Békés Megyei Népújság, 1985. március (40. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-14 / 61. szám
1985. március 14., csütörtök Hízó Mihály Kongresszusi küldötteink Dajkó Zoltán A Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat gyoma- endrődi keverőüzemének portáján kérdezzük, hol találjuk Dajkó Zoltánt? — Én vagyok az. Tudják, most itt helyettesítek, mert beteg a portás ... Míg végigmegyünk a sáros udvaron, az érdekes, régi irodaépület felé, nemigen beszél magáról. Később is csak tőmondatokban fogalmaz: úgy tűnik, jobban szeret a háttérben maradni. — Negyvenéves vagyok, asztalos a szakmám. Olyan mestertől tanultam, aki rávezetett az asztalosság szépségeire. Jól jön most ez a tudás, hisz nagy családi vállalkozásba, házépítésbe kezdtünk, itt, Gyomán. Egy munkahelyen dolgozunk a feleségemmel, ő adminisztrátor. Két lányunk van, az egyik már középiskolás .. . — A Dózsa Tsz-ben kezdtem a munkát, majd az állami gazdaságba kerültem, s 10 éve a mostani főnököm ide „csábított”. A tmk-rész- legnél dolgozom: javítómunkákat végzek. 1970 óta vagyok párttag, s fiatalon, 1978-ban lettem az alapszervezet titkára. Bizony, először meg is ijedtem ettől a megbízatástól; szerencsére, rengeteg segítséget kaptam. Az alapszervezetben huszonhármán vagyunk, zömében a fiatalabb korosztályhoz tartozók. A körzeti üzemben majdnem százan dolgozunk. Feladatunk a felvásárlás, feldolgozás, s legfontosabb a vásárlók minőségi kiszolgálása. Nemrég új siló építésébe kezdtünk ... Láthatóan szívesebben beszél az üzem életéről, mint önmagáról. Azért csak visz- szakanyarodunk eredeti témánkhoz. — Szóval, megijedtem a pártfeladattól, de aztán belejöttem. Elvégeztem a marxista—leninista esti egyetemet, ez sokat jelentett. Vigyáztam, hogy a mozgalmi munka ne menjen a mindennapi munkám rovására. Azt hiszem, sikerült megtartanom az egyensúlyt; 1978- ban lettem Kiváló Dolgozó, 1982-ben pedig „Kiváló Munkáért” miniszteri dicséretet kaptam, s még jutaloméira is elküldték a Szovjetunióba. — Sok minden köt a munkahelyemhez, és ehhez a településhez — gondolkodik el. — Ügy érzem, nagyon sok a barátom: ez kiderült akkor, amikor házépítéshez fogtam, és akkor is, amikor megtudták, hogy küldött leszek a pártkongresszuson. Nem is tudom hányán jöttek gratulálni, s minden jókívánság őszintén hangzott. Ezek után még nagyobb felelősségnek érzem, hogy eny- nyi embert képviseljek ilyen jelentős fórumon. Ha szót kapok, a falusi fiatalok élet- és munkakörülményeiről, a lakásgondokról, a szociális és a kulturális ellátás hiányosságairól beszélek a kongresszus előtt. Gubucz Katalin Több mint egy évtizede a Vásárhelyi Pál Vízépítési, Földmérési és Vízügyi Szak- középiskola igazgatója dr. Mizó Mihály, korábban a megyei pártbizottságon dolgozott, volt a pedagógusszakszervezet megyei titkára is. Gazdag szakmai és közéleti tevékenységéről több kitüntetés is tanúskodik, az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, a Munka Érdemrend arany fokozata. Azt mondják, született pedagógus ... — Mindig a közoktatás volt a munkám. És mindig azt csináltam, amit szeretek. Ahhoz a korosztályhoz tartozom, amely még látott valamit a kapitalizmusból. Munkáscsaládból származom. Tizennégy éves voltam Békéscsaba felszabadításakor, tizennyolc éves korom óta vagyok a párt tagja, előbb ugyanis nem lehettem. Harminchét éve vagyok párttag. Elmondhatom, hogy egész életem szorosan kötődik a társadalmi fejlődés utolsó negyven esztendejéhez. Én még palatáblára írtam az iskolában. Ez az ív a palatáblától mai funkciómig jellemző egész közoktatásunk előrelépésére. — Volt már kongresszusi küldött? — Pártkongresszuson még nem. Jó pár alkalommal voltam a pedagógus-szakszervezet küldötte a SZOT kongresszusán. — Változott-e valami mindennapjaiban, mióta tudja, hogy részt vesz a kongresz- szuson? — Talán azóta még inkább figyelek azokra a kérdésekre, amelyek eddig is foglalkoztattak. — Milyen kérdések ezek? — Úgy gondolom, tovább kell fejleszteni a párt cselekvési egységét, a munkahelyi demokráciát. Aztán itt van a fiatalok lakásgondja, az alacsony nyugdíjasok Hyilt levél Egy névtelen bejelentőhöz Tisztelt Asszonyom! Bizonyára nem tévedek a nemét illetően, hiszen csak az írásáról ítélve gondolom, hogy nő. Valafni oknál fogva ugyanis nem merte ráírni a nevét, a címét arra a levélre, amely egyébként közügyet szolgál. Csupán a postai bélyegzőnek köszönhető, hogy megtudtam: Elek nagyközségről van szó. Ezért érthetetlen a titkolódzás, a homályba burkolódzás. Számtalanszor hangsúlyoztuk: a közérdekű bejelentőt védi a törvény, ha kéri, a nevét nem hozzuk nyilvánosságra, de az ügy pontosabb, lelkiismeretesebb kivizsgálásához meg kell ismernünk a panaszost is. Levele utolsó soraiban a szemléletváltozásról ír, ön mégsem tartja meg ezeket a szabályokat. Miféle szemlélet az, amikor névtelenül mondja el véleményét az áruellátásról, vélt vagy valódi sérelmeiről, a szerződéses üzletvezetők magatartásáról. Nincs szándékomban elvetni a súlykot és igazat adni Isaac Rubin amerikai írónak, aki A dühös ember című művében elemezgeti a névtelen feljelentő kóros lelki- állapotát, torz jellemét, mondván: a névtelen levélíró nem kíván kapcsolatban lenni senkivel, csak bántani akar. Abban sem vagyok biztos, hogy az ilyen ember feltétlenül emocionális zavar áldozata és valamiféle szadizmus sugárzik belőle. Nem, asszonyom, nem hiszek ebben. Azért sem, mert — amint ön írja — szocialista brigádban dolgozik és ez a közösség összetartó, jelentős munkasikereket érnek el, többször kaptak bronz és ezüst jelvényt teljesítményükért. Csak azt nem értem: ha valaki eljut odáig, hogy személyes ügyének tartja a közösség előrehaladását, szóvá teszi a hibákat, a visz- szásságokat, az miért nem vállalja az ezzel járó erkölcsi felelősséget is. Véleményem szerint ez a helyes emberi magatartás, hiszen sem politikailag, sem társadalmilag nem közömbös: mit és hogyan bírálunk. Tudom, sok még bennünk az önvédelmi reflex, túlzott az óvatosság, alaptalan a félelem. Pedig rengeteg olyan példát lehetne sorolni, amikor a nyilvánosan elhangzott észrevételeknek lett foganatjuk, az illetékesek orvosolták a hibákat. És megvédték a felszólalót az esetleges megtorlástól. A kellemetlen kérdéseket is fel lehet és kell tenni a brigádértekezleteken, a termelési és szakszervezeti tanácskozásokon, falugyűlésen. Végső soron a sajtó is sokat segíthet, mert a nyilvánosság figyelme, kényszerítő ereje hozzájárulhat a gondok megoldásához, hogy ^ ne lehessen halogatni, eltussolni a jogos észrevételeket. De nézzük: mit is kifogásol ön? A 6 ezer lelket számláló nagyközségben 10 kocsma és 7 élelmiszerbolt van. Ezeket írja: a karácsonyi ünnepek előtt hiánycikknek számított a narancs, a banán, holott a vidéki emberek is szeretnének a gyerekeiknek, az idős szüleiknek ilyen gyümölcsöt vásárolni. Ugyáriakkor borsot sem lehetett kapni. És most jön a drámai fordulat! A férfiak az asszonyok képébe nevettek és azt mondták: mindez azért van, mert nem járnak a kocsmába. Ugyanis az italboltokban mérték a borsot, a narancsot, a banánt és a bennfentesek még fügéhez is hozzájuthattak, a hentes is kínált déligyümölcsöt. Harc az alkoholizmus ellen? — kérdezi és folytatja azzal, hogy a pityó- kásan hazatérő férj két naranccsal kiengeszteli a feleséget, aki gyorsan meg is bocsát. Végül kifogásolja, hogy Eleken jó ideje nem árusítanak vasárnap tejet és kenyeret. Vajon miért? Nos, itt van előttem a megyei tanács kereskedelmi osztályának a feljegyzése. Bizonyítékként arra: névtelenség ide, névtelenség oda, időt és fáradságot nem kímélve vizsgálatot tartottak. Megállapították, hogy a település vezetői kedvezően ítélik meg a szóban forgó szerződéses üzletek munkáját, hiszen ezek révén javult az áruellátás, bővült a választék. Déligyümölcsöt pedig a szövetkezeti boltokban is árusítottak. A korábbi években próbálkoztak a vasárnapi tej- és kenyéreladással, de erre jelenleg nincs igény. A lakosság sem tanácstagi beszámolókon, falugyűlésen és más fórumon nem hiányolta e szolgáltatást. Ezért a névtelen bejelentést a nagyközségi tanács vezetői megalapozatlannak tartják. Máris látom, hogy felkapja a fejét és jól odamondogatna, az igazát keresve példákat hozna fel álláspontja védelmében. De kivel lehet vitatkozni álarcban, névtelenül? Szívesen elmennék önökhöz egy brigádgyűlésre, ahol őszintén beszélgethetnénk a kritikáról, a bírálatról. Mert a kritika gyökerében mélységesen kapcsolódik a tökéletesebben megvalósítandó demokráciához. Kézenfekvő, hogy ezt is tanulni kell. Félelem és megalkuvás nélkül, hiszen ahol igazi a kritikai kultúra, ott tisztában vannak azzal is, hogy aki ma bírál, holnap megbírált lehet. Remélem, hogy nem bántottam meg soraimmal. Kérem, gondolkozzon a dolgon, és ha kedve tartja, írjon még egy levelet. Névvel és címmel ellátva! tgérem, hogy felkeresem és tiszta vizet öntünk a pohárba. Tisztelettel: „ . Seres Sándor Békésben is szükség van rájuk Dolgozó nyugdíjasok helyzete, a nyugdíj reálértékének csökkenése. Mindez rengeteg ellentmondás, feszültség forrása. — Országos gondok. Ha szót kap a kongresszuson, említ-e sajátosan Békés megyei problémát? — Ilyen a szakemberképzés. Nálunk, Békés megyében igen kevés a diplomás. S meggyőződésem, hogy a magyar gazdaság alapkérdése: lesz-e elegendő szakemberünk? Iskolánkban 1985. szeptember 1-től iskolarendszerű technikusképzés indul. Tehát jó úton vagyunk, és szeretnénk ezeknek az elvárásoknak megfelelni. Bátran hangsúlyozzuk a nevelőmunka fontosságát. Tudjuk, hogy diákjainktól függ a jövő; az oktatás — ha úgy tetszik — a leggazdaságosabb beruházás. Véleményem szerint például a magyar mezőgazdaság azért lett nagy, mert megoldotta a szakemberképzést. De igaz ez az építőiparra is, a műszaki élet minden területére. Egyre inkább szükség lesz a megfelelő képzettségű szakemberekre. Munkám megbecsüléseként is fogom fel, hogy megválasztottak kongresszusi küldöttnek: nagy örömmel fogom képviselni szavazóimat, akiktől bizalmat kaptam. Niedzielsky Katalin Fotó: Fazekas László A kérdés nem érzelmi: a realitáshoz hozzátartozik, hogy a 2 millió 260 ezer nyugdíjas többségének szüksége van arra a pénzre, amit munkájával keres. A 84 milliárd forintból, amelyet például 1984-ben nyugdíjként kifizetett az állam, havi átlagban egy személyre 3130 forintot mutat ki a statisztika, a valóságban azonban ennél kevesebbet visz a postás hónapról hónapra. Szükség van tehát a nyugdíj 'kiegészítésére; a népgazdaságnak viszont a nyugdíjasok munkájára, hiszen az aktív keresők száma — 4 millió 920 ezer — 1985 január elsején újabb 20 ezer emberrel volt kevesebb, mint egy évvel korábban. A legutóbbi évtizedben a részmunkaidőben foglalkoztatott nyugdíjasok létszáma 380—430 ezer között mozgott. Egyes ágazatokban, például a belkereskedelemben a nyugdíjasok nélkül nem lenne biztosított a folyamatos ellátás. Annak érdekében, hogy a munkaerőhiány enyhüljön, a Minisztertanács 1983. január élsejétől módosította korábbi rendeletét, növelte a foglalkoztatási időkeretet; évi 30 ezer forintról 60 ezer forintra emelte a kereseti ösz- szeghatárt; és bővítette a foglalkozási időkorlát alól mentesített munkakörök számát. Ha az ágazatok szerinti megoszlást nézzük, az iparban 50 ezer, a mezőgazdaságban 45 ezer, az egészségügyben 40 ezer, és a kereskedelemben 30 ezer nyugdíjas dolgozik. A területi megoszlás szerint a fővárosban lakó mintegy 400 ezer idős emberből 90—100 ezer vállal munkát, a megyékben lakó 1 millió 800 ezerből 200 ezer nyugdíjas dolgozót tartanak nyilván. Megyénként nagy az eltérés abban, hogy hány idős ember jár munkába. A főváros vonzáskörében élő Pest megye például közel kétezer esetben kért mentesítést az évi 1260 órán felüli foglalkoztatáshoz, míg Szabolcs megyében csak 75 nyugdíjasnál volt erre szükség. A két véglet között a nagyobb foglalkoztatási igény jellemző Nógrád, Heves, Somogy és Komárom megyében, de a mi megyénkben Békésben is Békésben összesen több mint 70 és fél ezer nyugdíjas él, s közülük mintegy hatezren dolgoznak, zömmel fizikai munkakörökben és hiányszakmákban, elsősorban építőiparban, gépiparban, kereskedelemben, vendéglátóiparban, közlekedésben és a mezőgazdaságban. Jellemző az idényszerű foglalkoztatás a cukorgyárakban. A nyugdíjas nők munkájára elsősorban az iskolákban, óvodákban, kórházakban és bölcsődékben tartanak igényt. Tág tere nyílik nyugdíjas korban is a munkára mindazoknak, akik a szolgáltató ipar valamely ágában szereztek szakmát. Baranyában például kevés a fodrász, Szegeden és környékén a kerékpárok ezreinek „orvosaiból” elkelne több is. A borsodi falvakban örülnének, ha mindenütt akadna cipész a kaptafához. És sorolhatnánk tovább, hány helyen lenne még becsülete az idős mesterek keze munkájának, szak maszere tétének. Tények és teendők a jövedelemadózásban Az általános kövedelem- adózást módosító jogszabály 1984. január elsejétől részben már életbe lépett, de alkalmazása csak 1985. január elsejétől vált teljes körűvé. A szervezeti változások, a centralizálás, az adóköteles jövedelmek egységesebb — és főként reálisabb — megállapítása és nem utolsósorban az adóhatóságokat érintő közös feladatok meghatározása tette szükségessé, hogy az érintettek közösen vitassák meg az eddigi tapasztalatokat és az általános jövedelemadózás idei irányelveit. 1984-es tapasztalatok Az adókivetési munkában 33 véleményező bizottság működött közre. A bevallásokat szakmailag felülvizsgálták és kiegészítették a rendelkezésükre álló adatokkal. Ezután készítették el az előzetes adókivetést. Az adóalap-megállapí- tó bizottság elé 117 kisiparos és 13 magánkereskedő ügye került. Azaz, a véleményező bizottságok ennyi esetben éltek észrevétellel. A KIOSZ adóközösségének vezetősége 36 kisiparos adóalapjának megállapítását vonta saját hatáskörébe. Többségüknek jövedelme 300—400 ezer forint körül alakult. Az adóközösségek kivetési munkáját az Illetékhivatal 9154 adat szolgáltatásával segítette. A szellemi és egyéb tevékenységet folytatók adóztatását a helyi tanácsok végezték. (1985-ben ezt a feladatot már az Illetékhivatal látja el.) Az alapos előkészítés ellenére sok kisiparos hiányosan tett eleget adóbevallási kötelezettségének. De a kereskedők és a szellemi tevékenységet folytatók adóbevallásai is gyakran elnagyoltak voltak. Az egyéb hiányosságok érzékeltetésére elég néhány példát bemutatni: Nyolcszáz kisiparosnak — az adóztatottak negyed részének — kellett az adóbevallását kiegészíteni, vagy tisztázni a bevallott adatokat. A kereskedőktől beérkezett 331 bevallásból 105- öt kellett hiánypótlás miatt visszaküldeni. Azt is meg kell említeni, hogy az engedély nélkül kisipari tevékenységet folytatók, tehát az egyáltalán nem adózók száma változatlanul nagyon magás. Dz országos átlag alatt A fentiek után már nemigen csodálkozhatunk azon. hogy a kisipari és magán- kereskedői jövedelmek adóztatási mutatói 1984-ben is alacsonyak voltak. A kisiparosoknál az egy adózóra jutó adóteher Békés megyében nem érte el az országos átlagot. Százezer forintot meghaladó jövedelem után nálunk 13,1 százalékuk adózik, országos vidéki átlagban 17,2 százalék. A pénztárkönyvvizsgálatok szomorú eredményre vezettek: 717-ből 291 esetben pénzügyi szabálysértési eljárás lett a vizsgálat eredménye. A pontos adatok híján változatlanul jelentős volt a jövedelmek helytelen bevallása és a kivetéskor a becslések magas aránya. Summa summarum. az adózott jövedelmek és a tényleges jövedelmek között — tisztelet a kivételnek — gyakran eltérés, nem egy esetben (!) pedig jelentős eltérés volt. Hz idei irányelvek Az adóhatóságoknak az idei jövedelemadózási irányelvek kialakításakor nem lehetett más céljuk: az adózott jövedelmeket közelíteni a tényleges jövedelmekhez. Tehát nem az. hogy jogtalan adóterhekkel sújtani a magánszektort, mert a munkájukra szükség van. Az adóhatóságom helyzetét azonban nehezíti, hogy a különböző adóköteles tevékenységek után ezentúl együtt kell adózni, és vizsgálniuk kell a szerződéses üzleteket is. Az elvárásoknak csak akkor felelhetnek meg, ha az adózók tevékenységéről megfelelő, pontos információik vannak. Nem véletlen, hogy a tanácskozáson szinte valamennyi hozzászóló az információk fontosságáról beszélt. A megyei általános jövedelemadózási irányelveket több órás vita után fogadták el. Barcs Aladárt, a megyei tanács pénzügyi osztályának lakossági adócsoport-vezetőjét arra kértük, hogy foglalja össze az adóhatóságok ez évi munkájának legfontosabb célkitűzéseit. — Az 1984-ben megfogalmazott irányelveinkből néhány idén is hatályban marad. Például továbbra is célszerűnek látszik az átalányt fizetők körének bővítése. A 100 ezer forintot meghaladó jövedelmet elérő adózókat az Illetékhivatal legalább 3 évente vizsgálja. Az adóhiány után a hivatal súlyosabb esetekben az eddigieknél erősebb szankciót alkalmaz. Az újonnan elfogadott feladatok közül csak néhányat szeretnék kiemelni. A legfontosabbnak azt tartom, hogy a tanácskozáson megállapodtak abban, hogy a jövedelmek megállapításában az adóközösségek, az Illetékhivatal és a helyi tanácsok szak- igazgatási szervének adóhatóságai a korábbinál szorosabban működnek közre. Folyamatosan és kölcsönösen kicserélik információikat és adatot szolgáltatnak egymásnak. Közösen tartanak például műhely-. üzlet-, pénztárkönyv- és adó- vizsgálatokat. Az iparjogosítvány nélkül folytatott tevékenységek felderítésére az eddigieknél nagyobb erőfeszítéseket tesz az Illetékhivatal és minden helyi taLovász Sándor