Békés Megyei Népújság, 1985. február (40. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-21 / 43. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! N É PÚJSÁG II MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS fl MEGYEI TANÁCS LAPJA 1985. FEBRUÁR 21., CSÜTÖRTÖK Ara: 1,80 forint XL. ÉVFOLYAM, 43. SZÁM Penza város kitüntetése A fasizmus fölött aratott győzelem negyvenedik év­fordulója és a Magyar Szo­cialista Munkáspárt XIII. kongresszusa tiszteletére vesz részt nemzetközi munka­versenyben több szovjet vál­lalat. A Trud e héten hár­mat mutatott be közülük. A moszkvai egyes számú óragyár egyik brigádja a Magyar Optikai Művek egyik Kibővített ülést tartott a Magyar Kereskedelmi Ka­mara ügyvezetősége Beck Tamás elnök vezetésével. A tanácskozáson megvitatták a hetedik ötéves terv koncep­cióját és kialakították a Ka­mara állásfoglalását. Pulai Miklós, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese tartott bevezetőt, majd a kamarai állásfoglalásra Zd­brigádjával versenyez im­máron hat esztendeje. Erről a kollektíváról, valamint az Ikarus autóbuszokhoz hidro- mechanikus áttételeket gyár­tó Lvovi Autóbuszgyárról és a Magyar Gördülőcsapágy Művekkel együttműködő egyes számú moszkvai csa- págygyár brigádjairól ri­portban számol be a moszk­vai Trud. nyi Jenő alelnök terjesztett elő javaslatot. Az elfogadott állásfoglalás szorgalmazza, hogy a tervező munka —, többek között a társadalmi vita útján — tárja fel azo­kat a tényezőket, amelyek révén a gazdaság jövedelem- termelő képessége erősíthe­tő és a ’80-as évek második felében a kibontakozás job­ban megalapozható. A Magyar—Szovjet Ba­ráti Társaság Országos El­nöksége a szovjet hadsereg és haditengerészeti flotta napja alkalmából tegnap ba­ráti találkozón látta vendé­gül a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet déli had­seregcsoport képviselőit a Barátság Házában. Biró Gyula, az MSZBT főtitkára üdvözlő szavait követően Szabó Egon vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium csoportfőnöke, az MSZBT Országos Elnökségének tag­Sajtóügynökség Budapesti ja méltatta a Vörös Hadse­reg szerepét a világ első szo­cialista államának védelmé­ben, a Nagy Honvédő Há­borúban, valamint hazánk felszabadításában, a fasiz­mus felett aratott győzelem­ben. Román Bescsev vezér­őrnagy, a szovjet déli had­seregcsoport politikai cso­portfőnökének első helyette­se többek között azokról az előfeszítésekről szólt, ame­lyeket a Szovjetunió napja­inkban tesz a katonai erő- egyensúly fenntartása, a bé­ke megőrzése érdekében. Lázár György Ausztriába utazik Lázár György, a Minisztertanács elnöke ár. Fred Sinowatz osztrák szövetségi kancellár meghívására február 21-én, ma hivatalos látogatásra Ausztriába utazik. (MTI) Nemzetközi munkaverseny Kamarai állásfoglalás a VII. ötéves terv koncepciójáról Az APN Novosztyi Irodája jelenti: A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének ren­deleté Penza város Munka Vörös Zászló Érdemrenddel történő kitüntetéséről. A város dolgozóinak a gazdasági és kulturális építés terén elért eredményeiért és a Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem kivívásához való hozzájárulásuk elisme­réseképpen Penza városát a Munka Vörös Zászló Érdem­renddel tüntetjük ki. KONSZTANTYIN CSERNYENKO. a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, T. MENTES AS VILI, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének titkára Moszkva, Kreml, 1985. február 14. Baráti találkozó az MSZBT székházában Az avatás előtti utolsó próbára készül az MRT szimfonikus zenekara. (A színpad hátterében Király József Életfa című alkotása) * Felavatták a kongresszusi központot Elkészült Magyarország első. kongresszusi központja, Budapesten, melyet tegnap, Lehel György vezényletével, díszhangversenyen avatott fel a Magyar Rádió és Tele­vízió szimfonikus zenekara. Ez a korszerű létesítmény régi hiányt pótol, ugyanis a néhány száz személyes szál­lodai, illetve a Budapest Sportcsarnok 10 ezres lét­számú rendezvényei mellett a legnagyobb számmal elő­forduló, közepes méretű, kétezer vendéget fogadó kongresszusok rendezésére is alkalmas. A kongresszusi központ nagyterme, a Pátria 1750 ember befogadására alkal­mas, a Bartók teremben két­százhetvenen, a Pálma te­remben százharmincán, a Corvina, a Janus Pannonius termekben egyszerre har- mincan-harmincan foglal­hatnak helyet. A kongresszusi központot a ma beszerezhető legkor­szerűbb technikai berende­zésekkel látták el. Egyszer­re nyolc nyelven, vezeték nélkül — infravörös suga­rakkal — közvetíthetik a beszédeket, további nyolc nyelv közvetítése kábelen lehetséges. A teljes vendég­tér légkondicionált, de még a hangversenyzongorákat is egy külön lift szállítja a lég­kondicionált zongoratároló helyiségbe. A zártláncú há­zi videórendszer valameny- nyi típusú videokazetta és -film lejátszására képes, a különböző termekben folyó események a beépített tévé­kamerák és a mindenfelé elhelyezett színes tévémoni­torok segítségével figyelem­mel kísérhetők. A további felsorolás helyett álljon itt egy adat: a kongresszusi központ 844 millió forintos költségének több mint hat­van százalékát a technikai berendezések teszik ki. A nagyterem kitűnő akusz­tikájáról a tegnapi rádió-, illetve tévéközvetítés során személyesen is meggyőződ­hettek az érdeklődők. E nagyszerű lehetőség kihasz­nálására egész éven át sok nagyszabású kulturális ren­dezvénynek, és egyéb ese­ménynek ad’majd otthont az új Budapest Kongresszusi Központ. Kép. szöveg: I. 1­Az Agroker ígérete szerint Kiegyensúlyozott és jó színvonalú lesz a mezőgazdaságigép*, alkatrész*, műtrágya- és növényvédőszer-ellátás Nemeskürty István interjúja a Népújságnak Ma kezdődik a televízióban a Széchenyi-sorozat A mezőgazdasági gépi munkák kezdetére készülőd­ve a gazdaságokba már ér­keznek az újonnan megvá­sárolt gépek, berendezések. Az üzemek egy része — a tavalyi eredmények isme­retében — most adja fel újabb megrendeléseit a forgalmazó vállalatoknak, illetve közvetlenül a gép- gyártóknak. A kereskedelem 1985-re a beruházási elő­irányzatnak megfelelő gép­kínálatot biztosít. Az idén ötezer új vontató áll a gazdaságok rendelke­zésére. Mintegy háromezer gép a szovjet MTZ-típushoz tartozik. Az intenzív gabona- termesztési rendszerekhez csatlakozott üzemek egy ré­sze nyugati traktorokkal kor­szerűsítheti gépparkját. Az üzemek három NDK-beli arató-cséplő gépet — az E—512, E—514, E—516 típu­sokat — vásárolhatják meg, attól függően, hogy az adott körülmények között milyen teljesítményű berendezést használhatnak a leggazdasá­gosabban. A gazdaságok háromezer teherautót vásárolhatnak meg, s az idén 750 úgyneve­zett magajáró betakarítógép vár eladásra. Pótkocsiból öt­ezer darabos készlettel szá­molhatnak. S mi a helyzet megyénk­ben? A Békés megyei Agroker Vállalatnál, mint megtud­tuk, felkészülten várják az idei megrendeléseket. Mi sem bizonyítja jobban, hogy teg­nap, szerdán eszmecserére hívták azon partnerek szak­embereit, akikkel kereske­delmi kapcsolatban állnak. Tavaly megyénk nagyüzemei 650 millió forint értékű mű­trágyát igényeltek, ebből 50 millió forint értékűt vissza­mondták. Növényvédő szer­ből 420 millió forint volt az üzemek igénye, ám ebből 25 millió forint értékűt nem vettek át. Természetesen ezek a vállalat készletei ma­radtak. Műtrágyából és nö­vényvédő szerből összessé­gében túlkínálata volt az Agrokemek, viszont igaz az isi, hogy ammónianitrátból az igényeket nem tudták telje­sen kielégíteni, néhány, ap­róbb gyomírtószer-tétel sem állt rendelkezésükre. Ezek helyett viszont helyettesítő szerekkel szolgáltak. Ami a gépellátást illeti, arról megtudtuk: 1984-ben 211 különféle típusú trak­tort forgalmaztak. Az MTZ—50-esből 41-et, az MTZ—80-as és MTZ—82-es típusból összesen 113-at ér­tékesítettek, ami az igények­nek csak töredéke volt. Ugyancsak nem tudták ki­elégíteni az TZ—4K—14-es kerti traktorból sem az igé­nyeket, csupán 29-et kaptak, így továbbra is több éves igényeket tartanak nyilván­tartásban. Műtrágyaszóró­ból negyvenet, növényvédő gépből huszonhatot, öntöző- berendezésből hatvanat vet­tek megyénk mezőgazdasági üzemei. Az E—512-es kom­bájnból tizenhat, és az E—516-os kombájnból har­minckilenc került eladásra. Erre az évre a korábbi esztendőkhöz képest is job­ban felkészültek. A műtrá­gya- és növényvédőszer-ellá- tást csak javítja az elmúlt év őszén létrejött agrokémiai egyesülés, melynek célja, hogy országosan összehangol­ja a forgalmazási igényeket a lehetőségekkel. Műtrá­gyából megyénk üzemei 640 millió forint értékűt igé­nyeltek, többet, mint amit az elmúlt évben felhasznál­tak. Növényvédő szerekből 420 millió forint értékű vár értékesítésre, s ebből is jobb ellátás ígérkezik. A Malő­rén gyomirtó szerből ele­gendő mennyiséget ígérnek. Az Agroker vállalat egyéb módon is segíti partnereit, például a folyékony műtrá- gyázási technológiák tovább­fejlesztését adja át az üze­meknek. S azok a gazdasá­gok, melyek ebbe belépnek, kedvezményesen juthatnak a szerhez, s csak akkor kell fizetniük, amikor már fel­használták. Ezenkívül a mű­trágya tárolására, olcsó lé­tesítmények építésére tettek ajánlatot a partnereiknek. A gépellátásban az MTZ— 50-es és MTZ—80-as trakto­rokból a behozatali lehetősé­gek nem lesznek korlátlanok. A nyugati gépek kínálata némileg szűkül, a többi erő- és azok munkagépeiből jó az Agroker kínálata. —szekeres— Évekkel ezelőtt, egy gyu­lai várszínházi bemutató al­kalmával esett első szemé­lyes találkozásom Nemes­kürty Istvánnal. Kerecsényi kapitányról, és a török ellen harcoló várvédőkről szólt a műve, amelyben hitelesen, drámai erővel keltette élet­re az évszázadokkal korábbi eseményeket. „Szeretném, ha a vár téglafalai, mint néma tanúk, igazolnák, hogy ami most színházi előadás, az egykor ugyanitt véresen komoly valóság volt” — mondta beszélgetésünk so­rán Nemeskürty István. Ak­kor túl voltunk már . a Requiem egy hadseregért cí­mű könyve okozta döbbene­tén, túl a Dózsát és Mohá­csot friss szemlélettel érté­kelő munkái markáns sike­rén. Zavarba ejtően termé­keny munkássága miatt fel­sorolni is képtelenség, meny­nyi mindennel foglalkozik, irodalomtörténetet ír, van közérdekű véleménye törté­nelmi alakokról, múltunk korszakairól. Mint a Buda­pest Filmstúdió vezetője, Jancsó Miklós „felfedezésé­től” az István, a király meg­valósulásáig a filmes világ­ban is korszakos jelentősé­gűt alkotott. (Vajon hány órából áll egy napja, hogy oly sokra telik az energiái­ból?) Üj munkahelyén, a Film­tudományi Intézet igazgatói szobájában fogad, hogy a Széchenyiről írt televíziós sorozatáról beszélgessünk. Szokásomhoz híven javaso­lom, hogy mely gondolatsort próbáljuk körbejárni. Beszél­jen arról, hogy mi késztette a tv-sorozat írására. Hogyan kapcsolódik a Széchenyi- dráma korábbi munkáihoz? Milyennek látja, hogyan szeretné ábrázolni a „leg­nagyobb magyart”? Miért tartja fontosnak múltunk megidézését? Magyarság- tudatunkat, történelemszem­léletünket miként kívánja gazdagítani? — Izgalmas kérdések — szakít félbe Nemeskürty István. — De ha el akarunk mélyedni a dolgokban, egé­szítsük ki a magunk monda­nivalóját a nézők kérdései­vel, véleményével. Remé­lem ugyanis, hogy a közön­ségnek is lesz reagálása. Előzetesként mit mondhat­nék? A tv-sorozatban meg­ismerkedünk egy huszár­tiszttel, aki a napóleoni há­borúkban kitünteti magát, jól lovagol, nagyszerű tán­cos, rajonganak érte a nők, s akit az égvilágon semmi nem érdekel, csak az udvar­lás. Nem is sejti, hogy egy­kor ő lesz a „legnagyobb magyar”. A táncoló Bécsen akkor lát túl, amikor ezre­dét Debrecenbe helyezik, és először találkozik a magyar valósággal. Űjabb állomás életében, amikor a pozsonyi országgyűlésen a Tudomá­nyos Akadémia céljára fel­ajánlja birtokai egyévi jö­vedelmét. De azt is jegy­zőkönyvbe véteti, hogy ez az összeg nem tekinthető adó­bevallásnak ... Remélem, a tv-sorozat második, harma­dik része után a nézők is megkérdezik, hol van a köz­tudatban élő Széchenyi. Ak­kor kellene beszélgetnünk! Bár, aki a Kossuth—Széche­nyi ellentét kijátszására számít, csalódni fog. Véle­ményem szerint ők mind a ketten ugyanannak a törté­nelmi kornak a képviselői, más-más arculattal. Persze, lesz még ez ügyben beszél- nivalónk bőségesen. Térjünk vissza a találkozásra, ami­kor szívesen veszem a Bé­kés megyei Népújság olva­sóinak kérdéseit is. Megtisztelő javaslat. Vár­juk tehát kedves olvasóink reagálásait, közös gondol­kodásra. Andódy Tibor Fotó: Moldvay József

Next

/
Thumbnails
Contents