Békés Megyei Népújság, 1985. február (40. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-27 / 48. szám
1985. február 27., szerda Nehéz lányság? Ami a kényelemnél többet ér I ~ ■ 1 I I Néhány esztendeje megindult hazánkban a haladó folyamat a megmerevedett vállalati szervezeti rendszer rugalmasabbá tételére, decentralizálására. A gazdálkodás hatékonyságának növelése követeli meg, hogy a vállalatok, gyárak, üzemek önállóbban, vagy ha lehetséges, egészen önállóan szervezzék, tervezzék termelésüket, közvetlenebbül érzékelve annak eredményét. E tendenciának Békés megyében különösen örülhetünk, hisz itt — közismert — a gyárak, telepek száma a meghatározó. ISHiHMM-------------------------------------------M iért nem tartotta be az előírásokat a vállalat? Egy súlyos üzemi baleset tanulságai Az önállósodás egyik lépcsője a gyárak leányvállalattá alakítása. Az anyavállalat, akár az anya gyermekét, „útjára bocsátja” az üzemet, álljon meg immár a saját lábán. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy sorsára is hagyja. Szükség esetén továbbra is-, segíti. A „leány- nyá serdülés” azonban ezzel együtt se gondtalan. Hogy mi mindennel kell megküzdeni az önállóság küszöbén, arra az idén, január elsejével leányvállalattá lett Gyulai Harisnyagyárban kerestük a választ. A gyár igazgatójával. Vidd Miklóssal nem először találkozom, s látom az arcán, nem felhőtlenek napjai. — Gondjaink vannak — mondja tömören, majd hozzáfűzi —, de ezek elkerülhetetlenek. Technikailag a leányvállalati működés minden feltételét megteremtettük, hosszú ideje készültünk az új formára. Ezzel nincs is baj, hanem a fonállal! A betárolt fonalaink elfogytak, s az utánpótlás késik. Most haponta 10 százalékkal kisebb a teljesítmény emiatt. A színes acrylkészletek kifogytak, a gyártó pedig nem teljesíthet, mert energiaigényes folyamat lévén, csökkent műszakban festik a fonalat, így kevesebb jut abból a megrendelőknek. Tehát végső soron a kemény tél tehet arról, hogy a gyulai kötőknek nincs elég munkája. Ha pedig a technológiai folyamat elején álló kötőnek nincs munkája, az többszörösen kiesés, mert a színes acryl zoknik, harisnyák adjusztálása, formázása, minősítése, csomagolása is itt történik. — Pamutféleségekből jó az ellátás — folytatja az igazgató —, ám ez nyersáru, ami annyit jelent: kötés után elszállítjuk a festődébe, s onnan már nem is jön vissza a termék, a további munkafolyamatokat nem mi végezzük. így a pamutfeldolgozás, a munkaerő átcsoportosítása erre a területre csak némileg enyhít a munkaellátási gondokon. De nem enyhít, azok bosz- szúságán, akiknek ebben a februári zimankóban kellett kivenniük a szabadságukat, még ha csupán egy-két napot is. Akik pihenőre kényszerültek (néhány dolgozóról van szó!), ázokkal nem beszélhettünk, akik pedig dolgoznak, remélik, nem jutnak hasonló sorsra. Végül is, ha később is, megérkezik a várt alapanyag. # Ottjártunkkor még a színes acryl utolsó tartalékai kerültek a csehszlovák An- ge-típusú kötőgépekre. Lányok, asszonyok kísérik éj..Minden pere számit..." jel-nappal figyelemmel a gép munkáját, időnként beavatkozva a harisnyakötés folyamatába. Több színben százszámra készülnek az általunk csak frottírzokniként emlegetett termékek. Az egyik gépsornál megállunk. Kísérőm, Böszörményi Andrásáé, a szakszervezet titkára (ő is kötőnőként kezdte) előzékenyen átveszi a munkát Hainesz Zoltánnétól, míg néhány szót váltunk. — Számít minden perc — mondja a húsz esztendeje itt dolgozó kötőnő —, mert teljesítménybérben dolgozunk. És sajnos, lassan gyűlnek a forintok. Szombat, vasárnap is bejövünk és gmk-ban folytatjuk a heti munkát, így keresünk annyit, ameny- nyit szeretnénk. Csak legyen munka! Most már a gyár maga gazdálkodik a pénzével. Azt hiszem, nagyobb lett a felelősségünk. De hogy jó lesz-e a leány- vállalati forma, meg tudunk-e állni a saját lábunkon, az később derül ki. Az említett „saját láb” most még kicsit bizonytalan. — Az évből eltelt néhány hét alatt — hallom Vidó Miklóstól — mintegy 33 millió forint értékű árut szállítottak ki, s mindössze egymillió (!) forint árbevétel folyt be. Vevőink nem I tudnak időben fizetni, a később érkező pénz pedig a késedelmi kamattal együtt sem ér annyit, mint az idejében jövő. A bérfizetés nem várhat, s vásárolni is kell, most mindezt hitelből. Lehet, hogy valakinek úgy tűnik ezek után, jobb volt az „egyszerű” gyárnak, hisz akkor ezek a gondok nem értek el ide. Én úgy fogalmaznék : kényelmesebb volt. A kényelem azonban nem feltétlenül hasznos, sőt! A piaci hatások közvetlen érzékelése, mely az okos gazdálkodásra ösztönöz, az, hogy a termelőegység maga dönthet nyereségéről, annak felFoto: Fazekas László osztásáról, az üzem sorsáról, megéri a kényelem feladását. A Gyulai Harisnyagyárnak több mint ezer dolgozója van és harminc vállalati gazdasági munkaközösséget működtet. Zúgó gépek sokasága ontja az „anyagot”, számomra varázslatos módon. Néhány szál fonal eltűnik a gépben felül, alul pedig ott a csaknem kész zokni. Csodálkozásomat látván az egyik gépmester, Orovecz János a második emeletre invitál, ahol a legmodernebb vagy inkább — a gyáron belül — a legújabb gépek dolgoznak. Ám már ezek is kb. 20 évesek. Vagyis a gépmestereknek mindig akad dolguk. Fizetésüket ők is a kötőnők. teljesítménye után kapják, tehát közös az érdek: lehetőleg minden gép jól működjék. így juthatnak valamennyien nagyobb jövedelemhez — a leányvállalattal együtt. Szatmári Ilona Nagy Gyöngyi, a Sárréti Tej önálló Közös Vállalat fiatalkorú dolgozója 1983. szeptember 24-én súlyos üzemi balesetet szenvedett. A tragikus eseményre így emlékszik vissza: — A vajgyártó műhelyben dolgoztam. A köpülőgépet kezeltem. A munkaidő befejezése előtt a gépet teleengedtem vízzel, mosóport töltöttem bele és elindítottam. Egy kis idő múlva leállítottam, és akkor, a fedő kinyitása után a forgással ellentétes irányban lebillent a dob. A kezelőlépcső felső fokán álltam, ahonnan menekülni akartam. De elcsúsztam, és ömlött rám a forró víz. Iszonyú fájdalmat éreztem. Felugrottam, és szaladtam az öltözőbe. Levetkőztettek. A z'uhany alá akartam állni, mert hallottam, hogy ilyen esetben a hideg víz jó hatású. Közben azonban megérkezett a mentő. Előbb a körzeti orvoshoz vittek, onnan pedig a gyulai kórházba. Másnap a békéscsabai kórház intenzív osztályára kerültem, ahonnan október 28-án jöttem haza Szeghalomra. Itthon még fél évig, 1984. március 25-ig maradtam táppénzes állományban, majd ez év januárjában megállapították, hogy a munkaképességem csökkenése 36 százalékos. * * * Hosszú idő telt el a baleset óta. Talán nem is kellene már beszélni róla, ha a vállalat emberségesen, az előírásoknak, és a társadalmi elvárásoknak megfelelően jár el. Sajnos, azonban nem így történt. A fiatal lánynak (aki akkor 15 éves volt) küldtek ugyan kártérítési igénybejelentő lapot, de senki nem mondt.a neki, hogy azzal mi a teendő. Talán egyesek úgy gondolták, hogy ha nincs igény, jól jár a vállalat. A baleseti járadékra vonatkozó eljárás is csak 1984 tavaszán került szóba, aminek szintén voltak ellenzői. Pedig a baleset műszaki hiba miatt következett be, ráadásul Nagy Gyöngyi olyan munkakörben dolgozott, amelyben ilyen fiatalkorú nem alkalmazható. 1984. december elején Vágréti László munkavédelmi felügyelő utóvizsgálatot tartott az ügyben, s ez alkalommal megkérdezte Nagy Gyöngyitől: „Hogy él most?” — Beszélgetés közben kiderült, hogy sem a kártérítési, sem a balesti járadék megítélésére vonatkozó eljárást nem indította el a vállalat. Ezután az SZMT a Szeghalmi Állami Gazdaság jogtanácsosát jelölte ki, hogy nyújtson jogsegély-szolgáltatást Nagy Gyöngyinek. v * * * — Mi történt azóta? A kérdésre Búzás Julianna, a vállalat szb-titkára válaszol : — A jogtanácsos tisztázta a kárigényt, a lánynak az üzemi balesettel kapcsolatos összes költségét. Most még a nem vagyoni — esztétikai jellegű és a munkaképességgel összefüggő — kérdések tisztázása van soron. — Eddig miben részesült Nagy Gyöngyi? — A baleset után gépkocsit biztosítottunk kórházi látogatásra a szüleinek. Amikor Gyöngyi hazajött, orvosi kezelésre kellett járnia a rendelőbe. Neki is biztosítottunk gépkocsit. Kapott szakszervezeti és vállalati segélyt, a gyógyulás után pedig szakszervezeti beutalót Siófokra. Amikor dolgozni jött, számlázói beosztásba került, de megmaradt a munkásként kapott bére, és a többiekkel együtt béremelésben is részesült. Ami a legfontosabb: tavaly júniustól, ez év januári határozat alapján havi 774 forint baleseti járadékot kap. A felgyógyulástól, tehát 1984. márciusától az elmaradt ösz- szeget a vállalat köteles kifizetni. — Mit vár még? — kérdezem Nagy Gyöngyitől. — A' kárigény alapján várhatóan 30 ezer forint jár, ami pedig nem vagyoni jellegű, és a munkaképességgel összefüggő, az ennél jóval több. — Hogy érzi magát? — Köszönöm,- jól. — Nem fárasztó a munkája? — Kissé. — Szóval: minden rendben van? — Igen. * * * Kutyik Mátyás ez év január 1-től a vállalat igazgatója. Kijelenti: — A vállalat teljesíti a kötelezettségét. A bírósági határozat alapján minden kárt megfizetünk, hogy mielőbb lezáruljon az ügy. Ez a hivatalos része a dolognak. Persze, nem kevésbé fontos az emberiesség. Segítjük, hogy a számlázói beosztásában megállja a helyét, és — mivel már a balesete előtt beiratkozott a gimnázium első osztályába — folytassa a tanulást. Az első félévet sikeresen be is fejezte. Pásztor Béla Pumutíéleségekböl jo az ellátás Mi újság a fóliák alatt? Ezzé] a kérdéssel kerestük meg megyénk néhány fólia alatti termesztéssel foglalkozó mezőgazdasági nagyüzemét. A KONDOROSI EGYESÜLT TERMELŐSZÖVETKEZETBEN Szőke Gyuláné kertészeti főágazatvezetőtől megtudtuk, hogy a nagy hideg miatt egyelőre semmi nincs a fóliák alatt. Csonttá fagyott a talaj is, így nem tudják megkezdeni a talajélőkészítő munkálatokat a palántaneveléshez. Várnak még egy hetet, tíz napot, ha akkor sem enyhül, felfűtik a sátrakat, előkészítik a magágyat, és március 10—15 körül kezdik a magvetést. A tsz-ben összesen húszezer négyzetméternyi a fóliával védett terület, ahol paprika- és paradicsompalántát nevelnek, zömmel saját szántóföldi kertészetüknek, s vállalni tudnak még kisebb mennyiségben bér-palántanevelést. ÚJKÍGYÓS, ARANYKALÁSZ TERMELŐSZÖVETKEZET: Révész Péter kertészeti ágazatvezető-helyettes tájékoztatása szerint mintegy 18 ezer négyzetméternyi a fóliás területük, ahol paprika- és paradicsompalántát nevelnek saját kertészetüknek. Egyelőre itt is fagyott a talaj, így majd akkor látnak munkához, ha kienged és eltűnik a hó. A szélvihar kisebb károkat okozott náluk. NAGYSZÉNÁS, OKTÓBER 6. TSZ: Szente Béla kertészeti ágazatvezető: a fóliasátrak közül itt egy kisebbet fűtenek, ahová a legfontosabb paprikafajtákat vetették. A jövő héttől tervezik fűteni a többit is, s március 6-a körül kezdik a magvetést. Itt 7 ezer 200 négyzetmétert fed a fólia. Szintén palántaneveléssel foglalkoznak, amelyet maguk ültetnek majd ki- Kis tételben bér-palántanevelést is vállaltak. A paradicsompalántát a Békéscsabai Konzervgyáron keresztül egy társ termelőszövetkezetnek nevelik. A közös gazdaság egyébként tagja a Korai Zöldségtermesztési Rendszernek, amely a szakember szerint elsősorban a termesztésben és az értékesítésben nyújt előnyöket számukra. OROSHÁZA, DÓZSA TSZ: Lehner István kertészeti fő- ágazatvezető elmondta- hogy a szélvihar előtt megkezdték a paradicsompalánta kitelepítését a termálvízzel fűtött fóliasátrakba. A munkát a hét derekától, illetve a jövő héttől folytatják. A primőr paradicsom április 20-a körül szokott beérni, sőt, tavaly már április 15-én kezdték szedni, az idén viszont legkorábban április végére számíthatnak a primőr árúra. Foglalkozik a közös gazdaság bér-palántaneveléssel is, paprika- és paradicsompalántát termeszt a környékbelieknek. Ebben a tsz- ben összesen húszezer négyzetméter a fóliasátrak alapterülete, a fűtést 95 Celsius- fokos termálvíz szolgáltatja. T. I. Rajz: Jelinek Lajos Az Orosházi Vas-, Műanyagipari Szövetkezetben automata vezérlésű olasz gépek szinte ontják a cipőipari fémtömegcikkeket. A profilbővítésre vállalkozó szövetkezet jelentős központi támogatást kapott csatok, ringlik és különböző díszítőelemek gyártására azért, hogy dolláros importot pótoljanak Fotó: Dupsi Károly