Békés Megyei Népújság, 1985. február (40. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-16 / 39. szám
1985. február 16., szombat SPORT SPORT SPORT Ifjúsági gyaloglósikerek Hrabovszki és Búzái fedettpályás bajnok Hétközben a Budapest Sportcsarnok 348 méteres körfolyosóján bonyolították le az országos fedett pályás gyaloglóbajnokságot. A 11 tagú férfi felnőtt mezőnyből több élvonalbeli versenyző hiányzott, a bajnoki címet a 24 éves diósgyőri Veréb Rudolf eddigi legjobbjával szerezte meg. A női mezőnyben a szabadtéri csúcstartó Alföldi Andrea végig vezetve győzött. Ott voltak az első Ízben kiírt fedett pályás bajnokságon a békéscsabai gyaloglók is, és igen jól szerepeltek. Mérlegük: két aranyérem, egy 5. és egy 8. helyezés. A női felnőtt mezőnyben llyés Ildikó 24:41 perccel 5. lett, míg a két ifjúsági 5, illetve 10 kilométeres távú versenyt az Előre Spartacus versenyzői nyerték. Hrabovszki Éva (edzője Tóth Sándor) 28:08- cal, míg Búzái Zsolt (e.: Korcsok János) 50:11 perccel ért elsőként célba. Végül Bogár Zoltán a férfi felnőtt mezőnyben 8. lett, 46:00 perces eredménnyel. A jó helyezésre esélyes Kovács Károlyt sajnos szabálytalan gyaloglás miatt nem sokkal a cél előtt kizárták, és így járt Bérezi Imre is. A lila-fehérek gyaloglói egyébként január 25-től február 3-ig .gödöllői edzőtáborozáson készültek, s a zord időjárás miatt elég keveset gyalogoltak az idén. Az egyik legjobb teljesítményre képes ifjúsági gyalogló, L aurinyecz Mária, Romániában készül a válogatott kerettel, és ha mára legjobbakról esett szó: a MASZ kijelölte a Világ Kupára készülő keretet, melynek llyés Ildikó, Rosza Mária és Hrabovszki Éva is tagja, az említett Lauri- nyecz pedig IBV-kerettag. A gyaloglók legközelebbi eseménye az április 14-i nemzetközi verseny Békéscsabán, s a Schweeppes Kupa egyben válogató verseny is a Világ Kupa viadalra. A VK selejtezője június 21-én a bulgáriai Ruszében lesz. A gyerekek bizony nagyon örülnek, hogy újra itt a hó Fotó: Béla Ottó Folytatás szeptemberben, 0:0-röl Sajtóértekezletet tartott pénteken Moszkvában Florencio Cam- pomanes, a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) elnöke a Karpov—Kaszparov világbajnoki páros mérkőzés színhelyén. A moszkvai Sport Szállóban összegyűlt szovjet és külföldi újságírók előtt kijelentette: mint a FIDE elnöke, aki a testület két kongresszusa között egyszemély- ben döntésre jogosult, úgy határozott, hogy a Karpov—Kaszparov sakkvilágbajnoki páros mérkőzést továbbjátszás nélkül befejezettnek nyilvánítja. A FIDE elnöke ugyanakkor új mérkőzéssorozatot ír ki, amely ez év szeptember elsején indul, 0:0-ról. Az újságírók kérdéseire válaszolva Campomanes döntését azzal indokolta, hogy a páros mérkőzés túlságosan elhúzódott, már nem a sakktudás számít döntő tényezőnek, hanem a versenyzők fizikai és lelki állóképessége. A sajtóértekezlet első órájának végén érkezett a Sport Szálló nagytermébe Anatolij Karpov, a világbajnok, aki közölte: véleménye szerint a mérkőzést folytathatják, nem fogadja el az azonnali befejezésre, miként a szeptemberi újbóli kezdésre vonatkozó döntést sem. Garri Kaszparov, a világbajnok kihívója, aki a sajtóértekezlet kezdetétől jelen volt a teremben, közölte, hogy szintén nem ért egyet Campomanes döntésével: tovább akar játszani, mivel öt hónap óta először van valamiféle esélye arra, hogy elhódítsa a világbajnoki címet. Ezt követően Campomanes úgy döntött, hogy szünetet rendel el, amelynek során az érdekeltekkel közösen megvitatják a kialakult új helyzetet, s csak ezután jelenti be — ahogy ő fogalmazott — a végső, s már érvényes döntést. A szünet után Florencio Campomanes bejelentette: döntése érvényben marad, amellyel a Szovjet Sakk Szövetség egyetért. A döntésnek mindkét versenyző aláveti magát. L 1 asztalitenisz Az NB Il-es női csapatbajnok* ság őszi végeredménye Schmiedl csoport 1. VM Eger 10 10 - - 20 2. Statisztika II. 10 8 - 2 16 3. Borsodi Kinizsi 10 6 1 3 13 4. Gamma 10 6 - 4 12 5. KSI 10 5 2 3 12 6. Orosházi MTK 10 5 1 4 11 7. 2. sz. Építők 10 5 - 5 10 8. Hatvani K. 10 3 1 6 7 9. H. Kilián FSE 10 2 - 8 4 10. Kecskeméti Sp. 10 1 1 8 3 11. Debreceni VM 10 1 - 9 2 12. Kunszentmiklós visszalépett. Győztes búcsú Kínától A Videoton labdarúgócsapata csütörtökön győzelemmel fejezte be ‘kínai mérkőzéssorozatát. Csunkingban 4 —0 (1—0) arányban győzött Kovács Ferenc csapata Sze- csuan tartomány válogatottja ellen. A fehérvári labdarúgók az öt találkozó során kétszer győztek, további egy döntetlen és két vereség szerepel mérlegükön. A csapat pénteken érkezik vissza Pekingbe, majd vasárnap Moszkván keresztül tér haza. Érkezésük a kora délutáni órákban várható. Sportműsor Szombat KÉZILABDA. Kner Kupa férfi vidékbajnokság. Szegedi Volán— Bcs. Előre Spartacus, Szeged, városi sportcsarnok, 16.00. KOSÁRLABDA. NB II. M. Postás—Mezőberényi SE, férfi, Miskolc, 17.30. Vaskúti Bácska— Bcs. MÁV, férfi, Baja, 11.00. Békési Áfész Fontex SE—Nagykőrösi Konzervgyár, férfi, Békés, 11.30. Bajai Tanítóképző—Bcs. Afész, női, Baja, 14.00. M. Postás—Mezőberényi SE, női, Miskolc, 16.00. Békési Afész Fontex SE—Szolnoki MÁV MTE, női, Békés, 10.00. K. Vasas—Szarvasi FSSC, női, Kiskunfélegyháza, 10.00. SÜLYEMELÉS. Megyei bajnokság, Békéscsaba, Vandháti úti súlyemelőterem. 10.00. RÖPLABDA. Téli Kupa női ifjúsági torna, Békéscsaba, Vásárhelyi Pál Szakközépiskola. 8.00 órától: Gyulai Román Gimnázium—Telekgerendás, Gyulai Román Gimnázium—Sarkadi Kinizsi, Gyomaendröd—Sarkadi Kinizsi, Gyomaendrőd—Gyulai Román Gimnázium, Sarkadi Kinizsi-Telekgerendás, Gyomaendrőd—Bcs. Kemény Gábor Szak- középiskola, Telekgerendás— Bcs. Kemény Gábor Szakközép- iskola, Sarkadi Kinizsi—Bcs. Kemény Gábor Szakközépiskola. TEREMFOCI. Felszabadulási Kupa körzeti bajnokság. Mező- berény, 1. sz. általános iskola. 7.30 Murony—Mezőberény, 8.20 Csárdaszállás—Kamut, 9.10 Bél- megyer—Murony, 10.00 Tarhos— Csárdaszállás, 10.50 Mezőberény —Bélmegyer, 11.40 Kamut—Tarhos. Helyosztók: az 5. helyért 12.30, a 3. helyért 13.20, az első helyért 14.10. Eredményhirdetés 14.55. BM teremkupa harmadik fordulója, Békéscsaba, Bartók Béla út. 8.00 Tanács II.—Dózsa, 9.00 HTV A—HTV B. 10.00 Tanács II.—Tűzoltók. 11.00 HTV— Dózsa. 12.00 Tanács I.—Tanács II. Vasárnap kézilabda, xxviii. Békés megyei Népújság ké^ilabdator- na, Békéscsaba, 2. sz. általános iskola. 8.00 Békéscsabai Volán— Üjkígyós, fiú serdülő. 8.50 Békéscsabai Volán—Újkígyós I., férfi ifjúsági. 9.40 Mezőhegyes— Gyomaendrőd, férfi ifjúsági. 10.30 Szeghalom—Gyomaendrőd, férfi. 11.40 Bcs. Lakótelepi SE—Békés, férfi. 12.50 úékés—Mezőhegyes, férfi ifjúsági. 13.40 Bcs. Előre Spartacus—Mezőhegyes, férfi NB-s. 14.50 Bcs. Előre Spartacus II.—Gyula. női. 16.20 OMTK— Doboz, női. Mezőberény, 1. sz. általános iskola. 13.40 Szarvas— Újkígyós II., férfi ifjúsági. 14.30 Szarvas—Mezőberény, férfi. 15.40 Újkígyós—OMTK. férfi. 16.50 Kondoros—Üjkígyós, férfi NB-s. KOSÁRLABDA. NB II. MEAFC—Mezőberényi SE, férfi, Miskolc. 10.30. MEAFC—Mezőberényi SE, női, Miskolc, 9.00. TEREMFOCI. József Attila Lakótelepi SE tornája. Békéscsaba, KISZ-vezetőképző iskola. 9.00 Közút—Gabona, 9.45 Volán —Fortuna. 10.30 Délép—Gabona. 11.15 Unicon—Közút, 12.00 635. sz. ITSK-MAV- 12.45 Bútor—Megyei Tanács. 13.30 Generál—Lakótelepi SE. 14.15 Fortuna—Megyei Tanács. 15.00 Lakótelepi SE—Bútor. 15.45 Bage—Honvéd. TÖMEGSPORT. Falusi dolgozók spartakiádja asztalitenisz és sakk sportágban, Sarkad, gimnázium, 9.00. Sportban is jó mérce a forint I iil| z az érzésem, hogy I az utóbbi időben túl sokat beszélünk a sporttal kapcsolatos pénzügyi dolgokról, fejpénzekről, túradíjakról, kereseti lehetőségekről, menedzselésről. Az már rég nem titok, hogy a sportolást sem lehet a hagyományos értelemben vett amatőrség elavult (?) szabályai alapján mérni és űzni. Ahhoz, hogy valakiből akárcsak országos, vagy még inkább Európa-szintű versenyzőt faragjanak, mindig is sok pénz szükségeltetett, ma pedig szinte ki sem lehet számítani, mibe kerül a sportlétesítmények építésére, fenntartására, versenyeztetésre, az edzők, szakértők díjazására fordított összeg. Nem vitás, hogy ezeket a pénzeket valahonnan elő kell teremteni, és ez sajnos, nem mindig oldható meg a belépődíjakból. Némely sportág persze a felsőbb szinteken önellátó tudna lenni, de például a labdarúgás alapjait képező megyei, városi bajnokságok, a kiscsapatok fenntartásának, az utánpótlás nevelésének a költségei — éppen a tömegesség miatt — oly sokba kerülnek, amennyit csak egy-két mammutklub, Újpest, Ferencváros társadalmi bázisa bír el. Szerencsés esetben fel-feltűmk egy prosperáló nagyüzem, vállalat, mint Győrben a Rába. Székesfehérvárott a Videoton, amely a sportegyesületet patronálja, pontosabban eltartja. Ismerünk vidéki, kiemelt sportklubokat, amelyek számára a helyi társadalmi szervek adnak nélkülözhetetlen anyagi támogatást, álláshoz, mellékjövedelemhez, lakáshoz segítik a helyi élsportolókat. Ez önmagában rendjén is volna, és meg is hozza a maga eredményeit. Csakhát elég egy hullámvölgy, és a kiesésre álló aranylábú, aranykezű fiúk támogatása egyszeriben problematikussá válik. Az sem ritka, hogy a patronáló bázisüzem időközben lerobban átmenetileg, vagy végérvényesen válságba kerül, és nem tudja többé folyósítani a korábbi többletpénzt, kedvezményeket. Mit lehet ilyen esetben tenni? A legegyszerűbb, illetve legbecsületesebb megoldás: addig kell takarózni, ameddig a takaró ér. Mozgósítani kell és lehet a helyi, üzemi, egyesület tartalékokat, visszavonulni, erőt gyűjteni ahhoz, hogy újra visszakerüljenek a felsőbb osztályba, visszaszerezzék a közönség támogatását, a csapat, az egyesület tekintélyét. Igen ám, de ilyenkor azonnal felforrósodik a légkör a csapat körül. Megindul például a játékoscsábítás. Nagy pénzeket ígérnek, és adnak is a kiszemelt játékosoknak. A pályákon jóformán még a kiesés ellen küzdenek, de máris mérkőzéseket adnak- vesznek (vettek?) meg, és az a fura helyzet áll elő, hogy a megmenthető jelent is eladják a vélt jövő építése érdekében. Sajnos, ma már a sportban szinte mindent csak aszerint vizsgálnak, értékelnek, mennyi pénzt hoz a konyhára. így vándorolnak csapatról csapatra saját nevelésű ifik, az értük kapott pénzért pedig kiöregedett, nagy neveket vásárolnak, abban bízva, hogy a régi dicsfény, a jó, de már rég megkopott hír önmagában pótolja a szorgalmas edzésmunkát, a lazuló izmokat, a kondíciót. ialakult egy kaszt, tagjai a nívóból, és a kért összegből is engedve, lefölözik a helyi, megyei szintű csapatok rendelkezésére álló pénzeket, abból élnek, hogy valamikor bizonyos szinten menői voltak a sportágnak. Külön, kiváltságos társaság a külföldi profiszerződésre várók rétege. Ök bárhová, bármily elfogadható — sőt, elfogadhatatlan — feltételek mellett hajlandóak elmenni bármely országba — mert: ha Puskásnak, Czi- bornak, Kocsisnak, Lóránt- nak sikerült... Hát kérem, nekik sem úgy sikerült, ahogyan elképzelték, másrészt a legendák csapatát és annak játékosait, az akkori adott körülményeket nem lehet összehasonlítani a maiakkal. A profivilágtól tanulni kell, hangzott az első profiszerződések aláírásakor. Aztán majd ha visszajönnek a fiúk, és átadják tapasztalataikat, akkor ugye majd sokat tanulhat tőlük az egész magyar labdarúgás. Hát, tanulságos esetekről — igaz, hogy negatív tanulságokról — valóban sokat lehetne mesélni. Még a sikeresebbje is főként bölcs hallgatásával jelzi, hogy valószínűleg sok pénzt hozott ösz- sze a profi évek alatt, de aztán már csak olyan jól ismert általánosságokat hallani, olvasni róluk, hogy bizony a profiéknál meg kell küzdeni a pénzért, ott semmit sem adnak ingyen, meg ugye azok a ravasz menedzserek, játékosok pénzére utazó jogtanácsosok, biztosítóintézetek . .. A labdarúgásnál kezdődött, aztán jött a vízilabda, az asztalitenisz, mind többen kerülnek a rajtpénzek, költségmegtérítések, egyszóval a dollár vonzásába, és mindinkább áttekinthetetlenné válik a helyzet. — Ha a művészek, tudóscsemeték megtehetik, a sportolók miért maradjanak ki ebből a dollár- körüli csábtáncból? — Gyakran elhangzik ez az érv, és tulajdonképpen nehéz is vitatkozni vele. Semmiképpen sem szabad szemet hunyni viszont az így bekerülő ösz- szegek adóellenőrzése, a hazai sport vérkeringésébe -való bevezetése felett. Jusson belőle természetesen azoknak, akik megkeresik, de kapjon megfelelő részt a nevelő, a játékost kibocsátó sportág, egyesület is, és azt valóban az utánpótlás nevelésére használja fel. Utazok, hogy valutát szerezve még többet utazhassak — elv és gyakorlat még a sportpropaganda szempontjából sem elfogadható álláspont. Fontos persze, hogy a nemzeti színekben versenyző sportolóink eredményeket érjenek el, és ezekkel is öregbítsék jóhírünket a világban, de ennek a hírnek a puszta szintentartása, megőrzése nem elég. A profi bevételeknek is a magyar sport egészét kell szolgálniuk. A külföldön eltöltött idő alatt szerzett tapasztalatokat is valóban a sportág, a fiatalok rendelkezésére kell bocsátania minden profiengedélyt kapott, külföldre utazó versenyzőnek, sportolónak, szakembernek. O z élsport természetesen nálunk is az amatőr tömegsportra épül. Jó lenne, ha inkább az alapokkal kapcsolatos problémák, és nem a profiszerződések körüli huzavonák, vélt vagy valós összegek taglalása kötnék le a sportközvélemény figyelmét. Ha elfogadjuk a rádió, a tévé és az írott sajtó hatékonyságára vonatkozó adatokat, akkor egyértelmű a feladat: a tömegkommunikáció fordítson több időt, energiát, figyelmet a tömegek sportolására, a verseny- sport alsóbb szintjeire, az utánptólás nevelésére. Érdekel, vagy nem érdekel — kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy mennyit ér Nyilasi lába schillingben, Tö- rőcsiké fontban, de azért a magyar labdarúgók, a sakkozók, teniszezők, vízilabdázók, kézilabdások zöme mégiscsak itt él, itt versenyez — mérjük csak forintban tudásukat és eredményeiket. Vasvári Ferenc „Szftnyeges” tervek A megyében hét Spartacus- sportegyesület és három kifejezetten szövetkezeti klub működik, melyek egyike a. legrégebbi hagyományokkal rendelkező Békésszentandrá- si Szőnyegszövő és Háziipari Szövetkezet Sportegyesülete. Náluk is megtartották a minap a beszámoló és vezetőségválasztó taggyűlést. Lé- nárd Zoltán elnök „számadásában” a megyei I. osztályú bajnokságban tavaly hatodikként végzett női kézilabdacsapatot sorolta az első helyre. Tömegsport-szakosztályt foglalkoztatnak. Itt a kispályás labdarúgók és a horgászok eredményei, eseményei számottevőek, de a szövetkezeti sportban az atléták is hallatnak magukról olykor. r A női kézilabdások. Álló sor, balról: Czigléczky Sámuel edző, Kovács K., Szitó, Kozák, Bencsik, Németh, Fabó, Gazsó István szakosztályvezető. Elöl: Kovács E., Bodonyi, Doroginé, Barcsik, Gursz- ki, Ambrusné Fotó: Hegedűs BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Árpást Zoltán. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Telefon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszék! Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.