Békés Megyei Népújság, 1985. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-29 / 23. szám

1985. január 29„ kedd SPORT SPORT SPORT SPORT Sportszervező tanfolyam Békéscsabán Alapfokú sportvezetői-szer- vezői tanfolyam kezdődött tegnap délelőtt Békéscsabán, a KISZ Békés megyei bi­zottsága politikai képzési központjában. A megyei ta­nács testnevelési és sport­osztálya és a KISZ közös szervezésében nyolc megye (Csongrád, Hajdú, Szabolcs, Bács, Komárom, Pest, Szol­nok, Békés) 45 hallgatója kap a kéthetes képzés sikeres be­fejezése után alapfokú sport- szervezői oklevelet, s mellé labdarúgás, illetve kézilab­da sportágban III. osztályú játékvezetői igazolványt. Közismert, hogy a sport- mozgalomban egyre keve­sebb az aktivista, a társadal­mi munkás. Feltétlen változ­tatásra szorul tehát a jelen­legi helyzet, s ehhez a tan­folyam is minden bizonnyal hozzájárul. A sportszervek az előadások módszertanát és az előadókat, az ifjúsági szövetség a sportvezető-jelöl­teket és a helyszínt biztosí­totta. Gondoskodnak arról is, hogy a sportmozgalommal kapcsolatos tudnivalók meg­szerzése mellett kiegészítő programként élménybeszá­molókkal, sporttárgyú elő­adásokkal is gyarapítsák a je­lentkezők ismereteit, s a ki- kapcsolódást Így többek kö­zött ma délelőtt Tibor Ta­más, az MSZMP KB alosz­tályvezetője, február 4-én délután Schmitt Pál, az OTSH elnökhelyettese lesz a tanfolyam vendége, a tartal­mas esti programról pedig is­mert sportújságírók gondos­kodnak. A meghívottak Gyu­lai István, Novotny Zoltán, Boskovics Jenő és Vass Ist­ván Zoltán. Képünk tegnap délelőtt ké­szült, amikor Bertalan Sán­dor, a megyei tanács test- nevelési és sportosztályának csoportvezetője a tömeg­sportbizottságok és termé­szetbarát-szakosztályok fel­adatairól, munkájáról tar­tott előadást. Fotó: Gál Edit Briegel „ámokfutó” lesz vagy kulcsfigura? Serdülők — fedettpályán Váratlan vereség a csb-rajton Nyíregyházi VSSC—Békés 18:10 Az NB III-as ökölvívó csb 1985. évi rajtjára került sor szombaton, s ennek során a békési csapat azt a Nyíregy­házi VSSC gárdáját fogadta, amelyet alig három hónappal ezelőtt könnyedén legyőzött. Most viszont fordult a koc­ka, Békésen, 600 néző előtt a vasutasgárda diadalmasko­dott, ami többek között an­nak köszönhető, hogy a még tavaly ifjúsági korban ver­senyző békésiek kiöregedtek — a felnőttek között rajtol­tak —, utánuk viszont némi űr található. Nem véletlen, hogy a fiataloknál olyan ök­lözök álltak kötelek közé, akik életük első mérkőzését vívták. Igaz, közöttük jól mozgott két mezőberényi utánpótláskorú bokszoló (a békésiek fiókszakosztályt működtetnek a szomszédos településen, Karácson Ádám irányításával). Sajnos, a sportágat ked­velő szurkolók a fennmara­dó mérkőzések közül sem a nagyágyúkat látták, hiszen az olimpiai és Európa-baj- noki ezüstérmes Váradi el­lenfél nélkül győzött, de Re- szelőnek, Csutának és Kará­cson Károlynak sem kellett kötelek közé lépnie. Eredmények (elöl a nyíregy­házi versenyzők). Ifjúságiak. 54 kg: Ákos—Nagy A. A gyulai fiú nem érte el a súlycsoport alsó határát, így csak barátsá­gos jellegű mérkőzést vívhat­tak. A kétszeres magyar bajnok serdülő Ákos az első menetben döntő fölénnyel győzött a vidé­ki magyar bajnokság bronzér­mese ellen, 2:0. 60 kg: Boldi­zsár—Kiss T. Az élete első mér­kőzését vívó mezőberényi Kiss megilletődötten lépett a szorí- tóba, s egy megrendítő erejű ütés után Kiss edzője a mér­kőzést az első menetben föl­adta, 4:0. 63,5 kg: Tóth—Nagy T. A mérkőzés az előbbihez ha­sonlóan alakult, 6:0. 71 kg: Ur- szuiy—Burai. A szintén első mérkőzését vívó és szintén me­zőberényi Burai egy-két szép mozdulattal vétette magét észre, de a rutinosabb ellenfél ellen edzője feladta a mérkőzést. 8:0­Felnöttek. 51 kg: Váradi—Ko­vács M. Az olimpiai és Euró- pa-bajnoki ezüstérmes Váradi nem tudott bemutatkozni a bé­kési közönségnek, mivel Kovács a bemelegítésnél megsérült, így nem állt ki, 10:0. 54 kg: Szécsi —Pocsaji. Pocsaji ezúttal ismét cserbenhagyta a csapatot, a mérkőzésen nem jelent meg. Minden bizonnyal az egyesület vezetői hathatós intézkedéseket tesznek az ügyben, 12:0. 57 kg: Makula (GYSE) ellenfél nélkül győzött, 12:8. 60 kg: Bíró—Kará­cson J. A közönség hangorkán­jától biztatva, Karácson okos bokszolással az első menetben győzött, mivel az ellenfél edző­je feladta a kilátástalan küz­delmet. 18:4. 63,5 kg: Reszelő ellenfél nélkül győzött, 18:6. 67 kg: Sárközi—Antóni M. Az est egyetlen hárommenetes mérkő­zésén Antóni hatalmas csatá­ban egyhangú pontozással le­győzte a súlyemelő testalkatú, rendkívül izmos, nagyokat ütő nyíregyházi fiút, 12:8. 71 kg: Csobán—Karácson A. Az első menet közepén Karácson egy hatalmas, testre mért ütés után az áliára is kapott egyet, ezért edzője feladta a mérkőzést, 14:8. 75 kg: Gondon—Karácson K. A fiatal nyíregyházi ver­senyző sérülés miatt nem állt ki, 14:10. 81 kg: Varga—Egeres!. Az ismét csatasorba hívott Ege­res! nem tudta hozni a 81 kg- ot, így átesett a súlyhatáron, 16:10. +81 kg: Zsigó—Bolla. A veterán Bolla ezúttal nem állt a csapat rendelkezésére, 18:10. A legközelebbi fordulóban, február 9-én Makón lépnek kö­telek közé a békésiek. Boskovics Jenő, az MTI ki­küldött munkatársa jelenti: Franz Beckenbauer szö­vetségi kapitány játékosai a vasárnap még olasz bajno­kin szerepelt Briegel és Rum­menigge kivételével, 48 órá­val a kedd esti jótékony cé­lú mérkőzés előtt, már ösz- szegyűltek a Hamburg mel­letti, hóval körülvett nyugal­mas táborban. — Irigylem a magyarokat — jelentette ki Beckenbauer —, hiszen három hetet együtt készültek. Nekünk ta­lán sohasem lesz ilyen lehe­tőségünk a klubok program­ja, illetve játékosaik igény- bevétele miatt. Beckenbauer nyugatnémet tisztelői szerint is olyan tak­tikáról ábrándozik, amely­nek megvalósítása csak álom lehet. Például nem gondol kifejezetten balhátvédre. A középpálya bal oldalán el­helyezkedő Briegelre várna az a szerep, hogy közismert futóerényeire építve, baj esetén (mint a grundfociban a „vészkapus”) „vész-balhát- véd” is legyen. Jó ismerői szerint viszont ezt nem ked­veli, sokkal inkább az előre­töréseket — olykor „ámok­futó” módjára. így azután adódik a kérdés: a világ je­lenlegi egyik legelőkelőbb helyre rangsorolt labdarúgó­ja kedden este „ámokfutó” lesz-e, vagy mindent eldön­tő kulcsfigura? Mezey György véleménye: „Nagy küzdelem lesz, mert a két válogatott között az 1954. évi első találkozás — a baseli 8—3 — óta egész Európát érdeklő presztízs- harc folyik.” Mezey még nem hirdette ki az összeállítást. Előbb be­szél a kora délutánig megér­kező Nyilasival és Esterhá- zyval. Esterházyról egyéb­ként az ismert bulvárlap azt írta, hogy óriási karriert csi­nált Görögországban, otthon nem került be a Honvéd el­ső csapatába, mint tartalék, athéni labdarúgó lett és ott egy év alatt 26 gólt lőtt, s erre behívták a magyar vá­logatottba is... Az összeál­lítást illetően Mezey nem küzd a bőség zavarával. He­gedűs, Szabó és Hannich sincs teljesen rendben, Var­ga pedig csak csoda esetén játszhat. Így az őszi VB-selejtezők sikercsapatában annyi a vál­tozás (a korábbi Disztl P. — Andrusch cserén kívül), hogy minden valószínűség szerint Péter a balhátvéd. Ezek sze­rint Magyarország Disztl P. — Sallai, Róth, Gáraba, Pé­ter — Kardos, Nagy, Détári — Kiprich, Nyilasi, Esterhá­zy összeállítást tervez, s a mérkőzés folyamán, mivel négy játékost és egy kapust lehet cserélni, mások is sze­repet kaphatnak. A JÁTÉKVEZETŐ: EINAR HALLE Az évadnyitó válogatott ösz- szecsapást nor­vég játékveze­tői hármas irá­nyítja. A „kar­mester”, a nemzetközi po­rondon kevéssé ismert Halle lesz, aki 1943- ban született Alesundban. Játékosként különböző ala­csonyabb osztályú csapatokban rúgta a bőrt 1969-ig. Időközben megszerezte az edzői képesítést és egy -ifi-csapatnál működve, annak számos mérkőzésén bí­ráskodott, s így kedvelte meg a játékvezetést. 1970-ben vizsgá­zott, 1974 óta vezeti hazája I. osztályú mérkőzéseit, és 1981- ben tagja lett a FIFA-keretnek. Csapatainknak még nem veze­tett mérkőzést. Anyanyelvén kí­vül angolul beszél. Civilben új­ságíró. (Somos) Eredmények. Lányok. 800 m: 1. Forgách (Gyula) 2:13,6, ' nem hivatalos országos csúcs, 4. Novák Ágnes (Oros­háza) 2:26,4, 5. Biri (Gyula) 2:28,0. 1500 m: 1. Forgách 4:48,6, 3. Kosa (Gyula) 4:58,7, 6. Kádár (Gyula) 5:06,4. 3000 m: 2. Kosa (Gyula) 10:52,3, 5. Kádár 11:44,1, 6. Tomka (Bcs.) 11:48,3. Magasugrás: 3. Medovarszki (Bcs.) 164 cm. Súlylökés: 6. Kiss (Oroshá­za) 8,95. Fiúk. 60 m: 5. Bakos (Gyu­la) 7,3. 800 m: 4. Mány (Gyu­la) 2:06,2. 1500 m: 2. Pro- hászka (Gyula) 4:20,5, 3. Mány 4:20,9, 4. Gazsó (Gyu­la) 4:23,2. 3000 m: 2. Szilá­gyi (Bcs.) 9:23,3, 4. Prohász- ka (Gyula) 9:31,4. Rúdugrás: 1. Ba'kos (Gyula) 400 cm. * * * Vasárnap délután a KSI ifjúsági versenyén hármas­ugrásban Kovács István (Gyula) 14,41 méterrel má­sodik lett. * * * ROSEMONT: a nemzetközi fe­dettpályás atlétikai versenyen a 26 esztendős Greg Foster, a 110 m-es gátfutás olimpiai ezüstér­mese az 50 m-es gátfutásban 6,30 mp-es idővel győzött, ami a világ eddigi legjobbja. (Eddig honfitársa, Nehemiah volt a lis­tavezető, 6,36 mp-cel, 1979 febru­árja óta.) Az első menetben feladásra késztette Bírót Fotó: Kovács Erzsébet flz Elöre-serdiilök állnak a 4. helyen Az NB-s ifjúsági labdarúgó- bajnokság őszi végeredménye: Keleti csoport 1. MTK-VM Sí 19 12 7- 37-14 31 2. Csepel Sí 19 11 5 3 45-21 27 3. Nyíregyháza 19 11 5 3 37-21 24 4. FTC Sí 19 13 1 5 44-24 27 5. DVTK 19 9 8 2 38-25 26 6. SZEOL AK 19 10 2 7 32-30 22 7. Ózd 19 10 1 8 40-24 21 8. Bp. Honv. Sí 19 7 5 7 34-30 19 9. K.-barcika 19 7 4 8 30-27 18 10. KSI 19 6 5 8 33-36 17 11. Váci Izzó 19 6 4 9 17-35 16 12. Eger SE 19 5 6 8 33-33 16 13. MÁV MTE 19 5 5 9 26-45 15 14. DMVSC 19 4 6 9 32-44 14 15. Bcs. E. Sp. 19 4 6 9 25-37 14 16. D. Kinizsi 19 3 7 9 17-31 13 17. Hmv.-hely 19 3 5 11 20-39 11 18. SBTC 19 2 4 13 22-16 8 ...és a serdülőké: 1. Bp. Honv. Sí 19 16 1 2 57-16 33 2. FTC Sí 19 13 5 1 66-10 31 3. Nyíregyh. 19 14 3 2 53-13 31. 4. Bcs. E. Sp. 19 14 3 2 46-13 31 5. MTK-VM Sí 19 15 1 3 67-16 31 6. Eger SE 19 11 - 8 42-89 22 7. KSI 19 8 4 7 37-25 20 8. Csepel Sí 19 6 7 6 20-21 19 9. DMVSC 19 8 3 8 17-32 19 10. DVTK 19 6 5 8 24-31 17 11. MÁV MTE 19 7 3 9 30-42 16 12. SZEOL AK 19 7 2 10 34-50 16 13. Ózd 19 6 3 10 25-42 15 14. K.-barcika 19 6 2 11 22-38 14 15. D. Kinizsi 19 2 5 12 12-45 9 16. Váci Izzó 19 1 5 13 6-54 7 17. Hmv.-hely 19 2 2 15 14-45 6 18. SBTC 19 - 4 15 6-56 4 Mindkét csoportban a csapatok két tavaszról előrehozott fordu­lót is lejátszottak már. Jobbról a békési Karácson J. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a negyedik fogadási héten 12j es, 13-as és 13 plusz egy ta- lálatos szelvény az elmaradt mérkőzések miatt nem volt. 11 találatos szelvény 70 da­rab, nyereményük egyenként 57 983 forint, tíztalálatos szelvény 1824 darab, nyere­ményük egyenként 2225 fo­rint. E A Bcs. Előre Spar­tacus, a Gyulai SE és az OMTK is kép­viseltette magát a hét végén rendezett fedettpályás Budapest Baj­nokságon, melyet a serdülő atléták részére rendeztek. Több figyelemre méltó ered­mény is született, melyek közül kiemelkedik a gyulai Forgách Ágnes 2:13,6 perces 800 méteren elért eredmé­nye, amely nem hivatalos or­szágos csúcsnak számít. BÉKÉS MEGYEI IgHdUkftM Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszi Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. PL: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. PL: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Tele­fon: 2« 3Sá. Terjeszti 3 Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Jobbról Antóni. A* est egyetlen hárommenetes mérkőzésén pontozással győzött a békési fiú

Next

/
Thumbnails
Contents