Békés Megyei Népújság, 1985. március (40. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-14 / 61. szám

1985. március 14., csütörtök Hízó Mihály Kongresszusi küldötteink Dajkó Zoltán A Gabonaforgalmi és Ma­lomipari Vállalat gyoma- endrődi keverőüzemének portáján kérdezzük, hol ta­láljuk Dajkó Zoltánt? — Én vagyok az. Tudják, most itt helyettesítek, mert beteg a portás ... Míg végigmegyünk a sá­ros udvaron, az érdekes, ré­gi irodaépület felé, nemigen beszél magáról. Később is csak tőmondatokban fogal­maz: úgy tűnik, jobban sze­ret a háttérben maradni. — Negyvenéves vagyok, asztalos a szakmám. Olyan mestertől tanultam, aki rá­vezetett az asztalosság szép­ségeire. Jól jön most ez a tudás, hisz nagy családi vál­lalkozásba, házépítésbe kezd­tünk, itt, Gyomán. Egy mun­kahelyen dolgozunk a fele­ségemmel, ő adminisztrátor. Két lányunk van, az egyik már középiskolás .. . — A Dózsa Tsz-ben kezd­tem a munkát, majd az álla­mi gazdaságba kerültem, s 10 éve a mostani főnököm ide „csábított”. A tmk-rész- legnél dolgozom: javító­munkákat végzek. 1970 óta vagyok párttag, s fiatalon, 1978-ban lettem az alapszer­vezet titkára. Bizony, elő­ször meg is ijedtem ettől a megbízatástól; szerencsére, rengeteg segítséget kaptam. Az alapszervezetben huszon­hármán vagyunk, zömében a fiatalabb korosztályhoz tartozók. A körzeti üzemben majdnem százan dolgozunk. Feladatunk a felvásárlás, feldolgozás, s legfontosabb a vásárlók minőségi kiszolgá­lása. Nemrég új siló építésé­be kezdtünk ... Láthatóan szívesebben be­szél az üzem életéről, mint önmagáról. Azért csak visz- szakanyarodunk eredeti té­mánkhoz. — Szóval, megijedtem a pártfeladattól, de aztán bele­jöttem. Elvégeztem a mar­xista—leninista esti egyete­met, ez sokat jelentett. Vi­gyáztam, hogy a mozgalmi munka ne menjen a min­dennapi munkám rovására. Azt hiszem, sikerült megtar­tanom az egyensúlyt; 1978- ban lettem Kiváló Dolgozó, 1982-ben pedig „Kiváló Munkáért” miniszteri di­cséretet kaptam, s még juta­loméira is elküldték a Szov­jetunióba. — Sok minden köt a mun­kahelyemhez, és ehhez a te­lepüléshez — gondolkodik el. — Ügy érzem, nagyon sok a barátom: ez kiderült akkor, amikor házépítéshez fogtam, és akkor is, amikor megtudták, hogy küldött le­szek a pártkongresszuson. Nem is tudom hányán jöt­tek gratulálni, s minden jó­kívánság őszintén hangzott. Ezek után még nagyobb fe­lelősségnek érzem, hogy eny- nyi embert képviseljek ilyen jelentős fórumon. Ha szót kapok, a falusi fiatalok élet- és munkakörülményeiről, a lakásgondokról, a szociális és a kulturális ellátás hiá­nyosságairól beszélek a kong­resszus előtt. Gubucz Katalin Több mint egy évtizede a Vásárhelyi Pál Vízépítési, Földmérési és Vízügyi Szak- középiskola igazgatója dr. Mizó Mihály, korábban a megyei pártbizottságon dol­gozott, volt a pedagógus­szakszervezet megyei titkára is. Gazdag szakmai és köz­életi tevékenységéről több kitüntetés is tanúskodik, az Oktatásügy Kiváló Dolgozó­ja, a Munka Érdemrend arany fokozata. Azt mond­ják, született pedagógus ... — Mindig a közoktatás volt a munkám. És mindig azt csináltam, amit szere­tek. Ahhoz a korosztályhoz tartozom, amely még látott valamit a kapitalizmusból. Munkáscsaládból származom. Tizennégy éves voltam Bé­késcsaba felszabadításakor, tizennyolc éves korom óta vagyok a párt tagja, előbb ugyanis nem lehettem. Har­minchét éve vagyok párttag. Elmondhatom, hogy egész életem szorosan kötődik a társadalmi fejlődés utolsó negyven esztendejéhez. Én még palatáblára írtam az is­kolában. Ez az ív a pala­táblától mai funkciómig jel­lemző egész közoktatásunk előrelépésére. — Volt már kongresszusi küldött? — Pártkongresszuson még nem. Jó pár alkalommal voltam a pedagógus-szak­szervezet küldötte a SZOT kongresszusán. — Változott-e valami min­dennapjaiban, mióta tudja, hogy részt vesz a kongresz- szuson? — Talán azóta még in­kább figyelek azokra a kér­désekre, amelyek eddig is foglalkoztattak. — Milyen kérdések ezek? — Úgy gondolom, tovább kell fejleszteni a párt cse­lekvési egységét, a munka­helyi demokráciát. Aztán itt van a fiatalok lakásgondja, az alacsony nyugdíjasok Hyilt levél Egy névtelen bejelentőhöz Tisztelt Asszonyom! Bizonyára nem tévedek a nemét illető­en, hiszen csak az írásáról ítélve gondo­lom, hogy nő. Valafni oknál fogva ugyanis nem merte ráírni a nevét, a címét arra a levélre, amely egyébként közügyet szolgál. Csupán a postai bélyegzőnek köszönhető, hogy megtudtam: Elek nagyközségről van szó. Ezért érthetetlen a titkolódzás, a ho­mályba burkolódzás. Számtalanszor hang­súlyoztuk: a közérdekű bejelentőt védi a törvény, ha kéri, a nevét nem hozzuk nyil­vánosságra, de az ügy pontosabb, lelkiis­meretesebb kivizsgálásához meg kell is­mernünk a panaszost is. Levele utolsó soraiban a szemléletvál­tozásról ír, ön mégsem tartja meg ezeket a szabályokat. Miféle szemlélet az, amikor névtelenül mondja el véleményét az áruel­látásról, vélt vagy valódi sérelmeiről, a szerződéses üzletvezetők magatartásáról. Nincs szándékomban elvetni a súlykot és igazat adni Isaac Rubin amerikai írónak, aki A dühös ember című művében ele­mezgeti a névtelen feljelentő kóros lelki- állapotát, torz jellemét, mondván: a név­telen levélíró nem kíván kapcsolatban lenni senkivel, csak bántani akar. Abban sem vagyok biztos, hogy az ilyen ember feltétlenül emocionális zavar áldozata és valamiféle szadizmus sugárzik belőle. Nem, asszonyom, nem hiszek ebben. Azért sem, mert — amint ön írja — szo­cialista brigádban dolgozik és ez a kö­zösség összetartó, jelentős munkasikere­ket érnek el, többször kaptak bronz és ezüst jelvényt teljesítményükért. Csak azt nem értem: ha valaki eljut odáig, hogy személyes ügyének tartja a közösség elő­rehaladását, szóvá teszi a hibákat, a visz- szásságokat, az miért nem vállalja az ez­zel járó erkölcsi felelősséget is. Vélemé­nyem szerint ez a helyes emberi magatar­tás, hiszen sem politikailag, sem társadal­milag nem közömbös: mit és hogyan bí­rálunk. Tudom, sok még bennünk az ön­védelmi reflex, túlzott az óvatosság, alap­talan a félelem. Pedig rengeteg olyan pél­dát lehetne sorolni, amikor a nyilvánosan elhangzott észrevételeknek lett foganat­juk, az illetékesek orvosolták a hibákat. És megvédték a felszólalót az esetleges megtorlástól. A kellemetlen kérdéseket is fel lehet és kell tenni a brigádértekezlete­ken, a termelési és szakszervezeti tanács­kozásokon, falugyűlésen. Végső soron a sajtó is sokat segíthet, mert a nyilvános­ság figyelme, kényszerítő ereje hozzájá­rulhat a gondok megoldásához, hogy ^ ne lehessen halogatni, eltussolni a jogos ész­revételeket. De nézzük: mit is kifogásol ön? A 6 ezer lelket számláló nagyközségben 10 kocsma és 7 élelmiszerbolt van. Ezeket ír­ja: a karácsonyi ünnepek előtt hiánycikk­nek számított a narancs, a banán, holott a vidéki emberek is szeretnének a gyereke­iknek, az idős szüleiknek ilyen gyümölcsöt vásárolni. Ugyáriakkor borsot sem lehetett kapni. És most jön a drámai fordulat! A férfiak az asszonyok képébe nevettek és azt mondták: mindez azért van, mert nem járnak a kocsmába. Ugyanis az italbol­tokban mérték a borsot, a narancsot, a banánt és a bennfentesek még fügéhez is hozzájuthattak, a hentes is kínált déli­gyümölcsöt. Harc az alkoholizmus ellen? — kérdezi és folytatja azzal, hogy a pityó- kásan hazatérő férj két naranccsal kien­geszteli a feleséget, aki gyorsan meg is bocsát. Végül kifogásolja, hogy Eleken jó ideje nem árusítanak vasárnap tejet és kenyeret. Vajon miért? Nos, itt van előttem a megyei tanács ke­reskedelmi osztályának a feljegyzése. Bi­zonyítékként arra: névtelenség ide, névte­lenség oda, időt és fáradságot nem kímél­ve vizsgálatot tartottak. Megállapították, hogy a település vezetői kedvezően ítélik meg a szóban forgó szerződéses üzletek munkáját, hiszen ezek révén javult az áruellátás, bővült a választék. Déligyü­mölcsöt pedig a szövetkezeti boltokban is árusítottak. A korábbi években próbálkoz­tak a vasárnapi tej- és kenyéreladással, de erre jelenleg nincs igény. A lakosság sem tanácstagi beszámolókon, falugyűlé­sen és más fórumon nem hiányolta e szol­gáltatást. Ezért a névtelen bejelentést a nagyközségi tanács vezetői megalapozat­lannak tartják. Máris látom, hogy felkapja a fejét és jól odamondogatna, az igazát keresve példá­kat hozna fel álláspontja védelmében. De kivel lehet vitatkozni álarcban, névtele­nül? Szívesen elmennék önökhöz egy bri­gádgyűlésre, ahol őszintén beszélgethet­nénk a kritikáról, a bírálatról. Mert a kritika gyökerében mélységesen kapcsoló­dik a tökéletesebben megvalósítandó de­mokráciához. Kézenfekvő, hogy ezt is ta­nulni kell. Félelem és megalkuvás nélkül, hiszen ahol igazi a kritikai kultúra, ott tisztában vannak azzal is, hogy aki ma bírál, holnap megbírált lehet. Remélem, hogy nem bántottam meg so­raimmal. Kérem, gondolkozzon a dolgon, és ha kedve tartja, írjon még egy levelet. Névvel és címmel ellátva! tgérem, hogy felkeresem és tiszta vizet öntünk a po­hárba. Tisztelettel: „ . Seres Sándor Békésben is szükség van rájuk Dolgozó nyugdíjasok helyzete, a nyugdíj reálérté­kének csökkenése. Mindez rengeteg ellentmondás, fe­szültség forrása. — Országos gondok. Ha szót kap a kongresszuson, említ-e sajátosan Békés me­gyei problémát? — Ilyen a szakemberkép­zés. Nálunk, Békés megyé­ben igen kevés a diplomás. S meggyőződésem, hogy a magyar gazdaság alapkérdé­se: lesz-e elegendő szakem­berünk? Iskolánkban 1985. szeptember 1-től iskolarend­szerű technikusképzés indul. Tehát jó úton vagyunk, és szeretnénk ezeknek az elvá­rásoknak megfelelni. Bátran hangsúlyozzuk a nevelőmun­ka fontosságát. Tudjuk, hogy diákjainktól függ a jövő; az oktatás — ha úgy tetszik — a leggazdaságosabb beruhá­zás. Véleményem szerint például a magyar mezőgaz­daság azért lett nagy, mert megoldotta a szakemberkép­zést. De igaz ez az építő­iparra is, a műszaki élet minden területére. Egyre in­kább szükség lesz a megfe­lelő képzettségű szakembe­rekre. Munkám megbecsüléseként is fogom fel, hogy megvá­lasztottak kongresszusi kül­döttnek: nagy örömmel fo­gom képviselni szavazóimat, akiktől bizalmat kaptam. Niedzielsky Katalin Fotó: Fazekas László A kérdés nem érzelmi: a realitáshoz hozzátartozik, hogy a 2 millió 260 ezer nyugdíjas többségének szük­sége van arra a pénzre, amit munkájával keres. A 84 mil­liárd forintból, amelyet pél­dául 1984-ben nyugdíjként kifizetett az állam, havi át­lagban egy személyre 3130 forintot mutat ki a statisz­tika, a valóságban azonban ennél kevesebbet visz a pos­tás hónapról hónapra. Szükség van tehát a nyugdíj 'kiegészítésére; a népgazdaságnak viszont a nyugdíjasok munkájára, hi­szen az aktív keresők szá­ma — 4 millió 920 ezer — 1985 január elsején újabb 20 ezer emberrel volt ke­vesebb, mint egy évvel ko­rábban. A legutóbbi évti­zedben a részmunkaidő­ben foglalkoztatott nyugdí­jasok létszáma 380—430 ezer között mozgott. Egyes ága­zatokban, például a belke­reskedelemben a nyugdíja­sok nélkül nem lenne bizto­sított a folyamatos ellátás. Annak érdekében, hogy a munkaerőhiány enyhüljön, a Minisztertanács 1983. január élsejétől módosította koráb­bi rendeletét, növelte a fog­lalkoztatási időkeretet; évi 30 ezer forintról 60 ezer fo­rintra emelte a kereseti ösz- szeghatárt; és bővítette a foglalkozási időkorlát alól mentesített munkakörök szá­mát. Ha az ágazatok szerinti megoszlást nézzük, az ipar­ban 50 ezer, a mezőgazda­ságban 45 ezer, az egészség­ügyben 40 ezer, és a keres­kedelemben 30 ezer nyugdí­jas dolgozik. A területi meg­oszlás szerint a fővárosban lakó mintegy 400 ezer idős emberből 90—100 ezer vál­lal munkát, a megyékben la­kó 1 millió 800 ezerből 200 ezer nyugdíjas dolgozót tar­tanak nyilván. Megyénként nagy az elté­rés abban, hogy hány idős ember jár munkába. A fő­város vonzáskörében élő Pest megye például közel kétezer esetben kért mente­sítést az évi 1260 órán felüli foglalkoztatáshoz, míg Sza­bolcs megyében csak 75 nyugdíjasnál volt erre szük­ség. A két véglet között a nagyobb foglalkoztatási igény jellemző Nógrád, Heves, So­mogy és Komárom megyé­ben, de a mi megyénkben Békésben is Békésben összesen több mint 70 és fél ezer nyugdíjas él, s közülük mintegy hat­ezren dolgoznak, zömmel fi­zikai munkakörökben és hi­ányszakmákban, elsősorban építőiparban, gépiparban, ke­reskedelemben, vendéglátó­iparban, közlekedésben és a mezőgazdaságban. Jellemző az idényszerű foglalkoztatás a cukorgyárakban. A nyug­díjas nők munkájára első­sorban az iskolákban, óvo­dákban, kórházakban és böl­csődékben tartanak igényt. Tág tere nyílik nyugdíjas korban is a munkára mind­azoknak, akik a szolgáltató ipar valamely ágában sze­reztek szakmát. Baranyában például kevés a fodrász, Sze­geden és környékén a kerék­párok ezreinek „orvosaiból” elkelne több is. A borsodi falvakban örülnének, ha mindenütt akadna cipész a kaptafához. És sorolhatnánk tovább, hány helyen lenne még becsülete az idős mes­terek keze munkájának, szak maszere tétének. Tények és teendők a jövedelemadózásban Az általános kövedelem- adózást módosító jogsza­bály 1984. január elsejétől részben már életbe lépett, de alkalmazása csak 1985. január elsejétől vált teljes körűvé. A szervezeti válto­zások, a centralizálás, az adóköteles jövedelmek egy­ségesebb — és főként reáli­sabb — megállapítása és nem utolsósorban az adó­hatóságokat érintő közös feladatok meghatározása tette szükségessé, hogy az érintettek közösen vitassák meg az eddigi tapasztalato­kat és az általános jövede­lemadózás idei irányelveit. 1984-es tapasztalatok Az adókivetési munká­ban 33 véleményező bizott­ság működött közre. A be­vallásokat szakmailag fe­lülvizsgálták és kiegészítet­ték a rendelkezésükre álló adatokkal. Ezután készítet­ték el az előzetes adókive­tést. Az adóalap-megállapí- tó bizottság elé 117 kisipa­ros és 13 magánkereskedő ügye került. Azaz, a véle­ményező bizottságok ennyi esetben éltek észrevétellel. A KIOSZ adóközösségének vezetősége 36 kisiparos adó­alapjának megállapítását vonta saját hatáskörébe. Többségüknek jövedelme 300—400 ezer forint körül alakult. Az adóközösségek kivetési munkáját az Ille­tékhivatal 9154 adat szolgál­tatásával segítette. A szel­lemi és egyéb tevékenysé­get folytatók adóztatását a helyi tanácsok végezték. (1985-ben ezt a feladatot már az Illetékhivatal látja el.) Az alapos előkészítés el­lenére sok kisiparos hiá­nyosan tett eleget adóbeval­lási kötelezettségének. De a kereskedők és a szellemi tevékenységet folytatók adóbevallásai is gyakran elnagyoltak voltak. Az egyéb hiányosságok érzékeltetésé­re elég néhány példát be­mutatni: Nyolcszáz kisiparosnak — az adóztatottak negyed ré­szének — kellett az adóbe­vallását kiegészíteni, vagy tisztázni a bevallott adato­kat. A kereskedőktől beér­kezett 331 bevallásból 105- öt kellett hiánypótlás mi­att visszaküldeni. Azt is meg kell említeni, hogy az engedély nélkül kisipari te­vékenységet folytatók, tehát az egyáltalán nem adózók száma változatlanul nagyon magás. Dz országos átlag alatt A fentiek után már nem­igen csodálkozhatunk azon. hogy a kisipari és magán- kereskedői jövedelmek adóztatási mutatói 1984-ben is alacsonyak voltak. A kisiparosoknál az egy adó­zóra jutó adóteher Békés megyében nem érte el az országos átlagot. Százezer forintot meghaladó jövede­lem után nálunk 13,1 száza­lékuk adózik, országos vi­déki átlagban 17,2 százalék. A pénztárkönyvvizsgála­tok szomorú eredményre vezettek: 717-ből 291 eset­ben pénzügyi szabálysérté­si eljárás lett a vizsgálat eredménye. A pontos ada­tok híján változatlanul je­lentős volt a jövedelmek helytelen bevallása és a ki­vetéskor a becslések magas aránya. Summa summarum. az adózott jövedelmek és a tényleges jövedelmek kö­zött — tisztelet a kivétel­nek — gyakran eltérés, nem egy esetben (!) pedig jelen­tős eltérés volt. Hz idei irányelvek Az adóhatóságoknak az idei jövedelemadózási irányelvek kialakításakor nem lehetett más céljuk: az adózott jövedelmeket köze­líteni a tényleges jövedel­mekhez. Tehát nem az. hogy jogtalan adóterhekkel sújtani a magánszektort, mert a munkájukra szükség van. Az adóhatóságom hely­zetét azonban nehezíti, hogy a különböző adóköteles te­vékenységek után ezentúl együtt kell adózni, és vizs­gálniuk kell a szerződéses üzleteket is. Az elvárások­nak csak akkor felelhetnek meg, ha az adózók tevé­kenységéről megfelelő, pon­tos információik vannak. Nem véletlen, hogy a ta­nácskozáson szinte vala­mennyi hozzászóló az in­formációk fontosságáról be­szélt. A megyei általános jövedelemadózási irányelve­ket több órás vita után fo­gadták el. Barcs Aladárt, a megyei tanács pénzügyi osztályának lakossági adó­csoport-vezetőjét arra kér­tük, hogy foglalja össze az adóhatóságok ez évi mun­kájának legfontosabb célki­tűzéseit. — Az 1984-ben megfogal­mazott irányelveinkből né­hány idén is hatályban ma­rad. Például továbbra is célszerűnek látszik az áta­lányt fizetők körének bő­vítése. A 100 ezer forintot meghaladó jövedelmet elérő adózókat az Illetékhivatal legalább 3 évente vizsgálja. Az adóhiány után a hivatal súlyosabb esetekben az ed­digieknél erősebb szankciót alkalmaz. Az újonnan elfo­gadott feladatok közül csak néhányat szeretnék ki­emelni. A legfontosabbnak azt tartom, hogy a tanács­kozáson megállapodtak ab­ban, hogy a jövedelmek megállapításában az adókö­zösségek, az Illetékhivatal és a helyi tanácsok szak- igazgatási szervének adóha­tóságai a korábbinál szoro­sabban működnek közre. Folyamatosan és kölcsönö­sen kicserélik információi­kat és adatot szolgáltatnak egymásnak. Közösen tarta­nak például műhely-. üz­let-, pénztárkönyv- és adó- vizsgálatokat. Az iparjogo­sítvány nélkül folytatott te­vékenységek felderítésére az eddigieknél nagyobb erő­feszítéseket tesz az Illeték­hivatal és minden helyi ta­Lovász Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents