Békés Megyei Népújság, 1985. március (40. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-09 / 57. szám
NÉPÚJSÁG 1985. március 9., szombat ÁFÉSZ-küldöttközgyülés Orosházán Csaknem 45 millió forint nyereség Jenő bácsi Ki ne emlékezne Jenő bácsira a Balassi néptáncegyüttes egykori tagjai közül? Még szabómester volt, amikor elkötelezte magát a néptáncmozgalom mellett... Az ötvenes évek végén művészeti előadó lett az — akkor még — városi művelődési központnál, s 1970-ig, nyugdíjba vonulásáig intézte a táncosok ügyes-bajos dolgait. Fáradhatatlan volt. Nem ismert lehetetlent. Mi, táncosok olykor duzzogtunk rendíthetetlen szigora miatt, ám lelkünk mélyén mindig tudtuk, igaza van. Ahogy éreztük azt is, ezt a szigort a szeretet, a féltés vezérelte mindig, melyet irántunk érzett. Aztán nyugdíjba ment, s mi hálátlanok, csak néha nyitottuk rá az ajtót. Nem akartuk tudomásul venni — ahogy ő sem —, hogy az Idő múlik. Aztán megdöbbenve hallottuk a szomorú hírt: Gécs Jenő nincs többé közöttünk: 75 évet élt. Emlékét megőrizzük. Nagy Agnes Fiatal fogorvosok tanácskozása Békéscsabán Tegnap, pénteken, az ország minden részéből érkeztek fiatal fogorvosok Békéscsabára. A Magyar Fogorvosok Egyesülete ifjúsági bizottsága rendez háromnapos tanácskozást a békéscsabai KISZ oktatási központban. Az ülésen megtárgyalják az egészségügyi ifjúsági napok szeptemberi konferenciájának rájuk váró feladatait, majd szakmai előadást hallgatnak a fogászati ellátás, az ágazat, a fiatal dolgozók helyzetéről. A március 10-ig tartó tanácskozáson részt vevők megvitatják elméleti és gyakorlati tapasztalataikat, a fiatal fogorvosok életének, munkájának gondjait is. B. Zs. Kertbarátok tanácsadója A különböző rovarölő, gomba- és gyomirtó szerek, valamint a lombtrágyák biológiai hatását igen sokféle tényező befolyásolhatja. Ezek közül az egyik fontos követelmény a szerek kijuttatási időpontjának helyes megválasztása. A MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központja szerint tél végén és kora tavasszal, kizárólag nappal és csak fagymentes napokon szabad permetezni. A nyári időben a hajnali vagy a késő délutáni órák alkalmasak, mert akkor elkerülhető a perzselés. A höségben permetezve ugyanis a legtöbb készítmény, még a tiszta hideg víz is. per- zselést okozhat a leveleken és a gyümölcsökön. Szeles időben tilos a permetezés és a porozás, mert a szél a finom cseppeket átsodorhatja a szomszédba, ahol komoly károkat okozhat. Az Orosháza és Vidéke ÁFÉSZ március 8-án, tegnap tartotta küldöttgyűlését Orosházán, a városi tanács nagytermében. Ott volt az eseményen többek között dr. Gonda József, a városi párt- bizottság első titkára, Mihály András tanácselnök és Bagi Sándor, a MÉSZÖV elnökhelyettese. Az írásos beszámoló részletesen elemezte az elmúlt esztendő gazdálkodását, amely az egyesülés óta a legeredményesebb volt. Ezt bizonyítja, hogy egymilliárd 580 millió forint bevételre tettek szert, a nyereség pedig eléri a 45 millió forintot. Megalapozott, körültekintő árubeszerzéssel megőrizték, javították az ellátás színvonalát. Sokat javult a kiszolgálás kulturáltsága. A 11 ezer szövetkezeti taggal erősödött a kapcsolat. Tavaly több mint ezren egészítették ki részjegyüket és 326-an léptek be a szövetkezetbe. A bolti kiskereskedelem eladása 102 millió forinttal volt több, mint 1983-ban, amely meghaladja a megyei átlagot. Emelkedett az élelmiszerek, a vegyesiparcikkek forgalma, bővült az áruházi csere, hiszen Csehszlovákiából és a tőkés országokból 20 millió forint értékű iparNemrég jelenj meg a Köz- gazdasági és Jogi Könyvkiadó gondozásában Széchenyi István három nevezetes könyve hasonmás kiadásban, a Hitel, a Világ és a Stádium. Néhány napja a televízióban is bemutatták a könyveket, s most fut a tévében a Széchenyiről készült filmsorozat is. így érthető, hogy a szokásosnál is nagyobb az érdeklődés a könyvek iránt. Megkérdeztük néhány megyénkbeli könyvesbolt vezetőjét, mikor lehet cikket sikerült beszerezni. A vendéglátás is kitett magáért: 16 millióval több árbevételt értek el, mint egy évvel korábban. Az Alföld Szálloda és vendéglátóipari kombinát beváltotta a hozzáfűzött reményeket. A szálloda kihasználtsága 67 százalékos, az étteremben 438 ezer adag előfizetéses ebédet szolgáltak fel. A felvásárlási tevékenység szintén fejlődött. Baromfiból 1540 tonnát, tojásból 3 milliót, nyúlból 102 tonnát, burgonyából, zöldségből és gyümölcsből 1820 tonnát vettek meg és értékesítettek. Nagy gondot fordítottak az exportra. Ennek eredményeként 93 millió forint értékű árut adtak át külföldi eladásra, amely 20 százalékos tervtúlteljesítést jelent. A szűkös fejlesztési lehetőségek ellenére megnyitották a házépítők boltját, a baromfihúst árusító szaküzletet, az 5. számú vegyesboltot, a harisnya- szaküzletet és a mozgó ABC-t. Ebben az évben 5,7 százalékkal szeretnék növelni a bevételt és 46 millió forint nyereség elérését tervezik. Dr. Tóth Sándor ÁFÉSZ- elnök szóbeli kiegészítőjében beszélt az alapellátásról, az kapni majd a jeles műveket? Pontos választ egyikőjük sem tudott adni azon kívül, hogy várják őket, saz egyre nagyobb számú érdeklődő addig kénytelen üres kézzel távozni a boltokból. Felhívtuk a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadót is. Az értékesítési és propagandaosztály munkatársa elmondta, az országos terjesztésről még folynak a tárgyalások. Jelenleg a kiadó saját boltjában árusítják csak a könyveket, Budapesten. (Szécheexportra való termelésről, a hatékonyságról és a szövetkezeti jelleg erősítéséről. Elmondotta, hogy a részközgyűléseken háromszázan formáltak véleményt a árukínálatról, a gazdálkodásról, a szövetkezetpolitikáról. A szép eredmények mellett vannak gondok is. Nagyobb figyelmet kell fordítani a jövőben a vagyonvédelemre, a leltározással kapcsolatos teendőkre. Az idén megkezdik az orosházi Csillag Áruház és a csanádapácai vendéglő felújítását. Dr. Nagy László, a felügyelő bizottság elnöke a választott testület munkáját ismertette. Kaczkó Mihály nagyszénási küldött a kereskedők helytállásáról, Madarász Vilmos Gádoros küldötte az iparcikkellátás nehézségeiről, Fazekas József a 900 tagot számláló szakcsoportok tevékenységéről, Mi- halik Csaba orosházi küldött a szövetkezeti tagság kötődéséről, Szilágyi Menyhért, Csorvás küldötte a szövetkezet kereskedelempolitikájáról szólt. Ezután megválasztották a szövetkezet tisztségviselőit. Az ÁFÉSZ elnöke ismét dr. Tóth Sándor lett. S. S. nyj István könyv-, katalógus- és árjegyzékbolt, Bp V. kerület Szent István tér 4.) A könyveket tehát egyelőre itt lehet megvenni, vagy utánvéttel megrendelni. Mindezeken túl úgy véljük, jobb lett volna, ha a könyvbarátok által régen várt Széchenyi-műveket akkor mutatják be a nagyközönség előtt, amikor már mindenütt lehet kapni azokat. p. f. Hol lehet kapni? Bántja a szemünket... Csikkszőnyeg és szeméttenger Már nem sietősen járunk, hanem csak sétálgatunk, nézelődünk, élvezzük — egy-két napja — a tavaszi napsütés enyhe melegét. Kedvünk azonban előbb-utóbb lelohad, ha Békéscsaba központjában járunk, s nemcsak a szép időre figyelünk, hanem az utcákat, tereket is szemügyre vesszük. Mert elképesztő az a szeméttenger, amivel találkozunk. Csikkszőnyeg szinte az egész belváros, „papírékekkel” díszítve. (Lehet, hogy ehhez az is hozzájárul, hogy több kihelyezett szemétgyűjtőbe sokszor már nem lehet tenni semmit, mert tömve vannak.) Két új „szemétlerakó-telepet” is felfedezhetünk a város központjában: a húsáruházzal és az Univerzál Áruházzal szemben egyelőre parkolóként használt térségekben. Igaz, pa- lánkkerítések védik ezeket a területeket az arra tévedő, vizsgálódó pillantások elől, ám nem sok sikerrel — a szeméthalmok szinte vonzzák a tekintetet. A „jótékony” és korán beköszöntött tél hóval takart be ugyan mindent, de most az elolvadt hó alól előkerültek a szeméthalmok is. Régóta — ősztől — ott vannak már! El kellene takarítani azokat s a többi szemetet is, hogy sétáink — akár jó, akár rossz időben — kellemesebbek legyenek. Ismerve a kertészeti és köztisztasági vállalat nem kevés gondját is, nem mondhatunk mást, végre tenni kellene valamit! Nem csak a városban élők, dolgozók jobb közérzete érdekében, hanem az idelátogatók miatt is, hiszen az utóbbiak viszik elsősorban jó, avagy rossz hírünket az országban, világban. p. f. Orosházán a Petőfi Művelődési Központ színháztermében a napokban a Vidámszínpad négy művésze gyermekelöadáson nagy sikerrel mutatta be a „Ribizli, segíts!” című mesejátékot, amit Várkonyi T. András írt. A főszerepet maga az író alakította, közreműködött még Révész István, Bak Mari és Szegedi Juli Fotó: Gál Edit Pályázati felhívás a Marxista-Leninista Esti Egyetem általános és szakosító tagozataira, valamint a továbbképző tanfolyamokra A Magyar Szocialista Munkáspárt Békés megyei Bizottsága Oktatási Igazgatósága felvételi pályázatot hirdet az 1985/86-os oktatási évre a Marxizmus—Leniniz- mus Esti Egyetem hároméves általános tagozatára, a hároméves szakosító tagozatra és az egyéves továbbképző tanfolyamokra. I. Hároméves általános tagozat Az 1985/86-os oktatási évben a következő helységekben indul első évfolyam: Békéscsaba, Orosháza, Békés, Mezőkovácsháza, Szeghalom, Gyula, Szarvas, Gyomaend- rőd, Sarkad. A tagozat célja: a marxizmus—leninizmus elméleti alapjainak (filozófia, politikai gazdaságtan, tudományos szocializmus) középfokon történő elsajátítása. Az esti egyetem eredményes elvégzése középfokú politikai végzettséget ad. A jelentkezés feltételei: alapfokú politikai végzettség, a pártalapszervezet és a munkahely javaslata. A jelentkezők 1985. május 20—24. között felvételi vizsgát tesznek a marxizmus—leninizmus esti középiskola anyagából. A hallgatók félévkor kollokviumon, év végén szigorlati vizsgán adnak számot tudásukról. II. Hároméves szakosító tagozat Szakosító tagozatos osztályok indulnak filozófia, politikai gazdaságtan, a magyar munkásmozgalom története és a nemzetközi munkásmozgalom története szakokon. A tagozat célja: mélyebb és átfogóbb elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítása a marxizmus—leninizmus valamelyik választott ágán belül. A tagozat elvégzése után a hallgatók felsőfokú politikai végzettségről szóló bizonyítványt kapnak. A jelentkezés feltételei: egyetemi, főiskolai, illetve esti egyetemi végzettség, valamint a pártszervezet és a munkahely javaslata. A jelentkezők 1985. május 17-én a választott szak esti egyetemi anyagából felvételi vizsgát tesznek. A hallgatók félévkor és tanév végén vizsgát tesznek. III. Egyéves továbbképző tanfolyamok Az 1985 86-os oktatási évben az alábbi egyéves továbbképző tanfolyamok indulnak: etika, valláskritika, ideológiai kérdések, művelődéspolitika, gazdaságpolitika, pártépítés, politikai oktatás módszertana, agitáció módszertana, vezetési ismeretek, társadalom politikai rendszere, KISZ-propagandista. A továbbképző tanfolyamok célja: egy-egy speciális társadalompolitikai terület elméleti és gyakorlati kérdéseinek, összefüggéseinek mélyreható, sokoldalú megismerése. A jelentkezés feltételei: legalább esti egyetemi, vagy azzal azonos értékű politikai végzettség, valamint a pártszervezet és munkahely javaslata. A hallgatók félévkor és a tanév végén vizsgát tesznek. Eredményes vizsga alapján a tanfolyam elvégzéséről bizonyítványt kapnak. IV. Mindhárom képzési formára vonatkozó egységes tudnivalók A felvételi pályázatot (2 db 3x4 cm-es fényképpel ellátva) 1985. április 15-ig a városi, a városi jogú nagyközségi, illetve a közvetlen megyei irányítású nagyközségi pártbizottságra kell benyújtani. A jelentkezéshez szükséges kérdőívek a pártbizottságokon szerezhetők be. A felvételről a jelentkezők írásban értesítést kapnak. A tanév szeptember elejétől június végéig tart. A hallgatók hetenként egyszer kötelező háromórás foglalkozáson (előadás, osztályfoglalkozás) vesznék részt. A foglalkozások kezdete egységesen 16.00 óra. A tananyagot az oktatási igazgatóság térítés ellenében biztosítja. A hallgatók évente két egyenlő részletben az alábbi tandíjat fizetik: az általános tagozaton évi 300, a szakosító tagozaton évi 500, a továbbképzőkön évi 600 forint. A hallgatókat a vonatkozó rendelet alapján [az ÁBMH 6 1981. (XII. 29.) számú és az ÁBMH 6001 1982. Mü. K. 3. számú rendelet] tanulmányi szabadság és munkaidő-kedvezmény illeti meg. MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÉKÉS MEGYEI BIZOTTSÁGA OKTATÁSI IGAZGATÓSAGA Vizsgázik a robot Ipari robotokat vizsgáló laboratóriumot és oktatóbázist alakítanak ki a kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolán. A laboratórium feladata — az Országos Mérésügyi Hivatallal kötött megállapodás szerint — az lesz, hogy a már jelenleg is nagy számban üzemben levő, valamint a gyártók által kínált robotokat minősítse, meghatározza, hogy milyen feladatok elvégzésére a legalkalmasabbak. A programozható berendezések tulajdonságainak ismerete mind a felhasználók, mind a gyártók számára fontos: a megfelelő típus alkalmazásával jelentős költségeket lehet megtakarítani, s a robotok fejlesztését is meg lehet vele gyorsítani. A laboratórium jövőre kezdi meg a robotok vizsgáztatását, amelynek során minden típus tulajdonságait feltérképezik számítógépbe táplálják.