Békés Megyei Népújság, 1985. február (40. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-02 / 27. szám

1985. február 2., szombat NÉPÚJSÁG KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET A tábornokok könyvei Egymás után elolvastam — helyesebben összeolvastam, három- tábornok könyvét. És beleképzeltem életem egy da­rabját. Akkor. 1945. május fl-án, Lübeck előtt, az országúton meneteltünk katonák, néme­tek. olaszok, magyarok, szov­jet hadifoglyok zárt és szét­szórt rendben. A betonúton 100 kilométer hosszúságban nyüzsögtünk, összekeveredve, autóban utazó tisztekkel, se­besülteket szállító vöröske- resztes buszokkal, ágynemű­jüket. vagyonkájukat kocsin húzó civilekkel. Az ég kék­jéből félóránként angol Musztángok zuhantak ránk. golyószóróikkal lőttek ben­nünket. dunnát, embert ta­láltak. Különös menet vol­tunk— vérben, toliban fü- rösztve. Az árokban egy ko­pasz szovjet hadifogollyal la­pultam. remegtünk, 21 éve­sek voltunk, továbbmen­tünk. Most kezemben, eszemben, szívemben három tábornok (tábornagy) három könyve: Konyev. Montgomery és Zsu- kov csapást mérő. a fasiz­must szétverő győzedelmes vallomásai. Negyvenöt karácsonya előtt itthon voltam. Három hadifogságból szöktem. Ta­vasszal már a 2. sz. út épít­kezésén dolgoztam, de a lü- becki országúira gondoltam. Nem esett nehezemre szem­befordulni a múltammal, ak­kor falevél voltam a vihar­ban. a magyar fasizmus utolsó 21 éves. tényleges „felkoncoltatik"-tól félő be­vonuló katonája. A rendőr­ségen '44 augusztusában, egy csinos nő adta át a behívó­mat. némi fenyegetés kísére­tében. Negyvenöt december 24-én ismét behívtak a rend­őrségre. és ugyanaz. a nő igéző kék szemével meg­vizsgálta a hónom alját, nincs-e SS-pecsét. tetováció félbarna bőrömön. Azóta mindenütt újra jár­tam szabad és felnőtt em­berként. ahová akkor a rossz sorsom vezényelt. Zemp­lénben. ahol tankcsapdát ás­tam. Miskolcon, ahol rádiós lettem, Érsekújváron, Tornó- con. ahová Miskolcról gyalog menekült ezredünk, Stettin- •ben, illetve Szcsecsinben. az Odera torkolatánál, ahol ak­kor a jégbe fagyott tenger­járó hajó árnyékában végez­te -el dolgát a magyar baka. Pasewalkban, ahol a kaszár­nya udvarán az évszázados platánfákra szemünk láttára akasztották a deportált fran­ciákat, Güsztrohowban, ahol az állomáson bombáztak szét bennünket az amerikai Liberátorok. Lübeckben. Hamburgban. Schleswig- Holsteinben, Kiéiben is jár­tam, ahonnét ötvenhárom ki­lósán szállítottak Wuppertal- ba. Innét is megszöktem. Re- gensburgban. a Duna-part­ján, az amerikaiaktól is. Bécsben a szovjet kiskato- náktól is búcsú nélkül tá­voztam. Mosonmagyaróváron a magyar rendőrök Debre­cenbe óhajtottak szállítani, a nagy gyűjtőtáborba. Nekik sem sikerült. Annak a gyön­gyösi rendőrtisztviselö nőnek sem, aki a hónom alatt csak a fekete szőrt találta. Moszkvában kétszer is jár­tam. a volokalamszki ország­úton is. A Fekete-tenger hős városában. Novoroszi jszkban is találkoztam veteránokkal, akik kiverték a fasisztákat. Elmentem Párizsba. onnét tovább nyugatra, Norman- diába, ahol Montgomeriék partra szálltak. Visszajáró kíváncsi újság­íróiéiként Halléban 1970. május 9-én vesztette el ru­galmasságát. Egy küldöttség tagjaként, egy protokoll-ün- nepség protokolltagja vol­tam. Küldöttségünk nevében Varga József, a Népsport főszerkesztője mondott kö­szöntő beszédet, a béke szent nevében, természetesen ma­gyarul. Mellettem ült Szabó Zoli. fiatal kolléga. Felállt, és szintén szépen, szívből, ér­telmesen, világosan, először németül, aztán oroszul for­dította Jóska barátom, illet­ve a mi üdvözletünket, örö­münket. Néhány férfikönny­csepp a kaviárra, rákra, pezs­gőre hullt. Irtózom a férfi­csókoktól, Zolit, a tolmácso­ló kollégát azért gondolat­ban arcon csókoltam. .,Május 9-én, 0.45 órakor befejeződött a feltétel nél­küli fegyverletételről szóló okmány aláírása . . . ezek a férfiak (a szovjet táborno­kok — a szerkesztő meg­jegyzése). akik maguk is megszokták, hogy a legcse­kélyebb félelem nélkül néz­zenek szembe a halállal, bár­mennyire tartották is magu­kat, nem tudták visszaszorí­tani könnyeiket." E gondo­latokat Zsukov írta az ..Em­lékek, gondolatok" ' című könyvében. Az „Alulírottak, a Német Főparancsnokság nevében, beleegyezünk abba. hogy egész szárazföldi, tengeri és légi haderőnk, valamint a jelenlegi német parancsnok­ság alatt álló erők feltétel nélkül letegyék a fegyvert a Vörös Hadsereg Legfelsőbb Főparancsnoksága, valamint a Szövetséges Expedíciós Eiők Főparancsnoksága előtt." Keitelék ezt május 9-én 0 óra 42 perckor írták alá. A magyar ezred megmaradt csellengő, rongyos, éhes ka­tonái, május 9-én, délelőtt 10 órakor estek fogságba. Ez a nap volt békés életünk el­ső napja. Egy fényes éjsza­ka után egy fényes napi A béke fénye az egész embe­riségre. a mi bűnlelen-bűnös 21 éves. kopasz fejünkre is hullt, A háború 2194 napjában 44 millió ember halt meg és 25 millió megsebesült. Csak a Fortuna a megmondható­ja. hogy aki ott megmaradt — hogyan maradt meg. Különös, de most, hogy a tábornokok könyveit. Zsuko- vét újra — elolvastam, agyamban még tisztább, még élesebb lett a kép. a háború okát, célját, lényegét, s ben­ne porszem szerepemet ille­tően. Pedig, közel négy év­tized alatt mennyi könyvet olvastunk, mennyi filmet lát­tunk a pusztításról, kegyet­lenségről, a helytállásról, a hazaszeretetről. Közepes és Újházy László versei: Gyorsuló idórben — Barátom, az évek repülőgépek, — a változatlan udvaron szépségeink, gazdagságaink érnek és félnek; az örök pillanatok száraz levélen égnek; — viszik a szépet, — s körülsziszegnek égő ezredévek. Beszélni most Állok az olajfa alatt. Sugarak, és sugarak. Éledhetne most akár eldobott csikkek élete is jambikusan, csakhogy ez álmos őszi időszak, az elmét gúzsbaköti ez a reggeli városi zaj. Most szeretnék beszélni veled, te megfoghatatlan, lombokon túli, hétköznapok réme! Zuhog a fény eltévedő lábnyomokra, térre. Koloh Elek: Rekviem (Imre Sanyién) már nem hallom a barát szavát némán köpköd az őszi köd ... mögé osont a rák és átvitte a túlsó partra huszonkilenc év rőt rongyaiba csavarva gyertyaláng a nap némán köpköd az őszi köd ■lecsorduló faggyúcseppek emlékeink- és fagyott göröngyök a mélybehúnyt szemek a ködön túl mint kísértet fehér lepelben bolyong a múlt... volt egyszer egy osztály: ötévenként Gyomára visszahullt Sanyi nem jöhet többé... a döbbenet koszorúba kötve mered a túlsó partra s belesóhajt az őszi ködbe jó könyveket, gyenge és nagy filmeket. Konyev, Montgomery, Zsukov köny­vei történeti dokumentumok. Nem irodalmi remekművek, nem. is léptek fel ilyen igény­nyel, de nagyon érdekesek és izgalmasak. „Egy háborús emlékirat szerzője... azzal teszi a legnagyobb szolgála­tot, ha elsősorban azokról az eseményekről és dolgokról ír. amelyekkel maga is köz­vetlen érintkezésbe került ... A háború általános képe csakis sok visszaemlékezés­ből állhat össze . . .” Konyev marsall vall így — epilógus helyett. Három tábornok, két nagy iskola, három különböző al­kat. de katonák, bármennyi­re különbözött is felfogásuk, természetük, taktikájuk és stratégiájuk. Az írás, minden írás azzal a veszéllyel jár. hogy az em­ber önmagát adja, kendőzet­lenül. A szerző az olvasó elé lép. s legyen bár zseniális hadvezér, egyenruháján át­süt az ember. Az olvasó szub­jektív, az vagyok én is. A legszínesebb, a legynagyvo- nalúbb a három között Zsu­kov volt. És. bocsánat, Mont­gomery időnként angolosan prűd. kicsinyes, saját felső vezetőivel is ellenségeskedő. Konyev számomra a leg­szimpatikusabb. mert kato­nának is emberien volt sze­rény. Csapatai, derék tábor­nokaival az élen. már Ber­lin külvárosaiban harcoltak, amikor Moszkvából közölték vele: vonuljanak Drezdába, illetve Prága fölszabadításá­ra. így a fasiszta főváros el­foglalásának dicsősége az I. Belorusz Frontra és parancs­nokára. Zsukov marsaiba várt . Konyevék útjában volt Drezda, felszabadították. A vezér személyesen segített a drezdai képtár felbecsülhe­tetlen értékű elrejtett anya­gát megkeresni, megtalálni. Konyev a kőbányában cso­dálta meg a Sixtusi Madon­nát. a képtár leghíresebb ké­pét. És . . . május 9-én, haj­nali három órakor csapatai behatoltak Prágába. ......Azután más ügyek zú­dultak rám . . . nem nagyon élvezhettem én akkor a győ­zelem napjának örömeit. ..” — vallja be őszintén Ko­nyev. a Negyvenötös eszten­dő című könyvében. M ontgomery marsall ter­mészetesen az marad sze­münkben, aki volt, az ala- meini hős. Rommelt verő győztes, antifasiszta katona. Nem hittem volna, hogy megúszom az utolsó perce­ket. hogy egyszer hazakerü­lök. Azt még kevésbé hit^ tem akkor, hogy valaha a győztes tábornokok könyveit olvashatom. Suha Andor Kurucz D. István: Kendős asszony Kurucz D. István művészete A magyar piktúra meg­határozó tája az alföld, a' síkság, ezért beszélünk im­már évtizedek óta több nem­zedék vizuális termése után is alföldi iskoláról. A mai magyar alföldi is­kola mestere, Kurucz D. Ist­ván most lett hetven éves. évfordulóján újabb magas állami kitüntetést kapott a Munkácsy-díjas. sZOT-díjas festő, a Magyar Népköztár­saság kiváló művésze. Szü­letésnapja tiszteletére ren­deztek kiállítást Budapesten, a Műcsarnokban. 1914-ben született Hódme­zővásárhelyen. Kiemelkedő része van abban, hogy 1945 —47-ben létrejött a vásár­helyi művészek szervezete, s az évente megrendezett vá­sárhelyi őszi tárlat ’ fontos eseménye képzőművészeti életünknek. Kurucz D. Ist­ván 1952-ban mütermes há­zát átadta a Művészeti Alapnak, hogy létrehozhas­sák ;1 H. számú alkotóházat. Szőnyi István magánisko­lájában képezte magát, ké­sőbb. 1940-ben végezte el a Képzőművészeti Főiskolát Rudnay Gyula, Nagy Sán­dor, Benkhard Ágost. Varga Nándor Lajos tanítványa­ként. Kitűnő oktatói voltak, akik manuális képességét messzemenően kibontakoz­tatták. így ő lehetett a vá­sárhelyi központú alföldi iskola megújulásának egyik vezető mestere mind a tájfestésben, mind a port­ré műfajában. Hódme­zővásárhely hagyományai­hoz híven a város Tornyai Társasága Kurucz D. Ist­ván részére tanulmányi ösz­töndíjat biztosított még 1924-ben. Kétszer kapott római ösztöndíjat. 1962-ben részt vett a velencei bienná- lén. Kurucz D. István legna­gyobb érdeme, hogy törté­nelmi hitellel alkotja müve­it. Lényegében Móricz Zsig- mond novelláit folytatja e'é- gikusabb hangvétellel. Gu­bás parasztokat fest. akik vásárra igyekeznek, kendő­be burkolózott asszonyokat, akik beszélgetnek a széles vásárhelyi utcán, és ez a te- refere hétköznapjuk, ünne­pük, eszmecseréjük, színhá­zuk — a valóság „egyete­me". Kurucz D. István fes­tészete az átalakuló valóság­nak megfelelő hangvételű. Fóliás tanyát fest. gyarapo­dást, nem nosztalgiát idéz. Újabb honfoglalást jeleznek azon képei, ahol kombájnok takarítják be a termést, gép veszi át a munkát, szünteti az emberi fáradságot, a ro­bot keserűségét. 1961-ben festeti Női feje remeklés — maga az Alföld testesül benne, a föld. a nyár. Előrehaladásának újabb jele. hogy a hazai tér kibő­vül, növekednek nemzetkö­zi sikerei, s ez nem egysze­rűen Kurucz D. István of- fenzívája csupán, hanem piktúránk hiteles térnyeré­se öt világrészen. Losonci Miklós Kurucz D. István: Tejbegyűjtők

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents