Békés Megyei Népújság, 1985. február (40. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-02 / 27. szám
NÉPÚJSÁG 1985. február 2„ szombat Alkotni szépen, csendben... A népművelésnek ma talán az a legfontosabb feladata, hogy igazi menedzser módjára segítse társadalomépítésünket. Kettős ez a munka, hiszen egyrészt a még ma is gyarapodó lemaradásokat kell nemegyszer tűzoltó-módon bepótolni, másrészt éppen egy fél lépéssel a dolgok előtt járva igényt is mutatni. Ezt a szerteágazó és napi huszonnégy órás tevékenységet, amelynek ígéretes gyümölcse nélkül minden egyéb hiábavaló, a hétköznapok kultúrájának nevezhetjük. S ebben dolgozik a mezőberényi Petőfi Sándor Művelődési Központ Nagy Ferencné vezetésével, szinte egyedülálló módon, példamutatóan. A művelődési házak látogatóinak zöme tanuló vagy nyugdíjas. Igen sok népművelő vélekedik úgy, hogy csak velük kell hát foglalkozni. A megalkuvás következménye könnyen belátható. A ..gerinc", a dolgozók rétege a fiatalabbak és az idősebbek jelenét és jövőjét: közérzetét határozza meg. „De hát nem érnek rá!"' — szól a mentegetődzés. De igen, ha egyrészt vonzó a program, másrészt illeszkedik életrendjük folyamába. Mint például a herényi családi klub esetében. Havonta egyszer jönnek össze. Törzstagok és újak. Novemberben kezdődött, ugyan, de máris gyökeret vert. Volt itt gasztronómiai előadás, amelyet egy világtengereken hajózó helybeli lakos tartott, aztán gyermekneveléssel kapcsolatos beszélgetés, virágkötészeti bemutató, más hasonló. „Baráti alapon" — mondják a feleletet a szervezés hogyanjára. Vagy ott van a Leendő házasok klubja. Berén.v egyik fiatal orvosa, dr. Bacsó Lajos a mozgatója ennek a baráti, ismerősi társaságnak. A klubalkalmakra eljáró hu- szon-harminc évesek itt mindig arról hallhatnak (vagy éppen filmeket láthatnak). amire ők kíváncsiak, így „jött össze” a német nyelvtanfolyam is, amelyet sajátos tematikával, módszerekkel tartanak. Van egy szakkörféleség is, amelyet szintén nem lehet a népművelési módszertan klasszikusan meghatározott fiókjaiba belegyömöszölni. A hétvégi játszóházak egyikén, még tavasszal találták ki ezt a gyermekeiket kísérő szülők, főképpen anyukák. Egyelőre kézimunkakor a neve, jobb híján. • Ami a hagyományostól elválasztja, az a „másképpen csinálni”, fő szempont a használhatóság, a lakáskultúra, lépés a divattal. Az értelmiségi klub keretében — amelynek alkalmaira nemcsak „értelmiségiek” járnak! — találkozók sorozatait rendezik meg az elszármazottakkal, a helyi közélet vezetőivel. Az alkotmány ünnepén a budapesti Mezőberényiek Baráti Köre három autóbusszal járt itthon, vendségségben. így március 1-én dr. Schmidt Péterrel, az ELTE jogtudományi karának tanszékvezetőjével lesz beszélgetés a választásokról, utána Gerle Margit keramikus hozza majd el falujába azt a kiállítást. amelyet ezekben a napokban még az osztrák főváros, Bécs közönsége láthat. S a helyi „kimagasló személyiségek”? A tanácselnök és a párttitkár igen gyakori vendége a háznak. No, nemcsak a közönség egy tagjaként, hanem mint előadók. „Forró” a kapcsolat, ahogyan fogalmaztak. De hát enélkül a közélet demokratizmusa eleve elképzelhetetlen volna ... Amíg az említett körök, klubok szinte mindegyike a mindennapok változását modellezve alakul, mozog, másmás területre lép (ami persze nem jelenti az esetlegességet), addig a most következőkre a stabilitás a legfőbb jellemző. Tagjaik túlnyomó része nyugdíjas. Kezdjük az egyik legismertebbel, amelyet megyénk egyik leghíresebb helytörténészének, Hentz Lajosnak neve fémjelez, a helytörténeti körrel: Az életének nyolcadik évtizedét taposó pedagógus vezette kör most a településhez tartozó tanyák részletes felmérésére készül. A minap érkezett meg az értesítés arról, hogy a Jeles napok Mezőberény- ben című dolgozatukkal har-^k madikok lettek az országos pályázaton. Most került ki a nyomdából a Mezöberény története című kötetük, amelyet elsősorban általános iskolai felhasználásra szánnak. És a Kiszely Jánosné vezette díszítőművész szakkör! Nélkülük nincs országos pályázat. találkozó, rendezvény. Csodálatos munkáik közismertek. Csak hát kevés a fiatal közöttük . . . A népzenei együttes — — félszáz dalos, citerás, népzenész — legidősebb tagja nemrégiben Tárcsára költözött. A 82 éves néni azóta is minden próbára, találkozóra * eljön, énekel, ök is egy-egy tájegység hagyománykincsével foglalkoznak, abból építik fel műsorukat, önállóan! A szlovák klub tagjai is gyakran a közönség elé állnak. Már készülnek az áprilisi, sarkadi találkozóra. De említhetnénk a nyugdíjasok klubját, amelynek novemberi rendezvényére — a szervezést a helyi szakmaközi bizottság segítette — közel háromszázan jöttek el. Meg aztán a különböző szakköröket és köröket: valamennyiükben az öntevékenység, az önállóság a közös. A fotószakkör szobájának ajtaján nem „hűl ki” a kilincs. S nemcsak azért, mert Berény védetté nyilvánításra szoruló utcáinak. épület- együtteseinek fotóit készítik, amelyből április 4-re kiállítás lesz, hanem azért is, mert itt érzik jól magukat. Ahogy az a sok ezer óvodás, kis- és középiskolás, no meg már dolgozó fiatal is, akikkel a hét minden napján tele a központ, és az igazgatása alá tartozó ifjúsági ház. Klubok, szakkörök és körök minden érdeklődésre és korosztályra. S még sok egyéb. Alkalmiak és (talán éppen ettől?) fontosak. Mint például a „Mikulás-akció” ... Négyen járták akkor a házakat, másfél száz helyre hívták a népművelő Télapókat. Már most jönnek a kérések: decemberben tessék hozzánk is jönni ... És a kéthetenkénti, szombat délelőtti játszóházak élményei! Ha másért nem, hát azért fontos, mert bizony, meg kell tanítani játszani is a gyerekeket! Akár a nyolcadikosok klubjában, vagy éppen a két ifjúsági klubban... S persze viselkedni, emberi kapcsolatot teremteni . . . n A mindennapok, a hétköznapok kultúrája: jelszóvá üresedhet, ha nem törődünk vele. A hogyanra csak egy példa a herényi. Az ők csendben végzett, szép alkotásukat persze nem lehet ilyen rövid terjedelemben bemutatni. Még megmutatni is alig. S a gondokról sem esett szó. Hogy milyen kevés pénzből kell ennyi mindent kigazdálkodni, hogy az úttörő- és ifjúsági néptáncosok krónikus'fiúhiányban szenvednek, hogy a naponta használt játékpark karbantartására sem telik . . . S végezetül csak annyit: Mezőberény vendégszerető, csa-1 ládias, baráti hangulatú település. Sok egyéb mellett már ebben is város . . . Nemesi László Fotó: Fazekas László Jövőre, veled, ugyanitt Bernard Slade vígjátéka a debreceniek vendégjátékában Kosztolányipályázat A Művelődési Minisztérium és a Petőfi Irodalmi Múzeum pályázatot hirdet Kosztolányi Dezső születésének 100. évfordulója alkalmából a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja, valapiint a Fiatal Képzőművészek Stúdiója tagjainak. A pályázat célja: Kosztolányi lírájának, novellisztikájának, regényei sajátos világának bemutatása a képzőművészet eszközeivel. Pályázni tetszőleges méretű egyedi rajzzal, vagy sokszorosított grafikai alkotással, maximálisan három művel lehet. Az alkotásokat kiállításra kész állapotban kell beküldeni. A pályázat díjai: a Művelődési Minisztérium, a Magyar Képzőművészek Szövetsége, az MNK Művészeti Alapja, valamint a Képző- és Iparművészeti Lektorátus egyenként 15 ezer forintos díja, továbbá a Fővárosi Tanács V. B. művelődésügyi osztálya, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója, a Petőfi Irodalmi Múzeum 10 ezer forintos jutalma. A legszínvonalasabb művekből a Művelődési Minisztérium vásárolni szándékozik. Az elfogadott alkotásokból a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítást rendez idén májustól augusztusig. _ A pályaművek beadásának helye és időpontja: Petőfi Irodalmi Múzeum (1053 Budapest, Károlyi Mihály utca 16.) ; 1985. április 25. A zsűrizés időpontja: 1985. április 29. A pályázat eredményét a kiállítás megnyitásakor, 1985 májusában hirdetik ki a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Szegedi szabadtéri újdonságok A Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatósága megkezdte a bűvészek szerződtetését az idei nyári előadásokra, ahol több újdonsággal várják az idén a városba látogatókat. A Győri Balett a Néphadsereg Művészegyüttesével közösen ősbemutatóként viszi színre A szarvassá változott fiúk című táncjátékot. János, a vitéz címmel kerül színre Kacsóh Pongrác népszerű daljátékának rockosított változata. A mű zeneszerzője Viktor Máté, az előadást Koltai Gábor rendezi. Látványos előadást ígér Mozart: Varázsfuvolájának bemutatója, amelynek karmestere Oberfrank Géza. Két előadásban is bemutatták a debreceni Csokonai Színház művészei Bemard Slade Jövőre, veled, ugyanitt című vígjátékát szerdán Békéscsabán, mondhatni telt házak előtt, mégsem az igazi, tapsos sikerrel. Körüljárva az írót, kiderül, hogy Neil Simon „tanítványának is nevezhető” (ahogyan a pár lapos kis debreceni műsorfüzetben megjegyzik); valóban hasonlít a hangvétele, a dráma építkezése, a stílusa is a Furcsa pár szerzőjének módszereire,- és (tények bizonyítják) : óriási szériákat élt meg (vagy még él mindig) a New York-i Broadwayn, másutt a világban és Budapesten is. Tehát Bemard Slade abszolút sikerdarabot írt, több százas szériák nem sikerülnek véletlenül. Akkor miért, hogy a debreceniek vendégjátéka, itt, a békéscsabai színházban alig sikerült „forróbbra” az udvarias tapsnál? Nyilván, mert- kevés a jó szöveg, még ha olyan eredeti, fordulatos, pikáns is, mint Slade szövege, szükségeltetik hozzá két igazi, nagy színészegyéniség, mint (például) Schütz és Sztankay a pesti Madách- ban. Igen, a langyosabb siker (ami nem is éri el mindig, minden kép után a ,,siker”-t), elsősorban abból adódik, hogy Jancsó Sarolta (Doris) és Lamanda László (George) nem találtak rá igazán erre a két pompás vagy egyszerűen ziccerszerepre. És egymásra sem úgy, ahogyan a színpadon kell, valahogy nem illettek össze, így aztán kevésszer érezte a néző, hogy most aztán „színház” van a színpadon. Kereshetnénk a hiba okát a vendég rendező, Beke Sándor alig felfedezhető közreműködésében, nem is egészen érthető, miért nem igyekezett erősebb kontúrokat húzni a két szereplő jelle- „mét illetően, pedig (akármilyen könnyed, felszínesnek tűnő is a szöveg) ott van a lehetőség a drámában ezekre, jócskán. Hiszen hőseink az első, együtt töltött szerelmes éjszaka után elhatározzák, hogy „jövőre, veled. ugyanitt", és így megy ez 25 örömmel, visszariadással, megpróbáltatásokkal, de mindvégig kitartással vállalt és várt éven át; egy negyedszázadon át, miközben annyit változik Doris is, George is. Mennyire elütő részek követik egymást! Ahogy a világ beszüremlik a két ember (millió ember) életébe, úgy lesznek egy- egy találkán egészen mások ők is: Doris és George. Illetve: lehetnének mások, de ebben az előadásban vala- hoev minden év egy szinten pereg, apró kitérők ugyan érezhetők (hiszen a szöveg ellen játszani nem lehet), de sokkal több, sokkal vihar- zóbb, gyönyörűbb, humorosabb és romantikusabb lehetne az egész. Oda is írták a cím alá a műsorfüzet színlapján, hogy „romantikus vígjáték”, nos, talán éppen a romantika (és nem az érzelmesség!) hiányzott ebből az előadásból. Jancsó Sarolta volt a jobb. váltásai érzékelhetőbbek, hangsúlyai a helyzetnek megfelelőek, és szíve is van. Lamanda László az első jelenetben még ígéretesnek tűnik, aztán egészen külsődleges eszközökkel próbálja éreztetni az idő múlását, és jellemének változásait. Itt pedig szárnyalni kell! Mindkettőjüknek szárnyalni kell: ez romantikus vígjáték! Ha nem az, minden összeomlik. Ez ugyan nem történt meg. de néha majdnem. Az „elmaradt lehetőség" színházi estjének részesei voltunk szerdán, Békéscsabán. Az érthetetlenségekre már kár is szót vesztegetni, például, hogy olyan hangerővel működtették az erősítő berendezést a jelenetek közötti szünetben, hogy csoda: áll' még a színház. Az meg, hogy jelenetkezdéskor bent van a színen (!) egy műszaki dolgozó, csak egészen figyelmetlen helyzetekben történhet meg. Sajnos, a díszlet sem tetszett (Szlávik István m. v. munkája), még egy átlagos amerikai hotelszobához viszonyítva is túlságosan csiricsáréra sikeredett. A jelmeztervező, Szakács Györgyi viszont remekelt, ez tagadhatatlan. Jóból azonban ennyi kevés az igazi sikerhez. így történt, hogy csak udvarias tapsra futotta szerdán este a „Jövőre, veled, ugyanitt” előadása után. Sass Ervin Oz istenek a fejükre estek A szórakoztató ismeretterjesztés filmes professzora, Jamie Uys legújabb filmje ismét a Kalahári-sivatagba kalauzol bennünket. S erre a kirándulásra ismét magával vitte a sivatag állatvilágát oly mulatságos, meghökkentő pózban ábrázoló sajátos szemüvegét. Csakhogy most, e szemüvegen keresztül Uys nem annyira az állatokat — bár erről sem tudott lemondani, a nézők legnagyobb örömére —, hanem az embereket, a civilizált társadalmat, a puccsok- ban rengő-ingó afrikai államokat szemlélgeti. Üj filmje tehát, Az istenek a fejükre estek is sivatagi show, de most a „civilizációval megvert” emberek tehetetlenkednek benne a kis busman legnagyobb csodálatára. A filmet író, rendező, fényképező Jamie Uys egy igen egyszerű ötlettel állítja szembe a nagyvárosokba .zsúfolódott, a technika rabjává vált embereket a természeti népekkel. A lírai, méltósággal hömpölygő kezdő képsorok egy busman törzs kissé idealizált békéjét, nyugalmát, boldogságát mutatja be, hogy aztán egy, „az istenek által" küldött Coca-Colás üveg képében mindent feje tetejére állítson. Ez az üveg önmagában is elegendő volt arra, hogy felbomoljon az ősi béke a családon belül. Uys azonban nem érte be ennyivel, hanem a puccsistának is balfácán bandát, az ártatlan és jóságos fehér emberek szerencsétlenkedéseit is bevette showműsorába. Sőt, hogy a technika vívmányait is kifigurázza, egy ki- vénhedt öreg terepjárót ' is főszereplővé léptetett elő. Az amerikaias ízű love story sem hiányzik a filmből — sajnos. Megzavarja ugyanis a történet teljesen egyéni ízű látásmódját, mondanivalóját. A humor oltárán pedig néhány jól bevált, elcsépelt helyzetkomikum bevetésével Uys feláldozza a filmtörténetben szinte egyedülálló ötleteit. Hiszen egy fatörzsben felbukni mindennapos eset, de amikor menekülés közben a sivatagban szerencsétlenke- dő embereket a fák koronáján felülemelkedő hat méltóságteljes zsiráf kukkolja, az nem mindennapi. Vagy a sivatag „tűzoltójának”, az orrszarvúnak epizódszerepét soha nem képes túlszárnyalni egy szétrobbanó helikopter unalomig ismételt látványa. Látom, lassacskán ott lyukadok ki, hogy Uys filmjének erénye természetismereten alapuló ábrázolóerejében van. S abban a különös képességében, ahogyan láttatja ezt a természetet: humorosan és szinte abszurdan. S míg kacagtat bennünket, azért elmeséli azt is botswanai módra, hogy óriási erőfeszítéssel megteremtettünk magunknak egy kényelmesebbnek, modernebbnek hitt világot, de elvesztettünk közben egy csomó természettől örökölt képességet, s a nyugalmunkat is. Végső fricskaként a kis busmannal könnyedén elsajátíttatja a civilizáció néhány ördögi tudományát, aztán hagyja kivonulni a képből, illetve haza az övéihez, s a többieket pedig szeren- csétlenkedni a Kalaháriban, mert nekik már nincs, nem lehet visszaút. B. S.E.
