Békés Megyei Népújság, 1985. március (40. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-16 / 63. szám
131 1985. március 16., szombat o SZÜLŐFÖLDÜNK Ablak hazánkra, történelmünkre M a útjára bocsátunk — majd heti rendszerességgel ugyanitt megjelentetünk — egy Szülőföldünk címmel jelzett oldalt. Jelképet szánunk annak, hogy nagy történelmi sorsfordulónkat idéző napok — március 15-e, március 21-e, április 4-e — tájékán nyújtjuk át először, olyan események évnapjaihoz közel, amikor igazán nagy szükség volt a hazafiúi hevületre. 4 Legszebb történelmi hagyományainkat ébresztve ajánljuk a jelent. Ajánljuk — Váci Mihály szavaival élve — „ezt a, hom- loknyi országot, ezt a kitépett szívnél nem nagyobb hazát”, s . benne egykori lázadások, jobb létre fogant feljajdulások földjét, a Viharsarok részét, Békés megyét. Mi a négy évtizede szabad Magyarországot valljuk hazánknak, de vállaljuk ennek az itt élő népnek több mint ezeréves történelmét is. Magunkénak tekintjük e múlt progresszív vonulatait, s mindazokat, akik a magyar nép megmaradásáért áldozatokat vállaltak, és érdemlegeset tettek. _ Nincs ideológiai vitánk senkivel, akit őriz a nemzet szép emlékezete. Szellemi elődünknek tekintünk hát mindenkit, aki valaha is a haladás oldalán állt. Valljuk, mindent és mindenkit adott történelmi-társadalmi környezetében lehet csak megítélni, hiszen korok és nézetek rakódtak itt egymásra, társadalmi rendszerek jöttek forradalmi széllel, és tűntek el új szelek fuvallatával. A jelenben is azt keressük, ami bennünket összeköt. Keressük, ami az itt élőkben, magyarokban és nemzetiségekben, hívőkben és nem hivőkben, párttagokban és párton kívüliekben közös. Szövetségesünknek tekintünk mindenkit, aki ezért a most itt épülő országért tenni kész. Kötelez bennünket a múlt és a jövő. Széljárta ország volt a miénk. A történelem során mindig Európa kapujának számított. Itt léptek be, és itt léptek ki az egymás ellen vonuló hadak. Közel fél évezrede itt vetett gátat hazánk — magát áldozatul dobva — a kontinenset ért török támadásnak. Aztán legutóbb, immár közel fél évszázada, itt vonultak fel a Keletnek induló hadak. Magyarország Európa kapuja volt, ám Európa mégsem fogadta be magába, legalábbis kulturális-erkölcsi értelemben soha. Négy évtized alatt sokat fordult a világ. Fél Európának vált felfedezésre érdemes országgá hazánk, természeti és emberi értékekben gazdag, új világgá, nagy történelmi kísérletté, amelyet egy múlt századi gondolkodó, Marx programja alapján és szóhasználatával élve mi szocializmusnak tartunk. Gyökeresen megváltozott tehát a történelmi-társadalmi környezet, és vele a szülőföldhöz kötődés mélysége is. Mára a látványos győzelmek, és nagy forradalmi átalakulások időszaka lezárult. A hazafiság érzése is bensőségesebbé vált, megszabadult a pántlikás-harsány máztól. Könnyebb, vagy nehezebb most hazát szeretni? Könnyebb, ha azt nézzük, hogy a hazaszeretet nem kíván nagy áldozatokat, hősi kiállást. De nehezebb is, mert a szülőföldhöz kötődés belesimult mindennapi életünkbe, természetessé vált. Itt a Szülőföldünkben szeretnénk ablakot nyitni a hazára. Utat találni és mutatni haladó múltunkhoz és alkotó jelenünkhöz. Morzsákat gyűjteni a mélyebb hazaszeretethez. Felhívni a figyelmet a szülőföld szépségeire, rábeszélni mindenkit — aki szeret barangolni — kincseink megismerésére. Népben és nemzetben kívánunk gondolkodni, és ennek részeként valljuk és vállaljuk szülőföldünknek Békés megyét. A helyi megmérettetés mércéje tehát csak hazányi leheti Ezért nem csupán a szépet, a szeretni érdemeset akarjuk bemutatni, hanem a szemet bántót is. Egyszer-egyszer azt a bizonyos görbe tükröt is előszedni, hogy láttassuk benne közízlésünk, környezetkultúránk, vendéglátásunk és idegenforgalmunk közállapotát, mert Széchenyivel együtt mondjuk: „nem a vak használ honjának, hanem a szemes, nem a mindent dicsérő, hanem az igazmondó”. Jó lenne, ha idővel valóságos szellemi fórummá is válna a Szülőföldünk. Lapunk olyan oldalává, amely megyénk szellemi erőinek jelenlétével és közreműködésével szerkesztödik, és amely az átlagosnál többet tesz a demokratikus gondolkodás erősítéséért. Szívesen adnánk teret e helyütt vitáknak a városfejlesztési és -szépítési kérdésekről, művészeti, kutatási életünkről, és más témákról folyó eszmecseréknek. Valljuk, hogy a nyílt, őszinte gondolkodás nem megbont, hanem egységesít, egy jobb mellé sorakoztat fel bennünket. Cselekvésre ösztönöz. E hhez az ország és a megye javát szolgáló közös cselekvéshez kívánunk hozzájárulni mi is ezzel a hetente jelentkező, hazára tekintő összeállítással. Hisszük, miként a szülőföldet, ezt a mi Szülőföldünket is az értő figyelem, és segítőkész szeretet fogja övezni. Árpási Zoltán Régi orosházi újságok a kőolajról és földgázról A kőolaj és a földgáz negyedszázada szorosan hozzátartozik az orosházi ember mindennapi életéhez. Jelenléte ma már természetes. A helytörténeti kutatás eddig esak érintőlegesen foglalkozott e témakörrel. Kégi újságok figyelmes olvasása közben olyan néhány soros hírekre, kisebb cikkekre bukkanunk, melyek azt bizonyítják, hogy nemcsak az utóbbi évtizedekben tudtak Orosháza és környékének emberei a kőolaj, valamint a földgáz itteni létezéséről, hanem már 10» évnél régebben is. Az Orosházi Űjság 1882. december 10-i számának Földalatti moraj Kaszaperen című írásában beszámolnak arról, hogy a hatóságok ásatást rendeltek el, mivel most „határozottan még nem állapítható meg, igaz-e ez a ritka természeti tünemény, vagy sem?” Az itt élők ugyanis akkortájt már valamit sejtették a föld gyomrában lévő ilyenfajta kincsekről, hisz az ugyancsak 1882-ben kiadott Magyar Lexikon már azt írja, hogy a „kőolaj [...] az azelőtt ismert naphtától sok tekintetben előnyösen különböző petróleum név alatt, mint világító és technikai czélőkra sok tekintetben alkalmatos szer, manap kiszámíthatatlan jelentőségre jutott és a főfon- tosságú áruczikkek sorába emelkedett.” Szintén az Orosházi Űjság közli, hogy a Gyopárosfürdő melletti Kerektó 'közepéről 1896. július elején egy lángoszlop emelkedett ki, majd 1897-ben olvashatunk a szomszédos Csanádpalotán fellelt petróleumforrásokról is. 1908-ban Botyánszki János gerendási tanyáján, ott ahol az Apponyi malom volt, fürdőt létesítettek. Fürdőjét — mint ahogy a korabeli újság írja — igen sokan látogatják, még Orosházáról is. Egy 5—600 méter mélységű ártézi 'kútból 40 fokos meleg vizet nyert, mely olyan nagy mennyiségű gáz kíséretében szökött fel a földből, hogy a felfogott gáz segítségével a malmot is képes hajtani — olvashatjuk ugyanott. 1911-ben ifj. Krecsmarik Endre már összegző írásra is vállalkozott a Békés megyei földgázforrásokról a lap hasábjain, 1912-ben pedig Mezőhegyesen az addig felhasználatlan földgázt malmok hajtására akarják fordítani — tudjuk meg a továbbiakban. Az 1902-ben született orosházi Csizmadia Imre és a nála tíz évvel fiatalabb Darvas József is írt a gyermekkorukban itt-ott a határban feltűnő lidércfényről, boly- gótűzről vagy égő kútról, Tarr Pál vásárhelyi pusztai tanyáján 1922 őszén meg is gyújtották a feltörő gázt. A földgázkutatások azonban csak az 1920-as évek végén kezdődtek komolyabban, amikor 1928 januárjában az Orosházi Kereskedelmi Csarnok kérte a lelőhelyek feltérképezését. Tervbe is vették, hogy állami erőből Békéscsabán és Orosházán is próbafúrásokat fognak végezni. Valami csak megmozdult, mert 1929-ben és 1930-ban is megjelent Orosházán Pávay Vájná Ferenc (1886—1964) főgeológus és előadásokat tartott. Elmondta, hogy a földgáztermelés „széles perspektívát nyújt a jövőre” és biztatta a jelenlévőket, hogy hamarosan „rátérünk a komoly fúrásokra”. Aztán megint hosszú csend, míg 1936. áprilisában ismét geológusok jártak Orosházán és azt tanulmányozták, hogy Orosházán és környékén miként lehetne eredményesen földgáz után kutatni. Hamarosan megkezdődtek a geológiai adatfelvételek, de végül csak a negyvenes évek elején egy hannoveri vállalat végzett részben sikeres fúrásokat Orosházá és Kaszaper között, majd 1956-tól kezdve vált folyamatossá a kőolaj és földgáz feltárása, amire ma Orosháza gazdasági életének jelentős része épül. Koszorús Oszkár Százéves üzenet Mezökovácsházán A volt községházát 1984 márciusában bontották le, akkor bukkantak rá az alapfalában elhelyezett Emlékiratra Mezökovácsházán a volt községházát, mely 1950-től tanácsházaként működött, műszaki és községrendezési okok miatt 1984 márciusában lebontották. A bontás során az épület alapfalában az akkori építési szokásoknak megfelelően elhelyezett „Emlékirat”-ot találtak, melyben az ősök az utókort kívánták tájékoztatni a községháza, s jegyzői lak építéséről, a község addigi, általuk ismert történetéről. Ahogyan írták „ .. .hogy a község homályos története örök feledésbe ne enyésszék, helyén álló följegyezni az utókornak, a még tudomásra levőket”. Följegyzésük értékes községtörténeti dokumentum, nevekkel, dátumokkal, konkrét adatokkal: nem érdektelen tehát, ha az „Emlékirat" néhány részletét ezen a helyen közzétesszük: „Mezőkovácsháza község területének nagyon korlátolt volta nem állította az egész községet — különösen mint erkölcsi testületet — azon szerencsés helyzetbe —, hogy törzs vagyonnal rendelkezzék. — Ennek következménye lett, hogy bár szorgalmas s erőteljes lakosság lakta: a saját életfenntartás s gyarapodásra éppen nem bőven nyert —, bár jó minőségű, földművelésből volt kizárólag fedezni kénytelen az erkölcsi testület kívánta jövedelmeket: — s előállítani a szükséges középületeket különösen a jelenben alapkövezett községházat. Ezen felette súlyos viszonyok a díszes községi iskola, templom, lelkészlak és kántoriak felállítása után, különösen nehézzé tették a községháza és jegyzői lak felállítását a közköltségből, — s így történt, hogy 1878— 1883 ig évenkint 1000 forint, s 1884 évben 2000 forint ösz- szesen 7000 forint gyűlvén be —, s kiégettetvén a szükséges tégla is, — a már majd nem összerogyással fenyegető régi primitív kivitelű községháza: komoly feladattá rendelte az építési mozgalom megindítását...” Jellemző adalék, hogy a község „belterületének korlátolt voltá”-ról írnak: s arról, hogy 1856/75-ben Mezőkovácsháza kérte, hogy a három Kovácsháza (Végegyháza — akkor Tótkovácsháza és Reformátuskovácsháza) telepíttessék össze. 1857-ben az osztrák kormány Reformátuskovácsháza összetelepíA dokumentum első oldala téséhez vallási okokból nem járult hozzá, Tótkovácsháza viszont nagyobbrészben áttelepült Mezőkovácsházára. Ez az áttelepedés azonban nem volt végleges, mert az ottani lakosok ellenállása, örökös kérvényezése lehetővé tette Tótkovácsháza, a mai Végegyháza települését. Reformátuskovácsháza is tovább fejlődött. „A község az 1857. évi rendezésig minden építkezésében kezdetleges volt any- nyira, — hogy még a papiak is egy konyhószerű alacsony és sötét vertfalból készült házacska volt, — még alkalmas lakást —, melyet a község 1869 évben megvásárolt ... a népoktatásra 3 tanteremmel bír s 1882 évi November 1 én gyógyszertár állítatott fel, — s a tapasztalható külcsínből —, nyert vasúti állomása folytán előmozdított forgalomból ,— s a bérlő közönség központja folytán: joggal feltehető ,— hogy élénk előhaladásnak néz elébe ,— annál is inkább, mert a már évek óta rendszeres népoktatás, az ifjú nemzedék művelődését mozdítván elő: az önbecs s ettől elválaszthatatlan minden iránti érdeklődés —, a megkezdett irány fokozatos megtartására : legszebb reményekkel kecsegtető amel- tyű — Feltehát! A munka és szorgalom párosulva becsületesség s közügyek iránti érdeklődéssel le küzdi a legnagyobb nehézséget ,— s megvalósítja a költő szavát: „Hass, alkoss, gyarapíts! — s a haza újra virul” ,— s a közjóiét és közügyek intézésénél teljes egyetértés, s akarat által, a költő arany mondata: „Válat a vállhoz s a nap alatt, nincs ki meg döntse e szikla falat,” — Mező-Kovácsháza község a Magyarország virágzására megtestesül. — Isten áldását ÜL. Mezökovácsházán 1884 évi július hő 6-án.” ♦ Mezőkovácsháza városi jogú nagyközség tanácsa úgy az elődök üzenetét, a régi községháza alapfalában talált „Emlék-irat”-ot közreadja. Ugyanekkor az új tanácsháza építéstörténetéről is tájékoztatja a jelen és jövő nemzedékét. A nemrég megjelent kis füzetben teljes egészében közzétették az 1884-ben kézzel írt Emlékirat szövegét, az első és utolsó oldal fényképét. A kiadvány előszavában vázlatosan ismertetik a község történetéről eddig megjelent műveket, a teljes és résztörténeteket. Rövid tájékoztatást adnak Mezőkovácsháza község a magyar közigazgatásban betöltött szerepéről. Megemlítik, hogy a község 1872-től 1984-ig volt járási székhely, jelenleg városi jogú nagyközség. Részletesen ismertetik az új tanácsháza építésének történetét, a kiadvány címlapját az új tanácsháza épületének fényképe díszíti. Balogh György Tíz év alatt a magyar papírpénzek szenvedélyes gyűjtőjévé vált Szamosfalvy Ferenc debreceni numizmatikus. Gyűjteményében az 1800-as évekből származó példányoktól a ma használt pénzekig szinte minden darab, illetve azok nyomdai ritkasága megtalálható. Képünkön: Kossuth 100 dolláros emigrációs saját kézjegycs pénze New Yorkból MTI — Fotó: Oláh Tibor
