Békés Megyei Népújság, 1985. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-05 / 3. szám

NÉPÚJSÁG

1985, január 5., szombat

Célunk a viszonylagos árstabilitás, a dinamikus gazdasági fejlődés

Beszélgetés Szikszay Bélával, az Országos Anyag- és Árhivatal elnökével

Még 1968-ban határoztuk el, hogy érték- arányos árrendszert alakítunk ki, vagyis arra törekszünk, hogy a különböző termékek és szolgáltatások ára a tényleges ráfordításokat tükrözze. Az illetékesek még abban az időben jelezték, hogy a cél elérése hosszabb történelmi időszakot, legalább másfél évtizedet vesz majd igénybe.

Hol tartunk ma e program végrehajtásával, mit vár kormányzatunk az 1985. január elseje után életbe lépő új árrendszertől? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk dr. Szikszay Béla államtitkárral, az Országos Anyag- és Árhivatal elnökével.

— Tizenhét év telt el 1968. január 1. óta. Meddig Jutottunk, mikor mondhatjuk, hogy már nálunk is értékarányos az árrendszer?

— Minthogy az árkérdés érzékenyen érinti a termelőket és a fogyasztókat egyaránt, legalább néhány mondatot kell szánnunk annak megvilágítására, miért van szükség ilyen árrendszerre? Ismeretes, hogy 1968 előtt a termelői árak számottevő hányada magasabb volt a fogyasztói áraknál. Az akkori megmerevedett, dotációkkal

y széles körben átszőtt árrendszer hovatovább lehetetlenné tette a tényleges munkaráfordítások mérését, a reális kalkulációt, és gazdasági tisztánlátást, vagyis a megalapozott népgazdasági tervek megalkotását. Ezért az árrendszer reformja elodázhatatlan feladattá vált.

Mivel az árkérdés életszínvonal-politikai kérdés is, valóban hosszabb történelmi időszakot jelöltünk meg. Nos, az felmúlt 17 esztendő alatt, különösen az 1979 óta végrehajtott jelentős fogyasztói árrendezésekkel megközelítettük a kívánt célt. Amíg

1978-ban a fogyasztói árak átlagszintje még csak 1,6 százalékkal haladta meg a termelői árakét, 1981-ben 6 százalékra emelkedett, s 1984 végére előreláthatólag 10 százalékra nő a szintkülönbség.

Ismeretes, hogy az árkérdésekre szakosodott közgazdászok 12—15 százalékos szint- különbséget tartanak kívánatosnak.

— Ezek szerint még hátra van 2—5 százalék. Mennyi ldót igényel még az áttérés?

— Még ebben az évtizedben, nagyobb részt az elkövetkező 2-3 évben kívánjuk befejezni a program végrehajtását. Ez a jövőben is következetességet, fegyelmezettséget és politikai felelősségérzetet kíván tőlünk, hiszen változatlan az a követelmény, hogy az áttérés közben se romoljon, sőt, lehetőleg javuljon a lakosság életszínvonala. Kétségtelen ugyan, .hogy az elmúlt években nem tudtuk maradéktalanul érvényesíteni ezt a társadalmi igényt, de ennek az ország ismerten nehéz külgazdasági helyzete, adósságvisszafizetési kötelezettsége . volt az alapvető oka.

Az utolsó szakasz megtétele azért is nehezebb, mert olyan fokra jutottunk, amikor már a korábbiaknál markánsabb, sőt, fájdalmasabb hatással járhat az árintézkedés. Közismert például, hogy a fogyasztók már ma is magasnak tartják a húsárakat, holott a sertéshúsnál még ma is 10, a marhahús esetében pedig 20 százalékos ártámogatás érvényesül. Vagy — hogy egy másik példát

említsek — az utóbbi időben sokat olvasunk, meg' hallunk arról, hogy aki Pesten villamosra száll, az egy forintot fizet a vonaljegyért, holott az valójában 5 forint 40 fillértje kerül.

— A villamosjegy-példa azt sejteti, hogy nem mindenben törekszünk az értékarányosságra. Helyes a következtetésünk? Vannak, lesznek még más termékek, szolgáltatások is, amelyeknél hasonló a szándék?

— Természetesen. Sohasem mondottuk, hogy abszolút értékarányosság elérése a célunk, mindig kiemeltük, hogy a szocialista gazdaság- és társadalompolitika szolgálatába kell állítani a szocialista árrendszert is. Ezért hangsúlyozzák az MSZMP KB XIII. kongresszusra kiadott irányelvei: „Társadalompolitikai szempontból indokolt területeken a fogyasztói árak állami támogatását a jövőben is fenn kell tartani”. Ennek megfelelően, „ .a távlatokban is olcsóbb lesz nálunk a lakbér, a városi tömegközlekedés díja, az egészségügyi,, kulturális szolgáltatások tetemes része, az oktatás, mint amennyibe valójában kerül. Más szavakkal e termékeket és szolgáltatásokat a jövőben is többek számára tesz- szük elérhetővé, mint ahogy azt a jövedelmük nagysága, aránya lehetővé tenné. Ez az elv érvényesül az élelmiszerárak többségénél is: csak a költségek megtérülését tartjuk fontosnak, nem terheljük meg azokat forgalmi adóval. Sőt, a továbbiakban is lesz dotált élelmiszerünk, mint például a tej, amelynek nagyobb mérvű fogyasztása kívánatok.

Visszatérve a villamos- jegyre, illetve arra, hogy az állam és a lakosság arányosabb teherviselésére van szükség bizonyos termékek, szolgáltatások körében is, nem kis dilemmát okoz annak az eldöntése, hogy hol, milyen arányok kialakítása lenne célszerű? Megismétlem, hogy a döntések bevezetése során messzemenően figyelembe kell venni a lakosság, a társadalom teher- bíróképességét.

— A teherbíró képességnél maradva: az utóbbi években Igencsak dinamikusan nőttek nálunk az árak. Az árszakértők is megegyeznek abban, hogy ez sem a termelők, sem pedig a fogyasztók többségének nem használ, ezért viszonylagos ár- stabilitás fogalmán, hány százalékos áremelkedést tesz ez megengedhetővé évenként?

— A viszonylagos árstabilitás sem jelenthet megmerevedett, mozdulatlan árakat és árrendszert, hiszen ez — egy a világpiaci hatásoknak annyira kitett országban, mint Magyarország — illúzió. Ha azt kívánjuk, hogy nőjön az áruválaszték, több legyen a korszerű termék, javuljon a minőség, vagyis ha azt akarjuk, hogy dinamikusabb legyen a gazdasági fejlődés üteme a jelenleginél. akkor hozzá kell szoknunk az ármozgásokhoz, az értékarányos árrendszer évenkénti „karbantartásához”. (Ez is napirendre kerül ugyanis, amint ez az .árrendszer kialakul.) Más választásunk voltaképpen nincs is.

Kétségtelen, hogy az évi 8 százalékos, vagy az azt is meghaladó árszintnövekedés nem kívánatos. Az elkövetkező 2—3 évben azonban nehezen elkerülhető a legalább 6 százalék körüli fogyasztói árszintnövekedés. De már eközben, már most is arra törekszünk, hogy az évi árszintemelkedés 3—4 százalék felé közeledjék. Ezt már valóban viszonylagos árstabilitásnak minősíthetjük. Ehhez már jobban hozzá lehetne kötni az anyagi ösztönzést, a 6—8

százalékos jövedelemnövekedést, az életszínvonal érzékelhető emelkedését, a nyugdíjak reálértékének megőrzését. Ha mindez jobb áruellátással, javuló minőséggel párosul, meggyőződésem, hogy a lakosság is megértőbben veszi tudomásul ezt az árszintnövekedést. Megismétlem azonban, hogy az említett célok hatékonyabb, jobb munkát kívánnak tőlünk a jelenleginél, és a fent vázolt program csak a hetedik ötéves terv második felében tűnik elérhetőnek.

— A dinamikus gazdasági növekedés szükségességéről szólt az előbb. Miképp tudja a január elseje után életbe lépő új árrendszer arra késztetni, vagy — kényelmes, hanyag vállalatot feltételezve — arra kényszeríteni a gazdálkodó szervezeteket, hogy valóban Jobban dolgozzanak az . eddiginél? Enélkül ugyanis nincs dinamikus növekedés.

— A mégoly jó árrendszer sem lenne képes egyedül elérni ezt a célt, ehhez igénybe kell venni a gazdaságirányítás egész eszköztárát. Kétségtelen viszont, hogy ebben kiemelt helye, szerepe van a korszerű, szocialista árpolitikának. Vagyis annak, hogy — az eddigi törekvéseket folytatva — itthon is jusson jobban érvényre a világpiac értékítéTete, egyetlen kényelmes, vagy hanyag vállalat sem élvezhessen biztonságot, ne kapjon mentőövet, ha drágán és rosszul termel. Más szavakkal, ne legyen módja arra, hogy alaptalanul emelje az árakat, a fogyasztókkal fizettesse meg indokolatlan költségeit. Ehhez persze a kereslet-kínálat egyensúlyára, sőt, enyhe kínálati többletre, az eladók piaca helyett a vevők piacára, a vevők erős piaci pozíciójára van szükség.

Sokak előtt ismert, hogy nálunk három szintű a hatósági árellenőrzés, vagyis magában foglalja a központi árhatóság (árhivatal), az ágazati árhatóságok (minisztériumok) és a helyi tanácsok hatósági árellenőrzéseit. Ezek együttesen lehetővé teszik, hogy legalább háromévenként valamennyi vállalat árképzését, ármunkáját átfogóan ellenőrizzük. Mindezt — egy-egy téma kapcsán — még beható célvizsgálatokkal egészítjük ki.

Az árellenőrzések emelkedő színvonalának, növekvő hatékonyságának is része van abban, hogv csökkent a sú'yos visszaélésok száma, s kevesebb gazdasági bírságot kell kezdeményeznünk a bíróságoknál, mint azelőtt. Negatív jelenség viszont, hogy ezzel egy időben nőtt a kisebb, kihágást számba menő szabálysértések száma. Minthogy sok kicsi sokra megy, nem békélhetünk meg ezzel az állapottal. S azzal sem, hogy sok vállalatunk, mint valami postai kézbesítő, egyszerűen tudomásul veszi, s továbbhárítja az áremeléseket. Ennek kapcsán hadd lapozzam fel ismét a párt kongresszusi irányelveit, amelyek kimondják: „A termelői árak a társadalmilag indokolt ráfordításokat fejezzék ki, és ne legyen rá mód, hogy a gazdaságtalan termelés, a hanyag munka költségeit a fogyasztókra hárítsák”. Ehhez persze nagyobb fegyelemre van szükség az árképzésben a jelenleginél. Kívánatosnak tartom, hogy a vállalatközi kooperációs kapcsolatokban is erősödjön az áralku, az indokolatlan áremelések elleni fellépés, vagyis: annak a belátása, hogy nemcsak a végső kibocsátás fázisában, hanem már a közbülső szakaszokon is meg keh akadályozni a jogtalan árnövekedést. Végtére is ez mindinkább a vállalatok érdeke isi.

— Utolsó kérdésünk: mit

várnak az új évtől?

— A kormány az 1985. évi népgazdasági tervről tárgyalva, jóváhagyta az árterv jövő évi előirányzatait is. Ismeretes, hogy az 1984. évi, 8 százalékot meghaladó, vagyis kiugróan magas fogyasztói árszínvonal-növekedést követően, megindulunk az áremelkedések mérséklésének irányába. Látványost fordulatot nem tudunk elérni egy év alatt, de a tervezett 7 százalékos árszintnövekedés már érzékelhető javulást jelent a korábbi évekhez képest. Amint említettem, ezt csak egy lépéssorozat kezdetének tekintjük, amit, jobb munkát, dinamikusabb gazdasági növekedést feltételezve, újabb lépések követhetnek majd.

Magyar László

Életutak

fl párt propagandistájának vallom magam

Vannak emberek, akik olyanok, mint a mágnes. Vonzanak. Lélekből fakadó emberségükkel, közvetlenségükkel, tiszteletet ébresztő tudásukkal. Ez a nem mindennapi adottság ragadott meg, amikor Karka- lik András magyarázatait hallgattam a marxista—leninista esti egyetemen. A politikai gazdaságtan bonyolult összefüggéseire oktatott. Sohase jutott idő arra, hogy megfejtsem a titkát. Most is tennivalói szakítják meg beszélgetésünket. Később újra hozzá kell látni, hogy a hamarjában felvázolt életút mélyebb áramlásait is megismerjem.

A gyökerek mélyre nyúlnak. 1921-ben született Tótkomlóson, szegényparaszti családban. Hárman voltak testvérek. Nehéz körülmények között éltek, bizony nem a tanulás, hanem a megélhetés volt az elsődleges kérdés. Napszámosként dolgozott. Szabad idejében azonban szorgalmasan látogatta a tótkomlósi munkásotthont. A baloldali érzelmű Karkus Mátyás irányította a fiatalokat, s távol tartotta őket a kü- ' lönböző szélsőséges mozgalmaktól, amelyek a harmincas években vidéken is több helyen felütötték a fejüket. — Ne feledjétek el, hogy ti a dolgozókhoz tartoztok — ismételte gyakran a lassan öntudatra éb- , redő munkásfiatalokat.

Az otthonnak könyvtára is volt., öntevékeny színjátszó csoportot is szerveztek. De ekkor már dúlt a háború. Huszonegy évesen kivitték a frontra. Mtfesebesült. Ezután különböző kórházak követték egymást. Győrben érte a felszabadulás. Mivel tudott szlovákul, könnyen ráállt a nyelve az oroszra. Tolmács lett a repülőtéri parancsnokságon. 1945. április 24-én ért haza Tótkomlósra, öccse, János ekkor már a néphadsereg önkéntese volt.

— Bekapcsolódtam a mozgalmi munkába, azokkal a fiatalokkal együtt, akik a munkásotthont látogatták a felszabadulás előtt. Részt vettem az első szabad május elsejei felvonuláson és beléptem a pártba.

Édesapja közismerten baloldali ember volt. A felszabadulás után a községben bíróvá választották, s a tanácsok megalakulásáig maradt ebben a funkcióban. Az események gyorsan követték egymást és nagy változások történtek. A legnagyobbak egyike a földosztás volt. Felejthetetlen eseménye a községnek. Megalakultak a földművesszövetkezetek. A család három holdat kapott. 1948-ig azon dolgoztak. Szeptemberben a földművesszövetkezet ' könyvelői tanfolyamra küldte Ráckevére. Ezzel kezdődött a tanulás hosszú időszaka. Egyik tanfolyam a másikat követte. Budapesten tanulmányait már magasabb szinten folytatta. Fölkerült a gazdasági, mű.- szaki akadémiára, majd a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem következett. Eközben Tolna megyében kereskedelmi ellenőrként dolgozott, majd Komárom megyében a szövetkezetek megyei elnöke lett, vezette a nádudvari szövetkezeti iskolát, Innen került Budapestre, a Szövetkezetek Országos Központjába osztályvezetőnek, ezután a pártközpont falusi munkára küldte Békés megyébe. Volt titkár az orosházi pártbizottságon. Innen Budapest következett, a pártfőiskola. Itt érte az ellenforradalom. A konszolidáció éveiben újra az orosházi pártbizottságon dolgozott. Onnan került 1959-ben Békéscsabára a megyei pártbizottság agitációs és propagandaosztályára. Majd kinevezték az MSZMP Oktatási Igazgatóság, igazgatóhelyettesévé.

Munka és tanulás. Nem külön-külön, hanem egyszerre mind a kettő. Mi adta az erőt?

— Elsősorban az eredmények. Rövid idő alatt talpra állt az ország. Munkások és parasztok lettek a hatalom tényleges birtokosai. Ez adta az erőt a munkához és a tanuláshoz. Sokat köszönhetek a feleségemnek. Az ő segítsége nélkül aligha sikerült volna úgy helytállnom, ahogy megtettem. Ö is tótkomlósi, egy ideig a termelőszövetkezetben dolgozott. Aztán felkerült Pestre a Mezőgazdasági Minisztériumba. 1953-ban kötöttünk házasságot, s egy év múlva megszületett a fiam.

Beszélgetés közben kerüli a nagy szavakat. önmagával szemben szigorú és tárgyilagos. Munkájáról viszont annál nagyobb szeretettel szól. Pedig ez a munka nem volt könnyű. S tetejében párosult a gyakori költözködésekkel. — Ez nem vándorlás volt, hanem a küldetés útja — vallja visszaemlékezésként. A párt politikája iránti elkötelezettség vezette, s az a meggyőződés, hogy" a jó ügyet szolgálja. Ebben rejlik jellemének, magatartásának titka. A humánuma is, az a mélységes igény, hogy állandó kapcsolata legyen az emberekkel. Elmond egy epizódot. Találóan jellemzi. 1961-ben Gyulán, a Béke Termelőszövetkezet pártmunkáját segítette. Az egyik jól gazdálkodó parasztember nem lépett be a szövetkezetbe. Nem erőltette a belépést, de rávette, hogy tapasztalatával segítse a szövetkezet munkáját. Türelemmel, tapintattal, az érvek meggyőző szavával keresett szövetségeseket, s állított embereket a szocializmus oldalára. Tanár, vagy propagandista? Kérdem újra és újra.

— Én a párt propagandistájának vallom magamat. Mint nyugdíjas, az MSZMP megyei oktatási igazgatóságán tiszteletdíjas tanárként dolgozom. Ügy fogalmazok, pártoktató vagyok és propagandista. A kettő fedi egymást.

A megye szellemi és tudati fejlődésében fontos szerepe van az oktatási igazgatóságnak. Karkalik András 1967 óta, nyugdíjazásáig igazgatóhelyettesként dolgozott, s vezetője volt a politikai gazdaságtan tanszéknek. Hányán végeztek az évek során az osztályában?

— Több mint 2 ezren. A marxizmus és leninizmus iránt nagy volt és most is nagy az érdeklődés. A hallgatók szorgalmasan tanulnak. Mint tanszékvezető, arra törekedtem, hogy segítsem a munkájukat. Jó érzés találkozni velük. Sok az ismerősöm. Mint nyugdíjas, több üzemben fordulok meg és tartok előadást. Csak 1984 szeptemberétől 15 helyen voltam. Örömmel tapasztalom, hogy a tanultakat a gyakorlatban érvényesítik.

— Napjainkban mint pártpropagandista, mit tart a legfőbb feladatnak?

— Vallom, hogy napjaink egyik legfontosabb kérdése, párbeszédet folytatni a

gazdasági kérdésekről, hogy mindenki értse a teendőket.

Munkája elismeréseként megkapta a Szocialista Munkáért Érdemrendet, a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, a Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet, a Szak- szervezeti Munkáért kitüntető jelvény arany fokozatát. 1981-ben lett nyugdíjas. De vajon valóban nyugdíjba vonult Karkalik András? Lakásán gyakran cseng a telefon, előadások tartására hívják. A békéscsabai városi pártbizottság aktivistája. Tagja a TIT-nek, a Békés megyei Közgazdasági Társaságnak, Békéscsabán a szakmaközi bizottság elnöke, s a megyei párt- bizottság szakszervezeti bizottságának is elnöke. Ezenkívül az oktatási igazgatóság tiszteletdíjas tanára. Tanszéket vezet, előadásokat tart.

— Ez az életelemem. Tanulni és tanítani. Állandóan képezem magamat.

Serédi János Fotó: Fazekas László