Békés Megyei Népújság, 1985. február (40. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-02 / 27. szám

NÉPÚJSÁG 1985. február 2.. szombat Rohanás az életért Ideges, kitartó csengetés vert fel éjszakai álmomból. A szomszéd lakó sápadt, rémült arccal állt az ajtóban, s arra kért, telefonáljak orvosért, mert a felesége rosz- szui van, égő, szorító mellkasi fájdalmat érez, fullad, zsibbad a bal karja... Először a körzeti ügyeletes or­vost tárcsáztam. Éppen beteghez hívták. A férfi kétség- beesetten hajtogatta: nem várhatunk, szóljon a mentők­nek. A 04 azonnal jelentkezett: cím, a betegség tünetei, a beteg állapota, a bejelentő neve? Azonnal indulunk — a pontos, tömör választ követelő hang egyben azt is jelentette: a tizedmásodpercek is számítanak, ha a gyor­saságon múlik az élet. Még mindig ölesé Húszéves a tsz-üdültetés A fehér gépkocsi megér­kezéséig tíz perc se telt el, az ablakból néztem, aho^ gyan hordágyra fektetve vit­ték az asszonyt, aki még idő­ben eljutott a kórházba, 'in­farktusa volt... Egy, a csaknem másfél millió közül. Évente ugyan­is 1,4 millió esetben hívják az ország 164 mentőállomá­sáról a mentőket: balesetek­hez, betegszállításhoz. Tö­meges karambolok az autó­pályán, vasúti keresztező­désben összeütközött az au­tóbusz a mozdonnyal, bánya­szerencsétlenség, súlyos égé­si vagy csonkulásos sérülé­sek az üzemekben ... A vij­jogva szirénázó, piros zász­lós, kék fényes mentőautók rohannak az életért, legyen nappal vagy éjszaka — zápo­rozó esőben, csúszós utakon, őszi ködben, téli hóviharban —, nincs megállás, ha vala­ki életveszélyben van, men­ni kell! Hogyan dolgozik a magyar egészségügynek az életmen­tésben kulcsszerepet betöltő csapata, milyen az apparátus felkészültsége, képzettsége, felszereltsége? Egy éve, hogy Budapesten, a Róbert Károly körúton felépült az Országos Mentő- szolgálat adminisztratív irá­nyító központja, amely egy­ben az ország mentőgépko­csijainak javítóbázisa is. Ide érkezik be évente 300— 400 új gépkocsi, amelyeket aztán szétosztanak a főváros és a megyék között. A csak­nem százéves országos men­tőszolgálat egységesen műkö­dik: az állomások szakember­ellátottsága, technikai felsze­reltsége azonos színvonalú. Egy-egy megyében az állo­mások számát, nagyságát meghatározza a népsűrűség, a terület iparosodottsága, a földrajzi környezet. A men­tőállomások úgy helyezked­nek el. hogy lehetőleg 30 ki­lométeres körzeten belül minden állampolgár elérhe­tő legyen. Az Országos Mentőszolgá­latnak több, mint, hatezer dolgozója van. Kikből tevő­dik össze ez a gyors, bevetés­re mindig kész sereg? A leg­többen, csaknem háromez­ren a mentőápolók vannak, ők három évig tanulják a szakmát. A létszámnagyságot illetően a kétezer sofőr kö­vetkezik. Munkájuk sokban eltér a hivatásos vállalati gépkocsivezetőkétől. Nem­csak a gyors, biztonságos ve­zetésben, az állandó készen­létben, hanem fegyelemben is. Egy korty alkoholért el­bocsátás jár! A mentésben nemcsak a gépkocsivezetés a feladata, számtalan esetben láthatjuk: a hordágy másik vége a sofőr kezében van. A részállásúakkal együtt 160 orvos választotta ezt a ne­héz hivatást, 1983-tól az Or­vostudományi Egyetemen önálló szakvizsgához kötött az oxiológia. Évente ezer orvostanhallgató kötelező gyakorlaton tanulja meg a sürgősségi betegellátást. Szándékosan hagytam utol­jára a mintegy száz mentő­tiszt említését. A mentőtiszt az orvos első partnere, jobb keze, képzettsége is erre a pozícióra predesztinálja. Akik ezt a pályát választják, legalább kétéves -szakápolói gyakorlat után felvételizhet­nek az Egészségügyi Főisko­lán, ahol négy év alatt elsa­játíthatják az orvosi elsőse­gélynyújtást, az oxiológiai el­látást, olyan fokon, hogy ki­sebb mentőállomásokon or­vost is helyettesíthetnek. A riasztást követően nap­pal egy, éjjel két percen be­lül el kell hagyni az állo­mást! — ez alapvető, szigorú parancs a mentők munkájá­ban. A kihívások 85 százalé­kában átlagosan egy órán belül a gyógyintézetbe ér­. nek a beteggel, még akkor is, ha 20—30 kilométerre van a lakóhelye a mentőállomás­tól, illetve a kórháztól. Ter­mészetesen a városban ez az átlagidő leszűkül 30—40 percre. A gyorsaság és biz­tonság alapfeltétele a men­tésnek: több mint ezer men­tőkocsi — Nysa esetkocsik, Volga szállítókocsik, 31 Mer­cedes rohamkocsi, terepjárók — állnak készenlétben. A légi mentőszolgálat fej­lesztése még várat magára. Kis területű ország vagyunk; nincsenek nagy távolságok, de előfordulnak speciális, sú­lyos esetek, amikor kevés a három helikopter, és a két* merev szárnyú repülőgép, amelyek Budaörsön állomá­soznak állandó készenlétben. De maradjunk még a föl­dön, a napi gondoknál, ame­lyek jó része könnyebben megoldható lenne, ha a la­kosság az eddiginél jobban ismerné, segítené a mentők munkáját. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mi a mentőszolgálat feladata. Pe­dig neve is utal rá: mentés. Elsősorban közterületen, élet­veszély esetén, vagy lakás­ban történt balesetekhez (mérgezés, forrázás, esés miatti sérülésekhez) vonul­nak ki. Másodsorban a be­tegszállítás. A körzeti orvos javaslatára, ha a beteg nem járóképes, kórházba, rende­lőintézetbe szállítására, vagy innen hazajuttatására, a mentők vállalkoznak. Ezért aztán a betegek panaszkod­nak a több órás várakozás miatt, például a sebészeti rendeléseken, gipszelés után várva, vagy a zárójelentéssel a kezükben a kórházi folyo­són ülve fél napokat, míg a mentő megérkezik. A beteg- szállítás háttérbe szorul, ha sürgős, súlyos esetekhez, életmentéshez érkezik a jel­zés a 04-hez. Nem szabad késniük, gyorsabbnak kell lenniük, mint a halál! Dicsérjük, elismerjük, tisz­teljük a mentőket, és csak kevesen vannak, akik elége­detlenek velük, ők is sok­szor igazságtalanul. Sokan fel sem tudják fogni, hogy ez a szép, emberséges hiva­tás mennyi áldozatkészséget követel. Jó ha tudjuk: nem­zetközi összehasonlításban a magyar mentőszolgálat szervezettségben, orvosi, szakemberi ellátottságban vi­lágszínvonalú, gyorsaságban is az élvonalba tartozik. A legnagyobb megbecsülést ér­demlik ők, akik segítőink a bajban. Horváth Anita Nemrégiben faluszerte meg­szólták azt, aki üdülni in­dult. Az utóbbi időben azon­ban már nem ri'kaság a ter­melőszövetkezeti tagok üdü­lése. A mezőgazdasági dol­gozók között az életforma változással együtt az üdülés is egyre természetesebb igénnyé vált. Hiszen a ter­melőszövetkezetek mintegy félmilliós dolgozó tagsága fiatalodott, és az ő életvite­lük már más, mint elődei­ké. De a csaknem ugyan­ennyi nyugdíjas tsz-tag, és a több mint százezer alkalma­zott közül is egyre többen keresik a beutalójegyeket. Akik egyszer már megízlel­ték a gondtalan kikapcsoló­dás örömét, azok szívesen megismétlik. A parasztság üdültetése húszesztendős múltra te­kinthet vissza. A termelő- szövetkezetek megerősödése után, 1964-ben épült fel a tsz-ek százágyas első üdülője — Hajdú-Bihar megye ter­melőszövetkezeteinek össze­fogásával — a debreceni Nagyerdőben. Kezdetben szinte meg kellett kedveltet- ni az üdülést. Egy idő után mind jobban elterjedt a deb­receni beutalás híre. Hatása nyomán több kisebb üdülő bérelésére, vásárlására ke­rült sor. A termelőszövetke­zeti tagok üdülését elősegí­Lézer a kozmetikában Üj szolgáltatásként 11 bu­dapesti fodrászüzletben hét­főtől bevezetik a lézerkeze­lést —r jelentették be a Di­vat Fodrász Kisszövetkeze­tek pénteki sajtótájékoztató­ján. A szakemberek elmond­ták: a kozmetikában a hé­lium—neon gázlézert alkal­mazzák, amelynek fénye a látható vörös tartományba tartozik. A kezelés hatására a fénysugár behatol a hám­rétegbe, és kedvezően befo­lyásolja a bőr anyagcsere­folyamatait, a bőrt kisimít­ja, rugalmassá teszi, eltün­teti a 'kisebb ráncokat. A beavatkozás hatására felja­vul a bőr kollagén termelé­se, anélkül, hogy bármilyen károsodást, roncsolást idéz­ne elő. A herpesz gyógyulá­sát is elősegíti. tette az is, hogy tíz eszten­deje a TOT is részt vesz a szakszervezeti mozgalom ál­tal kezdeményezett társulá­sos üdülőépítkezésekben. A megállapodás eredménye­ként évente mintegy három­ezer termelőszövetkezeti tag 'kap SZOT-beutalót az or­szág különböző összkomfor­tos balatoni, magaslati és gyógyüdülőibe. Az utóbbi időben az üdü­lőfejlesztés felélénkült. Har­kányban 1980-ban elkészült a korszerű, 250 ágyas szövet­kezeti társulás keretében működő gyógyház. A ter­málvíz mellett létesült pihe­nőházat érthetően az idő­sebb korosztály kedveli leg­inkább, mivel közöttük sok küszködik ízületi panaszok­kal. A gyermekes családok és a fiatalok, ha módjuk van, a balatoni nyaralást vá­lasztják. Az igényeknek meg­felelően a TOT magánháza'k- nál bérel a főszezonban Ba­laton melletti szálláshelye­ket, ahol ezer személy nya­ralhat. A Balatonhoz hasonlóan kedvelt a fővárosban a Sza­badság-hegyen két éve meg­nyitott TOT Továbbképzési és Üdültetési Központ. A minden igényt kielégítő zöld övezetben, az Olimpia-szálló szomszédságában épült, a vá­ros zajától távol fekvő kor­szerű létesítmény kettős fel­adatot lát el. Továbbképzés mellett nyaranta és a szün­időkben, valamint a hét vé­geken egyszerre 300 személyt fogadnak a 'kétágyas, pót- ágyazható szobákban. A va­kációban 10 csoportban csa­ládokat üdültetnek. Szeptem­bertől április végéig, az ok­tatás idején péntek éstétől vasárnap estig víkendüdülés- re várják a vidéki beutalta­kat. A pihenés mellett szí­nes és vonzó kulturális, va­lamint 'kirándulási progra­mokat ajánlanak. De a mezőgazdasági dol­gozók részt vehetnek külföl­di csereüdültetésben is. A csehszlovák testvérszervezet idén mintegy 500 személyt látott vendégül cserebeuta­lásra meleg vizű gyógyhe­lyeken. Egy csoport pedig a bolgár tengerparton nyaral­hatott. A TOT az üdülők kényel­mi fokozatai szerint állapí­totta meg a térítési díjakat. A számlázás a beutaló szerv részére mindig önköltségi áron történik. De a vendé­gek által fizetett térítési díj — a most növelt összegben is — többnyire kevesebb, és termelőszövetkezetenként változó lehet. Ugyanígy a belső önkormányzati rend­szer döntése alapján a szo­ciális szempontok figyelem- bevételével az önköltségi ár mérsékelhető. Idén, már több mint 50 ezer termelőszövet­kezeti tag és családtagja üdülhet. Bányai János Kitermelésre érett nyárfákat szállítanak Debrecenbe az Er­dei Termék Vállalat fafeldolgozó telepére Pusztaottlaka ha­tárából. Medgyesegyházán rakják vagonokba, majd a „vég­állomáson” raklapok és különböző göngyölegek készülnek be­Fotó: Fazekas László R idegen, kopottan sárgállik az állomás épülete. A vágá­nyok között toporgok, lesem a fűtött kocsikat. Az ab- 1 lakok koszosak, jégvirágosak. Valaki hatalmas kriksz- krakszokat rajzolt az üvegre. Didereg a suhanó táj, a zúz- marás fák némán nyújtogatják ágaikat. Olvashatnék, de nincs kedvem hozzá. A sarokban váltig csüngő hajú legény­ke ölelgeti a szép arcú lányt. Kétségbeesett, szikár öregasz- szony nyitogatja a fülkeajtókat. — Már azt hittem, hogy nem találok senkit a vonaton — telepszik le a zöld borítású ülésre és megigazítja a kendője sarkát. — Jobban telik az idő, ha beszélgetek valakivel. Komótosan elhelyezkedik, kezét az ölébe ejti, összekulcsol­ja. — Gyereke van-e? — szólal meg ismét. — Van, néni. , — Hány? — Egy fiú. Elgondolkozik, bólogat. — Az is valami. Én is a fiamtól jövök. Nem hajlik a ka­rom, a nyakam rendesen. Azt kezelték a városban... Szíve­sen meghallgat? Akkor jó, mert velem boldogan szóba áll­nak az emberek odahaza. Megyek a boltba, az úton rögvest ^ megállítanak és kérdik: mi újság, Bözsi néni? Olvasson csak lelkem nyugodtan, nem szeretném zavarni... A vasutasnak nagy, fekete bőrtáskája, sötétkék bundája van. A borzas bajusz alatt két-három fog sárgállik, amikor beszél. A nyakig gombolt ing gallérja gyűrötten pördül a kiskabát hajtókája fölé. A kucsmát az ülésre teszi. Kétarasz- nyi házi kolbászt, néhány ujjnyi szalonnát, savanyú uborkát, kenyeret varázsol elő. Falatozik. — Ezt a vonalat úgy ismerem, mint az olvasott pénzt — fordul az öregasszonyhoz. — Húsz évig kalauzként szolgál­tam, ez nem gyerekjáték, kérném. A feleségem is elhagyott közben, tisztelettel. Most, hogy nyugdíjba mentem, utazga­tok. Nézze meg azokat a fotográfiákat a háta mögött. Lilla­füred, Keszthely. Ez a vonat engem sohasem vitt odáig. Lehelem a fagyos ablaküveget, az ujjaimmal körözök raj­ta, hogy lássak valamit a külvilágból. A tenyerem fekete lesz, mintha szénporban markolásznék. A vasutas észreveszi. A bicska megáll a levegőben, felém bök vele: — A kosz egyszer megesz bennünket — mondja felhábo­rodva —, de ki tehet róla? Nem mondom, hogy sok piszko­sabb vonat van a világon, mint a miénk, mégsem a vasút a hibás. Nincs ember, aki takarítson. Én nem engedem a vas­utat bántani! Látná a hétvégi szerelvényeket, térdig járnak a szemétben, a mocsokban. Mindenfélét eldobálnak az uta­sok: üveget, műanyag poharat, almacsutkát. Büntetni? Meg­próbáltam azt is. Kést nyomtak az oldalamhoz, kérném. Bözsi néni halkan felsikolt, kezét a szája elé kapja. A má­sik ülésen egy fiatalember tátott szájjal alszik. Döcögünk, megállunk, várjuk az ellenvonatot. Magas, pirospozsgás em­ber nyitja az ajtót, köszön, leül velem szemben. Szőrmés, simléderes sapkáját a polcra helyezi, fél szemmel figyel. Lá­tom rajta, hogy mondana valamit, de még vár, méreget. — Ismerjük egymást? — érdeklődik tétován. — Megvan! — csapok a térdemre, a beszámoló párttag- gyűlésen találkoztunk . . . Váratlan találkozás — Ügy van — helyesel. — Szerettem volna akkor magával diskurálni, de elrohant. Ne sértődjön meg, későre járt az idő, megértem, hogy sietett. — Most kiöntheti a lelkét — biztatom. — Emlékszik a felsőbb pártszervezet minősítésére? Abban az állt, hogy alapszervezetünkben a fegyelem kívánnivalót hagy maga után. Így írták. Erre néhányan felcsattantak, hogy ez erős megfogalmazás. Szerintem nem az. összességé­ben persze nincs baj. De külön-külön? öt év alatt több szi­gorú megrovást, utolsó figyelmeztetést kellett kiosztani és kizárásunk is volt. Igazolatlan távoliét, valamint a kötele­zettség elmulasztása miatt három párttagot figyelmeztettünk. Nem nézhettük tétlenül, hogy egyesek munkaidő alatt szeszes italt fogyasztanak és a taggyűlésre is ittasan jönnek el. Néz­ze, nálunk több mint hatvan párttag dolgozik, nagy részük fizikai munkás. Nem mindegy, hogy milyen a kommunisták példamutatása, magatartása. Szögletesen nagy, vörös ökleit figyelem. Az izmok alig ész­revehetően moccannak. — Igaza van. Itt nem csupán a párttagokról van szó. A kongresszusi irányelvekben is olvastam a fegyelemről és a szocialista demokráciáról — vetem közbe. — A kettő elválaszthatatlan egymástól — kap a szón, mi­közben hevesen magyaráz. — A demokrácia nem lehet a fe­gyelmezetlenek mentsvára! Egyszerre jelent rendet és fe­gyelmet, a kötelezettségek és a jogok összhangját. Egyetért velem? • — Természetesen, de némelyek felfogása szerint a möstani nehéz gazdálkodás közepette a kemény kéz politikáját akadá­lyozzák a demokratikus módszerek. Mérgesen legyint. — Mások pedig azt hangoztatják: a fend és a fegyelem megszigorítása veszélyezteti a szocialista demokrácia kitelje­sedését. — Akkor mi az igazság? — Számtalan példa mutatja: ahol jól működnek a munka­helyi demokrácia intézményei, ott szilárdabb a munkafegye­lem. Nem akarok én okosnak látszani, de nálunk például, amióta nyitottabbak ezek a fórumok, az emberek jobban ér­tik a feladatokat és eredményesebben dolgoznak. Aki a de­mokratikus módszerek háttérbe szorításával próbálja erősí­teni a fegyelmet, az a rend gyökereit tépi ki. — Mégis vannak jócskán dologtalanok . . . Feláll. Meghökkenek, hogy faképnél akar hagyni. Körülné­zek. Az öregasszony leszállt, az obsitos kalauz szunyókál. — Van ennél nagyobb gondunk is — ül vissza a helyére. — Sokan szorgalmasan, odaadóan és jól dolgoznak, de kevés hasznot hajtanak. Gürizett már maga gazdaságtalanul, ráfi­zetéssel termelő üzemben? Elismerem, hogy nagy vívmány a teljes foglalkoztatás, ugyanakkor gondoskodni kellene végre a tervszerű átcsoportosításról, az átképzésről, továbbképzés­ről. Ez is fegyelem kérdése! De miért csak a melóst hibáz­tatják? A felszín alatt ott vannak az igazi okok. Az anyag- ellátás fogyatékosságai, a pontatlan tervezés, a rossz érde­keltségi rendszer, a vezetők mulasztása. Fegyelmezett és pon­tos munkára minden munkakörben szükség van. — Az állampolgári fegyelemre gondol? — Nevezze, aminek akarja. A munkás sem esett a fejére! Naponta találkozik a korrupcióval, a csalással, az összefonó­dással. A közélet tisztaságán gyakran esik folt, amely nagy politikai, erkölcsi kárt okoz, rontja a társadalmi közérzetet, a hangulatot. Különösen akkor kapom fel a vizet, ha ezeket eltussolják. Üjra megállunk. Görbebotos, asztmás öregúr kopog végig a kocsin. Arca, mint az aszályos szik, megrepedezett. Hetven­nek saccolom. Nyomában fiatal fiúk és lányok tódulnak, el­sodorják a szerencsétlent. Lehuppan az egyik ülésre és szót­lanul bámulja őket. Az emberem szúrós tekintettel megszó­lal: — A fegyelemre is nevelni kell. Rengeteg tennivalója van még az iskolának, a családnak, a többi emberi közösségnek... A szerelvény fékez. Kézfogás közben kérdem: — Egyébként mi újság? t — Semmi különös — válaszolja. — A napokban megvá­lasztottak párttitkárnak. Sok munkával jár, de a bizalom kö­telez. A fülke bemelegedett, az ablakok is kiengedtek. A párttit­kár óvatosan lépked, táskáját a hóna alá csapja, kesztyűs kezével integet. Nemsokára kezdődik a délutáni műszak. . Seres Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents