Békés Megyei Népújság, 1985. február (40. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-23 / 45. szám

Újabb ismeretterjesztő kiállítás a csabai múzeumban

_______ 1985. február 23., szombat

N

ÉPÚJSÁG

Mázán Mátyás, aki emlékezik... s amire egyebek között emlékezett

Fotó: Fazekas László és archív felvétel

40 éve történt

Élelmiszer a

Békéscsaba, Wlassits sétány 8. I. emelet 5. Itt él a 83. életévét taposó Mázán Mátyás a feleségével. Csengetésünkre a férj nyit ajtót. Mi tagadás, nem látszik rajta a több" mint nyolc évtized. Pedig meggyötörte az élet a baloldali érzelmű és gondolkodású műbútorasztalost. Illegális kommunistaként- szervezte a baloldalt, várták a megye felszabadulását, aminek dátuma 1944. október 6.

— Két nappal később megalakítottuk a Magyar Kommunista Párt békéscsabai helyi csoportját, majd a felszabadított országrészben a Magyarországi Famunkások Szakszervezetét, melynek csabai elnökévé választottak — emlékszik vissza. A megyeszékhely felszabadulásáról beszél, személyes élményeit idézi, így a csabai vasútállomás és környékének bombázását, újabb és újabb pártmegbízatásairól, s arról, miként is került a pártőrséghez, ahol fegyveres őrként teljesített szolgálatot. Jól emlékszik arra is, hogy a felszabadult fővárosba miként is szállítottak elsőként Békésből élelmiszert.

— Elöljáróban csak anynyit: mielőtt érdemeinket

felbecsülném, a biztosító nemigen kötött volna velünk életbiztosítást — emeli fel mutatóujját, majd kényelmesen hátradől a heverőn.

— Szóval Budapestnek élelmiszer kellett, megjelentek a plakátok, s a megyében elsőként Csabán hozzáláttak az ennivaló gyűjtéséhez. Hat vagon élelmiszer gyűlt össze a városban, s azt kellett kifővárosnak

sérnünk. Hármunkat jelöltek ki erre a feladatra. A vagonok liszttel, babbal, szalonnával, krumplival, vajjal voltak megrakva. Abban az időben az ennivaló úgymond drágább volt az aranynál is, s bizony tartani kellett a fosztogatóktól. Február 16- án vagy 17-én egy öreg gőzmozdonnyal el is indultunk. Gyomán a szerelvényhez csatoltak még két vagont,

amit két fegyveres őr kísért. Kegyetlen hideg volt, éppen ilyen, mint most. Három napig tartott az út Szolnokig. Ott egy mellékvágányra állították a szerelvényünket, s még mielőtt megtudtuk volna miért, a mozdonyunkát már el is vitték. A harcoló csapatoknak kellett az utánpótlást szállítani.

Na, aztán három nap múlva egy szerelvény végébe akasztották vagonjainkat, s két nap múlva megérkeztünk Budapest Ferencvárosi pályaudvarára. Nahát, ami ott fogadott bennünket... Rom és roncs... De ezzel még nem ért véget küldetésünk. A szállítmányt át kellett adnunk. De kinek? Végül is a budapesti pártőrség vette át az élelmiszerküldeményt, majd leádtuk fegyverünket.

— Ennyi volt ... — csapja össze tenyerét.

— Mondjad tovább is, mert az is érdekes lehet a fiatalembernek — biztatja a felesége.

— Ha ráér, mondom — néz rám kérdően. Egyetértőéit, bólintok, s máris az út újabb epizódja következik. Társai hazaindultak, ő

pedig nyakába vette a várost, hogy Pesten és Budán élő rokonait felkeresse, akikről hónapok óta nem kaptak életjelt. A hidak felrobbantva, szétlőtt, kiégett lakások, lerongyolódott, lesoványodott emberek.

— Szürkületkor értem a Duna-partra. Csónakkal vittek át, élelmiszerrel és dohánnyal fizettem ki a révészt. Késő este nehezen, de végül megtaláltam a Budán élő rokonokat, s a vonuló csapatok között jutottam előre. Másnap indultam haza. A Dunán ismét csónakkal keltem át, csak amikor már jól bent jártunk, akkor derült ki: lyukas a csónak. Én húztam az evezőket, a tulajdonos merte belőle a vizet, a fia kormányzott. Lassan haladjunk, csaknem egy óra hosz- szat tartott az út a két part között. Pokoli egy óra volt... Na, aztán kijutottam a romhalmazban levő Keletibe. Szolnok felé néhány óra múlva indult egy tehervonat, nyitott kocsikkal. Felkapaszkodtam az egyik vagonba én is. Kéthetes út után értem haza Csabára.

— Nagyon hosszú volt az az idő, a gyerek állandóan sírt, várta a£ apját, én meg az uramat. Nagyon boldogok voltunk, amikor épen, egészségesen hazaért. — jegyzi meg Mázán néni.

Néhány nap múlva, vagyis 1945. február végén az ideiglenes kormány közleményében megjelent:

„ ... A Minisztertanács köszönetét tolmácsolja Békéscsaba tanácsának és lakosságának azért, mert ez a város és Békés vármegye volt az a hely, ahonnan Budapestre először érkezett élelmiszeradomány.”

Szekeres András

Az elmúlt évekhez hasonlóan — 1985. február elsejével — folytatódik a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban a „Gyűjteményeinkből” című kiállítássorozat. A múzeum előcsarnokában helyet kapott mini kiállításnak az a célja, hogy a múzeumlátogató közönség megismerjen olyan jelentős, kuriózumnak számító műtárgyakat, muzeális értékeket, amelyek eddig a múzeum raktáraiban voltak elzárva az érdeklődők szeme elől. Az igények minél teljesebb kielégítése céljából a múzeum minden osztálya igyekszik képviseltetni magát ebben a sorozatban.

A kuriózum fogalmának relatív voltából és a természettudományi osztály lehetőségeiből indulunk ki, mikor két vitrinben bemutatjuk egy ásvánnyal, a gipszszel foglalkozó kiállításunkat. Előbb azonban röviden szólni kell a múzeum természettudományi osztályának gyűjteményeiről.

A természettudományi gyűjtőmunka már a múzeum 1914. évi felavatása előtt, 1899-ben megkezdődött. Akkor természetrajzi és paleontológiái tár néven szerepelt. A gyűjtemény kőzeteket, ősmaradványokat, afrikai rovarokat és lepkéket (!) is tartalmazott, de a gyűjtemény gerincét Tarján Tibor egyetemi hallgató múzeumnak adományozott madártojás-gyűjteménye képezte, aki a későbbi években is sokat tett azért, hogy az említett tár tovább fejlődjön. Az őslénytani gyűjtemény vásárlás útján került a természet- tudományi gyűjteménybe, amely 1912-ben 324, 1930ban már 1638 darabból állt.

A felszabadulás után 1952- ben nyitották meg Békés megye állat- és növényvilágát bemutató állandó kiállítást, amely eredeti formájában öt évig szolgálta a köz- művelődést. A kiállítás 1957. évi bontása után csak 1962- ben nyílt ismét természettudományi kiállítás — a nagyterem melletti folyosón — „Békés megye madárvilága” címmel.

1978-ban kezdődött meg a természettudományi gyűjtemény skálájának kiszélesítése új gyűjtési területekkel. Hetvenkilenc év után ismét elkezdődött a kőzetek és ásványok gyűjtése. E gyűjtemény szükségességét a nagy érdeklődésen kívül többek között a következők indokolják: 1. Három megyének

nincs ilyen jellegű gyűjteménye: Békés, Somogy és Tolna megyének. Ne legyünk az utolsók között! 2. Az isKészlet a kiállításból

Fotó: Várad! Zoltán

kólái oktatás hatékonyságának növelése. 3. A földtudományi . műveltségünkben a földrajzi helyzetünkből adódó hátrányok pótlása. (Jó lenne, ha minden ember meg tudná különböztetni a műkövet a gránittól, a rossz minőségű járda burkolására alkalmatlan, de mégis használt mészkövet a márványtól.) 4. A természet tiszteletére nevelés szükségessége. (A környezetvédelem érzelmi és értelmi forrása a természet szépsége álta| keltett emóciók.) 5. Az értelmes takarékosság hasznossága. (Az ipari nyersanyagok előfordulásának megismerése, kitermelésük és feldolgozásuk igényelte munka nehézségeinek bemutatása ezt segíti elő.) 6. Annak a tudatosítása, hogy nemcsak az emberi alkotások hordoznak esztétikai értékeket. 7. Értékeink megismerésén alapuló hazaszeretetre való nevelés. (Az elmaradottságunk ódiumának felismerése is mozgató rugója kell, hogy legyen cselekvésünknek.)

A gyűjtemény fejlesztésének két hatékony forrása van. Az egyik — a hagyományoknak megfelelően — a magángyűjteményekkel rendelkezők adománya, a másik a város szellemi érdekeit szem előtt tartók anyagi támogatása. Szeretnénk, ha a gyűjtemény 1985-ben legalább egy vitrinnyi anyaggal gazdagodna, és a gyarapodás 1986-ban már bemutatásra kerülne.

Az új kiállítás tematikáját úgy állítottuk össze, hogy az általános és középiskolások számára is hasznos ismeréteket nyújtson. A bemutatásra kerülő anyag tematikus egységei röviden a következők: a gipsz keletkezése — előfordulása — tulajdonsága — feldolgozása és felhasználása. A hétköznapok ásványai között a kősó és a gipsz tartozik az ismertebbek közé. Európa ősi tengereiben elsősorban'a mezozoikumban (200 millió éve) és a miocénben (30 millió éve) képződtek hatalmas gipsztelepek (Franciaország, Németország, Szovjetunió, Erdély, Spanyolország,

Olaszország). Sok helyen a gipsz nem a tenger vizéből — sótelepek fekvőjeként — válik ki, hanem másodlagosan képződik üledékes kőzetekben levő mészkőből és piritből. Érdekes módon a sivatagokban is van lehetőség gipszkristályok képződésére. Napjainkban a lefolyástalan tengerv*zekben tanulmányozható a gipsz képződése. A Kaszpi-tenger Ka- ra-Bugaz-öblében például a száraz, meleg éghajlat alatt bepárlódás révén ma is képződnek kősó- és gipsztelepek. Magyarországon a következő helyeken található művelésre alkalmas gipsz: Perkupa (Aggteleki-karszt), Bükkösd, Hetvehely , Ma- gyarürög (Mecsek).

A gipsz áttetsző vagy átlátszó kristályai üvegfényű- ek lehetnek, könnyen hasad, lágy, körömmel karcolható, finom szemcsés módosulata az alabástrom pedig jól faragható. A keleti kultúrák, az egyiptomiak, görögök és rómaiak egyik legkedveltebb díszítőköve volt. Urnákat, tálakat, dobozokat, szobrokat készítettek belőle. Hatalmas, átlátszó, üvegfényű, jól hasítható kristályait a középkorban ólomkeretbe foglalták, és máriaüveg néven ablakok „üvegezésére” használták. Ma a gipsz fő felhasználója az építőipar. Az égetett gipsz vízzel és soványító anyagokkal (homok, papír stb.) keverve térfogatnövé- kedés közepette megköt. A térfogatnövekedés jó hézagkitöltést és keménységet biztosít. Olcsó szobrászati célokra alkalmas anyag a gipsztartalmú papírpép. Közismertek az idősebb épületek falán, mennyezetén gipszből mintázott díszítmények, a stukkók. Használják kerámiai ipari öntőforma készítésére, valamint kénsav-, cement- és papírgyártásra. Alkalmas szikes talajok javítására is. Gyógyászat, szobrászat (patinázás!) és a restaurátori munka sem nélkülözheti.

Az április 30-ig nyitva tartó kiállítás jobb megértését elősegítheti a szakszerű bemutatás. Ezért bejelentés és a látogatás időpontjának rögzítése esetén csütörtöki napokon mód van a muzeológus által tartott szakszerű bemutatásra.

Dr. Domokos Tamás

Mesélő környezetünk

A körösnagyharsányi templom szószékének baldachinja

Aki járt a körösnagyharsányi műemlék jellegű református templomban, annak bizonyára feltűnt a szószék baldachinja. Az épület barokk stílusával szerencsésen harmonizál ugyan ez a rokokó elem, ám a baldachin stílusának idegensége nem csupán a templomban, de még a megyében is szemet szúró.

A rokokó a barokk túlhaj- tásaként a XVIII. században Franciaországból elindult stílusirányzat. A hajlított, hullámos felületeket, a csigavonalakat és kagylómintákat kedvelő, szeszélyesen dekoratív rokokó hazánkban nem terjedt el. Miképp kerülhetett ide ez a hétszögű (!) faragott, festett baldachin?

Hogy ezt megtudjuk, mindenképp vissza kell lapoznunk a község múltjának legdicsőbb fejezetéhez. Azokhoz az időkhöz, mikor Harsány élvezhette a már évszázadok óta virágzó kiváltságos város, Várad (Nagyvárad) alig 25 kilométeres közelségét. S azokhoz az évekhez, mikor Harsány támogatta Bocskai István szabadságharcát. Harsány Békés megye egyetlen települése, amely kiérdemelte a hajdúvárosi rangot.

Bocskai a szabadságharcban az alkalmilag katonáskodó szegénylegények, a hajdúk 30 ezres tömegére támaszkodva vívta ki győzelmét. Bocskait 1605-ben Erdély, majd Magyarország fejedelmévé választották. Rudolf király a bécsi békében elismerte a magyarországi rendek szabad vallásgyakorlatát. Kimondta, hogy Magyarországot saját törvényei szerint kell kormányozni, s a közhivatalokba csak magyarok nevezhetők ki. Elismerte Erdély függetlenségét. Bocskai azonban hamarosan meghalt, s a Habsburgok igyekeztek a bécsi békét „elfelejteni”. Ez a békekötés (illetve ennek megsértése) volt a XVII. századi függetlenségi harcok jogalapja.

Bocskai nem feledkezett meg katonáiról. Tízezer hajdút birtokán telepített le, s hajdúszabadságot adott nekik. Vagyis földjükért katonáskodni tartoztak, de mentesek voltak minden állami és földesúri teher alól. Harsány 1605. december 12-én emelkedett hajdúvárosi rangra. A település így szabad ura lett önmagának. A har- sányi hajdúk mindig ott küzdöttek az erdélyi fejedelmek, Báthory Gábor, Bethlen Gábor, majd I. Rákóczi György oldalán. Utóbbi 1631-ben megerősítette kiváltságaikat.

II. Rákóczi György szerencsétlen háborúi Harsányt is elpusztították. 1658-ban török—tatár hadak fosztogatták és gyilkolták végig Erdélyt. 1660-ban elfoglalták Nagyváradot, és e támadásoknak Harsány is áldozatul esett. Zavaros idők következtek, amelyekben nemhogy a kiváltságokról, de még a legminimálisabb lét- biztonságról sem beszélhetünk. A Rákóczi-szabadság- harc után a nagyváradi káptalan birtokába került Harsány, s a hosszú időre győztes Habsburgok a hajdúkiváltságokat nem ismerték el.

1790-ben Harsány és 13 hajdúváros azzal fordultak II. Leopoldhoz, hogy kapják vissza hajdúvárosi jogaikat. Ám az 58 évig tartó kérelmezés és a meglehetősen

drága pereskedés eredménytelen maradt. Mindenesetre úgy tűnik, Harsány az 1790- es évekre megerősödött. Ezt mutatja az is, hogy a hajdúvárosi rangért megkezdett küzdelemmel egy időben határozták el a harsányiak az új templom építését. A mostani templom helyén fatemplom állt. E mellé 1786- ban kőtornyot építettek. 1790-ben építették az új lelkészlakot, és két év múlva letették a kőtemplom alapkövét. A templomot 1802- ben szentelték fel.

Az építés alatt a fatemplomban volt az istentisztelet. Tehát nem bontották le a fatemplomot, hanem körbeépítették a kőtemplommal, s csak annak elkészülte után szedték szét a régi faalkotmányt. Ez a rendkívül szellemes megoldás és a viszonylag hosszú — tízéves — építkezés arról tanúskodik, hogy a harsányiak XVIII. század végi anyagi biztonsága semmiképp sem jelentett dúskáló gazdagságot. Szívósan, kitartóan kellett megküzdeniük a faluhoz képest komoly méretű templomért.

Eközben a hajdúvárosi kiváltság kérelmezése miatt gyakorta megfordultak a harsányiak küldöttei Bécsben. A világváros építészeti kultúrája nyilván nagy hatással lehetett a harsányiak- ra, ott és Pozsonyban találkozhattak rokokó épületekkel. Emellett a kiváltságért folytatott harc arról is vall, hogy a község lakói törekedtek a különbözőségre az 1790-es években. Ennek meg késett mutatkozni a templomépítésben is. Ám egy református templom még ha a barokk nyelvét beszéli is, csak fegyelmezetten teheti azt. Díszítésre mértékkel van mód. II. József türelmi rendeletét követően a gomba mód elszaporodó református templomok

menthetetlenül kissé egyformák lettek. Ez ellen a harsányiak . (reformátusok lévén) nem indíthattak nyílt harcot. Különbet nem csinálhattak, hát különcködtek kicsit.

Az is lehet, hogy a rokokó baldachin ötletét nem előzték meg hasonló meggondolások. Egyszerűen csak megismerték és megszerették a Zerinden alkotó fafaragó^) munkáit. Akárhogy is történt, jól döntöttek. Egyéniségek akartak lenni, s azok lettek, nem hivalkodóan, de példaadó ízléssel.

Ungar Tamás Fotó: Fazekas László