Békés Megyei Népújság, 1985. február (40. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-12 / 35. szám
NÉPÚJSÁG 1985. február 12., kedd o D fa- és bútoripar helyzetéről tárgyalt az országgyűlés ipari bizottsága. Békési míípártolók Tóth Ernő műtermében Megkezdődtek Budapest felszabadulási ünnepségei Az ipari, valamint a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium közösen készített elemző jelentése, s a munkaanyaghoz Szabó Imre ipari miniszterhelyettes által fűzött szóbeli tájékoztatás alapján az országgyűlés ipari bizottsága hétfőn a fa- és a bútoripar helyzetével, továbbá feladataival foglalkozott. Az elemző értékeléseket — a helyzetjelentés tényeit — a képvise- lők beható vita után elfogadták, egyidejűleg észrevételekkel és javaslatokkal szorgalmazták a lakosság bútorellásásának javítását, főleg a választék bővítését, illetőleg a két szakágazat ha- tékonyább együttműködését. Szabó Imre elmondta a képviselőknek, hogy a szóban forgó két ipari területen 719 faipari üzem működik, 225 bútorgyártó egység termel, s mellettük 3800 kisiparos készít bútort, ösz- szesen 46 ezer ember munkájáról van szó, s ez évente 27 milliárd forint termelési értéket jelent, amelyet 13 fnilliárd forint értékű eszközzel állítanak elő. A két ágazat közös feladata a lakosság ellátása faipari-termékekkel és bútorral; s különösen az utóbbit — az egyre több új lakás nyomán — növekvő igények szerint kell teljesítenie. Bár az elmúlt években dinamikusan nőtt a bútorgyártás— s e termékek árai tavaly csak 2 százalékkal emelkedtek — a lakosság kevésbé érzi a javulást, mert szerény a választék olyan keresett cikkekből, mint például a konyhabútorok, a gyermekbútorok, nincs elegendő fém- és műanyag bútor. Kétségtelen viszont — vallják a szakemberek —, hogy a bútoripar teljesítőképessége ösz- szességében — újabb vállalatok létesítése nélkül — a következő évekre is elegendőnek mutatkozik ahhoz, hogy a várható szükségletnek megfelelő termékmeny- nyiséget állítson elő. Az igényekhez alkalmazkodva azonban szükség lesz egyes gyárak profiljának megváltoztatása. Javíthatják a bútorellátást, bővíthetik a választékot a bútorkereskedelem és a bútoripar olyan közös vállalkozásai, . mint például a Domus Lakberendezési Áruház Vállalat és a Bútorkereskedelmi Vállalat összefogása: tőkés piacokról együtt vásároltak egyes termékrészeket, így bútorlapokat és különféle szerelvényeket, amelyekből a hazai ipar állította elő a készterméket. Kívánatos lenne hasonló kooperáció létrehozása a szocialista országok bútortermelőivel is. Mindenképpen indokolt a hazai kooperáció bővítése is, mind az ipar és a kereskedelem, mind az iparvállalatok kö-. zött. Már csak azért is, mert a kereskedelmi igényeket a belföldi termelők ajánlata mennyiségben kielégíti, de választékban az ipari kínálat egyes termékeknél eltér a kereslettől. Elmaradt mozielóadások Csorváson hetek óta szünetel a filmvetítés. A Békés megyei Moziüzemi Vállalat a község művelődési házának nagytermét bérli e célra. A ház központi fűtése koksszal üzemel, illetve csak üzemelne, mert január 18-a óta elfogyott az intézmény tüzelőanyag-készlete, s jelenleg képtelenség kokszhoz jutni. Azóta elmaradtak a mozielőadások és későbbre halasztottak egy színházi előadást is. A múlt héten a helyi TÜ- ZÉP segítségével sikerült a művelődési háznak egy, a kokszot remélhetőleg helyettesíteni tudó szénfajtához hozzájutni. Szombaton volt az első próbafűtés — s a berendezés üzemelt. Tegnap újabb egész napos próbafűtés volt. Ha az épületben elérik a szükséges hőfokot, akkor a filmvetítésekre újra mód lesz. Szarvason a Vajda Péter Művelődési Központ maradt két hétig fűtetlen. Itt is a szénhiány okozta a fennakadást. A moziüzemi vállalat 0 „Szakma Kiváló Orosházán (Tudósítónktól) Az orosházi 612. számú Birkás Imre Ipari Szakmunkásképző Intézet a közelmúltban rendezte meg a Szakma Kiváló Tanulója versenyt. Az autószerelő-, a szobafestő és mázoló (tapétázó) tanulók legjobbjai mérték ösz- sze tudásukat elméletben és -gyakorlatban. Az ünnepélyes megnyitón az intézet igazgatója, Antali Gábor köszöntötte a versenyző tanulókat, a kísérő tanárokat, valamint a versenybizottság tagjait. Az első napon a négyórás elméleti versenyt követően szabad programot biztosítottak a résztvevőknek, akik megtekintették a város nevezetességeit és művelődési intézményeit. A második napon az autószerelők Nagyszénáson az ÁFOR-telepnél, a szobafestő- és mázolótanulók. pedig a Kossuth Lajos Mezőgazdasági Szakközépiskola kollégiumában vé— aki a művelődési központ nagytermét vetítésre béreli — 20 mázsa szenet küldött (más mozik készletéből), hogy a város ne maradjon filmvetítés nélkül. A művelődési központ segítségére sietett Szarvas város baráti köre, és sikerült a Baranya megyei Mázaszászvárról szenet szerezni. Azóta hetente kétszer érkezik szén, úgyhogy nincs akadálya a vetítésnek. Az elmaradott filmeket viszont még egy ideig nem láthatják a szarvasiak és a csorvásiak. Csak a mozihálózatban történő lefutás után lesz mód ezek vetítésére, ami legalább negyed év, esetenként pedig meghaladhatja a fél évet is. A két településen kívül másutt nem szüneteltek a mozielőadások hosszabb ideig. Néhány községben viszont a szélvihar következtében áramkimaradás volt, s emiatt maradt el egy-egy előadás, másutt a hófúvások lehetetlenné tették a filmszállítást, s emiatt nem volt előadás. TT _ Tanulója” gezték gyakorlati verseny- feladatukat. Autószerelőszakmában a legjobbnak Bolla Zsolt, a 612. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulója bizonyult. Második lett Petrovszki János, a gyulai 613. számú, harmadik pedig Pataki Tibor, a békéscsabai 611. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet diákja. Szobafestő és mázoló (tapétázó) szakmában első helyezést Szeme- nyei Antal ért el, második Nagy László lett; mindketten az orosházi 612. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulói. Harmadik lett Kiss Zsolt, a gyulai 613. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet diákja. Az első helyezettek képviselik Békés megyét a közeljövőben megrendezendő országos versenyen, ahol a megfelelő pontszám elérése esetén szakmunkás-bizonyítványt kapnak a versenyTóth Ernő ajándék grafikája: A bohóc álma. Mindenki kapott egy dedikált példányt Fotó: Fazekas László Mondják, hogy a népművelés útjai annyifélék, ahányat elképzelni is nehezen tudunk. Persze, a jó szélesekből ágazhatnak sokfelé az alig járt, vagy felfedezésre váró utak, de aki csak a széleseken jár, csak a már ismerteket szereti, nem nagyon jut előre. Arrafelé, ahol a korszerű népművelés virágzik, vagy inkább szirmait bontogatja . . . Nem kezdődött ilyen „színesen” az a találkozó a minap, melyen a békési művelődési központ műpártoló köre a békéscsabai Tóth Ernő festőművésszel találkozott. Kevesebben jöttek, mint a „hivatalos taglétszám”, az érdeklődésben és a vendéglátásban azonban nem volt semmi hiba. A Tanácsköztársaság úti műterem békési megszállása azzal kezdődött, hogy Bede László, a művelődési központ igazgatója felidézte a műpártoló kör eddigi múltját, melynek első, jelentősebb eseményei az a békési találkozó volt, amelyen Lóránt János festőművész volt a vendégük. Beszélgettek a békésszentand- ráson született festő mostani békési kötődéseiről, arról, hogy miért is jár rendszeresen Békésre, hogy a helyi alkotókor nyári táborát vezesse, irányítsa, majd a tagdíj fejében (ahogy a kör szabályzata kimondja) mindenki kapott egy-egy, a köri tagoknak dedikált Lóránt- grafikát. Tóth Ernő is felkészült erre az aktusra, így aztán ezen a második köri találkozón a művész „A bohóc álma” című ofszetlitográfiájával bővíthették gyűjteményüket a békési műpártolók. A program azonban nemcsak ennyiből állt. Levetítették az 1983-ban elhunyt orosházi amatőr filmes, Somogyi Márton . érdekesen komponált kisfilmjét Tóth Ernőről, majd Cs. Tóth János, a megyei tanács művelődésügyi osztályának főelőadója vázolt fel 15 perces körképet a megye képzőművészetéről, külön bemutatva az alig öt éve Békéscsabán letelepedett Tóth Ernőt. A vendéglátó is hozzátett néhány mondatot az elhangzottakhoz, majd a köri tagok egészségére kívánt egy pohár jó aromájú homoki bort. Ha eddig tartott a látogatás „hivatalosabb” része, akkor ezután már az ajándékgrafikák kiosztása következhetett, és kellemes eszmecsere négyszemközt, hatszemközt, kisebb csoportokban. A festő közben bemutatta a békéscsabai Városi Tanács dísztermének fűikéibe készített pannósorozatának terveit, az éppen készülő darabokat, külön is beszélt egy- egy képéről, amelyet a vendégei rögtönzött kiállításon láthattak. A hírek szerint a békési műpártolók márciusban Kállai Júlia csabai grafikussal találkoznak, majd Egerbe készülnek, kirándulásra. Alig járt út, amin elindultak. A műértés, a képzőművészeti alkotásokban való elmélyültebb gyönyörködés lehetőségét rejti, és azt is, hogy művészekkel ismerkedve a művészetek hivatását még jobban értsék, még jobban szeressék. És gyara- píthassák otthoni gyűjteményüket, hogy szebb legyen a közvetlen környezet, amelyben élnek. (s—n) Ma zárónap A XVII. magyar játékfilmszemle programjából A XVII. magyar játékfilmszemle programja hétfőn négy versenyfilm bemutatásával folytatódott a Vörös Csillag Filmszínházban. A Hunnia stúdió produkciója Jeles András „Angyali üdvözlet” című Tilmje, amelyet Kardos Sándor fényképezett, a főbb szerepeket Bocsor Péter, Mérő Júlia és Gyalog Eszter alakítja. Tarr Béla „őszi almanach” című alkotását a Társulás stúdióban forgatta. Az ugyancsak Kardos Sándor filmezte produkcióban Temessy Hédi, Bodnár Erika, Székely B. Miklós játssza a fpbb szerepeket. Péterffy An#lás rendezte az „Eszterlánc” című művet. A hétfői vetítésen bemutatott film operatőre Kurucz Sándor, a szerepeket Deres Henrietta, Bánsági Ildikó és Kenderesi Tibor alakítja. A produkció a Budapest stúdióban készült. A hétfői verseny utolsóként műsorra tűzött alkotása Szabó István '„Redl ezredes I —II.” című filmje volt. Az Objektív stúdió produkcióját Koltai Lajos fényképezte, a főbb szerepekben Klaus Maria Brandauert (Szakácsi Sándor hangjával) Armin Müller-Stahlt (Gáti Oszkár hangjával) és Gudrun Langrebet (Egri Márta hangjával) láthatta a közönség. A Horizont moziban információs vetítéseket tartottak a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező és operatőr szakos hallgatóinak produkcióiból. Bemutatták Magyar Józsefnek „A mi családunk” című, valamint Deák Krisztinának „Vonzások és választások” című dokumentumfilmjét is. A hivatalos versenyprogram utolsó darabját, Gyöngyössé Imre és Kabay Barna „Yerma” című alkotását ma mutatják be a Vörös Csillag moziban. Ugyancsak ma, a fesztivál zárónapján a szemle társadalmi zsűrije nyilvános vitán értékeli az ötnapos eseménysorozaton vetített filmeket. A főváros felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából hétfőn a városházán ünnepélyes külsőségek . között adták át az idei Pro Űrbe Budapest kitüntetéseket. Az ünnepségen részt vett Grósz Károly, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára, valamint a párt-, az állami és a társadalmi szervek több más vezetője és képviselője. Szépvölgyi Zoltán, Budapest főváros Tanácsának elnöke mondott ünnepi beszédet. A tanácselnök emlékeztetett arra, hogy a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága Budapest e történelmi jelentőségű nagy ünnepe alkalmából ez évben 20. alkalommal adományozta e kitüntetést azoknak, akik évtizedeken keresztül kiemelkedően magas színvonalú és értékes tevékenységükkel eredményesen járultak hozzá az itt lakók élet- körülményeihek javításához, a főváros közéletének formálásához. Az idén 12-en kapták meg a megtisztelő magas kitüntetést. * * * Hazánk felszabadulásának közelgő 40. évfordulója alkalmából tudományos ülésszak kezdődött hétfőn a Budapesti Műszaki Egyetemen. Á kétnapos rendezvénysorozat első eseménye az egyetemi tanács plenáris ülése volt, ahol Polinszky Károly, a BME rektora mondott beszédet. Ma szekcióülésekkel folytatódik a tudományos ülésszak. Munkavédelmi verseny Békéscsabán Békéscsabán, a Dél-Alföldi Tégla- és Cserépipari Vállalat művelődési házában szombaton, február 9-én munkavédelmi vetélkedőt rendeztek. Az elmúlt esztendőben a vállalatnál nem alakult kedvezően a baleseti statisztika, ezért döntöttek úgy, hogy meghirdetik ezt a versenyt. A vetélkedőn 8 öttagú csapat vett részt. Az első fordulóban szóbeli feladatokat oldottak meg a résztvevők, amelyek között által4pos és speciális munkavédelmi kérdések szerepeltek. Emellett munkavédelmi és tűzvédelmi tesztlapot töltöttek ki. A második fordulóban villámkérdésekre válaszoltak. A harmadik forduló feladatai az elsősegély- nyújtás gyakorlati és elméleti ismereteire vonatkoztak. A befejező fordulóban KRESZ-lapok kitöltése volt a feladat. Leginkább az utolsó forduló szórta szét a mezőnyt. összességében megállapítható, hogy a résztvevők valamennyien jó felkészültségről adtak számot, s végül is szoros küzdelemben dőlt el a helyezésék sorsa. A szervezők arra is választ kaptak, hogy melyek azok a területek, amelyekre a jövőben jobban oda kell figyelniük a munkavédelmi tevékenység során. Az első helyezést Szentes II. csapata szerezte meg, második lett a hódmezővásárhelyi csapat, míg harmadik helyen a békéscsabai IV. sz. téglagyár csapata végzett. A résztvevők valamennyien díjazásban részesültek. Az országos döntőn Szentes csapata képviseli a Dél-Alföldi Tégla- és Cserépipari Vállalatot. V. L. Három vidám műsor a tanácsudvaron Talán furának tűnik, hogy most, amikor a mínuszokkal hadakozunk, már a nyári programokról esik szó. Az elmúlt évi tapasztalatok alapján a Békés megyei Művelődési Központ máris elkészítette a békéscsabai Városi Tanács klasszicista stílusú épületének udvarára szánt Vidám színházi esték sorozatának tervezetét. Az első május 29-én lesz, amikor is a Mikroszkóp Színpad négy tagja — Sas József, Angyal János, Halász László és Heller Tamás —, valamint a zsebszínház zenekara mutatja be Meg kell szakadni! című kabaréműsorát. Néhány nappal később — június 3-án este ' — ugyancsak e színház társulata játssza a Fogjuk a hasunkat című összéállítást, amelyben Markos Györgyöt, Nádas Györgyöt, Koós Jánost, Verebes Istvánt, a Kertész—Kocsis duót, valamint a Defekt együttest lát- hatja-hallhatja a közönség. A harmadik előadás zenés bohózat lesz. Vereczkei Zoltán és Lukács Loránd szerzetté a Férjek papucsban című darabot, amelyet a Népszínház társulata ad elő a tanácsudvaron. Az előadások minden alkalommal este kilenc órakor kezdődnek, s amennyiben az időjárás nem veszi kegyeibe az MMK szervezőinek ötletét, úgy a műsorokat hagyományosan az ifjúsági ház nagytermében rendezik meg. Az előadásokat csak bérlettel lehet majd látogatni, amelyek árusítását rövidesen megkezdik. Ezzel természetesen nem ér véget a tanács udvarán a sorozat: júliusban a Jókai Színház társulata tart előadásokat, de zenei koncerteket is tartanak. Ezeket most szervezik. (ni) Csorvási társastáncgyözelem Február 9-én, szombaton délután a csorvási sport- csarnokban telt nézőtér előtt rendezték meg az E osztályú társastáncbajnokságot. A rendező csorvási társastáncklub tagjai kétéves kezdő és haladó tánctanfolyam után októberben szervezték meg közösségüket Horváth Ferenc klubvezető irányításával. A szombati társastáncversenyt Szilágyi Menyhért tanácselnök nyitotta meg. Tizennégy páros indult a Budai táncklub, a szigetvári Cipőgyár táncklub, a szegedi Volán táncklub és a csorvásiak képviseletében. A jó hangulatú versenyen bemutatót tartott a televízió népszerű Én táncolnék veled című műsorának A osztályú párosa; Béres Tibor ■és Horváth Emese. A döntő első helyezettje Oláh Imre és Vandzsó Magda csorvási páros lett, a második helyen szegedi versenyzők, míg a harmadik, negyedik helyen a fővárosiak végeztek. Ötödik helyezett ugyancsak csorvási táncospár lett. B. Zs.