszer csalódott is bennük.

— Milyen barát volt Szabó Pál?

— Melegszívű, nagyon hű barát. Sokszor persze nyers volt, nem gondolta át, mit is mond hirtelen egy papT nak. Mindig szidott engem, mert szeretett. Nem válogatta a szavait... Végtelenül, derűs ember volt, jókedvű. Amikor ugrai lelkészkoromban meglátogatott, jött velem temetésekre, énekelt, vállalta a barátságomat. Megkért, hogy kutassam fel az őseit. Együtt voltunk utolsó író-olvasó találkozóján a halála előtt. Szerette az életet. Annyira akart még élni. Hetvenhét évesen halt meg. Ha kérdezték, hány éves, úgy mondta, 23 év múlva leszek 100.

— Az igazság az, hogy a kapcsolatunk' kezdetben inkább közéleti volt, később lett barátság. Vésztő, Geszt, Ugra . .. Sok jó bort megn ittunk együtt és sokszor beszélgettünk az emberi élet nagy kérdéseiről. Sajátosan ötvözött kálvinista hitével határozottan vallotta, hogy az embernek valamit tenni kell másokért, és — ha mindent megtett, ami tőle tellett — akkor nem élt hiába. Szebbé, jobbá kell tenni az ember életét — mondotta sokszor.

— Amikor a Szülőföldem, Biharország című könyvének megírására készült, fel. akart keresni jónéhány bihari falut. Két alkalommal maga mellé vett a kőrútjain úti-» társnak, hogy bemenjünk a református parókiákra is. Legkedvesebb emlékeim közé sorolom ezeket az utakat. Mindig nagyon jó volt vele és kedves felesége társaságában lenni. Emlékszem, hogyan tudott örülni fiatal lelkipásztoroknak, akiknél látta a. hivatás és a magyar nép szeretetét. Bízott bennük és sokat várt tőlük. Miért kereste fel olyan szívesen a parókiákat? Mert tudta, hogy egy falu életében a pap és a tanító milyen fontos feladatot lát el. Hogy az egyházi levéltárak híven őrzik múltunk, történelmünk em» lékeit. És igen sokra becsülte ezt a szellemi örökséget.

Az író és a lelkész barátságáról sok írás nem tanúskodik. Inkább utazgattak, beszélgettek, borozgattak. Nem «okát leveleztek. Ezért méginkább fontos, hogy ez-t zel a beszélgetéssel emléket állítsunk kapcsolatuknak.

Niedzielsky Katalin

A közös utak emlékére dedikált könyvek egyike

Székelyhídi Attila: Tanyaudvar

Bonus István:

Egy sírkő előttÜgy élt itt, mint a többi asszony, Örökké munka volt körötte. Űjrakezdte ha belefáradt A sok gondba, kevés örömbe.

Talán a város üzent érte,

Tán. a nyárfa ott messze, messze ... — Botorkált lassan, de a lánya Könnyes szemmel visszavezette.

özvegyen a kis családnak élt, Szerelmet, vágyat eltemetve... Elfutottak gyorsan az évek,

S rászorul végül a gyermekekre.

S csak nézte, mivé lett az anyja: Pityergős kisgyermek egészen ... Pedig milyen erős volt régen: Sorscsapásban, bánatban, vészben —

Ezért történt, hogy fájós lábbal A nagyvilágnak nekivágott,

A zöldellő gyepen keresztül Ment, amerre tornyokat látott.

... És most itt fekszik mozdulatlan, A kutasi szikes föld befedte:

Kun Pálné élt hetven évet,

Hirdeti egy kereszt felette ...